2015. november 28., szombat

A magánfogadalom körülményei



Néhány közösségben magánfogadalommal köteleződnek el a tagok a közösség karizmája szerinti Isten Országáért odaadott életre. A monasztikus szerzetesrendekben és más megszentelt élet intézményeiben illetve az egyházmegyés konszekrált remeték a professio részeként ünnepélyes fogadalmat tesznek. Az egyházi rend szentségében a cölibátusra tett fogadalmat a szentelés részeként ígérik meg a szentelendők. A megszentelt szüzek a konszekráció ókeresztény alapokon nyugvó liturgiája során a püspök előtt az Egyház szolgálatának szentelik szüzességben megélt életüket.


Ebben a bejegyzésben a közösségen kívüli magánfogadalom körülményeiről szeretnék írni röviden.

1.    A fogadalomtételt fogadó személy fontossága

A fogadalomtétel ebben az esetben nem ünnepélyes, hanem egyszerű. Pap vagy püspök előtt történik. Nem annyira a fogadalomtétel helye, hanem a fogadalomtételt fogadó személye számít, hogy az Egyház nevében fogadja el a pap vagy a püspök. Ahogy írtam már korábban is nem egyenlő a magánfogadalom azzal, amit magunkban megfogadtunk, fontos a fogadalomtételt elfogadó személye, hogy az ő kezébe tegyük le így alkalmazkodva az Egyház törvényéhez.

2.    A fogadalomtétel helye

A magánfogadalom helyszíne különféle lehet. Lehet:
-    a gyóntatószék,
-    a gyóntatószoba,
-    a lelki vezetés helyszíne,
-    vagy a templom,
-    az oltár előtt is történhet.

Ez utóbbi esetben sem azonos a fogadalom egy ünnepélyes közösségi fogadalomtétellel, mert itt nincs közösség ez egy egyéni út, még akkor is, ha a fogadalomtétel szövegében lehet közösségi szabályzatból származó rész.

Nem a helyszín számít tehát – bár legideálisabb az oltár előtt az Eucharisztia jelenlétében letenni a fogadalmat – hanem a fogadalomtételt elfogadó személy felszenteltsége.

3.    A magánfogadalom szövege és liturgia

A szöveget illetően lehet egy megszentelt élet intézményének szabályzatából venni a szöveget vagy teljesen egyéni módon összeállítani, de fontos arra figyelni, hogy amit megfogadtunk, azt vegyük komolyan, mert az Úr is komolyan fogja venni fogadalmunkat.

A pap vagy püspök előtt felolvasott fogadalomtételi szöveg után közösen imádkozhatnak. Nincs liturgikus szabály a magánfogadalom esetében ezt mindenkinél egyéni, ahogy a fogadalomtételt letevő személy és a fogadalmat elfogadó pap vagy püspök ezt szeretné, úgy választják meg a magánfogadalom szövegét és a kiegészítő imádságokat.

A fogadalomtétel nem szentmise keretében történik, de részt lehet venni utána egy hálaadó szentmisén, ahogy lehetőségeink engedik.

Nem szükséges, hogy más is részt vegyen a fogadalomtételen, ehhez elég a fogadalmat letevő és az azt elfogadó papi személy vagy püspök jelenléte.

Nincsenek liturgikus jelek kötelezően, sem gyűrű, sem fátyol vagy habitus. Az a térdelés, áldás és a gyertya lehetséges jelek.

Minden egyszerűen, de Istennek nem kisebb átadottsággal valósul meg.


Más magánfogadalomról szóló bejegyzésben két fontos tényezőről a korábbiakban már volt szó: a fogadalom típusáról és idejéről, ezekre itt külön nem térek ki.

Minden magánfogadalmas úton gondolkodó testvéremnek kívánom, hogy találja meg a fogadalma minden körülményét, hogy a szívében békességgel élhessen Istennek átadott életet mások szolgálatára.





2015. november 26., csütörtök

A szerzetes nem egy elvont ember

A pápa által meghirdetett „Megszentelt élet” évéhez kapcsolódva szervezett előadássorozatot a kiskunfélegyházi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. November 23-án a Constantinum Intézményben megtartott pódium előadás vendége P. Puskás Antal pálos szerzetes volt. A pálosszentkúti perjel Makányné Óvári Éva moderálásával beszélgetett a rend, a szerzetesek életéről, hivatásáról.


Antal atya az összejövetelen a kérdésre, hogy milyen a szerzetesi élet? Így válaszolt:

- Van benne minden, ami a rendes ember életében. Van öröm és bánat is. De különlegessége talán az, hogy mindezek fölött ott van a Jóisten, akinek a szolgálatában vagyunk. Minden, amit megélünk, az evangélium szolgálatában történik, őérte tesszük, minden feléje irányul. Ez a szerzetesség különlegessége. Azt gondolom, hogy a többi keresztényhez hasonlítva nem  elvont ember a szerzetes. Ugyanazt éli meg, mint mindenki, csak radikálisabban, az evangéliumi tanácsokra alapozva.

- Mit jelent az, hogy radikálisabban?

- Krisztusért, és Isten országáért a szegénységet, tisztaságot és az engedelmességet vállalja. Tehát mindent hátrahagy, csak hogy Krisztusnak szolgáljon.

- A pálosszentkúti szerzeteseket egyre többen megismerték az elmúlt években. Köszönhető ez annak is, hogy sok világi eseményt is befogadtak a kegyhelyen. Köztük voltak a motorosok és a lovasok nagy összejöveteleik is. Ez azt jelenti, hogy egyre jobban közelítenek a világi élethez?

- Én inkább azt mondanám, hogy mi engedjük egyre közelebb a világi életet hozzánk. Ez is azt szolgálja, hogy megszólíthassuk a társadalom különböző rétegeit, amiről talán elsőre úgy tűnik, hogy semmi köze sincs az Isten országához.

Az embereknek általában előítéletük van egy motorossal szemben. De én is rájöttem, hogy ez nem ennyire egysíkú. Vannak nagyon elkötelezett emberek közöttük. Motoros barátaink között kétfajta szolgálat van. Egyrészt az evangelizáció, másrészt az, hogy akik már elkötelezettek, azokat erősíteni kell, megtartani a közösségben.

- Egy személyes kérdés. Miért választotta hivatásának a szerzetességet?

- Miért? Azt gondolom, hogy a választás, a döntés, az már csak egy utolsó pontja volt egy folyamatnak, amit Isten indított el. Azzal, hogy megkezdett magával megismertetni. Megmutatta, hogy mit jelent az öröm, az ő közelében lenni. Erre csak igent tudtam mondani. A miért ebben rejlik.

- Mik voltak ennek a mindennapi, kézzel fogható momentumai?

- Éppen katona voltam akkor (a Felvidéken, a repülőtéren szolgáltam). Ott mindenféle irodalom olvasásába belebonyolódtam, ami óriási káoszt teremtett a fejemben. És amikor katona barátaim révén megismerkedtem az evangéliummal, Krisztussal, akkor egy óriási rend volt az első tapasztalatom. Minden a helyére került. Az emberi viszonyok, az emberi élet célja. Az erkölcsi rend visszaállt, és ennek révén született meg bennem az a vágy, hogy megismerjem még jobban Istent és az evangéliumot. Ezen- kívül hatással voltak rám azok az új barátok, akiket megtaláltam ott, a katonaságnál. Volt céljuk, volt miért élniük, és ez nagyon vonzó volt.

- Amikor eldöntötte, hogy szerzetes lesz, mit tett?

- Átbicikliztem Márianosztrára, ugyanis én a Felvidéken egy Párkány melletti kis faluban éltem. Átlógtam a határon (akkor még nem a schengeni határok működtek). Így kerültem oda a kolostorba, templomba, ahol éppen egy búcsú volt akkor. Ott láttam meg a pálosokat. Rögtön megragadott az egész, pedig nem terveztem, hogy keresem a szerzetes rendeket. Ezt követően még kétszer elmentem hozzájuk, majd ott ragadtam.

Akkor még nem elemeztem azt, hogy miféle szolgálatot szeretnék végezni. Később rájöttem, hogy nem is ezt kell keresni annak, aki szerzetesnek akar menni, mert az már meg van adva. Isten azt már kitalálta régen. Én ebben hiszek, hogy ez így működik.

s.r.

Forrás: Félegyházi Közlöny

Kép: Félegyházi Közlöny, Pálosszentkút Kegyhely honlapja


2015. november 15., vasárnap

A Fiú követésre hív

„A keresztény életnek erős motivációra s még inkább szoros kapcsolatra van szüksége, az Úrral, ahhoz, hogy a keresztény élet ajándék és küldetés jellegét a maga teljességében megélhesse.”[1]


Jézusban válik megfoghatóvá mire hív bennünket az Atya. Nem kell sötétben tapogatóznunk, nem vagyunk egyedül hivatásunk beteljesítésében. Jézus, amikor követésére hív, világosságot, célt és “eszközöket” ad. Arra hív, hogy olyanok legyünk, mint Ő, olyan legyen az Atyával és az emberekkel való kapcsolatunk, mint az Övé. Jézus teljes életet élt és beteljesítette azt, amiért az Atya küldte: szeretetből önmagát adta értünk, nekünk. Benne láthatjuk milyen egy ajándékká vált élet.

Timothy Radcliffe domonkos atya írja Jézus életáldozatáról: „Mégis a pusztulással szembenézve, azon az éjszakán, mielőtt elárulnák, az őrült szabadság cselekedetét viszi végbe. Fogja szenvedését és halálát, megragadja sorsát, és ajándékot készít belőle. »Ez az én testem és én nektek adom.«”[2]

Jézusra kell figyelnünk, az ő érzületét kell elsajátítanunk, ha be akarjuk tölteni hivatásunkat! „Figyelmes odahallgatásban, párbeszédben, imában, érzületben, naptól napra engednünk kell, hogy az Úr formáljon bennünket, s mély vágyódással kell kérnünk, hogy a világnak közvetíthessük az Atya életét.”[3]

Mikovics Krisztina CB


[1] Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 34. o.

[2] Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek, L’Harmattan Kiadó, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2012, 32. o.

[3] Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa: Új hivatásokat egy új Európa számára. Magyar Katolikus Hivatásgondozó Intézet, Vác, 1999., 34. o.

Forrás: FordulóPont

2015. november 11., szerda

Rakd helyre a hivatásod: Mi Isten akarata?

Egyszer hallottam egy szerzetesnővér hivatástörténetét, melyben úgy írta le hivatáskeresésének folyamatát, mint egy túsztárgyalást, amelyben Isten ejtette túszul az ő hivatását, s neki az volt a feladata, hogy tárgyaljon ennek kiszabadításáért. Végtére is felfedezte az igazságot, amelyet Mike Schmitz atya olyan jól megfogalmazott. „Isten nem fog választ várni egy olyan kérdésre, amit Ő nem tett fel.” Stresszelni vagy nem stresszelni – ez itt a kérdés. Viszont majdnem minden fiatal katolikus, aki elkötelezetten gyakorolja hitét, komolyan küzd a következő kérdéssel „Mi az én hivatásom, és mennyit kell tennem azért, hogy megtaláljam?”


Ennek a kérdésnek a megválaszolása életed egyik legfontosabb döntése. Egy nemrég mondott beszédében Sean O’Malley bíboros is erről a kérdésről beszélt, miközben azt magyarázta, hogy Isten jobban ismer téged, mint te magadat. Az alapján, aminek alkotott téged, Ő tudja, hogy mi számodra a leggyorsabb, legrövidebb és legkönnyebb út a Mennyországba. Ez az útiterv különleges és egyedüli, csak neked készült! A Bíboros kifejtette, hogy az öröm, a boldogság és a teljesség megtalálása attól függ, hogy megtalálod-e a te saját hivatásod! Ugyanakkor, itt nincs vége. Mások öröme, boldogsága és beteljesedése is függ ettől a találattól. Ez a te nagy döntésed, de ez nem olyan, amit egyedül kell meghoznod. Isten hangosan és érthetően akar szólni hozzád. Négyféleképpen tudod őt segíteni ebben, persze úgy, hogy elfogadod azt, hogy Ő úgy időzít, ahogy akar.

1. A tisztaság segíti a jobb megértést: Jézus megígéri, hogy a tiszta szívűek meglátják Istent. (Mt 5,8) Különleges módon találkozunk Istennel, amikor teljesen tisztán odaajándékozzuk önmagunkat. Azok a dolgaink, amik nem tiszták (legyen ez online vagy offline), elnémítják Isten hangját az életünkben. Akár pornográfia, akár a tisztátalan gondolatok vagy testi kapcsolatok vannak a képben, a hivatástisztázást nagyban befolyásolják. Isten tisztaságra szóló meghívása az egyetlen út, hogy képes legyél nyitott lenni Isten terveire veled kapcsolatban. Keress olyan könyveket, amelyek segítenek megszabadulni függőségeidtől és amelyek segítenek gyógyítani kapcsolataidat. A legfontosabb tudni, hogy a tökéletesség nem követelmény. Ezért van a Kiengesztelődés Szentsége, amelyhez közel kell lennünk.

2. Tudd, hogy ilyenkor nem arra vársz, hogy életed elkezdődjön: Isten már most írja életed történetét. Nem akkor kezdődik a te szerelmes történeted, amikor rájössz, hogy Isten melyik rendbe hív vagy hogy melyik másik emberrel fogsz megházasodni. Életed szerelmes története már most zajlik! Isten cselekvő módon és szenvedélyesen akar tenni és dolgozni életedben ebben a pillanatban! Amikor kezded magad kényelmesen érezni a hitedben, Isten akkor hív, hogy lépj tovább. Az utazás épp annyira fontos, mint az úti-cél.

3. Légy nyitott: Miképpen a randizás arra szolgál, hogy meglássuk, kivel lehetne összeházasodni, úgy a rendekkel való ismerkedés arra jó, hogy megtudjuk, milyen valójában a papi vagy szerzetesi élet. Engedd el előítéleteidet és félelmeidet! Mozdulj meg, és adj Istennek lehetőséget arra, hogy meglepjen… ugyanis az Ő meglepetései mindig a legjobbak.

4. Imádkozd el az „Igen-imát”: Sok ember összetéveszti a hivatástisztázást azzal, hogy válaszokat akar adni az élet nagy kérdéseire. Valójában a hivatástisztázás nem annyira arról szól, minthogy megtaláljuk a válaszainkat, hanem arról, hogy elengedjük elképzeléseinket. A tisztaság, önátadás és hivatástisztázás koronázott királynője a Szűzanya. Máriát leginkább azért ismerik az emberek, mert „igent” mondott. Ugyanakkor ez csak egy volt a milliónyi igen közül, amelyet nap mint nap kimondott. Ez áll az „Igen-ima” mögött, amely nem más, mint Mária önátadásának követése. Minden nap, mielőtt felkelnél az ágyadból, mondd egyszerűen ezt: „Bármi ér, bármit rejthet az út előttem, a válaszom igen, Uram.” Amikor elkezdesz így élni, és Isten mindennapi terveire szokásszerűen igent mondasz, akkor bizonyosan kész leszel lelkesen és bizalommal igent mondani, amikor Isten megajándékoz a hivatásoddal.

Emlékezz, a lényeg az, hogy Isten soha sem késik el, és soha sem érkezik túl korán. Ebben a percben is tudja a te hivatásodat. Legyen ez bármi, Istennek tökéletes terve van számodra. Egyedül a hűségedet kéri!

Forrás:Istenről, vallásról, életről, emberről


2015. november 8., vasárnap

Hivatásom útja a pálos nővérekhez

Vas Mária Teréz nővér tanúságtétele

Vas Mónikának hívnak. (Rendi nevem: Mária Teréz nővér) 1975.02.28.-án születtem Debrecenben. Bár szüleim nem kereszteltek meg, de vallásos elvek szerint neveltek minket.


16 éves koromban részesültem a keresztség nagy ajándékában, amit nagy kegyelemnek tartok. Nem tudtam előzőleg semmit a vallásról, mert pogány voltam. (keresztet vetni sem tudtam) 1991. március 31. -én kereszteltek húsvét vasárnapján ikertestvéremmel és még néhány rokonommal együtt. Nem volt felhőtlen a készülés a keresztségre, mivel akkor még csak kívülről jövő nyomásnak engedtem, amikor hittanra jártam.

Még abban az évben  májusban voltam elsőáldozó, és szeptemberben voltam bérmálkozó. Nagyon nagy hatást tett rám a templom, a vallási ismeretek, a társaim példája és hitoktatóm feltétlen elfogadása. De ami még mélyebben megfogott, az a szentmise volt. Sokszor elsírtam magam a szentmisén, de inkább a szentgyónás után, hogy Isten megbocsátott nekem, sőt ezt mindig megteszi, és nem szab határt az Ő irgalmának. Én már régen kiadtam volna a magam útját, Isten mégsem ezt tette velem, hanem újra és újra megbocsátott.

Egyszer feljött egy szó a szívemben, anélkül hogy tudtam volna, hogy ez micsoda.: SZERZETESSÉG! Csak azt tudtam, hogy közel lenni Jézushoz. És ez elég volt nekem. Az, akit szeretnek nem igazán kíváncsi, arra hogy ez értelmileg hogyan lehet. Szeret és kész.!!!

Lelkiatyám egyszer kijelentette: csak nem  szerzetesnek hív az Úr? Én nagyon tiltakoztam ellene. Én, aki még nem régen járok templomba? A csoporttársaim, akik gyerekkoruktól kezdve járnak templomba nem méltóbbak erre? Nem tudtam magam elképzelni szerzetesként (Olyan gondolatok jutottak eszembe, hogy négy fal és bezártság). De amikor arról volt szó, hogy ministrálhatok, akkor én voltam a legboldogabb. Egyre többet jártam misére és még ez sem volt elég. Tevékenyen részt vettem a kis közösség életében, szerveztünk Szentlélek szemináriumokat, farsangot rendeztünk… de mégis a sok tevékenység közepette kezdtem egyre többet imádkozni. Volt olyan ismerősöm, aki meg volt arról győződve én nem leszek szerzetes. Nem tudom miért nem vettek komolyan, pedig én egész mást éreztem a szívemben. Bizonyíték, hogy Isten mégis hívott  Szerzetesnek, hogy (2014. december 8.-án) volt 20 éve, hogy itt vagyok és Isten irgalmából jól és még mindig boldogan.

De minden kezdet nehéz és homályos. Így én sem voltam biztos benne, hogy tényleg van hivatásom. Ezért gondolom azt, hogy veszélyes rámondani valakire, hogy ez nem komoly, amit érez, vagy amit maga sem ért, de ott van, és sokszor feljön. A hivatásnak az egyik ismertetője hogy szelíden, de mindig feljön a gondolat és visszatér. Nem hagy békében még akkor, sem ha próbálok esetleg máshogy élni, vagy elterelni a gondolataimat. Mert csendes perceimben mindig vissza fog térni. Lehet, hogy csak úgy, hogy miért nem indulsz már.

És sokszor nem tudjuk hogy hova.

Én olyan sok szeretetet kaptam Istentől, hogy még abban az évben, amikor kereszteltek már szeptemberben úgy mentem bérmálkozni, hogy eldöntöttem szerzetes leszek. A Szerzetesség vagy Istennek szenteltség nem más, mint teljes szívből viszont szeretni ŐT.

Belülről éreztem azt a késztetést, hogy nem lesz barátom, mert kizárólag Istené akarok lenni. Anélkül, hogy ezt mondta volna valaki nekem, hiszen fogalmam sem volt, mi az, hogy szerzetesnek lenni. (Jézus életét követni szegényen, tisztán, engedelmesen.) Közben tanultam és készültem, hogy befejezem nemsokára az iskolát.

De a gondolat, hogy szerzetes legyek nem hagyott el. Sőt egyre erősödött a vágyam. De nem tudtam hová hív Isten. Sokat imádkoztam és kértem az Urat, hogy mutassa meg hova kell mennem  és én megyek. Közben azért volt bennem félelem is, nem is kevés. De Ő folyamatosan készített elő, hogy mi fog rám várni.

Lelki harcokat küldött, de mindvégig velem volt és nem engedte, hogy elcsüggedjek és feladjam. Közben nagyon megszerettem a Szentségimádást és a Szűzanya-tisztelet is sokat segített. Őt is kértem járjon közben értem.

Lelki küzdelmeimben nem tudtam igazán senkihez fordulni, mert úgy gondoltam nem értenek meg (ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy ezt a lelkivezetőnek fel kellene tárni). Mivel tévedni nem szerettem volna, ezért hogy biztosra menjek egy lelkigyakorlatra menet bementem az esztergomi bazilikába, az altemplomba és kértem Mindszenty Bíboros atyát, hogy keressem nekem egy közösséget. Nagy bizalommal imádkoztam sírjánál és éreztem, hogy meghallgat. Pár nappal később hazamenet a pályaudvaron belebotlottam a Pálos nővérekbe, akik szintén hazafelé tartottak. Imádkoztunk és beszélgettünk az egész úton hazafelé.(Debrecenben laktam). Ők kedvesen hívtak, hogy menjek el hozzájuk (akkor Kálmánházán laktak). De abban az évben nem sikerült  (1993. április). Viszont a következő év márciusában már nem volt képes visszatartani senki. Meglátogattam őket Csécsén ahová átköltöztek, hogy közelebb legyenek az épülő Monostorukhoz.

Nagyon tetszett a csend, az imádságok, amiket pedig nem mindegyiket értettem (A teljes Római zsolozsmát végezzük, Egyéni és közös Szentségimádást, Lectio divina, elmélkedés…). Jól éreztem magam a nővérek között. Megfogott nem csak az odaadott életük és imákban való kitartásuk, hanem odafigyelésük egymásra, humoruk ami főleg a rekreációkban szelíden, de intenzíven jelen volt. Egyre erősödött a szívemben, hogy én legjobban embertársaimon az imádsággal tudok segíteni, mert az ima oda is elér, ahol emberi szó nem tud segíteni. Nem azért alakult ki ez a gondolat bennem, mert menekülni akartam a Világ nehézségei elől, és mert alkalmatlan lennék más feladatra, hanem szívemet az Isten iránti szeretet kerítette hatalmába és úgy vonzott magához, mint egy szerelmes.

Egy szeptember elején történt (1994) hogy egy nappal hamarabb érkeztem, mint gondolták. Mivel nem volt otthon az elöljáró, azt gondoltam, hogy most kell eldöntenem. Bementem a kápolnába és imádkozás után azt mondtam Jézusnak, hogy igen. Az Övé akarok lenni teljesen.

Amikor az elöljáró hazajött kértem a felvételemet. Nagy örömet éreztem a szívemben.

Nem volt viszony könnyű az utána következő időszak. Rokonaim tiltakoztak. Különösen édesapám. Több alkalommal is a “vádlottak padján” ültem, és felválva szidtak, hogy nem vagyok normális, de Jézus az erejét adta nekem. ÉS NEM HÁTRÁLTAM MEG! Nem az én érdemem volt!!! Mert Jézus adta az erőt. De ma 20 év után is azt mondom jól döntöttem, még akkor is ha más ezért nem néz normálisnak. Jelenleg családom nagy része (elsőként apukám!!!) elfogadta vagy megbékélt vele, hogy ezt az utat választottam, de még mindig vannak olyanok, akik nem tudják elfogadni élethivatásomat.

1994.12.08.–án léptem be a közösségbe Szűzmária Szeplőtelen fogantatásának ünnepén.
Igazából miért is lettem szerzetes?

Mert viszont akartam szeretni azt, AKI ELŐBB SZERETETT ENGEM!

 A másik mély indok hogy szolgálni szerettem volna rokonaim örök boldogságát, hogy ne csak nekem adja meg majd az örök életet, hanem azoknak is, akiket szeretek. Hiszen ha ők nem lesznek ott az nekem nagyon fog fájni.

20 év óta kitágult a kör és már nemcsak rokonaimért imádkozom, hanem minden emberért, különösen az Úr papjaiért, hogy szentek legyenek. Szívembe helyezte a keresőket, aki keresik, hogy Isten merre hívja őket.

Jelenlegi feladataim, közé tartozik, hogy hivatást tisztázó lelkigyakorlatokat vezetek. Segíteni szeretnék azoknak a fiataloknak, akikben bizonytalanságok vannak, hogy merre hívja őket Isten.

Úton vagyok továbbra is. Nem a hivatásom keresésében, hanem a jobb választásának örömében és feszültségében. Mi számomra ma az Isten akarata? Hogyan szerethetném őt jobban odaadódóan?

Isten társam ebben a keresésben és megtalálásban. Boldog vagyok, mert a helyemen vagyok!!!


Szűz Mária Szeplőtelen Szívéről nevezett Mária Teréz nővér

Forrás: Pálos Nővérek


Késői hivatás - Kerekes Hubert bencés szerzetespap tanúságtétele


Nyitott Közösségi Est a jezsuitáknál