2014. szeptember 27., szombat

Rászorulók, másképp

A rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája - mondta Szabó M. Rita tartományi főnöknő. Páli Szent Vince ünnepe kapcsán beszélgettünk.

Páli Szent Vince emléknapját szeptember 27-ére állapította meg az egyház. A szegények és betegek gondozásáról elhíresült szent 1617-ben alapította Franciaországban, az első szeretetszolgálat-központú „Testvérület"-ét. Férfi, majd női szerzetesrendet is alapított, melyek a hadiárvák és szegény családból származó gyerekek felkarolását, neveltetését is végezték. Vincét, a hívők már életében szentként tisztelték, szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle. 1660. szeptember 27-én halt meg, 1729 augusztusában boldoggá, 1737-ben pedig szentté avatták.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek a Szent által kidolgozott rendszabályzatot használják. Még jóval szatmári letelepedésük előtt, Németországban vették azt át, és változtatták meg nevüket „Szent Pál Leányai"-ról. Zams-ba, Bécsbe és Szatmárra már így érkeztek: Szent Vince lelkiségében élve, és rendszabályzatát követve.

Szabó M. Rita nővérrel, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek tartományi főnöknőjével az ünnep apropóján beszélgettünk a Rend jelenéről, a segítségnyújtás módszerváltásáról.

Nővér, hogyan ünnepeltek régen, és hogyan ünnepelnek ma, Páli Szent Vince emléknapján?
Szabó M. Rita: A liturgikus reform után Szent Vince ünnepe átkerült július 19-éről szeptember 27-ére, ami a halálának az évfordulója. Az ünneplés módja sokban nem változott. A kezdetektől fogva a nővérek ezen a napon öltöztek be, tettek-, újítottak fogadalmat, vagy ülték meg a különböző jubileumokat. Idén három jubiláns nővért is ünnepelünk: ketten hatvanöt éves-, és egyikük hetven éves fogadalmát ünnepli. A szentmise a hagyománynak megfelelően a zárdakápolnában lesz, zárt, családias körülmények között.

Hogyan jellemezné a nővérek, a Rend jelenét?
Szabó M. Rita: Ha három szóban jellemezhetném, azt mondanám, hogy „még épp", és „már". A feloszlatás előtti múltnak még vannak darabjai a jelenben. Idős nővérekre is gondolok, akik a szétszóratás éveiben kitartottak, a megpróbáltatásokat átélték... Ők még itt vannak közöttünk, de egyre kevesebben, és már egy új kezdet felé, egy új irányba tekintünk azáltal is, hogy megnyitottuk a Boldog Scheffler János Központot. Ez egy más perspektívát nyit a Rend életében.

Mennyire tud szoros kapcsolatban maradni egy ilyen intézmény a Renddel?
Szabó M. Rita: Az intézményt a Rend maga hozta létre és működteti, és ez a jövőben is így marad. A karizmánknak megfelelően a betegek, elesettek megsegítését tűzte ki célul. Az idős nővérek, akik tevőlegesen már nem tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy ebben a Központban dolgozzanak, imahátteret biztosítanak, azzal támogatják a mi munkánkat. Ketten dolgozunk itt, nap mint nap a Rendből, és a civil munkatársak azok, akik segítenek nekünk. Közösen karöltve próbáljuk továbbvinni azt az örökséget, lelkiséget, amelyet kaptunk elődeinktől.

A Rend több, mint száz éves szatmári múlttal, a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal rendelkezik. Ebben a modern megváltozott világban mennyiben finomodnak a szeretetszolgálat módszerei?
Szabó M. Rita: A Boldog Scheffler János Központ megindításával egy külső impulzust vizsgáltunk meg, gondoltunk át, tettünk magunkévá, ami valóban beleillik rendünk karizmájába. Újra kellett gondolnunk, mit jelent ma a szegénygondozás, a beteggondozás? Naponta élelmet adni, anyagiakkal támogatni szép, és fontos, de a rászorultságnak van egy egészen más, kifinomult és nehezebben észrevehető formája. Olyan gyerekekre gondolok, akik egyébként egészségesnek látszanak, de a fejlődésük mégsem megfelelő. Nehéz sorsú gyermekek, akiken lehet segíteni, hogy életük szebb, és teljesebb legyen. Terápiákat nyújtunk, amelyekkel javíthatunk életminőségükön. Felnőttként egészen másként élhetnek majd, ha Központunk kezeléseit igénybe veszik. Így próbálunk segíteni, így élünk, és így visszük tovább a Rend karizmáját.
A szatmári nővérek újszerű kezdeményezése Rendjük egyéb országokban működő ágainak is példaértékű, tapasztalatukat gyakran megosztják, kapujuk pedig mindig nyitva áll.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése