2015. március 25., szerda

Hivatásom története

Életem eddigi folyamatát hivatásom tükrében alapvetően három szakaszra bonthatom. Ezek: a minisztrálás elkezdése, a középiskolai időszak, a Veszprémben töltött évek. Bár annak felismerését, hogy a Jóisten a papság szolgálatába hív, nem tudom konkrét időponthoz kötni, mégis ezek az életszakaszok jelentősek ezen az úton.

Gyermekkoromban semmiféle megszólítást nem éreztem az Isten részéről. Úgy éltem világomat, mint a többi velem egykorú. Szüleim vallásosak voltak ugyan, de ez a vallásosság közöttünk otthon nem volt beszédtéma. Az elmúlt rendszer megfigyelései miatt egy ideig nem is jártunk templomba, bár ez inkább még bátyám gyermekkorára tehető. Édesapám így is számtalanszor hátrányos megkülönböztetésben részesült hite, vagy pl. egyházi házasságkötése miatt. Aztán rendszeresen részt vettünk a szentmisén, mint amolyan vasárnapi keresztények. Szüleim nem szántak egyházi pályára, ez a kérdés így fel sem merült, annak ellenére, hogy édesanyám unokaöccse pap.

Világi iskolába jártam, érdeklődésem a reáltárgyak felé nyilvánult meg. Szerettem és versenyszinten űztem a matematikát, később a fizikát és a kémiát. Természetes volt, hogy a helyi Lehel Vezér Gimnáziumban folytassam tanulmányaimat, ott is matematika-fizika tagozaton.

Egy ismerősöm megszólítására (akit a plébános küldött) kikerültem a szentmiséken a hívők padjaiból és elkezdtem minisztrálni még általános iskolás koromban. Azt hiszem ez döntő jelentőségű volt abban, hogy kedvet kapjak a misén a tevékeny részvételre. Csak ez után merülhetett fel bennem a gondolat, hogy mindezt én is végezhetném, papként élhetném életem.

Ez a gondolat foglalkoztatott már gimnazista koromban. Közben életterem kibővült. Először csak búcsúk idején, mint szorgalmas minisztráns, később egyre gyakrabban látogattam a másik két katolikus templomot Jászberényben. Az öt (időnként hat) helyi lelkipásztor személyes barátsága szintén az Isten felé terelték életem. Ehhez jött a cserkészcsapat és az ifjúsági hittan tanúságtétele. Ezekben a közösségekben – egyéniségem és érdeklődésem folytán – hamarosan a paphoz hasonló elvárásokat támasztottak velem szemben és mint leendő papot kezdtek kezelni.

Időközben évről évre eljöttem a szemináriumban megrendezett hivatástisztázó lelkigyakorlatokra, melyeken megismerhettem a kispapokat, a szemináriumi életvitelt. Hét éven keresztül voltam állandó vendége a papnevelő intézetnek.

Bár a papi hivatás már ott mozgolódott bennem, érettségi idején mégsem tudtam volna életre szólóan vállalni. Márpedig úgy gondoltam, máshogy pedig nem szabad. Mivel már régen érdeklődtem a kémia iránt, és a teológiában is előre akartam haladni, úgy döntöttem, hogy kémia-hittantanár szakon tanulok tovább. Ezzel egyúttal belelátok egy hittudományi főiskola, egy szeminárium belső életébe. Ilyen szakokat Egerben nem lehetett párosítani, így kerültem Veszprémbe.

A két kollégium közül tudatosan választottam a hittudományi főiskola kollégiumát. A teológiai tanulmányok egyre inkább megérlelték bennem – látva az Istennek elkötelezett emberek hiányát és a világ szükségét – a hivatásom felismerését. A főiskolai tanár atyák példája és a kollégiumi imaközösség hatása egyaránt segítettek döntésemben.

Negyed-, és ötödévesen érseki engedéllyel végeztem (többedmagammal) lelkipásztori kisegítő munkát kilenc balatonfelvidéki faluban. Talán a szemináriumi jelentkezésemben a legnagyobb és legjelentősebb élményt az ennek során szerzett tapasztalataim jelentették. A templomi közösség előtt végzett felelősségteljes szolgálat és az elnéptelenedő falvak düledező templomai között végzett emberfeszítő lelkipásztori munka a lehető legközelebbről mutatták be számomra a papi életet.

Összegzésként elmondhatom, hogy a Jóisten meghívásának felismerését leginkább Sólyom József plébánosomnak, Dr. Osztie Zoltán tanár atyának és Stella Leontinnak köszönhetem.

Ha a Jóisten úgy akarja és az elöljárók bizalmából felszentelnek, papként legnagyobb hangsúlyt a szent liturgia méltó megünneplésére és az életszentségre való törekvésre szeretném helyezni. Csak az Istenben való élet táplálja a lelkipásztori munka minden tevékenységét.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a pap a mai világban ne legyen egy bezárkózó, az adott település életéről tudomást sem vevő személy, hanem minden olyan politikai, kulturális, művészeti stb. eseményen képviselje a keresztény értékrendet, amely összeegyeztethető az evangéliummal. Meg szeretném szólítani az értelmiséget (teológiai, szakmai stb. előadások) akik úgy érzem jelenleg nem kapnak kellő hangsúlyt az Egyházban. Ezenkívül, nem akarom magára hagyni a plébániához tartozó betegeket, az élet határhelyzetén lévőket. Az örök értékeket mai, vonzó formában szeretném a fiatalok elé tárni, a közösségeket pedig nem magam köré alakítani, hanem öntevékennyé tenni.

Lóczi Tamás V.évf.

Forrás: Értékkereső


Ecce Virgo concipiet


2015. március 24., kedd

Szent Háromnap a Szociális Testvérek Társaságánál

A Szent Háromnap közös ünneplésére hívjuk azokat a fiatal lányokat, akik szeretnék szerzetesi közösségben, lelkigyakorlatos csendben megülni Húsvét ünnepét.



Időpont: 2014. április 2-a 16 órától (15 órai érkezéssel) április 5-e délelőttig.

Helyszín: Budapest, Hűvösvölgy.

A Szent Háromnap eseményeibe a liturgia, a Szentírás és a csend segítségével lépünk be. Hívunk és várunk, hogy ezt az utat járva ünnepeljünk együtt!

A lekigyakorlat alatt személyes beszélgetésre is lesz lehetőség. Szállást tudunk biztosítani!

Jelentkezni lehet március 25-éig Benyus Mária testvérnél a benyusmiri@gmail.com címen, vagy a 30/5311044- es telefonszámon.





Forrás: Szociális Testvérek

2015. március 22., vasárnap

A Jeruzsálembe vezető út

A Regnum Christi generálisának nagyböjti levele

Jöjjön el a Te Országod!

Krisztusban kedves barátaim!

A nagyböjti időszak arra hív minket, hogy kísérjük el Urunkat a Jeruzsálembe vezető úton, ahol a kereszten adja életét értünk, és ezzel szeretete legnagyobb bizonyságát teszi Atyjának. Ez alatt a negyven nap alatt mi, megkereszteltek arra törekszünk, hogy töredelmes szívvel közelebb kerüljünk Krisztushoz. Hogy szívünket imával, a felebaráti szeretet cselekedeteivel, vezekléssel és a kiengesztelődés szentségeinek kegyelmével újítsuk meg.

Számunkra, Regnum Christi tagok számára az idei nagyböjti időszak különleges jelentőséggel bír. Bizonyos értelemben történelmi időszaknak is nevezhetjük, mert jelenleg benne vagyunk a Regnum Christi szabályzata felülvizsgálatát érintő folyamatban. Ez a szabályzat a mozgalom tagjai és a jövő generációi részére jóváhagyott hivatkozási és tájékozódási pontot fog jelenteni az Isten és az Egyház iránti szolgálatban.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy kifejezésre juttatjuk, hogyan élünk, és mit helyezett az Úr a szívünkbe, amikor arra hívott minket, hogy egy olyan mozgalomban szolgáljunk, ami, megtartva identitását, fejlődik az idők folyamán. Annak az igénye, hogy szavakba öntsük, amit Isten kegyelme a szívünkben, a csoportjainkban és a családjainkban véghezvisz, messze felülmúlja azt, amit mi az erőfeszítéseinkkel el tudunk érni. A Szentlélekre kell hallgatnunk. Neki kell segítenie, vezetnie és megvilágosítania minket ebben a feladatban

Ezért ebben a levelemben arról szeretnék elmélkedni, hogy a nagyböjti idő gyakorlatai hogyan tudnak minket segíteni abban, hogy olyan „jó talaj” legyünk (Mt 13,8), amely megnyitja szívét a belénk oltott Igének (Jak 1,21). Arra a magyarázatra fogok támaszkodni, amelyeket Jézus adott a tanítványainak a magvetőről szóló példabeszédben. A példabeszéd Máté evangéliumában található (13,1-8), és a magyarázata néhány sorral később következik (13,18-23).

Elsőként az Úr azokról a magokról beszél, „amelyek az útszélre estek”, és hogy ez mindig akkor történik, amikor valaki „hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek” (Mt 13,19). Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy van valaki, aki minden eszközzel meg akarja akadályozni a világban, hogy az Úr Igéje a szívünkben gyökeret verjen. Ha hallani akarjuk az Urat, „erős, megingathatatlan szívre van szükségünk, mely bezárja kapuit a kísértő előtt, de nyitott Isten felé.”.  (Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2015). Ezért szeretnék minden Regnum Christi tagot arra hívni, hogy Isten kegyelmével formálja meg magában ezt az erős és megingathatatlan szívet, és a nagyböjti időszakban fogadja be a bűnbánat szentségét. Az a kegyelem, amelyet azáltal nyerünk el, hogy Isten előtt alázatosan beismerjük a bűneinket, és őszintén bocsánatot kérünk, meg fogja erősíteni a szívünket, és megnyitja a fülünket arra, hogy meghalljuk az Igéjét.

Azután Jézus arról a magról beszél, amely „köves talajba hullott”. Ez az az ember, „aki meghallgatja a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik” (Mt 13,20-21). Isten tanításának örömteli lelkesedéssel való elfogadására való készség a Regnum Christi tagjának egyik legszebb képessége. Ez Isten ajándéka, amit őriznünk, fejlesztünk és – a küldetésünk részeként –sugároznunk kell kifelé. Ennek a példabeszédnek a magyarázatakor az Úr arra figyelmeztet bennünket, hogy ezt a lelkesedést a nehéz idők próbára teszik.  Ha az élet akadályai ellenére az imában kitartóan Istennel maradunk, akkor a belénk vetett tanítás gyökeret ver bennünk. Ezért a mozgalom minden tagját arra hívom, hogy ebben a nagyböjti időszakban maradjunk állhatatosak az imában (Róm 12,12), és találjunk időt minden nap arra, hogy csendben és magányosan maradjunk az Úrral ott, ahol ő megújít minket.

A továbbiakban az Úr arról a magról beszél, amely „szúrós bogáncs” közé esett, ami arra az emberre vonatkozik, „aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést” (Mt 13,22).  Amennyiben ki is tartottunk (Jézussal) a megpróbáltatásban (Lk 22,28), a mindennapokban kísértések és önző gondok lépnek fel, amelyek megakadályozhatnak minket abban, hogy gyümölcsöt teremjünk. A húsvéti bűnbánati idő arra hív minket, hogy gyakoroljuk a lemondást, és találjunk számunkra megfelelő bűnbánati gyakorlatokat, amelyek segítenek minket a talpon maradni és legyőzni a kísértéseket.

Ebben különleges jelentősége van a böjtölésnek, ami azt jelenti, hogy lemondunk valami egyébként helyénvaló dologról. Amikor lemondunk valamiről, amire szükségünk van, ez arra emlékeztet minket, hogy milyen radikálisan függünk Istentől, és hogy Isten egyedül elég. A böjtnek manapság nagyon sok fajtája és hasznos módja létezik, gondoljunk például a mobiltelefon használatának, vagy a közösségi hálókon történő szörfölés korlátozására, vagy a szórakozásra fordított idő behatárolására, stb.

Az alamizsnálkodás, a felebaráti szeretet konkrét példája segít minket abban, hogy a gazdagság ne kábítson el minket, és hogy amit ingyen kaptunk, azt továbbajándékozzuk. Nagy belső szabadságra van szükségünk, hogy az Istentől kapott adományokat rászoruló embertársainknak odaajándékozzuk. Ugyanígy növekednie kell a belső szabadságunknak ahhoz, hogy az embertársainkat igazán és önzetlenül szeressük. Gyakran a harag és a közömbösség, amelyet az embertársaink iránt érezhetünk – és amely azoknak a gondoknak a gyümölcse, amely a gazdagság, a hírnév és a jólét iránti vágyból keletkeznek -, igazi kúszónövényekké változnak, amelyek megfojtják a szívünket. Ezt a tüskés bozótot kiirthatjuk, ha kiengesztelődünk egymással. A nagyböjt ideje nagyon kedvező alkalom arra, hogy felkeressük azokat, akikkel szemben hibáztunk, hogy bocsánatot kérjünk tőlük, és hogy megbocsássunk azoknak, akik minket bántottak meg.

Ha kihasználjuk ezt az időszakot arra, hogy elmenjünk gyónni, az imában hűségesek maradjunk, böjtöljünk, alamizsnálkodjunk, bocsánatot kérjünk az embertársainktól, és mi is megbocsássunk nekik, ezzel felszabadítjuk magunkat mindattól, ami megfoszthat minket a Krisztussal való bensőséges kapcsolatunktól. Ha negyven napon keresztül ily módon kísérjük az Urat, és ha vele maradunk a kereszt lábánál, a kegyelem átváltoztatja a szívünket olyan jó talajjá, amelybe a nekünk adott Ige bele tud hullani, és gyümölcsöt tud teremni, „százszorosát vagy hatvanszorosát vagy harmincszorosát” (Mt 13,23).

A szívünkbe vetett mag maga Krisztus. Ha ezt a búzaszemet befogadjuk és elhárítunk minden akadályt a növekedésétől, akkor életre keltjük azt a hívást, amely a szívünk mélyében hangzik: „Jöjjön el a Te Országod!” (Mt 6,10). A mennyek országa – az értékes igazgyöngy, amelyért semmilyen ár nem túl magas (Mt 13,36) -, úgy növekszik a szívünkben, mint a kovász, amely mindent megkeleszt (Mt 13,33). Kezdetben olyan kicsi, mint egy mustármag, de ha engedjük felnőni, akkor a szívünk nagy és erős lesz (Mt 13,31-32).

Amennyire Isten kegyelmét hagyjuk hatni a szívünkre, úgy elkezdjük egymást mélyebben és intenzívebben szeretni, sőt a szorongattatásban is örvendezni tudunk, az embertársainkat nagylelkűen megajándékozzuk – igen saját magunkat adjuk nekik. Ez lehetséges, mert akkor már nem mi élünk, hanem Krisztus él bennünk (vö. Gal 2,20) – ahogy ez benne van abban az imában is, amit az ECyD tagok minden nap elimádkoznak: „Mindenekfelett neked adom a szívemet, hogy bennem szeresd az Atyát és minden embert”.

Kedves Regnum Christi tagok, ebben  a nagyböjti időszakban két dolgot kérek az Úrtól: Elsőként, hogy megnyissuk szívünket kegyelme előtt, hogy az a hagyaték, amelyet a szabályzat revíziójával a mozgalom következő generációinak továbbadunk, Istentől és nem emberektől származzon, hogy az ő műve legyen. Másodszor pedig azt, hogy mindannyiunk részvétele a revíziós munkában alkalom legyen arra, hogy hálát adjunk minden jóért, amit kaptunk és megéltünk, és hogy lehetővé váljon a Szentlélekkel való találkozás, hogy Ő lobbantsa lángra bennünk a lelkek üdvössége iránti buzgalmunkat, és újítsa meg a föld színét és minket magunkat is.

Nagyon köszönöm az imáitokat és én is imádkozom értetek.

P. Eduardo Robles Gil LC - Medellín, 2015. február 22. Nagyböjt első vasárnapja

Forrás: Regnum Christi


2015. március 20., péntek

Iránytű programok 2015 tavasz

Mi az „Iránytű”?

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, 2007 februárja óta működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.


Az Iránytű célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik. A vezetők nem hozzák meg helyettük a döntést, nem beszélik rá a keresőket valamelyik életállapotra. A résztvevők csupán támpontokat kapnak, egy „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk kell használjanak az életük fontos döntéseinek meghozatalában.

A műhelysorozat központi témái: az istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok: házasság-család, szerzetesség, papság.

2015 tavaszán a korábbi évekhez képest más formában folytatódik az Iránytű, programjainkkal szeretnénk szélesebb kört megszólítani, bármely alkalomba be lehet kapcsolódni:

Március 18 „retrószerda”

Találkozás a 2014 őszi Iránytű csoport tagjaival a Sapientián a szokott helyen, 18-20.30. Kötetlen együttlét, beszélgetés, süti és üdítő társaságában.

Március 21, Egy nap látogatóban a nővéreknél - csak lányoknak!

Szeretettel várunk titeket és természetesen másokat is hozhattok,  ha szívesen velünk töltenétek egy napot, amiben ismerkedés, imádság, közös étkezés és rendi bemutatkozó is lesz :)

Akik szívesen jönnek, azokat kérem, hogy szintén a központi címen jelezzék március 18 éjfélig.

Áldott nagyböjti napokat kívánva mindnyájatoknak, a team nevében: Gabi SJC

Iránytű párkapcsolati döntésekhez

2015, április 18. szombat 10-17 óra, Párbeszéd Háza Budapest

Dönteni sosem egyszerű, párkapcsolati kérdésekben különösen nem. Vele vagy nélküle? Ő az igazi? Egyáltalán van olyan, hogy Igazi? Érdemes rá várni? Érdemes a párválasztásban kompromisszumokat kötni? 

És ha már megtaláltuk egymást, mi a garancia arra, hogy hosszútávon is működni fog? Létezik örök szerelem?

Módszer: nem uncsi előadások, hanem színes, vidám, interaktív műhely.

Akik tartják: Néma Attila és Ella, családi életre nevelés tanácsadók (SZÉK-Parázs Központ)

Házigazda: Fecske Orsolya SSS, az Iránytű team tagja

Részvételi díj: ebéd költség + adományt elfogadunk

Jelentkezés: iranytusapi@gmail.com, határidő 2015. április 11.

Létszám: max 50 fő

Időpont és helyszín: 2015, április 18. szombat 10-17 óra, Párbeszéd Háza Budapest, Arrupe terem

Papnap: gyere Te is papnak!

2015. május 9. szombat 14-19 óra, Budapest-Városmajor Jézus Szíve Plébánia

Mi a papság? Hogyan élnek az esztergom-budapesti egyházmegyés papok? Lehet, hogy papi hivatásom van? Milyen papként szolgálni? Papi életekről, örömökről, nehézségekről, kihívásokról. Újmisés, néhány éve és régebb óta szolgáló atyák. Papi hivatás iránt érdeklődőket várunk. 

Módszer:      Kerekasztal beszélgetés, “papbelezés” (kérdések mindenről)

Akik tartják:  Csépányi Gábor, Lejtényi Emánuel és még sokan mások

Házigazda:    Csépányi Gábor

Részvételi díj: helyett egy papi hivatásokért mondott imát kérünk (bármikor elmondható)

Jelentkezés:   iranytusapi@gmail.com, határidő 2015. május 1.

Létszám:        max. 30 fő

Időpont és helyszín: 2015. május 9. szombat 14-19 óra,

Városmajori Jézus Szíve Plébánia 1122 Budapest, Ignotus u. 9. Tetőtér

Program:

-     Beszélgetés a papságról - Hitek és tévhitek

-     A legnagyobb örömökről és küzdelmekről

-   Papi élet az esztergom-budapesti egyházmegyében: újmisésként, az első papi évek után, túl az aranymisén

-     Hivatásom van?

-    Közös ima

-     Agapé

Iránytű műhely a nagymarosi találkozón

2015. május 16, szombat,

Műhely az imádságról. A tiszta szívűek látják meg az Istent, de nincs tisztaság imádság nélkül.

Ki az, akit választok? Ki az, aki választott engem? Az igazi nagy Ő és a Vele való kapcsolat. 

Személyesen kísért lelkigyakorlat (4 vagy 8 napos)

Akik tartják: Kiss Mónika SSS, Mézinger Gabriella SJC, Petres Lúcia OP, Koronkai Zoltán SJ

Jelentkezés: iranytusapi@gmail.com, határidő 2015. május 1.

Létszám: max 15 fő

Helyszín: Mátraverebély-Szentkút

Időpont: 2015. június 29.-július 7 (8 napos), illetve Július 3-7. (4 napos) -lehet választani

Korhatár: 17-35 év

Részvételi díj: 8 nap 46400Ft,  4 nap:  23200FT

Igényelhető támogatás is, pl. diákok stb. A támogatott ár: 30 illetve 15 ezer Ft.

Forrás: Jezsuiták 



2015. március 18., szerda

Hivatástisztázó lelkigyakorlat Pannonhalmán


Időpont: 2015. május 1-3.

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ:

Mik az én adottságaim? Mire vágyok? Mi az életcélom, amiért kész vagyok áldozatot hozni, és ami nélkül értelmetlennek látnám életem?
Milyen kihívásokat jelent családban férjnek és apának lenni, illetve közösségben szerzetesnek lenni?
Milyen gyümölcseit látjuk az egyes életformáknak?

Praktikus tudnivalók:

Lelkigyakorlatos hétvégénket elsősorban 18 és 35 év közötti fiatal férfiaknak ajánljuk, akik még keresik, hogy családapaként, szerzetesként vagy az egyházi szolgálatban találják meg életük teljességét.

A lelkigyakorlatot vezetik:

Gaál András (3 gyermekes édesapa)
Binzberger Ákos (bencés szerzetes)

Részvételi díj (szállással és étkezéssel) egy fő számára: 5000 forint.

Szállást monostorunkon belül biztosítunk, ezért a lelkigyakorlatra csak férfiak jelentkezését várjuk.

Program:

Május 1. péntek

16.00-18.00 érkezés, a szobák elfoglalása (Győrből 16.50-kor indul busz az apátságba)
18.40 részvétel a szerzetesközösség konventmiséjén és vesperásán, majd vacsora
20.00 ismerkedés

Május 2. szombat

Elmélkedések, beszélgetések, egyéni csendes munka segítségével keressük Isten útmutatásait életünkre az imádság, a természet és a testvéri közösség légkörében. A nap folyamán bekapcsolódunk a szerzetesek közös imádságába, a zsolozsmába is.

Május 3. vasárnap

8.30 a szentmise evangéliumának közös olvasása, átimádkozása szerzetes testvérekkel
10.00 gregorián konventmise
13.00 a lelkigyakorlat lezárása, majd ebéd
Hazautazás (15.00-kor indul busz az apátságból Győrbe)

Jelentkezés:

E-mail: lelkigyakorlat@osb.hu
Határidő: 2015. április 20.

Jelentkezéskor add meg neved, életkorod, postai (ill. e-mail) címed és telefonszámod, valamint kérjük, hogy néhány sorban fogalmazd meg, miért választottad ezt a lelkigyakorlatot, és hogy személyesen Téged milyen kérdések foglalkoztatnak.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság


Akik házasságot kötnek Istennel

2015. március 17., kedd

Szívesen lerombolom a falakat – egy apáca vallomása

A megszentelt élet évét ünnepli az egyház. Azok az emberek állnak e különleges időszakban a középpontban, akik életüket leteszik Isten kezébe. Szerzetesnek, papnak, apácának, diakónusnak hívjuk őket, s bizony, a habitus néha egy kicsit elfedi magát az embert, aki egy közülünk. Dominika nővér, egykori egyetemi évfolyamtársam egy közülük, aki örömmel válaszolt kérdéseimre hivatásával, mindennapjaival kapcsolatban.


– Miként vált Annamáriából Dominika nővér – miért dönt úgy napjainkban egy fiatal lány, hogy apácaként élje az életét, lemondva az anyaságról, a szerelemről?

– Az én esetemben ez az új emberré válás: az Annamária ó-ember átalakulása Dominika új-emberré egy hosszabb folyamat volt… Kis korom óta éreztem, akár Sámuel, hogy az Úr hívó hangja újból és újból szólongatott, amíg rá nem jöttem, hogy ez az Ő hangja. Szerintem minden formát kipróbált, amire nyitott voltam: legyen az az Ige, a zene, a liturgia, a szeretetszolgálatok, ifi alkalmak, lelkigyakorlatok, egyszerű szépsége a természetben, az emberi mosolyban és jóságban. Egyszer csak végre lett annyi bátorság a szívemben, hogy felálltam, és azt mondtam: hát akkor oké, Uram, itt vagyok, hallja a te szolgád. Egy elhívásnak tehát a kulcsfontosságú momentuma az Úr hívása, és aztán természetesen a mi válaszunk.

– Egyetemi hallgatóként jelentkeztél a rendbe. Mennyire volt nehéz ugyanabba a közegbe szerzetesi ruhában visszatérni, avagy mivel jár lélektanilag az „átváltozás”?

– Mivel ez a vágyam igen hamar kiderült a baráti körömben, így nem volt váratlan fordulat. Nagyon sok pozitív fogadtatást tapasztaltam. Leginkább azoknak örültem, akik ennek köszönhetően talán még inkább megnyíltak felém. Sok őszinte beszélgetésben lehetett részem, akár az órák közti szünetekben, vagy vizsgára várva a folyosón, vagy pedig a kollégiumban. Kegyelmi időszak volt ez inkább, mint tanulmányi.

– Úgy sejtem, a közösségetekben elég nagy lehet a korosztályi különbség az idős nővértársak és az új nemzedék képviselői között. Amennyiben tényleg így van, hogyan sikerül lesimítani az ebből fakadó kihívásokat?

– Egyrészt egyre többen vagyunk fiatalok, másrészt a vezetőség korát meghazudtolva igen modernül gondolkozott, és képes volt venni az akadályokat. Talán annak is volt ez köszönhető, hogy voltak már tapasztalataik nyugaton. Ráadásul rendünk egyik fontos ága az oktatás, nevelés, így tehát szüntelen kapcsolatban vannak a nővérek minden kor fiataljaival. Ez azért biztosít egyfajta rugalmasságot és nyitottságot a közösségünknek.

– Szoktál-e visszajelzéseket kapni az utca emberétől, mutogatnak-e rád, hogy jé, egy apáca?

– Igen, természetesen vannak ilyen esetek is. Ilyenkor, ha van rá lehetőségem, szívesen elpoénkodom, amin kellően ledöbbennek. Néha annyira meglepődnek az emberek, hogy leállnak beszélgetni, a legszebb találkozások ilyenkor születnek. Ám a legmeghatóbbak azok, amikor egy teljesen idegen leszólít, beenged az életébe, elmesél dolgokat, imát kér, rám bíz lelkiekben valakit, vagy valamit. Van, akinek egyszerűen csak egy áldó imára van szüksége. Szeretem azokat a találkozásokat, amelyek mondjuk egy-egy mindennapi ügy kapcsán kerekednek ki, és elindul egy beszélgetés. Sok falat, előítéletet és tévhitet lehet lerombolni ilyenkor az emberekben. Éppen ezért nem is futok el az ilyen helyzetek elől. A kedvenceim a kisgyermekek, akik mindig előrukkolnak valami aranyos kérdéssel, vagy angyalian ártatlan kijelentéssel.

– Egy párkapcsolatban előfordulnak krízisek, mélypontok. Nyugtass meg, hogy a szerzetesek is normális emberek, akik átélnek válságokat!

– Akkor most megnyugtatlak. Minden téren normális emberek, a küzdelmeik terén is, legyen az magukkal, embertársakkal, feladatukkal vagy Istennel, az élet nagy kérdéseivel kapcsolatos. Nagy segítség ilyenkor hitünk, a rendszeres imaélet, a lelkigyakorlatok, a közösség, a lelki vezető és a szolgálatunk – hiszen mindez oly pozitív irányt ad, ami segít kilendülni ezekből a mélységekből. Az is tény, hogy az ilyen megküzdött csatákból születnek a legszebb tanúságtételek Istenről.


Gégény István

Forrás: Szemlélek blog

2015. március 16., hétfő

Átölelni a Csodát

Tóth Borbála március 18-án első fogadalmat tesz, a Kalazanciusi Nővérek Kongregációjának szerzetese lesz. Ennek alkalmából beszélgettünk.

Hamarosan első fogadalmat tesz Tóth Borbála, a Piarista Nagycsalád egyik női ágának, a Kalazanciusi Nővérek Kongregációjának szerzetese lesz, akiket magyarlakta vidéken Piarista Nővéreknek hívunk. A nagykárolyiak és szatmáriak is ismerhetik Borbálát, hiszen már évek óta a nagykárolyi rendházban él, segít a gyerekek nevelésében, a rend működésében. A nagy alkalom kapcsán beszélgettünk el.


Miért választotta annak idején a Piarista rendet?

- Magyarországon a nagykanizsai Piarista Iskolában tanítottam és voltam kollégiumi tanár. Ebben az iskolában a Piarista atyáktól és világi munkatársaimtól tanultam pedagógusként élni, szeretni és gondolkodni. Emberformáló volt számomra az ott töltött nyolc év. Kalazanci Szent József lelkisége vonzó határozottsággal bontakozott ki a tanórákon zajló komoly munka, a rendszeres heti iskolai szentmisék, a vakációs túrák, a bensőséges osztályprogramok vagy a kollégiumi közösségi élet megannyi élethelyzetében. Magam is bent laktam az iskolában néhány világi munkatársammal együtt, mivel a családi otthonunk messze volt, s ez gyökeresen összeforrasztott a piarista mindennapokkal. Egyre határozottabban éreztem, tudnék és szívesen élnék még nagyobb odaadással a gyerekekért, fiatalokért, ha a Jóisten is úgy akarja.

Hogy került kapcsolatba a nagykárolyi rendházzal?

- A piarista atyák révén. Először akkor jártam Nagykárolyban, amikor Jutka nővér és Tünde nővér örökfogadalmat tettek, s együtt ünnepeltek gyermekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal és jóakaróikkal, Nagykároly és környékének lelkes közösségével. Az egyik piarista atya Nagykanizsáról egy kis küldöttséget toborzott erre a nagy eseményre, amelynek tagja voltam.
A Piarista Nővérek lelkiségét közelebbről úgy ismertem meg, hogy kis idő múltán Jutka nővér érkezett hozzánk, a nagykanizsai iskola megkeresésére, hogy az iskola legidősebb lányainak lelkigyakorlatát vezesse. Nagy hatást gyakorolt ránk mindaz, amit képviselt, amiről tanúskodott, amit a szívünkben hagyott.
Egy, a nővérekkel és gyermekeikkel töltött közös vakációs kirándulás után bizonyos voltam benne, hogy közöttük megtaláltam valamit, aminek hiányban eddigi életem még nem nyugodott szilárd alapokon. Azt a Tényezőt, akire eddig nem figyeltem úgy, ahogy Ő rám figyelt. Jutka nővértől bátorítást és lehetőséget kaptam, hogy egy évet velük tölthessek. Pedagógiai terepgyakorlatra érkeztem, de terveimnél Isten sokkalta bőkezűbb volt. Ezerszer többet adott annál, amit elképzeltem. Ezután már nem tértem vissza Magyarországra, hanem itt maradtam.

Hogyan élte meg a Nagykárolyban azóta eltelt időt?

- Ámulattal. Más gyermekként, esetleg fiatal útkeresőként, vagy már felnőttként, családot alapítva ismeri fel, éli meg Isten sugárzó örömét és szeretetét a világban, a másik emberben, saját magában. Nekem a több száz éves piarista hagyomány, Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati lelkülete segít abban, hogy felnőtt módon is Isten gyermekévé válhassak szívem, lelkem mélyéből. S nem is akarom ezt elhagyni semmiért.
Beleszédül az ember, látva, mennyi tanulhat még a leghétköznapibb élethelyzetben is: magáról, másokról, az Istenről. Milyen kicsik vagyunk, s ugyanakkor a Mindenhez van közünk. A mi nagy családunkban, nővérek és gyerekek együtt éljük meg ezt a csodát, örömeivel és nehézségeivel egyaránt. S ez a csoda nem áll meg a kertkapunknál. Nagy tapasztalat a számomra, milyen erő lakozik abban, ahogy nagykárolyiak és a környező vagy távolabbi települések lakói szerető gondoskodásukkal kísérik életünket. Milyen jóság lakik az itteniek lelkében és mennyi segítőkészség!

Fontos időt töltött el Firenzében is, ahol még inkább elmélyülhetett a piarista szellemiségben, erősödhetett küldetéstudata. Milyen volt ez a firenzei idő lelki előrehaladásában?

- Valóban fontos időszak volt ez a számomra. A noviciátusi időm közel egy évét tölthettem a világ különböző földrészeiről érkezett novícia társaimmal együtt Kongregációnk anyaházában. Abban a házban, ahol Celestina anya megalapította a Kongregációt, s élete végéig élt és dolgozott. S ott is helyezték végső nyugalomra a piarista Zini atyával együtt, akivel közösen teremtették meg egy új szerzetesközösség alapjait. A házat nemzedékeken át töltötték meg nővéreink hittel és szeretettel, a gyerekek és a fiatalok iránti elköteleződésükből fakadóan. Ma is az anyaházban él például az a nővér, akivel a Celestina anya boldoggá avatását támogató csoda történt. Idén március elsején pedig éppen 115 éve, hogy az itt élő nővérek folyamatos szentségimádást tartanak.
Ezen a különleges helyen nyílt lehetőségem még többet megismernem szerzetescsaládunkból, annak múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Ugyanakkor az én kötődésem is még több szállal erősödött az eltelt időszakban. Sokat jelentett látni azt is, milyen forrásból táplálkozik a Nagykárolyban szolgáló nővérek lelkülete, tevékenysége, elköteleződése. Csodálatos a szerzetesi hivatás; látható, tapasztalható, hogy az emberi élet a szerzetesi hivatásban is ki tud bontakozni és mennyire sugárzó.

Fontos mérföldkő az első fogadalomtétele, melyre március 18-án kerül majd sor a Kalazanci Szent József templomban. Milyen érzésekkel tekint elébe, és mi változik majd az életében, lelki életében?

- A két év noviciátusi idő leteltével arra teszek fogadalmat, hogy Jézust, Isten egyszülött Fiát mind szorosabban követem, és életemet a Piarista Nővérek Kongregációjának keretei között élem. Így tanulva tőlük, hogy tekinthetek mindig az Atyára, követhetem a Szentlélek indíttatásait és vallhatom meg Jézust szóban és tettekben egyaránt.
Ha most mégis azt keresem, hogyan is állok életemnek ezen meghatározó pontján, egy kép jut az eszembe. Egy egészen kicsi gyermeké, akit születése óta gondoskodó szeretetével karolt át az édesanyja. S egyszer csak ez a gyermek, vajmi keveset értve az iránta való odaadásból, mégis egy ellenállhatatlan belső indíttatásnak engedve, először öleli át teljes szívvel az őt szerető Csodát.
Remélem, hogy a szerzetesi hivatás nem ellenkezik Isten rólam megálmodott tervével. Tudom, hogy velem jár az úton, s szeretném teljesen rábízni az életem. Celestina anya mély értelmű útmutatása alapján szegődök a nyomába: Egy meghívás van minden teremtmény szívébe írva, melyre a válasz: az öröm titka.



Forrás: Szatmári Egyházmegye

2015. március 10., kedd

Nagyhét a Kármelita Nővéreknél

Szeretettel várják a kedves Testvéreket 

Magyarszékre kolostoruk vendégházaiba 
a nagyheti szertartásokra 

a Sarutlan Kármelita Nővérek!



NAGYSZERDA

20.00 Virrasztó zsolozsma:

            Matutinum, laudes

NAGYCSÜTÖRTÖK

7.00    Belső ima

8.00    Tercia

           Reggeli

12.00  Sexta

           Ebéd

16.30  Belső ima

17.30  Mandatum

18.15  Liturgikus vacsora

20.00  Szentmise

21.30  Virrasztó zsolozsma:

         Matutinum, Laudes

NAGYPÉNTEK

7.00    Belső ima

8.00    Tercia

           Reggeli  

12.00  Sexta

           Ebéd

15.00  Keresztút

           Szertartás

18.00  Vesperás

18.30  Collatio

           (böjti vacsora)

20.00  Virrasztó zsolozsma:

           Matutinum, Laudes

NAGYSZOMBAT

7.00    Belső ima

8.00    Tercia

           Reggeli

12.00  Sexta

           Ebéd

17.00  Belső ima

18.00  Vesperás

           Vacsora

22.00  Húsvéti vigíliamise

Címünk

Sarutlan Kármelita Nővérek
7396 Magyarszék, Kármelita kolostor 1.

Vendégfogadás és lelkigyakorlat: vendeg[kukac]karmelita.hu (Vendégfogadással és lelkigyakorlattal kapcsolatos leveleket kizárólag ezen az e-mail címen tudunk fogadni.)


Forrás: Kármelita Nővérek

Zarándoklat a hivatásért a Domonkos Nővérekkel