2016. január 31., vasárnap

A Megszentelt Élet Évének lezárása - Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

A megszentelt élet évében szeretettel adunk hírt erről a szép programról, és várunk mindenkit, hogy ünnepeljen velünk!


"A megszentelt élet éve 2016. február 2-án ér véget.

Minden egyházmegye megtartja záró ünnepségét, amelyekről az egyházmegyék honlapjain tájékozódhatnak. A budapesti szentmise itt kerül meghirdetésre:

Időpontja: február 1. (hétfő) 18.00 óra

Helyszín: Pasaréti Páduai Szent Antal Plébániatemplom (Budapest, II.kerület, Pasaréti út 137.)

Főcelebráns és köszöntőt mond: Labancz Zsolt SP tartományfőnök, az FSZK elnöke.
Homíliát mond: Dobszay Benedek OFM tartományfőnök.

Énekes szolgálatot teljesít a szerzetesi kórus.

A szentmisét követően: két szerzetes tanúságtétele, kisfilm megtekintése, agapé.

A szentmisét megelőzően taizéi imaóra lesz a Szociális Testvérek szervezésében, 17 órai kezdettel."

Forrás: Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája/Szociális Testvérek


XXI. századi remete


2016. január 20., szerda

Nem vagyunk különbek


Könyvajánlat

Enzo Bianchi: Nem vagyunk különbek.A szerzetesek mint jelentéktelen laikusok.


A volt szocialista országokban az egyházzal kapcsolatos írások szinte kivétel nélkül az úgynevezett rendszerváltást, a késő-kommunizmusból a létező demokráciába való átmenetet tekintik az egyik legjelentősebb fordulónak, amihez viszonyítanak. Nyugat-Európában a II. Vatikáni zsinat eseménye, illetve dokumentumai jelentik az egyházelemzők számára a határt. Enzo Bianchi perjel ugyan elismeri a zsinat korszakos jelentőségét, a monasztikus szerzetesség vonatkozásában azonban elégedetlen. „Hiányzik a világos útmutatás azzal kapcsolatban, hogy mi ma a szerzetesélet, és mi a jelentése a szerzetesi családok sokféleségének." (16.) Ezt a hiányérzetet számos szerzetesi közösségben megtapasztalta, és ezért vállalkozott arra, hogy egyfajta monasztikus kompendiumot állítson össze.

A 2002-ben írt, Nem vagyunk különbek. A szerzetesek mint jelentéktelen laikusok című könyve három nagy részben próbál választ adni arra, hogy mi, és főképpen mi nem a monasztikus szerzetesség. Az első rész a szerzetesi identitásról szól, arról az azonosságról, amely az Evangélium megvalósításából forrásozik és a cönobita, együttélő közösségi helyzetet tekinti magára nézve alkalmas életformának. A jelen szerzetesi felfogások erőterében leszögezi, hogy a klerikalizálódás és a specializálódás jelenti a két legnagyobb veszélyt az eredeti identitásra. A szerzetességet az elmúlt évszázadok egyre inkább pasztorális elitcsapatnak tekintették, ami miatt felszaporodott a pap-szerzetes életmód, s homályba került az eredeti szerzetesi identitás. Másrészt a szerzetesekben sokan vallási virtuózokat látnak, vagy szeretnének látni, mintha az Evangélium lelkisége nem szólna minden krisztushívőnek. Az első század egyházatyái szerint a szerzetesi forma prófétai (biosz prophétikosz – Cezáreai Euszébiosz): „érzékelhetővé teszi Isten jelenlétét, nemcsak szavai, hanem egész élete, stílusa, beszédmódja és csendje által". (40.) A szerzetesi identitás e kettő helyett a jelentéktelen laikusságban fogható meg, amely nem kíván szembehelyezkedni vagy függetlenedni az egyháztól, hanem annak jelévé próbál válni.

A könyv második részében a szerzetesi élet hat nagy területével foglalkozik a szerző, bőségesen előtárva a korai keleti és nyugati egyházatyák bölcsességét és radikális látásmódját. A fejezetek két erős pillére a Lélek és az Ige. A szerzetesség reprezentálja a Lélekben élő egyházat és annak tagjait, soha nem igényelve a kizárólagosság jogát. Lélekben él az, aki Krisztust követi oda, ahová a Lélek vitte: a pusztába, a megkísértés helyére, a magányos imádságba. A Lélekben élőket az alázat, a szabadság és a kölcsönös szeretet ajándékai tüntetik ki.

Végül a harmadik részben a közösségnek a tágabb közegével való viszonyait elemzi a szerző. Számot vet a létszámcsökkenés tényével, amit nem tekint a gyöngeség jelének. Legfőbb célja annak beláttatása, hogy a monasztikus életforma lényeges kincse az egyháznak, s a pasztorális célkitűzéseknek és kényszereknek nem szabad áldozatul esnie. A harmadik évezredre készülve az egyházban számos alkalom nyílt arra, hogy a szerzetesi élet lényegére, lehetőségeire és korlátaira reflektáljanak, amelyek közül kiemelkedik a rendkívüli püspöki szinódus, valamint II. János Pál számos levele és megszólalása. Ezek kellő bátorítást és támaszt adnak arra, hogy ezt az életformát újra megtanuljuk értékelni, méghozzá olyan eredeti szempontok szerint, melyek az Evangéliumból és az egyházatyák tanításaiból származnak.

A szerző alapítóa és perjele a Bose-i Monasztikus Közösségnek (Comunité monastica di Bose), amely a Piemonte-i hegyekbe rejtve működik. Az alapító a II. Vatikáni zsinat bezárását követően vonult ki a magányba, első követői három év múltán csatlakoztak hozzá. A közösség tagjai férfiak és nők, katolikusok és protestánsok, akik cölibátusban és imádságban élnek.

A szerző stílusára a kiegyensúlyozottság, a patrisztikus műveltség és nem utolsósorban a bátorság jellemző. Az imádságban kiérlelt alázat öntudatával következetesen képviseli az eredeti monasztikus ideált, olvassa és idézi a korai egyházatyák mai fül számára néha sértőn is hangzó szavait. A könyv összes fejezetén végigvonul a monasztikus szerzetesközösség és az intézményes egyház terhes viszonya. A mai monasztikusok tapasztalata és a korai atyáké egymásra rímelnek, amikor a sajátos karizma elismerésének és megvalósításának egyházi momentumait keresik, vagy hiányolják. A szerző határozottan kiáll amellett, hogy szakítani kell a részben a konstantini, részben a szent bernáti változásokat követően kialakult alapállással, miszerint az intézményes egyház és a monasztikus közösség legjobb, ha nem vesznek tudomást egymásról. Ez fogalmazódott meg a Cassianus által idézett apoftegmában: „A szerzetes mindenképpen kerülje a nőket és a püspököket." A nő a szüzességet fenyegeti, a püspök viszont veszélyezteti egész életének evangéliumi mivoltát. (398.)

Krízisben van a monasztikus élet, kár lenne tagadni. Bianchi kompendiuma türelemmel ásva mélyre igen gazdag anyagot kínál a monasztikus és nem-monasztikus szerzeteseknek. A rendek belső megújulásának munkálataiban nagy haszonnal forgatható mű, Nyugaton és Keleten egyaránt, amely szemléletet formál, tanulni és gyakorolni ösztökéli az ars vivendit és az ars moriendit egyaránt. (360.) (Ford. Szita Bánk, Gérecz Imre, Korompai Eszter, Fehérváry Jákó; Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2008)

Máté-Tóth András

Forrás: Vigilia 74. évf. (2009/2) 157-158. / Piaristák


2016. január 18., hétfő

Az isteni hang hangszerei

Maureder szerint minden hivatásban valahogy három különböző dimenziónak kell harmóniába kerülnie.

Az első a saját adottságaink, a képességeink. A kegyelem a természetre épül - szól a régi mondás. Szükséges, hogy megfelelő talentumaink legyenek egy adott úthoz, ennek hiányában illúzió a vállalkozásunk.

A második dimenzió a vágyak vonzása. Isten ugyanis belülről, a szívünk mélyéről is szól. Érdemes ezért megkérdezni magunktól: Mi az, ami igazán vonz? Mitől tud lángolni a szívem? Hol találok békét, örömet?

Végül a külső valóság hangja is számít. Események, körülmények, barátaink szava, az egyházi közösség és a külvilág helyzete mind-mind közvetítői lehetnek az isteni hívásnak.

Talentumaink, szívünk vágyai és a külső valóság tehát azok a csatornák, melyeken keresztül Isten megszólít bennünket, az isteni hang mintegy három hangszeren csendül fel és e három hangzás egybecsengése jelzi az utat számunkra.

Forrás: Josef Maureder SJ: Arra tartunk, amerre tekintünk, Hivatást élni ma / Sacimama blogja


2016. január 14., csütörtök

Elhívás - felkészülés - küldetés - szolgálat

Interjú Palatinus István szabadkai plébánossal.

Miért választotta a papi hivatást?


Meg vagyok győződve arról, hogy nem én választottam a papi hivatásomat. Egészen más úton indultam az életbe, de Ő elhívott, és én válaszoltam a hívására.

Miből merítkezik?

A megtartó erőm napról napra az élő Krisztussal való találkozás élménye a szentmisében. Ez papi életem legfontosabb eseménye. Ez mellett még igazi forrást jelent a papi zsolozsma vég­zése, valamint a személyes imaélmény, az Isten szavával megélt dialógus, a barátokkal töltött beszélgeté­sek és a közösség szolgálata.

Gondolt–e már arra, hogy jobb lett volna más hivatást választani?


Jól érzem magam a hivatásomban. Nem látom értelmét a magam számára sem jobbra, sem balra, se hátrafelé tekintgetni.

Hogyan telik egy hétköznapja?


Igazán az tesz boldoggá, ha szentmisével kezdhetem a napot, de ha nem, akkor zsolozsmá­zásból indulok. Végzem a naponként is nagyon változatos teendőket: délelőtt találkozás az emberekkel (iroda), a temetéseket nem lehet betervezni… Különféle felkészítések: keresztelés, házasság, felnőtt hittan, különféle közösségek, iskolai hittan, készülés az előadásokra vagy rádióműsorra, szentbeszédre. Lelkivezetés. Esténként, ha az időm engedi, szörfözök a világhálón, elolvasom a napi egyházi és világi eseményeket: Magyar Kurir, Vatikáni Rádió magyar adása vagy éppen olvasok egy kis teológiát. Tévét hála Istennek nagyon keveset nézek.

Mit jelent az Ön számára a papság?

Egy életformát. Mindent Krisztus jelenlétében élni, szolgálni, tenni.

Mennyire fontos a katolikus teológiában a papság szerepe?

A pap az, aki a teológiát gyakorlattá változtatja. Ha ebből indulunk ki, akkor megkerülhetetlen, azaz lényegretörő szerepe van. Ő a transzformátor: a tanból általa élet lesz.

Mennyire fontos egy katolikus pap jelenléte egy határon túli régióban?

Ha nagy szavakat akarnék használni, akkor azt mondanám, hogy megtartó ereje van. Valójában nem csak a határon túli régióban, sehol sincs eucharisztikus Krisztusjelenlét katolikus pap nélkül. Szív szerepe van, katolikus pap nélkül az egyház halott test.

Hol látja a helyét a papságnak a mai társadalomban, közéletben?

A pap liturgikus szerepe mellett mindenekelőtt közösségszervező és építő. Az elmúlt rendszerek erői az egyházat bezárták liturgikus terébe, a papságot, a szerzetességet pedig száműzték a társadalmi életből. Ettől az egyházi jelenléttől, tevékenységtől az emberközpontú társadalmak nem félnek, sőt az egyházzal karöltve gazdagodnak a szociális tevékenységekben, a nevelésoktatás, vagy a kultúra területén. A pap a köz embere!

Hivatás, szolgálat, vagy foglalkozás a papság?


Számomra a sorrend: elhívás – felkészülés – küldetés – szolgálat. Semmi esetre sem foglalkozás.

Nehéz–e a cölibátus megtartása a társ hiányának szempontjából?

Az Isten részéről történő elhívásnak, meghívásnak nincs kényszerítő szándéka. A papi szolgálatra nem csak intellektuálisan készül fel az ifjú, tanulmányok által, hanem szemináriumban él, ahol formálódik is. Mindenkinek magának kell felismernie, mire van képessége, hogy a szentelésben szabadon és felelősségteljesen tudjon választ adni a papi élethivatás e fontos kérdésére, bízva Isten folytonos kegyelmében.

Mit tesz, hogy ne legyen magányos?

Feladatokat vállalok, és barátságokat építek.

Mennyire tud ma egy pap hitelesen szolgálni és példakép lenni?

Ha nem a korszellemhez, az emberi elvárásokhoz, hanem Jézus Krisztushoz igazodik.

Lőrinc Tímea

Forrás: Ni(c)kodemus blog


2016. január 12., kedd

Mi a különbség a monasztikus és az apostoli szerzetesrendek között?

A szerzetesrendek sokszínűsége a Szentlélek gazdag működésének jele az Egyházban. A szerzetesrendek karizmái Jézus tanításának és tulajdonságának egy-egy jellemzőjét mutatják meg, tárják elénk és együtt alkotják Krisztus testét. Mind a monasztikus, mind az apostoli Rendekben szerzetesek élnek, akik egy életre fogadalommal kötelezték el magukat Krisztus követésére közösségben élnek, szerzetesrendjük meghatározott szabályzata szerint. A szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalma is közös, csupán az életformában vannak eltérések, de a lényeg ugyanaz: életük odaadásával akarnak válaszolni Isten szeretetteljes hívására.
A szerzetesek az imádság emberei, elsődleges hivatásuk az imádság. A szerzetes nem csupán magáért imádkozik a kolostorban, hanem elsősorban az egész világért. Minden nap az Isten elé áll és könyörög irgalomért, békéért, bűnbocsánatért az egész világ számára, minden emberért. Az Evangéliumban olvassuk, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. A monasztikus rendek életformájukkal az imádkozó Jézust jelenítik meg, míg az apostoli rendek jobban a tanító, gyógyító, cselekvő Jézust mutatják meg a világnak.
Monasztikus rendek például: a pálosok, trappisták, ciszterciek, karthauziak, bencések, kármeliták, ágostonos rendek kontemplatív ága, klarisszák stb.
Apostoli rendek például: domonkosok, ferencesek, piaristák, Teréz Anya nővérei (Szeretet Misszionáriusai), szatmári irgalmas nővérek, vincések, szaléziak.

Mi jellemzi a monasztikus- szemlélődő rendeket?

- Többnyire nagyobb létszámú közösségekben élnek
- A liturgia, imaórák ünnepélyes végzése
- Szigorú klauzúra: csak kivételes esetben hagyhatja el a kolostort
- Csend, magány
- Lectio Divina- a Szentírás elmélkedő olvasása
- Szellemi és kétkezi munka a kolostoron belül
- Önellátás
- Vendégfogadás, vendégszeretet
Az ora et labora- imádkozzál és dolgozzál elve jellemzi a monostorokat. A szüntelen imádság áthatja a munkát is. A szerzetesközösségben a munka a szegénység és aszkézis eszményéhez kapcsolódik. Már az első szerzetesközösségekben, a IV. században Szent Pachomius idején a monostor egy önellátó faluhoz volt hasonlítható, ahol mindenki hozzájárult a közösség fenntartásához a péktől kezdve a sarukészítőig. Szláv nyelvterületen a szerzetesek kezdetektől igen nehéz fizikai munkát végeztek: erdőírtás, kőtörés, építkezés. A szerzetes számára nincs különbség a szellemi és a fizikai munka között: a zsoltározó szakács, sajtot készítő trappista szerzetes vagy a tanító bencés között. A szerzetes imádkozva dolgozik és dolgozva imádkozik. A szemlélődő rendek napirendjében a legtöbb időt az imádság, zsoltárok  imádkozása, szemlélődés, a Szentírás olvasása teszi ki. Az imádság és munka ritmikus váltakozása harmóniát, békét, Isten jelenlétében való életet eredményez, melyet a monostorba betérő vendégek is megtapasztalnak.

Mi jellemzi az apostoli rendeket?

Hasonló élete van az apostoli rendben élő szerzetesnek azzal a különbséggel, hogy ott a munka valamilyen apostoli szolgálatot jelent.
Az apostoli szolgálatot végző szerzetesek azt a Jézust jelenítik meg a világ számára, aki jóllakatott sok száz embert, gyógyította a betegeket és tanította a tudatlanokat.
Ez a szolgálat mobilitást igényel, emberek közötti életet, a kolostor rendszeres elhagyását. A közös ima és elmélkedés ugyanúgy jelen van az apostoli szolgálatot végző szerzetes életében csak más hangsúllyal, figyelembe véve az emberek szolgálatát. Pl. a szegénygondozó nővér a nap kezdetén a szentmisében, zsolozsmában, elmélkedésben találkozik Isten szeretetével, és ezt viszi, adja tovább napközben az időseknek,  betegeknek, rászorulóknak, gyermekeknek, ahová a feladata szólítja. Este az Úr elé viszi egész napját, minden történését, Neki ajánlva a rábízottakat, a szegényeket. A szerzetes mások szolgálatában szentelődik meg.
Mivel ők gyakran elhagyják a kolostort, kapcsolatban vannak az emberekkel, másak a szabályaik, mint a monasztikus rendeknek. Az apostoli Rendeknél azért létezik a szabadság, hogy fel tudjon frissülni, hogy pihenni tudjon a szerzetes, aki másokért fárad.

A monasztikus rend nem több vagy jobb a másiknál, és fordítva sem igaz ez. Mindkettőben eljuthat a szerzetes a szeretet tökéletességére, mint ahogy sok szent élete ezt mutatja. A szerzetesi élet két arca, a monasztikus és apostoli élet nincs ellentétben egymással, hanem kiegészíti egymást. A monasztikus rendek az Egyház erőforrása, olyanok, mint valami energiatermelők. Sok csendes, rejtett életet élő szerzetes imája és áldozata szenteli meg ezt a világot, teszi termékennyé az apostoli munkát és az egész Egyházat. A rejtett élet gyümölcsét majd a mennyországban fogjuk meglátni.
„Az apostolság élete az evangélium szerinti élet.”(Szent Bazil)
Klimachos Szent János szerint a szerzetes egyetlen apostoli tevékenysége az életpéldája. Hatása egyszerű létezéséből fakad.
Ezért a szerzetes értékessége nem a munkássága, hanem Istennek való odaszenteltsége. A szerzetes elsődleges szolgálata nem az ezerféle munkát jelenti, hanem az istendicsérő zsolozsma végzését, bűnbánatot és vezeklést a világ üdvösségéért.
„Az apostolság soha nem egyéni tevékenység, emberi képességek és erőforrások eredménye, hanem együttműködés Krisztussal, aki az Egyház egész apostoli tevékenységének forrása és eredete.”(Puskely Mária: keresztény szerzetesség)
    
Takács M. Klarissza SFPS

Forrás: Ferences Szegénygondozó Nővérek


2016. január 4., hétfő

Pió atya gondolatai saját hivatásáról


„Az én szegény szívem mindig is szeretetben égett a Mindenség Istenéért, ám ugyanígy érzett minden teremtménye iránt. Szívem lángoló szeretetét ugyanis ekkoriban, bár ártatlanul és tudatlanul, a nekem tetsző, örömöt okozó teremtményekre öntöttem. Isten azonban mindig is különleges módon őrködött felettem, belülről dorgált, atyaian, kedvesen szidta meg lelkemet.

Egy szomorkás, de igen édes belső hang visszhangzott szegény szívemben, a szeretett Atya szava volt ez, aki fia elméje előtt felvázolta azokat a veszélyeket, amelyekkel az élet harcai során kellett volna megvívnia. A jóságos Atya hangja el akarta téríteni fiának szívét a gyerekes, ártatlan szerelmektől. Ez a szerető Atya arra kérte fiát, hogy szakadjon el teljesen a földi élet mulandó dolgaitól és szentelje magát teljesen az ő szeretetének.

Ráadásul az Atya, féltékeny szeretetében, gyakran azt is megengedte, hogy a test, ez a földből és sárból gyúrt teremtmény hálátlanul rúgásokkal és ütlegekkel borítsa el fiát, akit ő oly gyengéden szeretett, egészen addig, amíg a fiú meg nem értette, mennyire múlékony és hazug az a szeretet, amelyet ártatlanul és gyermeki módon a teremtmények iránt érzett.  (…)

(…) Két ellentétes erő küzdött egymással bensőmben, amelyek állandó harcban álltak és szívemet kis híján kettészakították. Egyrészt ott volt a világ, amely magának akart engem, másrészt pedig Isten, aki viszont egy „új”, másféle életre hívott meg. Istenem, hogyan is beszélhetnék arról a belső kínról, amelyet ekkor éreztem?

E szívemben megélt belső harcnak még az emlékére is újra megfagy a vér az ereimben, mintha az azóta eltelt húsz év sem tudná feledtetni annak borzalmát.

Világosan hallottam a belső hangot, amely arra szólított fel, hogy engedelmeskednem kell neked, jó és igaz Isten, ám a te és az én ellenségeim uralmuk alatt tartottak engem, csontjaimat morzsolták, és bensőmet szaggatták.

Én engedelmeskedni akartam neked, Istenem, lelkem Vőlegénye. Mindig ez volt szívem és elmém legfőbb gondolata és vágya, ám erőt kellett gyűjtenem, hogy rendíthetetlenül eltapossam e mulandó világ hamis csábításait és fenyegető uralmát. Te tudod, Uram, mily forró könnyeket ontottam előtted azokban a gyászos időkben. (…)

Ó Uram, ó Uram, ne engedd, hogy örökséged veszendőbe menjen! Add, hogy az én szegény szívem egyre erőteljesebben érezzen téged, töltsd be az én lelkemet, és vidd végbe bennem megkezdett művedet!”

Forrás: Pálos Nővérek


A megszentelt hivatás négy jele


Jezsuita hivatástisztázó személyesen kísért lelkigyakorlat


Időpont: 2016.  január 25-31.

Kísérők: Lukács János SJ; Nagy Bálint SJ

Életünk újra és újra útelágazáshoz ér, amikor döntéseket kell hoznunk. Hogyan tovább? Egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat hatalmas segítséget adhat, hogy felismerjük, mi is a mi hivatásunk. Van, akit a családalapítás vonz, de fél az elköteleződéstől. Van, aki vágyat érez Jézus osztatlan követésére az evangéliumi tanácsok útján, de bizonytalan, milyen formában is tegye. Szerzetesként, papként? Van, akit sokféle vágy feszít, s nem látja még, melyikre hallgasson. Szent Ignác lelkigyakorlatai a csend, az ima és a személyes beszélgetések révén segítséget nyújtanak abban, hogy rendet teremtsünk életünkben, és felismerjük legmélyebb vágyainkat. Mély vágyaink elvezethetnek hivatásunk felismeréséhez és egy-egy döntő lépés megtételéhez. Persze kiderülhet, hogy esetleg még nem érettek a feltételek egy végleges döntés meghozatalára. Egy lelkigyakorlat ennek ellenére is segítségünkre lehet az előrelépésben, vagy egy később meghozandó döntés előkészítésében.

Lelkigyakorlat típusa: személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat.

Kiknek ajánljuk: olyan 18 és 35 év közötti fiataloknak, akik vágynak rá, hogy életük egy fontos döntésében világosságot kapjanak. Vagy akik egyszerűen arra vágynak, hogy mélyebb kapcsolatban lehessenek Istennel.

Vezeti: Lukács János, Nagy Bálint (igény szerint további kísérők)

Időpont: 2016. január 25 (hétfő, vacsorától) – január 31 (vasárnap, ebéd).

Jelentkezés módja: az Életrendezés Háza honlapjáról letölthető formanyomtatványon - http://eletrendezeshaza.hu/?attachment_id=937

Forrás: Életrendezés Háza