"Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét Jánost s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: (...) "(Mt 17, 1-2) Urunk megdicsőülése.
Ez a rész az egyik legcsodálatosabb számomra a Bibliában. Néha belegondolok, hogy vajon a három tanítvány hogyan vágott neki a magas hegycsúcsnak, mikor Jézus szólította őket? Vajon volt bennük valami kétség, nem ijedtek meg az úttól, nem kérdezték Őt, hogy te jó ég, hát olyan magasra akarsz velünk menni Jézusom? Vagy inkább izgalom volt bennük, hisz Jézus csak őket hívta most meg erre az útra, biztosan valami fontosat akar mutatni nekik. Én ezzel a két érzéssel vágtam neki az útnak, mikor Kinga Nővér elhívott a Ferences Szegénygondozó Nővérek lelkigyakorlatára. Meg kell, hogy említsem, én már jó rég óta várattam Jézust és a Nővéreket is ezzel az úttal, az életemben pedig olyan káosz uralkodott ekkor, hogy éreztem, most nincs kibúvó!
Mondhatnám, hogy a Tábor-hegy (Mátraverebély Szentkút) tényleg jó messze volt, ugyanis miskolci vagyok, itt töltöm gimnazista éveim utolsó részét:) Hosszú út volt, de biztonságban megérkeztem hozzájuk. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy különösen nagy harc volt bennem hivatásom kérdése miatt, és én egy roppant türelmetlen és igazán döntésképtelen ember vagyok, ami szerintem hamar feltűnt kedves Nővéreimnek. Mindig akartam egy célt kitűzni az életemben, és ha az nem volt, vagy kétséges volt akkor az engem teljesen megbénított.
Első nap ismerkedtünk, nekem főleg fura volt, hisz bár engem mindenki ismert hallomásból, én szinte senkit sem, mégis olyan nagy szeretet és béke ölelt ott át, hogy azt nem tudtam hova tenni. Nem voltunk sokan, de ez tette az egészet még inkább igazán családiassá. És ez még csak a hegy lába volt.
Másnap Jézus újból kézen fogott, és tudtam, hogy most nincs megállás. Egy ferences atya, Jób testvér tartott nekünk egy kis elmélkedést az Eucharisztiáról. Azt hiszem itt most meg kell állnom, mert Jób testvér egy egész könyvet megérne, de én nem húzhatom olyan hosszúra szegény énem történetét. Lenyűgözött, vidámsága magával ragadt. Dehát, hogy lehet egy szerzetes ilyen vidám, ilyen boldog, sosem gyötri kétség? Nem értettem, viszont elhatároztam, hogy meg fogom találni a dolog kulcsát. Gyónásom után beszéltem vele, nem kétség, hogy Szent Ferenc atyának mondtam el egész életem történéseit. Mesélt nekem saját hivatásáról, és azokról a harcokról, amelyekkel ő is mindennap megküzd. De vidámsága és szeretete az Isten utáni kifogyhatatlan éhezésből és Isten folytonos kereséséből ered. Jézus tölti ki mindennapjait. Éreztem, lassan, de alakul ez a dolog köztünk Jézusom!
A csendek, közös játékok, elmélkedések a természetben, beszélgetések, mint kicsi-kicsi lépések a csúcs felé. Ekkor azt mondtam Jézusnak, ennél már nincs jobb, Ő meg kinevetett és azt mondta bízz bennem és figyelj csak. Másnap este életátadós szentségimádáson vettünk részt, amit a Nővérek vezettek. Na ott érkeztem meg igazán a csúcsra. Jézus, a Nővérek és én voltunk a Tábor-hegyen. Én csak néztem Őt és Ő nézett engem, könnyek közt adtam át Neki minden aggodalmam, gyengeségem, de leginkább a szívemet, melyre már olyannyira vágyott, és én eddig vonakodtam megtenni. Úgy éreztem, hogy Jézus mindig velem volt, csak én nem vettem észre, mikor azt hittem, hogy magamra hagyott, igazából csak én engedtem el apai kezét, de most éreztem újra, hogy szorosan fogom és mostantól minden megváltozik. Azt hiszem úgy voltam, mint akit megviccelt az Isten. "Rászedtél Uram és én hagytam, hogy rászedj" (Jer. 20,7). Aznap este alig tudtam aludni, annyira elevenen égett bennem a találkozás élménye.
Másnap a hegyen ébredtem, és minden olyan jó volt. Úgy éreztem magam, mint mikor a vak elsőnek lát szivárványt. "Uram jó nekünk itt lenni" mondja Péter, és most annyira együtt tudtam érezni a tanítvánnyal. Folytatódtak az elmélkedésesek, beszélgetések, és persze maradt idő a személyes imára is, ezek nagyon fontos dolgok, és úgy gondolom, ha valaki meg akarja találni élete célját, itt kezdődik az út. Csakhogy a hegyről le is kell jönni néha, ahogy ezt Kinga Nővér mondta nekem, akivel a lelkigyakorlat alatt nagyon sokat tudtam beszélni, és Isten kegyelméből úgy érzem igazán mély lelki kapcsolat alakult ki köztünk. Így elérkezett a fájó búcsú, de azt a szeretetet, örömet és a hőn áhított célt megtaláltam Jézus személyében! Micsoda öröm, micsoda boldogság az, ha az ember rájön, hogy a végtelenül szerető Istennek róla is van egy álma, és ez az álom felül tudja múlni a legmerészebb elképzeléseit, vágyait. Teljesen ki tud tölteni bennem mindent, és egy pillanatra se hagy magamra. Ő nem erőlteti rám magát, az Ő akaratát, hisz szabadnak teremtett engem, szabad vagyok mindenben, így a döntésimben is. Ő csak szeret engem és azon van, hogy velem tudjon élni mindennap, bármilyen helyzetben, a suliban, akár családban, a barátaim körében vagy csak kettesben velem.
Így végszóként igen kellemes élmény volt megismerni a nővéreket, hogy ők is bármilyen hihetetlen:) emberek. Nekik köszönhetem ezt a felfedezést, hogy az Isten hogy tud szeretni engem.
Szent Ferencet már említettem Jób testvér kapcsán, így hát nem is kérdés, hogy Kinga Nővér, akárcsak Szent Klára szintén megragadott. Vidám és lebilincselő személyiség, akárcsak minden Nővér akiket ott Isten kegyelméből megismerhettem. Kinga Nővér sikeresen eligazodott ebben a labirintusban ami jómagam vagyok. Van, hogy az ember megáll az úton, nem hall és nem lát, de az Úr ilyenkor sem tétlenkedik, úgy érzem Őt küldte segítségemre. Így nagyon hálás vagyok neki/nekik.
Mindig is szerettem a ferenceseket, és a ferences lelkiség hozzám nagyon közel állt és áll mai napig is, az Úr jóságos kegyelméből nincs is más vágyam már csak hogy a Szegény és Megfeszített Jézust követhessem, Ő legyen Örök Jegyesem Szent Ferenc regulája szerint, és a Ferences Szegénygondozó Nővérek közösségében neki szolgálhassak. Így amikor megismertem a Nővéreket, velük voltam, akkor ők az én kezdeti elképzeléseim is felülmúlták, nem a nagy szavak, nagy tettek, hanem az a szent egyszerűség és az a tökéletes szeretet. Ezt bárki láthatja bennük, ott van Jézus minden mozdulatukban, még a legjelentéktelenebbekben is, ahogy levesznek egy poharat, vagy ahogy megterítenek, minden lélegzetvételükben, minden gondolatukban, egyszóval az életükben, akárcsak Vele együtt a boldogság!
Nem tudok elég hálás lenni az Úrnak, és az Ő jóságos kegyelméből "hozzám küldött" Ferences Szegénygondozó Nővéreknek, akik megragadtak és kiemeltek bolyongásomból és visszatereltek az útra, az útra mely Jézus Krisztus!
Galambvári Gréta
Forrás: Ferences Szegénygondozó Nővérek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése