Házasságon kívül született
1591-ben, s bár nem tudjuk, kik voltak a szülei, a francia arisztokráciához
tartozó de Marillac család tagjaként nevelkedett. A domonkos nővéreknél tanult
Poissyban. Mély istenkapcsolatban kezdett kifejlődni misztikus lelkisége. Akkoriban
azonban a terjedő tévtanítások miatt a misztikát gyanúsnak tartották, főleg egy
nő esetében. Tizenhárom éves korában gyámja, Michel de Marillac kivette a
kolostorból, és bevezette a párizsi udvari életbe. Bár felvételét kérte a
kapucinus apácákhoz, gyóntatója és a család nyomására 1613 februárjában férjhez
ment Antoine Le Grazhoz.
Egyetlen
gyermekük koraszülött lett, károsodást szenvedett, és speciális gondozásra volt
szüksége. Kilenc év házasság után a férje is megbetegedett. Lujzát súlyos
hitbeli kétségek gyötörték, depresszióba esett. Úgy érezte, Isten bünteti,
amiért annak idején engedett a nyomásnak, és nem lett apáca. Már a válást
fontolgatta, amikor 1624-ben látomása volt. „Rádöbbentem, hogy a férjem mellett
kell maradnom – írta később –, de eljön az idő, amikor szegénységi, tisztasági
és engedelmességi fogadalmat tehetek. Egy menhelyen láttam magam, s nem tudtam
megérteni, miként lehetséges, hogy nővérek jártak ott ki-be." Ez utóbbi
azért volt különös, mert akkoriban minden női szerzetesközösség a világtól
elzárva, szigorú klauzúrában élt.
Nem
sokkal később Lujza megismerkedett Páli Vincével, és barátságuk során
kirajzolódott előtte, milyen szolgálatra hívja Isten. 1625 decemberében
megözvegyült. Pénzügyi nehézségei támadtak, ezért egy kis lakásba költözött.
Maga köré gyűjtötte azokat a nőket, akik hozzá hasonlóan a szegények, betegek,
árvák segítésének kívánták szentelni életüket, és megalapította a Szeretet
Leányai Társulatot. Eleinte a saját társadalmi köréből valók csatlakoztak
Lujzához, ám hamar kiderült, hogy a rászorulók könnyebben fogadják el a
hozzájuk hasonlók segítségét. Ezért a közösségbe szegény lányokat is meghívott,
rendi öltözetük pedig olyan volt, amilyen ruhát a breton parasztasszonyok
viseltek.
Lujza
a maga korában egészen szokatlan rendi életet alakított ki. Szerzetesi házban
éltek, de napközben kijártak dolgozni a kórházakba, árvaházakba,
szükségszállásokra. „Számotokra a kolostor a betegek háza, s aki az ágyban
fekszik, az a főnöknőtök. Cellátok a lakószobátok, kápolnátok a
plébániatemplom, kolostorotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség,
beszélőrácsotok az istenfélelem, fátylatok a szent szelídség" – mondta
Lujza.
Halálakor,
1660-ban a közösségnek már több mint negyven háza volt Franciaországban.
Forrás: Új Ember
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése