2017. augusztus 20., vasárnap

Szerzetesi fogadalomtétel volt a premontreieknél

Szerzetesi fogadalomtételre került sor tegnap délelőtt Nagyváradon a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Úri (ma Ciorogariu) utcai széktemplomában. A nagyváradi premontrei szerzetesek sorába lépett fr. Balogh Alfréd Ferenc tette le Urunk Színeváltozásának ünnepén első szerzetesi fogadalmát.

Az ünnepi szentmisén tette le első fogadalmát az új szerzetes

Az ünnepi ceremóniát Fejes Rudolf Anzelm premontrei főapát celebrálta. A Krisztus színeváltozása (görögül: metamorphószisz, latinul: transfiguratio) az evangéliumok egyik központi eseménye. Közvetlenül azután, hogy az apostolok Krisztust az élő Isten Fiának ismerték el, megmondta nekik, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Krisztus közelgő szenvedésének és halálának a hírét tiltakozással fogadták a tanítványok. Az Úr, miután megfeddte őket, maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és „felvitte őket egy magas hegyre, a hagyomány szerint a Tábor hegyére, és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény” – idézte Máté evangéliumát a főapát.

A szentírás szerint megjelent előttük Mózes és Illés, akik beszélgettek Jézussal. „Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek. Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok! Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.” (Máté 17.,4 –9.)

A színeváltozás ünnepe a bibliai történet vetületében a ma emberének egyértelműen azt az üzenetet közvetíti, hogy törekedni kell azokra a változásokra, melyek közelebb visznek minket Jézus tanításaihoz, Isten törvényeinek követéséhez. Ezek a változások a mindennapi ember életében is jelentős fordulatokat hozhatnak, egy olyan emberében, aki a szerzetesi küldetés választotta igen szép, szimbolikus nap a fogadalomtételre – mondta a főapát. Ezt követően az új szerzetes letette első fogadalmi fogadalmát. Szerzetesi neve Áron, brassói születésű, s mint megtudtuk Rómába készül teológiai tanulmányokat folytatni és reméli, ezt követően a végleges szerzetesi fogadalom letevése után premontrei fehér szerzetesként szolgálhatja a keresztény közösséget. A nagyváradi premontrei rendházban jelenleg három szerzetes szolgál. A szertartást követően a rendházban szeretetvendégség volt, ahol a hívek, ismerősük, barátok köszönthették az új szerzetest.

Szőke Mária

Forrás: Reggeli Újság

Ők szolgálnak jelenleg a nagyváradi premontrei széktemplomban,
Áron testvér, Anzelm főapát és Antal testvér

Cölibátus kvíz

Tudsz kiteljesedett életet élni cölibátusban?

Íme, egy kvíz a cölibátusban való élet megélésére való képességről. 



Minél több pozitív választ adunk, annál valószínűbb, hogy mi is képesen vagyunk a boldog és kiteljesedett élet megélésére az Isten Országáért való tiszta életben a szerzetesi vagy más megszentelt életben a szüzesség/tisztaság vagy a papi cölibátus megélésében. 


Ferences szerzetesi örökfogadalom


2017. augusztus 19., szombat

Életre szóló elköteleződés a világban maradva szüzességben élve

Zara Tai életre szóló elköteleződése a világban maradva szüzességben élve Ausztráliában




2017. augusztus 13-án 11 órakor a Szent Patrik székesegyházban  a szüzek konszekrációjának liturgiájának keretében Zara Tai konszekrált szűzként Istennek szentelte életét Sydney külvárosában Parramattában, Új Dél Walesben, Ausztráliában. A konszekráció liturgiáját vezette és a szentmisét celebrálta Vincent Long OFM, Parramatta püspöke.

A püspöki homília, a konszekrált szüzek hivatásáról szóló összefoglaló és a Zara konszekrációjának liturgiájáról készült képek itt megtekinthetők:

https://catholicoutlook.org/consecration-women-living-world/

Hivatáskvíz

Íme, egy hivatáskvíz a Domonkos Nővérek honlapján, amely által választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy van e szerzetesi hivatásunk.


A válaszok közül ki kell választani azokat, amelyeket valósnak érzünk a magunk számára.

Kitöltés után a nővéreknek kell továbbítani és ők küldik el a választ.

Ha nem is küldjük el, a válaszokból mi magunk is jó alkalmat kaphatunk arra, hogy elgondolkozzunk a válaszok tartalmán és a választ mi magunk is megsejthetjük.

Ha elküldjük válaszainkat, a Domonkos Nővérek lelki segítségét talán később is kérhetjük utunk során.

Egész életemben


rá vágyakozom és menekülök előle
szerelme után sóvárgok és kitépem magam ölelő karjából
mindenben és mindenkiben őt keresem és hátat fordítok amikor rátalálok
mindenem odaadom egyetlen pillantásáért és lesütöm a szemem amikor rám néz

mindenét odaadja egyetlen pillantásomért és kivárja amíg ráemelem a tekintetem
mindennel és mindenkivel üzen nekem és minden sarkon szembejön velem
szerelmem után sóvárog és nem hánytorgatja hűtlenségemet
rám vágyakozik és megvár szelíden

aztán csakúgy véletlenül összefutunk
azt mondja már nagyon régóta meg akarja mondani nekem hogy szeret
de hát miért pont én kellek neked
miért ne? kérdi könnyedén és a vállamat átölelve gyengéden vezetni kezd

most így járunk együtt ő meg én
azóta se értem hogy mit szeret bennem de erről már nem faggatom
csak egyszerűen elfogadom hogy ő ő és én én vagyok
és remélem hogy egyszer kimondhatom majd: ő és én egy vagyunk

Halmi Krisztina SJC

2017. augusztus 13., vasárnap

A szerzetesi életre szóló meghívás és megkülönböztetés útja


Miért nem lehetnek a nők papok?

Fontos látnunk, hogy az Egyháznak ebben a törvényében nem nőellenességről, a férfijogú társadalom valamiféle csökevényéről van szó, hanem Istentől adott feladatokról és hivatásokról. Kezdettől fogva a férfi dolga a szentély őrzése és szolgálata, míg a nő mint anya maga az élet szentélye.


Sőt amióta Isten angyala meglátogatta Názáretben a Szent Szüzet, és tudtára adta, hogy Isten egyszülött Fiát fogja méhében hordozni, kimondhatjuk, hogy az anyaméh Isten utolsó és legkiváltságosabb szentélye lett a földön. Ezért a nő hivatása, a testi-lelki anyaság legalábbis egyenrangú a papi hivatással, amely viszont a férfiak osztályrésze.

Fontoljuk meg azt is, hogy az Egyház anya, s nemcsak azért, mert öléből a keresztség szentségében mindig új nemzedék születik, hanem mert méhében, a szentélyben hordozza Jézust. Ennek a misztériumnak részese és Máriához hasonul minden anya, aki magzatát kilenc hónapon át méhében hordozza és megszüli, minden szerzetesnő és gyermektelen asszony, aki lelki anyaként a rábízottakban Krisztust szolgálja és érte szenved, s minden pap, aki a konszekráció által újból és újból a világnak adja a szentségi Krisztust.


A nők a szeretet ingyenességének tanúi, az ember teremtésében Isten társai, a megtestesülés lehetőségének átérzői. A nő hatalmas méltósága és kiváltsága, hogy saját testéből táplálhatja a kis újszülöttet, majd pedig odateheti az ételt a család asztalára. Ez nem alacsonyrendű munka, hanem az élet szolgálata, királynői feladat, hiszen az Úr Jézus ezt mondja: „Én vagyok az élet kenyere.” Nem kevésbé fontos az anya szerepe a gyermekek vallási fejlődésében.

Mindig a nők az elsők, akik befogadják Isten titkait, és általuk árad szét a tevékeny szeretet jó illata a családban és az Egyházban is, törékenységük nagy odaadásában, az anyaság vagy a szüzesség életet pazarló ingyenességében.

Forrás: Barsi Balázs atya honlapja


Nyílt hétvége a Szent Erzsébet Nővéreknél


Miért olyan kevés ma a papi hivatás?


Szerzetesi hivatás vagy család?

Tisztelt Lelkiatya! Húszas éveimben járó lány vagyok. Családomban mindig is nagyon sok jót, szeretetet kaptam. Volt az életemnek egy időszaka, amikor megtértem, és utána nagyon buzgón kezdtem a Jóisten felé fordulni, sokat gondolkoztam, vajon szerzetességre hív-e az Úr. Sajnos a lelkesedésem alábbhagyott, és rájöttem, hogy nagyon szeretnék egy társat. Mostanában olvasva egy könyvet a család nélkül felnövő gyermekekről, visszatért egy érzésem, ami újra és újra előjön bennem, hogy úgy lenne teljes az életem, ha odaadnám azoknak, akik rászorulnak, akik nem kaptak annyi szeretetet, mint én, hogy ők is szép életet élhessenek. Újra és újra feljön az említett vágy a mások, az elhagyottak segítésére. De nem tudok lemondani a társ utáni vágyamról. Ön szerint ez a kettő kizárja egymást, nem összeegyeztethető?


Kedves Levélíró! Nagyon örültem a levelének. Öröm azt látni, hogy ilyen mélyen, őszintén éli a Krisztussal való kapcsolatát, és hogy ilyen mély és önzetlen vágyak vannak a szívében.

Az, hogy valaki társ után is vágyódik, nem feltétlenül annak a jele, hogy nincs szerzetesi hivatása. A szerzetesek nem szeretet nélküli, érzelmek nélküli életet élnek, hanem a szeretet odaadásban, Isten és a felebarát szolgálatában élnek. Az egyház nagy szentjei közül igen sokan a szerelem élményét is átélték, mielőtt Istennek szentelték az életüket. Az tud jó szerzetes lenni, aki lehetne jó feleség és édesanya is.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy biztosan van szerzetesi hivatása. Ezt fontos lenne mélyebben körüljárnia. Javaslom, hogy kapcsolódjon bele az Iránytű közösség programjaiba (www.sapientia.hu/hu/iranytu). Itt 20-30 fiatal pontosan azért van együtt (szerzetesek, papok és világiak vezetésével), hogy szerzetesi, a papi vagy házassági hivatásukat jobban felismerjék, ennek felismerésében segítséget kapjanak. Ha ez nem lehetséges, akkor más lelkigyakorlaton, és a lelki vezetőjével való beszélgetések során próbálja tisztábban látni, mire hívja, mire teremtette magát a Végtelenül Szerető Isten.

Forrás: Keresztény élet

2017. augusztus 11., péntek

Mit tartalmaz a szerzetesi életre szóló meghívás?

Más szóval milyen tulajdonságok legyenek meg benned, ha jó szerzetes akarsz lenni?

Légy szabad Isten viszont szeretetére, önmagad odaajándékozására.

Veszítsd el magad a Szeretetben. Életed, önazonosságod, boldogságod titka Bennem van elrejtve –, mondja Isten.

Szabadságodra, akaratodra, értelmedre és szívedre irányul hívásom: akarsz-e Hozzám hasonló lenni?

Akarsz-e gyökeresen megváltozni és úgy a nyomomba szegődni? –, kérdezi tőled Jézus.

Akarsz-e megszentelt tisztaságban, evangéliumi szegénységben és a szeretet engedelmességében élni? Mindig Atyám tetszését keresni?

Akarsz-e a birtoklás szintjéről a lét szintjére emelkedni? (Erről olvasd el Weöres Sándor = Teljesség felé c. írásából az Elő és létező c. fejezetet!)

Akarsz-e engem szerelmes szívvel viszontszeretni, velem egyesülten a Kálvárián a szeretet önátadásában meghalni?

Forrás: Liptay György, Kozma György (szerk.):Jöjj, kövess engem!


Az Úr szolgálatában


A papi szolgálat nagyszerűsége abból adódik, hogy Krisztus annak előképe; hozzá való hasonlóságunkban egybenövünk Vele. Sorsa sorsunk, terve tervünk, élete életünk.

 
A pap feladata

A földkerekség vallásos embereinek 41%-a keresztény, mintegy 24%-a katolikus. A pap feladata, hogy összetartsa, tanítsa, megszentelje Krisztus híveit, mindenkinek hirdesse az evangéliumot. A Pásztor oltalmát jelenlévővé teszi minden ember számára. A világ számára ízes só és kovász a pap.

A pap pásztor, vezető

Hogy rátermettséged legfontosabb területeit felmérhesd, összegezzük azokat a tulajdonságokat, amelyekre szükséged van munkádhoz:
1. kötelességtudás,
2. kezdeményezőképesség,
3. pontosság és alaposság,
4. önuralom és körültekintés,
5. szívósság, erős akarat,
6. lelkiismeretesség,
7. önismereten alapuló igazságérzet,
8. igényesség előadásodban, egyszerűség fellépésedben,
9. szívesen vállalj másokért felelősséget,
10. a feladat megoldását tudd megszervezni,
11. légy előrelátó,
12. az elért értékeket tudd megőrizni.

A felkészülés helye

A szeminárium (papnevelde), szerzetesrend, a hittudományi főiskolák, akadémia. A kiképzés három területre terjed ki: papi (szerzetesi) lelkiség kialakítására, kellő hittudományi ismeretek elsajátítására és a lelkipásztori munkába való bevezetésre. – A felkészülés alatt állandóan figyelned kell a munkaterületre, amely rád vár. Amikor tanulmányaidat befejezed, látni fogod: sivatagot kaptál megművelésre. Egész életed kevés, hogy meghódítsd.

Veszélyek

A tanulóévek támaszai sorra el fognak maradni. Lehet olyan sok munkád, hogy Istenre sem jut időd. Lehet, hogy magányod merevvé, gondozatlanná tesz. Mindez lehetséges, de nem szükségszerű! Ne szürkülj el! A tunyaságba vagy sok munkába menekülés helyrehozhatatlan kiesések forrása.

Támaszok

Elsősorban a szentmise, amely akkor is egyesít minden emberrel, ha üres templomnak mondanád a misét. A szentségek és az elmélkedés biztosítják, hogy megőrizd eleven kapcsolatodat Istennel. Az igehirdetés is segítségedre lehet, állj is elő Isten szavával, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Sohase szűnj meg az emberi szóval gyógyítani, Isten örömét továbbadni. Paptestvérek támogatása is kísér utadon, és ha néha úgy látod, hogy hamis testvért ajándékoztál meg barátságoddal, akkor győzd le a rosszat jóval.

Feltételek?

Az egyedül-legfontosabb szolgálatának nem feltétele sem az eddigi jó vagy rossz bizonyítvány, sem eddigi, talán hibákkal teli életed. A hivatásnak egyszerűen nincs más feltétele, mint az, hogy egyedül Istent keresd embertársaidban.
Persze nem baj, ha egyéniséged színei jelentkeznek. Jó, ha kiváló tulajdonságaid javítják szolgálatod minőségét. Ha majd a tanulás, jótettek, a közösség szolgálata, Istenhez való csendes ragaszkodásod révén már fölfedezed magadban az Istenhez tartozás erős vágyát, az a meghívás jele, a személyes szólítás.

A hitet továbbadni

Hitemet nem tudom úgy átadni másnak, mint ahogyan az orvos fecskendővel beoltja a beteget, vagy mint ahogy az autót feltankolják. Hitemet csak úgy tudom bizonyítani, hogy életemet Krisztus gyógyító kezébe teszem le, hogy másokért imádkozom, mint ahogy Krisztus Péterért imádkozott. Csak úgy tudom bizonyítani, hogy szeretettel szolgálom a betegeket, éhezőket, elhagyottakat; ha a gonosz beszédet, tettet megbocsátom, elfelejtem, mint Krisztus; ha kész vagyok másokért áldozatot is hozni. Csak a Lélek erejével tudom bizonyítani hitemet.
Krisztus küldötte nem puskapor, amely hirtelen robban és pusztít, hanem kovász, amely lassan hat, átjár, érlel.

A magnak el kell pusztulnia

Krisztus követője mindenki számára értékes ember. Krisztus szeretete miatt. Elsősorban neki kell meghalnia rövidéletű tervei számára, hogy alkalmas legyen az örök értékek megragadására.
Tudnod kell, hogy aki mindenáron meg akarja tartani életét, az elveszti, de aki meghal az önmegtagadás, a személyes szolgálat által, az elnyeri az örök életet. Ezért a pap olyan ember, aki mindenét egy tétre tette fel: a legértékesebb szolgálatára, és így megmarad az Egyház szolgálatában. Sem elkeseredéssel, sem erőltetéssel nem lehet termést előhozni a talajból!

A pap ideje

Minden óra kínálja kegyelmeit. „Mit csinálsz itt?” – kérdezte Isten a Hóreb hegyén Illés prófétát. Úgy tudj erre a kérdésre válaszolni, ahogyan Krisztus válaszolt az őt kereső Máriának és Józsefnek: Atyám dolgaiban kell lennem. Tennivalóidat fontosságuk szerint mindig rangsorolnod kell, mert nem az örökös tevékenység a feladatod, hanem a papi szolgálatban kapott kegyelem megsokszorozása másokban. Időigényes a szentmise, a hittanóra, a továbbképzés, a gyóntatószék. Ne ezeken akarj időt megtakarítani! Idő kell az imádságra, mások Istenhez-vezetésére. Ne ezeket tartsd fölöslegesnek. Tennivalóid rendezésében segíthet a napirend, a szeretet-diktálta rögtönzés.

A pap szavai

A hit hallásból ered. Minden életkorban megfogalmazható. Részleteiben újrafogalmazódik minden ismerettel. A hitről szólva szavaid legyenek találóak, kiérleltek, meggyőzőek. Szokd meg, hogy szavaid felelősségteljes helyről hangzanak el, másnak támaszt jelentenek.
Érdemes beszélni? Úgy tűnhet: nem. Aki tudja, miről van szó, annak nem kell magyarázni, aki meg nem tudja, annak pont én mondjam el? A kérdést megoldja a tény: Krisztus küld: Menjetek, hirdessétek az evangéliumot!

A pap és az emberek

A paptól sokat várnak az istenkeresők. Légy tehát mindenki számára szóban-szeretetben példa. A pap soha nem állhat Isten és az emberek közé. Isten testvérek között adja meg számodra a fejlődés lehetőségét. Valaki így fogalmazta ezt meg: Kerestem Istent, de visszavonult előlem, kerestem a lelkemet, de nem találtam, kerestem a testvéremet, és mindhármat megtaláltam.

A pap szabadsága

Úgy tűnik, a pap a maga gazdája, kevés külső keret köti meg szabad idejét. Ugyanakkor olyan kötelességeket vállal, amelyek a közösség szeretetét és szolgálatát biztosítják. Ebbe a látszólagos szabadságba jól beleillik a teljes értékű elkötelezettség az emberek szolgálatára. A Krisztus szeretetével megkötött papot látják legszívesebben maguk között az emberek. Helyesen élsz szabadságoddal,
ha nem tudsz addig megnyugodni, amíg az Ó szeretetét némiképp nem viszonoztad;
ha él benned a vágy, hogy mindent megtégy, amit csak lehet;
ha tudod imában Isten elé vinni a tőle távollévőket, a tőle elszakadókat;
ha kényszerű kereszted vállalásában örülsz a Mesterhez való hasonlóságnak;
ha áldozatok vállalásában serény maradsz.

A pap jutalma

Isten nem engedi, hogy valaki őt nagylelkűségben fölülmúlja. Senki sem élvezi jobban a világ szépségét, mint az, aki mindenben meg tudja látni Isten művét. Boldogságod egyik forrása az, hogy Isten neveden szólított. Örömet jelent, hogy Isten a megtérőt szolgálatod által fogadja vissza, általad önt életkedvet a szomorkodókba, a gyermekek általad őrzik meg nyitottságukat, tisztánlátásukat, kedvességüket. Boldog és megnyugtató a jó pap halála is: a várva-várt pillanat, amikor Isten a korábban megkezdett jót beteljesíti rajta.

Czakó Dániel OSB

Forrás: Liptay György, Kozma György (szerk.):Jöjj, kövess engem!


2017. augusztus 6., vasárnap

Eszter imája


"Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szíves örömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom.Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! Nem elég nekik keserű szolgaságunk – kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét, és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké. Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek. Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. 17Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban. Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából. Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram. Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!” Eszter 4,17 (Szent István Társulat fordítása)


"Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket, mivel rettegett a veszélytől, amely fenyegette. Levetette ezért díszes öltözékét, s a gyász ruháját öltötte magára, a kevélység kenetei helyett hamuval borította be a fejét, és testét böjttel sanyargatta meg. Szolgálólányaival a földre borult reggeltől estig és így imádkozott: 

"Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákob Istene, áldott légy!
Segíts meg elhagyatottságomban,
hiszen más segítőm rajtad kívül nincsen, veszedelmem ugyanis nyilvánvaló.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy megmentetted Noét a vízözönből.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Ábrahám háromszáztizennyolc emberének
kilenc királyt adtál át. Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy Jónást a hal gyomrából megmentetted.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Ananját, Azarját és Misaélt
kimentetted a tüzes kemencéből.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Dánielt az oroszlánok verméből kihoztad.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te a halálra ítélt Hiszkijának,a zsidók királyának,
miután életéért könyörgött,
könyörületedben tizenöt évvel toldottad meg életét.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te Annát, aki lelke keserűségében könyörgött,
fiú utóddal ajándékoztad meg.
Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből,
hogy te mindazokat, akik kedvesek előtted,
megszabadítod mindörökre.
Most pedig segíts meg engem,aki egyedül vagyok
és senkim sincs rajtad kívül,
Uram, Istenem. Te ismered,
hogy utálatos volt szolgálódnak
a körülmetéletlenek ágyasháza.
Istenem, te tudod,hogy nem ettem az átok asztaláról
és áldozati borukat nem ittam.
Te tudod, hogy nem találtam örömet másban
attól a naptól kezdve, hogy idehoztak,
egyedül tebenned, Uram.
Te tudod, Uram,hogy a díszt, amelyet fejemen hordok,
utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát,
és nem viselem nyugalmam napjaiban.
És most jöjj segítségemre árvaságomban,
adj ajkamra ékes szavakat
az oroszlán színe előtt,
tégy kedvessé előtte
és úgy hajlítsd a szívét,
hogy meggyűlölje ellenségünket
és elpusztuljon azokkal egyetemben,
akik egyetértenek vele.
Minket meg szabadíts meg
ellenségeink kezéből,
fordítsd gyászunkat örömmé,
szomorúságunkat vidámsággá.
Kelj föl, Istenünk, örökrészed fölé,tedd példává.
Jelenj meg Uram, mutatkozz meg Uram!" 

Eszter 4,17 (Káldi Neovulgáta fordítás)


2017. augusztus 5., szombat

Ne parkoltassuk az Úristent



Szerzetesnek lenni ugyanolyan természetes életállapot, mint házasságban élni. Civilizációs kortünet, hogy sok ember nem tud mit kezdeni a házassággal, Isten helyett magát gondolja új teremtő erőnek, aki majd megreformálja az ember természetét. A szerzetességre is azért tekintenek különlegességként, gyakran értetlenül, mert saját életállapotuk zűrzavar-sokaságában nem ismerik föl a természetes, Isten-természetű valóságot – ami után ugyanakkor vágyakoznak. A nap világít, de behunyják szemüket, s azt hajtogatják: nincs fény, nincs fény!


Galbavy Jenő atya túl jár már hatvanadik életévén, de „még korainak" tartja, hogy odaálljon a festővászon elé, bár az állványt és egyéb kellékeket már vagy tíz éve beszerezte hozzá. „Még" nem fest, nincs ideje rá. „Valószínűleg hetvenéves korom után látok majd neki, amikor más, nehezebb fizikai munkát nem tudok már vállalni." Mostanában fafaragással foglalkozik, hatvanéves korában kezdett neki, s azóta is készíti szerzetesi közösségük bútorait. „A faragó szerszámok húsz esztendőt vártak erre" – mondja nevetve. Odébb tekintélyes súlyú, a reneszánsz kort idéző ebédlőasztal lábai faragás közben. Az asztal, amelyet körbe lehet ülni, közösségteremtő eszköz. Művészi igényességben és hitelességben nincs hiány. Jenő atya elvégezte a Képzőművészeti Főiskolán (akkoriban így nevezték) a restaurátor szakot.
Ne parkoltassuk az Úristent

Sipos Imre atyával időről időre találkozom odahaza is. Kézközeli polcomon visszatérő olvasmányom az általa írt A véletlen és a Gondviselés alternatívája az evolúcióban című könyve. Most – nagy örömünkre – újabb könyvekkel ajándékoz meg minket. Annak idején biológia szakon végzett a szegedi egyetemen, s indult el párhuzamosan a szerzetesség útján. Molnár Ákos testvér decemberben tette le első fogadalmát. Tiszta tekintetű fiatalember, pontosan és értelmesen fogalmaz, egészséges életöröm az arcán. Pedagógiát tanult, majd húszas évei vége felé talált rá a miklósi szerzetesekre, most a veszprémi teológián s persze odahaza, a közösségben készül a papságra és a szerzetességre.

Hivatalos nevük: Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség, az egyszerűség kedvéért szoktam miklósi atyáknak nevezni őket. Ebben a kis somogyi faluban található ugyanis a házuk, s amióta 1996-ban Balás Béla kaposvári megyés püspök jóváhagyta szabályzatukat, hivatalosan is lelkipásztori célú egyházmegyei jogú szerzetes intézményként működnek. Tizenegy település tartozik hozzájuk, mint az immár huszonkettedik évfolyamába lépett Magvetés című lapjuk fejlécén név szerint olvasható: Törökkoppány, Szorosad, Somogydöröcske, Miklósi, Kára, Zics, Somogyegres, Kapoly, So mogymeggyes, Pusztaszemes és Kereki.

Lelkipásztori szolgálat és monasztikus szerzetesi élet. E kettő összhangjára törekszenek. Hétvégeken százhatvan kilométert autóznak, mire a gondjaikra bízott falvakban bemutatják a szentmisét, gyóntatnak, s aki hozzájuk fordul – akár a biológus Imre atya gyógyteáira van szüksége, akár éppen egy szerződést kellene értő szemmel átnézni, netán a gyermek korrepetálásra szorul valamilyen tárgyból – mindenkinek a rendelkezésére állnak. Első pénteken nyolcvan beteget látogatnak végig, bibliaórát tartanak Kapolyon, télen Pusztaszemesen és Somogyegresen filmet vetítenek… A törökkoppányi iskolában és egy tagiskolában hittant tanítanak, a gyerekek kilencvenöt százaléka vesz részt az órákon. Sajnálattal mondják ugyan – akkor, hogy amióta ezen a vidéken szolgálnak, kilenc iskola szűnt meg, a települések lakossága folyamatosan csökken, a fiatalok javarészt elvándorolnak, maradnak és lassanként kihalnak az öregek. De az élet természetéhez tartozik az újjáéledés.

Erről majd később, most az első osztályosokhoz kísérjük el Jenő atyát.
A gyerekek között akad, aki még meg sincs keresztelve, de a szülők – akik közül többen ugyancsak nem jutottak el a keresztségig – mégis szorgalmazzák gyermekeik hitoktatását. Első osztályban bizony nem könnyű hittant tanítani. Jenő atya a maga megnyerő derűjével, türelmével mégis egyben tudja tartani a „kócos hangulatú” kicsinyeket, ügyesen leköti őket rajzolással, színezéssel, miközben – mintha csak a gyerekek nagypapájaként mesélne –, előadja azokat a bizony nem könnyű ismereteket, amelyek Isten személyéhez, a látható és láthatatlan világ lényeihez kapcsolódnak. Bevallom, engem is meglepett, amikor az óra vége felé az elhangzottakról kérdezte a gyerekeket, s ők helyes válaszokat adtak.

Az egykori miklósi plébániaépület, amelyet az atyák építettek újjá, lelkipásztori központként szolgál, de emellett – mint nevezik – egy kis erdei monostor szolgálja a monasztikus életet. „Ez a nyugalom, a békesség helye, ahol feltöltődhetünk, elmélyült lelki életet élhetünk.” Szükségük van erre – mint ahogyan másoknak is szükségük lenne rá. A tevékeny ember és a lelkileg intenzív ember élete együtt adhatja meg a személyiség harmóniáját. A Magvetés egyik írása Albert Einsteint idézi: „Félek attól a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint a személyes kapcsolattartás. A világon egy generációnyi idióta él majd.” S a mai agykutató megállapítása következik: „Nemzetközi gazdasági erők érdeke, hogy kineveljék az ideális fogyasztókat, az elmagányosodott emberekből álló szürke tömeget. Ennek következtében egy élvhajhász, önző generáció kezd kialakulni, amely nem talál magának más örömöt az életben, csak a fogyasztást, az élvezeteket. A legnagyobb tragédia az, hogy az ilyen módon történő örömszerzés mindig egyfajta csömörbe torkollik, és az ember egyre érzéketlenebbé válik, egyre nehezebben jut el a kielégültséghez.”

A miklósi szerzetesek világa az egészség földje. Jelenlétük – lelki, fizikai munkájuk – kisugárzik a környékre. A szentírási jó itt lennünk, Uram érzés kerít hatalmába. Nem vagyok egyedül ezzel, a szerzetesekhez számos úgynevezett külső testvér kötődik, akik vagy a közelben élnek, vagy ha távolabb is, de imáikkal és egyéb módon lelki közösségben élnek az atyákkal, s időről időre fölkeresik őket. A külső testvérek között kórházi főorvos, gimnáziumi igazgató és még sokféle társadalmi állású személy található. Aki egyszer magába szippantja a közösség levegőjét, már vágyakozik vissza. S így kezd lassan éledni az egyébként errefelé is pusztuló képét mutató magyar vidék. Legutóbb december 8-án, Ákos testvér fogadalomtételekor szinte mindenki jelen volt a külső testvérek közül.
Ez idáig harminchat novícius fordult meg náluk, de Ákos testvér az első, akit Jenő atya fogadalomtételhez engedett. Sok az érdeklődő, mondja Imre atya, de a szerzetesség lényege a hűség és a kitartás.

Lelkiségüket a következőképpen határozzák meg: igyekezzenek úgy élni és dolgozni, hogy ennek alapján megbecsüljék az egyházat. „Ősi törekvés ez az egyházban, ahogy az evangélium mondja: úgy világítson a ti világosságotok az embereknek, hogy lássák jótetteiteket, és magasztalják az Istent.”
Az időről tudjuk, szubjektív. Mintha csak most érkeztünk volna, ocsúdok föl, s már szürkülő délutánba hajlik az idő. Mégsem igyekszünk indulni, az atyák is marasztalnak. Meghívnak közös asztalukhoz, utána Imre atya néhány vidám, ám mégis tanulságos történettel deríti kedvünket fényesebbre. A hely, a szerzetesek által közvetített belső meggyőződés és a lelki élet kisugárzása lelassítja az időt, helyes irányba fordítja a figyelmet: fölfelé, a fák csúcsainál is magasabbra…

Somogyi József szobrászművészre, főiskolai mesterére emlékezik Jenő atya. Piciny kápolnájukban az ő gipszfeszülete előtt imádkoznak közösen – kora reggel és késő este, ahogyan lelkipásztori munkájuk engedi.

Döbbenetes erejű alkotás: egyszerre hordozza magában hitünk nagy misztériumát, ugyanakkor legfontosabb valóságát: a nagypénteki halált, s a húsvétvasárnapi föltámadást. Az e két pont között ívelő feszültségre kell tekintenünk, ha életünket meg kívánjuk érteni.
Munkáspasztorációt folytatunk, magyarázza Jenő atya, elénk kerül néhány fénykép, s máris érthető: Imre atya éppen falaz, körülötte mások keverik a maltert, hordják az anyagot. Huszonöt egyházi épületükből eddig tizennyolcat újítottak föl, a legutóbbit Zicsen.

Megerősítették a templom alapját, majd a támfal következett. Anyagárból, saját munkával, így a költségek összezsugorodtak.
Idekívánkozik egy régi történet: Jenő atya még Bakonynánán szolgált, több mint harminc esztendeje. A plébánia szomszédságában lakó asszonyságtól tudakozódott a tanácselnök (a kommunista időkben járunk), hogyan tud ez a pap annyi társadalmi munkát végezni, miközben nekik nem sikerül mozgósítani az embereket? Merthogy vagy nyolcszáz önkéntes dolgozott a temető, a templom és a plébánia rendbetételénél. Az asszony a következő tanulságot vonta le, s közölte a tanácselnökkel: „Vegyen munkásruhát, csinálja elsőnek és utolsónak, s akkor megy a nép.” Ezt folytatják Somogyban is. Közben olyan emberekkel találkoznak, akik talán soha nem járnak templomba, de szívesen segítenek. S aztán – hogy csak egy példát említsek – a harmincöt éves önkéntes azzal áll elő: bérmálkozni szeretne. Így épül kőből, téglából, malterból a lélek temploma. Jenő atyát az Állami Egyházügyi Hivatal persze rövidesen elhelyeztette Bakonynánáról. „Büntetésből” került Törökkoppányba, s attól kezdve bontakozott ki a szerzetesség. Lám, a Gondviselés még az egyházüldözőket is felhasználja Isten országának építésében.

A szerzetesi életben (így lenne ez normális másutt is) a lélek gondozása a szellem működésével jár együtt.

Jenő atyát gyakran látni a tervezőasztalnál – amikor a lelkipásztori munka mellett futja rá ideje. Régi korok építészetét tanulmányozza, majd az ismeretek és következtetések rajzban és mérnöki számításokban öltenek testet. Imre atyának a közelmúltban jelent meg monumentális monográfiája Törökkoppányról. De más írásművek is kikerülnek a valóban szerzetesi egyszerűségű szobákból, ahol nincs egyéb, mint szék, asztal, könyvek, forrásmunkák és szakirodalmak, az ablakon át meg az ég látványa. Ennyi éppen elég az alkotáshoz.

Felidézem a kápolnában látott feszületet. Somogyi József és Jenő atya között barátság szövődött, a szerzetes pap a család lelkiatyja, gyóntatója lett. Somogyi mester gyakorta meglátogatta Miklósiban az atyákat.

A szerzeteseszmény gyökereit Jenő atya a honvédségig vezeti vissza. Megint a Gondviselés útja! A szocialista hadsereg köteléke! Valaki mesélte nekem, hogy végzős gimnazista korában tanulmányi verseny nyerteseként másokkal együtt jutalomútra vitték a Szovjetunióba. Moszkva felé tartva megmutatták nekik a kijevi remetebarlangokat, az úgynevezett lavrákat. Hiszen mit mutattak volna? Kockaházas lakótelepeket? S ennek a fiatalembernek ott, ebben a barlangvárosban erősödött bizonyossággá papi hivatása. S vált a magyar egyház egyik kiemelkedő lelki-szellemi egyéniségévé.

De térjünk vissza Jenő atyával a nagyatádi laktanyába. „Ott jöttem rá, milyen jó együtt lenni a többi kispappal. Csapatunkba tartozott Erdő Péter bíboros, Spányi Antal püspök, Havas József piarista szerzetes és még mások. Jó társaságot alkottunk, hiába szerettek volna »rajtakapni« minket, nem sikerült nekik.” Jenő atya az ezred dekoratőreként parancs szerint Lenin-képeket és más hasonló „alkotásokat” készített, közben a dekorációs szobában minden este összejöttek imádkozni, beszélgetni, egy kis agapéra.

Ákos testvér útja természetesen másként alakult: „Szegedi származású vagyok, a Szent Rókus-plébánián nőttem fel, ahol Kretovics László lelkipásztor ismertetett meg a miklósi szerzetesekkel. László atya és Jenő atya ugyanis technikumi osztálytársak voltak. Amikor megszületett bennem a szerzetesi hivatás, kértem László atyát, segítsen fölvenni a kapcsolatot a szerzetesekkel. Az egyik reggeli szentmise után László atya telefonált Miklósiba, s néhány perc múlva már a kocsiban ültünk…” „Mondtam ugyanis – veszi át a szót Jenő atya –, ne parkoltassuk az Úristent, jöjjenek azonnal.” 2011 augusztusát írták. Ákos testvér ma havonta egy hetet tölt a veszprémi szemináriumban „szerzetes magántanulóként”, s reményei szerint három év múlva eljut a szentelésig. Azt mondja: „Megható a falusi emberek egyszerűsége, őszintesége és nyíltsága. Nem a szép szavak kápráztatják el őket, hanem azt nézik, hogyan él a pap, a boltos vagy a szomszéd, tehát a másik. A prédikáció is akkor értékes, ha a háttérben ott van a munka, a példaadás, a segítőkészség.”

Az ideiglenesség kultúrájáról esik szó; a mai ártalomról, amikor az elköteleződéssel szemben az ideiglenesség válik értékké. „Ha meg akarjuk menteni ezt a világot, előbb el kell hagynunk. Kimegyünk a természetbe, elmélkedünk, majd amikor visszatérünk, az emberek látják lelkünk nyugalmát, s elgondolkodnak: vajon mitől ennyire békések ezek a szerzetesek, miért képesek annyi munkát vállalni, s ráadásul még vidámak is?”

Elhagyni a világot, hogy visszatérjenek. Ez jár az eszemben. Már hazafelé autózunk. Valaki hív telefonon, közben megkérdezi: merre jártál? S örömmel mondom: „Gazdag, nagyon gazdag vidéken.”

Forrás: Új Ember

Képek: Nyolc Boldogság Közösség, Kaposvári Egyházmegye