A mindent helyesen végző lelkipásztor miképpen tartson önvizsgálatot, hogy sem élete, sem tanítása kevéllyé ne tegye
Gyakran megtörténik, hogy míg a lelkipásztor alkalmas igehirdetésével gazdag eredményt ér el, befelé, önmagában kérkedvén, lelke gőgösen fuvalkodik fel; ezért nagy gondja legyen rá, hogy a félelem tôrével sebezgesse önszívét, hogy míg mások sebét gyógyítgatván egészségüket visszaadja, saját egészségét elhanyagolva betegségbe ne essék; hogy míg felebarátain segít, magáról meg ne feledkezzék, s másokat felemelvén önmaga el ne essék. Sokak esésének volt már oka erényességük kiválósága; mert míg rendületlenül bíztak önerejükben, hanyagságuk miatt váratlanul tönkrementek. Midőn ui. az erény ellenszegül a hibáknak, a lélek gyönyörködik benne, és hízeleg önmagának, aminek következménye, hogy az erkölcsös életű ember felhagy önmagának féltő ellenőrzésével s elbizakodva, nyugalomba helyezi magát. Az így tétlenkedőnek a ravasz ámító sorban elszámlálja jótetteit, s mintha másoknál kiválóbb volna, kevély elképzelésekre ragadja ôt. Ebbôl aztán az kerekedik ki, hogy az erényekben való hiú éldelgés ássa meg a lélek sírját az igaz Bíró mérlege szerint. Mert midőn valaki cselekedeteire emlékezvén felfuvalkodik, az alázatosság Ura előtt alázuhan. Azért is mondja az Írás a kevélykedő léleknek: Kinél vagy te szebb? Szállj le és pihenj a körülmetéletlenek között. (Ez 32,19) Mintha kifejezetten ezt mondaná: Mivel erényeid szépsége miatt felfuvalkodol, éppen ez a szépséged idézi elő bukásodat. Azért Jeruzsálem jelképében is ily megrovásban részesül az erényeiben kevélykedő: Tökéletes voltál ékességemben, melyet rád adtam, úgymond az Úr. De te elbizakodtál szépséged miatt és parázna lettél hírneved miatt. (Ez 16,14-15) Akkor bízza el ui. magát valaki szépségében, midőn erényeinek érdemein örvendezve, öntelten dicsekszik. De épp ez az elbizakodás hűtlenségre viszi; mert midőn a meghódított lelket gondolatai rászedik, a gonosz szellemek különféle bűnökre csábítják, s így megrontják ôt. Jól megjegyzendô pedig, hogy ez mondatik: Parázna lettél hírneved miatt: mert midőn valaki mennyei uráról megfeledkezik, rögtön a maga dicsőségét kezdi keresni, s mindazt a jót, amit az ajándékozó dicsőségének előmozdítására kapott, önmagának kezdi tulajdonítani; egyre nagyobb hírnévre törekszik, s azon van, hogy mindenki elôtt csodaszámba menjen. Hírnevéért tehát hűtlenkedik; minthogy elszakadva törvényes párjától dicsvágyán keresztül a gonosz szellemnek hódol. Azért mondja Dávid: Fogságba juttatta erejüket, Ellenség kezére ékességüket. (Zsolt 77,61) Mert csakugyan fogságba esik az erő és az ellenség kezeibe kerül a szépség, midőn az az ôsi ellenség az erényekben való kevélykedés által hatalmába keríti az elámított lelket: amely erény-miatti felfuvalkodás mégha teljesen meg nem hódítja is, de azért a választott lelkeket is gyakran kísértetbe hozza; midőn aztán ezek kevélységükben magukra maradnak, elhagyatottságukban újra félelem szállja meg őket. Azért mondja ui. újra Dávid: Mikor dúslakodtam, így szóltam: Nem fogok meginogni sohasem (Zsolt 29; 7.). Mikor azonban erényeiben elbizakodva felfuvalkodott, mi történt vele nemsokára ő maga megmondja: Elfordítottad arcodat tőlem, És én megrendültem. (Zsolt 29,8) Mintha ezt akarná mondani: Azt hittem erényeimnek közepette, hogy erős vagyok, magamra maradván azonban látom nagy erőtlenségemet. Azért mondja újra: Esküszöm és állom, Hogy igazságod végzéseid megtartom. (Zsolt 118,106) De mivel önerejébôl nem lett volna képes megőrizni azt, amire megesküdött, megrendülten tüstént gyarlósága jutott eszébe. Azért is kezdett mindjárt segítségért könyörögni, mondván: Teljes megalázás ért, Uram engem, Kelts életre, amint megígérted. (Zsolt 118,107) Sokszor pedig, mielőtt adományaival kitüntetne valakit az isteni gondviselés, előbb gyarlóságát idézi emlékezetébe, hogy a kapott jók miatt fel ne fuvalkodjék. Azért Ezekiel próféta is, valahányszor a mennyeiek szemléletére ragadtatik, elôbb mindig az emberfia elnevezést hallja; mintha nyilván így intené őt az Úr: Jól gondold meg, mi vagy, nehogy aztán kevélységre gerjedjen szíved azok miatt, amiket látsz, s midőn a legfölségesebbekbe nyersz beavatást, jusson eszedbe emberi voltod, s midőn elragadtatásban részesülsz, gyarlóságod korlátja miatt azonnal szállj magadba. Azért szükséges, hogy midôn erényeink sokasága hízeleg nekünk, vessük gyarlóságunkra lelki szemeinket, s az annyira üdvös alázatosságra ébresszük szívünket; ne azt a jót vegyük szemügyre, amit tettünk, hanem inkább, amit tenni elmulasztottunk: hogy míg gyarlóságunk érzetében magunkat megalázzuk, az alázatosság Ura hathatósan megszilárdítson a jóban. A mindenható Isten is azért szokott úgy tenni, hogy míg jelentôsen tökéletesekké teszi az elöljárókat, némiképpen gyarlóknak is hagy ja őket: hogy így, midôn feltűnő erényekkel ékeskednek, gyarlóságaik hibafoltjairól se feledkezzenek meg, s egyáltalában ne kevélykedjenek nagy dolgaikkal, mikor még kicsinységekkel is nehezen küzdenek meg, fordítva: éppen azért, mert még a kicsinységeket sem bírják maguk alá gyűrni, értékesebb tetteikkel se merészkedjenek kevélykedni.
Íme, jó ember! a tőled kapott megrovás érlelte meg bennem az elhatározást, hogy megmutassam: milyennek kell lennie a lelkipásztornak. Megfestettem a szép embert, ki magam csúnya vagyok, s másokat a tökéletesség révébe irányítok, ki magam is még a bűnök hullámaiban közködöm: De kérlek, tarts fel az élet hajótörésében imádságod mentődeszkájával, hogy mivel saját terhem elmerít, a te érdemed keze felemeljen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése