2014. július 31., csütörtök

Jezsuita hivatás


A magyar jezsuiták honlapja elérhető itt: http://www.jezsuita.hu/




Hivatástisztázó személyesen kísért szent ignáci lelkigyakorlat

2014. augusztus 6-13.

Kísérő: Forrai Tamás SJ; Gerber György; Gerber Bori

“Kérjem a kegyelmet, amit kívánok. Itt azt a kegyelmet kérem a mi Urunktól, hogy ne legyek süket az ő hívására, hanem készséges és szorgos szent akaratának teljesítésében” Szent Ignác

 Életünk újra és újra útelágazáshoz ér, amikor döntést kell hoznunk. Hogyan tovább? Egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat hatalmas segítséget adhat, hogy felismerjük, mi is a mi hivatásunk. Van, akit a családalapítás vonz, de fél az elköteleződéstől. Van, aki vágyat érez Jézus osztatlan követésére az evangéliumi tanácsok útján, de bizonytalan, hogy milyen formában is tegye. Szerzetesként, papként? Van, akit sokféle vágy feszít, s nem látja még, melyikre hallgasson. Szent Ignác lelkigyakorlatai a csend, az ima és a személyes beszélgetések révén segítséget nyújtanak abban, hogy rendet teremtsünk életünkben és felismerjük legmélyebb vágyainkat. Mély vágyaink elvezethetnek hivatásunk felismeréséhez és egy-egy döntő lépés megtételéhez.

Persze kiderülhet, hogy esetleg még nem érettek a feltételek egy végleges döntés meghozatalára. Egy 8 napos lelkigyakorlat akkor is segítségünkre lehet, hogy előrébb lépjünk és előkészítsünk egy döntést, amit majd később hozunk meg.

Költségek:
Keresőknek: 28.000.-Ft
Diákoknak: 24.500.-Ft

Életrendezés Háza 
7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 11. 
Tel: 72/490-610, 30/3385-784 (H-P 9:00-17:00) 
E-mail: eletrendezes@jezsuita.hu

Forrás: Életrendezés Háza


Szent Ignác-i lelkiség

Szent Ignác számára minden jó forrása Isten, ezért mindenben, ami jó, a jelenlévő Istent tiszteljük, és tiszteletünket mi sem teszi teljesebbé, mint a szolgáló szeretet, amely által biztosan Istenhez jutunk. A Szent Ignác-i lelkiség teljesen Istenre irányuló apostoli lelkiség, amelynek ima és tevékenységi tere az egész világ, törekvése mindenben megtalálni és megdicsőíteni Istent. E cselekvésben szemlélődő lelkiség képessé teszi az embert a mindennapok megszentelésére. „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse.” (Lgy. 23)

Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban tárja elénk a lelki élet sajátos eszközeit, amelyek működése egyéni lelki tapasztalatként válik élővé mindenki számára. Sok lelki segítséget találunk még az általa szerkesztett jezsuita Rendalkotmányban, sok ezer levelében és a különböző életrajzi írásokban. A megkülönböztetés módszere, az elmélkedő és szemlélődő sajátos imamódok, valamint a napunkra visszatekintő szerető figyelem imája segíti az egyéni és közösségi haladást célunk felé. A lelki élet e gyakorlatainak végzése éppen annyira fontos, mint a testi gyakorlatoké, hisz általuk a Jézussal való szoros személyes kapcsolat hatja át az ember életét, és ez képesíti őt arra, hogy egyénileg és közösségben egyaránt megtalálja Isten akaratát.

A lelki élet alapritmusa a folyamatos jóról jobbra haladás, vagyis az úgynevezett magis tapasztalata: „Mert gondolja meg mindenki, hogy annyira halad majd előre minden lelki dologban, amennyire kivetkőzik önszeretetéből, önakaratából és önérdekéből.” (Lgy. 189). Ez először a megtérés, majd a Jézus követésére való elköteleződés, a szenvedő megváltó Krisztussal való közösségvállalás és a feltámadás örömének mély lelki tapasztalatain keresztül jelenik meg az isteni kegyelem és az emberi szabadság találkozásában. Szükséges a szabadság, vagy az úgynevezett indifferencia, hogy ne hozzunk rendezetlen hajlamból születő döntést: „Szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva. Ugyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen így minden másban; egyedül azt kívánva és választva, ami jobban elvezet bennünket a célba, amire teremtve vagyunk.” (Lgy. 23) Mint az inga nyelve, az ember arra hajlik, amerre Isten akarata vonzza. Így, a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok végzésének során Isten és ember szabadon megkötött szövetsége születik meg, legyen az akár a lelkigyakorlatok több napos vagy több hetes formájában, vagy akár a mindennapok imájában és negyedórás visszatekintésében, azaz az Examenben. Ezek olyan idők, amelyeknek a csendjében születik meg a jobb és több melletti elköteleződés. Ha mi elhallgatunk, akkor meghalljuk Isten szavát, és belülről ízlelve azt jobb meggyőződésre jutunk. Habár a felsorolt hozzáállások és lelki eszközök többsége nem volt ismeretlen a korábbi lelkiségekben sem, mégis Szent Ignác volt az, aki azokat a Lelkigyakorlatok által egységes rendszerbe foglalta és kézikönyvként közzétette Isten megdicsőítése valamint az ember lelki útjának segítése céljából.   
Harmadik fő jellemzőjeként a Katolikus Egyházzal való együttérzést és a tőle kapott küldetések sokszor hősies vállalását emelhetnjük ki. Ez a lelkiség, majd a belőle kinőtt jezsuita élet és eljárásmód már majdnem öt évszázada tesz embereket mindennapi vagy éppen az Egyház oltárain közbenjáró szentekké. Szentek és vértanúk hosszú sora áll előttünk (Xavéri Szent Ferenc, a tüzes lelkű misszionárius, Kaníziusz Szent Péter, a nagy hittudós, Pázmány Péter, a nagyszombati egyetemalapító, vagy az erdélyi származású hősies lelkű Pongrácz István, kassai vértanú, Fáber Szent Péter).

Ugyanígy apostoli művekben is maradandót alkottak Szent Ignác lelki utódai. Erdélyben megemlíthetjük a kolozsvári egyetem alapítását, vagy azokat az iskolákat, amelyekben a jezsuita rend tagjai tanították fiatalok generációit Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és más helyeken. A sajtóapostolság és a tudományok mellett nem jelentéktelen a lelki téren végzett munka, amely a jezsuiták egyik fő tevékenysége a mai napig. Templomok és lelkigyakorlatos házak tűzdelik a tájat, ahol a jezsuiták valaha is tevékenykedtek. Mai változó világunkban pedig az emberi szükségek és Isten akaratának megfelelően a szegények és menekültek segítése került sok helyen előtérbe. A szent Ignác-i lelkiséget élők az Egyetemes Egyházon belül, annak hívására és a tőle kapott küldetésre válaszolva az Egyház által nagyra tartott Isten felé vezető apostoli úton járnak.

A jezsuita renden kívül még sokan magukénak érzik, ima és tevékeny életükben pedig élik a szentignáci hagyományt. Ugyan a jezsuita rendnek nincsen női szerzetesi ága vagy világi harmad rendje, de vannak női szerzetesi közösségek (Jézus Szíve Népleányok Társasága, Segítőnővérek Társasága), amelyek a Szent Ignác-i lelkiség ihletéből születtek, és vannak világi keresztények, akik élik ezt a lelkiséget. 

A szerzeteseken kívül a világi keresztények számára is élhető a Szent Ignác-i lelkiség közösségi formája. Ők korábban a Mária Kongregációkba tömörültek, mint a jezsuiták fő munkatársai. A hatvanas évek végén e közösség a megújulás és a forrásokhoz való visszatalálás zsinati eszméinek hatására a Keresztény Élet Közösségei nevet vette fel, és átalakult autonóm világszintű egyházi közösséggé.

Forrás: Jezsuiták


2014. július 26., szombat

Lelkigyakorlat papoknak

2014. augusztus 05-08. 

(kedd vacsorától - péntek ebédig)



„Papi hivatásunk, mint Krisztusnak lefoglalt élet!”

Lelkigyakorlat egyházmegyés és szerzetes papoknak

A lelkigyakorlatot kíséri: Gável Henrik atya

Helyszín: Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház

Elérhetőségek: 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3.
Telefon: 28/420-176, fax: 28/510-742,
E-mail: matersal@invitel.hu
mater.salvatoris@vaciegyhazmegye.hu


Izajás meghívása


"Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek. És harsány hangon mondogatták egymásnak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” Még a küszöbök alapjai is megrendültek harsány hangjuktól, és a templom tele lett füsttel. Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele az ajkamat és így szólt: „Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd.” Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!” Erre így szólt: „Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.” Erre megkérdeztem: „Meddig tart ez, Uram?” Így válaszolt: „Míg a városok el nem pusztulnak, s lakók nélkül nem maradnak, a házak meg emberek nélkül; míg a szántóföldek pusztává nem lesznek, s az Úr messzire nem űzi az embereket. Akkor majd nagy pusztulás lesz az országban. De ha egy tizednyi megmarad a népből, az úgy pusztul el, mint a terebint, amelyet ha levágnak, csak törzsöke marad, ám a megmaradt törzsök szent mag.” Iz 6,1-13


2014. július 25., péntek

Zarándoklat a hivatásért

A mai nap ünnepelt szent, Szent Jakab útján Santiago de Compostelaba - spanyol nevén el camino de Santiago - érdemes egyszer részt venni zarándoklaton egyedül vagy akár közösségben, aki teheti és erre időt, pénzt energiát tud áldozni, hogy kitisztuljon a hivatással kapcsolatos isteni szándék előttünk. A világ zajából való kiszakadás, a fizikai megterhelés okozta kiüresedés, a természet szépsége mind mind segítségünkre lehet annak megkülönböztetésében, mit tervezett rólunk a Mennyei Atya.

2014. július 24., csütörtök

Árpád-házi Szent Kinga szűz és klarissza szerzetes

Kinga nővér

Megcsendült a kis harang az ószandeci zárda kapuján, s kinyílt, hogy befogadja királynéját és alapítóját. Ki azelőtt sorra járta a templomokat és zárdákat, a kórházakat s a szegények kunyhóit rendelkezve az Istentől reá bízott kincsek fölött, most mindentől megválva semmit sem vitt magával a múlt emlékei közül a zárda csendes falai közé, csak Krisztusnak mélyen szívébe vésett keresztjét. Tekintetével még egyszer visszanézett a világra, szíve annyi drága emlékének nagy sírjára, felemelte kezét, s a kereszt jelével megáldotta drága szülőföldjét, melyet nem fog többé viszontlátni soha; szíve ezen döntő pillanatban az öröm és a fájdalom hatása alatt hevesen dobogott, egy sóhaj lebbent el ajkáról s lelke hullámai elcsendesültek, boldog mosoly ömlött el arcán, belépett a zárda küszöbén és Kinga nővér meghalt a világnak.
Itt életének új korszaka kezdődik. Rálépett a tökéletesség útjára. Ő, ki már a világban is tökéletes életet élt, most óriás léptekkel haladt előre. Isten nem is azért hívta meg őt, hogy itt tanulja meg a szentséget, hanem hogy tanítsa azt. Neki már nem volt leküzdeni való hibája, az ő szívét már szenvedélyek nem ostromolták. Még kis leány korában megtanult felettük uralkodni, s a szenvedések viharai megedzették akaratát. Neki a szerzetes élet élvezet volt. Ő örömmel cserélte fel a királyi palotát a szűk cellácskával, selyem ruháit a klarissza csuhával, fejdíszét az apácák fekete fejkendőjével. Itt már senki sem zavarta őt imádságában, vezeklő önsanyargatását szabadon gyakorolhatta.
Kinek parancsára azelőtt egy egész ország hallgatott, az most legkisebb szerzetes nővérének is örömmel engedelmeskedik; kinek azelőtt egész sereg udvari ember állt szolgálatára, az most a legalacsonyabb zárdái szolgálatra is megalázza magát. Csak egy vágya maradt, hogy keresztrefeszített Jegyese iránti szeretetből önmagát keresztre feszítse. Isten teljesítette hő vágyát, s mint látni fogjuk, nem kímélte meg őt a szenvedésektől a zárdában sem.

Forrás: Puskásy Pál: Árpádházi Boldog Kinga



2014. július 23., szerda

A Legszentebb Üdvözítő Szent Brigitta rendjének új hivatásai

Kisboldogasszony ünnepén a Szent Brigitta nővérek római központi templomában, a Piazza Farnesén 7 új nővér tett fogadalmat. Ezzel az ünnepséggel egyidőben a rend más házaiban összesen 34 új nővér tette le fogadalmait, 32-en pedig megkezdték a noviciátust. A római szertartás során José Saraiva Martins bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa homíliájában „dicsőséges fának” nevezte a Szent Brigitta nővérek rendjét, amely az évszázadokon át főként Boldog Maria Elisabeth Hesselblad reformja által megújult, megfiatalodott, megerősödött és ágai ma már átnyúlnak Európán, Közel-Keleten, Indián, a Fülöp-szigeteken, Latin-Amerikán, az Egyesült Államokon és Kubán is. Kisboldogasszony napja különösen fontos a rend életében, mivel 94 évvel ezelőtt éppen ezen az ünnepen Boldog Elisabeth Hesselblad három nővértársával együtt megkezdte a Brigitta rend reformját. Ma a rendhez Tekla Famiglietti apátnő vezetése alatt 700 szerzetesnő tartozik, akik 45 közösségben élnek a világ különböző részein. A rend lelkiségének középpontjában Krisztus kínszenvedése áll, a keresztény egység építésének sajátos hivatásával együtt. Főként az észak-európai luteránusokkal ápolják a kapcsolatokat. A svéd Boldog Elisabeth Hesselblad ugyanis luteránus volt és később tért katolikus hitre. 

Forrás: Vatikáni Rádió - 2005


Svéd Szent Brigitta rendje, a brigittinák

Ordo. s. Brigittoe s. Salvatoris, alapította Szt. Brigitta svéd hercegasszony 1363. Wadstenában a linköpingi egyházmegyében Svédországban. A kolostornak 60 nőtagja volt; és teljesen elkülönített épületben 13 áldozópap, az apostolok és szt. Pál tiszteletére 4 diakonus szt. Ambrus,szt. Ágoston, nagy szt. Gergely és szt. Jeromos egyházatyák tiszteletére és 8 laikus testvér a rend anyagi dolgainak kezelésére. A rend az Üdvözitőről van elnevezve, mert szent B. tőle nyerte volna a fegyelmi szabályokra vonatkozó kijelentéseket. A rend szabályait 1370. erősítették meg, a szentszéktől a rajtuk eszközölt változtatások szt. Ágoston szabályai értelmében történtek. A rendbe nők 18 év előtt, férfiak 25 éves koruk előtt nem léphetnek; felvételüket három izben kell kérniök 3-3 hónapi időközökben; felvételük előtt a püspök, aki őre a rendnek, ujból határozott nyilatkozatot kíván szabad és rendíthetetlen elhatározásukra nézve. Az öltöny szine szürke és gombjai fából valók. A nők vászon koronát viselnek fejükön 5 piros cseppel; az áldozó papok mellük balfelén vörös keresztet, közepén fehér ostyát, a diakonusok fehér kört, belül lánggal, a laikus testvérek fehér keresztet 5 piros cseppel. Az apát nő, világi ügyekben még az áldozópapok felett is áll, de lelki dolgokban a szerzetesnek volt alárendelve; a kolostor udvarán nyilt sir, és a templomban felfedett koporsó figyelmeztették a rendtagokat feladatuk komolyságára. A rend főleg Svédország É.-i részén terjedt el, de voltak rendházai Francla-, Olasz-,Német-, Spanyol- és Angolországban is; dús javadalmaik miatt első sorban estek a reformációnak áldozatul, legtovább tartotta magát a wadstenai rendház, melyet Gusztáv Adolf atyja, Károly södermanland-i herceg kezdeményezésére beszüntették s most protestáns kisasszonyok nevelésére szolgál. E rend sok szt. életű nőn és férfiun kivül, Oekolampadiost is nevelte. A XVII. sz. elején Escobar Marina iparkodott, Du Pont atya segítségével, VIII. Orbán pápa helybenhagyásával a rendet feléleszteni. Valladolidban építették az első kolostort, bár vannak, kik ez érdemet francia Erzsébetnek, IV. Fülöp sp. király nejének tulajdonítják.

Forrás: Pallas Lexikon


2014. július 21., hétfő

"A misszió nem áldozat, hanem kiváltság!"

Testvérem!

Sokféle módon szentelhetjük életünket a missziónak. Krisztusi küldetéséből fakadóan minden keresztény ember misszionárius saját családjában, közösségében, munkahelyén. Nem annyira szóbeli hithirdetés, mint inkább hiteles életpélda a meggyőző a mai kor embere számára.

Egyesek azonban külön szerzetesi-misszionáriusi hivatást kapnak, és küldetésüket városuk, hazájuk, kontinensük határain túl is meg szeretnék osztani másokkal.

A Verbita missziós szerzetes atyák és testvérek nemzetközi közösségek tagjaiként dolgoznak együtt Óceánia, Ázsia, Afrika, Amerika és Európa sok-sok plébániáján, iskolájában, egyetemen, korházban, menekülttáborában és szociális intézményben, nem csak liturgikus és világnézeti, hanem kulturális, szociális, műszaki téren is apostolkodhatnak, hogy Krisztus örömhírét minden ember megismerje, és ezáltal üdvözüljenek és eljussanak az igazság teljes ismeretére (vö. 1 Tim 2,4).

Ahogyan Jézus megszólította első tanítványait, ma téged is megszólít: „Jöjj és kövess engem, és majd emberhalászává teszlek!" Jézusnak és az Egyházának még mindig szüksége van rád! Szüksége van új „emberhalászra", a szeretet tanújára, az örömhír hirdetőjére, vagy a misszionáriusra. Ne félj, ha Jézust akarod követni, mert Ő az út, az igazság és az élet. Ő a jövőd és reményed. Őbenne meg fogod találni azt, amire szíved vágyik.

Ha úgy érzed, hogy papi - szerzetesi - misszionáriusi hivatásod van, akkor először kövesd ezeket a lépéseket:

* Légy nyitott Isten akarata előtt!
* Ismerd meg jobban magadat!
* Szentelj meg időt az imádságra és kérj Istentől segítséget!
* Szentelj meg sok időt a gondolkodásra és mély elmélkedésre!
* Vegyél részt a hivatás tisztázó lelkigyakorlatokon!
* Beszélj erről a lelki atyáddal és kérj imát és tanácsot tőle!
* Szólj a szüleidnek és kérd véleményüket és támogatásukat (imájukat)!
* Kérj másoktól is imát!
* Hosszú gondolkodás és elmélkedés után, bátran válaszolj Isten hívására!
* Hozd el a határozott döntést, hogy IGEN, Krisztus mellett maradok, és Őt akarom követni, vagy NEM!
* Ha IGEN, akkor érdeklődj a papi és szerzetesi hivatás iránt!
* Keress meg megfelelő szerzetesrendet, amely közel áll hozzád!

Jézus hívó és buzdító szavai:

* „Kövess engem!" (Lk 5,27)

* Mester, hol laksz? „Gyertek és meglátjátok!" (Jn 1,38-39)

* „Ti vagytok a föld sója és a világ világossága...! Úgy világosítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a jó tetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van" (vö. Mt 5,13-16).

* „Ne aggódjátok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek...ti keressétek először az Isten országát, és mindezt megkapjátok hozzá" (vö. Mt 6,25.33).

* „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek..., barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek" (vö Jn 15, 14-15).

* Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem" (Mt 10,40).

* „Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök maradandó legyen" (Jn 15, 16).

* „Ne aggódjátok előre, hogy hogyan vagy mit beszéltek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjátok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke, aki beszél általatok" (Mt10,19-20).

* „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek!" (Mk 16,15).

* „Bizony, mondom nektek: mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit, vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, apákat, anyákat, gyermekeket és földeket,...és az eljövendő világban pedig az örök életet." (vö. Mk 10, 29-30)

Most már talán világos egy kicsit számodra mit jelent „meghívott" és „kiválasztott", vagyis Krisztus követője lenni. Ez a meghívás és kiválasztottság valóban nagy kegyelem, hiszen Jézus maga mondja: „nem ti választottatok engem, hanem Én választottalak titeket" (Jn 15,16). Ez a meghívás egyszerre feladat és küldetés is számodra, hogy Jézus igazi hirdetője és tanúja legyél.

Hogyan válaszolsz erre a hívásra, feladatra és küldetésre? 
Hogyan tudsz Verbita misszionárius lenni határon innen és túl? 
Hogyan lehet Krisztus örömhírt vinni és Isten országát építeni, ahova téged küldenek? 
Ebben a választásodban és döntésedben 
Szívesen téged kísér - veled beszélget 
és bővebb tájékoztatást ad:

Hurgoi Sándor SVD atya
(hivatásgondozó)

Názáret Missziósház
1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3-5. 
mobil: (+36) 30-677-3974
e-mail: hivatas@verbita.hu

SVD Misszionáriusi Spiritualitás Ma!

Az Atya HÍV minket: 
Hogy lássuk, halljuk és megtapasztaljuk az Ő IGÉJÉT, hogy olvassuk és megosztjuk azt, nyitottan a Lélek vezetésére, hogy megtegyünk az Atya akaratát, hogy tanítványai legyünk - tiszták, szegények, engedelmesek, elmerülve a Szentháromság életben. Mint Arnold atyánk, hasonlók legyünk a megtestesült Igéhez az önkiüresítésben, kövessük Jézus Krisztust a kereszthordozásban és a feltámadásban, a szenvedésben és az örömben. Jézus KÜLD, és mi elindulunk: Együtt, mint különböző kultúrákból származó testvérek, átlépjük a határokat, hogy másokkal legyünk, jó hírt közölve s elfogadva, tisztelettel, megértéssel és szeretettel. A Lélek VEZET, és mi megkezdjük: Örömmel és tele reménységgel, szolgálunk, megosztunk, és eggyé válunk minden néppel. Különösen is azokkal, akik hitünk határain, és társadalom peremein vannak. Így adunk tanúságot, és segítünk felépíteni az egész emberiség szerető közösségét, és emberiség egységét a Szentháromsággal, aki szeret minket. (XIII. Generalatus Káptalan, II dokumentumából)

Felvétel az Isteni Ige Társaságába

Az Isteni Ige Társaságába való felvételt nyerhet minden jó szándékú 18 - 31 év közötti katolikus férfiak, akik testileg és lelkileg egészséges, aktívan részt vesz az egyház életében és missziós-szerzetesi hivatást éreznek magukban (Kon 701 -702).

Erre szükséges ezek következő megkívánt okiratok:

1. Keresztelési és bérmálási igazolvány
2. Plébánostól vagy más egyházi elöljárótól való bizonyítvány.
3. Orvosi igazolás a test-lelki egészség bizonyítására
4. Iskolai (érettségi) bizonyítvány
5. Saját kezűleg (kézi írással) írt kérvény a tartományfőnöknek.

„Misszió nem áldozat, hanem kiváltság!" (Szent József Freinademetz)


Egy szeminarista válasza

Minden keresztény fiú fejében megfogalmazódik egyszer az a gondolat, hogy talán az Isten a papi hivatást készítette elő számára. Kovács Zsolttal a Központi Papnevelő Intézet másodéves szeminaristájával beszélgettem hivatásáról, életéről, céljairól, mert fontos a jó példa és a tanúságtétel!


Hogyan történt a te meghívásod, mikor döntöttél a felszentelt életre való készület mellett?

Ez érdekes, mert például, anno, amikor gondolkodtam, hogy merre tanuljak tovább, ugye gimnáziumban, számot vetettem, hogy mihez vannak készségeim, mihez vannak képességeim stb. Úgy gondoltam, mindenhez értek egy kicsit, mindenhez hozzá tudok tenni egy kicsit, hát pont jó lennék papnak, akik mindenhez értenek egy kicsit és emlékszem leszaladtam a konyhába és mondtam, hogy anya én pap leszek! S akkor „Jól van fiam!” és itt ennyi lett az egész. Amikor a felvételi jelentkezésre került a sor, akkor én nem adtam be.

Másik, amikor, utána jött egy nagyon erős istenélményem, ami igazán odakötött a Jóistenhez, amikor igazán megtapasztaltam és úgy éreztem minden terhet levesz a vállaimról, s teljesen az ő szeretetében tudtam élni.

Utána is erős volt a hívás, amikor Fogasy Judit nővér, tartott egy lelkigyakorlatot és ő is kérdezte, hogy: „Neked nincs papi hivatásod?”, de én csak egy erős „Talán!”-nal válaszoltam rá. Ezután következett a fordulópont, ami az egyetem végén volt, az ELTE utolsó évének elején.

Én is kimentem Madridba az Ifjúsági Világtalálkozóra, és én ott nagyon, de nagyon belezúgtam egy lányba. Úgy gondoltam, hogy udvarolni fogok neki és amikor ezt el tudtam határozni magamban, akkor jött a Jóistennek a fordító ereje, és akkor mondta, hogy khm… Egy nagyon erős hívást éreztem magamban, „Hol vannak az én papjaim?”, és nagyon nehezen, nagyon rosszul esett eleinte, hogy a Jóisten az én kicsinyes terveimbe bele akar szólni. Pedig én úgy vagyok vele, hogy igyekszem a törvényeit, parancsait megtartani, mint a gazdag ifjú. Azonban nekem is el kellett hagynom ezeket a dolgokat és akkor az ELTE utolsó évében már készültem rá, hogy a papi hivatásra adom a fejem.

Most már sokkal inkább az ajándék oldalát látom, meg sokkal inkább azt, hogy én is szeretnék egy vele való szövetségben élni, hozzá hűségesnek lenni.

Milyen az élet a szemináriumban?

Alapvetően jó, bár eléggé be van osztva a napunk. Reggel elmélkedéssel kezdünk. Utána Szentmise. Majd pedig reggelizünk. Délelőtt ugye egyetem. Aztán van egy kis ebéd, kimenő vagy szünet. Délután van egy kis tanulási idő, ami általában a gyakorlati dolgokkal való foglalkozást jelenti, főleg nyelvtanulást. Ezek mellett van énekóránk, egyéb belső órák. Este vacsora után vannak lelki programok, amelyeket a spirituális atya tart, filmnézés vagy Szentségimádás. Tehát alapvetően próbálnak minket a szentségi életre nevelni.

Hogyan látod a papság és a hivatás jövőjét, s ha felszentelnek, milyen céljaid lesznek?

Alapvetően ugye a hivatás válságáról szoktak beszélni, de a múltkor olvastam egy 1920-as könyvet s már akkor a papi hivatás válságáról beszéltek. Nem tudom, hogy volt-e olyan a világtörténelemben, amióta van kereszténység, hogy ne mondták volna azt, hogy kevés a pap. Az egyik barátom mondta, hogy inkább hívő hiány van. Szerintem amennyi hívő van, ahhoz a Jóisten megfelelő létszámú papot is rendel. Tény és való, hogy a mai papság túl van terhelve, ami alapvetően szerkezeti probléma is.

Szerintem minden hivatáshoz szükség van egy jó példára. Az én plébánosom, Szolnokon, kitűnő papi példát mutatott nekem, minden emberi oldalával együtt, amire azt tudtam mondani, hogy én is így szeretnék élni. A Jóisten mindig személyesen érinti meg az embert, személyesen hívja meg egy életformára, így szükség van a jó papi példára.

A céljaim megvalósítása sok mindentől függ, de elsődleges célkitűzésem, hogy igényesen éljem meg a papságot, igényes pásztora legyek a hívőknek. Másik pedig a belső lelki igényesség. A fiataloknak egyfajta új szemléletet, új bátorságot adni, hogy merjenek tisztán és igazul élni.

(A beszélgetésünk során több kérdés és számos információ elhangzott, azonban igyekeztem kiemelni azt a részét, amely például szolgálhat nekünk, fiataloknak és egy kis betekintést adhat, személyes példán keresztül, a döntés folyamatába, és a kispapi élet megélésébe.)

Forrás: http://www.ifigodollo.hu/


Brindisi Szent Lőrinc áldozópap és egyháztanító


2014. július 19., szombat

GPS - lelki útvonaltervező műhely a Sacré Coeur nővérekkel

Néha úgy érzed, nem tudod, hol tartasz az életben? Zsákutca felé haladsz, nem veszed észre a STOP táblát, esetleg forgalommal szemben találod magad az egyirányú utcában? Nem tudod, hol a kiút a körforgalomból?

Mindig van lehetőség az újratervezésre!

Ne sodródj a forgalomban, hanem lassíts, parkolj le, keress új koordinátákat az életedhez!

Ebben segít a Sacré Coeur nővérek útkereső műhelye, ahol nyolc estén keresztül együtt keressük az utat, amire Isten hív téged.

Várjuk azokat a 20-30 év közötti fiatalokat, akik arra vágynak, hogy másokkal közösen keressék életük értelmét, lelkük nyugalmát, a helyes célokat és utat.

A műhely minden második kedden 18 és 21 óra között találkozik.

A műhely időpontjai:

szeptember 16, 30
október 14, 28
november 11, 25
december 2, 16

A program helyszíne: SOPHIANUM, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.

A műhely kísérői: Mariola Pietrzak RSCJ és Tornya Erika RSCJ

Jelentkezés: szeptember 14-ig, a következő mail címen: hivatasrscj@gmail.com

A részvétel ingyenes.

Mivel a műhely témái egymásra épülnek, csak olyanok jelentkezzenek, akik mind a nyolc alkalmon részt szándékoznak venni. Mivel a csoport létszáma korlátozott, érdemes időben jelentkezni!





Útkeresés éve 2014/2015

Egy év Istennek, másoknak és magadnak. Lakóközösségben vagy bejáróként, hogy a saját utadra minél inkább ráállj!

Két féle közösségbe hívunk:

1. Szemlélődő élet alapjai:

„A belső imádság gyakorlatának célja az, hogy visszavonhassuk a figyelmünket gondolataink hétköznapi áramától. Hajlamosak vagyunk ugyanis azonosítani magunkat ezzel az áramlattal. Ám lényünknek van egy mélyebb tartománya is. ...  Mivel nem vagyunk közvetlen kapcsolatban ezzel a szinttel, tennünk kell valamit, hogy tudomást szerezzünk róla.  A létezésünk szintje ez, amely leginkább emberré tesz bennünket. Azok az értékek, amelyeket ott találunk, örömtelibbek, mint azok az értékek, amelyek pszichénk felszínén lebegnek...  A hit nem más, mint megnyílás Isten felé és önátadás Istennek.” /Thomas Keating/

Közösségbe hívjuk azokat a fiatalokat egy tanévre, akik munkájuk vagy tanulmányaik mellett, lelki útjukon szentignáci imamódok segítségével szeretnének továbbhaladni.
Azokat, a fiatalokat várjuk, akik rendszeres egyéni belső munka, imádság, önismereti gyakorlatok, lelkivezetés segítségével keresik belső erőforrásaikat, amelyeket mások szolgálatába állíthatnak.
Keretek:
8-12 fő számára
heti egy esti lelkiségi műhely, egy reggeli közös ima
lelkivezetés, havonta lelkinap
heti 1-2 óra szolgálat (kerti munka, közösségi munka)

2.Döntések között...

„egy ember arcán és cselekedeteiben látjuk meg Isten szeretetét gyöngédségével és szigorával együtt.  Ez felkavar és átalakít. Eddig ismeretlen mélységek nyílnak meg bennünk. Néha az a benyomásunk, hogy végre tudjuk, kik vagyunk, és miért vagyunk. Új néven szólítanak bennünket, a miénken, az igazin.  Olyan ez, mint egy újjászületés, megszületés a valódi életre.” /André Louf/

Közösségbe hívjuk azokat a fiatalokat, akik tanulmányaik, vagy munkájuk mellett, egyéni útjukat keresve, készek belső energiáikat mozgósítani, hogy szembenézzenek életük kérdéseivel, kihívásaival és a Lélek vezetését keresve döntéseket hozzanak. A szentignáci lelkiség eszközeivel, önismereti gyakorlatokkal, szemlélődő imagyakorlatokkal, megosztássokkal, lelki kíséréssel, segítjük a mélyülő istenkapcsolat és emberi kapcsolatok felé a közösség tagjait.
közösségi programok igény és lehetőség szerint 
(kirándulás, sport, kultúra)
lakóközösség: a Sas-hegy lábánál 1-2 ágyas szobákban

Költség: bentlakóknak havi 40 000 Ft, bejáróknak havi 10 000 Ft. Szükség esetén kedvezmény kérhető!
Jelentkezés: 2014. augusztus 1-ig, vagy amíg van hely, önéletrajzzal és lelki önéletrajzzal (max. 1 oldal) Bayer Marinál az utkereseshaza@gmail.com címen.
Bővebb információ: ugyancsak Bayer Marinál a utkereseshaza@gmail.com címen, vagy 
telefonon: +36 30 455 1969

Forrás: Útkeresés Háza - http://utkereses.hu/







Iránytű hivatástisztázó műhely 2014 ősz


Mi az „Iránytű”?

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, 2007 februárja óta működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

Az Iránytű célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik. A vezetők nem hozzák meg helyettük a döntést, nem beszélik rá a keresőket valamelyik életállapotra. Résztvevők csupán támpontokat kapnak, egy „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk kell használjanak az életük fontos döntéseinek meghozatalában.

A műhelysorozat központi témái: az istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok: házasság-család, szerzetesség, papság.

Az alkalmak végén a résztvevők feladatokat kapnak, melyek segítenek elmélyíteni a hallottakat. Ez tulajdonképpen a hétköznapok lelkigyakorlatának egy formája, elsősorban az egyéni imádságra próbálnak serkenteni, hisz a hivatást leginkább az Úrral való személyes kapcsolatban lehet tisztázni. Emellett a résztvevők lehetőséget kapnak arra is, hogy a vezetőkkel rendszeresen beszélgethessenek a bennük zajló folyamatokról.

Az alkalmak időpontjai: 

Az Iránytű alkalmaira az őszi időszakban kéthetente szerdánként kerül sor, 18-20.30-ig:

2014 október 1, 15, 29, november 12, 26, december 10.

Helyszín: Sapientia Főiskola, Budapest, V. Ker. Piarista köz 1.

Jelentkezés módja: írj egy emailt az iranytusapi@gmail.com –ra.

Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 17. 

A jelentkezőkkel egy személyes beszélgetés is lesz a kurzus előtt.

Tervezünk még néhány különleges alkalmat: családos napot, hétvégi látogatást egy kolostorban (január 24-25) és a tavasz folyamán egy látogatást az esztergomi szemináriumban is.

Milyen is az iránytű?

Íme néhány tanúságtétel korábbi résztvevőktől:

- Nekem főleg sok-sok kérdés szabad megvitatását jelentette: mert amíg pl. a családban, barátok között (még) nem akartam ilyen gondolatot feltárni, addig itt velem hasonló korú fiatalokkal, hasonló problémával foglalkozhattam nagy felelősséggel. A kétszer hat alkalom alatt valami közösség-hangulat vagy élmény is kialakult. A diszkréciót, a jóindulatot, a segítőkezet jelentette nekem az Iránytű.

- Nekem nagyon tetszett a sorozat, nagyon hasznos, sokrétű volt. Rengeteg kérdésemre választ kaptam. Azok a szempontok kerültek elő, amelyek szerintem a legfontosabbak, a legalapvetőbbek. Sok bölcsességet tanultam belőle, a józan gondolkodás fontosságát. Megerősített abban, hogy bízzak másban, merjem megosztani a gondolataimat, érzéseimet. Segített leküzdeni gátlásaimat, bátortalanságomat. Segített a helyes irányt felismerni.

- A feladatok jók voltak, mert elgondolkodtattak és egy kicsit közelebb vittek a döntéshez. A szentírási olvasmányok is remekül passzoltak a tematikába. Új volt, hogy mennyire mélyen, személyre szólóan is lehet olvasni a Bibliát. Új imamódszereket ismertem meg. Jók voltak a közös feladatok és beszélgetések is. Az időbeosztás is jó volt, észre sem vettem és elröppent ez a két és fél óra.

- Úgy érzem, kicsit tisztázódtak bennem a dolgok: nem kötelességtudatból kell szerzetesnek menni. Isten azt akarja, hogy boldog legyek és üdvösségre vezető lehet a házasság is! Azt hiszem, nagyon erős bennem a vágy a kizárólagosságra - nem vagyok még benne biztos, de talán inkább valaki feleségének szán az Úr.

- Leginkább az tetszett, hogy különböző rendekből jöttetek, és mindegyiktek nagyon őszintén beszélt tapasztalatairól. Nagyon gyakorlatias volt. Jók voltak a témák, azok sorrendje, felépítése és a házi feladat is. Az utolsó alkalom, a kérdésekre adott válaszok különösen tetszettek, ismét az őszinteség miatt. Itt tényleg kaptam konkrét válaszokat.

- A legtöbb segítséget a meghívott előadók, illetve a kérdéseinkre adott válaszok jelentették számomra. A „házi feladatok” közül a bibliai részek adtak igazán sokat. Nagyon tetszett a papság, a szerzetesség és a házasság összehasonlítása. A különböző imák „tanulása” nagyon jó volt.

- Nagyon sokat kaptam. Leginkább magamról tanultam. De nagy ajándék volt sok találkozás is. Mindenképp hitem csúcspontjaként éltem meg, és ezt nagyon köszönöm nektek és a Jóistennek!

Kik vezetik?

Fecske Orsolya, SSS

A Komárom- Esztergom megyei Lábatlanról származom, 1973-ban születtem. Tanulmányaimat Budapesten, majd a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, végül pedig a Római Képzőművészeti Akadémia festő szakán végeztem. Innen visszatérve léptem be a Szociális Testvérek Társaságába, melyet akkor már régóta ismertem, szerettem. 2010- ben tettem örökfogadalmat, és azóta a művészi munka mellett rendszeresen foglalkozom hivatásukat kereső fiatalokkal is, nekik szóló lelki napok, különböző programok lebonyolításával, szervezésével. Részt vettem jelentkezőink, novíciáink képzésében, tanításában, és jelenleg is egy olyan közösség tagjaként élek, amely otthont ad a noviciátusnak, és alkalmanként ismerkedő fiataloknak is.

További információ: http://szocialistestverek.hu/

Mézinger Gabriella testvér, Jézus Szíve Társasága

1978-ban születtem Máramarosszigeten (Partium, Románia).  Isten meghívó szeretete gimnazistaként szólított meg. Sokat jelentettek számomra a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok, útkeresésem fontos állomásai. 2005-ben léptem be a Társaságba, azóta Budapesten élek. Tanulmányaimat Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen végeztem, hittan-angol szakon.  2009-2011 között az Ignáci Lelkiségi Központ lelkigyakorlatos képzésén csoportos kísérést tanultam.  Pedagógus végzettségem 2012 nyarán a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében mentálhigiénés szakember és szervezetfejlesztő képesítéssel egészült ki.

Közösségünkben 2009-től hivatás-referensként szolgáltam, részmunkaidőben pedig angolt tanítottam az Interaktív  Nyelviskolában, Budapesten. Apostoli szolgálatom részeként fiatalokat kísértem lelkinapokon, lelkigyakorlatokban. 2011 szeptemberétől Tyukodi Beáta rendtársammal a hivatásgondozás és ifjúságpasztoráció szolgálatát végezzük közösségünkben. 2012 szeptemberétől szolgálatom része olyan fiatal nők kísérése, akik a közösségünk hivatástisztázó évére jelentkeztek. (Emmausz Ház).

További információ: www.sjc.hu

Petres Erika Lúcia OP

1975-ben születtem, Csíkszeredában nőttem fel. 1994-ben léptem be az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek Kongregációjába, megosztani másokkal is az örömhírt Isten szeretetéről. Tanulmányaimat Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán végeztem angol szakon, majd Rómában a Pápai Gergely Egyetemen (Gregoriana) filozófia szakon, ahol 2012-ben szereztem meg a doktorátusomat. Az elmúlt tíz évben Szombathelyen, majd Szegeden tanítottam filozófiát, és két éve a Sapientia Szerzetesi Főiskolán tanítok metafizikát, logikát és filozófiatörténetet. Fiatalokkal szerzetesi életem kezdete óta foglalkozom, 2011 augusztusában a hivatásgondozás lett a tanítás mellett a fő szolgálatom.

További információ: www.domonkosnoverek.hu

Fr. Piatrik Pió OFM

1985-ben születtem Esztergomban. Itt végeztem középiskolai tanulmányaimat is a ferenceseknél. Már gimnazistaként megfogott Ferenc lelkisége és evangélium-központúsága. A gimnázium elvégzése után nem sokkal fölvettek a Casa Balthasar hivatástisztázó házba, ahol egy év után megerősödtem ferences hivatásomban és hazatértem után elkezdtem a jelöltséget. Örökfogadalmat 2012 szeptemberében tettem a pasaréti templomunkban. Ekkor bíztak meg a hivatásgondozással is. 2013 augusztusától a szécsényi kolostorban élek, és laikus testvérként plébániai kisegítő vagyok.

További információ: http://ferencesek.hu/hivatas/

Dr. Csépányi Gábor

Első foglalkozását tekintve orvos. 2010-ben szentelték pappá, majd a római Gergely egyetemen tanult (2010-2012). 2012.től káplán Budapesten a városmajori Jézus Szíve plébánián. 2014 tavaszától a Főegyházmegye papi hivatásgondozási referense.




Koronkai Zoltán SJ

1972-ben születem. Esztergomban nőttem fel, majd a Műszaki Egyetemen tanultam és 1995-ben villamosmérnök lett belőlem. Elkezdtem a doktorimat, amikor hosszas vívódás után végre igent mondtam az Úr hívására. Először egyházmegyés szeminarista lettem, majd jezsuita szerzetes pap. 2007 júniusa óta hivatásgondozás a feladatom.

További információ: http://hivatas.jezsuita.hu/



Forrás: Jezsuiták

Csoportos hivatástisztázó lelkigyakorlat a Pálos Nővéreknél

A csoportos hivatástisztázó öt napos lelkigyakorlat időpontja: július 28. - augusztus 2.

 Jelentkezni legkésőbb egy héttel előtte lehet telefonon: (32) 479-139


"Akár te is lehetnél ilyen…"

Beszélgetés Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Bernadett nővérrel, aki 2014. március 15-én tett örökfogadalmat a magyarszéki kármelita kolostorban.

Milyen meghatározó történés, élmény indította el benned a hivatás utáni vágyat?

Hetedik osztályos voltam, amikor egy ebéd végén az asztalnál beszélgettünk, és édesanyám egy újságot vett elő, amelyben egy lengyel származású szerzetesnővérrel készítettek interjút. A következő szentírási szakaszt idézte: „Én viszont azt mondom nektek: (…) aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.” (Mt 5,42) Édesanyám azt mondta: "Milyen szép ez az életforma! Akár te is lehetnél ilyen…" – Emlékszem, elkértem az újságot és sokáig olvasgattam, őriztem. Még most is előttem van a nővér arca. Egy pillanatra megéreztem azt a fajta radikalizmust, amely a szerzetesi élet lényege, és amelyről a nővér beszélt. Így valamiképpen elindult bennem a kegyelem. Csodálkozom rajta, hiszen akkor még meg sem voltam keresztelve – igaz, hogy hittanra járogattunk a testvéremmel, de nem éltünk különösebben vallásos életet. Szépnek látom, hogy a Jóisten előbb adta a hivatást, mint ahogy én az Egyház keretein belül a kegyelem állapotába kerültem. Eszembe jut Simone Weil, aki soha nem keresztelkedett meg, mégis eleven kapcsolata volt Jézussal, és gondolataival a mai napig sokaknak segít közelebb kerülni az Igazsághoz.

Végül mikor keresztelkedtél meg?

Tizennégy, tizenöt éves koromban elsőáldozás előtt kereszteltek meg, majd később részesültem a bérmálás szentségében is. Ezután elkezdtem ismerkedni a szerzetesrendekkel, egy-kettővel kapcsolatba is léptem. Nyolcadik osztályos lehettem, amikor hittanversenyen vettem részt, és nyertem egy könyvet, amely Lisieux-i Szent Terézről szólt. Akkor nem is Teréz fogott meg – akit később nagyon megszerettem –, hanem a Kármel légköre. Ráébredtem, hogy éppen ezt keresem: ahol csak a lényeggel foglalkoznak, az „egy szükségessel” (Lk 10,42). Ennek a könyvnek a segítségével megéreztem, hogy ez az, ami nekem kell. A Kármelben közvetlenül Isten a cél, nincsenek közvetett dolgok, például az apostolkodás különféle külső tevékenységei. Írtam a nővéreknek, és a gimnáziumi évek alatt végig levelezésben álltunk. Érettségi után természetes volt számomra, hogy jövök a Kármelbe. 2007 júliusától szeptember 14-ig töltöttem az „érdeklődő” időt a közösségben, novemberben léptem be, és 2009 áprilisában beöltözhettem.

Mi segített az Istenhez vezető úton?

Közel két éven át, a teljes jelölt idő alatt szinte csak Marcell atya írásait olvastam. Általa kaptam meg azt a szép tapasztalatot, hogy a szentekkel élő kapcsolatban lehetek. Végig éreztem pártfogását, amint tanított, vezetett. Megragadott Marcell atya istenkapcsolata, és nagy jósága, amelyről az élő szemtanúk is beszámolnak. Minden írásán átütött ez a jóság, a nyugalom és az atyai szelídség. A jelölt idő kegyelmi időszak volt: mindvégig éreztem, hogy Marcell atya beborít szeretetével. Tudtam, hogy ha bármi baj van, nála mindig találok egy-egy gondolatot, ami segít, és mindezt nagy jóság és atyai szeretet kísérte a részéről. Számomra ő egy nagy kármelita ideál.
Beöltözésem után úgy gondoltam, hogy Marcell atya rábízott a Szűzanyára, mivel megkaptam az ő misztériumát: Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Bernadett nővér lettem.

Meghatározó személy az életedben P. Tilmann Beller (1938-2012) schönstatti atya.

Fordulópontot jelentett lelki életemben a Tilmann atyával való találkozás. Homíliáiban többször is elhangzott: Mi mondjuk Istennek: „Tiéd vagyok.” És a Jóisten azt feleli: „Igen, édesem, és én a tiéd vagyok”. Nagyon szíven ütött, hogy nemcsak az a lényeg: én törekedjem, erőlködjem, hanem a Jóisten is akar engem, és Ő is nekem akarja adni magát. Éppen lelkigyakorlaton voltam, amikor ezt hallottam. Félretettem minden korábbi anyagot, és magammal vittem a remeteségbe Tilmann atya könyvét: „A Kármel útja: a szeretet élete” (1). Ekkor indult el bennem az a folyamat, ami még most is tart. Tilmann atya szavaival, egész lényével olyannyira áttetszően sugározta a Jóistent, amit korábban senki másnál nem tapasztaltam. Azóta a lelki életem egy intenzív kapcsolattá vált Istennel. A benső élet számomra nem csak abból áll, hogy a hibáimat kijavítom, ezt vagy azt megteszem, elkeseredem, hogy már megint hibáztam, és soha nem leszek tökéletes –, mert egy idő után ez már sehova nem vezet.
Könyveit olvasva, Tilmann atya arra tanított meg, hogy ne azt nézzem először, mit tudok én adni a Jóistennek, hanem mindig azt lássam, hogy Ő feltétel nélkül szeret engem, és ez a legfontosabb. Higgyem el a Jóistennek, hogy Ő valóban így szeret engem, ahogy vagyok, feltétel nélkül! Nem azt mondja, hogy én így szeretlek, mert nekem így is jó vagy, hanem hogy fontos vagy nekem. Lelki életemnek ez lett az alapja, amit a Szentírásban is olvasunk: Isten „előbb szeretett minket” (1Jn 4,9). Ahogy Tilmann atya mondja: Nem azért szeret minket a Jóisten, mert mi jó gyermekek vagyunk, hanem mert Ő jó Atya. Ezt mindig szem előtt tartom, mert ez az igazi erőforrás. Ha bármit is tettünk, és odamegyünk a Jóistenhez ezt mondva: Ilyen vagyok -  az Ő válasza: Tudom, de szeretlek. 
Életem az Atyára koncentrálódott, és minden mögött az Atya szeretetét kezdtem el látni. Jézust és az Ő szavait is sokkal jobban be tudom fogadni, ha magát Jézust is az Atyával való kapcsolatában nézem, hiszen Jézus egész lényével az Atya szeretetét sugározza. Ő azért jött, hogy elmondja: „az Atya szeret titeket” (Jn 16,27). Jézus példát adott nekünk, hogyan kell élni, és Ő mindig az Atyával volt. Martin Buber írja, hogy Jézus mindig az Atyával való kapcsolódásból szólt másokhoz, ebből kifolyólag mindig az Atyát adta másoknak.
Jézus azért jött, hogy elmondja: „az Atya szeret titeket”, utána pedig folytatja: „Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok” (Jn 17,24). Sokat imádkoztam azzal, hogy ahol Ő van, az nem más, mint az Atya szeretete, és Ő már bennünket is odavitt, tehát a mi állapotunk már ez: ott vagyunk az Atya szívében. Ezt viszont be kell tudni fogadni, le kell dönteni az akadályokat, amelyek hátráltatják, hogy ebbe a szeretetkapcsolatba képesek legyünk belépni. Jézus már bevitt minket, az Ő emberségén keresztül mi már ott vagyunk.
Számomra a központ, hogy mindig Jézussal és az Atyával legyek. Amint Ő mondja az evangéliumban: „De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (Jn 16,32) Az a lényeg, hogy bármi történik, ne engedjem, hogy akár csak gondolatban is, valami elszakítson Jézustól és az Atyától. Ebből jön az erő, amely minden nehézségen átsegít. Sokan nagyon kínlódnak egy-egy hibájuk miatt. Természetesen része életünknek az önmagunk gyöngeségeivel való küzdelem, de nem ez áll a központban, hanem hogy Istennel vagyunk, aki szeret minket, és mindent a javunkra fordít. Mindent úgy kell nézni, hogy az Atyától jön, aki csak szeretet, és minden történésben ezt a szeretetet adja nekünk. Mindent ebből a kapcsolatból nézni – ez a legfontosabb a számomra. A küzdelmeknek is csak akkor van értelmük, ha nem azok állnak a középpontban, hanem tudjuk, miért és Kiért küzdünk. Ezek olyan igazságok, amelyek benne vannak az evangéliumban: az Atya velünk van, Jézus velünk van, „amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek” (Jn 15,9), „az Atya szeret titeket” – ha ezeket nem hiszem el a nehéz helyzetekben, csak amikor minden jól megy, akkor soha nem lesz számomra egzisztenciális tapasztalat.
Ha Tilmann atyával nem találkozom, lehet, hogy nem jutok el ennek az igazságnak a fölismerésére. Őnála láttam azt az istenkapcsolatot, amit addig soha senkinél. Olyannyira átsugárzik rajta az Istennel való személyes kapcsolat, mint egy tiszta üvegen a fény. Ő egy élő bizonyosság. Ha baj van, előveszem Tilmann atyát, szinte olvasnom sem kell tőle, csak rá gondolni, és már látom: „Van Isten. Menjünk tovább.”

Miben látod a Kármel jelentőségét az Egyház és a világ számára?

Claude nővér (Frileuse-i Kármel) egyik látogatásakor mondta, hogy két vonulata van a Kármelnek. Az egyik az istenkeresés, a másik, hogy a lelkek megváltásában segítsünk, és hol az egyik motiváció az erősebb, hol a másik. 
A Schönstattnak, Tilmann atya közösségének lényegét talán ez fejezi ki a legjobban: Életünket és vérünket Királynőnkért! Arra gondoltam, lehetetlen, hogy a Kármelnek ne legyen ilyen nagy motivációja. Nem lehet, hogy az a sok energia, ami például bennem van, parlagon maradjon. Én nem tudnék igét hirdetni, beteget ápolni, tanítani… Ezért kerestem a Kármel apostoli dimenziójában valamit, ami nem „csak” az áldozat-felajánlás, és rátaláltam Maurice Zundel gondolatára, aki a monasztikus szemlélődő rendekről írja: „Egy századnyi szerzetes – szigorú klauzúrában élve – a csenddel olyan összeszedettség lehetőségét teremti meg egymás számára, amelyet semmi sem zavarhat. Nyilvánvalóan innen nyeri az imájuk ezt a – mondhatni – rendkívüli megtartó erőt; ez a magyarázata a buzgó monostor vonzerejének, valamint az, hogy nagy szükség van olyan forrásra, ahová vissza-visszatérhetnek az Isten után szomjazók, hogy elmerüljenek benne. (…) ilyen az a csend, amelyet nem megegyezésből, hanem a lélek legmélyebb lélegzeteként gyakorolnak, az egész világra kiárad.” Az Egyházban a monasztikus rendek tehát olyan feladatot látnak el, amit csak ők tudnak betölteni azáltal, hogy egész életüket imává alakítják. Elsődleges céljuk az istenkapcsolat. Ha kézzel foghatóan úgy is tűnhet, hogy semmit sem adnak a világnak, ha valaki odamegy, mégis érzi, hogy életük a lényegre mutat rá. Alapvető igényünket, hogy szeressünk és szeretve legyünk, valóban csak Isten elégítheti ki. Minél inkább olyan helyet talál az ember feltöltődésre, ahol ez az Istennel való kapcsolat áll a középpontban, annál több erőt tud gyűjteni saját életéhez. Van, akinek ezt kell adnia a világnak. Kétségtelenül látványosabbak az apostoli rendek, tüzesebbnek látszanak, de a Jóisten tőlem azt kéri, hogy ezt adjam a világnak. Nekem ezt kell adnom a világnak: hűségben és egész lényemmel arra koncentrálok, hogy az Istennel való kapcsolatra vagyok meEdith Steinghívva egy olyan formában, amelynek ki kell sugároznia. Ha ezt nem százszázalékosan élem, nem tud kisugározni, és akkor nem látom el azt a feladatot, amit kármelita hivatásomon keresztül kér tőlem a Jóisten.

Most huszonhat éves vagy. Nagyon fiatalon lettél szerzetes. Többen talán úgy gondolhatják: jó neked, sok-sok küzdelemtől, kísértésről megszabadultál.

Nagy ajándék, hogy fiatalon, tizenkilenc évesen beléphettem a Kármelbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden küzdelem elkerült. Sokan azt gondolják: itt minden szép és jó, komolyabb harcok nélkül lehet élni. Ha így lenne, az ember nem tudna fejlődni.
A Jóisten itt ugyanúgy elvégzi a lelken azokat a munkálatokat, amit a kolostoron kívül is elvégezne, azzal az előnnyel, hogy ha valaki fiatalon léphet be, akkor egy tiszta és lényegre redukált környezetben fejlődhet a lelke, gyógyulhat a pszichéje. De ez semmiképpen sem jelenti, hogy a küzdelmek elkerülik. Nekem biztosan szükségem volt arra, hogy fiatalon lépjek be, de ha például Edith Steint nézem, aki olyannyira tiszta, becsületes szellemmel kereste az igazságot, úgy látom, szinte lehetetlen lett volna eltévednie; őnála megengedte Isten, hogy sokkal tovább maradjon a világban, és nagy szentté vált.

Mindenki ahhoz kap kegyelmet, amilyen úton Isten vezeti.

Igen, de ez nem azt jelenti – ha korán biztonságba helyezi is őt a kolostorban –, hogy elvenné tőle a küzdelmet. Bizonyos lelki utakat mindenütt meg kell élni, és ez a Kármelben ugyanaz: ugyanúgy keres az ember, ugyanúgy küzd, ugyanúgy szembesül önmagával. Ettől tehát nem „véd” meg senkit sem a Jóisten, hiszen minden, amitől meg kell szabadulni, bennem, az emberben van.

„…belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok…” (Mk 7,21)

Van, akinek szüksége van rá, hogy egy ilyen védett környezetben küzdjön, de van, akinek olyan erős a lelke, hogy bárhol képes rá Isten kegyelmével. A küzdelmek azonban nem spórolhatók meg.

„Vedd el a kísértést, és senki nem üdvözül” – olvassuk az apoftegmákban.

Melyik kármelita szent kísér téged különösképpen?

Kis Terézt kaptam védőszentül a keresztségben. Ő az, aki időről időre fölbukkan az életemben, és amikor konkrét kérdésekre keresem a választ, rá mindig számíthatok. Tizenöt évesen lépett be a Kármelbe, nem volt tanult, jó szellemi táplálékot adó könyvekhez sem juthatott hozzá, mégis olyan bölcsességre, tisztánlátásra és zsenialitásra tett szert, ami a nagy gondolkodók sajátja: hihetetlen finoman és éleslátással képes megragadni a lényeget. Mindig nagyon elbűvöl, hogy egy huszonnégy éves lány ilyen nagy bölcsességgel bírt. Ennek magyarázata főként az lehet, hogy olyannyira tiszta volt a szíve. A bölcsességről írja a Szentírás: „tisztaságánál fogva mindenen áthatol” (Bölcs 7,24). Kis Teréznél számomra ez a legvonzóbb és legmeghatározóbb élmény: aki arra törekszik, hogy tiszta szívet ajánljon fel az Úrnak, azt az Úr úgy átjárja és betölti, hogy ez a tisztaság mindenen áthatol. Kis Teréz egész életében apróságokat tett, ugyanakkor olyan meglátásai voltak, hogy egyháztanító lett. Nemcsak a jó gondolkodás a fontos, hanem a tiszta szív, amely a lélek hatalma.

Hatalmat ad Istennek, hogy áthassa a teljes emberi személyt.

És hogy ezen keresztül hasson másokra. Más az, ha valaki okos tanácsokat ad, és más, ha annyira tiszta, hogy sugározni tudja Istent, mint például Tilmann atya.
Áthoszi Szent Sziluán, aki szintén nem volt tanult ember, az Istennel való kapcsolatról így beszél: ha az emberek tudnák, mit jelent, minden tudománnyal felhagynának. Az élet őket igazolja: ők valóban többet tudnak, mint sok professzor együttvéve. „…ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten” (1Kor 1,27) – ezt láthatjuk Kis Teréznél. A szív tisztasága nagy hatalom és lehetőség Isten jóságának kiáradására. Akármilyen nagy embertől olvasok valamit, Kis Teréz nem tud mellette lesüllyedni, tartja a szintjét, mert hagyta, hogy a Jóisten formálja és mindig Ővele volt.

Ki a jó szerzetes?

A jó szerzetes számomra az, akivel ha találkozunk, nem őt látjuk, hanem Istent. Nagyon ritka, hogy nem azt látjuk, ő mennyire szent, jóságos, szelíd, hanem a személy egyszerűen szinte eltűnik, és azt érezzük: itt van a menny. Ehhez biztos sok idő kell, nagyon tiszta szív és élő kapcsolat az Úrral. Ennek az embernek a szíve olyan, mint egy üveg, amely makulátlanul átengedi Isten fényét. A cél mégsem lehet ez, hanem hogy minél élőbb, elevenebb kapcsolatom legyen a Jóistennel, és aztán Ő meg tudja tenni, ha akarja, hogy rajtam keresztül hat másokra. Óriási dolog és ritka, hogy valaki eljut odáig, hogy a másik szívét azonnal Isten felé fordítja. Ha eszembe jut Tilmann atya, lehetetlen, hogy ne gondoljak a Jóistenre. Ennél magasabb ideált nem tudok elképzelni: olyanná válni, hogy annyira betöltsön a Jóisten, hogy aki rám tekint, pillanatokon belül találkozzon Ővele.

Hogyan van jelen a Szűzanya az életedben?

Amikor megkaptam a nevemet ajándékként éltem meg. Egyfelől Marcell atya misztériuma is Kármelhegyi Boldogasszony, és úgy éreztem, hogy ő imádkozta ki ezt nekem. Másfelől nagyon szép számomra: a Boldogasszony kifejezés, mert én is nő vagyok, és vannak olyan feladatok, amelyet csak egy nő tud megoldani a saját lényével, lényegével. Amikor a Szűzanyát nézem, akkor ez a jelző emelkedik ki előttem: boldog asszony. Az ő életében is sok olyan helyzet volt, amelyet nem értett vagy fájdalmas volt a számára. Egy anyának az a legfájdalmasabb, ha a gyermekét látja szenvedni, sokkal fájdalmasabb, mintha ő maga szenvedne. Ez a boldog jelző egy erős anyai szívet mutat, ami fontos, hogy a kármelitának is meglegyen. Nem gyakori, hogy látjuk az áldozatunk, az életünk eredményét, de mindig látom a Boldogasszonyt, ami annyit jelent, mintha azt mondanánk: ő a nagyszombat asszonya. Mária hite virrasztott nagypéntek és húsvétvasárnap között. Ő az a Boldogasszony, aki úgy virraszt gyermekei léte fölött, hogy nem riad vissza attól, hogy sokszor kétségbeejtő állapotban vannak, hanem egyszerűen csak szeret. Ő is annyira tiszta, hogy a Jóisten irgalma teljesen akadálytalanul áramlik rajta keresztül felénk. Szeretném tőle megtanulni, hogy ha valaki boldog, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden jól megy, mindent elér, amit akar, hanem: van egy rendületlen hite és egy rendületlen szeretete a többiek irányában. A Jóisten szereti őket, és az ő feladata, hogy sugározza, átengedje magán azt az irgalmat, amit ő is kap, és az életében megélt. A kereszt alatt mindig ott kell állni a Szűzanyával. Lehet, hogy hosszú ideig meg van terhelve a hitünk, de Mária példája segít. Látta a Fiát meghalni, de bízott az Atyában, és valamilyen módon mindig boldog maradt. Nem ismerte Isten terveit, de tudta, hogy az Ő végső terve a szeretet, és mindenen ez győzedelmeskedik.

Forrás: Kármelita Nővérek




2014. július 17., csütörtök

Szent Zoerard-András és Zoborhegyi Szent Benedek remeték

A fehér kámzsás pálosok Czestochowájába vasúton utazó magyar zarándok többnyire a Vág folyó völgyének veszi az útját. A vonat ablakán kitekintve Lipótvár (Leopoldov) vasúti csomópontjától kezdve egyik várrom a másikat éri. Ezek sorában a folyó jobb partján Trencséntõl nem messze a Fehér-Kárpátok hegyvonulatában található a szkalkai klastromrom és a hajdani bencés apátságnak ma is használatban levõ, kéttornyú temploma. Július 17-én, majd különösen az ezt követõ vasárnapon közeli és távolabbi zarándokok lepik el e búcsújáró helyet. András és Benedek életét Boldog Mór pécsi püspök írta meg. Eszerint Szent István királyunk uralma idején jöttek lengyel hazájukból Magyarországra. Zoerardus (Szvorad, magyarosan: Szórád) lengyel hagyomány szerint már odahaza is remeteként élt a Dunajec folyó mellett, ami nem valószínûtlen adat, ha figyelembe vesszük, hogy Ottó császár Boleszláv lengyel fejedelem kérésére Szent Romuáldnak, a kamalduliak késõbbi rendalapítójának egyik Ravenna környéki szigetmonostorából küldött hithirdetõ szerzeteseket. Magyarországon elõbb a Szent István alapította zoborhegyi bencés apátság tagjai lettek, Nyitra vára közelében. Ott adta Fülöp apát Zoerardusnak az András nevet. Úgy látszik azonban szíve itt is a korábban megszokott remeteélet felé vonzotta, mert Fülöp apát engedélyével remeteségbe vonult a Trencsénnel átellenben emelkedõ Szkalka (= kis szikla) barlangjába. Az ilyen remeteséget nem úgy kell elgondolnunk, hogy a kolostori közösséggel minden kapcsolat megszakadt. András idõnként megjelent Zoborhegyen, hogy részt vegyen a közös ünnepi zsolozsmán és konventmisén, de avégett is, hogy Fülöp apát kezébõl átvegye a kopott helyett az új rendi ruhát, vagy a nagyböjt 40 napjára való 40 darab kókuszdiót. Másrészt a szerzetestársai is meg-meglátogatták õt szkalkai magányában. A nem messze fakadó hõforrás vize is odavonzhatta azokat, akiknek köszvényére vagy más ízületi bajára hasznos volt ez a kénes hévíz. Különösen barátja és tanítványa, Benedek volt gyakori vendége. András nemcsak ételben s italban tartott szigorú mértéket. A testének szükséges alvást is minden módon megkurtította. Pihenõhelye egy tölgy laposra faragott törzse volt. Ezt azonban sövénnyel fonta körül, a sövényt pedig teletûzdelte kihegyezett nádszálakkal, hogy fölébredjen, ha elszundítva oldalt dõl és a sövényhez ér. A feje fölé fából faragott korongot helyezett, s négy nagy követ függesztett föl rá, hogy a feje ezekbe ütközzék, ha elõredõl vagy hátrahanyatlik szunyókálás közben. Az önfegyelmezésnek ezen eszközeivel szokták õt késõbb ábrázolni. Bizonyára a favágás is a hazájából és korábbi földmûves életmódjából magával hozott készsége volt. Ezt szkalkai magányában is kiadósan gyakorolhatta, hiszen akkoriban az a terület még a gyepük (korabeli országhatár) elõtti õserdõ volt. András szerette ezt a munkát, de a sok böjtölés miatt hiányzott hozzá a testi ereje, s ezért nemegyszer elájult munkája közben. Mindez csakhamar felõrölte életerejét, úgyhogy egy alkalommal a tisztelõi holtan találtak rá barlangjában. Tüstént értesítették a zoborhegyi bencéseket, akik a holttestét Nyitrára szállították, s ott a Szent Emmerám tiszteletére épült székesegyházban temették el. A történtek után Benedek vonult el a szkalkai magányba... De csak 3 évvel élte túl mesterét. Rablók támadtak rá kincseket keresve rejtekében. Mikor rájöttek, hogy csalódtak számításukban, agyonütötték, holttestét lehurcolták a Vág partjára, és a sebes folyóba vetették. Késõbb a hívek megtalálták, Nyitrára szállították, s az ottani székesegyházban mestere, Szent András mellé temették. Az említett szkalkai bencés apátságot Jakab nyitrai püspök alapította 1224-ben. A két remete koporsója azonban a nyitrai székesegyházban van, a keresztlevétel oltára mögötti kápolnában, s ide, valamint a zoborhegyi kolostor romjaihoz kegyelettel zarándokolnak a város és környéke szlovák és magyar katolikusai. Személyük és mûködésük így három közép-európai ország helyi egyházának összekötõ hídja. Boldog Mór püspök így ír a szent remetékrõl legendájukban (Vargha Damján fordításában): ,,Egyszer a vadonban tanyázó rablók egy erdõben összekaptak, és a hosszas verekedésben egyikük súlyosan megsebesült. Az összecsapás után, minthogy a sebesültet társai nem akarták az erdõben elhagyni; meghányták-vetették a dolgot, és úgy határoztak, hogy a fentebb említett András (ez volt Zoerard szerzetesi neve) barlangjába viszik, akinek híre ekkor már a környéken mindenfelé elterjedt. Minthogy azonban a helye még jó messze volt, a rabló útközben kiszenvedett. A holttestet mindazonáltal elcipelték a barlanghoz, és ott letették. Mikor azután úgy éjféltájt a hullát el akarták földelni, a lélek visszatért a halottba, és kezdett fölemelkedni. Erre a jelenlevõk szörnyen megrémültek, és ijedtükben futásnak eredtek. De az újra életre ébredt visszahívta õket, mondván: Barátaim, ne féljetek, ne fussatok el, engem Szent Zoerard támasztott föl életre a halálból. Azok pedig örömükben sírva fakadtak, és kérték, hogy menjen velük. Õ azonban kijelentette, hogy ebbõl a barlangból sohasem távozik el, hanem mindvégig ott szolgál Istennek és Szent Zoerardnak. Úgy is cselekedett, ahogy megfogadta, és egész haláláig ott maradt.”

Forrás: Keresztény Értelmiségi Kör



Képek: Keresztény Magyarország Portál, Új Ember