2019. november 15., péntek

Az egyházmegyés konszekrált remete

A konszekrált remete egy olyan személy, aki nyilvános fogadalmat tesz a szegénységre, a tisztaságra és az engedelmességre a püspöke kezébe és az ő általa megszabott szabályok szerint él az egyházmegye kötelékében. Az „egyházmegyés remete” és a „konszekrált remete” remete életmódot folytat és ez a fajta konszekrált életút nagyon ritka. Ebben a cikkben a remete férfi. Mindazonáltal ugyanúgy megemlíthetünk női remetéket is.


Magányban élt élet


Minden remete magányban él. A közösségi kapcsolat szigorúan korlátozott, mivel a remete a kontemplatív életben az isteni dolgokkal foglalkozva éli hivatását a világ zajától távol. A konszekrált remeték nincsenek felszentelve, elköteleződésük egy központi elhelyezkedésű plébánián szokásos szentmise keretében. Ők ugyanúgy láthatók például élelmiszerboltokban, vagy a szükséges ügyeik intézése során. A magány mértékét és a szabályok megtartásának módja minden remeténél egyéni módon alakul és személyenként különbözhet. A „társadalomban” is élhetnek remeték az erre a célra kialakított lakóhelyen remeteségben. Közös programokon például szentmiséken találkozhatnak.

Nyilvános fogadalmak és életszabály

Ahhoz, hogy egy remete azzá váljon, egy bizonyos ideig remete életszabályt betartva kell élnie. A remete ezt a szabályt általában jóváhagyás céljából benyújtja püspökéhez. Ha a püspök észreveszi, hogy egy olyan remete, aki folyamatosan kiegyensúlyozott életmódot él és betartja az evangéliumi tanácsokat, egyházmegyés konszekrált remeteként elköteleződhet, és a felszentelhető azáltal, hogy fogadalmait a püspök kezébe leteszi.

Sivatagi atyák

A sivatagi atyák voltak az első ismert remeték. Magányban éltek, vagy úgynevezett „sejtek”-ben, vagy „remeteségek”-ben, amelyek távol voltak a lakott területektől, néhányan csoportokban vagy azokhoz közel. Végül sok remetékből álló csoport betagozódott monasztikus közösségekbe. Néhány mai rend megőrizte a remete hagyományokat. A karthauziak, kalmoduliak, a kármeliták és mások életére komoly hatással van a múltbeli remete életmód. A századok során a megszentelt élet intézményeinek egyes tagjai engedélyt kaptak arra, hogy remeték legyenek, míg azok, akik nem tagjai egy megszentelt élet intézményének, módjában áll, hogy az Egyházi Törvénykönyv 603. kánonja értelmében egyházmegyés konszekrált remeték legyenek. 

Hivatástisztázás

Ha szeretnéd megkülönböztetni, hogy egyházmegyés konszekrált remeteségre van e hivatásod, az első lépés, hogy lelki vezetőddel beszélj. Van lehetőség arra is, hogy felvedd a kapcsolatot az egyházmegye hivatalával és magával a megyéspüspökkel.

Therese Ivers JCL

Forrás: Do I Have a vocation? - https://doihaveavocation.com

 

Mi a hivatásod?


Beöltöztek a kispapok

Október 27-én a gyulafehérvári székesegyházban kilenc harmadévest fogadtak be a diakónus- és papjelöltek sorába. A beöltöző kispapok: Czirják Ottó (Csíkmadaras), Erdély Hunor (Kézdimartonos), Ferencz Egon-József (Szárhegy), Hegyeli András (Gelence), Hosszu Norbert-Lajos (Kézdimartonos), Kajtár Arnold (Hidegség), Kajtár Zsolt-László (Gyimesközéplok), Melega Ferenc-István (Aknasugatag), Nagy Ferenc (Deményháza).

 
A szentmisét Jakubinyi György érsek mutatta be a központi papsággal és a jelöltek plébánosaival. A főpásztor beszédében az Ószövetségből indult ki, kihangsúlyozva, hogy az Isten által intézményesített papság Lévi törzséből és Áron családjából való volt, akik áldozatot mutattak be a jeruzsálemi templomban, illetve magyarázták a Tórát a népnek. Nekik segítettek a léviták. Aztán voltak a bölcsek, akik jövendőmondással foglalkoztak és tanácsokat adtak a hétköznapi életben. Ilyen bölcs volt Jézus Sirák fia is, aki hangsúlyozza az imádság fontosságát.

„Az Ószövetség mindig előrevetíti az evangéliumot. A mai evangéliumban Jézus gyönyörű példabeszédben világít rá az ima milyenségének fontosságára. A farizeus odamegy a templomba és felsorolja cselekedeteit, míg a vámos nem mer a templomba előre menni, hanem megáll hátul és egy rövid imát mond el: Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek. (Lk 18, 13)” – fogalmazott a püspök. Krisztus figyelmeztet, hogy szüntelenül kell imádkozni és sosem szabad abbahagyni. „De hogyan értette mindezt, ugyanis rengeteg teendő van a hétköznapi életben?” – tette fel a kérdést az érsek. Egy orosz zarándok könyv szerint, ha a vámos imáját ismételjük naponta többször, „Jézus, könyörülj rajtam, bűnösön!”, az meghallgatásra talál. Az Újszövetségben a pap, próféta és a bölcs egyesül a pap személyében. A hívást Isten adja ingyen és boldog az az ember, aki meghallja ezt. Fontos, hogy a pap szolgálata Isten dicsőségére és a lelkek üdvére váljon. Ezért imádkozni kell, hogy Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett a jelöltekben – hangzott el a szentmisén.

Forrás: RomKat



2019. november 11., hétfő

Életre szóló elköteleződés Jézusnak


Tehető-e hármas fogadalom magánfogadalomként?

Környezetemben egyre többször felmerül a kérdés, hogy aki a megszentelt élethivatást hivatalos közösségen kívül magánfogadalom letételével éli meg a világban, mert vagy erre kap meghívást, vagy a továbblépésig ebben az életállapotban él, van-e lehetőség illetve érdemes-e hármas fogadalom keretében ezt megtennie, vagy kizárólag a tisztasági fogadalom letételével élhet.


Egyházjogi vonatkozás

Egyházjogilag nincs akadály megemlítve az Egyházi Törvénykönyvben arra nézve, hogy a pap vagy püspök előtt magánúton letett fogadalom hármas fogadalom legyen. Főleg régebben letett magánfogadalmaknál, az új Egyházi Törvénykönyv hatályba lépése előtt, idősebb személyeknél látok a környezetemben erre példát, amikor egy pap elfogadja a fogadalmat tett személytől a hármas fogadalmat.

Szerzetesi élethivatás és magánfogadalom

A hármas fogadalom a szegénység, tisztaság és az engedelmesség evangéliumi tanácsára alapvetően a megszentelt élet intézményein belül a szerzetesi hivatás megélésével van lehetőség, és véleményem szerint ebben a vonatkozásban értelmezhető. Ennek két okát látom felfedezni.

1.    Szerzetesi élet és magánfogadalom kapcsolata

A magánfogadalomnál nincs hivatalos közösség, akikkel egy kolostorban, vagy háztartásban kötelezően élnie kell a fogadalmat letevőnek és nincs közösségi elöljáró, aki utasításaival segítené a közösségi életben. A magánfogadalmas a világban él és e két előző okból az ő szegénységi fogadalma, amely azt jelenti, hogy nincs magántulajdona, nem értelmezhető, mert egyrészt szüksége van a világi egyéni életéhez vagyonra a megélhetéséhez és az önfenntartáshoz, másrészt nincs kinek elszámolnia, mert nincs elöljárója. Ugyanúgy a hivatalos közösséghez tartozó elöljáró hiánya miatt az engedelmességi fogadalom nem tartható meg úgy, mint a szerzetesi életben.

2.    A fogadalomtételt fogadó személye

Egyes paptestvérek véleménye szerint a magánfogadalmat letevő tehet hármas fogadalmat, mert az első pontban nem értelmezhetőnek leírt szegénységi és engedelmességi fogadalom a fogadalmat elfogadó papnak a személyében válik értelmezhetővé. Eddigi tapasztalataim szerint ez nemcsak, hogy helytelen, de veszélyes helyzetet is teremthet. Amikor a fogadalmat elfogadó személye lesz minden döntési helyzetben a mérvadó és neki történik a vagyon tekintetében az elszámolás, főleg női fogadalmat tevőknél ez egyrészt időben nem megoldható beszélgetéseket vonna maga után, másrészt veszélyeztetheti a harmadik éspedig a tisztasági fogadalom egészséges megélését. Az elöljáró szerepe és a szerzetesi szegénység ahol minden közös használatban van és nincs magántulajdon csak a pap és a fogadalmat tevő viszonylatában nem megélhető véleményem szerint az eredeti értelemben véve.

3.    Az egészséges út

A leginkább élhető és véleményem szerint helyes út a csak tisztasági fogadalom letétele. Az evangéliumi tanácsok így is megélhetők, az Úrnak való engedelmesség, amely a szentgyónások és lelki vezetések és más lelki segítségek igénybe vétele által és segítségével egyre jobban körvonalazódhat, illetve a názáreti szegénység a magántulajdon megtartásával. Ennek jelentése, hogy egyszerűségre törekszünk az anyagiakat illetően, de sem elszámolással, sem lemondással az anyagi javakról nem beszélünk. Ebben az életállapotban ilyen engedelmesség és szegénység teljes természetességgel élhető meg eddigi gyakorlatom alapján.

Jelen gyakorlat és jövőbeli kilátások

A jelenlegi modern papság általános gyakorlata ma Magyarországon az, hogy magánfogadalomként csak tisztasági fogadalmat fogadnak el. Tőlünk nyugatabbra a hármas fogadalomról egyéni úton is találtam írást, de véleményem szerint a csak tisztasági fogadalom jelen írásomban részletezett okok miatt megfelelőbb.

Arról, hogy a magánfogadalom jogi szabályozása a következő Egyházi Törvénykönyvben hogy kerül szabályozásra, most még korai lenne véleményt alkotni, de egyrészt a gyakorlat, másrészt teológiai tartalma miatt nem tartom valószínűnek, hogy a szerzetesi élethez közelítene a magánút.

Minden kedves magánfogadalmon gondolkodó és a magánfogadalmát megélő testvéremnek sok kegyelmet kívánok, hogy egyre inkább Istennek tetsző életet élhessen abban a formában, ahogy ezt lelkiismerete szerint életében megvalósíthatónak érzi a jelen szabályozás és gyakorlat keretein belül.


Hegyen épült város


Szükséges-e a szüzesség a konszekrált szüzességhez?


Én utam imaest a pálosoknál


Krisztus szeretetével a gyengék mellett

Giuseppina Vannini római katolikus szerzetesnővér teljességgel „római” a szó kettős értelmében is, hiszen itt Rómában született 1859. július 7-én. Másnap a Spanyol lépcső közelében álló Sant’Andrea della Fratte templomban keresztelik meg Giuditta Adelaide Agata névre. Kislány korában hamar elveszti Angelo és Annunziata nevű szüleit, ezért hét éves korában a Szeretet Leányai kongregáció nővérei fogadják be a kicsi árvát. Elsőáldozása napján Isten hangja magával ragadja és már ekkor kész magát teljesen Őneki ajándékozni, de a kolostor kapui zárva maradnak előtte gyenge egészségi állapota miatt.  


Egy gondviselésszerű találkozás

Évekkel később egy gondviselésszerű találkozás Luigi Tezza kamilliánus szerzetes atyával – akit azóta már boldoggá avattak – döntő változást hozott Giuditta életében. Kétségek gyötörték ugyanis amiatt, hogy kérelmét a szerzetesi életre mindig elutasították. 32 évesen, 1892. december 17-én Tezza atya lelkigyakorlatán rábízza magát a Gondviselésre, aki azt ajánlja neki, hogy alapítson szerzetes intézetet a betegek szolgálatára. Két napig tartó mély imádság után Giuditta beleegyezik, ám rögtön jelzi, hogy ő valójában „nem képes semmire sem”, csak arra az egy dologra, hogy „az Úrnak odaszentelje egész életét”.

Szent Kamill lelki örökségében jár 

1892. február 2-án a betegápoló rendet alapító Szent Kamill kápolnává átalakított szobájában – ahol egykor meghalt a kamilliánusok atyja –, születik meg Szent Kamill Lányainak Kongregációja. Giuditta ekkor kapja meg a Giuseppina nevet és kezdi el betegápolói szerzetes életét. Három évvel később, 1895. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén örök fogadalmat tesz, majd hamarosan megválasztják az új intézmény legfőbb elöljárójává.

Tanúságtétel az egyszerű és konkrét szeretetről

Tizenöt éven át folytatja a gyengélkedők segítését és a rend vezetését, amíg 1911. február 23-án véget ér földi pályafutása. Szent II. János Pál pápa 83 évvel később, 1994 októberében avatja boldoggá, újabb 23 év elteltével pedig Ferenc pápa az oltár dicsőségére emeli. Giuseppina Vannini életszentsége ma is, éppen az általa alapított Intézet révén, tanúságot tesz arról az egyszerű és konkrét szeretetről, mely az Úr Jézusnak a szegények, betegek, szenvedők és elesettek iránti együttérzéséből táplálkozik, jól emlékezve szavaira: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).  

P. Vértesaljai László SJ

Forrás: Vatikáni Rádió


2019. november 10., vasárnap

Afrikában mélyült el a papi hivatásom

Hogy mi köze van Tasnádnak Afrikához? Magának a városnak talán nem sok, a tasnádiak jelenlegi plébánosának viszont bőven van mesélnivalója afrikai lelkipásztori tapasztalatairól. Kruzslitz Imrével a missziós vasárnap apropóján beszélgettünk élő kereszténységről, tánckaros szentmisékről, na meg arról, hogy minden távolság és kulturális különbség ellenére – világegyházként – igenis közünk van egymáshoz!


Hogy kerül az ember egy budapesti irodából afrikai misszióba?

Főmérnökként dolgoztam Budapesten, amikor végül is megfogalmazódott bennem, hogy igazából a papságra vágyom, vagyis hogy a papságra hívott meg az Isten. És akkor egyben egy missziós meghívást is éreztem. Volt egy vicces része a történetnek. Az egyik kolléganő, akivel egy irodában dolgoztunk, újsághirdetéseket nézett, munkahelyet keresett, mivel az egész cégcsoport megszűnt, ahol dolgoztunk. Én már nem kerestem új munkát, mert tudtam, hogy szemináriumba fogok menni. Ez a kolléganőm egyszer csak felolvasott hangosan egy hirdetést, és hozzá is tette a magáét: ki az a „hülye”, aki ingyen elmegy dolgozni Afrikába? Erre én meg rögtön rávágtam: én vagyok az!

Hát így indult. (nevet) Kerestem a lehetőséget, először a verbitákkal szerettem volna kimenni, de velük csak egy vagy két évre lehetett volna menni, nekem pedig annyi időm nem volt, mert úgy terveztem, félévet maradok. Más szálon vettem fel a kapcsolatot Afrikában szolgáló missziós nővérekkel, végül mégsem tudtam rögtön kiutazni, mert kitört az országban a polgárháború.

Melyik ország volt ez?

Kenya. Letiltotta a minisztérium a kiutazást, meg kellett várni, amíg elcsitulnak a dolgok, és majd valamikor tavasszal, 2008-ban sikerült kijutni. Akkor már nem tudtam félévre maradni, csupán három hónapot, pontosabban nyolcvan napot töltöttem kint. Embu városában voltam a legtöbbet a nővéreknél, akik gyermekotthont, iskolát működtetnek. Részt vettem egy három héten át tartó amolyan lelkipásztori gyakorlaton, ami a jelentette, hogy hétfőtől-hétfőig különböző plébániákon laktam, és így láttam bele az ottani pasztorációba.

Elég „mély víznek” tűnik közvetlenül a szeminárium elkezdése előtt egy afrikai misszióban belekóstolni a lelkipásztorkodásba…

Gondviselés volt. Nekem ott mélyült el a papi hivatásom, ott éreztem igazán, hogy: igen, az Isten valóban elhívott engem. Ott egy nagyon élő kereszténységet tapasztaltam meg, és talán ez lenne az egyik leglényegesebb az életünkben.

Hogyan, miben nyilvánult meg ez az élő kereszténység?

A nincstelenség, a szegénység ellenére egy olyan életvidámságot tapasztaltam meg ezekben az emberekben, ami – úgy csapódott le bennem, hogy – az Istennel való kapcsolatunkból ered. Nekik a szentmise ünnep volt. A vasárnapi szentmise nem csak egy kipipálandó program volt a napból: az jelentette a hétnek és a napnak a csúcspontját, hogy együtt vagyunk, közösségben vagyunk, táncolunk és énekelünk az Istennek. Ezt megtapasztalni, hogy a jó Isten nem kipipálandó programként akarja a szentmisét, hanem igazi ünnepre hív, ez magával ragadta a többi fehér embert is. Fantasztikus volt megélni, nem lehetett immunis maradni.

Ott tényleg táncolnak is a szentmiséken?

Ó, hát még hogy! A püspöknek két tánckar, a papnak egy tánckar jár a bevonuláskor.

És nektek is be kellett, be lehetett ebbe kapcsolódni?

Persze, én is táncoltam. Amikor másodszorra, már papként voltam kint Namíbiában, 2016-ban, én is így vonultam be, táncolva a templomba. Fantasztikus élmény volt, tánckarral bevonulni a szentmisére!

Milyen volt ez a második kiutazásod, már papként: még többet tudtál adni mint az első alkalommal?

Az ember adni megy, de végül is rájön, hogy csak kapott! Ezek által az élmények által megtanulja értékelni az ünnepeket, hogy mit is jelent az, Isten minden vasárnap, minden szentmisével ünnepre hív. És ott az ember ajándékba kapja ezt az érzést, ezt a megtapasztalást. Sokszor adni mennek a misszionáriusok, de sokkal többet kapnak lelki értelemben.

Úgy tudom, tervezel egy harmadik utat is, és nem is akárhogy…

Az októberi rendkívüli missziós hónap hozta ezt a kezdeményezést. Mindig próbálok hallgatni a jó Istenre, hogy ha meghív valamire, akkor annak tegyek eleget. Most feljött bennem ez a meghívás, hogy közelebb hozni a hívekhez a missziót, mert évente nagyjából csak egyszer beszélünk róla, amikor missziós vasárnap elhangzik, hogy gyűjtés van… A szentatyának is ez volt az óhaja, hogy egy új tavasz kezdődjön el az egyházban ezzel a hónappal a misszió területén. És ezt szeretném valahogy közel hozni a hívekhez, hogy átérezzék, mit is jelent a misszió, kikhez is jutnak el ezek a gyűjtések. Azt találtam ki, hogy 15 hónapon keresztül gyűjtünk, minden hónap harmadik vasárnapján egy adott afrikai misszió számára, és az összegyűlt pénzösszeget – nyilván beváltva euróra vagy dollárra – elviszem és átadom személyesen, illetve a híveknek is felajánlottam a lehetőséget, és jelentkezett is valaki, hogy szeretne velem jönni.

Tehát elvisszük ezt a 15 hónapon át összegyűlt adományt, képeket készítenünk, és így kialakul egy közvetlen visszajelzés a híveknek arról, hogy az ő kis támogatásuk, milyen nagy dolog egy ottani misszió fenntartásában; hogy az Isten ügyében, mit is jelent a mi kicsi adományunk, milyen sok és nagy dolog. Ma, október harmadik vasárnapján kezdődik ez a gyűjtés, és 2021-ben fogunk majd kiutazni. És hogy miért ilyen hosszasan? Közben én is össze kell gyűjtsem saját magamnak az utazási költségeket, illetve nem lehet kimenni pár száz euróval, ide ezres nagyságrendű támogatás kell összejöjjön, hogy azt kivigye az ember. És az már komoly támogatást jelent ott, ahol egy-két eurós napibérrel dolgoznak az emberek.  Elgondolhatjuk, milyen nagyságrendű a segítség, ha kétezernyi eurót ki tudunk vinni, mekkora támogatás ez annak a missziós központnak!

A nagyváradi egyházmegyében a misszió területének megbízottja vagy, de mik a konkrét feladatok?

A plébánosi feladatokon kívül a püspök úr a tavalyi évben megbízott, hogy a Pápai Missziós Művek egyházmegyei felelőse legyek, és gyakorlatilag így csöppentem bele hivatalosan is a misszió ügyébe. Az a feladatunk, hogy megszervezzük országos szinten a Pápai Missziós Művek keretén belül az egyházmegyében ezeket a missziós foglalkozásokat. Ez most indul, tehát még kezdeti fázisban van, de ez az év és ez a rendkívüli missziós hónap, amit a szentatya elrendelt, jó lendületet ad. Fel kell hívnunk az emberek figyelmét arra, hogy egy nagy család, világegyház vagyunk, és felelősséggel tartozunk azért, hogy az egész világon terjedjen a hit. Ezt egy kicsit jobban felmutatni, a missziókra ráterelni itt is a figyelmet, mert 40 évig el volt vágva az egyház a misszióktól, tehát nem tudott senki misszióba küldeni. Viszont azóta sok lehetőség megnyílt, ezért is van ez a kezdeményezés, hogy minden egyházmegyében legyen jelen a Pápai Missziós Művek intézménye, és irányítsuk a figyelmet kicsit jobban mint eddig a misszióra.

Ha most arra kérlek, idézz fel egy emléket, helyzetet, ami még mindig elevenen él a szívedben Afrikáról, mi lenne az?

Nagyon sok ilyen pillanat van, de talán az élő szentmisék, ahogy felvillannak előttem azok az énekek, azok a táncok, ahogy tényleg ünnep volt ott lenni… Voltak nagyon mély megtapasztalások is, első kintlétemkor fordult az elő, hogy az egyik plébánián egyszerűen elfogyott az étel. És ebben megtapasztalni azt, hogy az ember több mint a szükségletei, tehát hogy ha nincs is étel, az Istennel való kapcsolat akkor is milyen mély tud lenni. Azóta szeretem a böjtöt (mosolyog), ott rá voltam kényszerülve, de egy nagyon mély megtapasztalás volt ez: valóban többek vagyunk, mint a szükségleteink, és az Istennel való kapcsolatunk nem attól függ, hogy most van mit enni vagy nincs mit enni. Ezek kellenek, szükségesek, de ennél sokkal több az életünk. Azóta teljesen más dimenziót kapott a böjt számomra. Ilyenek is előjönnek, meg az a rengeteg mosolygós, szeretetteljes gyermekarc.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve, hogy kapcsolódik most benned össze az, amit az előbb is hangsúlyoztál, hogy Afrikában nagyon élő, ünnep a szentmise, és az, hogy jövőre Budapesten is hatalmas ünnepre készülünk? Mit vársz, hogy készülsz 2020-ra?

Személy szerint nagyon várom és szeretnék részese lenni legalább néhány napra az eucharisztikus kongresszusnak. Remélem, sikerül a hívekkel is megéreztetni valahogy annak az örömét, amit én többszörösen átéltem ott, Afrikában – és ezért is szeretek oda menni –, hogy a szentmisén való részvétel valóban ünnep, egy olyan ünnep, ahol egymással is és Istennel is közösségben vagyunk. Afrikában talán nagyon könnyű ezt megtapasztalni, de itthon is meglehet. És én remélem, hogy egyszer mindenki átéli, átérzi és megéli annak az igazságát, hogy az Isten valóban ünnepre hív minket az eucharisztiában.

Serbán Mária

Forrás: RomKat



Teréz anya mellett ült a repülőn, majd hazája első katolikus papja lett

Biztos sokunkkal előfordult már, hogy konkrét jelet kértünk az Úrtól hivatásunk kapcsán vagy döntéseink előtt és Ő valamilyen úton, egyértelmű választ adott kétségeinkre. Kinley Tshering bhutáni jezsuita pap is jelet kért, a választ pedig nem mástól, mint személyesen Teréz anyától kapta meg.


Bhutánban, a Kína és India által határolt, kicsiny, mindössze alig 800 ezer lakosú kis országban nem megszokott, hogy valaki katolikus. Ugyanis a népesség háromnegyede buddhista, a többiek zöme pedig hindu vallású. Mégis van pár jezsuita az országban, akik viszont nem térítéssel, hanem csupán oktatással foglalkoznak.

Kinley Tshering nem meglepő módon buddhista családban született, viszont mivel kevés jó iskola volt az 1960-as években az országban, így előbb egy bentlakásos katolikus iskolába, majd a jezsuita atyák által vezetett iskolába került, ahol 9. osztályban családja nemtetszése ellenére megkeresztelkedett. Később jezsuita főiskolákra járt és az üzleti világban kezdett dolgozni, azonban nem érezte ott jól magát. Valami hiányzott számára és komolyan elgondolkodott rajta, hogy pap legyen. Ebben a döntésében viszont sok kétsége volt, ezért rengeteget imádkozott az Úrhoz, hogy küldjön neki egyértelmű jelet, ha a papi hivatásra hívja.

Ezt a jelet eléggé egyértelműen kapta meg, amikor 1985-ben Kalkuttába repült.

Ugyanis rájött, hogy aki mellette ül és imádkozik, az nem más, mint Teréz anya.

Beszélgetésbe elegyedett vele és elmondta neki, hogy mennyire bizonytalan papi hivatásában. Teréz anya viszont bátorította, hogy mondjon igent az Úr hívására. Tshering végül még aznap eldöntötte, hogy belép a Jezsuita Rendbe. 1995-ben ő lett az első és máig az egyetlen katolikus pap, aki Bhutánban született.

Néha érdemes nekünk is szétnézni magunk körül, esetleg beszélgetni a mellettünk ülővel. Ki tudja, talán az ő segítségével kapunk választ életünk nagy kérdéseire…

Forrás: Aleteia

További cikk a témában: https://katolikus.ma/nemzete-elso-katolikus-papja-lett-miutan-jelet-kert-az-urtol/

Nyílt este a Központi Szemináriumban


2019. november 3., vasárnap

Miért dönt úgy egy fiatalember, hogy pap lesz?


Németh István atyával a közelmúltban a papi hivatás misztikumát fejtegettük.

Gyerekként mindannyian arról álmodozunk, milyen lesz majd felnőttnek lenni. Tűzoltók leszünk vagy katonák. Németh István Debrecenben, a kálvinista Rómában született 1993-ban, egy vallását gyakorló katolikus család legidősebb gyermekeként, így szinte – vallja – „belenevelődött” az egyházba. A család számára mindig is természetes volt, hogy a vasárnapi szentmisére közösen mennek, hogy aktív résztvevői az egyházközség életének. Óvodai és általános iskolai éveit Debrecenben, a Svetitsben töltötte, a gimnáziumot pedig a Fazekas Mihály matematika tagozatán. Mindkét intézmény ugyan­olyan meghatározó volt későbbi pályája szempontjából.


– A hit nem csupán valamilyen kulturális örökség, amit a családban és a neveltetésben kapunk, hanem egy kapcsolat Isten és az ember között, és ennek a kapcsolatnak is lehet, hogy szüksége van arra, hogy ne mindig csak vallásos környezetben fejlődjön – mondta a Naplónak.

Tudatos választás

De mégis, hogyan készülhet erre egy egyszeri ember? Az atya hiszi, hogy nem csak úgy céltalanul élünk egyik napról a másikra. Hogy valahol legbelül mindenkinek van egy álma, egy igazi vágya – boldog szeretne lenni, és ehhez a boldogsághoz talán legbelül sejtjük is az utat. Sokszor azonban előfordulhat, hogy nem követjük az álmainkat, és sok-sok más dolgot helyezünk ezek elé. Ő nem szeretett volna ezzel így lenni. Tudatosnak érezte azt a választást, hogy amikor valami miatt Isten hívta őt a papi szolgálatra, ő mert elindulni ezen az úton.

És mikor hívta először Isten? – Nehéz ezt konkrétan megmondani. Gyerekként is volt már ilyen jellegű vágy bennem. Szívesen ministráltam, szolgáltam a szentmisék alatt, majd később kántorkodtam is. Tizenhat évesen jutottam el egy kis franciaországi faluba, Taizébe, ahol szerzetesek élnek a világ minden tájáról, és fiataloknak szerveznek találkozókat. Ez is fontos volt a végső igen kimondásában – emlékszik vissza.

Joggal vetődhet fel bennünk, világi hivatást űzőkben a kérdés: mennyi lemondással jár egy ilyen döntés? – Mint minden életstílusnak, úgy a papinak is megvannak a sajátosságai.
Jelenleg nincs olyan az életemben, amit annyira hiányolnék, viszont rengeteg jó dologgal, örömmel találkozom nap mint nap. Nem egy lehetetlen élet a papi – kaptuk meg a választ.

Lépésről lépésre

A pappá válás folyamata azonban nem áll meg a döntésnél. Sok-sok munka és tanulás követi, ami két fórumon zajlik: egy külsőn és egy belsőn.

A külső az, amit mindenki lát, és szemmel tud követni. Ennek a része a szemináriumi életforma. Azok, akik ezt az utat választották, egy közösségben élnek, imádkoznak és tanulnak öt-hat éven át. Ide tartozik a filozófiai és teológiai képzés is, valamint a különböző praktikus jellegű kurzusok elvégzése: a beszédművelés, hangképzés, retorika, prédikációs gyakorlat, gyóntatási gyakorlat és még sok más egyéb elsajátítása.

A másik a belső folyamat, a színfalak mögött zajló. Ez az, amit senki sem lát, mégis rendkívül fontos, ugyanis itt megy végbe a papnövendék belső életének fejlődése. – Elengedhetetlen az, hogy a leendő pap ne növekedjen az emberségben, a kereszténységben, az Istennel való kapcsolatban, és ehhez mind-mind szükséges az önnevelés és önképzés. Egyedül ez azonban néha nehezen menne, ezért mindenkinek kötelező a lelki vezetés. Ami azt jelenti, hogy havonta találkozunk egy szupervizorral, lelki vezetővel, aki rálát belső életünk alakulására, és esetleg segít olyankor, amikor valamiben elakadunk – tette hozzá.

Az egyház szolgálatában


István atya tanulmányait Egerben kezdte. Két évig járt ide főiskolára, ezután került Rómába, a Pápai Német–Magyar Kollégiumba. Három évig tanult teológiát a Pápai Gergely Egyetemen, majd püspöke Nyíregyházára helyezte, ahol egy évig lelkipásztor volt, eközben pedig megszerezte hittanári diplomáját Magyarországon. Egyéves gyakorlat után újból Rómába vezette útja, és a Pápai Biblikus Intézet hallgatója lett. Jelenleg a licenciátusi képzésen vesz részt. A képzés négyéves, és a Bibliával, a biblikus nyelvekkel (héber, görög, arám) foglalkozik.

Lenyűgöző életútjának mindennapjai jelenleg így zajlanak. – Rómában tanulok továbbra is, tulajdonképpen egyetemi életet élek: reggel felkelek, elmegyek az elő­adásokra, délután tanulok, a könyvtárban vagyok, készülök az órákra, este pedig a kollégiumi közösségben töltődöm fel. Emellett pedig egy Róma melletti kis faluban segítek a helyi plébánosnak a lelkipásztorkodásban.

Németh Istvánt 2017. október 10-én Rómában, a Szent Ignác Bazilikában szentelte diakónussá Stefan Heße hamburgi érsek, majd 2018. június 23-án lett pap Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban, Palánki Ferenc püspök atya kézfeltétele és az egyház imája által.

Laszkács Denise

Forrás: Hajdú-Bihar megyei hírportál

Szentségimádás az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció nővéreivel


Lelki hétvége fiataloknak Máriabesnyőn


2019. október 23., szerda

Egyházi személyek a tisztaság fogadalmáról


Hiba György SJ hivatásának története

Felnőttként jöttem vissza az egyházba, saját akaratomból, azért, hogy egészen neki adjam magam. Tízéves koromban jártam hittanra és elsőáldozó lettem – a szüleim kedvéért. Aztán fiatal felnőttként bérmálkoztam, hogy unokahúgom keresztapja lehessek. Aztán ismét elfelejtettem a keresztény voltomat. Éltem az életemet, volt párkapcsolatom hosszú éveken keresztül. Közben elkezdtem dolgozni Pannonhalmán, ahol először gyújtottam gyertyát a nagyapám emlékére. Életem első meghatározó lelki élménye. Aztán elkezdtem egyetemre járni. Mindezzel együtt ürességet éreztem, tetteim, párkapcsolatom értelmetlenségét. Kerestem valamit.


Vissza a hithez

Évekkel később az egyetem vége felé láttam egy szerzetesekkel készült interjút. Olyan béke áradt belőlük, hogy azt a tévén keresztül is megéreztem. Ez az, amit kerestem. Az első adandó alkalommal felkerestem a közeli plébániát, elkezdtem újra megismerni a hitemet, azt, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Kiléptem a párkapcsolatomból, életgyónást végeztem, és nagyon szerettem volna Neki szolgálni. De hogyan? Erre nem találtam választ.

Jezsuita hivatás

Az egyetemet befejezve tanítani kezdtem egy szakiskolában. Ez alatt az idő alatt ismertem meg a jezsuitákat, és a lelkigyakorlatok révén egyre mélyült bennem az a belső késztetés, hogy kövessem Őt. Lépni azonban nem tudtam, mert belül bizonytalan voltam és féltem a döntéstől. Családot is szerettem volna alapítani és Jézust is szerettem volna szolgálni. Talán együtt is fog menni – gondoltam. Újabb párkapcsolat, újra az érzés, hogy hiányzik valami. Hiába jártunk együtt templomba, hiába értettük meg egymást. Valami mélyebbre vágytam. Sokat küzdöttem belül ezzel a kettősséggel. Aztán egy szentmisében egyszer csak azt éreztem a szívemben, hogy teljesen Jézusé akarok lenni. Belső nyugalom és öröm volt bennem. Felkerestem a jezsuitákat, és egy év jelölt idő után novícius lettem. A kemény belső küzdelmek továbbra is jelen voltak és vannak az életemben, de ez és sok más belső élmény erőt ad. Ha elgyengülök, idáig mindig kaptam erőt ahhoz,  hogy átvészeljem a nehéz pillanatokat. Mindez megerősít abban, hogy a helyemen vagyok. Hálát érzek minden pillanatért.

Forrás: Jezsuiták 


A Regnum Christi közösség megszentelt női ága


A magánfogadalom érvényessége

Kérdés: 

Magánfogadalom tétele csak pap előtt érvényes, vagy magamban is megtehetem?

Válasz:

Az a magánfogadalom, amely az életállapotra vonatkozik, tehát a házasság kizárása az Isten Országáért vállalt tisztaságra törekedve, ez csak pap vagy püspök kezébe letéve minősül az Egyház számára érvényesnek, amely az Egyházi Törvénykönyv szerint bűn terhe alatt kötelező a fogadalmat tévő fél számára.


Az Úr biztosan komolyan veszi azt a fogadalmat is, amelyet valaki magában tesz, de ha az Egyházhoz hűek vagyunk, és nem akadályoz a fogadalom letételében semmi, akkor abban az esetben mindenképp érdemes felszentelt pap vagy püspököt megkérni, hogy fogadja a fogadalmunkat. Ebben az esetben, az Egyházi Törvénykönyvben szereplően csak ő az, aki fel tud oldani e szent kötelék alól, és ha nem tartjuk be a fogadalmat, az bűn terhe alatt kötelez bennünket. 

A tisztaság megszegése fogadalom nélkül is bűn, de ebben az esetben minden házassággal, párkapcsolattal összefüggő kezdeményezés bűn, tehát vállalni kell az egyedüli élet keresztjét felajánlva Isten Országáért.

A pap vagy püspök az Egyház nevében fogadja a fogadalmat, de ez magánfogadalomként nem kötelez hivatalosan, tehát nem kell egyházi szolgálatot vállalni, mint a szüzek rendjében a konszekráció liturgiájában részesült szüzek esetében, vagy a szerzeteseknél. Az életállapot és a teherbíró képesség szerint lehet vállalni egyházi feladatot, de ez nem a fogadalom következménye, mindezt Isten Országának épüléséért lehet vállalni annak, aki a létfenntartásért vállalt munkája mellett ezt még el tudja látni, ha nem fizetett egyházi szolgálat a tényleges munkája.

Korábbi vonatkozó cikkek az oldalról:


A jezsuita generális különleges üzenete fiatal jezsuiták és jelöltek számára


Kapucinus Lelkiségi Napok


Kapucinus Lelkiségi Napok

2019. október 25-27 között

a Budai Kapucinus Rendházban.

Hivatásébresztő és gondozó programunkra szeretettel várunk minden 15-25 év közötti fiút, fiatal felnőttet, akik örömmel merítenének a kapucinus lelkiség és közösségi élet forrásaiból.

 


Érdeklődj, jelentkezz, gyere el Te is!
Jelentkezési határidő: október 23-a.

Fr. Virth József OFMCap
Email.:fr.jozsef@gmail.com

Forrás: Magyar Kapucinus Delegáció