2011. december 30., péntek

Te Deum Laudamus



Te Deum Laudamus:
te Dominum confitemur.
Te aeternum patrem,
omnis terra veneratur.

Tibi omnes angeli,
tibi caeli et universae potestates:
tibi cherubim et seraphim,
incessabili voce proclamant:

"Sanctus,Sanctus
Sanctus Dominus Deus Sabaoth.
Pleni sunt caeli et terra
majestatis gloriae tuae".

Te gloriosus Apostolorum chorus,
te prophetarum laudabilis numerus,
te martyrum candidatus laudat
exercitus.

Te per orbem terrarum
sancta confitetur
Ecclesia,
Patrem immensae maiestatis;
venerandum tuum verum et unicum
Filium;
Sanctum quoque
Paraclitum Spiritum.

Tu rex gloriae, Christe.
Tu Patris sempiternus es Filius.
Tu,ad liberandum suscepturus hominem,
non horruisti Virginis uterum.

Tu, devicto mortis aculeo,
aperuisti credentibus regna caelorum.
Tu ad dexteram Dei sedes,
in gloria Patris.
ludex crederis esse venturus.

Te ergo quaesumus,
tui famulus subveni,
quos pretioso sanguine redemisti.
Aeterna fac cum sanctis tuis
in gloria numerari.

Salvum fac populum tuum,
Domine,
et benedic hereditati tuae.
Et rege eos,
et extolle illos
usque in aeternum.

Per singulos dies benedicimus te;
et laudamus nomen tuum in saeculum,
et in saeculum saeculi.

Dignare,Domine,
die isto sine peccato nos custodire.
Miserere nostri,
Domine,
miserere nostri.

Fiat misericordia tua,
Domine,super nos,
quem ad modum speravimus in te.
In te, Domine,
speravi:
non confundar in aeternum.




Szűz Mária, Isten Anyja - P. Szabó Ferenc újévi elmélkedése


Ez alkalommal Karácsony nyolcada, Újév vasárnapra esik: ezért a liturgia dec. 30-ára, péntekre elővételezi Szent Család ünnepét. Újévkor Máriára, Isten anyjára és Jézus névadására emlékezünk, és már évek óta január elsején tartjuk a Béke Világnapját. Az ünnepek egybeesése miatt most három témáról elmélkedünk röviden.

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett.” (Gal 4, 4). Mária Isten megtestesült Fiának anyja lett, Istenanya. Ebben áll minden méltósága: Anyja az Atya Fiának és anyja mindazoknak, akik Jézus Krisztus titokzatos testéhez tartoznak: a keresztény hívők, akiket Isten, Fia Lelkének kiárasztásával gyermekeivé fogad. Mária újszülött gyermekének a körülmetélés szertartásakor a JÉZUS nevet adták, amint azt az angyal előre jelezte, mielőtt fogantatott. (Lk 2, 21) Jézus neve üdvözítőt jelent. A mai szekularizmustól, teljes evilágiságtól és istentagadástól áthatott nyugati társadalmakban, amikor az emberek az ezotéria különböző formában, okkult jelenségekben és pótvallásokban keresik az üdvöt, amikor vallásalapítók, próféták és guruk lépnek föl, mi keresztények megvalljuk, hogy nincs másban üdvösség, egyedül Jézusban.(Csel 4, 12)

Betlehemben és Názáretben ott találjuk a gyermek Jézus mellett Máriát és Józsefet. Karácsony nyolcadában a Szent Családra is emlékezünk. Most a Család Éve végén különösen is Jézus, Mária és Szent József oltalmába ajánljuk a keresztény családokat. A család a társadalom alapsejtje és hit bölcsője, az evangélium hirdetésének első környezete, a hit átadásának pótolhatatlan helye. A pápák „családegyházról” is beszélnek Manapság sokat hallunk a házasság és a család válságáról. Persze válságban van az egész világ, az Istentől elszakadt emberiség. A család válságával (próbaházasságok, válások) függ össze az egész a társadalmi élet szétziláltsága, az ifjúság nevelésének hiánya, a fiatalok bűnözése, nem is szólva a papi és szerzetesi hivatások megfogyatkozásáról. Családbarát politikára van szükség, hogy a családok égető gazdasági-társadalmi problémáit megoldják. Ez alapvető feladata a felelősöknek. De itt is, mint az emberi élet minden viszonylatában, a gazdasági/társadalmi kérdések megoldásához etikai normákra, erkölcsi megújulásra van szükség. És ebben a keresztény hívőknek, házasoknak, családoknak élenjáró szerepük van: tanúságot kell tenniük az Evangéliumi életről.

Végül újévkor megemlékezünk a Béke Világnapjáról. XVI. Benedek erre az évre a következő témát jelölte meg: „A vallás szabadsága, a békéhez vezető út.” Idézzünk a pápa üzenetéből: „Megköszönöm azon kormányok munkáját, akik azon fáradoznak, hogy enyhítsék ezen embertestvéreink szenvedéseit, és arra hívom fel a katolikusokat, hogy imádkozzanak hittestvéreikért, akik az erőszaktól és a vallási türelmetlenségtől szenvednek, s legyenek velük szolidárisak. Ennek kapcsán fontosnak éreztem, hogy megosszak mindnyájatokkal néhány gondolatot a vallásszabadságról, amely a békéhez vezető utat jelenti. Fájdalmas ugyanis azt látnunk a világban, hogy a világ egyes tájain valaki nem vallhatja és juttathatja szabadon kifejezésre a vallását, hacsak nem az életét és személyes szabadságát kockáztatva. Más országokban csendesebb, kifinomultabb formái vannak az előítéleteknek és a hívekkel és a vallási szimbólumokkal kapcsolatos szembenállásnak. Jelenleg a keresztények jelentik azt a vallási csoportot, amely a legnagyobb számban szenvedi el az üldöztetést hite miatt.”


Szívleljük meg a Szentatya felhívását! És most 2011/2012 fordulóján adjunk hálát az Úrnak az elmúlt esztendő természetes és természetfeletti ajándékaiért, és kérjük a kegyelmet, hogy az újesztendőben új szívekkel dicsérhessük Jézust, minden ember Üdvözítőjét. (Lk 2, 16-21; Gal 4, 4-7)




Vere Tu Es


Alleluja Szent Család ünnepén

Szimpózium XII. Piusz pápa „Provida Mater Ecclesia” apostoli konstitúciójáról


XII. Piusz pápa
XII. Piusz pápa 60 évvel ezelőtt, 1947. február 2-án kiadott „Provida Mater Ecclesia” c. apostoli konstitúciójáról tartottak szimpóziumot február 3-4-én a Vatikánban, a Püspöki Szinódusok termében a Világi Társulások Világszervezete rendezésében.

A rendezvényen közel 400 pápai és egyházmegyei jogú társulás képviseltette magát. Február 3-án szombaton reggel Ewa Kusz, a szervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Georges Cottier bíboros, a Pápai Ház nyugalmazott teológusa tartott előadást az intézmények teológiai szempontjairól. A résztvevőket délben XVI. Benedek pápa fogadta kihallgatáson.
Szombaton délután nyelvek szerinti csoportokban folyt a megbeszélés a következő témáról: „azoknak a kihívásoknak az elemzése, amelyeket a modern világ állít az egyház prófétai jellege elé”.

Vasárnap délelőtt a szimpózium egy-egy résztvevője, Ázsia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika, valamint Európa képviseletében tett tanúságot arról, hogy hogyan válaszolnak a világi intézmények Istennek szentelt tagjai ezekre a kihívásokra. A kerekasztal-beszélgetést Stanislaw Rylko érsek, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke vezette. A szimpóziumot Franc Rodé bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció prefektusának beszéde zárta le, majd a Vatikáni Szent Péter-bazilikában szentmisével ért véget a nemzetközi találkozó.

A szimpózium alkalmából kiadott sajtóközlemény emlékeztet arra, hogy XII. Piusz dokumentumával ismerte el az Egyház azt a sajátos hivatást, hogy valaki az evangéliumi parancsok szerint él, külső jelek nélkül, a saját társadalmi környezetében, ezzel vállalva az evangéliumban említett „só” és „kovász” szerepét. A dokumentum ezen világi intézmények teológiai-jogi hátterét teremtette meg, kiemelve, hogy a tökéletes keresztény élet modellje továbbra is a szerzetesi életforma marad. A későbbi Danielou bíboros 1946-ban arról írt egy cikkében, hogy az egyháznak ki kell lépnie a skolasztika útvesztőiből, hogy jelen lehessen a világban. A teológiai hátterét ezeknek a gondolatoknak leginkább Hans Urs von Balthasar munkássága teremtette meg, aki egy 1952-ben megjelent Schleifung der Bastionen (A bástyák ledöntése) című könyvében az egyház és a világ közti határok leküzdéséről írt.

Hans Urs von Balthasar II. János Pál pápával
A Vatikáni Rádiónak adott interjújában Emilio Tresalti, a világkonferencia alelnöke hangsúlyozta, hogy a II. Vatikáni Zsinat előtt kiadott pápai megnyilatkozás megalapozta a zsinat „Lumen Gentium” kezdetű dogmatikai konstitúciójának tanítását a világi hívek feladatáról az Egyházban. Részletes tájékoztatót és szabályozást a világi társulásokról az egyházi törvénykönyv 710-730. terjedő kánonjai tartalmaznak.

Eszerint „a világi intézmény a megszentelt élet olyan intézménye, amelyben a világban élő krisztushívők a szeretet tökéletességére törekszenek, és a világ megszentelését főként belülről igyekeznek szolgálni”.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír - 2007. 02. 05.


2011. december 27., kedd

Isten jelenlétéről




P. Bátor Botond OSPPE

Az elsőcsütörtöki alkalom tanítása
2011. január 7.
Kép: Papp Tamás

Isten jelenlétéről a pálos szerzetes szemével:
hódolat Istennek és a közösségi testvérek odaadó szeretetéről.


Jézus Szíve ikon, Paray-le-Monialból,
az Emmánuel Közösség „szívéből”

2011. december 25., vasárnap

Karácsonyi himnusz


Örök Istenség ragyogása, Krisztus,
életet, fényt hoz a világba jöttöd,
gyógyul az ember, örök üdvösségünk
    ajtaja tárul.

Angyali kórus dalolása hallik,
himnuszuk hangja új korokat hirdet:
Jó Atyánk, néked odafenn dicsőség,
    s béke a földön.

Kisdedként fekszel, Ura a világnak,
tiszta gyümölcse makulátlan méhnek,
Krisztus, a győztes szeretet hatalmát
    hozd le a földre.

Otthonunk ég lett, születésed adta,
testet öltöttél: közülünk egy lettél.
Újítsd meg szívünk, szeretettel láncold
    újra magadhoz.

Lásd közösségünk dala ujjongással
angyalok boldog örömében részt vesz,
az Atyát, téged s a Szeretet Lelkét
    áldva dicséri.

Ámen.



A karácsonyi Urbi et orbi áldásról


Az apostoli vagy pápai áldás a pápa által adott különleges áldás, melyet nagy ünnepeken ad. Legünnepélyesebb válfaja az ún. Urbi et Orbi áldás, amit megválasztása napján, illetve minden évben húsvét és karácsony napján ad a városra, azaz Rómára, és a világra. 1939. óta érvényes mindazok számára, akik rádió vagy televízió útján kapcsolódnak az áldás közvetítéséhez. A pápai áldáshoz kapcsolódóan a szokásos feltételekkel teljes búcsú nyerhető.
Hagyományosan a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről (áldások erkélye) hangzik el. A pápa korábban palástot (pluviále) és stólát öltött hozzá, 2008. karácsonya óta azonban ún. korális ruhát visel (fehér reverenda, hosszú karing, valamint piros, ill. húsvétkor fehér mozetta, valamint stóla).
1870. szeptember 20-ig, Róma olasz csapatok általi elfoglalásáig, a pápák évente ötször, különböző helyekről osztották: nagycsütörtökön, húsvétkor és Szent Péter és Pál apostolok ünnepén (valamint megkoronázásukkor) a Szent Péter-bazilikából, a mennybemenetel ünnepén (és mikor az új pápa elfoglalta székesegyházát, mint Róma püspöke) a Lateráni bazilikából, Nagyboldogasszony napján pedig a Santa Maria Maggiore-bazilikából. Róma elfoglalása után IX. Piusz pápa a Vatikán foglyának nyilvánította magát és megtagadta az áldás kiosztását, de később, az ún. „római kérdés” rendezése után újra adta az áldást, igaz, korlátozottabb formában.
Az Urbi et Orbi három részből áll: az ünnepi üzenet, a mintegy 60 nyelven elmondott jókívánság, s végül maga az áldás. Magyar nyelven a következő jókívánság szokott elhangzani karácsonykor: „Áldott karácsonyt!”.

Az áldás szövege latinul
Sancti Apostoli Petrus et Paulus, de quorum potestate et auctoritate confidimus, ipsi intercedant pro nobis ad Dominum. Amen.

Precibus et meritis beatæ Mariae semper Virginis, beati Michaelis Archangeli, beati Ioannis Baptistæ et sanctorum Apostolorum Petri et Pauli et omnium Sanctorum misereatur vestri omnipotens Deus et dimissis peccatis vestris omnibus, perducat vos Iesus Christus ad vitam æternam. Amen.

Indulgentiam, absolutionem et remissionem omnium peccatorum vestrorum, spatium verae et fructuosae penitentiæ, cor semper penitens et emendationem vitae, gratiam et consolationem sancti Spiritus et finalem perseverantiam in bonis operibus, tribuat vobis omnipotens et misericors Dominus. Amen.

Et benedictio Dei omnipotentis: Patris et Filii et Spiritus sancti descendat super vos et maneat semper. Amen.

Az áldás szövege magyarul
A szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, akik hatalmában és tekintélyében bízunk, járjanak közben értünk az Úrnál! Ámen

Boldogságos mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János és Szent Péter és Pál apostolok és az összes szentek érdemeiért és közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket, és vezessen el Jézus Krisztus az örök életre! Ámen

Minden bűneitek elengedését és feloldozását, a bűnbánat méltó gyümölcseit és lehetőségét, a megtérésre kész szívet életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló kegyelmét, s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg nektek a mindenható és irgalmas Isten! Ámen

És a mindenható Istennek: az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon veletek mindenkor! Ámen

Forrás: Wikipédia, Katolikus Lexikon

XVI. Benedek karácsonyi Urbi et orbi áldása a Szent Péter téren

2011. december 24., szombat

Puer natus in Bethlehem

Gyermek született Betlehemben

Puer natus in Bethlehem.
Unde gaudet Ierusalem. Alleluia.

Assumpsit carnem hominis
Verbum Patris altissimi. Alleluia.

Per Gabrielis nuntium
Virgo concepit filium. Alleluia.

De matre natus Virgine
sine virili semine. Alleluia.

In carne nobis similis,
peccato sed dissimilis.Alleluia.

Cognovit bos et asinus,
quod puer erat Dominus. Alleluia.
Magi de longe veniunt,
aurum, thus myrhrham offerunt. Alleluia.

In hoc natali gaudio
benedicamus Domino. Alleluia.

Laudetur Sancta Trinitas.
Deo dicamus gratias. Alleluia.

A ciszterci rend Generálisának karácsonyi üzenete


A Generális Apát Úr körlevele Ádventre – Karácsonyra

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Az élet megjelent. Mi láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Azt hirdetjük tehát nektek, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és Fiúval, Jézus Krisztussal. Azért írjuk ezt nektek, hogy örömünk teljes legyen.”  (1 Jn 1,1-4)

Kedves Ciszterci Testvéreim és Nővéreim!
Az Isten Igéje, melyet Szt. János az első levelének elején meghirdet nekünk, nagyon találóan fejezi ki azt, amiről most Veletek elmélkedni szeretnék generális apáttá való megválaszttatásom után három hónappal, és az új liturgikus év kezdetén. Az Ádvent erősíti bennünk a vágyat, és segít abban, amit a Karácsony titkában ünneplünk: befogadni a világunkba, az életünkbe a megtestesült Istent.

„Ami kezdettől fogva volt…”
Magunkra alkalmazva: mi semmit sem tudunk kezdeni; minden már adott és lezárt dolog Krisztusban, aki jelen van köztünk. Krisztusban jutunk el a kezdethez és minden kezdet beteljesüléséhez, ezzel a történelem, az élet kezdetéhez és beteljesüléséhez. Csak Őbenne és Neki köszönhetően tudunk mindig újra útra kelni, és továbbmenni hivatásunk útján. Jézus előttünk áll, és meghív: „Jöjj, kövess engem!” Ő a mindig új Kezdet, akit ajándékba kaptunk, mint a minden reggel újra felkelő nap.
Jelenlétének tudata teszi lehetővé, hogy nekünk nem kell félnünk a szegénységünktől és a korlátainktól, hogy nekünk nem kell aggódnunk azért, mert nem vagyunk elegek, mert nincs elég erőnk és eszközünk, hogy teljesítsük, ami a hivatásunknál fogva feladatunk. Én nagyon erősen átélem a tehetetlenségnek és elégtelenségnek ezt az érzését. Némelykor megkísért emiatt a kétségbeesés. Minden rám zúdítja a tehetetlenségem átérzését: közösségek várják a látogatásomat; helyzetek és személyek kívánják, hogy nagy figyelmet szenteljek nekik; bizonyos kapcsolatoknak eleveneknek kell maradniuk; problémák megoldást igényelnek… De csodálatos ez a tapasztalat, minden esetben fölfedezhetem, hogy éppen ebben, e tehetetlenségben, veletek és nektek köszönhetően találkozhatom Krisztussal, aki „kezdettől fogva volt”… aki mindennek a beteljesülése és teljessége. Egyedül ez ad nekünk békét, és teszi lehetővé a haladásunkat, a nélkül, hogy engednénk magunkat minduntalan feltartani a saját semmi-voltunk által. Sokkal inkább újra nekifogunk Ővele, akit már megismertünk, akit szeretünk, aki a mi Teljesedésünk.
Mi mindannyian egy kissé szent József helyzetében vagyunk. Ő a szolgálatát Jézussal való szoros kapcsolatban, bensőséges együttélésben élte meg. Jézus ezen intenzív jelenlétének mindennapi megtapasztalása azonban egy kis gyermek tehetetlenségének és törékenységének megtapasztalása volt. Úgy tűnt, hogy Jézus semmit sem tud elintézni József számára, és hogy mindent Józsefnek kell megtennie Jézus számára. De éppen ez a tehetetlen és törékeny gyermek volt az Úr, aki a világot teremtette és megváltotta. Ez a mi életünk és megváltásunk titka: Az, aki mindent megtehet, semmivé lesz, hogy a mi semmi-voltunk eszköz legyen ahhoz, amit egyedül Ő tud megtenni, ahhoz, ami egyedül Ő maga.


 
„Hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.”
Szent János hirdette nekünk, hogy a tökéletes közösség a Fiúnak az Atyával való közössége. A Fiú ember lett, hogy az Ő Atyában való léte, az Ő egysége az Atyával a Szentlélekben, számunkra ismertté legyen. Ott, ahol Krisztus jelen van, ott, ahol mi Őt befogadjuk, ott, ahol mi benne maradunk, ott, ahol engedjük, hogy Ő közölje magát velünk, az Evangéliumban, a szentségekben, mindenütt a keresztény közösség életében, ott, ahol a szegények és szükséget szenvedők alakjában találkozik velünk: mindenütt Ő az, aki kinyilatkoztatja magát nekünk az Atyával való egységében. Ott mindenütt a Szentháromság nyilatkoztatja ki magát, és mindenütt mi is ott vagyunk   elrejtve a Hármas-Egy Istenben.
Csak ha állandóan szemünk előtt tartjuk mi ezt a kegyelmet, csak akkor vesszük észre a mi kölcsönös vonatkozásainkat is, és a mi közösségeinkben levő kapcsolatokat, mint a Hármas-Egy Isten visszfényét. És mi erre vagyunk hivatva, hogy ápoljuk, és a világnak továbbadjuk ezt a tanúságot, ezt a legértékesebb és legsürgetőbb tanúbizonyságot. XVI. Benedek pápa az általános rendfőnököknek tartott kihallgatáson II. János Pálnak egy nagyon mély gondolatát idézte: a testvériség a mi közösségeinkben: „confessio Trinitatis” /a Szentháromság megvallása/ (Vita Consecrata 41.).
A mi monasztikus életünk kontemplatív dimenziója Istennek a háromságos egységébe való belegyökerezésből növekszik, ami által be vagyunk kötve a mi közösségeinkbe. A közösségben való testvéri élet lényegében az a hely, ahol Isten minket keres, ahol képességet ajándékoz nekünk, hogy az Ő életét éljük, és részünk legyen a Szentháromság közösségében. Szent János így fogalmazza ezt: „Amit mi láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi pedig közösségben vagyunk az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal.”
Életünk egysége, szépsége és öröme éppen abban a képességünkben áll, hogy mi Istennel és a testvéreinkkel, nővéreinkkel egy és ugyanazon szeretetben élhetünk, az egyetlen igazi szeretetben: abban a szeretetben, amelyben maga Isten él, abban a szeretetben, amely maga az Isten.
Ha mi ezt megértjük, ha mi ezt elmélkedve magunkba fogadjuk, akkor válik a mi Krisztussal való egységünk „az egyetlen szükségessé”, amire hivatva vagyunk. De ez az egyetlen szükséges magába foglalja egész életünket, ez a „jobbik rész”, amely minden részt, létünk minden elemét, közösségi életünk minden szempontját, minden kötelességét jobbá teszi (lásd Lukács 10,42).
Azt gondolom, hogy a mi Rendünk az életformáink gazdagsága, feladataink sokszínűsége által annál inkább arra van hivatva, hogy az egység titkát mélyítse el a közösségi életben, hogy imádkozva szemlélje, és az életben visszatükrözze a három személyben egy Isten titkát. Így tud megélt tanúbizonyságot ajándékozni a háromságos Istenről a világ számára, amely zűrzavarában már nem tudja, mi a szeretet. A Generális Káptalan nyomósan emlékeztetett minket erre a feladatunkra, erre a küldetésünkre, ne csak hogy beszéljünk róla, hanem hogy a gyakorlatban is megtapasztaljuk. Segítsetek nekem, hogy ezt a célt szolgáljam, és ezt az eszményt veletek együtt megéljem.
Jézus Krisztus megvált és megszabadít minket, amennyiben mindent nekünk ajándékoz, és ez a minden az Ő közössége az Atyával a Szentlélekben. Tulajdonképp ez a karácsonyi ajándéka. Mi nem kaphatunk ennél nagyobb ajándékot, egymásnak sem tudunk értékesebbet ajándékozni, mert ez az Ajándék kimeríthetetlen, és mindig új.
Ajándékozzuk egymásnak imádságban és testvéri szeretetben ezt az Istennel való egységet. Ez az Ajándék legyen a mi legnagyobb örömünk!

Generális apátotok: Mauro Giuseppe O. Cist.  
 
Forrás: Ciszterciek (2010) - Fordítás: Ciszterci Nővérek 



A megszentelt női hivatásról az Egyházban


Sziénai Szent Katalin
1. Az Istennek szentelt nő méltósága és szerepe
Az Egyház a maga lelki gazdagságának sokféleségét akkor tárja föl teljesen, amikor túllépve a különböző hátrányos megkülönböztetéseken, Istennek mind a férfiakra, mind a nőkre kiárasztott ajándékait áldásként fogadja és elismeri mindkettőjük egyenértékű méltóságát. Az Istennek szentelt nők egészen különlegesen arra hivatottak, hogy teljes és örömmel megélt önátadásukkal Isten emberek iránti jóságának jelei legyenek, s különleges tanúságot tegyenek a szűz, menyasszony és édesanya Egyház misztériumáról. Az Istennek szentelt nők küldetése természetesen a szinóduson is napirendre került, melyen nagy számban vettek részt, szót kaptak és szavukat nagy figyelemmel hallgatták. Hozzászólásaikból is hasznos jelzések érkeztek az Egyház élete és evangelizáló feladata számára. 
Kétségtelen, hogy a nő társadalmi és egyházi státuszát illető sok követelményt jogosnak kell tekinteni, s ugyancsak kiemelendő, hogy a nő új öntudata segíti a férfiakat is, hogy önkritikusan vizsgálják fölül megszokott gondolkodási sémáikat, önértelmezésüket és stílusukat, továbbá azt, hogy milyen történelmi szerepet tulajdonítanak önmaguknak, és hogyan szervezik meg a társadalmi, politikai, gazdasági, vallási és egyházi életet.
Az Egyház a szabadítás üzenetével együtt kapta Krisztustól a megbízatást, hogy ezt prófétai módon terjessze azáltal, hogy ápolja az Úr akaratának megfelelő gondolkodás- és magatartásmódot. Ebben az összefüggésben az Istennek szentelt nő az Egyházról és az Egyházban élő nőről szerzett tapasztalatai alapján hozzásegíthet néhány egyoldalú vélemény eloszlatásához, melyek akadályozzák méltóságának teljes elismerését, és azt, hogy az Egyház lelkipásztori és missziós tevékenységéhez a maga sajátos módján hozzájárulhasson. Éppen ezért jogos az Istennek szentelt nők törekvése, hogy identitásukat, képességeiket, küldetésüket és felelősségüket az Egyházban és a mindennapi életben világosabban elismerjék.
Az újra evangelizálás jövője, s általában a missziós tevékenység minden formája a nők, különösen az Istennek szentelt nők megújított együttműködése nélkül elképzelhetetlen. 

Avilai Szent Teréz
2. A női jelenlét és tevékenység új távlatai
Ezért sürgősen meg kell tenni néhány konkrét lépést, onnan kezdve, hogy a nőknek a különböző területek minden szintjén teret kell nyitni az együttműködésre a döntést hozó folyamatokban is, főként akkor, ha róluk van szó.
Arra is szükség van, hogy az Istennek szentelt nők képzése – épp úgy, mint a férfiaké – alkalmazkodjék az új követelményekhez, s biztosítani kell a rendszeres neveléshez elegendő időt és a megfelelő intézményeket. A képzésnek a teológiai-lelkipásztori témáktól kezdve a szakmai gyakorlatig bezárólag mindenre ki kell terjednie. A mindig fontos lelkipásztori és kateketikai képzés különleges jelentőséget nyer az újra evangelizálás miatt, mely a nőktől is új együttműködési formákat igényel.
Bizonyosak lehetünk abban, hogy az Istennek szentelt nők komolyabb képzése hozzásegíti őket sajátos ajándékaik jobb megértéséhez, és az Egyházon belül szükséges kölcsönösség erősödéséhez. A teológiai, kulturális és lelki reflexió területén is sokat lehet várni a női géniusztól, nem csupán az Istennek szentelt élet sajátosságai, hanem a bármely formában megnyilvánuló hit megértése szempontjából is. Ebben az összefüggésben mily sokat köszönhet a lelkiség története egy Jézusról nevezett Szent Teréznek és egy Sziénai Szent Katalinnak, az egyháztanítói címmel elsőként kitüntetett két nőnek, és sok más misztikus nőnek Isten misztériuma és a hívőkben működésének megismerése tekintetében! Az Egyház nagyon sokat vár az Istennek szentelt nőktől, amiatt az egészen sajátos adottságaik miatt, melyek a tanítás, a szokások, a családi és társadalmi élet támogatása, a női méltóság és az emberi élet tisztelete terén nyilvánulnak meg. Ugyanis „egyedülálló, s talán meghatározó szerepe van a nők gondolkodásának és tetteinek: egy „új feminizmus” éltetőivé kell válniuk, mely a „férfiasodás” kísértését elkerülve el tudja ismerni és ki tudja fejezni a polgári együttélés minden megnyilvánulásában az igazi női természetet, s így küzd a kizsákmányolás, az erőszak és a diszkrimináció minden formájának legyőzéséért.”
Van alapja a reménynek, hogy a nő Istennek szentelt élete küldetésének megalapozottabb elismerése révén egyre tudatosabbá fogja tenni a nőben sajátos szerepét, s fokozza Isten országa iránti önátadását. Ez sokféle tevékenységben nyilatkozhat meg, mint például részvétel az evangelizálásban, a nevelésben, együttműködés a leendő papok és szerzetesek nevelésében, a keresztény közösség szolgálata, lelki segítségnyújtás, az élet alapvető javainak biztosítása és a béke előmozdítása. Az Istennek szentelt nők rendkívüli önátadási képességéért ismét kifejezem az egész Egyház csodálatát és háláját; érezzék, hogy az Egyház támogatja őket, hogy hivatásukat örömmel tudják teljesíteni, s hogy arra hivatottak, hogy támogassák és alakítsák a mai nőket. 

Mária Teréz nővér MSPPE (Fotó: Pálos Nővérek)


Forrás: VITA CONSECRATA - II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a püspökökhöz és papokhoz, a szerzetesrendekhez és szerzetesi kongregációkhoz, az apostoli élet társaságaihoz, a világi intézményekhez és minden hívőhöz az Istennek szentelt életről és annak küldetéséről az Egyházban és a világban


Hodie Christus natus Est














E napon Krisztus születék  

Karácsonyi antifóna

Hodie Christus natus est
hodie Salvator apparuit:
hodie in terra canunt Angeli,
laetantur Archangeli:
hodie exsultant justi, dicentes:
Gloria in excelsis Deo, alleluja.

E napon Krisztus születék,
megérkezett ma a Megváltó.
énekelnek a Földön az angyali karok,
velük együtt az arkangyalok.
Örvendeznek velük a hívő lelkek,
hálát adva az Úr Istennek, alleluja!



2011. december 23., péntek

Karácsonyi gondolatok


„Nagyon szerettem a nagymamánál a karácsonyt és a karácsonyfát. A fa a sarokban állt a maga egyszerűségében a nagymama kicsiny házikójának középső szobájában, ami konyha is volt egyben. Igazi viaszgyertyák voltak rajta, a karácsonyfaégőket még nem ismerték ott akkor. A nagymamánál közelebb volt hozzám a kis Jézus, mert nagyon egyszerű volt minden.
Egyik alkalommal úgy befűtöttünk éjszakára a vaskályhában, hogy a szoba másik sarkában lévő karácsonyfán a vékony gyertyák elgörbültek. Csak reggel vettem ezt észre, mikor kibújtam a jó meleg dunna alól. „Hú, még a kályha teteje is izzik, olyan meleg van!” – mondta keresztapám. „Istenem!” – gondoltam magamban – „bárcsak mindig itt lehetnék, a meggörbült gyertyák között. Kint a dermesztő hideg, bent a katlanhőség, és mégsem fázom kint, bent pedig sosincs melegem. Hol vagyok én? Tán csak nem ilyen lehetett Betlehem; ilyen egyszerű és ilyen teljes?”Átlényegült a világ bennem mindig, míg ott lehettem.

Drága kicsi Jézusunk a Szűzanyával és Szent Józseffel együtt hiányolt-e bármit is? A világ, amelybe született, később megöli a Megváltót, de most szerető karokban ringatózik, és a borostás férfi tekintetéből tudja, biztonságban van. Milyen kicsi, milyen védtelen lett az Isten! Szüksége van a babusgatásra, az otthon melegére, a simogatásra, az ölelésre és a gondoskodásra. Az Ő életében csak azok a dolgok vannak jelen, amelyek igazán fontosak.

Ahogy közeledünk karácsony ünnepéhez, egyre inkább küszködünk azzal a kísértéssel akár tudatosan, akár öntudatlanul, hogy „teletömjük” testünket, lelkünket lényegtelen dolgokkal. Ezektől persze semmivel sem töltődik ki jobban a bennünk lévő üresség. Merész vállalkozás lenne, ha most nem vennénk semmit, hanem többet lennénk együtt a szeretteinkkel? Ha csak időt ajándékoznánk nekik? Azt, amire igazából szükségük van? Ha kimondanánk a várt mondatot: szükségem van rád? Ha csak ennyit tennénk. Semmi többet. Ha azt tennénk, amit a Boldogságos Szűz Mária és Szent József a betlehemi istállóban.”

P. Bátor Botond OSPPE, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke 

Forrás: Magyar Pálos Rend - Fehér Barát, a rend hivatalos értesítőjének 2010. decemberi számából


2011. december 19., hétfő

Adventi zsolozsma (himnusz)
















Matutinumra

Örök Atyádnak karjából
kelsz útra, égi szent Igénk,
segítni földet születel:
időnek telje már megért.

Ragyogd be most a lelkeket,
szereteteddel égesd át,
hogy veszendőkre-unt szívünk'
betöltse boldog égi vágy.

S hogy majd ha Bíró széket ül
és minden ártót tűzre vet,
s ha majd baráti szó hív el
a tárult mennybe híveket:

– lángok sötétes örvényén
ne vergődjünk mint martalék,
hanem meglássuk Úr színét,
velünk ujjongjon mind az Ég.

Atyának, egyben Fiúnak
és Tenéked is, Szentlélek,
miként volt, légyen örökkön
örökké hála, dicséret. Ámen.

 

Laudesra

Ím zengő fényes hang űz el
minden homályost, áthatón:
„Álmok mind messze fussatok!
Magasból Jézus fölragyog.”

Ocsudjon már a zsibbadt agy!
Földhöz tapadva mit hever?
Tündöklik már az új Csillag,
sötét ártalmat űzve el.

Ím Bárány küldetik nekünk
oldozni bűnös kötelünk:
bocsánatot hát könnyek közt
esengjünk, törlesztvén a bűnt.

Hogy másodszor ha fölragyog,
és e-világot rémíti,
el vétkünk szerint ne vessen,
de fölkaroljon kegyesen.

Erény, dicsőség, hódolat
az Atyának és Fiúnak,
s Vigasznak, ki a Szentlélek,
örökkön, míg tart örökélet. Amen.



Vesperásra

Csillagvilágot Alkotó,
Hívő nép kegyes világa,
Mindenség drága váltsága,
Hallgass meg, Jézus, esd a szó.

Te, hogy sátáni cselszövény
földünk ne rontsa, holtbeteg
világnak gyógyírul jövél,
mert kényszer űzött: szeretet.

S hogy minden vétket engesztelj,
mit emberfajtánk hordozott;
jössz Szűz-szentélyből, áldozat,
s magasba szállsz a kereszttel.

Mert nagy, tündöklő: Glóriád.
Neved mihelyt ha megkondul,
egek és föld és alvilág
ijedt-reszketve térdre hull.

Esdeklünk, kérünk: harag-nap
Végítélője, nagy Ura,
kegyelmet adj és irgalmat,
hogy néped Ártó ne dúlja.

Erény, dicsőség, hódolat
az Atyának és Fiúnak,
s Vigasznak, ki a Szentlélek,
örökkön, míg tart örök élet. Ámen.

Fordította: Bujdosó Bálint



Creator Alme Siderum - Csillagok jóságos Teremtője

Eredetileg „Conditor alme siderum” kezdetű változatban élt. Szerzője a Szent Ambrus által adott hagyományokat folytatta. A VII. századtól az ádventi vasárnapok vesperásának himnusza. VIII. Orbán pápa 1632-ben jelentősen megreformálta a római breviárium himnuszait, így ez sem jelentett kivételt. Az átalakított latin és angol szöveg itt olvasható.

2011. december 18., vasárnap

Semper Fidelis – Örök hűséggel


Az Istennek tett fogadalomról 
A Bölcsek hódolatként átadott
kincsei, a legfőbb Királynak
kijáró áldozati adományok jelképezhetik
az Istennek szenteltség áldozatát is.
Nemcsak az egyházi szóhasználatban, hanem a haditengerészetnél és a politikában is ismert ez a latin kifejezés, melynek jelentése: örök hűség (always faithful). De hogyan értelmezhetők ezek a szavak az Istennek szentelt élethivatás szempontjából?

1. A fogadalom egyházjogi szempontból
Ehhez először tekintsük át a hűség jeleként megélt, ideiglenes vagy örökre szóló fogadalmakra vonatkozó egyházjogi megfogalmazást. Az Egyházi Törvénykönyv a fogadalmakkal kapcsolatban így ír:

„1191. kán. - 1. §. A fogadalmat, vagyis az Istennek megfontoltan és szabadon valamely lehetséges és nagyobb jóra tett ígéretet a vallásosság erénye alapján teljesíteni kell.
  2. §. Fogadalom tételére képesek mindazok, akik értelmük kellő használatával rendelkeznek, hacsak a jog el nem tiltja őket.
1192. kán. - 1. § A fogadalom nyilvános, ha az egyház nevében a törvényes elöljáró fogadja el; egyébként magánfogadalom.
  2. §. Ünnepélyes, ha az egyház ilyennek ismeri el; egyébként egyszerű.
  3. §. Személyi, ha a fogadalomtevő cselekvését ígéri; dologi, ha valamilyen dolgot ígér; vegyes, ha személyi és dologi jellege is van.”

Sebastiano Ricci: Eszter
Ahasvéros előtt (1733)
2. Miért fontos egyáltalán a fogadalom? 
A Szentírásban ez áll: „Tegyetek fogadalmat az Úrnak és váltsátok valóra! Mindnyájan, akik körös-körül vagytok, hozzatok ajándékot a Félelmetesnek! Neki, aki a fejedelmek lelkét összetöri, aki rettenetesnek mutatkozik a föld uralkodói előtt.” Zsoltárok könyve 76, 12-13

A fogadalom, legyen az tárgyi, vagy személyi, fontos Isten szemében, mert megtiszteli és ajándékul adhatja egy lélek ez által a Felséges Istennek áldozatát, Annak, Aki minden viszonzásként felajánlott engesztelő áldozatot megérdemel. Annak ellenére, hogy mi kicsinyek és esendőek vagyunk, mégis nagyon fontosak Isten számára, mert az Úr az eredeti bűnnel elszakadt ember számára megadta az üdvösség lehetőségét: Egyszülött Fiát küldte, hogy az Ő Élete által nekünk életünk lehessen. Viszonzásképpen mit adhat egy lélek ekkora szeretetért? Ami számára a legkedvesebb, vagy legnehezebb, mindezt fel tudja ajánlani fogadalmaival.

A megszentelt hivatás elkötelezettsége a tárgyi és bizonyos cselekvést ígérő fogadalmakon túllép, mert azt adja át, ami legtöbbje van egy emberi léleknek: önmagát engedi át teljesen az Úrnak. Kinyilvánítva ezzel, hogy ha Isten ennyire szereti, hogy mindent feláldozott érte, akkor ő is lemond minden evilági dologról, még a családalapítás természetes vágyként benne élő lehetőségéről is, saját szabadságáról is, vagy az anyagi javak birtoklásáról. Akár mindenről, ami ebben az életben fontos lehetett volna számára. Mindezt szeretetből, saját szabad akaratából, a meghívást elfogadva. Ezáltal egy új horizont nyílik meg: a Kegyelem által az Úr másféle javakkal ajándékozza meg őt és a rábízott lelkeket, amelyek sokszor nem láthatóak és nem tapasztalhatóak meg itt a földi élet során.

„Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, száz annyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” Mt 19,29


3. Miért nem elég, ha csak a szívünkben teszünk fogadalmat? 

Római Szent Zsuzsanna szűz
és vértanú, aki szüzességi
magánfogadalmat tett
A fogadalom elsősorban a szívben dől el. Fontos a szívbeli elkötelezettség, sokszor fontosabb, mint az önmagában való külső forma és a szabályoknak való megfelelés, de annak, akinek módjában áll a külső szabályokat is megtartani, - főként, ha a szabályok szerint ez kötelessége is, mert szerzetesi vagy papi pályára lép - azt előre viszi az életében, mert az elkötelezettség által még inkább kifejeződik az Istenhez való közeledésünk, amelyet megáld az Úr. A legjobb, ha a belső szívbeli elkötelezettség és a külső szabályok megtartása együttesen jelen van. A Katolikus Egyházban több módja van az elköteleződésnek, lásd „A konszekrált (megszentelt) élet útjai” című sorozat itt és a további részek. Aki ezekkel a lehetőségekkel él,  a külső formához megfelelő belső tartalommal áldozatot hoz Istennek, ennek kegyelmi hatásai mind saját, mind az egész Egyház életében megnyilvánulnak. Vannak nyilvános fogadalmak, - egyszerűek, vagy ünnepélyesek - és vannak magánfogadalmak, amelyek bizonyos közösségekben, vagy azokon kívül is letehetők időről időre megújítva vagy örökre. Az Egyház nevében elfogadott fogadalmak még szembetűnőbben jelzik, hogy itt valami többről van szó, mint egyszerű ígéretről, amelyet bármikor visszavonhat az ember, lásd a megszentelt élet intézményeiben, a klerikusi életállapotra és a szüzek rendjében letett fogadalmakra és a konszekrált remeteségre vonatkozó szabályokat. A nem nyilvános/közösségben letett magánfogadalmak esetén is fontos a forma, mert ha nem is az Egyház nevében fogadja el a pap, hanem személyes jellege van, ettől még az egész Egyház üdvösségére szolgálhat.
 
4. Érdemes-e rálépni erre az útra?
A tapasztalatok szerint a közösség - ha megadatik -, az Úr és az egyén egybehangzó igenje esetén valósul meg az igazi hivatás. Ehhez fontos a megkülönböztetés, mert a Szentírásban ez is áll: „Csapda könnyelműen kimondani, hogy megfogadom, s csak a fogadalom után gondolkodni.” Péld 20, 25 ,  vagy ez: „Jobb, ha egyáltalán nem teszel fogadalmat, mint ha megfogadsz valamit, és nem tartod meg.” Préd 5, 4
Felelős, érett személyiség tud csak ilyen döntést Istenben meghozni, amely következményeként meg is kell tennie mindent fogadalmának teljesítéséhez. Ha mindezt már fogadalommal egy bizonyos időre vagy akár életre szólóan teszi, akkor a kegyelmet is meg fogja kapni hozzá életének minden napján.

5. A meghívottak bizalma Isten iránt
Carlo Maratt: Madonna a gyermek
Jézussal és Szalézi Szent Ferenc
Aki bízik az Úrban, annak minden a javára válik, még gyengeségei is, ahogy a Szentírás szavaiból kiindulva Szalézi Szent Ferenc is írja a Békesség útja c. művében:

„Az Istent szeretőknek minden javukra válik
Minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik. Valóban, mivel Isten jóra tudja fordítani a rosszat, kinek tenné meg, ha nem azoknak, akik feltétel nélkül neki adták magukat?
Igen, még a bűnöket is, melyektől Isten az Ö jóságában megóv minket, csökkenti azok javára, akik hozzá tartoznak. Dávidot soha nem töltötte volna el úgy az alázat, ha nem vétkezett volna, Magdolna nem lett volna olyan szerelmese a Megváltónak, ha nem engedett volna el neki annyi bűnt, és Jézus soha nem engedte volna el neki, ha nem követte volna el őket. Látja, drága leányom, e nagy irgalmasságszerzőt: nyomorúságainkat kegyelemmé változtatja, és üdvös gyógyulást ad lelkünknek, melyet megmart bűneink viperája.(…) Ha megenged egy bukást, mint Szent Pálnak, akit a földre vetett, azért teszi, hogy azután felemelje dicsőségébe.”

Szent Pál apostol szavai erősítsen meg minden elköteleződés előtt és után álló lelket, hogy ne a maga erejéből, hanem Isten kegyelmére támaszkodva merjen rálépni és tudjon megmaradni a meghívás után szabadon, az Isten iránti szeretetből elfogadott útra:
"Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében." Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” II. Kor 12, 9-10 

Szent Pál apostol Athénban prédikál

Veni Domine



 Advent IV. vasárnapja

2011. december 17., szombat

Ward Mária, a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) alapítójának hivatástisztázása


Ward Mária 1609. május 2-án, Szent Atanáz püspök ünnepén ismerte fel, hogy nem klarissza hivatása van. Ennek következtében visszatért Angliába és apostolkodni kezdett. „Bizonytalan biztonságban” élt: nem tudta pontosan, mire hívja őt Isten, de arról bizonyosságban volt, hogy Ő az, aki vezeti útján. Még ez évben kapta Istentől a glória-vízióként ismert belső megvilágosodást. Ebben a lelki tapasztalatban megerősítette őt az Úr. Buzgó imádsága, istenkeresése és az emberek szolgálata által „megnyert néhány nemes hölgyet az isteni Vőlegénynek”. Ők lettek Mária első társnői, velük együtt kereste az Isten rájuk vonatkozó akaratát. A két évig tartó küzdelmes útkeresés legfontosabb pillanata 1611-ben következett be, amikor Mária „egészen érthetően, mintegy belső hang útján megértette, hogy az Intézetet milyen módon építse fel. Ez olyan nagy fényességet adott neki, hogy teljesen biztos lehetett abban, hogy ez a felismerés az isteni Igazságtól származik, ő pedig nem csalhat meg”. Ekkor kapta Istentől azt az útmutatást, amelyet négy évszázada közösségünk alapító mondatainak tekintünk: „Vedd a Társaságét, (értsd: a jezsuiták szabályzatát) úgy értve, hogy tartalmilag és forma szerint ugyanazt, annak kivételével, amit Isten a nemek különbözősége révén megtiltott.”



Képek: Magyar Kurír

Ward Mária rendalapító életrajza itt olvasható. További cikk a 2010. évi jubileummal kapcsolatban.

Alma Redemptoris Mater



2011. december 15., csütörtök

Mária alázata és hite


P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Advent negyedik vasárnapjára

Karácsony közeledtével, advent negyedik vasárnapján az angyali üdvözlet örökszép jelenetét olvassuk Lukács evangéliumából. A századok során ez a jelenet számtalan művészt, festőt, költőt, misztikust ihletett. Soha nem tudjuk kellőképpen megközelíteni a misztériumot.


Az Efezusi levél elejének himnuszában olvashatunk az Atyaisten örök üdvözítő tervéről: Már a világ teremtése előtt szeretetből kiválasztott bennünket Fiában, Krisztusban, hogy fogadott gyermekei legyünk, részesedjünk isteni életében. Mindenek előtt Krisztus eleve elrendeléséről (predesztinációjáról) van szó: Isten az örök Ige megtestesülése által akarta üdvözíteni a világot, megisteníteni a hívőket. (A görög egyházatyák gyakran írnak erről a megistenülésről, theósziszról.) Ha pedig elhatározta Fia megtestesülését, ehhez szüksége volt egy asszonyra. A Galata levélben (4, 4-6) olvassuk: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, (…) hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki ezt kiáltja: ’Abba, Atya!’…”

Ebben a csodálatos üdvösségtervben jelölte ki Isten a názáreti Mária helyét: mindjárt Fia, Jézus mellett. Itt van az Istenszülő méltóságának alapja. Itt, a názáreti házban történik az üdvösség drámájának meghatározó jelenete. A titokról elmélkedve Szent Bernát, a mézajkú doktor, egyik híres beszédében dramatizálja a jelenetet. Türelmetlenül biztatja Máriát, hogy ne habozzon, ne várakozzon, hanem mondja ki az Igen-t, hiszen ettől függ a világ üdvössége. Ez a kijelentés nem túlzás! Mert Isten szabad választása, Krisztus eleve elrendelése nem köti meg sem Fia, sem Mária szabadságát. Miként a hívők szabadságát sem determinálja: nem bábuként kezel bennünket. Mária teljesen szabadon mondja ki az Igen-t, mert kegyelemmel teljes. Ugyanis minél inkább átadja magát a teremtmény Isten kegyelmének, annál szabadabb. A Fiú is szabadon mond Igen-t az Atyának, és Jézus szabadon adja halálra magát üdvösségünkért.

Az angyali üdvözletkor a názáreti szűz lelkében zavar támad: nem érti még Isten tervét, de alázattal és hittel Igen-t mond az isteni hírnöknek. „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Rokona, Erzsébet ezét mondja boldognak Máriát, mert hitt. A Magnificat, Mária hálaadó éneke, felidézi az Ószövetség lelki szegényeit, a kicsiket, alázatosakat, akiket Isten felmagasztal. Mária az izajási Szenvedő Szolga édesanyja lesz: egyszerűen az Úr szolgáló leánya. Fia, Jézus társa lesz - Názárettől a Keresztig és a feltámadásig. Az egyházatyák Mária hitéről elmélkedve így következtetnek: Mária előbb fogant hittel lelkében, előbb fogadta be hittel az Igét, mint testébe az isteni magzatot. Később Jézus is, nyilvános működése során, amikor édesanyja és rokonai keresik, a testi rokonságnál fontosabbnak mondja a Vele való hívő kapcsolatot, mint a vérségi köteléket: azok a boldogok, akik hittel befogadják Isten igéjét, és azt szívükben megőrzik, szeretetben gyümölcsöztetik.

(Lk 1, 26-38)

Fejezzük be elmélkedésünket XVI. Benedek imájával (Deus caritas est):

Szentséges Szűz Mária, Istennek anyja,
Te ajándékoztad a világnak az igaz Világosságot,
Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát.
Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására
és így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad.
Mutasd meg nekünk Jézust.
Vezess minket Őhozzá.
Taníts meg minket megismerni és szeretni Őt,
hogy mi magunk is valóban szerető emberek
és az élő víz forrásai lehessünk
szomjazó világunkban. – Ámen.

Forrás: Vatikáni Rádió


Az emmauszi tanítványok


Caravaggio: Az emmauszi vacsora
„Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: "Miről beszélgettetek itt az úton?" Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban." "Micsoda?" - kérdezte. "A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták." Erre így szólt: "Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: "Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van." Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. "Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.” Lukács 24, 13-35

Kérdések elmélkedéshez:

Jézus Krisztus van-e életem középpontjában szorongattatások, nehézségek, csalódás idején?
Rá irányítom-e szívemet, gondolataimat hogy be tudjam fogadni, amikor kinyilvánítja jelenlétét a szentmisében és minden kegyelmi forrásában?
Hiszem-e, hogy az Eucharisztiában dicsőségesen jelen van és minden gondommal, útkereséseim során Hozzá fordulhatok, Belőle erőt meríthetek?
Miután megtapasztaltam Szeretetét, oda fordulok-e tanúságtételemmel a környezetemben élőkhöz, akikhez küldetést ad az Úr?
Hálát adok e minden kegyelemért, amellyel életemben megajándékozott?

Jézus és az emmauszi tanítványok
Böjte Mihály OFM elmélkedésének bemutatója.