2018. július 10., kedd

Ügyvédbojtárból lelkipásztor

Rumszauer Miklós, a kaposvári Szent Margit–Szent József-templom plébánosa, a püspökség bírósági helynöke a Kaposvári Egyházmegye elsőként felszentelt papja, aki az ügyvédi hivatás helyett a papságot választotta.


Káplánként a székesegyházban, majd a nagykanizsai Jézus Szíve-templomban szolgált. Római tanulmányok után Balás Béla megyéspüspök titkáraként tevékenykedett, s tizenöt esztendeje a Szent Margit–Szent József-templom plébánosa, aki jogi doktorátusa mellett kánonjogi doktorátust is szerzett, és később elvégezte a Semmelweis Egyetem lelki gondozói szakát is, hogy még nagyobb empátiával és humánummal pasztorálja híveit – gyógyítva sebzettségüket.

Az ezüstmiséjére készülő atya legkülönfélébb korcsoportok kedvelt papja, aki immár negyed százada kiemelkedő intellektussal és humorral van jelen hívei között akár egyházi, akár világi eseményeken, hiszen az evangelizáció legkülönfélébb alkalmait megragadja, hogy a rábízottakat még közelebb vigye Istenhez. A fiatalok körében missziós lelkülettel, különös spiritualitással végzi a hitébresztést, számos közösség, zarándoklat és imatábor lelki vezetője, aki külföldi tapasztalatait is beépíti áldozatos papi munkájába. Több gyümölcsöző külföldi kapcsolat létrehozója, amelyek az egyházközség, sőt az egyházmegye lelki életét is gazdagítják. Templomában gyakran szervez koncertmiséket, hangversenyeket, kiállításokat, művész-közönség találkozókat, hiszen bámulatos érzéke van a legkülönfélébb művészeti ágakhoz, s a kultúraközvetítéshez. Korábbi főpásztora, Balás Béla püspök atya nem véletlenül nevezte egyik kedves papjának plébániáját „lelki cukrászdának”.

Az 1993. július 3-án felszentelt papot sokan hívják Rumosnak, de nem azért, mert kedveli a rumot – bár el tudnám képzelni hatalmas karimájú szalmakalapban, egy pohár kubai rummal a kezében, de csak kristálypohárba töltve, miközben nagyot slukkol márkás havannai szivarjából és füstkarikák táncolnának arca előtt –, hanem szeretetből, hiszen a Rumszauer név legpraktikusabban így rövidíthető.

Én is így hívom, s gyakran találkozom a „szent poéngyárossal”, aki online kapcsolatban van az égiekkel, és egy-egy vicc mindig akad tarsolyában nekünk, földieknek, és tudható, hogy a papok mesélik a legkiválóbb vicceket. Az is feledhetetlen, amikor a nagykanizsai hívekkel búváruszonyos felszerelésben Miklós atya eltáncolta a Hattyúk tavában a hattyú halálát, s ez nem volt vicc…

Mint ahogy a rendszeres kajak- és sítúrák is elengedhetetlenek a testi-lelki regenerálódáshoz. Ám ekkor sem nyughat. Ilyen SMS-eket küld januárban, februárban: A síparadicsomból szeretettel gondolok rátok. Sonkát reggelizek és epret. Süt a nap, gyönyörű a táj. Én meg válaszként: részvétem, mély részvétem…

Kegyelem, hogy „csatolt fájlként” az elmúlt évtizedekben csaknem egy tucatszor kelhettem vele útra Medjugorjébe – hol feleségemmel, hol fiainkkal –, hogy még közelebb az éghez hallgassuk bronzrelief-stációknál született elmélkedéseit. A kishegy, az első jelenések hegye, s a Krizsevác nem az a hely, ahol kalodába zárhatók az érzelmek, és parancsolni lehet a könnyeknek. Életünk zarándokútját járjuk itt is.

Öt éve Miklós atya így elmélkedett az első állomásnál: „Jézust halálra ítélik. Mit lehet még mondani? Már mindent elmondtál. Tanítottál, csodákat műveltél a tereken, s a templom árkádjai alatt. Zubognak rád az igaztalan vádak. Mindenki tudja, hogy a hazugság nyílt színen folyik. Szövetkeztek ellened, amikor valójában kész az ítélet, és a felszínen cirkusz folyik. Eldöntötték a sorsodat, amikor alkalmat kerestek arra, hogy megöljenek, kifosszanak. Te egyedül, mindenki más veled szemben. Méltósággal hallgatsz, de ennek a szótlanságnak súlyos az üzenete: nem védekezel, pedig megtehetnéd. Emelt fővel fogadod a vádakat, mert biztos vagy abban, hogy a tiszta oldalon állsz. Lehet-e, kell-e még bármit mondani, amikor úgy látszik, minden ellened szövetkezik? Jézus a hallgatás méltóságával felel a vádra, zárva marad a szája, és a szótlanság súlyos jeleként áll ott a világban. Figyelemfelkeltőbb, mintha bármit szólna. Megrázóbb, mintha tiltakozna.

A te életedben is adódnak helyzetek, amikor nem kell felelned, amikor a vádakra zárva marad a szád. Amikor a szótlanság súlyos vádjával felelhetsz, mert nem csak ostorból lehet korbácsokat fonni. Rengeteg helyzet van az életedben, amikor a szavaddal gyilkolsz, a szavaddal ítélsz meg, amikor ellehetetlenítesz valakit. Kérünk Téged, Isten, óh, ártatlan bárány, szeplőtlen jóság, örök tisztaság, taníts meg minket a kellő időben szótlanoknak maradni, a vádakat méltósággal fogadni! Taníts meg minket a kör közepén, kiszolgáltatottan állni! Taníts meg minket arra, Urunk, hogy miként kell egyenes derékkal állni, amikor minden szövetkezik ellenünk, ellened! Adj erőt, Krisztus, hogy kövessünk a kereszten!

Ezt követően arra kért bennünket, hogy a következő állomásig azzal forduljunk Istenhez, hogy mutassa meg azokat a szituációkat, amikor életünk során a szavunkkal vétkeztünk, amikor igaztalanul sértettünk meg másokat, amikor jogos, vélt vagy valós felháborodásunkban, az igazság álvédelmében látszólagosan léptünk fel – megsebezve a másik embert, a kiszolgáltatottat, a gyengébbet.

Zarándoktalpak milliói által koptatott köveken kapaszkodunk feljebb és feljebb; sűrűsödik, majd tisztul múlt és jelen. Régi és új kapcsolati hálókat stoppol meg vagy sző újra a Szentlélek. Pásztor és a nyáj együtt van. Szinte hallom a bölcs megállapítást, amit jó pár éve egy maturandus fogalmazott meg: azért jön oly szívesen Medjugorjébe, mert itt legalább nem követ el bűnt. Miklós atya híveket, keresőket, cursillistákat, vállalkozókat is vezetett már el ide, és a családtagok is rácsodálkozhattak arra: ez is a való világ része, s ahogy maga fogalmazta meg: azért vágyakozik ide, hogy feltöltse szeretettankját.

Így van ez akkor is, ha Rómába megy. Nemcsak az „Örök Város” várja negyed százada pappá lett, hajdani diákját, hanem ő is gyakran vágyakozik ide. Szent II. János Pál pápa agóniája idején vagy kéttucatnyian lehettünk részesei egy általa szervezett és vezetett zarándoklatnak. Nemcsak a néhány hete elhunyt Péteri Pál pápai prelátus, a kaposvári Szent Kereszt-templom egykori plébánosa ismerte oly remekül Róma templomait – amelyekről népszerű könyveket írt –, hanem Rumos atya is. Szenvedélyesen beszél, bárhova is induljunk. Lélegzetelállító történeteket hallottunk tőle Isten hajlékainak építési körülményeiről, az alkalmazott ornamentikáról, a liturgikus terekről, a templomokat díszítő szobrokról, és művészettörténészeket felülmúló kiselőadásokat egy-egy festményről. De a szentek relikviáiról, a pápákról, a Vatikán kincseiről is élvezettel mesélt – megállíthatatlanul. Persze, mindig időt hagyva misére, imára, szeretettankunk feltöltésére.

Egy papnak talán mindannyiunknál nagyobb szüksége van arra, hogy időről időre kiürülő szeretettankja ne csak megteljen, hanem túlcsorduljon, hiszen aki hozzá fordul, aki általa kér Istentől jó szót, lelki vigaszt, tanácsot a mindennapokra, vezetést vargabetűkkel tarkított világunkban, elengedhetetlen a felé irányuló szeretet. A biztonságtudat, hogy a lelkipásztor „mindenkinek mindeneként” van jelen, aki vezesse, sebeit bebalzsamozza, s megerősítse e földi létben. Aki felhívja figyelmét a rá leselkedő zsákutcákra, józan mértéktartással rámutasson: élhetünk ugyan áldó hatalmak oltalmában, a szellemi harcot magunknak kell megvívni, hiszen a jó és a gonosz örök harcban állnak értünk.

Aki ismeri, tudja: Rumos atya fantasztikus dizájner. Nemcsak ötlete, ízlése is van. Ráadásul maximalista. A közelmúltban azt fejtegette, hogy a templom karácsonyi dizájnja vagy másfél évtizedre előre megvan a fejében. Kiemelt szerep jut ugyanis a hagyományos, szenteste előtti ünnepnek, amely egy nagycsalád szeretetével köszönt be, hiszen a papnak a hívek jelentik a családot. Bibliai igék, szabad imák, elmélkedések hangzanak el ilyenkor, s a közös éneklés is elmaradhatatlan része a találkozónak, amely kezdetben pezsgős koccintással folytatódott, az utóbbi esztendőkben viszont átható narancs és szegfűszegillatban, teával és forralt borral lépünk oda egymáshoz, hogy áldott ünnepet kívánjuk. Nemcsak helybéli hívek sereglenek össze a szíves invitálásra, hanem az ország különböző pontjairól is érkeznek ismerősök, barátok – szólóban vagy családjukkal; olyanok, akiknek életében jelentős helyet kap Rumos atya. Többen a hitük megtartását, párjukat vagy éppen házasságuk megmentését köszönhetik neki, s akadnak, akik a gyermekáldásért végzett közbenjárásáért hálásak. Sok a köszönnivaló…

Papsága mellett jogászként, szinkrontolmácsként, idegenvezetőként, mentálhigiénés szakemberként, egyetemi oktatóként, nyelvtanárként – hiszen vagy fél tucat nyelvet beszél – éppúgy megállja a helyét, mint népművelőként, művészettörténészként, zene- és színikritikusként. Vagy rendezőként. Jó pár éve már, hogy a kaposvári Kossuth téren advent idejére felállított betlehemhez húszperces verses-zenés összeállítást szerkesztett-rendezett – színészekkel és amatőrökkel, szólistákkal és kórusokkal. Igényes, tömegeket megállító produkció született, és nemcsak a hívek azonosultak az elhangzottakkal – kétezer éve Istengyermek költözött közénk –, kedves volt a keresők, s talán még az ateisták fülének is, hiszen a szakrális és a művészeti célon kívül ismeretterjesztő szándékkal készült a válogatás, amely végtelenített hangszalagon adott újabb és újabb impulzusokat a betlehemi jelenethez.

S ha már a kultúrát, a művészetek világát említettem: különösen az utóbbi években már-már művelődési központok rendezvénykínálatával vetekedő programarzenállal szólítja meg a híveket. Lehet, hogy fejére olvassák: nem feladata ez egy papnak, templomnak, plébániának, ám a plébános következetesen kitart amellett: a ma emberének is szüksége van arra a szellemi pluszra, arra az élményre, amely egy-egy koncertmisén, kamara-előadáson, kiállításmegnyitón, előadás-sorozaton éri. Bemutatkozott már itt többek között Maczkó Mária, Pitti Katalin, Virágh András, Bretz Gábor, Benke József, Czóbel Mariann, Siess Zsuzsa, K. Ékes Edit, Jambrich Liza, Gosztonyi Zoltán, a pécsi Mozart Kórus és Zenekar, a kaposvári Vikár Béla Vegyes Kar, a Szent Efrém Kórus, hogy csak néhány művészt és együttest említsek. Meg különben is: hit és művészet, egyház és kultúra régóta jegyben jár, így nem csoda, hogy a kultúraközvetítés is különleges missziója.

Kétségtelen: a néhány éve indult, Kaposváron is gyökeret eresztett Ars Sacra Fesztivál, a Szakrális Művészetek Hete zászlóshajója a Szent Margit-templom, amely egész éven át kínálja különleges csemegéit. S nem utolsósorban: a preevangelizáció része e sokszínű programsorozat.

E „lelki cukrászda” azonban arra bizonyság: így is lehet keresztény életet élni, Isten országának építőiként így is részt vehetünk a társteremtésben, az evangelizációban mi, a Teremtő ministránsai. Azok, akik bő termést hozhatnak egy jó pap lelki vezetésével, mentorálásával. Például papi hivatásokat, hiszen néhány ifjú pap neki (is) köszönheti, hogy rátalált erre az útra, és megmaradt rajta – a kezdeti elbizonytalanodás, kísértés után –, folytatva a szemináriumi éveket.

Az elmúlt negyed században nemcsak a Somogy Megyei Közgyűlés, hanem a megyeszékhely képviselő-testülete is felfedezte és elismerte a folyamatos lendületben lévő plébános tevékenységét, aki a hitélet megújításáért, a hívek lelki gondozása terén különös érzékenységgel végzett szolgálatáért, a fiatalok körében kifejtett pasztorációs tevékenységéért, valamint egyetemi oktatói, egyházjogászi és nem utolsósorban kultúraközvetítő tevékenységéért kapta meg a Somogy Polgáraiért-díjat, illetve a Kaposvár Városért kitüntetést. A vállalkozói szféra megyei Prima-díjra jelölte, s a közönségnek köszönhetően megkapta a közönségdíjat, de a közelmúltban átvehette a Kaposvári Polgári Kaszinó díját is. Miklós atya minden alkalommal úgy nyilatkozott: nagy megtiszteltetés számára az elismerés, s bár név szerint neki szól, a különféle díjakkal a Magyar Katolikus Egyházat ismerték el. Azt mondta: „Az adományozók észrevették az egyház értékmentő és -gyarapító szolgálatát, hiszen amikor lelki sebeket gyógyítunk, szentségeket szolgáltatunk ki, közbenjáró imát végzünk, lelkigyakorlatot tartunk, házasságot rendezünk, akkor az egész személyiségre hatunk.”

A plébános szerint a kapcsolatok, a sebzettségek gyógyítása a legfontosabb feladata, mert ha ez elmaradna, „szétesne” a folyamatos veszélynek kitett ember. Mindenkor erősíteni kell a helyes énképet, önismeretet, s ápolni a családi, rokoni, baráti viszonyokat, amelyek meghatározói az egészséges nemzettudat alakításának is.

Lelkünk sebzettségéről, s a gyógyulás útjáról, valamint a burnout-szindrómáról és a kiégés elleni harcról több helyen is hallottam előadni. A 70-es évek elejéig nem volt tudásunk arról, hogy a burnout egyáltalán létezik. Ma pedig már világjelenség a depresszió mellett. Egy német kutatás szerint azon személyek közül, akik nagy elánnal vetették magukat a munkájukba, öt év múlva minden negyedikre jellemző lesz a kiégés, mely során az élet értelmességének érzete is elveszíthető. A kiégés pedig nemcsak a munkára vonatkoztatható, hanem a házasságokra is…

Ahogy szárnyal a Lélek, úgy lehet folyamatosan úton Isten szolgája is. Szerte az országban, s a világban. Balás püspök nemegyszer megjegyezte: a Rumos már megint az éterben kering…

Csak nevettem a találó helyzetelemzésen, és mindig eszembe jutott: elaludni ugyan sokszor láttam, de ötlettelenül unatkozni még soha. Ha beszélt, lelkesen szólt; nemcsak az ambónál állva a templomban, hanem baráti körben is. Akkor is, amikor a kocsmában ücsörgők cserélték ki kocsija kerekét – ők voltak aznapi megmentői, ha úgy tetszik, angyalai –, meg akkor is, ha valami mély összefüggésre jött rá. Például arra, hogy milyen gazdag a cigánykultúra. Hallhattam cursillós előadásait is, csakúgy, mint tanúságtételeit az Antióchia közösségben, vagy a keresőknek szervezett Alfa-kurzuson. Számomra is kegyelem, ahogy tapasztalom, miként működik benne a Szentlélek, milyen „antennákkal” fogadja súgását, s adja tovább ajándékait.

Az egyház szolgálója időről időre mindent megköszön – ilyen többek között az évente átadott Arany Rózsafüzér-díj –, s olykor a háláját virággal is nyomatékosítja. Miklós atya kedvenc virágai közül a fehér rózsa viszi a prímet, melyet oly nagy kedvvel ajándékoz. Zalaszentlászlóra, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság országos konferenciájára sem érkezett üres kézzel. Amikor az előadótérbe lépett, egy nagy fekete sporttáskát szorongatott – gondoltam, hazafelé menet beugrik Kehidakustányba egyet wellnessezni, ami kedvenc kedvteléseinek egyike –, ám mint néhány perc múlva kiderült: nem erre készül. Bevezető gondolatait követően kizipzározta a táskát, és nyolcvan szál fehér rózsát nyújtott át hallgatóságának – így hajtva fejet a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben dolgozók szolgálata előtt. A meghatottságtól érdemes lett volna filmezni a résztvevők tekintetét…

Sebestyén Péter, a marosvásárhelyi Szent Imre-templom plébánosa Ezüstbeszéd című kötetében azt írja: „Lelkünk csendje a szavak zajszűrésével kezdődik, s a csend nem más, mint Isten szívdobogását hallgatni.”

Hiszem, hogy Miklós atyát papi jubileuma kapcsán mérlegkészítésre kéri az Úr, ám ehhez elengedhetetlen a szavak zajszűrése. Szüksége van erre, hogy az ezüstmisét követően megerősödve és felvértezve vághasson neki a rá váró évtizedeknek, hogy tanítása, imája által régi és újabb hívek ezrei meghallják Isten szívdobogását…

Lőrincz Sándor

Forrás: Jel lelkiségi és közéleti újság





2018. július 8., vasárnap

Élethivatásom nyomában hivatástisztázó hétvége

Ha szeretnéd Isten vezetését felismerni az életedben,

Ha szeretnél egy csendes, imádságos hétvégét eltölteni Isten jelenlétében,

Ha szeretnéd Istent megkérdezni, milyen hivatást álmodott meg a Te számodra,

és ha 18-35 év közötti fiatal vagy,

akkor szeretettel várunk Téged 

2018. augusztus 31 - szeptember 2. közt 

egy lelkigyakorlatos hétvégére.

Lesz sok csend, szentségimádás, szentmise, imádság, dicsőítés, túrázás Jézussal, beszélgetések.
 
Helyszín: Csobánka, Segítő Nővérek Rendháza.

Költség: 10.000 Ft.

Jelentkezési határidő: augusztus 24.

Érdeklődni és jelentkezni az alábbi e-mail címeken lehet:

Puskás Antal pálos szerzetesnél: antal.puskas@gmail.com

Égető Ildikó Anna bencés nővérnél: eildiko@gmail.com


2018. július 7., szombat

Új vatikáni dokumentum a Szüzek Rendjéről: Ecclesia Sponsae Imago címmel

Ez az első szentszéki dokumentum, amely elmélyíti és szabályozza a női megszentelt élet sajátos formáját, ami a Szüzek Rendje. Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció prefektusa bejelentette: 2020-ban Rómában tartják a megszentelt életet élő szüzek világtalálkozóját, hogy a pápával ünnepeljék 50. évfordulójukat.


50 évvel az ősi Ordo virginum visszaállítása után, amelyet Boldog VI. Pál pápa kezdeményezett 1970-ben, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció közzé tette új instrukcióját „Ecclesia Sponsae Imago” címmel. A dokumentum a szinodális munka eredménye, amelynek célja, hogy a püspököknek, a megszentelt életet élő nőknek és a képzésben résztvevő nőknek irányvonalakat adjon és előmozdítsa ezt az életformát.

A szüzek rendje

A szüzek rendje (ordo virginum) az egyik legrégibb kifejezetten Istennek szentelt életforma. Már Szent I. Kelemen pápa (ur. 88-97) szólt azokról a szüzekről, akik „a mennyek országáért” (Mt 19,12) mondtak le a házasságról. 1970-ben a Szentszék közzétette a szüzek rendjébe való iktatás új szertartását. Az új egyházjog először szól a szüzek rendjéről: „A megszentelt élet formáihoz csatlakozik a szüzek rendje, akiket, amikor megvallják Krisztus szorosabb követésére irányuló szent szándékukat, a megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus szertartás szerint Istennek szentel, Krisztussal, Isten Fiával, misztikus módon eljegyez és az egyház szolgálatára avat. Hogy elhatározásukat hűségesen megtartsák, és az egyház életformájukkal összhangban álló szolgálatát, egymást kölcsönösen támogatva végezzék, a szüzek társulhatnak egymással.” (604.k. 1-2.§) A szüzek az avatás ünnepélyes szertartása (consecratio virginum) által „Istennek szentelt személlyé, az Egyház Krisztus iránti szeretetének jelévé, az égi Menyasszony és az eljövendő élet eszkatologikus képévé válnak. Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz kapcsolódva a szüzek rendje a világban élő nőt karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák.” (KEK 923-24.)

A 2020-as találkozó

A szöveg alapos történelmi áttekintésből indul ki, amely érinti a jelképeket, a rítusokat, a hagyományokat. Ezt azzal a szándékkal teszi, hogy új lendületet adjon a teljesen megváltozott körülmények között, amely lehetővé teszi a nők számára, hogy saját életközegükben maradjanak anélkül, hogy szerzetesi fátylat kellene viselniük. Ez az életforma az évszázadok során mindig megtartotta meglepő vonzerejét, az egyház gazdagságát tükrözve. Ezt a gazdagságot ünneplik majd 2020-ban Rómában a pápával együtt egy hatalmas nemzetközi találkozón – fogalmazta meg Braz de Aviz bíboros.

A világban élő szüzek

A Megszentelt élet évében érzékelhetően növekedett a megszentelt életet élő nők száma az öt kontinensen. Számuk több mint ötezer és megemelkedett az egyházmegyés püspökökhöz érkező kérések aránya is, akikre rá van bízva az Ordo virginum pasztorális gondozása. Az életforma ezáltal is megőrizheti saját identitását, tiszteletben tartva és értékelve a kulturális kontextusok sokszínűségét, amelyekben az ősi karizma kifejezésre jut. 

A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció titkára José Rodríguez Carballo érsek az Instrukció három alapvető pontját emelte ki, amelyből a szöveg kiindul.

Hivatás és tanúságtétel

Az első a Szüzek Rendjének hivatása és tanúságtétele. A megszentelt szüzesség bibliai és krisztológiai alapjaiból indul ki, bemutatja a karizmát, annak spirituális jellegét, a rend tagjait alkotó nők által felvállalt életformát. Az Instrukció kiemeli e hivatás teljes ingyenességét és máriás jellegét, emlékeztetve, hogy a szüzek az avatás ünnepélyes szertartásán (consecratio virginum) keresztül „az egyház eszkatológikus jelévé, Krisztus jegyesévé” válnak. Elsőként a szüzek kapnak meghívást arra, hogy kövessék Krisztust, felvállalva az önmegtartoztató, szegény és engedelmet fogadó életformát. Az imának, a bűnbánatnak, az irgalmasság cselekedeteinek szentelik magukat anélkül, hogy mellőznék az apostolkodást és elfogadnák az Evangéliumot életük meghatározó szabályaként. Felvállalják továbbá, hogy koruk embere, elsősorban a szegények és a rászorulók mellé szegődnek. A megszentelt életet élő nők élhetnek egyedül vagy családban, együtt más megszentelt életű nőkkel vagy minden olyan helyzetben, amely lehetővé teszi számukra, hogy a legjobban kifejezésre juttassák hivatásukat.

Az egyházmegyei gyökér

A dokumentum második része az Ordo virginum egyházi felépítményével foglalkozik a helyi és az egyetemes egyházban. Az egyházmegyei gyökerek konkrét megjelenítésére összpontosít, amely a szeretet, a szeretetközösség és a kölcsönös egymáshoz tartozás kötelékeit kell, hogy kialakítsa. A megszentelt életet élő nő érezze magát a helyi egyház leányának, osztozzon az életszentség történetében és járuljon hozzá a helyi egyház épüléséhez és küldetéséhez. Az egyház pedig különféle módon támogassa őt. A szöveg ezen része szabályozza mindazt, amely az állandóságot, a másik egyházmegyébe való átkerülést érinti, továbbá esetleges alapok létrehozására vonatkozik, amellyel a Szüzek Rendjének gazdasági fenntartását kívánják megoldani.

Megkülönböztetés és képzés

A dokumentum harmadik része a hivatás megkülönböztetést, valamint a spirituális és pedagógiai képzést taglalja. A hangsúly az egyházmegyés püspök szerepén van, akinek a feladata a jelölt hivatásának tisztázása, a megfelelő képzés biztosítása számára, a megszentelés kiszolgáltatásához vezető megkülönböztetés, a szertartás vezetése, majd a továbbiakban a megszentelt életű nő állandó képzésének elkísérése és támogatása.

A megszentelődés útja

Az egyházban ennek az ősi életformának az újra felkínálása anakronisztikusnak tűnhet – írja a kongregáció titkára –, valójában azonban bizalom a Szentlélek cselekedetében, amely sok nőt arra ösztönöz, hogy felvállalja ezt a hivatást az egyház által az évszázadok során bejárt út fényében és a jelenlegi történelmi kontextus igényeinek megfelelően. A megszentelődés valódi útjáról van szó, amely vonzó és igényes.

A nők értékét hasznosítani az egyházban

Egyben ez egy vonzó kihívás, amelynek célja, hogy jobban hasznosítsa és megértse a nők jelenlétét Isten népe körében és az egyházon belül. Az „Ecclesiae Sponsae Imago” dokumentum tehát segíteni akarja e hivatás szépségének a felfedezését. Továbbá hozzá akar járulni annak megmutatásához, hogy az Úr szépsége milyen sok nő életét átalakítja, akik mindennap megtapasztalják ezt az élményt – hangsúlyozza João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai kongregáció prefektusa.

Forrás: Vatikáni Rádió - Cecilia Seppia/Somogyi Viktória

Kiegészítés:

A szöveg fordítási hibát tartalmaz."Az imának, a bűnbánatnak, az irgalmasság cselekedeteinek szentelik magukat anélkül, hogy mellőznék az apostolkodást és elfogadnák az Evangéliumot életük meghatározó szabályaként." Az eredeti olasz szöveg: "e accogliendo il Vangelo come regola fondamentale per la loro vita".

A fordítás pontosítva: "Az imának, a bűnbánatnak, az irgalmasság cselekedeteinek szentelik magukat anélkül, hogy mellőznék az apostolkodást és így élik meg az Evangéliumot életük meghatározó szabályaként."

A szüzek a konszekráció liturgiájában a megyéspüspök előtt nem tesznek az evangéliumi ígéretekre fogadalmat (professio), mint a megszentelt élet intézményeiben a szerzetes nővérek, de az ő életüket is az evangélium határozza meg.

Az instrukció angol nyelven ezen az oldalon olvasható: http://press.vatican.va/content/salastampa/it/bollettino/pubblico/2018/07/04/0508/01125.html#ENGL

2018. július 1., vasárnap

Hivatás és vágy

I.    Az igazi belső vágy

Sokszor hallani még papi, szerzetesi, lelki kísérői és hivatásgondozói körökben is, hogy hivatásom megtalálásához fontos szempont, hogy mire vágyom igazán mélyen belsőleg a szívemben. Belső vágyaink valóban jó jelzések lehetnek a hivatástisztázásunk során, de fontos kiemelni, hogy egy köztes lépést is meg kell tenni ehhez: egyesíteni vágyainkat Isten akaratával. Az igazi hivatás jele így csak az a belső vágy, amely egységbe kerül ezzel a megismert és befogadott Istentől származó akarattal.

II.    Belső vágyaink egységbe kerülésének lépései

1.    A megtérés útján

Liguori Szent Alfonz fenti című „Megegyezés Isten Akaratával” című könyve írja le azt a folyamatot, amely elvezet Isten akaratának megismerésére és annak tényleges megvalósítására, a keresztény tökéletességre való törekvésünk során. Az első lépés a vágyaink egységbe kerüléséhez a személyes megtérés bizonyos szintje, mely a megtérés korábbi szentjein a hit befogadásán túllépve az életünket Isten Akaratának megtétele felé nyitja meg, befogadva az Ő életünkre vonatkozó szent tervét. Ha életünket Isten akarata szerint éljük meg, Ő irányítja lépteinket, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba tartunk és ez hivatásunk szempontjából is gyümölcsöző lehet. 

2.    A gyógyulás útján

A második lépcsőfok a vágyak egyesítésén belül, hogy életünk során szerzett sebeinket Isten gyógyító kegyelme számára odanyújtjuk, engedjük, hogy imádságaink, lelki beszélgetések, tanítások és a szentségek vétele által begyógyítsa mindazon fájdalmakat, sérüléseket lelkünkben, amelyet fogantatásunktól fogva gyermekkorunkban és később egészen felnőtt korunkig, a hivatásban való elköteleződés előtti időpontig szereztünk. E második lépcsőfok megtételének amiatt van nagy jelentősége, mert ennek kihagyásával a belső vágyaink által való vezetés könnyen tévútra juthat. A sebek jelenléte által vágyaink olyan vigasztalásra vagy életútra irányulhatnak, amely emberek felé irányul, és nem vesszük észre, hogy ezeket a hiányokat a sebek begyógyítása után csak Isten képes betölteni. Ha egy olyan gyermek, akit a szülei nem szerettek igazán, ennek a szeretetnek a hiányát a lelki sebek formájában felnőtt korában is hordozza magában, lehetséges, hogy még felismert hivatása esetén is mindig egy ideális boldog családi vagy közösségi életre vágyik, és nem tudja befogadni az akár közösségen kívüli megszentelt és/vagy papi életre szóló meghívás kegyelmét, nem képes a tényleges elköteleződésre. Ez még abban az esetben is lehetséges, ha a korábbi lépcsőfokon már túllépett, és minden erejével Isten akaratának megtétele és az életszentség a törekvése életében. 

3.    Az istengyermekség útján

Ennek feloldása annak megélésével történhet, hogy kérjük a kegyelmet, hogy a Mennyei Atya gondoskodó szeretetét észrevehessük életünkben, mind szívünkben, de testi valónkban is a környezetünkben megtapasztalt szeretet és szépség által. A környezetünkben élő jó lelkek, az Isten bensőnkben érezhető felénk irányuló szeretete, a kapott testi-lelki javaink, a természet szépségének megtapasztalása mind-mind lehet ilyen ajándékként kapott kincs. 


Ha ezek befogadására és a megajándékozottság megélésére tudatosan törekszünk Isten Gyermekeként élve, ezt gyakorolva átjuthatunk a fent leírt akadályon, minden nap az Atya ölén élve, az Ő gondoskodó szeretetében. Így az Ő akaratán és tervén kívül nem lehet számunkra más út fontosabb, mert tudjuk, hogy Ővele is minden szükséges testi és lelki javakat elnyerhetjük, nem fog megfosztani semmitől, ami üdvösségünket szolgálná. Az áldozatunk, amely a családi életről való lemondásra vonatkozik, már új fénybe kerül, és nem egy teljesíthetetlen, gyermekkori sérülésből fakadó rossz istenkép torzítása révén keletkezett áldozat. Ha Isten Gyermeke vagyok, az Ő szeretetében teljességgel részesülök, megosztja velem mindenét így a vágyam középpontjában már csak az Atya és az Ő akarata él feladva és elfeledve minden földi gondolkodási módot és téves vágyat a hivatásommal kapcsolatban. Az igazi boldogság a mennyei élet, amely már itt a földön elkezdődik, ettől többre nem vágyhatunk és biztosak lehetünk, hogy ha együttműködünk Istennek, ez a maga teljességében meg is valósul már földi életünkben. 

III.    Mégis kimondani az „IGEN”-t

Az igazi belső vágy birtokában az elköteleződés így a fenti lépések megtétele által azok számára is lehetséges, akik nem tudtak alaphivatásunkra való belső vágyuk miatt a családos hivatásról lemondani, bár ismerték a hívó hangot, de egy ellentétet éltek meg magukban ezzel kapcsolatban, amely megakadályozta továbbhaladásukat. Ezáltal lehetséges az is, hogy el tudják fogadni a már megszentelt hivatást befogadók és bizonyos szinten már elkötelezettek, hogy egy hivatalos közösségen kívüli életutat járjanak megszentelt élet intézményén kívül a közösségi testvérek szeretetének és a közösség biztonságának hiányát megélve pl. magánfogadalmasként, konszekrált szűzként, vagy konszekrált remeteként, amennyiben ez az Úr akarata és ebbe az irányba vezeti őket több helyzetjelző fény által a megkülönböztetés során, mert valamely ok felmerült, amely megakadályozza a hivatalos közösségi elköteleződésüket, vagy egyszerűen csak ez az ő útjuk.

A leírtak megvalósításához a Mennyei Atya szeretetének befogadásán és az igazi Istengyermekség megélésén, túl a Fiú életpéldája, a Szentlélek vezetése, a Boldogságos Szent Szűz közbenjárása, a szentek és az angyalok pártfogása mind további hathatós segítséget jelent. Kérem minden igazi belső vágyait és hivatását kereső és megélni kívánó testvérem számára az ő közbenjárásukra a kegyelmi életben való előrehaladásukat.


2018. június 16., szombat

Így lettem pap

Beszélgetés Csernáth Zoltán atyával, a Mátyás-templom új káplánjával

Mindenekelőtt – sokak helyzetének megkönnyítése érdekében – a sajtó nyilvánossága előtt is megkérdezném, hogyan szólíthatunk téged, mely megszólítás elterjedésének örülnél a leginkább?

— Igazából kétféle verziót említenék, az egyik a „Zoli atya”, mert a „Zoltán” nekem túl hivatalos. A másik pedig a szemináriumban és a diakónusi gyakorlatom során is elterjedt „Cserkózás”, ami a Csernáthból adódott, és nagyon sokan így ismernek engem, úgyhogy itt is örömmel veszem majd, ha valaki „Cserkó”-nak szólít.


Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy igazából semmit sem tudunk rólad, kezdjük talán a családoddal, kérlek, mutasd be nekünk pár mondattal.

— A Duna túlpartjáról, Pestről származom, világéletemben zuglói voltam, a Füredi úti nagy lakótelepen éltünk. Szüleim ma már nyugdíjasok. Korábban édesanyám műszaki rajzolóként dolgozott, bár őt a betegsége miatt igen hamar leszázalékolták, tehát régebb óta nem volt már munkában. Édesapám eredeti szakmája villanyszerelő volt, aztán tervező technikus lett, erősáramú tervezésekkel foglalkozott. Hárman vagyunk testvérek, egy öcsém és egy húgom van.
[Cserkó_szentkép] Ø Negyvenegy évesen, mégis újmisés papként kerültél közénk, adódik tehát a kérdés, mivel foglalkoztál azelőtt, hogy a papság útjára léptél.
— 1984-ben érettségiztem, és ezt követően több munkahelyem is volt. Első munkahelyemen az eredeti, tanult szakmámban dolgoztam elektroműszerészként egy „halálraítélt” szocialista gyárban. A gyár tönkre is ment, és én átnyergeltem a Postához, a távközlésre. Nagyon érdekes váltás volt, mert úgy kerültem a telefonos szakmába, hogy még azt sem tudtam, hogyan kell tárcsázni egy vidéki számot, mivel soha sem volt még telefonunk. Ott kitanultam ezt a mesterséget, és ott dolgoztam hat évig. Ezt a munkámat szerettem a legjobban: jártam az országot, telefonközpontokat építettünk szállodákban, irodaházakban, minisztériumokban, egész Nyugat-Magyarországot bejártuk. Ezután átkerültem a mobiltelefonok területére, és hét évet dolgoztam egy mobiltelefonos cégnél, marketingesként. Innen mentem aztán a szemináriumba. Összefoglalva megállapítható tehát, hogy mindvégig műszaki területen dolgoztam.

Mindezen évek alatt miként formálódott benned a papi hivatás, egyáltalán mikortól van jelen a papság gondolata az életedben? A munkahelyek időszakában biztosan nagyon érdekesen alakultak benned a dolgok.

— Valóban nagyon érdekes volt ez, azért is, mert egy hivatás két vonalon alakul. Az első vonal, ahogy a jó Isten képzeli, a második pedig, amit mi képzelünk el a saját életünkkel, és jó esetben ez a két vonal valamikor összetalálkozik. Az a döbbenetes, hogy az előbb említett munkahelyeimen a jó Isten már tulajdonképpen elkezdett felkészíteni a papságra. A papságban ugyanis nagyon fontos, az egyik legfontosabb az emberekkel való kommunikáció, márpedig én az utolsó hét évben végig emberekkel foglalkoztam.
Az egész egyébként úgy kezdődött, hogy a ’90-es évek elején édesanyám súlyos betegként kórházban volt, ami mindannyiunkat nagyon megviselt. Ez időben a családban mindig én értem haza leghamarabb a munkából, és nagy egyedüllétemben rákaptam arra, hogy hangosan olvassam a Szentírást. Volt, hogy órákon keresztül olvastam így. Ezek az olvasások nagyon megérintettek, és ekkor gondoltam rá először, hogy mi lenne, ha pap lennék. Gyerekkori konkrét előzményei tehát nem voltak, teljesen a felnőttkor történése volt ez bennem. Az említett olvasások pedig azért érintettek és döbbentettek meg engem annyira, mert a Szentírás elkezdett élni. Tehát amikor belekerültem egy adott szituációba a munkám során, az utcán vagy bárhol, akkor eszembe jutott az odaillő idézet, és segített abban, hogy akkor és ott nekem mit kell tennem. Magam sem gondoltam előtte, hogy a Szentíráson keresztül ennyire élő módon tudok összetalálkozni Jézussal.
Ám aztán édesanyám, Istennek hála, felépült, és én mint a tékozló fiú, akit éppen már nem szorongatnak, ismét leginkább csak a munkámmal és a saját életemmel foglalkoztam. Ez egészen így ment ’98-ig. 1998-ban jött a hatalmas fordulat, amikor többszöri unszolásra – mert én egyáltalán nem akartam – elkezdtem egy Szentlélek-szemináriumos lelkigyakorlatot. Itt már konkrét jelei jöttek a hivatásnak, de nem akartam tudni róluk, mert azt gondoltam, elképzelhetetlen, hogy én pap legyek. Aztán „a rendszer akkor fagyott le bennem”, amikor elolvastam a Szentlélek-szemináriumot záró missziós-misén kapott igémet. Ezt egyébként sokáig el sem olvastam, mert azt hittem, mindenki ugyanazt az általános szöveget kapta. Végül azonban szóltak, hogy ez nem így van, és akkor láttam a saját üzenetemet, Izajás próféta könyvének egyik csodálatos részét, ami Jézus szájából is elhangzik: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Tudtam rögtön, miről van szó. Ami nagy segítség volt, hogy a Szentlélek-szeminárium alatt lett egy lelki vezetőm, és ő segített a jelek összeszedegetésében, mert még akkor sem akartam és tudtam a papság mellett dönteni, annak ellenére, hogy éreztem magamban, nagyon hív az Úr. A „kegyelemdöfést” végül 2001 Pünkösdjén kaptam meg.

Akkor tehát jött egy másik szeminárium…

— Igen, bár (én) még a többnapos felvételi első napján is dolgoztam, és azon gondolkodtam, bárcsak elkésnék, és hazazavarnának. De hát nem késtem el…

Milyen élményt jelentettek számodra a szemináriumi évek?

— A legalapvetőbb élményem a jó Istenre irányult, arra, hogy Isten hűséges. Megtapasztaltam a szemináriumban azt, hogy amit Ő megígér, azt tényleg meg is tartja, még akkor is, ha úgy látszik, hogy nem. Példaként említem, hogy harmincöt éves emberként féltem attól, hogy csupa fiatalabb fiú között vajon milyen lesz a helyzetem. Erre a jó Isten úgy rendezte, hogy ötünk közül – akik együtt kezdtük a szemináriumot – az egyik kispap-társam pontosan annyi idős volt, mint én. Ő egyébként hentesként dolgozott tizenhét évet.
Másik szép élményem a szemináriummal kapcsolatban, hogy noha nagyon ritka az olyan évfolyam, akik úgy fejezik be együtt, mint ahogy elkezdték, mi mindnyájan egy időben lettünk pappá szentelve – négyen Esztergomban, egy társam pedig Székesfehérvárott. Sőt „menet közben” még csatlakozott hozzánk valaki, vagyis nemhogy kevesebben, többen fejeztük be a szemináriumot.
Mindenképpen úgy érzem, hogy nagyon nagy kincs az a hat év a szemináriumban. Nem mondom, hogy könnyű. Nehéz. De erre meg azt mondom, hogy bárki, bármit komolyan tesz, akkor küzdeni kell. A jó Isten nagyon sokszor átsegített olyan dolgokon, amikor már azt hittem, hogy na jó, kész, ennyi…
És még valami, amit kiemelnék a szemináriumi évek idejéből. Nyáron, amikor magunknak osztottuk be a szabadidőnk nagy részét, lelkiatyám tanácsára alaposan betábláztam az időmet, hogy tapasztaljak. Táborokba, kórházakba, különböző lelkigyakorlatokra, plébániákra mentem segíteni. Rengeteget tapasztaltam ezeknek köszönhetően. Szintén nagyon jó tapasztalat és nagy ajándék volt a hivatalos diakónusi gyakorlatom fél éve Pestszentlőrincen. Nagyon mozgalmas plébánia a lőrinci, nagy területtel, befogadó közösséggel, és mindent kipróbálhattam, amit egy diakónus csinálhat.

Van esetleg olyan papi személyiség, akit úgy tudsz említeni, mint akinek a példája különösen fontos a számodra?

— Igen, van. Rákosfalván, Zuglóban, ahol felnőttem, Szepesdi Ervin atya volt a plébánosunk, és az ő képe mindig bennem él. Nem is tudtam még akkor, hogy ekkora hatást gyakorol rám, de például amikor mentél az utcán, nem tudtál vele úgy találkozni, hogy ne mosolyogjon, és ne ő köszönjön előre. Ahogy foglalkozott a ministránsaival, a hittanosaival, a hívekkel, ahogy prédikált, nagyon-nagyon bennem maradt.

Te is ministráltál neki?

Hát, ez egy külön történet. Akár hiszed, akár nem, én vén fejjel, harmincöt éves koromban a szemináriumban ministráltam életemben először. Szerettem volna ministrálni gyerekkoromban, de nem lehetett. Akkor még sajnos úgy volt, hogy édesapám állása forgott kockán, és ő megengedte, hogy rendszeresen eljárjunk misére, de a ministrálás már nem fért bele. Mindezért külön is kérem majd a Mátyás-templomi profi ministráns-csapatának türelmét.
Visszatérve még egy mondat erejéig a meghatározó pap-személyiségekhez, Szepesdi Ervin atya mellett természetesen említeném a lelkiatyámat, a szemináriumban pedig a spirituálisunk, Roska Péter atya adott nagyon sokat nekem nyitott, őszinte, hiteles személyiségével, és azzal, hogy komoly hangsúlyt fektetett lelki látókörünk szélesítésére.

Milyen érzésekkel, mekkora izgalommal vártad első dispozíciódat, és hogyan fogadtad, hogy a Mátyás-templom lesz első szolgálati helyed?

— Amikor hatodéves lettem, akkor már – noha, ugye, azt még nem tudtam, hova fogok majd kerülni – egyre többet és egyre rendszeresebben imádkoztam leendő plébánosomért, a leendő plébániámért. Azt nem is reméltem, hogy további paptestvéreim is lesznek leendő helyemen. Már előre imádkoztam a leendő plébániám híveiért és azokért, akik majd hozzám jönnek, szentgyónásra, lelki beszélgetésre. Ezekben az imákban kértem az Urat, hogy tegyen minél alkalmasabb eszközévé ezeknek az embereknek a számára.
Egy táborban voltam fent a Mátrában, amikor a szüleimtől telefonon kaptam a hírt, hogy megérkezett a levél, és az van benne, hogy a Mátyás-templomba kerülök. Bevallom őszintén, megijedtem. Megijedtem, mert úgy hallottam, hogy itt emberemlékezet óta újmisés pap nem volt. Szóval mélyvíz. Én úgy képzeltem, hogy elkerülök majd valahova egy külvárosi kis káplános plébániára, ahol a sutaságommal nyugodtan beletanulgatok a dolgokba, és majd csak lesz valahogy. Először tehát nem akartam hinni a fülemnek, de most már látom, hogy rengeteg ajándék van és lesz benne. Például nagyon jól esett, amikor az első itteni misém után ti is és mások is oly’ sokan bejöttetek hozzám, sőt vasárnap mind a mai napig nincsen olyan misém, amelyik után ne jönnének be többen is köszönni, bemutatkozni. Ez nagyon jól esik, nagyon-nagyon örülök ennek a fajta nyitottságnak. Nagy ajándék az is, ahogy Imre atya és Előd atya fogadtak.

Végezetül arra kérnélek, hogy a beszélgetés záróüzeneteként oszd meg velünk papi jelmondatodat és azt, hogy miért fontos neked.

— Örömmel! Két jelmondatom is van. Az egyik mondatot Lukács evangéliumából választottam, mely évekkel ezelőtt megfogott, így már akkor eldöntöttem, hogy ez lesz az egyik jelmondatom. A hetvenkét tanítvány elküldésének jeleneténél szerepel (Lk 10,21): „Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: »Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked«” Két dolog miatt is megfogott ez az evangéliumi rész. Egyrészt tényleg nagyon sokszor megtapasztaltam az életem során, főleg amióta készültem a papságra a szemináriumban, hogy mennyire kicsi az ember. És nem megy máshogy, csak ha ott van mellettem az Úr. Egyébként kész, vége. Másrészt ebben a részben a Szentháromság egyik legszebb képe van benne: Jézus a Szentlélekben felujjongva áldja az Atyát. Csodálatos!
A másik mondatot Pio atyától választottam: „Tanúságtételed önmagad örökös föláldozása legyen: gyengéden megjelenni mindenütt, és olyannak lenni, mint Isten mosolya.” Erre a mondatra egy 2004-es lelkigyakorlaton találtam rá, és úgy éreztem, hogy Pio atyának ez a mondata nekem szól. Szóval már 2004-ben tudtam, hogy ez a két mondat lesz a papi jelmondatom. Úgy érzem, egy életen át kísérni és segíteni fognak papi hivatásomban.

Cserkó atyával Török Bernát beszélgetett

Forrás: Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom


2018. június 15., péntek

Elizabeth Rizzo konszekrációja

Az első konszekrált szűz a New Orleans-i Egyházmegyében

2017. május 27-én fél 11-kor - 36. születésnapján - Elizabeth Rizzo A Rózsafüzér Királynője Plébánia templomában  Krisztus menyasszonyaként a Gregory Aymond érsek által vezetett szüzek konszekrációjának liturgiájában elkötelezte magát arra, hogy életét világban élő konszekrált szűzként éli le.


Elizabeth nemcsak az Imaórák Liturgiája által fog bekapcsolódni az Egyház hivatalos imádságába, hanem imádkozni fog a püspökért, az egyházmegye papjainak szándékaira és az azokért a nőkért, akik erőszak áldozatai lettek.

Az érsek homíliájában elmondta, hogy egyes megkeresztelt nők különleges elhívást kapnak a konszekrált szűzi életformára, amely meghívás Istentől származik, mint minden hivatás, és ez egy különleges élethivatás. 

Jézus Krisztus emlékeztet minket arra, hogy nem mi választjuk Őt, hanem Ő választ minket. 

Elizabeth Rizzo 9 évet imádságban és lelki kísérésben töltött, mielőtt az oltár elé állt volna, így ez tőle nem egy elhamarkodott lépés.














Elizabeth tanúságtétele hivatásáról:



Forrás: a Clarion Herald nyomán

2018. június 11., hétfő

Montserrat hivatástisztázó és jelöltév 2018/19

Szabad életállapotú fiatal katolikus férfi vagy? Érdekel a jezsuita élet? Komolyan foglalkoztat a papi vagy a szerzetesi hivatás, de még nem jutottál világos döntésre? Tedd próbára magad, és kövesd az Urat velünk! Jelentkezésedet Nagy Bálint SJ várja 2018. július 15-ig.


Miért Montserrat? A jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác életének jelentős fordulópontja kötődik Montserrat hegyéhez: itt cserélte nemesi öltözetét az egyszerű zarándokok ruhájára, és innen vágott neki nagy bizalommal, hogy felfedezze, mire is hívja őt az Úr. Erre a tapasztalásra utal a pasaréti Sodrás utcában működő Xavéri Szent Ferenc jezsuita közösség által meghirdetett Montserrat hivatástisztázó és jelöltév, mely nem más, mint egy bátor és nagylelkű próbaidő, amikor a kereső személy tesz egy konkrét lépést, hogy a bensőjében tapasztalt megmozdulásokat, vágyakat és hívásokat próbára tegye. „Vajon tényleg a szerzetesi, papi életformára hív engem az Úr, vagy inkább a családos élet felé vezet az utam? Megtalálom-e Isten jelenlétét, és megerősödöm-e a tőle jövő hívásban? Alkalmasnak élem-e meg magam a papi, szerzetesi életformára? Helyemen érzem-e magam a jezsuiták között? Kívülről, az úton mellettem lévők felől is hasonló megerősítést kapok, mint amit én megélek? Növekszem-e szabadságban, örömben az év során? Megélem-e a szabadságot, örömet ebben a keresett életformában?”

A pasaréti Montserrat-házba egy tanévre, 2018 szeptemberétől 2019 júliusáig beköltözők folytatják egyetemi tanulmányaikat, illetve meglévő munkahelyükön dolgoznak, emellett vállalják, hogy részt vesznek a közösség életében, és hozzájárulnak a közös költségekhez. A házigazdák pedig mindehhez rendelkezésedre bocsájtják az ötszáz éves jezsuita hagyomány lelki eszközeit, és megtanítják azok helyes használatát. A tér, amit a jezsuita közösség megnyit a jelöltek számára, olyasmihez hasonlítható, mint egy jól felszerelt műhely. Az anyagot a jelöltek hozzák, és ők is dolgoznak rajta, de nem egészen egyedül, hiszen pár képzett mesterember is ott tartózkodik, akik értenek az szerszámokhoz, és segítenek az eszközök jó használatában.

Tedd próbára magad, és tégy egy lépést az Úr felé!

A Montserrat hivatástisztázó és jelöltév 2018/19 időtartama:

2018. szeptember – 2019. július

Jelentkezési feltételek:


18-35 év közötti, szabad életállapotú, katolikus férfi,
pszichológiai alkalmasság,
szabad elhatározás a Montserrat év programjába belépni.

Anyagiak:

arányos hozzájárulás a közös költségekhez.

A jelentkezés folyamata:

2018. június-július folyamán kapcsolatfelvétel Nagy Bálint jezsuitával. (Bálint atya ekkor e-mailben átküldi a Montserrat-ház „reguláját”, a jelentkezési lapot, és az ismerkedési hétvégéről szóló részletes tájékoztatót. 

Elérhetőségek:

Facebook: balint.nagysj
Email: nagy.balint@jezsuita.hu
A jelentkezési lap beküldésének határideje: 2018. július 22., vasárnap
Részvétel a hivatástisztázó és ismerkedési hétvégén: 2018. július 27–29. között a Montserrat házban, Budapesten (részletek: https://jezsuita.hu/hivatas-hetvege-a-sodras-utcaban/)
Alapvető pszichológiai alkalmassági vizsgálaton való részvétel augusztus folyamán

Pótjelentkezési határidő (várólista):

2018. augusztus 15.

A jelentkezések elbírálása és visszajelzés:

legkésőbb 2018. augusztus 31-ig.

Forrás: Jezsuiták


2018. június 10., vasárnap

Konferencia a megszentelt életről









Hivatás és pszichés egészség

A jelenlegi gyakorlat szerint a szerzetesrendekbe és a szemináriumokba való belépési előfeltétel minden esetben a pszichés alkalmasság. Erre amiatt van szükség, mert a közösségi élet és a papi szolgálat komoly pszichés terhekkel jár.


Meghívottság és pszichés problémák

A papi szolgálatra és a megszentelt életre szóló meghívás a pszichés tünetek ellenére is fennállhat minden típuson belül az elköteleződés idejétől függetlenül. Mi történik ugyanis abban az esetben, ha egy gyengébb pszichés terheléssel vagy lelki sérüléssel bíró személy meghívást kap? Az elköteleződés előtt jelentkező pszichés problémákkal küzdők meghívása nem valódi? Ha egy szerzetesi közösségbe való belépést vagy a papszentelést követően pszichés tüneteket vagy akár pszichés betegség kialakulását diagnosztizálnak, ebben az esetben fel kell adni a hivatást?

A pszichés állapot típusai


Négy, néha szakemberek által is nehezen elkülöníthető típusa van a pszichés állapotnak lelki gondozói szempontból. A két fő halmaz az egészséges és a beteg, ezeknek metszéspontjában levők szintén két részre oszthatók, az egészséges felé eső rész pszichés tünetekkel és a beteg halmaz felé eső rész pszichés tünetekkel. A lelki gondozás és a mentálhigiéniai szakemberek két csoport – az egészséges és az egészséges rész felé eső lelki sérülés pszichés tünetekkel - esetében hatékony segítséget tudnak nyújtani, még akár gyógyszeres kezelés nélkül is illetve annak végleges alkalmazásának megszüntetésével. A másik két csoport – a ténylegesen pszichés betegségben szenvedők illetve a beteg rész felé eső lelki sérülés miatt pszichés tünetekkel élők - számára klinikai szakpszichológiai illetve pszichiáter szakorvosi segítség szükséges a lelki gondozói vagy mentálhigiéniai szakembertől kapott segítség ebben az esetben nem elégséges, pszichoterápiás és/vagy gyógyszeres kezelésre van szükség.

1.    Egészséges státusz

Teljesen egészséges személyeknél a szolgálat során tartós kifáradáskor ebben az esetben is felléphetnek átmeneti pszichés tünetek, amelyek komolyabbak lehetnek a kiégésnél. Megfelelő pihenéssel ezek jó eséllyel elmúlnak és rendeződnek. Szükséges a gyengébb fizikum esetén a megelőzés és a megfelelő határtartás a szolgálat során.

2.     Pszichés tünetek lelki sérüléskor egészséges státuszhoz közelebb

Életünk során sok sebet és/vagy megkötözöttséget kaphatunk a családfa révén vagy egyéni életút során. Ezektől gyógyító és/vagy szabadító ima során megfelelő karizmával rendelkező közösségektől és testvérek szolgálata által van mód a szabadulásra és gyógyulásra, ha alapvetően nincs meg pszichés betegségre való hajlam. Téves betegség diagnózist elkerülve a megszentelődés eszközeinek és a közbenjáró ima igénybe vételével jól kezelhető.

3.    Pszichés betegség státusza

Több pszichés tünet együttes fennállásakor a betegség diagnózisát felállíthatják a szakemberek öröklődő pszichés betegség kialakulása esetén. Kezelés fennállásakor tünetmentesség elérhető és a megkezdett szolgálat folytatása lehetséges. A betegség keresztje ekkor komolyabb teher lehet, de Istennek felajánlva a megszentelődés saját és a környezet számára lehetséges.

4.    Pszichés tünetek lelki sérüléskor pszichés beteg státuszhoz közelebb

Pszichés tünet fennállásakor, ha ez nem első sorban genetikai eredetű, hanem főként lelki sérülésből fakad, kialakulhat betegséghez közeli állapot. A betegség státuszhoz hasonló ekkor a terápia, szakemberek segítsége szükséges.

A probléma megoldása

A pszichés tünetekkel küzdő meghívottak és a már elkötelezettek elutasítása és felmentése úgy érzem nem jelent megoldást a problémára. Az ő megfelelő szakemberek által való segítése és megtartása lenne a helyes cél. Ehhez fontos lenne megfelelő módon elkülöníteni az egyes típusokat és annak megfelelően segíteni olyan szakember (lelki kísérő mellett lelki gondozó, mentálhigiéniai szakember vagy klinikai szakpszichológus és pszichiáter szakorvos) és/vagy közösségekhez, karizmával rendelkező testvéri segítséghez való irányítás által, ahol a gyógyulás, szabadulás illetve a tünetmentesség útjára léphet, majd továbblépve a lehetséges elköteleződésben pl. hivatalos közösség nélküli megszentelt utak tisztasági magánfogadalom felé, vagy már elkötelezetteknél a hivatásában megmaradva egy kisebb terhelésű szolgálati helyen.


2018. június 8., péntek

Találkozás Isten tekintetével


Idén június 8. a papok megszentelődésének világnapja

Szent II. János Pál pápa 2002-ben kezdeményezte, hogy Jézus Szentséges Szívének ünnepén az Egyház világszerte imádkozzon a papok megszentelődéséért. Idén június 8-án kérjük kiemelten az Atyát a papi hivatás megerősödéséért, megújulásáért.


Ez az ünnep alkalmat ad arra, hogy a lelkipásztorok megálljanak az Úr jelenlétében, visszaemlékezzenek a Vele való találkozásra és erőt merítsenek küldetésükhöz Isten népének szolgálatában, valamint a híveknek a figyelmét papjaik felé fordítja, hogy imáikkal támogassák az egyházközségek vezetőit. Ferenc pápa szerint az atyák mindnyájan megtapasztalták az életükben valamilyen módon a találkozást Krisztussal, és mindegyikük vissza tud erre emlékezni lelkében, vissza tud térni ahhoz az örömhöz, amikor „megérezte magán Jézus tekintetét”. Az első tanítványok is átélték Jézus barátságának örömét, amely örökre megváltoztatta az életüket. Mégis, miután megjövendölte kereszthalálát, a lelkükre homály ereszkedett, és útjuk nehezebbé vált. Követésének lángoló vágya, a Mester által meghirdetett Isten országának álma, a misszió első gyümölcsei szembekerülnek ma is a kemény és érthetetlen valósággal, amelyben megremeg a reménységük, a bennük levő kétely megnő, és azzal fenyeget, hogy alábbhagy az Evangélium hirdetésének öröme. Ez mindig megtörténhet, a pap életében is. A kezdeti találkozás kedves emléke, Jézus követésének öröme és az apostoli szolgálat buzgósága, amit esetleg hosszú évek óta és nem mindig könnyű helyzetekben végez valaki, fáradtságot, elbátortalanodást okozhatnak. Ám éppen ezekben a pillanatokban az Úr, aki soha nem feledkezik meg gyermekei életéről, arra hív bennünket, hogy vele együtt menjünk fel a hegyre, ahova egykor Pétert, Jakabot és Jánost hívta, hogy előttük végbemenjen színeváltozása. A mindennapok nehézségeiben arra van szüksége mindenkinek, különösen a lelkipásztoroknak, hogy megváltoztasson bennünket a mindig új találkozás az Úrral, aki meghívott minket.

A Pécsi Egyházmegyében nemrég megalakult hivatásgondozó referatúra tevékenysége éppen ezen az úton segíti azokat, akik a papi hivatásra készülnek. Ahogy Dallos Tamás referens atya elmondta, a referatúra feladata elsősorban az, hogy összefogja azokat a papnövendékeket, akik több hazai és külföldi szemináriumban tanulnak. Emellett tervszerűen foglalkoznak azokkal a fiatalokkal, akiket Isten hívó szava megszólít. Hiszen minden meghívás misztérium, titok. A referatúra a papi hivatás megismerését célzó programokkal szeretné segíteni azokat fiatalokat, akiknek a szíve mélyén ott lappang Isten papságra hívó szava. Könnyebb igent mondani a hívásra, ha a fiatal (vagy idősebb jelölt) megismeri azt az életállapotot, amire meghívást kap. A hivatásgondozó referatúra tevékenységével hamarosan oldalunkon is bővebben megismerkedhetnek az érdeklődők.

Imádság a papokért

Úr Jézus Krisztus, néped örök Főpapja, a pásztorok és a nyáj Pásztora, szolgáid Mestere és Barátja, papjaidért könyörgünk Hozzád! Ébreszd fel Egyházadban apostolaid szellemét, hogy néped növekedjék számban és érdemekben. Küldj munkásokat aratásodba és tedd őket szereteted tanúivá. Vezesd be elhivatottjaidat mind mélyebben igazságaidba. Öltöztesd igazságba küldötteidet és irányítsd őket Szentlelkeddel a helyes úton. Tedd őket a szentségek méltó kiszolgáltatóivá. Töltsd el őket jósággal és atyai gonddal a rájuk bízott közösségek, híveik iránt. Kapcsold össze szolgáidat egymással és közösségeikkel békességben és testvéri közösségben. Adj szívükbe elhivatottságot Isten dicsőségéért és a lelkek üdvösségéért. Bátorítsd őket munkájukban, vigasztald őket magányukban és töltsd el őket szeretettel a kereszt iránt. Add, hogy életükkel és szavukkal legyenek hűséges szolgáid és szent titkaid hirdetői. Haláluk óráján légy irgalmas bírájuk és vedd föl őket mennyei örömödbe. Ámen.

Forrás: Pécsi Egyházmegye