Interjú Puskás Róbert Antal pálos atyával

„Olyan tűzzel beszélt, hogy megperzselődtek a barokk angyalkák”

Ez az írás a "Köztünk álő szerzetesek Budapesten" cikk része, amely teljes terjedelemben itt érhető el: https://welovebudapest.com/2019/02/11/on-apaca-megsimogathatom-a-kezet-koztunk-elo-szerzetesek-budapesten/

Egészen más életformát kíván meg egy pálos szerzetesi hivatás. Talán ők azok, akiket a legtöbben ismernek Budapesten, hiszen a Gellérthegyi Sziklatemplom népszerű turistalátványosság. A látogatók egészen a sekrestyéig merészkedhetnek, ott viszont stoptábla jelzi, hogy tilos a bemenet. Az ajtón túl találjuk a pálos kolostort, ahol öt testvér él, hárman papok, a negyedik a ház körüli teendőket, a bevásárlást intézi, az ötödik pedig még teológiát tanul, nemrég végezte el az újoncévet. A ház főnöke Puskás Antal, aki 1998-ban, 20 évesen lépett be a rendbe. Abban kivételt képez interjúalanyaink között, hogy egyáltalán nem kapott vallásos neveltetést.

„A falunk hagyományos falu volt Felvidéken, de sose találkoztam olyanokkal, akik hitelesen tudták képviselni a kereszténységet. Nem érdekelt az egész. De közben kerestem a helyemet. Emlékszem, a barátaimmal ültünk a presszóban, egy óriási halom szotyi volt előttünk, meg sör. Ez ismétlődött hétről hétre, és azt kérdeztem magamtól, meddig fog ez menni még? Ennyi az élet?” – emlékszik vissza. A katonaságban aztán megbarátkozott néhány katolikus sráccal, akik hiteles kereszténynek tűntek számára. „Hetek, hónapok alatt magamba szívtam a hitbéli tudást, és megkaptam az ajándékot, hogy élő hitem lett. Nyilvánvaló lett számomra, hogy ha hívő leszek, az egyben azt is jelenti, hogy szerzetes is, olyan közel akarok lenni a forráshoz, amennyire lehet.”

A szotyis barátok azt hitték, „ez csak a következő hóbortja a Robinak” (a Róbert Antal atya civil neve). Mikor leszerelt, Márianosztrára keveredett, ahol egy pálos szerzetes, József atya prédikált épp. „Kicsi, hatvanéves ember volt, de olyan tűzzel beszélt, hogy megperzselődtek a barokk angyalkák. Éreztem, hogy őt meg kell ismerni. Sokat beszélgettünk, így lett vonzó számomra a pálos lelkiség és remeteség.” Az édesanyja könnyebben vette a döntést, de az apja talán kicsit szégyellte is, hogy a fia vallásos. De mára finomodott ő is, ha Antal atya meglátogatja, közösen szalonnáznak, boroznak, halásznak, csakúgy, mint bármelyik apa-fia páros.

Hogy milyen értelemben beszélhetünk remeteségről Budapest turisztikailag frekventált részén, az érdekes kérdés. A zaj régen problémákat okozott, nehezen lehetett imádkozni, de mióta kialakították a Pálos Fogadóközpontot, audioguide-dal szépen csendben végig lehet nézni a templomot. A lokációnak van jó oldala is, mert közel van a BME, sok fiatal jár a misékre. Előfordult, hogy Antal atya az esti misére ment az oltárhoz, és alig tudott átkecemergni a diákok hátizsákjain keresztül.

„20 év szerzetesség után arra jöttem rá, hogy a remeteség egy nagyon aktív dolog. Egy harc. Amikor kimentek az első remeték a sivatagba, a hegyekbe, akkor nem a világtól vonultak el, hanem meg akarták vívni a harcot a láthatatlan ellenséggel, a gonosszal, nemcsak magukért, hanem a társaikért a világban. Amit a saját bensőmben, kapcsolataimban megélek, koncentráltan van jelen a szerzetességben. A remeteséget én így élem meg Budapest középpontjában, nem szükséges hozzá egy sivatag vagy hegyvonulat. A lényege nem a kivonulás, hanem az Isten iránti szeretet és spirituális, szellemi harc. Ez lehet, félelmetesen hangzik” – mondja nevetve.

„A mindennapi életben megjelenő harcokra gondolok. Például hogy reggel elhatározom, hogy fölkelek a közös imához, vagy mikor valaki fölkel, hogy reggelit adjon a gyerekeinek. Gyakran rátör ilyenkor az emberre az akaratgyengeség, a depresszió, mikor jó ügyért, másokért akar tenni, és nehéz. Mikor nemcsak az időjárás, hanem egyfajta spirituális teher, nyomasztás is megjelenik, amitől az ember szinte lebénul. Ezt tudatosan úgy éljük meg, hogy a hivatásunk része, ami időnként koncentráltan bukkan fel.”

Antal atya naptára sűrű, a misézés és a házfőnöki teendők mellett naponta két-három ember jön hozzá lelki vezetői beszélgetésre, amire fel is kell készülnie. Még két területen is aktív: abortuszon átesett nőknek, pároknak segít, illetve pornófüggőknek, ő menedzseli a tisztasor.com projektet.

A kérdésre, hogy nem érzi-e magát bezárva, azt a választ adja: nem, sőt, lehetne még „bezártabb” az életük. „Többször kérdezték már tőlem, miért nem akarok kimenni. Mikor az ember megsejti az örömöt, amit az Istennel együtt töltött idő jelent, ahhoz nincs szükség külön helyre. A szolgálat, amiben élek, az is öröm. Ettől függetlenül biológiailag és szellemileg is szükség van arra, hogy kimozduljak a természetbe. Meg kell tanulnom, hogy időt szánjak erre. Futni, biciklizni, ledőlni a fűbe a Margit-szigeten, egészségügyi okokból, hetente kétszer, háromszor. De hogy hol találom meg az örömömet, nem kötődik helyhez. Nekem ahhoz elég egy szoba” – fejti ki.

Forrás: We Love Budapest