2015. március 22., vasárnap

A Jeruzsálembe vezető út

A Regnum Christi generálisának nagyböjti levele

Jöjjön el a Te Országod!

Krisztusban kedves barátaim!

A nagyböjti időszak arra hív minket, hogy kísérjük el Urunkat a Jeruzsálembe vezető úton, ahol a kereszten adja életét értünk, és ezzel szeretete legnagyobb bizonyságát teszi Atyjának. Ez alatt a negyven nap alatt mi, megkereszteltek arra törekszünk, hogy töredelmes szívvel közelebb kerüljünk Krisztushoz. Hogy szívünket imával, a felebaráti szeretet cselekedeteivel, vezekléssel és a kiengesztelődés szentségeinek kegyelmével újítsuk meg.

Számunkra, Regnum Christi tagok számára az idei nagyböjti időszak különleges jelentőséggel bír. Bizonyos értelemben történelmi időszaknak is nevezhetjük, mert jelenleg benne vagyunk a Regnum Christi szabályzata felülvizsgálatát érintő folyamatban. Ez a szabályzat a mozgalom tagjai és a jövő generációi részére jóváhagyott hivatkozási és tájékozódási pontot fog jelenteni az Isten és az Egyház iránti szolgálatban.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy kifejezésre juttatjuk, hogyan élünk, és mit helyezett az Úr a szívünkbe, amikor arra hívott minket, hogy egy olyan mozgalomban szolgáljunk, ami, megtartva identitását, fejlődik az idők folyamán. Annak az igénye, hogy szavakba öntsük, amit Isten kegyelme a szívünkben, a csoportjainkban és a családjainkban véghezvisz, messze felülmúlja azt, amit mi az erőfeszítéseinkkel el tudunk érni. A Szentlélekre kell hallgatnunk. Neki kell segítenie, vezetnie és megvilágosítania minket ebben a feladatban

Ezért ebben a levelemben arról szeretnék elmélkedni, hogy a nagyböjti idő gyakorlatai hogyan tudnak minket segíteni abban, hogy olyan „jó talaj” legyünk (Mt 13,8), amely megnyitja szívét a belénk oltott Igének (Jak 1,21). Arra a magyarázatra fogok támaszkodni, amelyeket Jézus adott a tanítványainak a magvetőről szóló példabeszédben. A példabeszéd Máté evangéliumában található (13,1-8), és a magyarázata néhány sorral később következik (13,18-23).

Elsőként az Úr azokról a magokról beszél, „amelyek az útszélre estek”, és hogy ez mindig akkor történik, amikor valaki „hallgatja az országról szóló tanítást, de nem érti meg, ahhoz eljön a gonosz és elrabolja, amit a szívébe vetettek” (Mt 13,19). Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy van valaki, aki minden eszközzel meg akarja akadályozni a világban, hogy az Úr Igéje a szívünkben gyökeret verjen. Ha hallani akarjuk az Urat, „erős, megingathatatlan szívre van szükségünk, mely bezárja kapuit a kísértő előtt, de nyitott Isten felé.”.  (Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2015). Ezért szeretnék minden Regnum Christi tagot arra hívni, hogy Isten kegyelmével formálja meg magában ezt az erős és megingathatatlan szívet, és a nagyböjti időszakban fogadja be a bűnbánat szentségét. Az a kegyelem, amelyet azáltal nyerünk el, hogy Isten előtt alázatosan beismerjük a bűneinket, és őszintén bocsánatot kérünk, meg fogja erősíteni a szívünket, és megnyitja a fülünket arra, hogy meghalljuk az Igéjét.

Azután Jézus arról a magról beszél, amely „köves talajba hullott”. Ez az az ember, „aki meghallgatja a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik” (Mt 13,20-21). Isten tanításának örömteli lelkesedéssel való elfogadására való készség a Regnum Christi tagjának egyik legszebb képessége. Ez Isten ajándéka, amit őriznünk, fejlesztünk és – a küldetésünk részeként –sugároznunk kell kifelé. Ennek a példabeszédnek a magyarázatakor az Úr arra figyelmeztet bennünket, hogy ezt a lelkesedést a nehéz idők próbára teszik.  Ha az élet akadályai ellenére az imában kitartóan Istennel maradunk, akkor a belénk vetett tanítás gyökeret ver bennünk. Ezért a mozgalom minden tagját arra hívom, hogy ebben a nagyböjti időszakban maradjunk állhatatosak az imában (Róm 12,12), és találjunk időt minden nap arra, hogy csendben és magányosan maradjunk az Úrral ott, ahol ő megújít minket.

A továbbiakban az Úr arról a magról beszél, amely „szúrós bogáncs” közé esett, ami arra az emberre vonatkozik, „aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést” (Mt 13,22).  Amennyiben ki is tartottunk (Jézussal) a megpróbáltatásban (Lk 22,28), a mindennapokban kísértések és önző gondok lépnek fel, amelyek megakadályozhatnak minket abban, hogy gyümölcsöt teremjünk. A húsvéti bűnbánati idő arra hív minket, hogy gyakoroljuk a lemondást, és találjunk számunkra megfelelő bűnbánati gyakorlatokat, amelyek segítenek minket a talpon maradni és legyőzni a kísértéseket.

Ebben különleges jelentősége van a böjtölésnek, ami azt jelenti, hogy lemondunk valami egyébként helyénvaló dologról. Amikor lemondunk valamiről, amire szükségünk van, ez arra emlékeztet minket, hogy milyen radikálisan függünk Istentől, és hogy Isten egyedül elég. A böjtnek manapság nagyon sok fajtája és hasznos módja létezik, gondoljunk például a mobiltelefon használatának, vagy a közösségi hálókon történő szörfölés korlátozására, vagy a szórakozásra fordított idő behatárolására, stb.

Az alamizsnálkodás, a felebaráti szeretet konkrét példája segít minket abban, hogy a gazdagság ne kábítson el minket, és hogy amit ingyen kaptunk, azt továbbajándékozzuk. Nagy belső szabadságra van szükségünk, hogy az Istentől kapott adományokat rászoruló embertársainknak odaajándékozzuk. Ugyanígy növekednie kell a belső szabadságunknak ahhoz, hogy az embertársainkat igazán és önzetlenül szeressük. Gyakran a harag és a közömbösség, amelyet az embertársaink iránt érezhetünk – és amely azoknak a gondoknak a gyümölcse, amely a gazdagság, a hírnév és a jólét iránti vágyból keletkeznek -, igazi kúszónövényekké változnak, amelyek megfojtják a szívünket. Ezt a tüskés bozótot kiirthatjuk, ha kiengesztelődünk egymással. A nagyböjt ideje nagyon kedvező alkalom arra, hogy felkeressük azokat, akikkel szemben hibáztunk, hogy bocsánatot kérjünk tőlük, és hogy megbocsássunk azoknak, akik minket bántottak meg.

Ha kihasználjuk ezt az időszakot arra, hogy elmenjünk gyónni, az imában hűségesek maradjunk, böjtöljünk, alamizsnálkodjunk, bocsánatot kérjünk az embertársainktól, és mi is megbocsássunk nekik, ezzel felszabadítjuk magunkat mindattól, ami megfoszthat minket a Krisztussal való bensőséges kapcsolatunktól. Ha negyven napon keresztül ily módon kísérjük az Urat, és ha vele maradunk a kereszt lábánál, a kegyelem átváltoztatja a szívünket olyan jó talajjá, amelybe a nekünk adott Ige bele tud hullani, és gyümölcsöt tud teremni, „százszorosát vagy hatvanszorosát vagy harmincszorosát” (Mt 13,23).

A szívünkbe vetett mag maga Krisztus. Ha ezt a búzaszemet befogadjuk és elhárítunk minden akadályt a növekedésétől, akkor életre keltjük azt a hívást, amely a szívünk mélyében hangzik: „Jöjjön el a Te Országod!” (Mt 6,10). A mennyek országa – az értékes igazgyöngy, amelyért semmilyen ár nem túl magas (Mt 13,36) -, úgy növekszik a szívünkben, mint a kovász, amely mindent megkeleszt (Mt 13,33). Kezdetben olyan kicsi, mint egy mustármag, de ha engedjük felnőni, akkor a szívünk nagy és erős lesz (Mt 13,31-32).

Amennyire Isten kegyelmét hagyjuk hatni a szívünkre, úgy elkezdjük egymást mélyebben és intenzívebben szeretni, sőt a szorongattatásban is örvendezni tudunk, az embertársainkat nagylelkűen megajándékozzuk – igen saját magunkat adjuk nekik. Ez lehetséges, mert akkor már nem mi élünk, hanem Krisztus él bennünk (vö. Gal 2,20) – ahogy ez benne van abban az imában is, amit az ECyD tagok minden nap elimádkoznak: „Mindenekfelett neked adom a szívemet, hogy bennem szeresd az Atyát és minden embert”.

Kedves Regnum Christi tagok, ebben  a nagyböjti időszakban két dolgot kérek az Úrtól: Elsőként, hogy megnyissuk szívünket kegyelme előtt, hogy az a hagyaték, amelyet a szabályzat revíziójával a mozgalom következő generációinak továbbadunk, Istentől és nem emberektől származzon, hogy az ő műve legyen. Másodszor pedig azt, hogy mindannyiunk részvétele a revíziós munkában alkalom legyen arra, hogy hálát adjunk minden jóért, amit kaptunk és megéltünk, és hogy lehetővé váljon a Szentlélekkel való találkozás, hogy Ő lobbantsa lángra bennünk a lelkek üdvössége iránti buzgalmunkat, és újítsa meg a föld színét és minket magunkat is.

Nagyon köszönöm az imáitokat és én is imádkozom értetek.

P. Eduardo Robles Gil LC - Medellín, 2015. február 22. Nagyböjt első vasárnapja

Forrás: Regnum Christi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése