2014. március 15., szombat

Marillac Szent Lujza élete

Házasságon kívül született 1591-ben, s bár nem tudjuk, kik voltak a szülei, a francia arisztokráciához tartozó de Marillac család tagjaként nevelkedett. A domonkos nővéreknél tanult Poissyban. Mély istenkapcsolatban kezdett kifejlődni misztikus lelkisége. Akkoriban azonban a terjedő tévtanítások miatt a misztikát gyanúsnak tartották, főleg egy nő esetében. Tizenhárom éves korában gyámja, Michel de Marillac kivette a kolostorból, és bevezette a párizsi udvari életbe. Bár felvételét kérte a kapucinus apácákhoz, gyóntatója és a család nyomására 1613 februárjában férjhez ment Antoine Le Grazhoz.
Egyetlen gyermekük koraszülött lett, károsodást szenvedett, és speciális gondozásra volt szüksége. Kilenc év házasság után a férje is megbetegedett. Lujzát súlyos hitbeli kétségek gyötörték, depresszióba esett. Úgy érezte, Isten bünteti, amiért annak idején engedett a nyomásnak, és nem lett apáca. Már a válást fontolgatta, amikor 1624-ben látomása volt. „Rádöbbentem, hogy a férjem mellett kell maradnom – írta később –, de eljön az idő, amikor szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tehetek. Egy menhelyen láttam magam, s nem tudtam megérteni, miként lehetséges, hogy nővérek jártak ott ki-be." Ez utóbbi azért volt különös, mert akkoriban minden női szerzetesközösség a világtól elzárva, szigorú klauzúrában élt.

Nem sokkal később Lujza megismerkedett Páli Vincével, és barátságuk során kirajzolódott előtte, milyen szolgálatra hívja Isten. 1625 decemberében megözvegyült. Pénzügyi nehézségei támadtak, ezért egy kis lakásba költözött. Maga köré gyűjtötte azokat a nőket, akik hozzá hasonlóan a szegények, betegek, árvák segítésének kívánták szentelni életüket, és megalapította a Szeretet Leányai Társulatot. Eleinte a saját társadalmi köréből valók csatlakoztak Lujzához, ám hamar kiderült, hogy a rászorulók könnyebben fogadják el a hozzájuk hasonlók segítségét. Ezért a közösségbe szegény lányokat is meghívott, rendi öltözetük pedig olyan volt, amilyen ruhát a breton parasztasszonyok viseltek.
Lujza a maga korában egészen szokatlan rendi életet alakított ki. Szerzetesi házban éltek, de napközben kijártak dolgozni a kórházakba, árvaházakba, szükségszállásokra. „Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban fekszik, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség, beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség" – mondta Lujza.
Halálakor, 1660-ban a közösségnek már több mint negyven háza volt Franciaországban.


Forrás: Új Ember


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése