1. „A megszentelt élet, amely mélyen az Úr Krisztus példájában és
tanításában gyökerezik, az Atyaisten
ajándéka egyházának a Szentlélek által. Az evangéliumi tanácsok vállalásával
Jézus jellegzetes vonásai – a szüzesség, a szegénység és az enge-delmesség –
sajátos és állandó jelleggel »láthatóvá válnak« a világban, és a hívők
tekintetét ráirányítják Isten országának arra a misztériumára, amely már jelen
van és hat a történelemben, de teljes mennyei megvalósulását még várja.” Mivel a megszentelt élet célja „az Úr
Jézussal és az ő teljes önátadásával való azonosulás”, minden megszentelt
személy arra kapott meghívást, hogy magáévá tegye „az ő érzelmeit és
életformáját”, gondolkodás- és cselekvésmódját, lét- és szeretetmódját.
2. A közvetlen vonatkozás Krisztusra és
különleges adományjellege az egyház és a világ számára olyan tényezők, amelyek meghatározzák a megszentelt élet
identitását és célkitűzését. A megszentelt élet bennük találja meg önmagát,
a kiindulási pontot, Istent és az ő szeretetét, a megérkezési pontot, az emberi
közösséget és annak szükségleteit. E tényezőkön keresztül körvonalazza minden
szerzetescsalád saját fizionómiáját, a lelkiségtől az apostoli munkáig, a közös
élet stílusától aszketikus beállítottságáig, saját karizmái gazdagságának
másokkal való megosztásáig, a belőle való részesítésig.
3. Bizonyos szempontból a megszentelt életet iskolához lehet
hasonlítani, és minden megszentelt személy arra hivatott, hogy egész életén
át ebbe az iskolába járjon. A Fiú érzelmeit bírni magában ugyanis azt jelenti,
hogy minden egyes nap Krisztus
iskolájába megy, hogy megtanulja tőle, miként lehet szelíd és alázatos, bátor
és szenvedélyes a szíve. Ez azt jelenti, hogy engedi magát nevelni Krisztus
által, az Atya örök Igéje által, és engedi, hogy ő vonzza, aki a világ szíve és
középpontja, és magának Jézusnak az életformáját válassza.
4. A megszentelt személy élete
ily módon egy nevelési-képzési [edukatív-formatív] parabola, amely az élet igazságára nevel, az önajándékozás
szabadságára formálja az életet, az Úr húsvétjának modellje szerint. A megszentelt
egzisztencia minden mozzanata ennek a parabolának a része, a maga kettős,
nevelési és képzési szempontjából. A megszentelt személy ugyanis fokozatosan megtanulja magában hordozni a Fiú érzelmeit
és megjeleníteni azokat egy az övéhez egyre jobban hasonlító életben,
egyéni és közösségi szinten egyaránt, valamint a kezdeti és a folyamatos
képzésben. Ily módon a fogadalmak annak a lényegi, szűz és teljesen az Atyára
hagyatkozó életstílusnak a kifejezése, amelyet Jézus választott ezen a földön.
Az imádság a Fiú Atyát dicsőítő, az egész emberiség üdvözítéséért mondott
imájának folytatásává válik itt a földön. A közös élet annak bizonyítása, hogy
az Úr nevében a testi és vérségi kötelékeknél erősebb kötelékek hozhatók létre,
amelyek képesek felülmúlni mindazt, ami megoszlást okozhat. Az apostoli munka Annak a szenvedélyes
hirdetése, aki meghódította őket.
5. A Fiú érzelmeinek iskolája fokozatosan
megnyitja a megszentelt egzisztenciát a tanúságtétel sürgősségére, hogy a
kapott adomány mindenkihez eljusson. Krisztus ugyanis „Istennel való
egyenlőségét nem tartotta olyan kincsnek, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia
kell” (Fil 2,6), nem tartott meg semmit sem magának, hanem megosztotta az emberekkel saját fiúi mivoltának gazdagságát. Ebből
az okból kifolyólag – akkor is, amikor a tanúságtétel tiltakozik a környező
kultúra néhány tényezője ellen – a megszentelt személyek igyekeznek párbeszédet folytatni másokkal, hogy megosszák
azokat a javakat, amelyeknek hordozói. Ez azt jelenti, hogy tanúságtételüknek
egyértelműnek és félreérhetetlennek, világosnak és mindenki számára érthetőnek
kell lennie; így kell megmutatniuk, hogy a szerzetesi megszenteltségnek sok
mondanivalója lehet minden kultúra számára, amennyiben segít feltárni az
emberlét igazságát.
Forrás: A
MEGSZENTELT SZEMÉLYEK ÉS KÜLDETÉSÜK AZ ISKOLÁBAN, Megfontolások és irányelvek,
2002. október 28. Fordította: Tőzsér Endre SchP (pdf formátumban leölthető itt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése