2014. szeptember 28., vasárnap

Gondolatok papszentelés előtt

„Ne félj... Én veled vagyok!” (ApCsel 18,9-10)

Ez a felszólító mondat, melyet az Úr mondott Szent Pál apostolnak, úgy érzem, nekem is szól, mindegyikünknek. Ezt a mondatot választottam diakónusszentelésemre és most papszentelésemre is. Ez a felszólítás végigkísért egész eddigi életemen, és biztos vagyok benne, hogy szentelésem után is. Egész kisgyermekkoromtól kezdve éreztem Isten közelségét. Ha valami baj ért, mindig hozzá fordultam segítségért. Engem nem tanított senki imádkozni, de egy idő után éreztem, hogy kell imádkoznom, beszélgetnem kell Istennel. S onnantól mindig éreztem az Úr közelségét, törődését, szeretetét, és barátok lettünk. Majd általános iskolásként elkezdtem ministrálni, szinte mindennap a templomban voltam. Még akkor is mentem, ha ezért kicsúfoltak iskolás társaim, éreztem magamban, hogy mennem kell. Ekkortól kezdett bennem érle­lőd­ni a papi hivatás gondolata, mi lenne, ha…

Otthon a zárt szobámban „misézgettem”, mindent felhasználtam, amit otthon találtam. Édesanyám szép plédje volt a miseruhám, amit középen kivágtam, meg is kaptam érte a pofonokat, de nem számított. Azért nem, mert tudtam, Jézus velem van, s ez a kisgyermeki hitem megvan még ma is, hála Istennek. Jó dolog az Úrra bízni a teljes életemet, vissza­vonhatatlanul elköte­leződni. Az egyik fél hűséges, már csak rajtam áll, hogy én is az legyek mindvégig. Az évek során sokat álmodoztam a szente­lésemről, milyen lesz papnak lenni, és most nemsokára valósággá válik. Az ember ilyenkor elsősorban méltatlanságát érzi: miért pont én? Vannak sokkal jobb emberek nálam, mégis az Úr azt mondja: „te kövess Engem!” Krisztus az én méltatlan szavaim és kezeim között akar jelenvalóvá lenni valóságosan, bele­gon­dolni is elképesztő. Nagy élmény lesz a szentségeket kiszol­gáltatni, tud­va, hogy az Úr működik általam. Szentmisét bemutatni, mely életemnek központja kell, hogy legyen mindennap. Ezenkívül a gyóntatást várom leginkább, részvéttel lenni az emberek iránt bajaikban, szenvedéseikben, és segíteni nekik. Sok időt a gyóntatószékben tölteni, várni a hívekre türelemmel.

Szeretnék úgy élni, hogy a nap 24 órájában pap vagyok. Nem hiszem, hogy nagy dolgokat vinnék végbe az életemben. Pap leszek és ennél nagyobb nem történhet, s nekem ez elég. Nagy erőt, biztatást érzek a jelmondatomban, mindig belekapaszkodhatok ezekbe a szavakba. Én többször elhagytam, meg­tagadtam Jézust, de ő sohasem hagyott magamra, mert önmagát nem tagadhatja meg. Nem félek, mert tudom, hogy velem leszel. Teljesen a tiéd, Uram, ahogy Boldog II. János Pál pápa élt, és akit nagyon szeretek és imádkozom hozzá. Én is ilyen bizalommal borulok le a szentelésen előtted, mert tudom, hogy velem leszel mindig.

Mészáros Miklós

„Nyissátok ki, tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak!” (Boldog II. János Pál)

A pappá szentelésem előtti napokban különösen is hálával és szeretettel gondolok vissza azokra az elkötelezett keresztény emberekre, sugárzó papi egyéniségekre, barátokra, akikkel általános iskolás, gimnáziumi, szemináriumi éveim alatt találkoztam, akikre számíthattam, s ma is számíthatok. Ezek a találkozások, beszélgetések, de néha csak egy csendes jelenlét is megerősített abban, hogy ma is lehet elköteleződni, felelős, életre szóló döntéseket hozni valaki mellett. Ők már döntöttek Isten mellett, s többször megfogalmazták: „Vele minden olyan más, vele minden olyan jó, vele minden könnyebb!”

A világ világossága, akit ma az emberek keresnek, Krisztus. Isten megtestesülése óta határainkon belül található meg a határtalan. Minden megjelenési formájában, minden ábrázolásában érezteti a hatását. Az ember lényeges kérdéseire nincs más válasz, csak az, amelyet Krisztus nyújt. Az evangélium nem hasonlítható semmihez. Újra és újra megfogalmazódik bennem a kérdés: hogyan kell élnem, hogy az emberek rajtam keresztül az igaz Krisztusra találjanak? A választ számomra a tanúság jelenti, s ennek révén az egyház léte teljes egészében Krisztusra mutató jellé lesz, ez másokat is felszólít, s a következőre hív: „Nyissátok ki, tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak!”

A felszentelt szolga a Teljesség embere. Az emberek atya után vágyakoznak, valaki után, aki nem ezé vagy azé, hanem mindenkié; aki az atyaság megtestesítője, aki szemünk elé állítja, érezhetővé teszi a bizalmat és összetartozást. Az emberek olyasvalaki után vágyakoznak, aki nem csupán saját adottságai erejében jelenik meg előttük és hívja össze őket, nemcsak azért, mert vezetői képessége van, mert ért a beszédhez, mert lelkesíteni tud. Valaki után vágynak, aki nem a saját nevében szól, hanem azt képviseli, aki és ami ő maga nem is lehet. Nem is nagyon érti, mit jelent ez a szó: önmaga. Felhatalmazása van, mely minden emberi lehetőségnél nagyobb. A szótlansága is beszédes lesz, s így Krisztus életének formája saját életének formaadó erejévé válik.

A legnagyobb ajándék maga Isten, mert vele együtt megkapunk mindent. Mindennap Istentől megajándékozottnak érzem magam. A hitem egyik útja az, hogy igyekszem nem okokat, hanem célokat keresni. Szükség van rám, felhasználnak, bizalommal vannak irántam – ebben már sokan megerősítettek. Ez is arra késztet, hogy azzá váljak, akiben bíznak. Felelősséggel kell válaszolnom. Életemmel kell felelnem, ezért szeretném életemet Istennek ajándékozni, válaszul arra, hogy szeretett engem és feláldozta magát értem. Így köszönöm és kérem továbbra is az atyák, családom és a kedves testvérek imáit!

Végerbauer Richárd

Forrás: Hitvallás - 2013


Vass Lóránd és Oláh Zsolt pappá szentelése

2011. július 4-én, szombaton, 10 órától Vass Lóránd és Oláh Zsolt diakónusokat pappá  szentelte Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti Székesegyházban. Ennek kapcsán kérdeztük Vass Lórándot és Oláh Zsoltot.


Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?
Vass Loránd a nevem. Szatmárnémetiben születtem 1985. október 19. vallásos családban. A család egyedüli gyermeke vagyok. Líceumi tanulmányaimat a Mihai Eminescu Kollégiumban végeztem, majd 2004 nyarán felvételre jelentkeztem a szatmári kispapok sorába, amit Nm. és Ft. Schönberger Jenő pozitíve fogadott. 2011. június 21. sikeres vizsgák után befejeztem a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolát.

Mikor érezte először a meghívást a papságra?
Egy pontosan meghatározott időpontot vagy eseményt nem tudnék megjelölni, inkább azt mondanám, hogy nagy szerepe a hivatásom kibontakozásában a családnak van, mindazzal a keresztény neveléssel melyben részesültem. A szülőknek mindig szívügyük volt, hogy a templom a második otthonom legyen, illetve soha ne maradjanak el a reggeli, esti imák és az étkezési imák.

Mit jelent számára a papi hivatás – milyen előképe van a papságról?
2004 nyarán egy kedves barát, pap barát azt mondta: „örülök, hogy pap szeretnél lenni. 7 év alatt kívánok neked rengeteg megpróbáltatást.”  Ezek a megpróbáltatások voltak azok, amik megtartottak és megerősítettek hivatásomban. Papi hivatás: azt mondanám, hogy elköteleződés, hűség, és kitartás mert sokszor az élet áldozat.

Volt-e olyan papi/egyházi személy, aki mély benyomást tett Önre életpéldájával, papi tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya megválasztásában? (Példakép?)
Ha egyszerű választ szeretnék adni, akkor azt mondanám, hogy hála Istennek voltak és vannak olyan személyek, akik igenis segítettek és erősítettek engem hivatásom kibontakoztatásában. Nagy örömmel és hálával gondolok vissza a gyakorlati évben eltöltött időre, mert megismerhettem olyan papi életeket is melyek segítettek még jobban abban az elhatározásomban, hogy én pap szeretnék lenni. De persze köszönet mindazoknak is, akik próbáltak formálni, nevelni, hogy jó munkása lehessek az Úr Jézusnak.

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?
Mivel a líceumi tanulmányaimat itthon Szatmárnémetiben végeztem, nem adódott számomra lehetőség megismerni, megtapasztalni mit jelent az, hogy egy közösségben élni. A Gyulafehérváron töltött időmet úgy tudnám meghatározni, hogy közösségben élésre nevelt és megtanított. Megtanultam, hogy a közösség nem egy emberből áll és nem csak azokból akiket mi szeretünk és akiket magunk mellett akarunk tudni, hanem minden emberből aki hivatást érez magában. A 7 év alatt megtanultam, hogy az élet nem mindig rózsaszín, és amiért nagyon hálás vagyok az az, hogy megtanultam, megtapasztaltam mit jelent tűrni és türelmesnek lenni.

Hamarosan pappá fogják szentelni. Milyen érzésekkel áll ennek elébe?
Mint minden ember, élete nagy eseményei előtt, most én is izgalomban várom a szentelés napját, hisz 7 év alatt erre készültem. De persze a papszentelés nem valaminek a vége, hanem inkább valaminek a kezdete. Valaki, valahol, valamikor azt mondta nekem: ez egy „new game”. „Új játék” – az Úr Jézus kínálta játék, amelyre én igennel válaszoltam.

Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?
Mit várok a papságtól? Nem előítéletekkel kell bármit elkezdeni. Olyan pap szeretnék lenni, aki hasznára, lelki hasznára lesz minden embernek. Az Úr Jézus megmondta: „nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak . . . ., hanem mindenkinek mindene legyek.” Olyan pap szeretnék lenni, aki tudja azt, hogy a pap nem más, mint egy átlagos ember, de tudja azt, hogy a pap csak feladatában más. Egy segítő kéz szeretnék lenni mindazok számára akik rám lesznek bízva.

Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítője legyen az emberek között?
Ha igazán tiszta szívből akarok válaszolni, akkor azt mondanám, hogy nagyon nehéz. Minden ember tudja azt, hogy nehéz mindenkinek megfelelni és mindenkinek jól csinálni. Hogyan lehet valójában Krisztus megjelenítője lenni az emberek körében? Valaki azt mondta, hogy az átváltoztatáskor, a szentmise alkalmával tudna igazán a pap azzá válni, ami valójában az ő hivatása. Szeretni és szeretve lenni. Jézus élet példája, Jézus hivatása ebben ált, hogy lehet egyszerre szeretni és szeretve lenni. Ő nem sajnált eggyé válni és nem fogadta keserű száj ízzel a fájdalmat. Ő megmutatta szeretetét és megtanított minket igazán szeretni és szeretetté válni mindenki számára. A papnak is ezt kell tennie. Szertetetté válni mindenki számára.

Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?
Oláh Zsoltnak hívnak s Szatmárnémetiben születtem, 1984 június 4.-én. Az elemi iskolát a Lucian Blaga általános iskolában végeztem el. Ezután következett a gimnázium, a Hám János Teológiai Iskolaközpontban. Gimáziumi évek után pedig jelentkeztem a szemináriumba.

Mikor érezte először a meghívást a papságra?
A gimnáziumi évek végén éreztem a hívást. De nem tudnám elmondani, hogy mindez hogyan is jelentkezett. Egy gondolat, egy érzés s egy pár bátortalan lépés…s ahogy mondani szoktam, ha nem ügyelsz magadra a végén még felszentelnek.

Mit jelent számára a papi hivatás – milyen előképe van a papságról?
Nem tudnám meghatározni. A hivatalos meghatározás Istent szolgálni embertársainkon keresztül, de vajon nem ez kellene legyen minden hivatás célja? Számomra a papi hivatás valami olyan amit nem tudok kiverni a fejemből s nem igazán tudom hogy miért. Látod azt is hogy nem minden oldala szép vagy könnyű, azt is érzed, hogy valószínűleg nem te vagy rá a legalkalmasabb s mégis.

Volt-e olyan papi/egyházi személy, aki mély benyomást tett Önre életpéldájával, papi tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya megválasztásában? (Példakép?)
Mint  a legtöbb kispapnak, nekem is a plébánosom s a káplánok szolgáltak ösztönző példaként akkor, amikor jelentkeztem a szemináriumba. Voltak más példaképek is, akiket egy időben szívesen követtem vagy esetleg rajongtam értük. Neveket említeni nem igazán lenne helyén való, még a végén valakit kihagynék. Az úgymond pályán való maradásban sokat segítettek nem csak egyházi, hanem világi barátaim, barátnőim is akiknek sikerült lelket önteniük belém, amikor kicsit minden nehezebb lett. A legbátorítóbb egy idősebb pap bácsi, aki egy alkalommal csak annyit mondott: Fiúk, nehéz de szép.

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?
Az elején nehéz volt. Először voltam hosszabb ideig távol az otthontól. Érthetetlen szabályok, szokások, s nem ritkán a gondolkodásmód elfogadása is nehezemre esett. S mikorra már megszoktam volna, megint kezdődött elölről.

Hamarosan pappá fogják szentelni. Milyen érzésekkel áll ennek elébe?
Izgalom, félelem, hála, kétely, öröm, illetve ezek keveredése. Nehéz elmondani, hiszen a diákévek végett értek s valami más kezdődik el.

Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?
Szeretnék jó pap lenni. Azt mondják s úgy hiszem hogy csak így érdemes. Azonban az is világos előttem hogy ennek eléréséhez hosszú utat kell megtenni s az is megeshet hogy útközben eltéved az ember.

Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítője legyen az emberek között?
Lehet hogy egyszerűbb lenne annak mutatkozni, ami valójában. Ha tényleg Krisztus hívására felelve akar valaki pap lenni, akkor előbb utóbb csak látszani fog rajta az, amiért épp őt hívták s nem a másikat.

Forrás: Szatmári Egyházmegye / Szentlélek Plébánia



A lelkivezetés alapjai - különös tekintettel a hivatástisztázásra

Lelki napok a Don Bosco Nővéreknél


2014. szeptember 27., szombat

Páli Szent Vince életéről


Kárpátaljai szatmári irgalmas nővér örökfogadalma Túrócremetén

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas nővérek kongregációjának szlovákiai provinciája különös ünnepnek örvendett augusztus elején, három fiatal nővér, köztük az egyházmegyénkből származó Tótin Zuzanna nővér, tett örökfogadalmat, vagyis kötelezte el magát egész életére Krisztus és a Kongregáció szolgálatára. Az örökfogadalomra a szlovákiai Túrócremetén, mai nevén Vrickon, a provinciai központ templomában került sor.


Mivel Zuzanna nővér közel négy éve a rahói plébánia területén dolgozik, egy kis küldöttséggel mi is elindultunk, hogy osztozzunk a nővér életének legfontosabb napján örömeiben, ünnepében.
A szentmise elején a rendtársak ünnepi énekének és előjáróik kíséretében vonult a három nővér az oltárhoz, egy-egy mécsest helyezve az oltár elé. Az ünnepi szentmise főcelebránsa, az egykor egyházmegyénkben szolgáló, ma pedig a szlovákiai lazarista tartományfőnök, Jozef Noga atya volt, akivel együtt szolgáltak az oltárnál egyházmegyénk papjai is, Mikulyák László, Mankovics Sándor és Talapkanich Mihájló atyák.
A mindenszentek litániájának éneklése közben a nővérek az oltár elé borultak, a világnak egészen megsemmisülésük, és Krisztus szolgálatának való átadásuk kifejezéseként, majd egyenként az oltár elé térdelve ünnepélyes örökfogalmat tettek, kifejezve szabad és egész életre szóló elhatározásukat a kongregáció kötelékében.
A befogadás szertartásában Ignácia anya és Blázsejá tartományfőnöknő hivatalosan is a Szatmári nővérek kongregációjának tagjaivá fogadták a nővéreket, biztosítva őket további imádságaikról és vezetésükről a rendi életben. Jozef atya ezután a Krisztusnak való jegyességnek jelképeként gyűrűt adott át a nővéreknek.
Az eucharisztikus ünneplés végén az újonnan örökfogadalmat tett nővérek megköszönték szüleiknek az élet ajándékát, magisztráiknak és előjáróiknak a szerzetesi életbe való beilleszkedés segítését, és a nővéri fogadtatást.
A szentmise után Zuzanna nővér a sok mosoly, virág, ajándék mellett a legőszintébb testvéri és baráti jókívánságokat kapta családjától, a plébániánkon szolgáló atyáktól, barátoktól. A közös fényképezés után az ünnepség agapéval folytatódott a rendházban.
A nővéreknek ezentúl egy feladatuk maradt – mindhalálig hűségesen kitartani az Istennek való szentteltségben.
Ehhez kérjük számukra Isten bőséges áldását és Páli Szent Vince közbenjárását.

Forrás: Rahói plébánia / Munkácsi Egyházmegye



Rászorulók, másképp

A rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája - mondta Szabó M. Rita tartományi főnöknő. Páli Szent Vince ünnepe kapcsán beszélgettünk.

Páli Szent Vince emléknapját szeptember 27-ére állapította meg az egyház. A szegények és betegek gondozásáról elhíresült szent 1617-ben alapította Franciaországban, az első szeretetszolgálat-központú „Testvérület"-ét. Férfi, majd női szerzetesrendet is alapított, melyek a hadiárvák és szegény családból származó gyerekek felkarolását, neveltetését is végezték. Vincét, a hívők már életében szentként tisztelték, szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle. 1660. szeptember 27-én halt meg, 1729 augusztusában boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek a Szent által kidolgozott rendszabályzatot használják. Még jóval szatmári letelepedésük előtt, Németországban vették azt át, és változtatták meg nevüket „Szent Pál Leányai"-ról. Zams-ba, Bécsbe és Szatmárra már így érkeztek: Szent Vince lelkiségében élve, és rendszabályzatát követve.

Szabó M. Rita nővérrel, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek tartományi főnöknőjével az ünnep apropóján beszélgettünk a Rend jelenéről, a segítségnyújtás módszerváltásáról.

Nővér, hogyan ünnepeltek régen, és hogyan ünnepelnek ma, Páli Szent Vince emléknapján?
Szabó M. Rita: A liturgikus reform után Szent Vince ünnepe átkerült július 19-éről szeptember 27-ére, ami a halálának az évfordulója. Az ünneplés módja sokban nem változott. A kezdetektől fogva a nővérek ezen a napon öltöztek be, tettek-, újítottak fogadalmat, vagy ülték meg a különböző jubileumokat. Idén három jubiláns nővért is ünnepelünk: ketten hatvanöt éves-, és egyikük hetven éves fogadalmát ünnepli. A szentmise a hagyománynak megfelelően a zárdakápolnában lesz, zárt, családias körülmények között.

Hogyan jellemezné a nővérek, a Rend jelenét?
Szabó M. Rita: Ha három szóban jellemezhetném, azt mondanám, hogy „még épp", és „már". A feloszlatás előtti múltnak még vannak darabjai a jelenben. Idős nővérekre is gondolok, akik a szétszóratás éveiben kitartottak, a megpróbáltatásokat átélték... Ők még itt vannak közöttünk, de egyre kevesebben, és már egy új kezdet felé, egy új irányba tekintünk azáltal is, hogy megnyitottuk a Boldog Scheffler János Központot. Ez egy más perspektívát nyit a Rend életében.

Mennyire tud szoros kapcsolatban maradni egy ilyen intézmény a Renddel?
Szabó M. Rita: Az intézményt a Rend maga hozta létre és működteti, és ez a jövőben is így marad. A karizmánknak megfelelően a betegek, elesettek megsegítését tűzte ki célul. Az idős nővérek, akik tevőlegesen már nem tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy ebben a Központban dolgozzanak, imahátteret biztosítanak, azzal támogatják a mi munkánkat. Ketten dolgozunk itt, nap mint nap a Rendből, és a civil munkatársak azok, akik segítenek nekünk. Közösen karöltve próbáljuk továbbvinni azt az örökséget, lelkiséget, amelyet kaptunk elődeinktől.

A Rend több, mint száz éves szatmári múlttal, a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal rendelkezik. Ebben a modern megváltozott világban mennyiben finomodnak a szeretetszolgálat módszerei?
Szabó M. Rita: A Boldog Scheffler János Központ megindításával egy külső impulzust vizsgáltunk meg, gondoltunk át, tettünk magunkévá, ami valóban beleillik rendünk karizmájába. Újra kellett gondolnunk, mit jelent ma a szegénygondozás, a beteggondozás? Naponta élelmet adni, anyagiakkal támogatni szép, és fontos, de a rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája. Olyan gyerekekre gondolok, akik egyébként egészségesnek látszanak, de a fejlődésük mégsem megfelelő. Nehéz sorsú gyermekek, akiken lehet segíteni, hogy életük szebb, és teljesebb legyen. Terápiákat nyújtunk, amelyekkel javíthatunk életminőségükön. Felnőttként egészen másként élhetnek majd, ha Központunk kezeléseit igénybe veszik. Így próbálunk segíteni, így élünk, és így visszük tovább a Rend karizmáját.
A szatmári nővérek újszerű kezdeményezése Rendjük egyéb országokban működő ágainak is példaértékű, tapasztalatukat gyakran megosztják, kapujuk pedig mindig nyitva áll.



Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek (Congregatio Surorum Caritas de Szatmár) egyike a magyar alapítású szerzetesrendeknek és kongregációknak, mint pl. a pálosok, az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkosrendi Nővérek Apostoli Kongregációja, stb. Hám János szatmári püspök alapította 1842-ben.

A rend eredete

A Szatmári Irgalmas Nővérek az Irgalmas Nővérek, más néven Páli Szent Vince Szeretetleányai rendből származik.

Az irgalmas rendek általában szociális- és gyógyító rendek (mint pl. Istenes Jánosról nevezett Irgalmas Testvérek rendje).

A társulatot Páli Szent Vince és Marillac Szent Lujza alapította 1633-ban Párizsban. Ez volt az első klauzúra nélküli női közösség. Eredetileg nem voltak kolostoraik, bérlakásokban éltek néhányadmagukkal, és minden erejüket a szegények és betegek segítésére áldozták. Szinte mindenki találkozott velük kórházakban, szegényházakban vagy a templomban. Jellegzetes kalapjukról a népnyelv kalapos nővéreknek is nevezte őket.

Hivatásuk szerint beteg- és szegénygondozást vállalnak, árvaházi munkát, börtönpasztorációt, stb.

Mivel munkájuk erős igénybevétellel jár és teljes embert igényel, nem tesznek egyből végleges fogadalmat. A novícia, miután túl van jelöltévein, háromszor csak egy éves fogadalmat tesz (minden év március 25-én), és csak negyedik alkalommal tesz örökös fogadalmat. Ez alatt kipróbálhatja, tud-e egyáltalán irgalmas nővérként élni, vállalni ennek az életformának minden nehézségét.

Ez a Szatmári Irgalmas Nővéreknél némileg módosult: 6 év ideiglenes fogadalom (egyben).

A rend 1852 óta jelen van Magyarországon is. A belőle alakult szatmári irgalmas nővérektől független rendként működik tovább.

Alapítása

Hám János püspök külföldön ismerkedett meg az Irgalmas Nővérekkel. Bécsben látott először irgalmas rendi nővéreket, akik egy strassbourgi kongregációhoz tartoztak. Hozzájuk küldte ki szerzetesi kiképzésre azokat a magyar leányokat, akikkel aztán, visszatérésük után 1842-ben Szatmárnémetiben megalapította a Szatmári Irgalmas Nővérek kongregációját.

Regulájuk

Páli Szent Vince reguláját követik (ez a róla nevezett irgalmasok általános regulája).

Képzésük

Egy év jelöltidő
Két év noviciátus
Hat év ideiglenes fogadalom
Végül: örök fogadalom

Fogadalmuk

Hármas fogadalom:

Tisztaság (szüzesség).
Szegénység (nincs saját vagyonuk).
Engedelmesség (Istennel és feljebbvalóikkal szemben).

Feladataik

A Szatmári Irgalmas Nővérek megtartották az irgalmas nővérek korábbi feladatköreit, de mellette tanító rendként is működtek. Szatmárnémetiben lévő hatalmas zárdájuk mellett - mely egyben a központi ház is volt - nagy leánygimnáziumot létesítettek, a kis zárdának nevezett épületükben árvaházat tartottak fenn, de végeztek gyógyító munkát, szegénygondozást és börtönpasztorációt is.

Szerveződésük, tartományaik

Hamarosan rendkívül népessé vált a rend. Eltértek az irgalmas nővérek korábbi szokásaitól, és nagy közösségekben működtek (nagyon hatékonyan).

Rövidesen úgy megerősödtek, hogy kínai missziót is alapítottak, mely külön tartománnyá nőtte ki magát.

A rend központi háza az anyaház volt Szatmárnémetiben. Itt volt a rend mindenkori általános főnöknője is. Négy tartományuk volt, külön tartományi rendfőnökkel:

a magyarországi rendtartomány - Esztergom tartományközponttal.
az erdélyi rendtartomány - Gyulafehérvár tartományközponttal.
a szlovákiai rendtartomány - Rózsahegy tartományközponttal.
a kínai rendtartomány - Paoking tartományközponttal.
A négy tartományban összesen 80 rendházuk és számos más intézményük volt. A legnépesebb az erdélyi tartomány volt, de a magyarországi tartományban is 600 nővér élt és dolgozott 23 intézményben.

A kommunizmus alatt felszámolták a rendet. Egyedül Szlovákiában maradhatott meg bizonyos korlátozások mellett. Itt tovább folyt a munka és a hitélet, valamint az utánpótlás biztosítása. Ezért ma a szlovákiai tartomány a legnagyobb, legerősebb és legnépesebb tartománya a rendnek.

Újjáalakulásuk

A rendszerváltás után újjáalakult a rend Magyarországon és Romániában is. A kínai tartomány részint felszámolódott, részint önállósult, részint más rendhez csatlakozott.

Összegyűjtötték a még élő idős nővéreket, akik közül sokan csak novíciák voltak valójában az államosítás előtt. Őket, hogy apácaként megmaradjanak, az államosítás gyakorlati megvalósításának előestéjén az éj leple alatt szentelték fel a zárdatemplomokban, hogy felszentelt szerzetesnőként kezdhessék meg nehéz életüket a kommunizmus alatt.

Új novíciákat vettek fel és újraalapították a legfontosabb házaikat. Magyarországon Pusztaszabolcs és Diósd plébániáján kezdődött az újraszervezés. Áldozatos munkájukkal sikerült erős budapesti és esztergomi házat szervezni. A rend tartományközpontja újra Esztergom lett Magyarországon. Ez egyben a legerősebb közösség is, mely be tudta tölteni régi zárdaépületét, és több mint félszáz szerzetesnőt tömörít a Pázmány Péter utca 18. szám alatti rendház. A rendház közvetlen szomszédságában középiskolát, óvodát és általános iskolát működtetnek.

Szatmárnémetiben, az anyaház körül is újjáalakult a rend, de kevesebb fiatallal. A régi hatalmas zárdaépület(ek) betöltésére esély sem volt, ezért azt (azokat) nem igényelték vissza. Helyettük új zárdát építettek (Wolfenbüttel utca 32.), mely jóval kisebb, de annál korszerűbb, modern épület. Ma ez a rend központi háza (23 nővér él itt jelenleg), a rend általános főnöknője viszont nem költözött ide. Szlovákiában maradt (nem is beszél magyarul) és onnan irányítja a rendet, a szlovák tartományközpontból. A hatalmas generációs különbség az oka annak is, hogy a szatmári tartományközpontba Szlovákiából kellett tartományfőnöknőt hívni, mivel a szatmárnémeti nővérek vagy túl idősek, vagy túl fiatalok ilyen tisztség betöltéséhez (pont az a generáció hiányzik - a kommunizmus miatt -, amely elég tapasztalt már egy ilyen komoly feladathoz, de még nem annyira idős, hogy egészsége ne bírja az ezzel járó megterhelést).

A szatmári anyaház lett az erdélyi rendtartomány központja is az ujjáalakulás után.

Jelenleg

A szatmári irgalmas nővérek, számos veszteségük ellenére, ma is jelentős rendként vannak jelen a világban.

Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Ukrajnában és Olaszországban összesen mintegy 400 tagja él.

A rend mai vezetői:

Általános rendfőnöknő: M. Ignacia Hrinova, Szlovákia, Rózsahegy általános központ.
Erdélyi tartományfőnöknő: Szabó M. Rita, Románia, Szatmárnémeti tartományközpont.
Magyarországi tartományfőnöknő: Veszely Zsuzsanna M. Caritas, Magyarország, Esztergom tartományközpont.
Munkájukat megnehezíti, hogy az időseknél jóval kisebb számú fiatalok elsősorban saját idős nővéreiket kell, hogy gondozzák (hatalmas a generációs különbség, mivel a kommunizmus alatt nem vettek fel új nővéreket). E mellett a szociális és gyógyító munkával foglalkoznak.

Jelmondatuk: ALÁZATOSSÁG, EGYSZERŰSÉG, SZERETET.


Forrás: Puskely Mária: Szerzetesek, 2., Bővített Kiadás, Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990. / Wikipédia

Képek: MKPK, Adorans

2014. szeptember 21., vasárnap

Elizabeth Lam a szüzek konszekrációjában részesült


Elizabeth Lam 2011. február 20-án a szüzek konszekrációjában részesült. A szentmisét Cordileone püspök mutatta be. A konszekráció által világban élő konszekrált szűzként élhet az Egyházban és a helyi egyház (Oaklandi Egyházmegye) szolgálatában. A teljes cikk itt olvasható.



Képek: The Catholic Voice

2014. szeptember 20., szombat

Célom Isten akaratának követése


A papi hivatás felelősségteljes szolgálat, amelyben a pap együtt a hívekkel keresi az Úr arcát és akaratát - vallja Barta Barnabás diakónus a szombati pappá szentelése előtt készült interjúban.

Július 5-én, szombaton, 11 órától Barta Barnabás diakónust pappá szenteli Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti Székesegyházban. Ennek kapcsán kérdeztük a szentelendőt.

Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?

Barta Barnabás diakónus vagyok, a Szatmár megyei Kaplonyban születtem 1989. február 8-án. A családom szép és nagy, szüleim öt gyermeknek adtak életet és Isten segítségével fel is nevelték őket. Három nővérem és egy bátyám van, akik megházasodtak és már családot alapítottak.
Tanulmányaimat otthon kezdtem és miután szülőfalumban a Kaplonyi Fényi István Általános Iskolában befejeztem az elemi és általános iskolát, Nagykárolyban folytattam tovább. 2003-2007 között diákja voltam a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Teológiai Líceumnak, melynek befejeztével sikeresen érettségiztem. Ezután kértem felvételemet a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára és Papnevelő Intézetbe, ahol 2007 szeptemberében elkezdtem a papságra való készületet.
A személyemről talán a környeztemben élő emberek tudnának többet mondani. Én különösen most nem szeretnék egy jellemzést adni magamról. Amire törekszem az az egyszerűség, és odafigyelés arra, hogy mindig megmaradjak a realitás talaján. Célom Isten akaratának követése.

Mikor érezte először a meghívást a papságra?

Vallásos környezetben nőttem fel. Édesanyámmal, testvéreimmel rendszeresen jártam templomba kicsi gyerekkorom óta. Szintén ebben az időben kezdtem el a ministrálást. Talán ez az, ami közel vitt Istenhez, és megszeretette velem a templomot, a liturgiát. Talán azt gondolhatjuk, hogy a papi hivatás megszületését mindig valami különös jel követi vagy kíséri. Nem így van. Az én hivatástörténetemben sem volt semmi rendkívüli esemény. Már gyerekkoromban felmerült bennem a kérdés, ami az évek folyamán érlelődött, egészen addig, míg a líceumban, tízedik osztályban véglegesen eldöntöttem, hogy érettségi után a teológiát választom, életcélom a papság lett.

Mit jelent számára a papi hivatás - milyen előképe van a papságról?

A papi hivatás számomra egyszerűen szolgálat! Egy feladat, amit Isten bíz rám, hogy keresve az Ő akaratát, azt tegyem, amit kér tőlem. A pap is egy tagja a közösségnek, amelyben él és dolgozik. Olyan tagja, akit az Isten különös feladattal bízott meg, azzal, hogy összekovácsolja és segítsen ennek a közösségnek Isten felé haladni, vagyis felelőssé válik értük. Egy mondatban így fogalmazhatnám meg: A papi hivatás felelősségteljes szolgálat, amelyben a pap együtt a hívekkel keresi az Úr arcát és akaratát!
Volt-e olyan papi/egyházi személy, aki mély benyomást tett Önre életpéldájával, papi tanúságtételével, és esetleg segítette a pálya megválasztásában?
Természetes, hogy volt és van. Ugyanakkor remélem, hogy lesz is. Külön nem szeretnék kiemelni senkit, mert többen voltak. Nagyon örülök annak, hogy sok jó pap van az egyházban, akik fáradhatatlanul teljesítik a rájuk bízott feladatot. Érdemes róluk példát venni!

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?

A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember, mikor egy bizonyos életszakaszban van azt hosszúnak éli meg. Visszatekintve azonban, valahogy megrövidül... Így van ez a teológiai évekkel is. Hét év elteltével azt mondom, nem volt hosszú, de nagyon fontos volt. Azért, mert fontos, hogy a pap jól felkészüljön. Amit sokszor ismételgetek: a felkészülés, nem is csak a magam érdekében, hanem főleg azoknak az embereknek az érdekében, akik közé küldeni fog a Gondviselés. Felkészületlenül, ami magában foglalja azt is, hogy nem tudok felelősséget vállalni embertársaimért, nem mehetek ki közéjük. Alapelvem tehát, hogy lelkipásztorokra van szükség, akik az Igére és együttérzésre vágyó népnek táplálékot tudnak nyújtani.

Hamarosan pappá fogják szentelni. Milyen érzésekkel áll ennek elébe?

Különös érzések vannak bennem. A tavaly, diakónusszenteléskor is megtapasztaltam, hogy a szentelés az embert belülről átalakítja. Sokat kellett fáradoznom azért, hogy lelkileg kellőképpen felkészüljek a szentelésre, amely készület nem zárult le és nem is zárul le a szentelés után sem, mert most feladatom, hogy készüljek a szentelésre, akkor pedig feladatommá válik, hogy ápoljam magamban a papi lelkületet! Az érzések vegyesek bennem, legfőképpen hálát és örömet érzek.

Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?

Erre a kérdésre valamilyen szinten az előbb már válaszoltam: én is jó lelkipásztor szeretnék lenni. A papi jelmondatommal is válaszolhatnék, mely így hangzik: „Uram, a Te arcodat akarom keresni..."(Zsolt 27, 8). Ilyen pap szeretnék lenni, aki folyamatosan keresi az Úr arcát, a közösséggel együtt, embertársaival együtt. Szüntelenül megnyugvást keresni, az Úr arcának szemlélésével.

Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítője legyen az emberek között?

Az életpéldájával! Azzal, hogy Istennek tetsző életet él. Persze gyarló az ember, de a jóra való hajlamot és akaratot állandóan fenn kell tartania és ápolnia kell magában. Egyszóval a pap csak úgy lehet hiteles megjelenítője Krisztusnak az emberek között, hogy követi az Ő példáját! Ehhez kérem én is a jó Isten kegyelmét és minden jóakaratú ember imáját!

Forrás: Szatmári Egyházmegye



2014. szeptember 15., hétfő

Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói

Suore Serve di Maria SS. Addolorata

A közösség hivatása: gyermek- és ifjúságpasztoráció, idősekkel foglalkozás, egyházi szolgálat. 

A Fájdalmas Anya Szolgálói Kongregáció Firenzében született a XIX század második felében. Eredetük egy Szervita Harmadrendi csoporthoz nyúlik vissza, akik a firenzei Ss. Annunziata (Legszentebb Angyali Üdvözlet) templomban gyűltek össze, Giugliana Signorini vezetésével. Miután úgy döntöttek, hogy közös életet kezdenek el San Frediano in Cestelloba (Badia a Ripoli) 1854 körül, alapvető szolgálatuknak tartották, hogy képzést és nevelést nyújtsanak a nép legszegényebb rétegeiből kikerülő leányoknak. Az alapítónő 1873-ban bekövetkezett halálakor a közösség már életképes volt és terjedni kezdett.

1877-ben hivatalosan a Szervita Rendhez kapcsolták, és Firenze érseke jóváhagyta az első szabályzatot. 1881-ben az Intézmény végleges helyére költözött, Firenzébe, a Faentina útra, ahol mindmáig a Kongregáció Anyaháza található. A pápai jóváhagyást 1931-ben nyerte a rend.

A rend tagja elkötelezik magukat Máriának, Jézus Anyjának aktív és csendes életének megjelenítésére a világban. Elsődleges feladatuk a gyermekek és fiatalok oktatása és nevelése, a világ számos legkülönbözőbb fokú iskolájában, kollégiumokban (Olaszország, Chile és India), elhagyatott gyermekek teljeskörü ellátása (Chile, Magyarország, Kolumbia), valamint idősek gondozása (Olaszország, Kolumbia). Ezen felül részt vesznek a hitoktatásban, otthoni betegápolásban, belekapcsolódunk a plébániák liturgikus életébe.

Jelenleg 232 nővér él 35 közöségben Olaszországban, Chilében, Kolumbiában, Indiában, és 1991-től Magyarországon. A firenzei szervita nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói Kongregáció 1999. december 4-én egyesült a Szervita Nővérek, Szűz Mária Szolgálóleányai (magyar) Kongregációjával. A magyar Kongregációt Marchi M. Cirill szervita atya és Baitz M. Erzsébet alapította 1922-ben. 1924-ben kapták meg az egyházi jóváhagyást. Az 1950-es feloszlatáskor 110 volt a magyar szervita nővérek száma.

A Szervita Nővérek sajátos vonása a Fájdalmas Anya tisztelete és megszerettetése.

Szűz Mária Szolgálói az ifjúságot, elsősorban a szegény és elhagyatott gyermekeket és a züllés veszélyének kitett leányokat nevelik a keresztény életre.

Egyházjogi státusza: pápai jogú női szerzetes intézmény.
A közösség jogi személy. 

A közösség nemzetközi központja: 
Padre Hugerti Maria Moons OSM, Prioris Generalis 
Cím: Piazza San Marcello al Corso, 5; I-00187 Roma; Olaszország 
Tel.: 0039 + (6)678-0888; 0039 + (6)678-9995; 0039 + (6)679-7284


A közösség magyar központja:
Szervita Nővérek Anyaháza
Moraga Gatica Edita OSM képviselő
3441 Mezőkeresztes, Szentistváni u. 73. 
Tel./Fax: (49) 331-365 
E-mail: editamoragaszervita.hu 

Szervita Nővérek Győri Rendháza
Borbély M. Petra nővér 
Cím: 9025 Győr, Árvaház u. 10. 
Tel.: (96) 318-069

Szervita Nővérek Közösségi Ház
Füllér M. Ancilla nővér rendi elöljáró
Cím: 1116 Budapest, Hunyadi M. u. 24/B.
Tel.: (1) 424-0060
Fax: (1) 424-0061
E-mail: fuller.ancillafreemail.hu 

Forrás: MKPK


Hivatás a szervita rendben

A Hétfájdalmú Szűzanyát különösen tisztelő szervita rend filmes összeállítása a rend hivatásáról.


A Fájdalmas Anya Nővéreinek meghívója


2014. szeptember 14., vasárnap

Elmélkedés a megszentelt hivatásról Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

„Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: ,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.'' Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: ,,Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!'' Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.'' Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak. Szám 21,4-9

„Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.'' Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ." Jn 3,13-17

Az Ószövetségben Mózes által a választott nép számára készült rézkígyó az Üdvözítő Szent Keresztjének előképe volt. Jézus szenvedése és kereszthalála az Újszövetségben minden hívő számára lehetővé teszi az üdvösséget. A kereszt ereklyének az újra megtalálása a tisztelet új lehetőségét tárta elénk.

A megszentelt hivatásban járók életének egyre inkább Jézus keresztjének szemlélése során maguk, környezetük és a világ megszentelődésének kell a szolgálatába állnia.

Milyen út a szemlélés? Középpontjában a kompassió (szeretetből való együtt szenvedés) Jézus Krisztus iránt áll, amely során saját vállalt és kapott szenvedéseinket egyesítjük Krisztus szenvedéseivel. A megszentelt személy úgy él, hogy a kapott mellett vállal is szenvedést vezeklésül és engesztelésül fogadalmai és önkéntes vállalásai során. Mindezt Isten kegyelmére bízza és hisz abban, hogy a szenvedések saját és mások üdvösségére szolgálnak.

Fontos szempont, hogy a szenvedés Krisztusban értelmet nyer, nem hiábavaló. A vezeklő és engesztelő szenvedéseket nem fakírságból élik meg, hanem Jézus által értelmet nyerve benne felajánlható és kegyelemmé alakítható az Úr által és mindenki javára váltható.

Ha komolyan törekszik a Felmagasztalt kereszt tiszteletére egy megszentelt személy, élete során egyre közelebb kerülhet Jézus Krisztus üdvözítő misztériumához és a keresztből egyre inkább erőt meríthet, sőt az öröm forrássá válhat életében.

Ehhez az úthoz kívánok minden kedves megszentelt életúton járó testvéremnek a kegyelmet, hogy egyre inkább Krisztus keresztjében elmerült életet élhessen, a többi testvéremnek pedig kérem a Jó Isten kegyelmét, hogy találkozhassanak olyan papi szerzetesi és más megszentelt úton járó személyekkel, akik hitelesen tükrözik Jézus Krisztus szent keresztjének szeretetét és üdvözítő erejét. Amen.
  

2014. szeptember 9., kedd

Claver Szent Péterről Nevezett Missziós Nővérek

Suore Missionarie di S. Pietro Claver

Kláver Szent Péter S.J. (1580-1654), a négerek apostola, a gyarmatosítás idején krisztusi szeretettel és erővel védelmezte azokat az Afrikából Dél-Amerikába hurcolt néger rabszolgákat, akiket a keresztény hódítók egyáltalán nem vettek emberszámba. A hagyomány szerint 300 000 négernek volt atyja, szolgája, ügyvédje és orvosa.

A XIX. sz. végén egy fiatal és előkelő udvarhölgy, Maria Teresa Ledochowska (1863-1922) Kláver Szent Pétert választotta védőszentül 1894-ben megalapított kis missziós közössége számára.

Ledochowska grófnő egész életét a misszió szolgálatába állította. Hősies felebaráti szeretetét elismerve az Egyház 1975 missziósvasárnapján boldoggá avatta.

A kongregáció célja: Isten országának építése a missziókban, különösen Afrikában. Mozgósítják a gazdag keresztény országok helyi egyházait, missziós lapokat szerkesztenek, gyermekújságokban ismertetik meg a legifjabbakkal a missziók életét. Igen népszerű a Kláver Szent Péter Kalendárium. Szentírást és hittankönyveket adnak ki különféle törzsi nyelveken, megszervezik a világi hithirdetők együttműködését stb.

Az alapítót, Ledochowska Boldog Mária Teréziát mér életében "Afrika Anyjának" nevezték. Az afrikai misszióknak az új korban ő volt a legnagyobb jótevője. Szerzetescsaládjában ma (1989) 230 nővér szolgálja a fekete földrész evangelizálását.

Központi házuk:
Via dell'Olmata, 16
I-00184 Róma
Tel.: 06-460-450

Forrás: Adorans



Claver Szent Péter élete


2014. szeptember 5., péntek

Misét celebrál egyszerre két helyen

Hector Orozco Gutiérrez mexikói atya a bilokáció és gyógyítás adományával segíti híveit. 



A róla készült rövidfilm megtekinthető ezen az elérhetőségen.



A Szeretet Misszionáriusai

A "Szeretet Misszionáriusai" rend lelkisége és felépítése

1910. augusztus 26.-án született Boldog Kalkuttai Teréz anya, Agnes Gonxha Bojaxhio néven Skopjeban, ami ma Macedóniához tartozik, egy albán családban. 1929-ben Indiába érkezett és a negyvenes évek közepétől Kalkutta város egyik nyomornegyedében dolgozott, ahol 1950. október 8.-án megalapította a Szeretet Misszionáriusai Nővérek rendjét. A szegények, nélkülözők, betegek, árvák közötti emberbaráti tevékenységéért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1997. szeptember 5.-én hunyt el, rendjének kalkuttai központjában temették el, sírja azóta zarándokhellyé vált. 2003. október 19.-én -a Rózsafűzér évében, - boldoggá avatta II. János Pál pápa, /Teréz anya volt az 1319. akit II. János Pál pápa boldoggá avatott/. Szentté avatását már megkezdték. 
Boldog Kalkuttai Teréz anya kongregációja a Szeretet Misszionáriusai 1950-es alapítása óta megkülönböztető jellegzetességei ellenére harmonikusan illeszkedik a Római Katolikus Anyaszentegyházba. A rend minden tagja a keresztfára feszített, haldokló Jézus szomjúságát hivatott csillapítani a szegények legszegényebbjeinek szolgálata által. 
Magyarországon az aluljárókban, hidak alatt, utcán tengődő hajléktalanok, kórházakban abortuszra készülő kismamák, a kábítószeres fiatalok, a rákbeteg vagy elhagyatott, idős haldoklók "színe alatt", a világ más részein - százhúsz országban működő több, mint 650 ház körül - pedig, leprások, AIDS-esek, az éhező gyermekek vagy magatehetetlen rokkantak között találkozhatunk Jézussal. 
A lázas beteg tényleges szomjazásával, a magzatot tehernek érző kismamák szorongásával, hajléktalanok kitaszítottságával, a magányos öregek túlzó ragaszkodásával, a haldoklók néma tekintetével szól Jézus: Szomjazom a lelkek szeretete után. Szeresd bennem embertársadat, hogy ő megtaláljon engem a te szereteted által, mert én vagyok az út, az igazság és az élet. 
A kérés szelíd és halk, sokszor elmegyünk mellette tétlenül, de ha egyetlen egyszer képesek vagyunk Isten szeretetét közvetíteni a szenvedő emberi lélekhez, dal fakad a szívünkben. A rend minden tagja így van ezzel. A Szeretet Misszionáriusai rend virágzásának, terjedésének és erejének titka a szomjazó Jézus. 

Boldog Kalkuttai Teréz anya rendje nyolc ágból épül fel. 

Az első négy ág a missziós házakban élő, szerzetesi fogadalmat /tisztaság, szegénység, engedelmesség/ tett, rendi ruhát viselő tagokból áll. Öltözetük: a cselekvő és szemlélődő nővérek az egész világon egyforma, fehér kék szegélyes szárit viselnek, szükség szerint sötétkék kardigánnal vagy kabáttal kiegészítve. A szári, mint öltözet egyedülálló a Római Katolikus Egyházban. Teréz anya azért választotta ezt, mert Indiában a legszegényebb nők ebben az egyszerű anyagú és szövésű ruhában járnak. A kék csíkok elrendezése is a szegényességre utal, egyedül a szín szimbolikus. A fehér a tisztaság az ima színe, a kék, pedig Szűz Máriát jelenti. Az első fogadalomtételkor minden nővér a rendben kapott új neve mellé felveszi a Mária nevet is. 
Teréz anya Magyarországon 1986-ban és 1989-ben járt. Mindezt láthatjuk itthon is, mivel Magyarországra 1989. június 16.-án hozta el Teréz anya az első négy nővért. Ezen történelmi napon volt Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése is, tehát a magyar történelem és Teréz anya rendjének története egybe fonódik. 
A férfi ágak tagjai szintén fehér színű, egyszerű, bokáig érő vászon ruhát viselnek, szükség esetén sötétkék kapucnis kabáttal. Mezítláb saruban járnak, ha szükséges, fizikailag még nehezebb szolgálatot vállalva, mint a női szerzetesek. 

Az ötödik ág a "Teréz anya karizmáival" rendelkező, nem szerzetes áldozó papok csoportja. Ők látják el a szerzetes nővérek lelki, hitéleti segítését és a rendhez kapcsolódó világiak lelki vezetését. A rend nemzetközi nyelve: angol. 

A hatodik ág a Világi Szeretet - Misszionáriusok csoportja. A világi rend központja Rómában van. Magyarországon 1990 óta működik ilyen, az első magyarországi fogadalom tétel 1991. májusában volt Dr. Mester Antal orvos személyében. Paskai László bíboros atya 2001-ben, Bajzáth Ferenc atyát nemzeti lelki tanácsadó tisztében /spiritulális/ megerősítette. 

A hetedik ág a munkatársak, önkéntesek, jótevők csoportja. A mozgalomhoz vallási hovatartozás nélkül lehet csatlakozni. Hazánkban is az 1980-as évek elejétől ez a mozgalom elterjedt. 1980. május 9.-én Kozma Imre atya a Máltai Szeretet Szolgálat vezetője tartotta a mozgalomért felajánlott első szentmisét. 

A nyolcadik - nagyon megbecsült rendi ág - a Beteg és Szenvedő Munkatársak csoportja. Ők Teréz anyáék rendkívüli erőforrásai. Rendi sajátosság, hogy a szegényeket tevőlegesen szolgáló nővérekhez egy-egy olyan "munkatárs" kapcsolódik, aki betegsége miatt cselekvő szolgálatra képtelen, de szenvedésének kegyelmi erejét felajánlja Jézus Krisztusnak azért a szerzetes nővérért, akit a rend kijelöl számára. Teréz anya lelki testvére nem régen hunyt el. Ez a mozgalom is szintén a nyolcvanas évektől folyamatos Magyarországon. Az első szervező Forró Mária SC volt. 

Forrás: Kilenced Teréz anyával 


2014. szeptember 4., csütörtök

Az iskolanővérek afrikai missziója: a szegénységből kivezető út a tanulás

Iskolanővérként a nehézségekre az a válaszunk, hogy folytatnunk kell a szolgálatot, még nagyobb erőbedobással. Mikor Nigériában a Boko Haram felgyújtott egy iskolát, nyitottunk egy újabbat – mondta a Magyarországra látogató Mary Kerber SSND, a Boldogasszony Iskolanővérek afrikai tartományfőnöknője a Magyar Kurírnak adott interjújában.


40 éve vannak jelen az iskolanővérek Afrikában, hogyan indult el az amerikai tartományok missziója? 

A II. Vatikáni Zsinat arra bátorította a kongregációkat, hogy olyan országokba küldjenek szerzeteseket, ahol nagy szükség van rájuk. Az Amerikába látogató afrikai püspökök arra kérték az iskolanővéreket, küldjenek Afrikába szerzeteseket. Akkor Amerikában úgy érezték, még nem állnak készen erre, de hívták különböző kongregációk afrikai szerzetesnővéreit, jöjjenek hozzájuk Amerikába, hogy ott egyetemi tanulmányokat végezzenek. Ez így elindult. Majd 1974-ben döntötték el az iskolanővérek, hogy megkezdik az afrikai missziót. Az öt észak-amerikai tartomány más-más afrikai országba küldött nővéreket: a dallasi Ghánába, a minnesotai Kenyába, a baltimore-i Nigériába, a wiltoni Libériába és a St. Louis-i Sierra Leonéba. Az ottani misszió első feladata volt, hogy segítsenek az afrikai nővéreknek befejezni alap- és középfokú tanulmányaikat. Tíz évig tartott az a folyamat, hogy az iskolanővérek és más kongregációk nővérei is megkapják az ehhez szükséges oktatást. 

A tartomány azonban csak három éve alakult meg. 

A nővérek kétévente összegyűltek, ennek során többször felmerült, hogy miért ne lehetnének egy tartomány, hiszen annyi közös pontjuk van. Szóltak érvek mellette és ellene, így akkor még nem merült fel határozott igényként, a ’90-es évek elején azonban igen. Megkezdődött a párbeszéd, és a szándék erős meggyőződéssé érett. Végül ’94-ben indult el a tartománnyá válás folyamata. A dialógusban minden afrikai nővér részt vett. Ebben a koordináció volt az én feladatom. Minden országot fel kellett keresnem. 1996-ban mindannyian Rómába utaztunk a generalátusra, ahol két döntés született: Afrika idővel önálló tartomány lesz, de egyelőre még nem. Tizenhárom évig régióként működött Afrika, miközben megtettük a tartománnyá alakulás lépéseit, ami 2011-ben történt meg. 

Hogyan történt az inkulturáció az afrikai világba?

A missziós tevékenység alapkérdése, hogyan képes a magával hozott kultúra sajátosságait elfogadtatni az új környezetben, illetve mennyire kell a befogadó kultúra sajátosságait beépíteni az evangelizációba. Az inkulturáció, vagyis az evangélium beépítése a másik nép kultúrájába főként a nem európai kultúrákban sajátos feladat. Afrikában pedig közel kétezer kultúra létezik. Az inkulturáció belső megkülönböztetési folyamat: állandóan össze kell vetnünk, hogy saját kultúránk mennyire van összhangban az evangéliummal. A kultúra szépsége, hogy segít megérteni a keresztény értékeket és az evangélium is segít elmélyíteni a saját kultúránkat. Dialógus folyik a keresztény értékek és a kulturális tradíciók között. Kölcsönösen gazdagítják, mélyítik egymást. 

Az oktatásban és a felnőttképzésben is kiemelten a nőneveléssel foglalkozik a rend.  Hogyan tekint az afrikai társadalom a nőre, mi a nő feladata?

A nők feladata az anyaság, ők adnak életet a következő generációnak. Tanítják a gyerekeket, ők a hagyományok, tradíciók és a kultúra őrzői. A társadalomban pozíciójuk igen magas, nagy tiszteletnek örvendenek. A legrosszabb ebben a társadalomban az, ha valaki a saját édesanyja ellen elkövet valamilyen bűncselekményt. Azt nem tolerálja ez a társadalom. Élnek olyan társadalmi és kulturális hagyományok, melyekkel a kereszténység és az iskolanővérek is próbálják felvenni a küzdelmet. Amikor egy nő feleség lesz, a férje családjának tulajdonává válik. Ha meghal a férj, a családon belül megörökli a feleséget a férj valamelyik rokona. Ne keressünk ebben szexuális tartalmat, inkább társadalmi jelentősége van. Így biztosítják a családba bekerült nő további státuszát, további gyerek születését. Ha nem fogadják el, kivetetté válnak. A kereszténység ezt megkérdőjelezi azzal, hogy kimondja: a házasságnak a felek kölcsönös beleegyezésével kell történnie. 

Mennyire elfogadott az afrikai társadalmakban, hogy a lányok tanulnak, iskolába járnak?

A tanultság komoly értéknek számít. Afrikában ez jelenti a szegénységből a kiutat, és ez jelenti a lehetőségeket. Vannak szélsőségesek, akik féltik az oktatást attól, hogy megnyissa a kapukat a nyugati típusú képzés előtt. Ilyen például Észak-Nigériában a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista csoport, de maguk a muszlimok is távolságot tartanak tőlük. A Boko Haram támadja a tankötelezettséget, szerintük a nők feladata az, hogy gyerekeket szüljenek. A nyugati típusú nevelés pedig lehetőségeket ad a nőknek, hogy például ne menjenek férjhez, gyerekeket szüljenek férj nélkül, egyetemen tanítsanak. Ez a hozzáállás azonban kisebbségben van. A többség, így az apák is kifejezetten támogatják, hogy a lányok is kapjanak képzést. A sok gyereket nevelő szegény családoknál fordulhat elő, hogy pénzhiány miatt csak a fiúkat iskolázzák be, mert nekik mindenképpen szükségük lesz munkára. Ez csak a nagyon szegényeknél fordul elő.

Kik tanulnak a rend iskoláiban?

Az iskolanővérek két saját és hat egyházmegyei iskolában tanítanak abban az öt országban, ahol jelen vannak. Leginkább azokat a lányokat vesszük fel, akik nem jutnak be a jobb iskolákba, mert nem olyan jók az eredményeik. Az afrikai oktatási rendszerben az általános iskola és a középiskola végén vizsgát kell tenni, ennek országosan egységes a követelményszintje. Óriási a nyomás, hogy ezek jól sikerüljenek, mert ennek alapján lehet a következő szintre lépni. Nekünk sok olyan diákunk van, akik nem teljesítettek jól ezeken a vizsgákon, ezért korábbi iskoláikban lemondtak róluk. Mi felvesszük őket, és keményen dolgozva elérjük, hogy végül sikerül a vizsga, és tovább tudnak menni, akár az egyetemekre is. Nagyon fontos számunkra a lányok nevelése, mert az egész társadalmat tudjuk ezzel formálni.

Hogyan értelmezi ma az iskolanővérek közössége missziós küldetését? 

Isten a Fiát elküldte e világra, hogy éljünk általa. A misszió alapja ezért csak az lehet, hogy küldetésünk van. Valami olyat kell tennünk, amivel beteljesítheti a világ azt, amire Isten szánta. Példákká kell válnunk, hogy megmutassuk, Isten szándéka szerint milyennek kell lennie a világnak. Azt kell megélnünk, amit Isten a világ számára megálmodott. Szent Ferenc azt tanította, hogy hirdessük az evangéliumot, de szavakat akkor használjunk csak, ha nagyon muszáj. Küldetéssel érkeztünk a világra, már önmagában az, akik vagyunk, áldást kell, hogy hozzon az emberek számára. Másodsorban a misszió az a szolgálat, amivel építjük a világot, és az, ahogy mások irányába viseltetünk. 

A legszegényebbek között élnek, háborúk, járványok közvetlen közelében. Hogyan fogadják a nehézségeket? 

A nehézségek miatti szorongás nem emészthet fel minket. Tudjuk, hogy feladatunk van, a bajok nem tudnak minket eltántorítani. Ha az embert elfogja a szomorúság, az még több erőt tud adni ahhoz, hogy tegyen valamit. Nem adom fel, nem engedek ennek a hatásnak. Nekünk, iskolanővéreknek minderre az a válaszunk, hogy folytatnunk kell még nagyobb erőbedobással a tanítást. Mikor Nigériában a Boko Haram egy iskolát gyújtott fel, mi válaszul úgy döntöttünk, nyitunk egy új iskolát, új elképzeléssel. Az embereknek konfliktusmegoldási készségeket fogunk tanítani, arra készítjük fel őket, mit tegyenek, ha erőszak éri őket, hogyan viszonyuljanak az előítéletekhez, hogyan reagáljanak a szélsőséges megnyilvánulásokra. Ezt az iskolát a fővárosban szeretnénk megnyitni a gazdagok számára. Azt is tudjuk, hogy a Boko Haram csoport mögött feltehetően gazdag emberek állnak. Ha problémával szembesülünk, arra mindig reagálunk. Ahogy Gandhi mondta: „Légy az a változás, amit a világban látni szeretnél!”

Hogyan írná le az afrikai emberek beállítottságát, gondolkodásmódját? 

Az afrikaiak a lelkükkel közelednek a világhoz. Nem választják szét az Istent és a valóságot. A hagyományos vallásaikban is azt vallják, Isten a teremtő, aki az egész világot mozgatja. Az emberek nyitottak a spirituálisra, talán ezért terjed a kereszténység Afrikában ilyen gyorsan – egy közepes méretű egyházmegyében ezer keresztelő van egy évben. Nagyon szeretnek imádkozni, istendicséretüket énekkel, tánccal kifejezni. Kenyában egy mise legalább két órán át tart, nagy ünnepeken akár négy-öt órán át is. A templomok minden vasárnap tele vannak. Az emberek tudnak hosszan imádkozni. Egyszer a könyörgések során csak annyit mondtunk: imádkozzunk a betegekért, amit az egyik nővér túlságosan rövidnek talált, mondván, el kell mondani, hogy kik betegek, mi a bajuk, milyenek a körülményeik.

A Boldogasszony Iskolanővérek afrikai rendtartományában 73 – köztük 50 afrikai származású – nővér él. Működési területük öt országra terjed ki: Kenyában, Ghánában, Nigériában, Sierra Leonéban és Gambiában élnek. A tanítás mellett dolgoznak lelkipásztori munkatársként, sokan pedig az egészségügyben vállalnak szolgálatot. Ghánában ortopédiai klinikát működtetnek. Kenyában a HIV és AIDS következtében elárvult gyerekeket fogadják be. Mezőgazdasági ismereteket tanítanak, a gazdálkodók számára támogató programokat szerveznek. Kenyában az emberi jogok képviseletével is foglalkoznak. Felkarolják a börtönbe került nőket, aktívak a felnőttképzésben.

Trauttwein Éva

Forrás: Magyar Kurír



2014. szeptember 3., szerda

Nagy Szent Gergely pápa a papságról

A mindent helyesen végző lelkipásztor miképpen tartson önvizsgálatot, hogy sem élete, sem tanítása kevéllyé ne tegye

Gyakran megtörténik, hogy míg a lelkipásztor alkalmas igehirdetésével gazdag eredményt ér el, befelé, önmagában kérkedvén, lelke gőgösen fuvalkodik fel; ezért nagy gondja legyen rá, hogy a félelem tôrével sebezgesse önszívét, hogy míg mások sebét gyógyítgatván egészségüket visszaadja, saját egészségét elhanyagolva betegségbe ne essék; hogy míg felebarátain segít, magáról meg ne feledkezzék, s másokat felemelvén önmaga el ne essék. Sokak esésének volt már oka erényességük kiválósága; mert míg rendületlenül bíztak önerejükben, hanyagságuk miatt váratlanul tönkrementek. Midőn ui. az erény ellenszegül a hibáknak, a lélek gyönyörködik benne, és hízeleg önmagának, aminek következménye, hogy az erkölcsös életű ember felhagy önmagának féltő ellenőrzésével s elbizakodva, nyugalomba helyezi magát. Az így tétlenkedőnek a ravasz ámító sorban elszámlálja jótetteit, s mintha másoknál kiválóbb volna, kevély elképzelésekre ragadja ôt. Ebbôl aztán az kerekedik ki, hogy az erényekben való hiú éldelgés ássa meg a lélek sírját az igaz Bíró mérlege szerint. Mert midőn valaki cselekedeteire emlékezvén felfuvalkodik, az alázatosság Ura előtt alázuhan. Azért is mondja az Írás a kevélykedő léleknek: Kinél vagy te szebb? Szállj le és pihenj a körülmetéletlenek között. (Ez 32,19) Mintha kifejezetten ezt mondaná: Mivel erényeid szépsége miatt felfuvalkodol, éppen ez a szépséged idézi elő bukásodat. Azért Jeruzsálem jelképében is ily megrovásban részesül az erényeiben kevélykedő: Tökéletes voltál ékességemben, melyet rád adtam, úgymond az Úr. De te elbizakodtál szépséged miatt és parázna lettél hírneved miatt. (Ez 16,14-15) Akkor bízza el ui. magát valaki szépségében, midőn erényeinek érdemein örvendezve, öntelten dicsekszik. De épp ez az elbizakodás hűtlenségre viszi; mert midőn a meghódított lelket gondolatai rászedik, a gonosz szellemek különféle bűnökre csábítják, s így megrontják ôt. Jól megjegyzendô pedig, hogy ez mondatik: Parázna lettél hírneved miatt: mert midőn valaki mennyei uráról megfeledkezik, rögtön a maga dicsőségét kezdi keresni, s mindazt a jót, amit az ajándékozó dicsőségének előmozdítására kapott, önmagának kezdi tulajdonítani; egyre nagyobb hírnévre törekszik, s azon van, hogy mindenki elôtt csodaszámba menjen. Hírnevéért tehát hűtlenkedik; minthogy elszakadva törvényes párjától dicsvágyán keresztül a gonosz szellemnek hódol. Azért mondja Dávid: Fogságba juttatta erejüket, Ellenség kezére ékességüket. (Zsolt 77,61) Mert csakugyan fogságba esik az erő és az ellenség kezeibe kerül a szépség, midőn az az ôsi ellenség az erényekben való kevélykedés által hatalmába keríti az elámított lelket: amely erény-miatti felfuvalkodás mégha teljesen meg nem hódítja is, de azért a választott lelkeket is gyakran kísértetbe hozza; midőn aztán ezek kevélységükben magukra maradnak, elhagyatottságukban újra félelem szállja meg őket. Azért mondja ui. újra Dávid: Mikor dúslakodtam, így szóltam: Nem fogok meginogni sohasem (Zsolt 29; 7.). Mikor azonban erényeiben elbizakodva felfuvalkodott, mi történt vele nemsokára ő maga megmondja: Elfordítottad arcodat tőlem, És én megrendültem. (Zsolt 29,8) Mintha ezt akarná mondani: Azt hittem erényeimnek közepette, hogy erős vagyok, magamra maradván azonban látom nagy erőtlenségemet. Azért mondja újra: Esküszöm és állom, Hogy igazságod végzéseid megtartom. (Zsolt 118,106) De mivel önerejébôl nem lett volna képes megőrizni azt, amire megesküdött, megrendülten tüstént gyarlósága jutott eszébe. Azért is kezdett mindjárt segítségért könyörögni, mondván: Teljes megalázás ért, Uram engem, Kelts életre, amint megígérted. (Zsolt 118,107) Sokszor pedig, mielőtt adományaival kitüntetne valakit az isteni gondviselés, előbb gyarlóságát idézi emlékezetébe, hogy a kapott jók miatt fel ne fuvalkodjék. Azért Ezekiel próféta is, valahányszor a mennyeiek szemléletére ragadtatik, elôbb mindig az emberfia elnevezést hallja; mintha nyilván így intené őt az Úr: Jól gondold meg, mi vagy, nehogy aztán kevélységre gerjedjen szíved azok miatt, amiket látsz, s midőn a legfölségesebbekbe nyersz beavatást, jusson eszedbe emberi voltod, s midőn elragadtatásban részesülsz, gyarlóságod korlátja miatt azonnal szállj magadba. Azért szükséges, hogy midôn erényeink sokasága hízeleg nekünk, vessük gyarlóságunkra lelki szemeinket, s az annyira üdvös alázatosságra ébresszük szívünket; ne azt a jót vegyük szemügyre, amit tettünk, hanem inkább, amit tenni elmulasztottunk: hogy míg gyarlóságunk érzetében magunkat megalázzuk, az alázatosság Ura hathatósan megszilárdítson a jóban. A mindenható Isten is azért szokott úgy tenni, hogy míg jelentôsen tökéletesekké teszi az elöljárókat, némiképpen gyarlóknak is hagy ja őket: hogy így, midôn feltűnő erényekkel ékeskednek, gyarlóságaik hibafoltjairól se feledkezzenek meg, s egyáltalában ne kevélykedjenek nagy dolgaikkal, mikor még kicsinységekkel is nehezen küzdenek meg, fordítva: éppen azért, mert még a kicsinységeket sem bírják maguk alá gyűrni, értékesebb tetteikkel se merészkedjenek kevélykedni.

Íme, jó ember! a tőled kapott megrovás érlelte meg bennem az elhatározást, hogy megmutassam: milyennek kell lennie a lelkipásztornak. Megfestettem a szép embert, ki magam csúnya vagyok, s másokat a tökéletesség révébe irányítok, ki magam is még a bűnök hullámaiban közködöm: De kérlek, tarts fel az élet hajótörésében imádságod mentődeszkájával, hogy mivel saját terhem elmerít, a te érdemed keze felemeljen.