Élet az Eucharisztikus Úrral - Júlia Anya példája szerint

2003 nagycsütörtökén II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia (EdE) című enciklikát ajándékozta nekünk. Ez a csodálatos körlevél ezekkel a szavakkal kezdődik: “Az Egyház az Eucharisztiából él.” (EdE, nr.1.) Ez az igazság minden egyházmegyére és egyházi közösségre, minden plébániára, minden keresztény családra és minden hívőre érvényes. Mi mindannyian az Eucharisztiából élünk. “Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk. Teste a Szentlélek által élő és éltető test: életet ad az embereknek” (II. Vatikáni Zsinat, PO 5; EdE 1.) Kövessük a Szentatya felhívását és engedjük, hogy az Eucharisztia évében ez a hitigazság újból magával ragadjon bennünket.

Júlia Verhaeghe Anya (1910-1997) lelki családunk, az “Ügy” alapítója, nagy példaadója és valóságos mesternője annak, hogyan élhetjük meg mindennapjainkban az eucharisztikus Úrral való összetartozásunkat. Isten már fiatalon felébresztette lelkében az Eucharisztia iránti szeretetet. “Edward Poppe atya gyermekkoromban olyan eszköz volt Isten kezében, mint egy ajtó, amely megnyitotta lelkemet az Eucharisztia titkának szelíd fényére. A gyermekek eucharisztikus mozgalma révén erős vonzalmat éreztem bensőmben az Eucharisztikus Úr iránt, aki megragadott engem, elkísért és szent közelségével táplált.”

Júlia Anyát egészen áthatotta a szent Eucharisztia titka. A szentmise ünneplése és az elidőzés az eucharisztikus Úrnál számára a legnagyobb örömet és a mennyei boldogság előízét jelentette. Egyszer ezt írta: “Azt éreztem, hogy a szentmise-áldozat dicsőségében, irgalmában és termékenységében leszek alámerítve. Mély öröm, kimondhatatlan hála és viszontszeretet érzése töltötték el egyszerre egész lényemet.” Gyakran időzött hosszasan a tabernákulum előtt. Ott az Úr újra és újra eltöltötte őt természetfeletti békével, mély meglátásokkal és újult életerővel.

Jézus Szívének ajándéka

Júlia Anya szeretett a Szentírás azon részein elmélkedni, amelyek az Utolsó Vacsoráról szóltak. Szívében fontolgatta, mily készségesen ment Jézus Krisztus a keserű szenvedés elé, mennyire megrendültek az apostolok komoly beszéde hallatán, és milyen sötétség lepte el Júdás lelkét. Mindenekelőtt azonban Jézus Szívét szemlélte, amelyet túláradó szeretet és vágyakozás töltött el: “Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvedek.” (Lk 22,15)Az Utolsó vacsorán az Úr a kenyér s a bor fölött ezeket a titokzatos szavakat mondta: “Ez az én testem, amelyet értetek adok … Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek adok.” (Lk 22,19-20.) “Ezekkel a szavakkal alapította Jézus a szent Eucharisztiát és a papságot - írja Júlia Anya. Ez az Ő szeretetének két nagy ajándéka, melyeket a szomorúsággal teli búcsú órájában Egyházára hagyott. Ezek isteni rendelkezések, amelyek szeretettől túlcsorduló szívéből eredtek.” Az Eucharisztia a legnagyobb ajándék, amit az Úr nekünk adhatott, önmagának odaajándékozása. Hogyan bánhatnánk meggondolatlanul és felületesen az Eucharisztiával, vagy hogyan hanyagolhatnánk el vasárnapi kötelességünket akkor, amikor Krisztus ebben a szentségben megváltó áldozatát, szeretetét, Szívét bízta ránk?!

 

A kis csepp víz

Júlia Anya ifjúságától fogva arra törekedett, hogy tudatosan és tevékenyen vegyen részt a szentmisén. Igyekezett a mise egyes részeit élő hittel átélni. Nagy szeretettel egyesült az áldozattal, amit a pap az oltáron bemutatott. Az évek során különlegesen fontossá vált számára az az ima, amit a pap az adományok előkészítésekor mond, akkor, amikor a borral telt kehelybe egy csepp vizet önt: “A bor és a víz titka által részesüljünk Annak istenségében, Aki kegyesen részese lett emberségünknek.”

Ebben a csepp vízben Júlia Anya önmagát látta és saját küldetését. Egy imában ezt a következőképpen fejezte ki: “Uram engedd, hogy a pap kelyhében, melyben a szent áldozatot Neked bemutatja, az a kis csepp víz lehessek, amely a borral egyesül és benne elveszti magát.” A kis csepp víz jelképezi az “Ügy”-nek és a lelkeknek való odaadását, hűséges papok és Istennek szenteltek utáni vágyát, engesztelését az Egyház sebeiért, imáját a világ ínségéért. A szentmisében mindezt belehelyezte a pap kelyhébe, miközben állhatatosan kérte Istent, hogy szeretett Fiának áldozatával együtt az ő áldozatát is fogadja el és sokak üdvösségére tegye termékennyé. Ezt az eucharisztikus hozzáállást mi is magunkévá tehetjük. Sokszor azt gondoljuk, hogy feladatainkkal és nehézségeinkkel egyedül kell megbirkóznunk, és csalódottak vagyunk, ha ez nem sikerül. Vajon nem lenne-e a hit cselekedete és egy valódi megkönnyebbülés, ha családi és hivatásbeli gondjainkat a felajánláskor az Úrra bíznánk, ha az Egyház és a világ súlyos kihívásait a szentmise áldozatba helyeznénk, ha odaadásunkat, munkánkat, áldozatkészségünket Jézus Krisztus odaadásával egyesítenénk? Aki ezt teszi, lesz lépésről-lépésre “áldozati adomány az áldozati adománnyal” (Júlia Anya) és felfedezi, hogy mennyire köze van a szentmisének mindennapjainkhoz és mindennapjainknak a szentmiséhez.

 

Az egység szentsége

Az Eucharisztiáról szóló enciklikában ezt írja II. János Pál pápa: “A széthúzás csíráival - melyek a mindennapos tapasztalat szerint nagyon jelen vannak az emberiségben a bűn miatt - szemben áll Krisztus testének egységesítő ereje. Az Eucharisztia éppen ezért, miközben építi az Egyházat, közösséget teremt az emberek között.” (EdE, nr. 24)

Júlia Anya, aki egy karizmát kapott, “amelynek hivatás- és küldetés-kegyelme lényegében az imádás és az egység”, ismételten emlékeztet arra, hogy az igazi egység nem a mi művünk. A hit, a megtérés és mindenkinek az egyéni közreműködése biztosan nagyon fontos. Az egység azonban végül is Istentől jön. Ő elsősorban a szentáldozás révén adja ezt nekünk. “A Krisztus Testében és Vérében való részesülés felvesz titkába és átalakít minket. Ezáltal az egység egyre inkább gyökeret ver bennünk és Isten Családjaként köt össze minket.” (Júlia Anya)

A szentáldozásban eggyé válunk az Úrral és egymással. Ez minden közösségre és családra érvényes. Ezért a szülőket és gyermekeiket arra buzdítjuk, hogy lehetőség szerint együtt menjenek a vasárnapi szentmisére és vegyék magukhoz az Úr Testét. Így a szeretetet és az egységet a családban maga az Úr erősíti meg. A szentáldozás legyen számunkra valami nagy és szent: ott Jézus Krisztus valóban hozzánk jön Testével, Vérével és Lelkével, mint valóságos Isten és valóságos ember. Ott mint testvéreit köt össze magával. Járuljunk ezért nagy hittel az Úr asztalához! A szentáldozás után buzgó imával adjunk hálát, imádjunk, szeretettel engeszteljünk, és bizalommal eltelve kérjük az Urat egymásért és az Egyházért! Gondoljunk gyakran a szentáldozásra, amelyben részesültünk! Ez segítséget nyújt a parancsok megtartásához, a hit bátor megvallásához, a kísértések elleni küzdelemhez és az Istennel való egység megőrzéséhez.

Tiszteletadás annak, ami szent

Júlia Anya élete folyamán mindig újból felhívott arra, hogy szentnek tartsuk azt, ami szent. Mivel az Eucharisztia a legszentebb, legméltóságosabb, magától értetődött, hogy e szentség tisztelete számára különösen fontos volt. Azon irányzatok, amelyek a liturgiával és az Isten házával kapcsolatban azoknak “szent” volta ellen szólnak, mély fájdalommal töltötték el. Ezzel szemben mindig kihangsúlyozta a szentségi légkör és az istentisztelet méltó megünneplésének fontosságát. “A tabernákulumokat, amelyekben az Úr szent jelenlétével köztünk lakik, minden elképzelhető szépséggel és méltósággal vegyük körül, hogy utaljon arra, amit a Királyok Királyának isteni fensége sugároz. Gondosan kell őrködni afölött, hogy minden kezdeményezés a Szentség és a liturgia vonatkozásában, valamint a tárgyak használata, melyek a Szentség szolgálatára vannak rendelve, csak egy célt szolgálhatnak: az Isten méltósága előtti mély hódolat kifejezését.”
Júlia Anya példája nyomán viseljük szívünkön a szent Eucharisztia iránti tiszteletet. Ez tartalmazza azt is, hogy azokat a liturgikus előírásokat hűségesen kövessük, amelyeket a Redemptionis sacramentum instrukció emlékezetünkbe idéz. A tisztelet konkrét kifejezései: a tudatos térdhajtás a templomba lépéskor, az illő testtartás, az Isten házában való felesleges beszélgetés mellőzése, a hívő és tevékeny részvétel a szentmisén, akárcsak a szentáldozásra való gondos előkészület, valamint a szentgyónás hívő végzése is, a hálaadás a szentáldozás ajándékáért és az imádás a tabernákulum előtt.
Júlia Anya újra és újra figyelmeztette az embereket Jézus Krisztusra, aki a szentségekben, különösen a szent Eucharisztiában velünk van. Sok évvel halála előtt kifejezte kívánságát, hogy sírkövére az alábbi feliratot véssék: “Isten irgalmas és igazságos szeretete keres benneteket, őrködik felettetek és vár reátok. Menjetek hozzá az Oltáriszentségben.”

Forrás: “Krisztus Ügye” Lelki Család