Minden keresztény fiú fejében megfogalmazódik egyszer az a gondolat, hogy talán az Isten a papi hivatást készítette elő számára. Kovács Zsolttal a Központi Papnevelő Intézet másodéves szeminaristájával beszélgettem hivatásáról, életéről, céljairól, mert fontos a jó példa és a tanúságtétel!
Hogyan történt a te meghívásod, mikor döntöttél a felszentelt életre való készület mellett?
Ez érdekes, mert például, anno, amikor gondolkodtam, hogy merre tanuljak tovább, ugye gimnáziumban, számot vetettem, hogy mihez vannak készségeim, mihez vannak képességeim stb. Úgy gondoltam, mindenhez értek egy kicsit, mindenhez hozzá tudok tenni egy kicsit, hát pont jó lennék papnak, akik mindenhez értenek egy kicsit és emlékszem leszaladtam a konyhába és mondtam, hogy anya én pap leszek! S akkor „Jól van fiam!” és itt ennyi lett az egész. Amikor a felvételi jelentkezésre került a sor, akkor én nem adtam be.
Másik, amikor, utána jött egy nagyon erős istenélményem, ami igazán odakötött a Jóistenhez, amikor igazán megtapasztaltam és úgy éreztem minden terhet levesz a vállaimról, s teljesen az ő szeretetében tudtam élni.
Utána is erős volt a hívás, amikor Fogasy Judit nővér, tartott egy lelkigyakorlatot és ő is kérdezte, hogy: „Neked nincs papi hivatásod?”, de én csak egy erős „Talán!”-nal válaszoltam rá. Ezután következett a fordulópont, ami az egyetem végén volt, az ELTE utolsó évének elején.
Én is kimentem Madridba az Ifjúsági Világtalálkozóra, és én ott nagyon, de nagyon belezúgtam egy lányba. Úgy gondoltam, hogy udvarolni fogok neki és amikor ezt el tudtam határozni magamban, akkor jött a Jóistennek a fordító ereje, és akkor mondta, hogy khm… Egy nagyon erős hívást éreztem magamban, „Hol vannak az én papjaim?”, és nagyon nehezen, nagyon rosszul esett eleinte, hogy a Jóisten az én kicsinyes terveimbe bele akar szólni. Pedig én úgy vagyok vele, hogy igyekszem a törvényeit, parancsait megtartani, mint a gazdag ifjú. Azonban nekem is el kellett hagynom ezeket a dolgokat és akkor az ELTE utolsó évében már készültem rá, hogy a papi hivatásra adom a fejem.
Most már sokkal inkább az ajándék oldalát látom, meg sokkal inkább azt, hogy én is szeretnék egy vele való szövetségben élni, hozzá hűségesnek lenni.
Milyen az élet a szemináriumban?
Alapvetően jó, bár eléggé be van osztva a napunk. Reggel elmélkedéssel kezdünk. Utána Szentmise. Majd pedig reggelizünk. Délelőtt ugye egyetem. Aztán van egy kis ebéd, kimenő vagy szünet. Délután van egy kis tanulási idő, ami általában a gyakorlati dolgokkal való foglalkozást jelenti, főleg nyelvtanulást. Ezek mellett van énekóránk, egyéb belső órák. Este vacsora után vannak lelki programok, amelyeket a spirituális atya tart, filmnézés vagy Szentségimádás. Tehát alapvetően próbálnak minket a szentségi életre nevelni.
Hogyan látod a papság és a hivatás jövőjét, s ha felszentelnek, milyen céljaid lesznek?
Alapvetően ugye a hivatás válságáról szoktak beszélni, de a múltkor olvastam egy 1920-as könyvet s már akkor a papi hivatás válságáról beszéltek. Nem tudom, hogy volt-e olyan a világtörténelemben, amióta van kereszténység, hogy ne mondták volna azt, hogy kevés a pap. Az egyik barátom mondta, hogy inkább hívő hiány van. Szerintem amennyi hívő van, ahhoz a Jóisten megfelelő létszámú papot is rendel. Tény és való, hogy a mai papság túl van terhelve, ami alapvetően szerkezeti probléma is.
Szerintem minden hivatáshoz szükség van egy jó példára. Az én plébánosom, Szolnokon, kitűnő papi példát mutatott nekem, minden emberi oldalával együtt, amire azt tudtam mondani, hogy én is így szeretnék élni. A Jóisten mindig személyesen érinti meg az embert, személyesen hívja meg egy életformára, így szükség van a jó papi példára.
A céljaim megvalósítása sok mindentől függ, de elsődleges célkitűzésem, hogy igényesen éljem meg a papságot, igényes pásztora legyek a hívőknek. Másik pedig a belső lelki igényesség. A fiataloknak egyfajta új szemléletet, új bátorságot adni, hogy merjenek tisztán és igazul élni.
(A beszélgetésünk során több kérdés és számos információ elhangzott, azonban igyekeztem kiemelni azt a részét, amely például szolgálhat nekünk, fiataloknak és egy kis betekintést adhat, személyes példán keresztül, a döntés folyamatába, és a kispapi élet megélésébe.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése