2014. március 31., hétfő

FordulóPont

A Nyolc Boldogság Közösség 1998 óta szervezi meg ezt a lelkigyakorlatot (régi neve: „Hivatástisztázó lelkigyakorlat” volt), évente egyszer, tavasszal, homokkomáromi lelkigyakorlatos házában.

A FordulóPont 5 napos, kedd estétől vasárnap délig tart. A lelkigyakorlat folyamán a résztvevők feltehetik kérdéseiket önmaguknak és Istennek: Mire hív Isten engem személyesen? Hogyan ismerjem fel hivatásomat? Hogyan ismerhetem fel mély vágyaimat és félelmeimet? Hogyan tudok szabadon dönteni? Egybeesik-e Isten akarata és az én vágyam?

A lelkigyakorlatnak elsősorban nem az a célja, hogy a résztvevők egy hét alatt döntést hozzanak a hivatásukkal, munkájukkal, vagy családjukkal kapcsolatban. Abban szeretnénk segítséget nyújtani az előadások, a kreatív foglalkozások, az egyéni beszélgetések, a csend és az ima által, hogy felismerjék legmélyebb vágyaikat, azokat a félelmeket, amelyek meggátolhatják őket abban, hogy szabadon, örömmel döntsenek akár hivatásuk, akár életük éppen aktuális kérdésében.

Program: naponta két előadás, részvétel a Közösség liturgiáin, szentmise, egyéni csendes elmélkedés, séta, kreatív foglalkozás és naponta egyszer személyes beszélgetés egy lelki kísérővel.

A lelkigyakorlaton való részvétel feltételei:
  • Életkor: 20-50 év közöttiek, egyedülállók, vagy házasok.
  • Egy motivációs levél, melyben a jelentkező röviden összefoglalja, miért szeretne részt venni a lelkigyakorlaton, milyen kérdések foglalkoztatják a leginkább.
  • Egy regisztrációs lap kitöltése, melyben a lelkigyakorlat szempontjából fontos adatokra kérdezünk rá: életkor, családi állapot, valamilyen közösséghez, mozgalomhoz való tartozás.
A lelkigyakorlat helye: 8777 Homokkomárom, Ady E. u. 2.
Bővebb információ és jelentkezés: Tel.: +3630 520 5171, E-mail: hk.vendeg@gmail.com

Forrás: Nyolc Boldogság Közösség hivatástisztázó honlapja - http://fordulo.com/




Az emberség ára

Könyvajánló


Corona Bamberg: Az emberség ára 


A szerző 1945-ben lépett be a herstellei Szent Kereszt bencés apátságba, és a berlini egyetemen klasszika filológiát és germanisztikát tanult, bölcsészdoktorátust szerzett. Könyvében a régi remeték és monasztikus szerzetesek életével foglalkozik. De a múlt tapasztalatinak kincsestára „éppen, mert minden a hívő élménye, semmi köze a választottság kiváltságához; mindenkinek hozzáférhető, aki elfogadja Isten ajánlatát Krisztusban”.
Forrás: Kármelita Nővérek


Útravaló

Riport a Szociális Testvérekkel

Rádióriport a Pálos Nővérekkel

A riportot Poór Tünde a Katolikus Rádió munkatársa készítette 2009 május 05.-én. A műsorban a Pálos Nővérek a közösség küldetéséről beszélnek. Az elöljáró Dr. Gádoros Atala M. Benedikta és egy nővér, Vas Mónika M. Teréz nővér és Drotleff Anita engesztelőcsaládtag. A riport Erdőkürtön készült a Pálos nővérek Monostorában.

Hivatástisztázó hétvégék a Pálos Nővéreknél


A szerzetes - száz fejezet a lelki életről

Könyvajánló

Evagriosz Pontikosz „A szerzetes” című műve a Bencés Kiadó gondozásában jelent meg.

Ki a szerzetes? A keresztény szerzetesség születésekor sokakat foglalkoztató kérdésre Evagriosz Pontikosz, az egyiptomi sivatag 4. századi teológusa árnyalt és a Hagyományban gyökerező választ adott írásaiban. A praktikosz című műve, mely a szerzetesi élet gyakorlatainak, a kísértések elleni küzdelemnek ad elméleti, teológiai hátteret, a keleti szerzetesség egyik „kötelező olvasmánya” volt hosszú évszázadokon át. A szöveg, a keresztény spiritualitás egyik legfontosabb gyakorlati és teológiai alapvetése, egyszersmind kimeríthetetlen útmutató az Isten közelében zajló élet kalandjához.

A korai szerzetesi irodalom e remekének fordítását Gabriel Bunge Svájcban élő remete-teológus bőséges kommentárja teszi életközelivé a mai olvasó számára.


Forrás: Bencés Kiadó


"Jöjjetek nézzétek meg" hétvége a Domonkos Nővéreknél


2014. március 30., vasárnap

A közösségi megszentelt élet típusai

Hogyan szűkítheted le hivatásod választási lehetőségeit?

Az engedelmesség tesz szabaddá


„AMIT AZ ÚR AKAR, MINDENT VÉGBEVISZ, / A MENNYBEN ÉS A FÖLDÖN, / A TENGERBEN ÉS A VIZEK MÉLYÉN.” 
Életem összefoglalása a 135. zsoltár részlete, az örökfogadalmas meghívóm mottója. Isten Fia még születésem előtt kiválasztott arra, hogy a jegyese legyek, szoros szeretetkapcsolatban éljek Vele. Szerzetesi hivatásom azzal a vággyal kezdődött, hogy keressem életemben Isten Akaratát, amit mély imában kértem Jézustól. Azt kértem, hogy minden úgy legyen bennem és velem, ahogyan Isten akarja. (Így is írom ezt a kifejezést, nagybetűvel: Isten Akarata, annak fontosságát kifejezve.) Ahogyan nőtt bennem ez a vágy, és konkrét tettekben öltött testet, úgy kezdett megváltozni az életem is. A mélyben zajló változások lényege a Jézussal való szoros, mély személyes szeretetkapcsolat kialakulása volt. Ennek a kapcsolatnak az alapja pedig az, hogy az Ő Akaratának teljesítése közben létrejön az az önátadás, Istennek való odaadottság, amely nélkül sem a szerzetesi, de a valódi keresztény élet sem képzelhető el. 

MI KONKRÉTAN AZ ISTEN AKARATA? HONNAN TUDOM „KIOLVASNI”, HOGYAN TUDOM MEGÉRTENI, HOGY MIT KÍVÁN TŐLEM? 
Kezdetben az ember talán fél az Isten akaratától (legalábbis én féltem); külső, idegen kényszerítő erőnek gondolja azt, aminek engedelmeskedni csak kínkeservesen lehet, lemondva minden szép és jó dologról, ami az életet s a (rosszul értelmezett) szabadságot jelenti. Az ember egy kicsit büszkén mártírnak is gondolja magát: mindennek ellenére megteszi, amit Isten tőle kíván. Később, ha még mindig kitart emellett, elkezdi megtapasztalni Isten gondviselését, személyes szeretetét, jóságát, azt, hogy az az út, amelyen Istennel halad, békés, belső örömmel és értelemmel teli. Rájön, hogy Isten nem akar neki rosszat. Sőt, a legjobbat akarja. Hiszen „Szeretet az Isten” (1Jn 4,16b), s így rám vonatkozó Akarata is csupa szeretet, jóság, az én javam isteni akarása. Ha az ember továbbmegy ezen az úton, elfogadja, megérti ezt a mondatot: „Isten jobban tudja, hogy nekem mi a jó, mint én”, s elkezd a bizalom és ráhagyatkozás ösvényén járni. Egyre inkább Isten lesz az első az úton, az ember pedig követi. Nem én találom már ki egyedül, hogy mi hogyan legyen; imám így hangzik: „ha Te is akarod”, „legyen úgy, ahogy Te akarod”. Ez a belső önátadás, ez a hozzáállás szükséges a hívő ember mindennapjaihoz. Ezt mondja a zsoltársor is: „Hagyatkozz az Úrra, s bátran cselekedj”, ami ezt jelenti: ha az Úrra hagyatkozom, akkor minden cselekedetemet az a vágy motiválja, hogy az Isten Akarata szerint menjen végbe. Ehhez jön hozzá az a hit, hogy amit Isten akar, végbeviszi; tehát ha szeretném, hogy Isten Akarata beteljesedjen az életemben, s legjobb szándékommal eszerint is cselekszem, hihetem, hogy ez megtörténik. Ehhez kell a nyitottság, a mindenről lemondani tudás állapota, Isten feltétel nélküli követése. 

Isten rendkívül kreatív, és rengeteg módon tud üzenni nekünk, de leginkább egy másik emberen (lelkivezetőn, szerzetesi elöljárón) keresztül mutatja meg az Akaratát. Hivatásom kezdetén elsősorban a lelkivezetőmmel való kapcsolatom alapján vált nyilvánvalóvá ez az Akarat, de Jézus üzenni tudott például egy harangzúgással is, ami abban a percben, amikor hallottam, azt a vágyat jelentette, hogy menjek el másnap zsolozsmázni a domonkos atyákhoz. Isten Akaratát sokszor csak utólag látjuk beigazolódni: megtettük, ami szerintünk Isten Akarata volt, s aztán látjuk, tapasztaljuk a békét, a boldoggá tevő Istenkapcsolatot. 

Isten Akaratát a legkönnyebb és a legnehezebb a szerzetesi engedelmességben „kiolvasni.” Könnyű, mert ha az elöljárónak engedelmeskedem, a vele megbeszélteket követem, tudhatom, hogy az Isten Akaratát teszem. Nehéz, mert úgy tűnik, egy tévedni is képes ember képviseli Isten Akaratát. Ugyanakkor az elöljáró is Isten Akaratát keresi, amikor a szerzetessel megbeszél valamit. A szerzetesi élet egyik nagy misztériuma, hogy ha a szerzetes engedelmes, biztos, hogy érvényesül Isten Akarata az elöljárónak való engedelmességen keresztül. Ezért nálunk, a domonkos rendben a fogadalmak közül az engedelmességi a legfontosabb, magába foglalja a szegénységet és a tisztaságot. Fogadalomtételeinkkor engedelmességet ígérünk – ebben a sorrendben – Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak, az aktuális általános főnöknőnek s az ő utódainak, az örökfogadalomkor: halálunkig. 

VAN ERRE EGY SZEMÉLYES TÖRTÉNETEM, AMELYEN KERESZTÜL AZ IS VILÁGOSSÁ VÁLIK, HOGY ISTEN EGY-EGY EMBER VAGY HELYZET ÁLTAL AKAR VALAMIT ÜZENNI AZ EMBER ÉLETÉBEN. 
Amikor 1994-ben beléptem a domonkos rendbe, minden közgazdasági tevékenységem megszűnt. A teológiai tanulmányaim befejeztével, a szakdolgozatírás előtt Beran Ferenc atya, a morális tanárom azt mondta „Nővér, ha maga közgazdász, akkor írja a szakdolgozatát gazdasági témából!” Én akkor ezt nem vettem túl komolyan, mert a biblikumot szerettem, s már el is kezdtem készülődni egy biblikus témájú szakdolgozatra. De elmondtam az elöljárómnak Beran atya kívánságát, aki egyetértett ezzel a gondolattal. Aztán megbeszéltem a szakdolgozat ügyét a lelkivezetőmmel is, aki szintén a gazdasági témát támogatta, így, újabb elöljárói megbeszélés után, belevágtam a globalizációról szóló szakdolgozatomba, amely az első nagy lépés volt a közgazdaságtanhoz való visszatérésben. Jézus tehát azt akarta, hogy életemnek megint része legyen a közgazdaságtan, de másképp, mint a rendbe lépésem előtt. Ezt embereken: tanáromon, lelkivezetőmön, elöljárómon keresztül, s az engedelmességemen keresztül – az én aktuális akaratom ellenére – véghez is vitte. Ez a tevékenység, amit most Tőle (vissza)kapok, örömmel, értelemmel teli. 

BIZTOS LEHETEK ISTEN AKARATÁBAN? VÁLTOZHAT EZ AZ AKARAT? 
Ha egy szóval kell válaszolni arra, hogy életem hivatása-e az alternatív közgazdaságtan, azt mondom: nem. Életem hivatása Isten Akaratának megtétele. Olyan ez számomra, mint egy üres papír, amire Ő ír, én pedig követem a leírtakat. Isten végső szándéka életemmel az üdvösségem, ami itt a földi életben a Vele való kapcsolatban élést jelenti. Életem hivatása tehát: Jézus Krisztust szeretni, a Vele való szeretetkapcsolatot megélni, az engedelmesség által. 

Van küldetésem is, ami konkretizálja ezt a hivatást. Az egyik a domonkosság első alappillére: a prédikálás, az apostoli küldetés. Ez jól megvalósul a közgazdászi tevékenységben. Ugyanakkor van egy másik küldetésem is, egy másik domonkos alappillér: az engesztelés. Az Isten Akarata szerinti út lehet tövisekkel, kövekkel, szenvedéssel teli; a kereszthordozás is Isten Akarata szerint való tett, Krisztus követése a Golgotán át is tart. Egyik legkedvesebb szentírási idézetem a 2Kor 12,9: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.” A tövis, a kövek, a szenvedés felajánlása másokért szintén küldetés. Itt Jézus az aktív apostol, aki tudja, kin hogyan lehet segíteni. Az én felajánlott szenvedésem is csatlakozik Jézus megváltó tettéhez, így válhatok segítőjévé – Jézuson keresztül – másoknak. 

Istennek van egy előzetes, alapvető elképzelése az ember életéről, hogy hogyan tegye őt boldoggá: a közvetlenül Neki szentelt életre, vagyis a szerzetesi életre való hívás által vagy családban leélt élet által, s ezek mentén akarja alakítani az ember életét. Ha az ember felismeri ezt az Akaratot, s eszerint jár, akkor lesz a legboldogabb az élete. Isten ezt az Akaratát nem változtatja meg, de ha a meghívott nem ismeri fel az útját, tovább dolgozik az ő javán, üdvösségén. 

ÜTKÖZHET-E ISTEN AKARATA AZ ÉN SZEMÉLYES AKARATOMMAL? 
Természetesen az emberi akarat ütközhet Isten akaratával, gondoljunk a bűn esetére, de ha eltökélt szándékom, hogy megtegyem Isten Akaratát, nem ütközhet az én akaratom az övével, hiszen minden saját szándékom, tervem, ötletem így végződik: hogyha Te is akarod. Az ember persze tökéletlen, s előfordul, hogy ragaszkodik a saját akaratához, ami ekkor ütközésbe kerülhet Istenével, de bízhatunk abban, hogy az őszintén Isten Akaratát kereső embert a kegyelem megsegíti abban, hogy egyre jobban Rá hagyatkozzon. Hogy tudjon belesimulni Isten Akaratába, ami – rá fog ébredni – számára a legfőbb jó. Az ember szabad akarata, szabadsága az Isteni Akaratban nyeri el teljességét. 

ISTEN AKARATA A MINDENNAPJAIMBAN 
a legfőbb szerepet játssza: szeretném úgy leélni az életemet, hogy minden másodpercben eszerint éljek. Ez nem görcsös igyekezetet, hanem szabad cselekvést jelent: abban a biztos tudatban való élést, hogy engedelmes vagyok. Az engedelmesség tesz szabaddá: megpróbálok nem ragaszkodni azokhoz az elképzelésekhez, amelyek az adott pillanatban vonzanának – persze mindig megvan az a verzió, amit én szeretnék, elképzelek, s erről sokszor nehéz lemondani –, hanem az elöljáróimmal való megbeszélés szerint haladok tovább. 

Egyre mélyülő és egyre szebb kapcsolatom Jézussal azt teszi lehetővé, hogy egyre kevésbé lesz fontos, mi az én akaratom, s egyre jobban Rá tudok hagyatkozni. A ráhagyatkozás is egy iskola: az ember egyre magasabb osztályba lép hitének, istenkapcsolatának mélyülésével. Megéli, hogy minden, amit tesz, ami történik vele, Istentől való. Vagyis: „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20) És: „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.” (Kol 3,3) 

Nincs nálam hálásabb ember, hogy hivatásom kezdetekor elmondott imám: „Legyen meg a Te Akaratod” meghallgatásra talált, és kibontakozott az életemben. 

Baritz Sarolta Laura OP

A szerző 1983-ban szerezte meg közgazdász diplomáját, majd különböző külkereskedelmi vállalatoknál dolgozott. Szaktudása számos lehetőséget és sikert hozott számára, ám amikor édesanyja beteg lett, minden idejét az ő ápolására fordította. Isten hívó szavára válaszolva 1994-ben a domonkos rend kötelékébe lépett.

Forrás: Szív folyóirat


2014. március 27., csütörtök

Interjú Lőrincz Z. Péter atyával

Szeretettel köszöntelek a Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplomban, első szolgálati helyeden. Kérlek, hogy beszélj egy kicsit a családodról, szüleidről!


Én egy olyan családból jövök, amelyben elég nehéz gyermekkorom volt. Édesanyámnak három kapcsolatából született egy-egy gyermeke. Kettő féltestvér húgom van, Noémi és Krisztina. Egy ilyen családban nőttünk föl, édesanyánk hármunkat egyedül nevelt. Amikor hat éves voltam, ő nem bírta tovább ezt az áldatlan állapotot, engem beadott egy intézetbe, míg a két húgomat továbbra is ő nevelte. Tizennyolc éves koromig több intézetben voltam. Ez mély sebet hagyott bennem. Sokszor számon kértem Istentől, miért engedte, hogy ilyen helyzetben, elszakadva a családomtól nőjek fel.

Egy ilyen családban megkaphattad-e a katolikus nevelést? Abban az időben, az intézetekben nyilvánvalóan nem.

Édesanyám próbált a maga erejéből, a maga módján összetartani hármunkat. De azt mondta, hogy azért nem nevelt minket a katolikus hitre, mert nem volt kívánatos dolog ez abban az időben.

Ilyen indítás után nagyon érdekes, hogy milyen úton jutottál el mégis a papi hivatáshoz.

Ez valóban érdekes történet. Gyermekkoromban nem nagyon gondoltam arra, hogy pap leszek. De amikor 11 éves voltam, az iskolai farsangra készülve megkérdezték, mi szeretnék lenni. Mondtam, hogy én a farsangon papnak akarok beöltözni. Hiába próbáltak erről lebeszélni a tanárok, nem hagytam magam. Szokták mondani, hogy akit az Isten a papságra hív, annak már gyermekkorában megadja ennek jeleit. Ez banálisnak tűnhet, de Isten ezen keresztül ért el engem, hiszen nem voltam vallásos környezetben.
Magával a hivatás gondolatával újfent akkor kezdtem el foglalkozni, amikor középiskolás koromban kollégista voltam, és többedmagammal elmentem meghallgatni a katekéziseket a Törökőri Plébániára a Stadionnál (ma Puskás Ferenc Stadion), amelyet a neokatekumenátus út katekétái tartottak. Ez megérintett engem, bár meg sem voltam keresztelve. Akkor kezdtem el újból gondolkodni, hogy mi lenne, ha pap lennék? Felnőttként 1992-ben Húsvét vigíliáján keresztelkedtem meg. Utána asztalosként dolgoztam és esti gimnáziumba jártam, hogy leérettségizhessek. Akkor tovább erősödött bennem a hivatás gondolata. De a plébánián közben ott voltak a fiatalok; jöttek a szerelmek, mentek a szerelmek, ezek a kapcsolatok meg is erősítették a döntésemet. Nem azért, mert olyan rosszak lettek volna, hanem ezek is próbára tették a szándékomat.

Mikor született meg Benned egyértelműen, hogy igen felismertem, ez a hivatásom?

Nálam ez lassú folyamat volt. Mindenki úgy gondolja, hogy késői hivatás az enyém, hiszen 42 éves leszek decemberben. De én régóta voltam a szemináriumban, több évet misszióban is töltöttem, – egészen pontosan négyet – csakhogy sok nehézségem is volt, mert ami először könnyűnek és természetesnek tűnt, arról kiderült, hogy egyáltalán nem az. Istennek sok munkája volt velem, hogy a döntésem komoly elhatározássá érjen. Nem egy konkrét pillanatban, hanem az évek alatt eseményről eseményre született meg a döntés és a meggyőződés bennem, hogy Isten erre a pályára hív.



Melyik szemináriumban végeztél?

Voltam Bécsben, Luganoban és végül Rómában a Gergely Egyetemen fejeztem be a tanulmányaimat, a római Redemptoris Mater egyházmegyei missziós szeminárium növendékeként. II. János Pál pápa a nyolcvanas évek végén nyitotta meg annak lehetőségét, hogy azok a fiatalok, akik a neokatekumenális közösségekben fedezik fel a hivatásukat, beléphessenek olyan szemináriumokba, ahol a papságra való nevelés a hagyományos szemináriumi környezetben, de a neokatekumenális út karizmájának megfelelően történik. Én egy ilyen szemináriumba léptem be. A plébániákra kijárhattunk a közösségeinkbe, és a felkészítés szorosan kapcsolódott a közösségi élethez. Bajcsy Lajos atya, korábbi plébánosunk a Kis Szent Teréz Plébánián, mondta, hogy ő komolyan szenvedett attól az Esztergomi Szemináriumban, hogy belépése után öt évig nem láthatott senkit. Nyilván ez a kommunizmus miatt is volt így, de nehézséget jelentett, hogy teljesen elzártan a külvilágtól éltek a szemináriumban. Bár ott is megélték a közösséget, de a bezártság miatt nem volt ez egyszerű. Mindenkinek szüksége van közösségre. Fontos a tanulás, fontos az is, hogy megjelenjen a keresztény közösség. Úgy gondolkozom a hivatásomról, hogy az mindig a közösség szolgálatában történik, s emiatt nagyon hálás vagyok a közösségemnek, hiszen a közösség által kaptam a meghívásomat.

Vannak-e példaképeid?

Nincsenek konkrét példaképeim. Inkább egy vágy vezetett engem, ami kezdettől fogva bennem volt: menni, evangelizálni, hirdetni az örömhírt. Ezt a vágyamat próbára tette az Isten. Leginkább azzal, hogy felfedeztem, hogy azzal a sok konfliktussal, ami a családban volt, megjelent Krisztus keresztje az életemben. Ennek felismerésével Isten visszavezetett a szüleimhez, így ki tudtam engesztelődni a múltammal, a családommal. Isten újra fölépítette azt. A keresztem elfogadása választ volt Isten hívására, a hivatásom alapja is. A kereszt megjelenik dicsőséges keresztként is, mert mindennek gyümölcsei is voltak. Édesanyám azt mondta, hogy: „fiam, ha nem látnám, hogy komoly változás van az életedben, akkor nem tudnál velem Krisztusról beszélni”. Édesapám pedig azt mondta: „Ne szólíts engem édesapádnak, mert valójában sosem voltam az, mert nem gondoskodtam rólatok”. A szüleim válaszából láttam, hogy megérte vállalni ezt a küzdelmet, ezt a harcot, mert ők megvallották, hogy mit éltek meg az én hivatásommal, az én döntésemmel kapcsolatosan.

Vannak-e olyan számodra kedves szentek, akiket közbenjárásra szoktál kérni?

Ezen a kérdésen sosem gondolkoztam. Nekem Szent Péter apostol a védőszentem, őt választottam a keresztelő előtti napokban. Megragadott Szent Péter apostol lelkesedése és buzgalma. Az én jellemem más, de énbennem is van buzgalom az evangelizáció iránt. Sok szent áll közel hozzám, nem egy szentnek megérint az élete, mint pl. Kis Szent Teréz, Cascia-i Szent Rita, Bosco Szent János, Néri Szent Fülöp olyan szentek, akiknek az életét jobban ismerem. Chanel Szent Péter Új Guineában élt, apostoli lelkületű szent, aki egyszerű pap volt, aki elment a „világ végére”, és az ottani mai kereszténység az ő apostoli tevékenységének és vértanúhalálának köszönheti létét. A papszentelés előtt a Mindenszentek Litániájába két szentet választhattam be. Így tehát, az egyik Chanel Szent Péter volt, a másik Cascia-i Szent Rita, a misszió és az Istenbe vetett bizalom szentjei.

Mi a papi jelmondatod?

A diakónussá szentelésemkor Ámosz prófétától választottam jelmondatot: „Nem voltam én próféta, sem prófétának fia: pásztor voltam és szikomort gyűjtögettem. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől. Azt mondta nekem az Úr: „Menj, jövendölj népemnek, Izraelnek!”(Ám 7,14-15).
A papi jelmondatom: „Simon János fia, szeretsz? Így válaszolt: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Jézus azt mondta: Legeltesd juhaimat” (Jn 21,17). Ez azt fejezi ki, hogy az Isten szeretetére tudtam válaszolni.

Ez az első szolgálati helyed, Farkasrét. Mennyiben felel meg a várakozásaidnak?

Amikor az ember új helyre kerül, mindig van benne várakozás, hogy vajon Isten hogyan tárja fel a tervét, és szándékát. Meglepődtem, hogy ide kerültem. Volt bennem persze várakozás, de sok minden nem úgy alakult, ahogyan én azt emberileg elgondoltam. Van némi kudarc is: kevesebben jönnek az ifjúsági hittanra, a ministráns foglalkozások megtartása jelenleg nem a legsikeresebb. A korábban kialakult gyakorlatok most összedőlnek. Hogy miért, azt nem tudjuk, csak sejtéseink vannak. Könnyű dolog csalódni, de azt látni kell, hogy Isten szándékát kell keresnünk. Örömmel és tervekkel jöttem ide. Személy szerint arra törekszem, hogy megszólítsak mindenkit, különösen a fiatalokat.

A papi hivatás egész embert kíván. Mégis megkérdezem, hogy van-e hobbid, valamilyen speciálisérdeklődési köröd?

A szeminárium előtt és nyaranta, amikor tanulmányaimból haza jöttem asztalosként (a „Főnök” szakmája) dolgoztam. Ez a tapasztalat segít, hogy az embereket jobban megértsem.
Szeretek kerékpározni, szeretem a zenét, a kirándulásokat. Megtanultam dobolni, gitározni, énekeltünk is nagyokat a héten. Szeretem a progresszív és könnyűzenét (Pink Floyd, Genesis, Dire Straits). A komoly zenét is nagyon szeretem (Dvořak, Liszt). Szeretem a magyar népzenét is és a világzenét is (Ghymes, Zsarátnok, Muzsikás, Vízöntő). Most már viszont kevés időm van arra, hogy zenét hallgassak.

Mit üzennél a honlap olvasóinak?

Mindenekelőtt kérem az imátokat, kedves testvérek, mert nem könnyű feladat kitartani a hivatásban. Sok kísértés, nehézség van, a félelem, hogy egyedül marad az ember. Ezért jó, hogy van egy közösségem, ahová visszajárok, a Kis Szent Teréz Plébánián. Testvérek, akik támogatnak, és a nehézségekben mellettem állnak. Viccesen azt szokták mondani, hogy a pap felesége a saját közössége. Így vagyok itt ezen a plébánián, de Isten hív, hogy felfedezzem: itt is a közösségi élet az, ami tovább visz engem.
Azt is szeretném mondani, hogy azok a fiatalok, akiket Isten hív a papságra, ne féljenek igent mondani és ne féljenek kockáztatni, mert – ahogy Benedek pápa Kölnben mondta 2005-ben – „Krisztus nem akar elvenni tőletek semmit, hanem sőt, ad. Sokkal többet, mint gondolnátok.” A szülők pedig támogassák, ha látják gyermekeik hivatását. Ne ők akarják, hogy a fiúk pap vagy szerzetes legyen, mert azzal csak tönkre teszik a gyermekeik életét. Támogassák, segítsék, imádkozzanak értük. Az én családom engem ebben a döntésben végig támogatott. Egyszer nyáron hazajöttem a szemináriumból és azt mondtam a nagynénémnek, hogy most nyáron próbaidős vagyok, nem biztos, hogy ősszel visszamegyek a szemináriumba. Erre a nagynéném azt mondta: „na, idefigyelj! Mi itt imádkozunk Érted, és te itt bénázol! Ne csináld már!” Ez a válasza nagyon megdöbbentett, mert nem volt vallásos asszony. Megéreztem, hogy Isten őáltala noszogatott. Mindig Isten az, aki hív, az Egyház csak segít, támogatást ad. Boldog vagyok, hogy pap lehetek!

Köszönöm szépen a beszélgetést, az őszinte szavakat. A Jóisten áldását kérjük szolgálatodra. Adjon erőt, hogy kitarts ebben a nagyon szép hivatásban.

Leibinger Jánosné, Éva

Forrás: Farkasréti Mindenszentek Plébánia

Képek: Facebook


2014. március 26., szerda

A jövő papjai


„A pap szolgálja közösségét szeretettel, különben nincs rá szükség”

A tavaszi változékony időben, a szemerkélő esőben is megtelt több mint százezer hívővel a Szent Péter tér az általános kihallgatásra, ahol a pápa heti rendszerességgel találkozik a zarándokokkal. Katekézise elején a Szentatya felidézte, hogy a keresztség, a bérmálás és az Oltáriszentség együtt alkotják a keresztény beavatás misztériumát, a kegyelem egyedülálló nagy eseménye, amely új életet ad nekünk Krisztusban. Ez az alapvető hivatás egyesít mindenkit az egyházban, mint az Úr Jézus tanítványait. Van emellett két szentség, amely két sajátos hivatásnak felel meg: a papság és a házasság szentsége. Ezek két nagy utat jelentenek, amelyeken keresztül a keresztények saját életüket a szeretet ajándékává tehetik, Krisztus példájára és nevében, így hozzájárulhatnak az egyház építéséhez. 

Az egyházi rend szentsége - amely a püspökség, a papság és a diakonátus hármas fokozatára tagozódik - az a szentség, amely képessé tesz a szolgálat gyakorlására, amelyet az Úr Jézus bízott az apostolokra, hogy legeltessék nyáját a Lélek erejében és szíve szerint. Legeltessék Jézus nyáját, de nem az emberi erő vagy a saját hatalom erejével, hanem a Lélekével és Jézus lelkületével, amely a szerető szív lelkülete. A pap, a püspök és a diakónus legeltesse az Úr nyáját szeretettel. Ha nem szeretettel teszi ezt, akkor nincs szükség rá – nyomatékosította a pápa. Ilyen értelemben azok, akiket kiválasztanak és felszentelnek erre a szolgálatra, ha a Szentlélek erejével és Isten nevében töltik be hivatásukat, akkor tulajdonképpen Jézust teszik jelenvalóvá minden időben. 

Ezt követően három aspektust emelt ki a pápa a papság szentségével kapcsolatban. Az első az volt, hogy a felszentelteket a közösség élére állítják. Igen, ők vezetők, de Jézus számára ez annyit jelent, hogy hatalmukat a szolgálatnak vetik alá, ahogy Ő megmutatta és tanította tanítványainak: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért” (Mt 20,25-28). Egy püspök, egy pap, aki nem a közösség szolgálatában áll, nem cselekszik helyesen, hibázik – hangsúlyozta a Szentatya. 

A Krisztussal való szentségi egyesülésből származik egy másik jellegzetesség, az egyház iránti szenvedélyes szeretet. Gondoljunk az Efezusiakhoz írt levélre, amelyben Szent Pál azt mondja, hogy „Krisztus szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb hasonló nincsen, hanem szent és szeplőtelen” (Ef 5,25-27). A papság szentségének erejében a pap teljesen saját közösségének szenteli magát és szereti azt teljes szívvel, ez az ő családja. A püspök, a pap nagyon szeretik az egyházat saját közösségükben. Hogyan? Ahogy Krisztus szereti az egyházat. Ugyanezt mondja Szent Pál a házasságról: a férj szereti feleségét, mint Krisztus az egyházat. Ez a szeretet nagy misztériuma: a papság és a házasság szentsége az az út, amelyen keresztül az emberek az Úr felé haladnak. 

A papság szentségének harmadik aspektusáról szólva a pápa utalt Szent Pál apostolra, aki Timóteustól, tanítványától azt kéri, hogy ne hanyagolja el, sőt mindig újítsa meg a benne levő ajándékot. „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a papság kézföltételével nyertél” (Tm 4,14). Ha a püspök és a pap nem táplálja szolgálatát az imádsággal, Isten Szavának meghallgatásával, az Eucharisztia mindennapi ünneplésével és a bűnbánat szentségének gyakorlásával, elkerülhetetlenül az lesz a vége, hogy szem elől téveszti szolgálatának alapvető értelmét és azt az örömet, amely a Jézussal való mély szeretetközösségből fakad. 

Az a püspök és pap, aki nem imádkozik, aki nem hallgatja Isten Szavát, aki nem mutat be szentmisét nap, mint nap, aki nem jár gyónni rendszeresen, hosszú távon elveszti a Jézussal való egységet és középszerűvé válik, amely nem tesz jót az egyháznak. Ezért segítenünk kell a püspököket és papokat, hogy imádkozzanak, hallgassák Isten Szavát, amely mindennapi kenyerük, továbbá, hogy mutassanak be szentmisét minden nap és rendszeresen járuljanak a bűnbocsánat szentségéhez. Ez rendkívül fontos, mert a püspökök és a papok megszentelődését érinti. 

Végül Ferenc pápa megosztotta egy gondolatát az egybegyűltekkel. Hogy válik valaki pappá? Ez egy különleges meghívás, amely az Úrtól indul el. Az Úr hív. Hívja mindazokat, akiktől azt várja, hogy pappá váljanak. Talán vannak itt olyan fiatalok – fordult a Szent Péter téren összegyűltekhez a pápa –, akik meghallották szívükben ezt a hívást, a vágyat, hogy papok legyenek, hogy másokat szolgáljanak Istentől származó dolgokban, hogy életüket a hitoktatásnak, a kereszteléseknek, a megbocsátásnak, az Oltáriszentség ünneplésének, a betegek ápolásának szenteljék. Ha valaki közületek érezte ezt a szívében, Jézus keltette fel ezt az érzést benne. Gondoljatok erre a meghívásra és imádkozzatok, hogy növekedjen és hozzon gyümölcsöt az egész egyházban – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson. 

Ezt követően köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokokat. Végül a fiatalokhoz, a betegekhez és az új házasokhoz fordult. Utalt rá, hogy kedden ünnepeltük az Angyali Üdvözlet liturgikus ünnepét. A fiatalokat, különösen is a téren jelenlevő cserkészeket arra kérte, hogy hallják meg Isten akaratát, mint Szűz Mária. A betegek ne csüggedjenek a legnehezebb pillanatokban sem tudva azt, hogy az Úr nem ad nagyobb keresztet annál, amely meghaladja saját erejüket. Az új házasokat pedig arra buzdította, hogy házaséletüket építsék Isten Szavának szilárd sziklájára. 


Forrás: Vatikáni Rádió 

2014. március 25., kedd

„Az Úr szolgálóleánya vagyok: történjék velem szavaid szerint.”


Égi Édesanyánk, az Istenszülő Szűz kimondta a megváltást előkészítő szavakat: „Igen, úgy legyen. „Elfogadta az Atyaisten akaratát, és a Szentlélektől méhébe fogadta Krisztust, a Messiást. Ezt a világot megrengető IGEN- t ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén. A tavasz kezdetének legszebb ünnepe ez, új élet sarjad a fák rügyeiben, véget ér a sivár tél, a várakozás.

Gyümölcsoltó Boldogasszony: A népies kifejezés nagyon szépen érzékelteti az esemény jelentőségét. Amikor a kertész egy fát beolt, akkor bele kell vágnia és egy nemesebb gyümölcsfa ágát kell belehelyeznie a nyílásba, így az ágacska az új fa nedveiből táplálkozik és erősödik. A kertész célja az, hogy ez által, a fának egy többletet adjon, jobbá, nemesebbé tegye. (kiemelje a többi fa közül)

A gyümölcs, amely születik: a fának és a növekedést adó Istennek köszönheti életét. A kertész tehát boldog, mivel látja munkájának gyönyörű gyümölcsét. Az Istenszülő Szűz méltán kapta a Boldogasszony nevet, hiszen határtalan mennyei boldogság számára, hogy az Isten ő belé oltotta a világ legszebb gyümölcsét, a mi reményünket és Megváltónkat: Krisztust.

Mária meghívást kapott az Istentől egy Küldött által. Meghívást kapott, amely egy életre szól. Hivatást, amely az egész világ üdvösségéhez járul hozzá. Meglepődik, hiszen nem számít ekkora kegyelemre: Miért pont engem választott? –kérdezi magában a názáreti szűz. Miért pont nekem szánja a legnagyobb hivatást, amire egy nő csak vágyhat?

Aztán engedelmesen és bátran felajánlja az életét. Átadja a szabadságát az Istennek, és életét az Ő gondviselésére bízza. Isten pedig rábízza egyetlen Fiát, az emberiség egyetlen reményét. Kapcsolatuk kölcsönös és feltétlen bizalom, amely a szereteten alapszik. Vajon mi teljesen igent mondtunk-e az Isten hívására? Vagy van még valami, ami akadályoz minket ebben? Tedd az eke szarvára a kezed és indulj el! Indulj el anélkül, hogy hátranéznél! Mária példát adott a bátorságra és az alázatosságra, mondd ki az igent te is! 


Forrás: Értékkereső


2014. március 24., hétfő

Az Úr szolgálatában



„Ezután a belső udvarba vitt, és lám, ott, a belső udvarban két cella volt: az egyik az északi kapu oldalfalánál, ennek az eleje délre nézett, a másik meg a déli kapu oldalfalánál, ennek az eleje északra nézett. Így szólt hozzám: Ez a cella, amelynek az eleje délre néz, azoké a papoké, akik a templomi szolgálatot látják el. A másik cella pedig, amelynek az eleje északra néz, azoké a papoké, akik az oltár szolgálatát látják el. Ezek Cádok fiai, Lévi fiai közül csak ők közelíthetnek az Úrhoz, hogy szolgáljanak neki.” Ezekiel 40,44-46

2014. március 23., vasárnap

Párizsi flash-mob a megszentelt élet napja alkalmából


Az elhívás

Allison nővér a meghívásáról és a hivatásáról


"Egész kis gyerekkoromtól fogva vallásos életet éltem. De ez egy hívás az Úrtól, nem olyan, amit én tudtam volna választani. Amikor 12 éves voltam, akkor hallottam meg az Úr hívását. Egyszer mentem a repülőtérre, és legmélyen, belül hallottam egy hangot: „Krisztus menyasszonya leszel.” És ez újra megismétlődött. Tudtam, hogy valamit tennem kell, hogy erre válaszoljak, reagáljak. Ezért több testvérrel is beszéltem utána. Az egyik mondta, Allison, „össze kell törnöd az életed alabástrom edényét”. Az egyik evangéliumi történetre utalt, Mária Magdolna történetére. Az emberek kritizálták őt, mert az összes pénzét odaadhatta volna a szegényeknek, de ő elpazarolta.

Ma egy fiatal lányt megkritizálják azért, ha elkötelezi magát, konszekrált életet él, de Jézusért mindent megteszek. Én is nagyon megdöbbentem, hogy fogom összetörni az alabástrom edényt. Az egyetlen dolog, amit nem értettem, hogyan fogok tudni lemondani az anyaság utáni vágyról. Később egyre jobban megértettem, hogy a nővérek másképpen élik meg az anyaságot. A lelkek édesanyjává válnak. Jézus a jegyesed. Nőnek lenni azt jelenti, hogy szeretni és szenvedni, nővérnek lenni azt jelenti, hogy szeretni és még jobban szenvedni. Nagyobb képesség nőnek lenni. Megértettem, hogy az egyház szívében nőnek lenni az a teljes anyaság megélése. Nagyon boldog vagyok, hogy átadtam az életem Istennek. Mert ebben találtam meg a teljességet."


Forrás: Tisztán élni?


A hivatástisztázás hat lépése

A pennsylvaniai Harrisburgi Egyházmegye honlapján olvasható egy 
a hivatástisztázásról.


2014. március 19., szerda

Imádság Szent Józsefhez a hivatás megtalálásáért


Szent József, Te teljes mértékben engedelmeskedtél a Szentlélek vezetésének. Esd ki számomra a kegyelmet, hogy megtudjam, melyik életállapotot választotta az Úr gondviselésében számomra. Mivel a földi boldogságom és talán még inkább a mennyei boldogságom múlik ezen a választáson, kérlek, segíts, hogy ne lépjek rossz útra. Járj közben értem, hogy világosan lássam Isten Akaratát, hogy hűségesen véghezvihessem és azt a hivatást válasszam, amely a boldog örökkévalóságba vezet.


Forrás: Catholic Online

2014. március 16., vasárnap

2014. március 15., szombat

Marillac Szent Lujza élete

Házasságon kívül született 1591-ben, s bár nem tudjuk, kik voltak a szülei, a francia arisztokráciához tartozó de Marillac család tagjaként nevelkedett. A domonkos nővéreknél tanult Poissyban. Mély istenkapcsolatban kezdett kifejlődni misztikus lelkisége. Akkoriban azonban a terjedő tévtanítások miatt a misztikát gyanúsnak tartották, főleg egy nő esetében. Tizenhárom éves korában gyámja, Michel de Marillac kivette a kolostorból, és bevezette a párizsi udvari életbe. Bár felvételét kérte a kapucinus apácákhoz, gyóntatója és a család nyomására 1613 februárjában férjhez ment Antoine Le Grazhoz.
Egyetlen gyermekük koraszülött lett, károsodást szenvedett, és speciális gondozásra volt szüksége. Kilenc év házasság után a férje is megbetegedett. Lujzát súlyos hitbeli kétségek gyötörték, depresszióba esett. Úgy érezte, Isten bünteti, amiért annak idején engedett a nyomásnak, és nem lett apáca. Már a válást fontolgatta, amikor 1624-ben látomása volt. „Rádöbbentem, hogy a férjem mellett kell maradnom – írta később –, de eljön az idő, amikor szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tehetek. Egy menhelyen láttam magam, s nem tudtam megérteni, miként lehetséges, hogy nővérek jártak ott ki-be." Ez utóbbi azért volt különös, mert akkoriban minden női szerzetesközösség a világtól elzárva, szigorú klauzúrában élt.

Nem sokkal később Lujza megismerkedett Páli Vincével, és barátságuk során kirajzolódott előtte, milyen szolgálatra hívja Isten. 1625 decemberében megözvegyült. Pénzügyi nehézségei támadtak, ezért egy kis lakásba költözött. Maga köré gyűjtötte azokat a nőket, akik hozzá hasonlóan a szegények, betegek, árvák segítésének kívánták szentelni életüket, és megalapította a Szeretet Leányai Társulatot. Eleinte a saját társadalmi köréből valók csatlakoztak Lujzához, ám hamar kiderült, hogy a rászorulók könnyebben fogadják el a hozzájuk hasonlók segítségét. Ezért a közösségbe szegény lányokat is meghívott, rendi öltözetük pedig olyan volt, amilyen ruhát a breton parasztasszonyok viseltek.
Lujza a maga korában egészen szokatlan rendi életet alakított ki. Szerzetesi házban éltek, de napközben kijártak dolgozni a kórházakba, árvaházakba, szükségszállásokra. „Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban fekszik, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség, beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség" – mondta Lujza.
Halálakor, 1660-ban a közösségnek már több mint negyven háza volt Franciaországban.


Forrás: Új Ember


Nagyböjti elmélkedés hivatásukat keresőknek

Nagyböjt lelkisége
 
Nagyböjtben igyekszünk megtérésünket jobban kimunkálni és Isten közelébe kerülni. Bűneinket mint akadályokat eltávolítani szívünkből és Isten felé az Ő kegyelme felé egyre nyitottabbá válni. Előkészítjük lelkünket Húsvét szent titkának ünneplésére. Mennyivel inkább fontos hivatáskeresés közepette ezt a lelkületet élni, életünk legfontosabb döntéséről Isten Akaratát fürkészve Vele jó kapcsolatot kiépíteni?

Jézus áldozata és igénye

Jézus vállalta megmentésünkre a szenvedést és a kereszthalált. Tudta előre, mi fog vele történni, és megerősítette, hogy nemcsak sok bűn és gonoszság él a világban, hanem olyan lelkek is támogatják Őt, akik életáldozatukkal megosztják vele szenvedéseit. Jézusnak szüksége van Őt közelebbről követő lelkekre.

Jézus és a meghívott lelkek kapcsolata

Jézus szenvedését lehet kívülről szemlélni részvéttel a szívünkben. De ő a meghívással lehetőséget ad, hogy mintegy belülről, az Ő Szívével egyesülten éljük meg szenvedéseit. Szenvedéseiben való osztozás a fogadalmak keresztjén és az önként vállalt áldozatokon keresztül Vele mind inkább szövetségben való élettel lehetséges egy „belső úton”.

Te is lehetsz meghívott

Mi lehet az Úr terve életemmel? Életáldozatomat kéri-e az Ő közelebbi követésére? - Ő elénk tárja mindezt alkalmas időben, csak szívünket az Ő Szent Szívébe kell helyezni.


Nyolc téveszme a megszentelt élettel kapcsolatban


Emmausz Hivatástisztázó Ház

A 2014/15-ös tanévben, a Jézus Szíve Társasága testvérei hivatástisztázó évre hívják azokat a 20-35 év közötti nőket,
akik a mindennapi munkájuk vagy tanulmányuk mellett, imádságos keretek között, közösségben élve szeretnék felismerni, milyen életállapotra kaptak meghívást. A hivatástisztázó év egy bentlakós program azok számára, akik:
- Vágynak a mély Isten-kapcsolatra, és hivatásukat keresik.
- Az Istennek szentelt életre vagy a házas hivatásra imádságos keretek között szeretnének készülni.
- Úgy érzik, hogy az imádság és a közösségi élet segíti őket hivatásuk tisztázásában, az elköteleződésben.
A hivatástisztázó év programja
- napi személyes ima, amihez segítséged ad a
- heti imádságos este (amely imamódok tanulására, tapasztalatok megosztására ad lehetőséget.)
- havonta lelkinap vagy lelki hétvége
- adventben és nagyböjt folyamán hétköznapok lelkigyakorlata
- folyamatos lelki kísérés
- kéthetente közösségi este (önismeret, tematikus esték, közös feladatok – figyelembe véve a közösség életének dinamikáját, alakulását.)
Helyszín: A hivatástisztázó év ideje alatt a testvérek Árpád-házi Szent Margit Tanulmányi Házának önálló részében (Emmausz) kínálunk otthont a program résztvevőinek. (1122 Budapest, Bíró utca 10.)
A program időtartama: 2014 szeptemberétől 2015 júniusáig.
Érdeklődés és további információ:
hivatas@sjc.hu címen vagy a 20/9862568-as telefonszámon Mézinger Gabriella SJC testvértől.


Forrás: Jézus Szíve Társasága



Nagyböjti csendes hétvége a Segítő Nővéreknél



Időpont: 2014. március 28., péntek – március 30., vasárnap

Hely: Segítő Nővérek, Csobánka

Kísérik: Czakó Ágnes sa, Both Vanda sa

Jelentkezni lehet: 2014. március 23-ig, Czakó Ágnes nővérnél
csobanka@segitonoverek.info


Hivatás-zarándoklat

Mindannyian zarándokok vagyunk, de időnként jót tesz kicsiben is végigjárni azt az utat, amit nagyban, életünk során végigjárunk az Istent keresve és Vele együtt haladva hazafele. Ezért hívunk most egy rövidebb zarándokútra hivatások vasárnapja előtt, hogy imádkozzunk együtt a hivatásokért: papi és szerzetesi hivatásokért, és természetesen ki-ki a maga hivatásának megtalálásáért és az Úr szolgálatában való kitartásért is.  Szeretettel várunk minden fiatalt, aki a hivatását keresi, és szívesen rászán néhány órát a közös gyaloglásra és imádságra.
A zarándoklat útvonala: Máriaremetéről gyalog át Makkosmáriára (Budakeszi), az erdőn (hegyen-völgyön) keresztül.

Időpont: 2014. május 10, szombat.

Jelentkezés/információ: petres.lucia@gmail.com

Forrás: Domonkos Nővérek


“Jöjjetek, nézzétek meg” hétvégék a Domonkos Nővéreknél

Évente két alkalommal szervezünk olyan hétvégét, amely során a domonkos szerzetesi élet iránt érdeklődők bepillantást nyerhetnek a hétköznapokban megélt Isten-szolgálatunkba, közösségi életünkbe, lelkiségünkbe, és együtt imádkozhatunk, beszélgethetünk, nevethetünk.  Az alkalmakon a domonkos lelkiségről lesz szó, ahogyan azt Rendünk alappillérei, illetve néhány nagy szentünk életében láthatjuk.
Kiknek: 18-35 év közötti szabad állapotú nők számára, akikben felmerült a szerzetesi hivatás gondolata, és szeretnének tisztábban látni ebben a kérdésben.
Ha szeretnél jönni, írj egy emailt erre a címre: petres.lucia@gmail.com
A tavaszi időpont:  2014. április 25-27.   -   Jelentkezési határidő:   2014. április. 21.

Forrás: Domonkos Nővérek

2014. március 10., hétfő

Nagyböjti lelki nap a Sacré Coeur nővérekkel


Lelki napok a Szociális Testvérekkel


Húsvét a Szociális Testvérekkel


Vízenjárók éjszakája

Szent Ignác-i szerzetesközösségek bemutatkozó programja 

Március 15-én, szombaton éjszaka bemutatkozó programot tartanak a Szent Ignác-i lelkiségű szerzetesközösségek.

A Vízen járók éjszakája című bemutatkozó program interaktív formában nyújt betekintést a jezsuiták közösségeinek munkájába és életébe. A találkozó 18 órától másnap hajnali 2 óráig tart. Helyszín: Párbeszéd Háza, Budapest, VIII.ker. Horánszky u. 20. Ízelítő a programból: ismerkedés, vacsora, műhelyek, élő könyvtár, előadások, szentmise, éjjeli akadályverseny. A felszerelésről: „Ha hozol laticelt és hálózsákot, egyszerű szállást és reggelit is kaphatsz". Korhatár: 16-35 év. Előzetes jelentkezés szükséges: jovok@jezsuita.hu.



A szerzetesség, mint az imádság iskolája


2014. március 9., vasárnap

Lelkigyakorlatok böjttel

Baternay Ágota  Sacré Coeur nővér. Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, ahol PhD minősítést szerzett történelemből. Ugyanott államvizsgázott filozófia-pszichológia és francia szakon. teológiai tanulmányait a grazi egyetemen és Rómában a Pápai Szentírástudományi Intézetben végezte. A SOPHIA szerzetesnők teológiai főiskolája) igazgatója volt, ma ugyanott akkreditálatlan teológiai kurzusok szervezője és a Keresztény Női Felnőttképzési Egyesület (KNFE) vezetője. Beszélgetésünk témája ezúttal a böjt és a női szerzetesség jelene.


Munkád során sok lelkigyakorlatot kísértél, olyanokat is, amelyek szigorú böjtöt igényeltek. Mi a böjt? Miért böjtölünk?
A böjtnek komoly hagyománya van, minden világvallásban megtalálható. Gondoljunk például a muszlimok esetében a ramadánra, vagy a zsidó vallásra, ahol minden bűnbánati és gyásznapon böjtölnek. A kereszténység bibliai alapokon böjtöl, a nagyböjt Jézus negyvennapos böjtölésére emlékeztet. Jézus számára a böjt a gyász jele is, hiszen azt mondta, majd csak akkor kell böjtölniük tanítványainak, ha ő már nem lesz közöttük. A kialakult keresztény közösségekben a böjt nem a gyász, hanem az eljövendő Úrra való várakozás jelévé vált. A böjt közelebb visz a test, a szellem és a lélek egységének teljes megismeréséhez is, megszenteli a testet. A böjt segít a kiüresedésben, ezáltal Isten jelenlétébe helyez. Az étel megvonása megakadályozza, hogy pótkielégülésekkel fedjük be lelkünk ínségét. A böjt során egyre inkább megnyílik bennünk az Isten felé vezető út. Egyre nyilvánvalóbbá válik, mi az a konkrét benső ínségünk, amit át tudunk nyújtani Istennek, hogy töltse be. Anzelm Grün így írja le ezt a folyamatot: „A böjt a test kiáltása Isten után, kiáltás a mélységből, abból a szakadékból, ahol a legmélyebb sebzettségünkkel és beteljesületlenségünkkel találkozunk, és ahol engedjük mindezt Isten mélységeibe hullani. A magunk mélységében ugyanis Istennel találkozunk. Erőtlenségünk mélysége Isten mélysége után kiált: »abyssus abyssum invocat« örvény az örvénynek kiált.” 

A gyakorlatban hogyan zajlik egy „böjtös” lelkigyakorlat?
Tizenöt éven át Svájcban, Bad Schönbrunnban, egy jezsuita lelkigyakorlatos házban adtunk olyan tizennégy napos lelkigyakorlatokat, amelyeket szigorú böjt kísért. A lelkigyakorlatot egy háromtagú vezető-team kísérte, volt köztünk orvos, táncpedagógus, jómagam biblikusként vettem részt a munkában. Az ilyen típusú lelkigyakorlatok igen divatosak voltak német nyelvterületen a nyolcvanas években, előfordult, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel egy évben négyet is meghirdetett a ház. Svájcból, Németországból és Ausztriából is jöttek a részvevők. Nemcsak katolikusok jöhettek, hanem bárki, aki komolyan kereste élete értelmét. Több böjtös módszer is létezik, mi a Buchinger-félét alkalmaztuk. Dr. Otto Buchinger a múlt század húszas éveiben alkotta meg ezt a módszert tapasztalatai alapján. Rájött arra, hogy ha böjtöl, akkor gyógyul. A lelkigyakorlatra való jelentkezéskor előre kértük, hogy már érkezés előtt néhány nappal mérsékeljék étkezésük mennyiségét, majd a böjt egy alma elfogyasztásával és glaubersó oldat ivásával kezdődött. Ez segít átállítani a szervezetet a böjtös energiafelhasználásra, és elindítja a mérgek kiválasztását. A böjt során a résztvevők csak gyógyteákat, tiszta vizet és főtt zöldségek szűrt levét vették magukhoz. A lelkigyakorlat csöndben folyt, a böjtöt táncjellegű testmozgásos gyakorlatok és bibliai szemlélődés egészítette ki. Szentmise is volt naponta. Mindenkit bátorítottunk, hogy minél több időt töltsenek a természetben szemlélődéssel. A program részeként csöndben végigjártak egy gyalogos zarándoklatot Einsiedelnbe, a bencések búcsújáró helyére. A lelkigyakorlat végéhez közeledve fokozatosan álltunk vissza a szilárd táplálékra.

A böjtnek milyen lelki hatásai vannak? A lelkigyakorlat résztvevői milyen változásokat tapasztaltak?
A böjt rendkívüli mértékben felszabadítja a belső energiákat, a böjtölő érzékenyebb, éberebb lesz. A böjt csöndjében hamar felszakadhatnak régi sebek, és elindul egy kiengesztelődési folyamat, amelyben a böjtölő integrálja a régi sérelmeit, elfogadja saját magát vagy életének az adottságait. A folyamatot a vezető-team azzal támogatta, hogy lehetőséget biztosítottunk személyes beszélgetésre, illetve alkalom volt szentgyónásra is. 

Ha valaki ezeket a sorokat olvasva kedvet kap a böjthöz, mit lehet neki tanácsolni?
A hétköznapok során is lehet szigorú böjtöt tartani? Igen, lehet. Feltétele az orvosi alkalmasság, pszichiátriai betegséggel küzdőknek például nem ajánlott. A böjt során érdemes több csöndet tartani és nagyobb sétákat tenni a természetben. Orvosi felügyelet is ajánlott, és mindenképp segít, ha van olyan kiscsoport – például egy imaközösség –, ahol hetente akár többször is találkozhatnak a tapasztalatok megosztására. 

Az osztrák egyház évek óta meghirdeti nagyböjtben az „autóböjtöt”, az ezt vállaló hívek autó helyett gyalog vagy kerékpárral közlekednek. Vannak, akik a tévénézésről vagy az internetről mondanak le. Ezek a formák is böjtnek tekinthetők?
Igen, feltétlenül. Minden, ami helyet ad belső energiák felerősödésére, böjtnek tekinthető. Az autózás elhagyása lelassít, közelebb hoz a valósághoz. A tévézés vagy internetezés gyakorta olyan pótkielégülés, mint az evés. 

Bár széleskörű tapasztalattal rendelkezel az effajta lelkigyakorlatok terén, még sincs általad kísért kurzus a lelkigyakorlatos házak kínálatában. Miért?
A kilencvenes évek elejéig Ausztriában éltem és dolgoztam, főként felnőttképzéssel foglalkoztam, s a Katolikus Nőmozgalom volt a szívügyem. Miután lehetővé vált rendünk hazatérése, részt vettem ebben a munkában, elsősorban a jogi ügyek intézésében. 1992 őszén indult rendünk első magyarországi noviciátusa, de abban már nem vettem részt, mert a magyarországi Női Szerzeteselöljárók Konferenciája felkért, hogy szervezzek teológiai képzést szerzetesnővérek számára. Több szerzetesrend széleskörű összefogásával 1994-ben a pannonhalmi Szent Gellért Hittudományi Főiskola budapesti kihelyezett tagozataként elindult a SOPHIA, a szerzetesnők teológiai főiskolája. Ez a képzés államilag elismert katekéta–lelkipásztori asszisztens diplomát adott, 62 végzett diákunk volt a bolognai rendszer bevezetéséig. A SOPHIA-képzés kis létszámú: nem lehetett akkreditáltatni a bolognai rendszernek megfelelően, ezért most továbbképzés jellegű teológiai tanfolyamokat tartunk szerzetesnőknek. A SOPHIA és a nőmozgalomban végzett munkám mellett nem jut idő lelkigyakorlatok adására.
 
Élő és rendszeres kapcsolatban vagyunk a különféle rendekkel, megfigyeljük igényeiket, megkeressük a közös nevezőket, és azokra próbálunk képzéseket kidolgozni, összeállítani. Évente frissülnek azok a statisztikák, amelyek a szerzetesrendek létszámáról, életkoráról tudósítanak. 2007-ben feltűnt, hogy 17 különböző olyan rend van, ahol egy-egy novícia él a közösségben. (A novíciák olyan általában fiatalabb nők, akik belépésük után 1-2 évig nem végeznek „külső” tevékenységet, időt kapnak, hogy mélyebben megismerkedjenek rendjükkel, illetve gazdagítsák imaéletüket.) Ha egy-egy rendben csupán egy-egy novícia van, akkor ők nem lehetnek koruknak megfelelő társak között, hanem képzésük a novícia mesternővel kettesben zajlik. Hogy nekik is részük legyen „fiatalosabb” közösségi életben is, noviciátusi kurzust szerveztünk. Programunk spirituális teológiát, biblikumot, önismeretet, csapatépítést is tartalmaz. A résztvevők nagy kedvvel és örömmel jönnek, nagyon összekovácsolódnak a képzés ideje alatt. Sikertörténetnek nevezhető az a program is, amit hetven fölötti nővéreknek szerveztünk, akik vállalták, hogy évente négyszer együtt töltenek három napot és – szinte lelkigyakorlat jelleggel – a szerzetesi élet spiritualitásával foglalkoznak. 

A magyar női szerzetesrendek életét ismerve milyennek látod a női rendek helyzetét, jövőjét? Mire érdemes odafigyelni?
Szociológiai és szociálpszichológiai elemzésekből tudjuk, hogy minden szerzetesközösség életének különböző fázisai vannak; az alapító karizmája, a nagy művek elindítása, a virágzás. Előbbutóbb minden rend eljut egy ponthoz, amikor fennmaradása azon múlik, hogy a kor követelményeinek megfelelően újrafogalmazza- e a rendi karizmákat. Ehhez járul, hogy „hivatáskrízisben” vagyunk, utánpótlás alig, a rendek jórésze elöregedett. Azt kell szem előtt tartani, mire lesz szüksége a táradalomnak nyolc vagy tizennyolc év múlva, és azt vajon az akkor még munkaképes nővérek el tudják-e végezni. Ha ez összejön, a rend megmarad, és erősebben kerül ki a krízisből, ha viszont nem, akkor a rend el fog tűnni. A létszám csökkenését a rendek egymásra figyeléssel, összefogással, nyitottsággal tudják valamelyest ellensúlyozni. Talán az is mondható, hogy a szerzetesrendeknek most van egy „böjti időszaka”, aminek során felszínre kerülhetnek – esetleg gyógyulhatnak – az életet, a fejlődést még akadályozó tényezők. De ne feledjük, hogy a szerzetesi hivatás mindig Isten adománya. Nagyon nehéz megjósolni, mi következik. Ha végigtekintünk az egyháztörténelmen, egyértelmű, hogy a szerzetesi életforma virult ki a legreménytelenebb helyzetekben, ment át a legmerészebb átalakulásokon, volt tele életerővel és rejtett energiákkal. 

Tornya Erika


Forrás: A Szív – 2011. márciusi szám

Baternay Ágota  RSCJ 1931-2013