2019. július 7., vasárnap

Jótanácsok hivatástisztázáshoz egy szeminaristától


Légy ott Istennel - hétvégi imanapok a Sacré Coeur Nővéreknél


Isten sokarcú, gazdagsága kimeríthetetlen, sokféle hangon szól hozzánk, így mi is sokféle módon válaszolhatunk neki. Kapcsolatba léphetek Istennel a Szentírás szavai, a képzeletem, a testem, a zene, a természet vagy a csend segítségével, és még sok más módon. Az Egyház nagyon gazdag kincsestárral rendelkezik, ezekből merítünk ezen a hétvégén, hogy a különböző imaformákat megtapasztalva felismerjük, melyek segítenek most bennünket közelebb lépni Istenhez vagy jobban megnyílni számára. 


Időpont: 2019. október 4. 18h - október 6. 14h
Helyszín: Forrás Lelkiségi Központ (1121 Bp. Mese u. 11.)
Jelentkezés: hivatasrscj@gmail.com

Bentlakásos program, ezért a létszám korlátozott.

Vezetik: Heim Kata rscj, Szulyovszky Hajnalka rscj és még más Sacré Coeur nővérek is
Korhatár: 19 - 36 év
Ára: diákoknak 3500/éj 
Keresettel rendelkezőknek: 6000Ft/éj (Szükség esetén kedvezmény kérhető!)

Azok számára, akik szeretnék, ez a program a hivatáskurzus bevezető alkalma, amely majd novembertől havi egy szombati (ill. vasárnapi) nappal fog folytatódni egészen májusig.
De lehet jelentkezni csak erre a programra is.

Forrás: Sacré Coeur Nővérek


Elhunyt Mona Ilona Anícia szociális testvér

Mona Ilona Anícia életének 98. évében 2019. július 2-án békésen hazatért az Atyai Házba. Temetése július 22-én, hétfőn délután 5 órakor lesz, szentmise keretében, a remetekertvárosi Szentlélek-templomban.


Életének 98. évében, július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén hazaszólította az Úr Mona Ilona Anícia szociális testvért, a Szociális Testvérek Társasága irattárának létrehozóját, a Salkaházi Sára és Slachta Margit testvérekről szóló életrajzok szerzőjét, a szerzetesközösség történészét.

Sarlós Boldogasszony ünnepén vitte őt haza Jegyese, hogy a találkozásnak ezen az ünnepén immár a mennyei otthonban örvendezhessen a végső találkozásnak.

Mona Ilona Anícia testvér 1921-ben született Tápiósülyön, háromgyerekes munkáscsaládban, legidősebb gyermekként. Iskoláit Budapesten végezte.

Kilencéves volt, amikor a szerzetesi hivatást kapta. Elsőáldozás után egy Kis Szent Terézről szóló könyv hatására megfogalmazódott szívében a gondolat: az Úristen úgy akarja őt magának, mint Kis Szent Terézt. Az is bizonyossá vált számára, hogy „fiúkkal többé nem játszhat”. A hitoktatónőjétől kapott nagyheti szertartásfüzetből értette meg, mi történik az oltárnál. A liturgia teljesen lenyűgözte. Valamilyen bencés jellegű, klauzúrás közösségbe szeretett volna belépni, de hogy hogyan és hol, azt sokáig kereste.

1939-ben, érettségi után az Élelmiszerjegy Központban helyezkedett el, a budapest-újlaki templom közelében. Itt két évig dolgozott. A hosszú ebédszüneteket a templomban töltötte szentségimádásban, és közben kereste, hová hívja őt Isten. 1941-ben imádságban kérte az Urat, tegyen valamit, mert már nem bírja tovább a keresést. Válaszul a Szociális Testvérek Társasága által alapított és vezetett Katholikus Szociális Képző ismertetője került a kezébe. Azonnal jelentkezett. A kétéves képzés alatt találkozott a testvérekkel. Egy alkalommal bekéredzkedett szentségimádásra a testvérek kápolnájába is, ahol az Oltáriszentségre nézve azt a belső indítást kapta, hogy ebbe a közösségbe kell belépnie. Fél évig küzdött a felismert hívás ellen, majd 1942. március 19-én írta meg felvételi kérelmét. Egy hónap múlva kapott választ arról, hogy kérésének megfelelően felvették külső, tehát titkos testvérnek. Úgy érezte, meghalna, ha elutasítanák.

A képzés elvégzése után Mosonmagyaróváron lett városi szociális gondozó. A főváros első bombázásakor családjáért aggódva Budapestre helyezését kérte az Országos Szociális Felügyelőségtől, így Pestszenterzsébetre került. Budapest ostromát pincében vészelte át családjával együtt. Húgaival vöröskeresztes szolgálatot teljesített. 1945 januárjában egy bombatámadás során édesapjával együtt megsebesült. Édesapja belehalt sérüléseibe.

Nem lépett be a Demokratikus Nőszövetségbe, ezért 1946-ban elbocsátották munkahelyéről, ezt követően belső testvérként folytatta a noviciátust. 1946-ban Szent Benedek családi neve, Aníciusz után az Anícia társulati nevet kérte. Jelmondata ez volt: „abyssus abyssum invocat” (azaz: „mélység kiált a mélységnek”). 1948 pünkösdjén tett első fogadalmat. Örökfogadalmára (1958) mottójához hozzátette még az „Ámen. Alleluja.” zárást. 1948-ban a Katolikus Dolgozó Leányok Országos Szövetségébe (DL) kapott beosztást, decemberben kihelyezték a háború alatt tönkretett Albert utcai DL-otthon vezetésére, elképzelhetetlenül nehéz körülmények közé.

1950 a szétszóratás éve volt. A szerzetesrendek feloszlatásakor a Társaság szabályzata segítette őt a szerzetesi élet folytatásában, mivel közösségük célját titokban is követhették a testvérek. Csoportokba rendeződve lakásokban találkoztak hetente. 1950 után a testvérek megélhetése és lakhatása sem volt egyszerű. A DL-otthon megszűnésétől kezdve Anícia testvér albérletekben lakott. 1954-ben került a Gellérthegy utcába, dr. Hetényi Gézáné Margit nénihez, aki a Társaságtól kért testvért albérlőnek. Egy év múlva Borsai Ilona testvér is ide költözött. Az évek során sokak találtak itt otthonra. Külföldről hazalátogatók, Erdélyből érkezők, segítségre szorulók, testvérek és barátok előtt mindig nyitva állt az ajtó. Anícia testvér haláláig ebben a lakásban lakott.

A kommunizmus alatt a szerzetesi élet nem volt veszélytelen: a testvéreket megfigyelték, kihallgatták, többeket letartóztattak, börtönbe zártak. Anícia testvért is kihallgatták a Gyorskocsi utcában. Csak fizikai munkát vállalhatott. Dolgozott háztartásbeliként, vasgyári segédmunkásként, 1953-as leszázalékolását követően pedig háziipari szövetkezetben. Később Borsai Ilona testvér segítségével a Népművelési Intézetben lett félállásban gépíró. 1956-ban beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–könyvtár szakára, ahol 1961-ben diplomázott. 1961–62-ben a Zenei Lexikon Szerkesztőségében korrektor, 1962-től 1976-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, az egykori Nemzeti Zenede könyvtárosa, könyvtárvezetője volt.

Fő kutatási területe a magyar zeneműkiadás, a Liszt Ferenc Társaság és a Szociális Testvérek Társaságának története volt. A Szociális Testvérek Társaságára vonatkozó dokumentumok gyűjtésére, a Társaság történetének, valamint Salkaházi Sára és Slachta Margit életének feldolgozására az akkor már nagybeteg Slachta Margittal történő 1964-es buffalói találkozása indította. 1976-tól, nyugdíjazásától kezdte el gyűjteni a Társaság történeti dokumentumait a Magyar Országos Levéltárban, az Országos Széchényi Könyvtárban, Esztergomban, a prímási levéltárban, a fővárosi és a parlamenti levéltárban, testvérek hagyatékaiban. Így került hozzá Salkaházi Sára testvér naplója is. Kutatók, egyetemi hallgatók és sokan mások használták forrásként az általa létrehozott archívumot.

Publikációi jelentek meg szaklapokban (Studia Musicologica, Fontes Artis Musicae, Magyar Zene, Parlando, Ethnographia, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok), napi és hetilapokban. Önálló munkái: Liszt Ferenc és a reformkor 1839–1840 (1980), Magyar zeneműkiadók és tevékenységük 1774–1867 (1990), Salkaházi Sára élete (1989), Slachta Margit (1997).

Számos előadást tartott külföldön a Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetsége konferenciáin, később pedig a Magyar Egyháztörténeti Társaság meghívására. Többször készült vele televíziós interjú, és szerepelt dokumentumfilmekben is. A Slachta Margitról szóló dokumentumfilm anyagát is Anícia testvér adta.

2002-ben gazdag tudományos, pedagógiai és könyvtárosi munkásságáért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését kapta.

A Szociális Testvérek Társasága Magyar Kerületében volt kerületi tanácstag, káptalani küldött és helyi elöljáró. A ’80-as évektől időszakosan tanított társaságtörténetet és tartott a testvérek számára lelkigyakorlatokat is.

Anícia testvér elmondása szerint semmi nem sikerült úgy az életében, ahogy gondolta, és ahogy tervezte, és minden jobban és boldogítóbban sikerült, mint ahogy azt elgondolni vagy eltervezni tudta.

Hisszük, hogy Sarlós Boldogasszony ünnepe, a nagy találkozás után már az örök boldogságot élvezheti Jegyesével, aki már gyermekkorától lefoglalta őt.

Forrás: Szociális Testvérek


Verbiták Magyarországon - Rostás Sándor SVD


Mi a ferences lelkiség lényege?



Először is egy új istenkép. Ferenc a "bőrén" tapasztalja meg, hogy Isten Atya! Nem felülről lehajló feudális úr, nem a keresztes háborúk Istene, hanem alázatos. Ferenc megdöbbenve ismerte fel a Megtestesült Igében Grecciótól (Betlehem) az Alvernáig (Golgota), hogy Isten alázatos. Közösségét ez a látomás határozza meg. Az elöljárók szolgák, az alattvalók urak, de mind testvérek. Kora társadalmának és Egyházának egyoldalú piramis-képletét nem bírálja, nem lázad ellene, de a maga számára azt a hivatást kapja, hogy az Atya gyermekeként a magát kiüresítő Fiút kövesse a Lélek erejében. Ha valaki az mondja: testvér, akkor feltételezi, hogy van közös atya. Az ateista humanizmus alapján soha nem lehet egyetemesen testvéri világot alkotni, mert hogyan lennének az emberek testvérek, ha nincs Atyjuk. Tehát mi mind testvérek vagyunk. Ferenc nem akarta látni a fától az erdőt. A konkrét, előtte álló testvér soha nem a közösség egyetlen százaléka, hanem csoda, szentséges titok. Egy ferences kutató kimutatta, hogy Ferenc összefoglaló értelemben soha nem használja a közösség szót, de még a fraternitas, "testvéri közösség" szót sem, mint ahogy sokan megteszik, hogy aztán egy elvont fogalom nevében az egyént elfelejtsék. Anyai szeretettel, vagyis konkrét gondoskodással kell egymás felé fordulni. A testvéri kapcsolatokat a minoritas, vagyis a szolgáló szeretet jellemzi! Ferenc felfedezi, megérti, hogy Isten szeretetének a minores a kiváltságosai. Egyéb gondja sincs, mint hogy mindig lent maradjon, kicsi maradhasson és szolgálhasson, mert Istennek "úgy tetszett", hogy a kicsiknek nyilatkoztassa ki az Evangéliumot. A minoritásnak csak egyik aspektusa a szegénység. Nem a leglényegesebb. A minoritás jelent alázatot, aktív teljes szolidaritást a marginalizáltakkal stb. Végül új kapcsolat a teremtéssel. A mai ember egyoldalúan viszonyul a világhoz. Uralkodni akar rajta és meggondolatlanul kihasználja. Ferenc Isten egyetemes atyaságának és az Ige megtestesülésének komolyba vételével új kapcsolatba jutott a világgal: testvéri kapcsolatba. Mert a világ nem natura, és nem "adottság", hanem teremtés: vagyis Isten ajándéka. A semmi fölött kimondott epiklézis által szentségi jele az Igének.

Barsi Balázs OFM

Forrás: Urbán Erik OFM


Fogadalmának 85. évfordulóját ünnepelte a legidősebb szalézi

A világ legidősebb szalézi szerzetese Władysław Klinicki atya, aki nemrégiben töltötte be a 105-ik életévét, június 26-án a szerzetesi közösségében megünnepelte szerzetesi fogadalmának 85. évfordulóját.


Az ünnepi szentmisét Msgr. Sergio de Deus Borges,  São Paulo Santana püspöki régiójának segédpüspöke mutatta be, Fernando Legal, a São Miguel Paulista egyházmegye emeritus püspökével és Justo Ernesto Piccinini szalézi atyával, Brazília São Paulo (BSP) tartományának elöljárójával együtt.

A legidősebb szalézi 1914. június 1-jén született Lengyelországban. A szülei Karol Klinicki és Katarzyna Kitlinska. Édesapja vasutas, édesanyja köztisztviselőként dolgozott. Négy testvére volt: Bolesław, Maria, Stella és Franciszek.

A második világháború alatt Władysław atya 5 évig raboskodott egy náci koncentrációs táborban. 1968-ban érkezett Brazíliába. Először Lavrinhasban a lengyel közösség lelkészeként szolgált, gyóntatott és angol nyelvet tanított a jelölteknek. Egy évet töltött Americanában mint plébániai vikárius, a következő tíz évet Pindamonhangabában töltötte, majd visszatért Lavrinhasba. 1990-től a Santa Teresinha közösség tagja.

Władysław atya misszionáriusi tevékenységét a gyóntató szolgálat jellemzi. A rendtársai azt mondják róla: „Ő egy olyan pap, aki pontosan, tömören fogalmaz. Azt kéri a gyónóktól, hogy a helyes úton járjanak és a bűnbánók lelkébe a megbocsátás és az isteni kegyelem balzsamát csepegteti.”

Az olyan mondatok, mint "Jézus, bízok benned", „Akkor is megmentelek, ha úgy gondolod, hogy már minden elveszett” - Szent Faustina Kowalska, az isteni irgalmasság apostolának szavai szerepelnek mindennapi életének állandó szóhasználatában.

Amikor 100 éves volt, azt írta: "Az isteni kegyelemnek köszönhetően 100 éves lettem, és azt gondolom, hogy ez már sok. Az emberi élet harmadik korszakában vagyok. A harmadikban és az utolsóban, mert a Szentírás azt mondja: „Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad.” (Zsolt 90.10)

Klinicki atya tavaly ünnepelte papságának 75-ik évfordulóját.

Forrás: ANS-São Paulo/Szaléziak


Egy pálos szerzetes legalább négy órát imádkozik naponta


A keresztény ember érzi, mert megtapasztalta Isten szeretetét

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosoké. Történelmi okok miatt, 1785-ben a központ Lengyelországba tevődött át. Már minden lakott kontinensen jelen vannak. A magyarországi tartományfőnök, Csóka János a pécsi rendházban él. Fiatalnak számít a szerzetesek között a maga 45 évével. Imával, vezekléssel és a hívek szolgálatával – misézéssel, gyóntatással, lelki vezetéssel – telnek napjai.

 
‒ Ma már az USA-tól Dél-Afrikáig minden lakott kontinensen működnek pálosok – mondja Csóka János -, még Ausztráliában is. A legtöbben persze Európa országaiban. Nem nagy létszámban. Mi, magyarok 19-en vagyunk: Budapesten, Pécsen, Márianosztrán, Pálosszentkúton, és idetartozik az erdélyi Hargitafürdő kolostora is.

‒ A tartományfőnöki tisztség kötött időre szól?

‒ Három évre választható meg valaki, egymás után kétszer, aztán egy ciklus kihagyásával, esetleg még egyszer. Én most az ötödik évemet töltöm magyarországi tartományfőnökként.

‒ Az első számú vezető Lengyelországban van? Hogyan alakult ez így, ha magyar alapítású a rend?

‒ Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította a rendet 1250-ben a Pilisben. Maga köré gyűjtötte az ottani remetéket. Később kapcsolódtak ehhez a kezdeményezéshez az ország más területein élő remeték. Pécsen például Bertalan püspök kereste fel a Jakab-hegyen akkoriban remeteségben élőket, s úgy csatlakoztak Özséb atyáékhoz. A pápai jóváhagyást 1308-ban kapta meg a pálos rend, s a török időkig a virágkorát élte. Királyok, főurak támogatták. Sokan jelentkeztek szerzetesnek. A középkori Magyarországon körülbelül száz pálos kolostor működött. Aztán vissza kellett húzódni a törökök által meg nem szállt területekre. Az ország visszafoglalását követően újabb virágzás indult, ami II. József feloszlató rendeletéig, 1785-ig tartott. A lengyel tartomány akkor már levált, így oda átmenekíthető volt a rend. A központ máig ott, Czestochowaban van. A generális atya: Arnold Chrapkowski.

‒ A visszatelepülés mikor történt?

‒ Csak 1934-ben. Érdekességképpen megemlítem, hogy Nagy Lajos király 1382-ben 16 pálost küldött Lengyelországba az ottani rendet létrehozni, s a visszatéréskor ugyancsak 16-an érkeztek onnan, ide. A háború után megint nehéz időszak következett. Feloszlatás, és 1989-ben az újraindulás. Közben azért működgetett a rend, voltak titokban belépők is.

‒ Ön hogyan lett szerzetes? Sokat vacillált vagy egyértelmű volt, hogy erre az útra lép?


‒ Az érettségi után könyvtáros asszisztensi végzettséget szereztem, s aztán jelentkeztem a pálosokhoz. A belső indíttatás és az odaföntről való megerősítés megvolt; akkor már tudtam, hogy itt a helyem. Elvégeztem a hittudományi főiskolát, elkezdtem a szerzetesi életet.

‒ Mit csinál egy pálos szerzetes?

‒ Szemlélődő rend vagyunk, alapvető fontosságú az istenkapcsolatunk; anélkül nincs értelme az egésznek. Egy pálos szerzetes legalább négy órát imádkozik naponta. Három koncentrikus körrel tudnám szemléltetni, hogy mit is csinálunk. A belső kör az Istennel töltött időt jelenti. A kicsit tágabb körbe tartozik a közösségben végzett ima, zsolozsma és a vezeklés. Ezt nem magunk miatt, hanem az országban a világban élőkért végezzük. A harmadik körbe pedig a hívek konkrét szolgálata tartozik, a lelkipásztorkodás.

‒ A vezeklés része az önostorozás is, ahogy Gárdonyi regényében, az Isten rabjaiban olvasható?

‒ Ez már kötelező jelleggel nincs nálunk. Mindenki maga dönt a vezeklés mikéntjéről. A lényeg, hogy amit az élet hoz, ami Isten akarata, azt vállaljam, azt békével hordozzam.

‒ A lelkipásztorkodás alatt a saját templomukban való misézés, gyóntatás értendő?

‒ Pécsen két templomot látunk el. Misézést, gyóntatást, lelki vezetést, lelkigyakorlatok tartását is végeznek pálosok. Esetenként hittan tanítást, helyettesítést más plébániákon, zarándoklatvezetést. A legtöbbünk pap, úgyhogy ezek a feladatok eléggé lekötnek bennünket.

‒ Nem mindannyian papok?

‒ A szerzetesség nem jár együtt automatikusan a papsággal. Ha egy fiatalember elhatározza, hogy Istennek szenteli az életét, három fogadalmat tesz: szegénység, szüzesség és engedelmesség az elöljárónak valamint a rend szabályzatának. Aztán, ha akarja és a közösség is helyesnek tartja, felszentelhető papnak, de ez nem kötelező. A régi közösségekben volt 10-20 szerzetes és egy-két pap. A szerzetesek földet műveltek, építkeztek, dolgoztak és imádkoztak, a pap-szerzetesek pedig a lelkipásztori teendőket látták el.

‒ Miből él ma a rend? Vannak bevételeik? Adóznak? Használnak számítógépet, internetet?

‒ Természetesen, végezzük a szükséges adminisztrációt, használunk internetet, amikor és amire kell. Adományokból, az egyháznak nyújtott állami támogatásokból, és az idős atyák nyugdíjaiból származnak a bevételeink.

‒ Sokan járnak a pécsi pálos misékre távolabbi településekről is. Mi lehet ennek az oka? Jobbak a szentbeszédeik?

‒ Ezt nem tudom megmondani. A jó szentbeszéd egyrészt Jézusról szól, jó hírt közöl, másrészt kapcsolódik a hallgatóság életéhez; megszólítja őket. Nem a fejük fölött beszélünk el.

‒ Pünkösdkor az apostolok úgy szólították meg a hallgatóságot Jeruzsálemben, hogy minden náció tagjai a saját nyelvükön értették a mondottakat. Mi ennek a lényege? Hogyan lehet elmagyarázni a ma emberének, aki a „hiszem, ha látom” elv alapján gondolkodik?


‒ Nehéz elmagyarázni olyanoknak, akik nem hit közeli emberek, hogy a hívők, ilyen és más jelekből megtapasztalták Isten jelenlétét. Vitathatatlan, hogy mindannyian szeretetre, örömre vágyunk. Jut is néhány morzsa ebből-abból, de egy idő után, sokan azt gondolják: ez van, ennyi van, ezzel kell kiegyezni, ez a realitás. És a szív mélyén élő vágyat, hogy szeretve legyek és én is szeressek, elengedik. Beletörődve, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezzel szemben, amit a kereszténység hirdet, és ünnepel, pünkösdkor is, hogy nekünk tapasztalatunk van arról, hogy ez a túl szép: igaz. Isten szentlelke kiáradt a szívünkbe, beáradt a bensőnkbe, átéljük, megtapasztaljuk, hogy végtelenül szeretve vagyok, és képessé válok embertársaimat igazán szeretni.

‒ És akik nem ilyen töprengős alkatok? Legyen kaja, pia, csaj…

‒ Azzal nem lehet mit kezdeni. Akinek nem kell több, az bizonyára rendben van úgy. Voltam börtönlelkész is, Márianosztrán, tudom, hogy akadnak, akiknél ez minden. A többség szerencsére nem ilyen.

‒ De akkor miért csökken a papok és a hitgyakorlók száma egész Európában?

‒ Maga a kor nem kedvez az elköteleződésnek. Gyorsan változó világban élünk, ezért állandó bizonytalanság vesz körül bennünket. Ami ma érték, nem biztos, hogy tíz év múlva is annak számít. Ki tudja, hogyan változnak a körülmények akkorra? Nagy a kapkodás, sok a rizikó. Miből maradok ki, ha ezt bevállalom? Emiatt még a rövid távú elköteleződés is kockázatos, nemhogy a hosszú távú: házasságot kötni, papi, szerzetesi fogadalmat tenni…

Forrás: Keresztény Élet

 

Interjú Bóka Balázs diakónussal

A szombathelyi Székesegyházban 2019. június 15-én diakónussá szentelték Bóka Balázst. Vele készült interjú, amelyben megismerhetik életét, hivatását.

„Gondot viselek az én juhaimra és pásztort támasztok nékik...”

A május elsejei  Egyházmegyei zarándoklaton beszélgettünk Bóka Balázzsal, aki  hamarosan egyházmegyénk diakónusa lesz. A Jó Pásztor kápolna mellett, szívesen válaszolt tanulmányaival, hivatásával  kapcsolatos kérdéseinkre.


Kérem,  mutatkozzon be a Martinus Olvasóinak!


Jánosházáról származom, szüleim most is ott élnek. A Szombathelyi Egyházmegye  leendő diakónusa vagyok. Általános iskolába Jánosházán a Szent Imre Katolikus Iskolába jártam. Középiskolába a Berzsenyi Dániel  Gimnáziumba jártam Celldömölkön. Továbbtanulásomkor nem  rögtön a szemináriumba mentem, hanem  Szombathelyen tanultam Orosz szakon Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban. A három éves alapképzés után jelentkeztem a szemináriumba.  Két évig Győrben tanultam, majd három év következett a római  Collegium Germanicum-ban.

Ezzel most a római tanulmányok befejeződtek?

Nem, az első szakasza ért véget. Tehát az alapképzés. Most szeptemberben - minden valószínűség szerint - folytatom tanulmányaimat Rómában, a Pápai Gergely Egyetem  hallgatójaként, amely majd licenciátussal végződik. Továbbra is a Germanicumban  élve. A licenciátus egyes egyetemeken a doktorátust megelőző vagy azzal egyenlő értékű tudományos fokozat, ill. egyetemi végzettség; képesítés a középiskolában való tanításra.

A három római év után egy gyakorlati év következett 2018. szeptemberétől, ami még most is tart. Ez kötelező?

A Kollégium előírása ez, ahol 3 évig tanultam. Mindenkinek az alapképzés elvégzése után a saját egyházmegyéjében gyakorlati évet kell töltenie. Azért, hogy az itthoni lelkipásztori viszonyokat megismerjük. A gyakorlati életben is gyűjtsünk tapasztalatokat, és kipróbálhassuk magunkat,  egy plébános vezetése mellett.

Ez a gyakorlati idő, amely most zajlik, milyen  lelkipásztori  területeket érintett?

Nagyon változatos volt: szentmiséken való szolgálat, tanúságtétel.  Számomra fontos a  hitoktatás Szent Benedek Iskolában, és az állami iskolákban is. A csoportokkal való együttlét, a plébániai élet különböző programjainak szervezésében, lebonyolításában való közreműködés. Jártam kórházban is és idősek otthonában is a Karitásznak köszönhetően.

Melyik a fő ága  római  tanulmányainak?

Számomra a dogmatika  a legkedvesebb  irány, ezt szeretném továbbra is tanulni. Még két év  és  a  licenciátussal szeretném befejezni.

Van-e valamilyen hobbija?  Kedves könyvei?

Szeretek olvasni, ez a legfontosabb hobbim. Szeretek a természetben járni, túrázni. Nagyon szeretem a magyar jezsuiták könyveit. Mustó Péter atya könyvei, számomra jelentősek.

A  papi hivatásával kapcsolatban érdeklődnék.  Volt-e olyan személy, személyek, akik ebben támogatták?   Milyen körülmények alakították, vezették a gondolatait a papság felé?


Jó alapot adott a Szent Imre Iskola, mint katolikus oktatási intézmény.  A családban is alapvetően megvan, megvolt ez a hívő „mentalitás”. Ebben éltem. Még sem volt automatikus számomra a hívás felismerése, ezért is tanultam először a szombathelyi Savaria Egyetemi Központban. Az idegen nyelvek mindig is érdekeltek. A német és az angol nyelv mellé gondoltam az oroszt. És ezek mentén képzeltem volna el a jövőmet is.  Pl. tanár, fordító vagy tolmács.... 

Középiskolásként és egyetemi éveimben, a rendszeres szentmisére járás mellett segítettem a jánosházi plébánián. Egyre fontosabbá vált bennem ez az új irány. Jó Istennek a megszólítását több módon éreztem.

Nagy érdeklődés volt bennem a teológia iránt. Mélyebben megismerni Istent a teológia, a tudomány által. A meghívottság folyamatosan alakult, erősödött egyetemi éveim alatt. Utána már nem is volt kérdés számomra, hogy szemináriumba szeretnék menni.

Ami személyeket illeti én a jánosházi plébános atyának, és a káplán atyáknak is köszönhetem, hogy sikerült felismerni a hivatásomat. Támogattak, bevontak a plébánia életébe és számítottak az én segítségemre.

Hogy fogadták a szülei azt a döntést, hogy pap szeretne lenni?

Azt gondolom, nagyon jól fogadták, örültek. Amikor Rómába kerültem, egyik oldalról egy kis nehézség volt, hogy ritkán találkozunk -, másrészt azonban büszkék is voltak, hogy oda eljutottam.

Diakónusszentelés június 15-én, ez egy végleges elhatározás.  Gondolt már erre?


Igen, de én ezt úgy fogom fel, hogy ez egy formális kinyilvánítás: elfogadása annak az életnek, amit eddig is mint szeminarista éltem. Ez az istenközeli élet. Igen végleges döntés, elhatározás. A diakónusszentelésben mindehhez kegyelmeket kapok. Az erőt, pedig a Szentlélektől, elsősorban az Eucharisztiában. Az örök élet tápláléka adja meg, hogy gyümölcsöt is teremhessek. A hívek  előtt pedig még  inkább nyilvánvalóvá válik, hogy Isten segítségével  őértük szeretnék tevékenykedni. 

Forrás: Martinus