2011. december 2., péntek

A megszentelt személyek nevelésben betöltött szerepe


A tanító Krisztus iskolájában

1. „A megszentelt élet, amely mélyen az Úr Krisztus példájában és tanításában gyökerezik, az Atyaisten ajándéka egyházának a Szentlélek által. Az evangéliumi tanácsok vállalásával Jézus jellegzetes vonásai – a szüzesség, a szegénység és az enge-delmesség – sajátos és állandó jelleggel »láthatóvá válnak« a világban, és a hívők tekintetét ráirányítják Isten országának arra a misztériumára, amely már jelen van és hat a történelemben, de teljes mennyei megvalósulását még várja.” Mivel a megszentelt élet célja „az Úr Jézussal és az ő teljes önátadásával való azonosulás”, minden megszentelt személy arra kapott meghívást, hogy magáévá tegye „az ő érzelmeit és életformáját”, gondolkodás- és cselekvésmódját, lét- és szeretetmódját.

2. A közvetlen vonatkozás Krisztusra és különleges adományjellege az egyház és a világ számára olyan tényezők, amelyek meghatározzák a megszentelt élet identitását és célkitűzését. A megszentelt élet bennük találja meg önmagát, a kiindulási pontot, Istent és az ő szeretetét, a megérkezési pontot, az emberi közösséget és annak szükségleteit. E tényezőkön keresztül körvonalazza minden szerzetescsalád saját fizionómiáját, a lelkiségtől az apostoli munkáig, a közös élet stílusától aszketikus beállítottságáig, saját karizmái gazdagságának másokkal való megosztásáig, a belőle való részesítésig.

3. Bizonyos szempontból a megszentelt életet iskolához lehet hasonlítani, és minden megszentelt személy arra hivatott, hogy egész életén át ebbe az iskolába járjon. A Fiú érzelmeit bírni magában ugyanis azt jelenti, hogy minden egyes nap Krisztus iskolájába megy, hogy megtanulja tőle, miként lehet szelíd és alázatos, bátor és szenvedélyes a szíve. Ez azt jelenti, hogy engedi magát nevelni Krisztus által, az Atya örök Igéje által, és engedi, hogy ő vonzza, aki a világ szíve és középpontja, és magának Jézusnak az életformáját válassza.

4. A megszentelt személy élete ily módon egy nevelési-képzési [edukatív-formatív] parabola, amely az élet igazságára nevel, az önajándékozás szabadságára formálja az életet, az Úr húsvétjának modellje szerint. A megszentelt egzisztencia minden mozzanata ennek a parabolának a része, a maga kettős, nevelési és képzési szempontjából. A megszentelt személy ugyanis fokozatosan megtanulja magában hordozni a Fiú érzelmeit és megjeleníteni azokat egy az övéhez egyre jobban hasonlító életben, egyéni és közösségi szinten egyaránt, valamint a kezdeti és a folyamatos képzésben. Ily módon a fogadalmak annak a lényegi, szűz és teljesen az Atyára hagyatkozó életstílusnak a kifejezése, amelyet Jézus választott ezen a földön. Az imádság a Fiú Atyát dicsőítő, az egész emberiség üdvözítéséért mondott imájának folytatásává válik itt a földön. A közös élet annak bizonyítása, hogy az Úr nevében a testi és vérségi kötelékeknél erősebb kötelékek hozhatók létre, amelyek képesek felülmúlni mindazt, ami megoszlást okozhat. Az apostoli munka Annak a szenvedélyes hirdetése, aki meghódította őket.

5. A Fiú érzelmeinek iskolája fokozatosan megnyitja a megszentelt egzisztenciát a tanúságtétel sürgősségére, hogy a kapott adomány mindenkihez eljusson. Krisztus ugyanis „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan kincsnek, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell” (Fil 2,6), nem tartott meg semmit sem magának, hanem megosztotta az emberekkel saját fiúi mivoltának gazdagságát. Ebből az okból kifolyólag – akkor is, amikor a tanúságtétel tiltakozik a környező kultúra néhány tényezője ellen – a megszentelt személyek igyekeznek párbeszédet folytatni másokkal, hogy megosszák azokat a javakat, amelyeknek hordozói. Ez azt jelenti, hogy tanúságtételüknek egyértelműnek és félreérhetetlennek, világosnak és mindenki számára érthetőnek kell lennie; így kell megmutatniuk, hogy a szerzetesi megszenteltségnek sok mondanivalója lehet minden kultúra számára, amennyiben segít feltárni az emberlét igazságát.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése