2017. október 8., vasárnap

Hogyan fedezhetem fel a meghívásom vagy a hivatásom?


A papi méltóságról

Aranyszájú Szent János hat könyvet írt a papságról, melyekben többek között elmondja, mekkora tiszteletet érdemel a papi méltóság, és hogy a szent szolgálatra való meghívás milyen tiszta életet kíván a papoktól.

 
„Gondold meg tehát, hogy milyen minőségűeknek kell lennie a kezeknek, amelyek a szent szolgálatot teljesítik, milyen minőségűnek kell lennie a nyelvnek, amely oly szent szavakat mond ki (az átváltoztatásnál) és milyen minőségűnek kell a léleknek lennie, amely ezt a szellemet magába fogadja! Valóban tisztábbnak és szentebbnek kellene lennie, mint amilyen a többi embereké!

Mert ez idő alatt (a szentmise-áldozat alatt) angyalok veszik körül a papot. Az egész szentély, és mindenekelőtt az oltár körüli tér tele van égi seregekkel annak tiszteletére, aki (az átváltoztatott kenyér és bor színe alatt) jelenvalóvá vált az oltáron. Ez teljesen hihető, ha meggondoljuk, hogy mi megy végbe az oltáron. Ehhez még hozzáteszem, amit egy tiszteletreméltó idős embertől hallottam, hogy egyszer ő is méltónak bizonyult ilyen látomásra. Azt látta, hogy az oltárt angyalok sokasága vette körül, akik ragyogó ruhában földig hajoltak, ahogyan a király előtt szoktak.”

Többször hangsúlyozta Aranyszájú Szent János, hogy az angyalok erőteljes hangon éneklik a háromszoros „szentet” az isteni Felség előtt, és a szentmise alatt mi, emberek a szeráfokkal együtt énekelünk, velük állunk ott...

A földi liturgia Aranyszájú Szent János szerint az angyalok mennyei liturgiájának visszatükröződése, a két liturgia egyesül, a mennyei és a földi, és ez mindenekelőtt a prefációban fejeződik ki, amikor az Egyház meghív minket, hogy a trónokkal és uralkodókkal, a kerubokkal és a szeráfokkal egyesüljünk, hogy a szeráfok dicsőítő énekét a „Trishagion”-t (a szent, szent, szent-et) együtt énekeljük. Ezért mondja Aranyszájú Szent János egyik szentbeszédében:

„Mérlegeld, hogy kinek a társaságában vagy!, és kinek a társaságában szándékozol Istent megszólítani! A kerubokkal!

Képzeld el, milyen kórusba társulsz! Senki ne vegyen részt hanyagul ezekben a szent és titokzatos énekekben! Senki ne ragadjon le földi gondolatainál, hanem azoktól elszakadva emelkedjen a mennybe, mintha a felséges Isten trónja mellett állna és így énekelje a szeráfokkal Isten fenségének és méltóságának szent dicsőítő énekét!”... „Nemcsak a megkeresztelt emberek mondják ezt a megszólítást szent félelemmel, az angyalok leborulnak az Úr előtt, az arkangyalok könyörögnek előtte. Ahogy egykor az emberek levágott olajágakat lengettek a király előtt, hogy szeretetre és könyörületre hangolják, az angyalok ebben a pillanatban (a felajánlásnál) olajágak helyett az Úr Testét ajánlják fel és így könyörögnek az emberiségért.”

Forrás: Tengernek Csillaga, 2000/2. szám/Katolikus hitvédelem és Megújulás honlap


2017. október 1., vasárnap

Mit jelent a megszentelt élet?


Kilenced Kis Szent Teréz tiszteletére



Kilenc egymás utáni szerdán elimádkozzuk a következő imádságokat. Azért szerdai napokon, mert Lisieux-i Teréz kármelita apáca volt, a Kármelhegyi Boldogasszony napja szerda. Ugyancsak nagyon tisztelte Szent Józsefet, akinek tiszteletére ugyancsak a szerda napot szenteljük. Kilenced, mert ez az egyház hatékony imádkozási módja, és ezt az imasorozatot Teréz zárdába töltött kilenc éve emlékére is szenteljük. Bármikor végezhetjük, de különösen névünnepe előtt (okt.1.). lehetőleg mind a kilenc szerdán gyónjunk, áldozzunk és tegyünk – legalább ezeken a napokon valami különleges jót a rászorulókkal (pl. adakozzunk a szegényeknek).



Első szerda
Kis Teréz, a mosoly szentje


Teréz akkor is mosolygott, ha a legfájóbban szenvedett. Soha egyetlen panaszszót sem lehetett tőle hallani. Sőt, még az Úr Jézusnak sem akart panaszkodni, mert tudta, hogy úgyis sokan bántják őt. Elég neki az a sok szenvedés. Kis Teréz csak örömet akart szerezni szeretett Mesterének. És mi? Tudunk-e igazán, gondolkodás nélkül, könnyeinken át is mosolyogni?... De sok a siránkozás, de sok a panasz a mai életben! Ezt az erős, mosolygó lelkületet igyekezzünk gyakorolni!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Második szerda
Kis Teréz áldozata


Kis Teréz jól tudta: áldozatos élet nélkül lehetetlen lelket menteni. Az ő hivatása pedig az volt: hogyan tudjon lélekmentő lelkeket, papi és szerzetesi hivatásokat kiesdekelni az Úrtól. Ezért lépett be a Kármelbe, ezért viselte el gyermeki lélekkel az összes, kínzó szenvedést. Mert tudta: az áldozat annak a rózsának a tövise, amelynek illatát csak az Úr érzi, de Ő aztán megérzi! Egy-egy észrevétlen áldozat, egy-egy, csak Jézus által ismert lemondás sokszor hallatlan értéket jelent a lelkek mentésében, papi hivatások kegyelmének kieszközölésében. Gondoltunk-e már erre sötét perceink idején?
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Harmadik szerda
Kis Teréz, a kis dolgok nagy művésze


Kis Teréz boldogan mondhatta el: „Hároméves korom óta semmit sem tagadtam meg a Jóistentől”. Nagyot tett-e Szent Teréz? Látszólag nem. Gyermekkorában nem mutatta édesatyja előtt, hogy fázik, s nem dörzsölte össze hideg kezét. Később meg észrevétlen akart maradni a Jóisten előtt: nem akarta tudtára adni még az ő baját is. Soha egyetlen legkisebb alkalmat el nem mulasztott, hogy Jézusnak örömet szerezzen valamiképpen. Nekünk néha egy szent felbuzdulásban minden könnyű. Úgy érezzük, szentek vagyunk. De az első szélmozdulásra minden kitartó jószándékunk összeomlik. Hol vagyunk mi Kis Teréz soha össze nem roppanó fegyelmezettségétől?... Legyünk mi is az észre nem vehető dolgok művészei!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Negyedik szerda
A gyermeklelkű Kis Teréz


Kis Teréz boldog volt, ha a Gyermek Jézus játszó labdája lehetett. Miért? Mert egyszerű volt: nem gondolta, hogy „ő is valaki”! kis Teréz Isten ölébe kéredzkedett föl: Jézusra hagyatkozott. Miért? Mert bizalommal telt el mennyei, jóságos Atyja iránt. Kis Teréz nem zúgolódott sohasem, sőt, mosolyogva tudta mondani: „legyen meg a Te akaratod!” Miért? Mert alázatos volt. Kis Teréz nem esett kétségbe, ha nehézségek elé állította a mindennapi élet, mert tudta: mennyei Atyja átemeli őt a szakadékok fölött. Miért? Mert gyermek volt!
Mi féltékenyen őrizzük tekintélyünket. Nem hisszük, hogy Isten mindenben segít rajtunk. S ha kérésünk mégsem teljesül, hajunkat tépjük, s abbahagyjuk könyörgéseinket, mert „elviselhetetlen az élet”. Meg kell értenünk: „két úrnak senki sem szolgálhat”. Nem lehetünk „szentek” ilyen lelki daganatokkal. Teréz példájára odaadó gyermeki lelkülettel kell élnünk!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Ötödik szerda
Az imádkozó Kis Teréz


Sohasem volt imakönyve, mert tele volt a lelke. Csak úgy szaladtak a percek: a hálaadás, a kérés, a dicsőítés megszentelt percei. Az engesztelés mások bűnéért. Nem volt örökös üzletember, hanem imaéhes, felüdülő imádkozó, akinek az Istenben elmerülő élet többet ért, mint a falat kenyér. Ám, akinek az ima percei, hanem egész élete egyetlen imádás volt! Ha örül a lelkünk, mondjuk el Mesterünknek! Ha fáj a szívünk, adjunk neki hálát a szenvedésért! Akármit teszünk is, helyezzük mindenünket jóságos Atyánk tenyerébe! Ez az igazi imádság, ez az igazi Kis Teréz-i élet!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Hatodik szerda
Kis Teréz, a hős


Hát ő hős volt?... Sokan elmosolyodnak bizonyára. De nem hős-e, aki ezzel a hivatással vállalja a mindennapok mindig ugyanaz, mindig újra jelentkező töviseit? Aki azzal a boldog tudattal szenved, hogy ő kis vértanú, kis hitvalló lehessen itt a földön? Mert csak itt a földön szenvedhetünk, azért öröm neki a szenvedés zivataraiban elhullatott könny. Mily öröm volt Teréz szemében, hogy félreértették, nem szerették! Ezek, ahelyett, hogy szárnyát szegték volna, szárnyat adtak neki és édes örömmel csókolgatta ezeket a Jézustól küldött töviseket.
Ha mi nem is tudunk örülni a szenvedésnek, de legalább csendben hagyjuk, hadd viharozzanak el fölöttünk! Mily édes lesz a vihar után megnyugtató csend: „Engem szenvedés szélvihara nem tépett ki Jézusba gyökerezett életemből, csak fonnyadt, értéktelen leveleimet szaggatta le…”
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Hetedik szerda
Kis Teréz, az apostol


Hát ő ez is volt? Hogyan? Imádságos életével! Tudta, hogy Mesterünk becéz minket, és még a lelkek megmentését is ránk bízza. Azért szerette mondogatni, hogy még az Úr Jézus iránti szeretetből felemelt gombostű is előmozdíthatja a lelkek megtérését. A csendes, senki által nem ismert imádságos percek hány szenvedő, botorkáló lelket terelhetnek az Evangélium fényébe!...
Szoktunk-e erre gondolni? Gondolunk-e a lelkek üdvösségére? Eszünkbe jut-e Mesterünk szava: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el”. Imádkozunk-e Szentséges Atyánkért? Kérjük Kis Terézt, segítsen minket lelkileg eleven, tüzes, tenni kész életre!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Nyolcadik szerda
A türelmes Kis Teréz


Kis Teréz is ember volt. Ő is ismert olyanokat, akiket valami megmagyarázhatatlan okból nem tudott elviselni. A rózsafüzért zörgető nővért soha el nem hagyta, pedig rettentően bántotta a zörej finom fülét. A mosókonyhába ment, hogy a nővér minél több vizet fröccsentsen rá mosás alatt, pedig ilyenkor minden erejét össze kellett szednie, hogy ki ne fakadjon. A számára nehéz természetűvel folyton együtt volt, igyekezett rá mosolyogni, még ha könnyeibe került is. Hol az én türelmem a tiedhez képest, Kis Teréz? Én, ha az utcán látom, amint szembejön velem az, akit „ki nem állhatok”, sarkon fordulok és másfelé megyek. Ideges, izgatott állapotban képtelen vagyok arra, hogy egy bántó szót is elfojtsak. Ó, taníts meg Kis Teréz, a következetes, mindig újból törekvő türelemre!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Kilencedik szerda
A halálig állhatatos Kis Teréz


Élete utolsó pillanatában is ezt mondta: „Mindaz való igaz, amit a szenvedésről írtam. Nem bánom, hogy a szeretet áldozatává lettem!” Utolsó óráján is Jézus akaratára hagyatkozott, és egy szemernyivel sem akart kevesebbet szenvedni, mint ameddig Mestere óhajtotta.
Teréz élete ébresszen rá annak tudatára: lehet élni egész komoly életet, teljesen örvendező életet, ha mindenkor átfog minket Isten bűvköre. Ezért pedig érdemes lelket, életet adni és áldozatot hozni!
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Forrás: Adorans






2017. szeptember 30., szombat

A hivatás, mint ajándék


„Hogy az Úr házában lakhassam életem minden napján”



„Szent Benedekhez szálljon fel az ének, zengjen szívünkből ünnepi dicséret…” – csendült fel a bencés himnusz Szent Péter és Szent Pál ünnepén a tihanyi apátsági templomban, ahol ünnepélyes örökfogadalmat tett a szerzetesi közösség ifjú tagja, Czakó András testvér.

 
A bensőséges alkalomra, az ünnepi szertartásra szerzetesek és szerzetesatyák sokasága érkezett a Magyar Bencés Kongregáció monostoraiból és hívek is a szélrózsa minden irányából. Vendége volt az eseménynek Geraldo Gonzales a brazíliai magyar alapítású és a Magyar Bencés Kongregációhoz tartozó Sao Paulo-i Szent Gellért apátság szerzetese, valamint Matthew Leavy, az észak-amerikai New Hampshire államban lévő Szent Anzelm apátság nyugalmazott apátja is.

A szentmise kezdetén a fogadalomtevő testvér a tihanyi bencés közösség elöljárója, Korzenszky Richárd perjel kérdésére válaszolva megvallotta, hogy az Úr szolgálatában és Szent Benedek családjában szeretne elköteleződni állhatatosan, mindhalálig. A perjel – aki közelmúltbeli sajnálatos balesete folytán kerekesszékből látta el a fogadalomtevő testvér befogadásának, megáldásának (a „szerzetesszentelésnek”) a feladatát – a szertartás homíliájában Szent Péterre és Szent Pálra emlékezve kiemelte: A mai ünnepen Jézus két apostolának példája áll előttünk. Aki hív, ugyanaz, a meghívottak különbözőek. A Jézussal való találkozás körülményei és a meghívás is különböznek. Az elköteleződés, elkötelezettség, a vállalás – egészen a halálig – ugyanaz… Van, akit a Genezáreti tó partján hív meg az Úr – a biztos foglalkozásból a kiszámíthatatlanra, van, akit a damaszkuszi úton, úgy, hogy teljesen megváltozik az élete. Misztérium minden hivatás, minden meghívás. És a hívás személyre szól. A megszólított helyett nem válaszolhat senki más.

Majd az ünnepre rendelt evangéliumot idézve (Mt 16,13-19) rámutatott: A kérdést, hogy kinek tartjuk mi Jézust, a Názáretit, mindannyiunknak fel kell tenni. Olyan személynek, akit a történelem során sokan követtek, vagy személyes, élő, éltető valóság Ő a számunkra, aki jelen van mindenütt, ahol ketten vagy hárman a nevében egybe gyűlnek? Megéreztük-e már, hogy boldogabbak leszünk, ha az ő szeretetének elébe nem teszünk semmit? Ha nem azt keressük az életünkben, ami nekünk jó, hanem azt, ami másnak is az? S tudunk-e, akarunk-e közösséget vállalni a másik emberrel, akit az Isten ugyanúgy meghívott az életre? – vetette fel. Tanítványainak Jézus nem ígért földi paradicsomot, de azt igen, hogy az Isten országa már megkezdődött közöttünk, mibennünk, ha az igazságosságnak, a békének és az örömnek emberei tudunk lenni. A szerzetesi élet sem földi paradicsom. Szembe kell néznem saját gyengeségeinkkel, fűzte hozzá, de a közösségnek kimondhatatlan megtartó ereje van. Nem az tesz bennünket szerzetessé, hogy mivel foglalkozunk – tudományos munka, diákokkal való foglalkozás, érdeklődő turisták vagy zarándokok fogadása vagy kertészkedés –, hanem az Úrhoz, az élet forrásához való kötődésünk. Végezetül Péternek Jézushoz intézett szavait idézte a Tábor-hegyi színeváltozás alkalmával: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4). Mi mást kérhetnénk az Úrtól ma is? András testvérrel együtt kérjük, mondta: „Hogy az Úr házában lakhassam életem minden napján” (Zsolt. 27,4).

A szertartás ezután a fogadalomtétellel folytatódott. András testvér a perjel kérdéseire válaszolva megerősítette, hogy Istennek és Isten népének szolgálatára szeretné szentelni magát, hogy a tökéletes tiszta, engedelmes és szegény életet megtartja, törekszik az Isten és az embertársak iránti szeretetre, a szerzetesi közösség szabályainak megtartására s az imádságos, buzgó, bűnvalló, munkás életre a közösségben. Miután a perjel jóváhagyó fohásza felhangzott, áldáskérő imádság következett a Mindenszentek litániájával, ezalatt a testvér a földre borult, majd pedig felolvasta fogadalmi fohászát, amelyet Korzenszky Richárd atyával mindketten aláírtak, annak megpecsételéseképpen.. Ezt követően a perjel áldáskérő imát mondott az Úrhoz az előtte térdelő testvérért, kérve, árassza rá a szentség lelkét. Ünnepélyesen átadta András testvérnek a szerzetesi kórusruhát, amelynek felöltésében Kiss Domokos bencés atya segédkezett. A fogadalomtételi szertartás végén András testvér békecsókot váltott a Magyar Bencés Kongregáció minden jelenlévő örökfogadalmas tagjával.

A szertartás a szentmiseáldozattal zárult, melyet Nyiredy Maurus tihanyi alperjel mutatott be.

Az ünnep zárásaként a tihanyi egyházközség nevében Bakos Péter köszöntötte az immár örökfogadalmas Czakó Andrást, majd szeretetvendégséggel ért véget a jeles esemény az apátság alatti Rege-udvarban.

Toldi Éva

Forrás: Veszprémi Érsekség








 



A jó hivatástisztázás jelei


Jutalmul teljessé teszi az életet

Felemelő érzés volt ebben az ünnepi esztendőben az apostolok közelségében eltölteni néhány napot - mondja Farkas László ezüstmisés bagodi plébános, aki néhány napja érkezett haza Rómából. A 25 éve pappá szentelt lelkipásztor hamarosan újra útnak indul, egy szentföldi zarándoklatnak lesz lelki vezetője.

 
Papi hivatásának legszebb pillanatai kötődnek ezekhez az utakhoz, mondja Farkas László, aki immár nyolcadik alkalommal jut el Jézus szülőföldjére. Emellett egy teljes évet töltött el a Fülöp-szigeteken missziósként, ami ugyancsak nagy hatással volt rá. A missziós szerzetesekkel második állomáshelyén, Kőszegen került kapcsolatba, tőlük világlátást tanult, a katolikus egyház egyetemességének felismerése ennek köszönhetően teljesedett ki benne igazán.

– Pappá szentelésem 1986-ban történt, ennek ünnepeltük 25 éves jubileumát június 26-án, a bagodi templomban megtartott ezüstmisén – idézte vissza. – Kétségkívül nagy esemény a 25 évre emlékezni, hiszen szép élményeim kötődnek az elmúlt negyedszázadhoz, ezért köszönettel tartozom Istennek a kegyelmeiért. A mi életünk legnagyobb szépsége maga a meghívás, hogy hirdessük Isten igéjét. Az Úr részéről az egy különleges kegy, hogy kiválaszt embereket erre a feladatra, akárcsak a prófétákat. Rá vagyunk szorulva Isten üzenetére, szeretnénk megkapni azt, ám az emberek egy részének nincs rá ideje vagy készsége, igazi távlatok nélkül, túlságosan a földi dolgokba temetkezve élik életüket.

Farkas László elmondta: már gyermekkorában megérezte az isteni meghívást. A papi hivatás gondolata akkor vetődött fel benne először, amikor ministránsként az oltár előtt térdepelve meglátta Bánk atya, azaz dr. Kovács Lajos zalalövői plébános kezében a magasra emelt kelyhet. Abban a mozdulatban benne volt az alázatosság és a magasztosság is.


A bagodi plébános pappá szentelésekor a zsoltáros szavait választotta újmisés jelmondatának: Bízzál az Úrban, bátran cselekedj, szíved legyen erős, és hagyatkozz az Úrra. Ugyanez a gondolat került fel az ezüstmiséje alkalmából elkészíttetett szentképekre is, azaz továbbra is lelkipásztori mottójának tekinti a fenti idézetet.

– Bízni kell Istenben, vele együttműködni és rá hagyatkozni – sorolta a plébános. – Az ember nem tud mindent megtenni, ám amire adottságai alapján képes, azt kövesse el, s jutalmul az Úr majd teljessé teszi életét.

Farkas László papi hivatását Lentiben kezdte káplánként, majd Kőszegre helyezték, ahol hasonló feladatokat látott el. 1992-ben került vissza Zalába, Tófej és Zalatárnok plébániájára. A paphiány miatt három évre rá egy nagyobb közösség vezetését bízta rá az egyházmegye akkori főpásztora, dr. Konkoly István püspök: Vámoscsalád és Répcelak környékén több ezer hívő lelki gondozása lett a feladata. Néhány további állomáshely – köztük az említett fülöp-szigeteki misszió, vagy a Mindszenty bíboros szülőfalujaként ismert Csehimindszent – után 2008-ban a bagodi plébánia vezetését bízta rá dr. Veres András püspök. Ezzel visszakerült szülőföldje, Zalalövő közvetlen közelébe.

A bagodi plébániához az egyházmegye átszervezése óta egyébként hét település tartozik. Ez persze nagy terhet ró a plébánosra, illetve segítőjére, dr. Bodorkós Imre salomvári igeliturgia-vezetőre, hiszen napi rendszerességgel kell szentmiséket, igeliturgiákat tartani, vasárnap pedig négy helyen várják őket a hívek.

– A hét falu négy egykori plébániából tevődik össze – sorolja az ezüstmisés pap. – A bagodi mellett a zalaszentgyörgyi és a salomvári plébánia, valamint a hagyárosböröndi lelkészség tartozik hozzám. A hetvenes-nyolcvanas évekig öt-hat paptestvér végezte a szolgálatot ebben a hét faluban, Bagodon még káplán is volt. Ma egy plébánosnak kell a Zala folyásától nyugatra fekvő nagy terület szinte egészét ellátnia. Van két iskolánk, Bagod és Salomvár, a hitoktatást a nagy szakértelemmel és igazi lelkiséggel bíró Frigyes Mariannával közösen végezzük.

Forrás: Zala megyei hírportál - 2011