2019. február 4., hétfő

Jelöltek beöltözése a Szent Erzsébet Nővéreknél

"Itt vagyok, engem küldj!" (Iz 6,8)

„A Kongregációnkba való felvétel, valamint a rendtagok képzése, három szinten történik: jelöltidő, noviciátus és juniorátus (egyszerű fogadalmas fiatal nővérek közössége). Ez a három fokozat, amely segít, hogy mélyebben megértsük hivatásunkat, és hivatás próbájának megfeleljünk. Arra is szolgál, hogy fokozatosan belenőjünk Rendünk lelkiségébe és apostoli hivatásába, megvalósítva az evangéliummal összhangban az Istennek szentelt tett tisztaság, szegénység és engedelmesség begyakorlásával.” (85. Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjának konstitúciója és direktóriuma)


Isten egyik legszebb meghívása a papi- és szerzetesi hivatásban bontakozik ki. Az Úr ma is sokakat meghív, hogy szegezzék keresztre magukat Krisztussal, s vele járják együtt az utat.

Ezt a hívást ahhoz tudnám hasonlítani amikor Jézus a Magvetőről szóló példázat jelentését magyarázza apostolainak. Aki igent mond Jézus hívására és álhatatosan kitart, annak a hivatása hasonlít ahhoz a maghoz, amely jó földbe hulott...

Az Úr kegyelmének köszönhetően közösségünkben Gyertyaszentelő Boldogasszony napján több tartományunkban is megkezdték a jelöltséget. Igent mondva ezzel a hívásra. Így az érdeklődés időszaka számukra véget ért. Öt rendházban készülnek fel a közös novíciátusra. A jelöltség ideje arra szolgál, hogy a jelöltek elmélyítsék, bővítsék vallásos ismereteiket. Mesternőjük segítségével betekintést nyernek a lelkiségbe és a rend történetébe. A jelölteknek el kell távolódniuk bizonyos világias szokásoktól. Ezeknek hátat fordítva figyelmüket az emberi és keresztény erények gyakorlására kell összpontosítaniuk. A jelölteket a közösség és a rend folyamatos figyelemmel kíséri, hogy meggyőződjenek hivatásuk valódiságáról. Valamint, hogy rendelkeznek-e emberi és lelki érettséggel ahhoz, hogy szerzetesek lehessenek.

Hálát adunk Istennek, a hivatásokért és továbbra is imádkozunk, hogy küldjön munkásokat aratásába. Az Ő szíve szerinti hivatásokat.

Forrás: Siostra Zuzanna Kaudyk / Szent Erzsébet Nővérek



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése