Semper Fidelis – Örök hűséggel

Az Istennek tett fogadalomról 

A Bölcsek hódolatként átadott

kincsei, a legfőbb Királynak

kijáró áldozati adományok jelképezhetik

az Istennek szenteltség áldozatát is.

Nemcsak az egyházi szóhasználatban, hanem a haditengerészetnél és a politikában is ismert ez a latin kifejezés, melynek jelentése: örök hűség (always faithful). De hogyan értelmezhetők ezek a szavak az Istennek szentelt élethivatás szempontjából?

1. A fogadalom egyházjogi szempontból

Ehhez először tekintsük át a hűség jeleként megélt, ideiglenes vagy örökre szóló fogadalmakra vonatkozó egyházjogi megfogalmazást. Az Egyházi Törvénykönyv a fogadalmakkal kapcsolatban így ír:

„1191. kán. - 1. §. A fogadalmat, vagyis az Istennek megfontoltan és szabadon valamely lehetséges és nagyobb jóra tett ígéretet a vallásosság erénye alapján teljesíteni kell.

  2. §. Fogadalom tételére képesek mindazok, akik értelmük kellő használatával rendelkeznek, hacsak a jog el nem tiltja őket.

1192. kán. - 1. § A fogadalom nyilvános, ha az egyház nevében a törvényes elöljáró fogadja el; egyébként magánfogadalom.

  2. §. Ünnepélyes, ha az egyház ilyennek ismeri el; egyébként egyszerű.

  3. §. Személyi, ha a fogadalomtevő cselekvését ígéri; dologi, ha valamilyen dolgot ígér; vegyes, ha személyi és dologi jellege is van.”

Sebastiano Ricci: Eszter

Ahasvéros előtt (1733)

2. Miért fontos egyáltalán a fogadalom? 

A Szentírásban ez áll: „Tegyetek fogadalmat az Úrnak és váltsátok valóra! Mindnyájan, akik körös-körül vagytok, hozzatok ajándékot a Félelmetesnek! Neki, aki a fejedelmek lelkét összetöri, aki rettenetesnek mutatkozik a föld uralkodói előtt.” Zsoltárok könyve 76, 12-13

A fogadalom, legyen az tárgyi, vagy személyi, fontos Isten szemében, mert megtiszteli és ajándékul adhatja egy lélek ez által a Felséges Istennek áldozatát, Annak, Aki minden viszonzásként felajánlott engesztelő áldozatot megérdemel. Annak ellenére, hogy mi kicsinyek és esendőek vagyunk, mégis nagyon fontosak Isten számára, mert az Úr az eredeti bűnnel elszakadt ember számára megadta az üdvösség lehetőségét: Egyszülött Fiát küldte, hogy az Ő Élete által nekünk életünk lehessen. Viszonzásképpen mit adhat egy lélek ekkora szeretetért? Ami számára a legkedvesebb, vagy legnehezebb, mindezt fel tudja ajánlani fogadalmaival.

A megszentelt hivatás elkötelezettsége a tárgyi és bizonyos cselekvést ígérő fogadalmakon túllép, mert azt adja át, ami legtöbbje van egy emberi léleknek: önmagát engedi át teljesen az Úrnak. Kinyilvánítva ezzel, hogy ha Isten ennyire szereti, hogy mindent feláldozott érte, akkor ő is lemond minden evilági dologról, még a családalapítás természetes vágyként benne élő lehetőségéről is, saját szabadságáról is, vagy az anyagi javak birtoklásáról. Akár mindenről, ami ebben az életben fontos lehetett volna számára. Mindezt szeretetből, saját szabad akaratából, a meghívást elfogadva. Ezáltal egy új horizont nyílik meg: a Kegyelem által az Úr másféle javakkal ajándékozza meg őt és a rábízott lelkeket, amelyek sokszor nem láthatóak és nem tapasztalhatóak meg itt a földi élet során.

„Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, száz annyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” Mt 19,29

3. Miért nem elég, ha csak a szívünkben teszünk fogadalmat? 

Római Szent Zsuzsanna szűz

és vértanú, aki szüzességi

magánfogadalmat tett

A fogadalom elsősorban a szívben dől el. Fontos a szívbeli elkötelezettség, sokszor fontosabb, mint az önmagában való külső forma és a szabályoknak való megfelelés, de annak, akinek módjában áll a külső szabályokat is megtartani, - főként, ha a szabályok szerint ez kötelessége is, mert szerzetesi vagy papi pályára lép - azt előre viszi az életében, mert az elkötelezettség által még inkább kifejeződik az Istenhez való közeledésünk, amelyet megáld az Úr. A legjobb, ha a belső szívbeli elkötelezettség és a külső szabályok megtartása együttesen jelen van. A Katolikus Egyházban több módja van az elköteleződésnek, lásd „A konszekrált (megszentelt) élet útjai” című sorozat itt és a további részek. Aki ezekkel a lehetőségekkel él,  a külső formához megfelelő belső tartalommal áldozatot hoz Istennek, ennek kegyelmi hatásai mind saját, mind az egész Egyház életében megnyilvánulnak. Vannak nyilvános fogadalmak, - egyszerűek, vagy ünnepélyesek - és vannak magánfogadalmak, amelyek bizonyos közösségekben, vagy azokon kívül is letehetők időről időre megújítva vagy örökre. Az Egyház nevében elfogadott fogadalmak még szembetűnőbben jelzik, hogy itt valami többről van szó, mint egyszerű ígéretről, amelyet bármikor visszavonhat az ember, lásd a megszentelt élet intézményeiben, a klerikusi életállapotra és a szüzek rendjében letett fogadalmakra és a konszekrált remeteségre vonatkozó szabályokat. A nem nyilvános/közösségben letett magánfogadalmak esetén is fontos a forma, mert ha nem is az Egyház nevében fogadja el a pap, hanem személyes jellege van, ettől még az egész Egyház üdvösségére szolgálhat.

 

4. Érdemes-e rálépni erre az útra?

A tapasztalatok szerint a közösség - ha megadatik -, az Úr és az egyén egybehangzó igenje esetén valósul meg az igazi hivatás. Ehhez fontos a megkülönböztetés, mert a Szentírásban ez is áll: „Csapda könnyelműen kimondani, hogy megfogadom, s csak a fogadalom után gondolkodni.” Péld 20, 25 ,  vagy ez: „Jobb, ha egyáltalán nem teszel fogadalmat, mint ha megfogadsz valamit, és nem tartod meg.” Préd 5, 4

Felelős, érett személyiség tud csak ilyen döntést Istenben meghozni, amely következményeként meg is kell tennie mindent fogadalmának teljesítéséhez. Ha mindezt már fogadalommal egy bizonyos időre vagy akár életre szólóan teszi, akkor a kegyelmet is meg fogja kapni hozzá életének minden napján.

5. A meghívottak bizalma Isten iránt

Carlo Maratt: Madonna a gyermek

Jézussal és Szalézi Szent Ferenc

Aki bízik az Úrban, annak minden a javára válik, még gyengeségei is, ahogy a Szentírás szavaiból kiindulva Szalézi Szent Ferenc is írja a Békesség útja c. művében:

„Az Istent szeretőknek minden javukra válik

Minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik. Valóban, mivel Isten jóra tudja fordítani a rosszat, kinek tenné meg, ha nem azoknak, akik feltétel nélkül neki adták magukat?
Igen, még a bűnöket is, melyektől Isten az Ö jóságában megóv minket, csökkenti azok javára, akik hozzá tartoznak. Dávidot soha nem töltötte volna el úgy az alázat, ha nem vétkezett volna, Magdolna nem lett volna olyan szerelmese a Megváltónak, ha nem engedett volna el neki annyi bűnt, és Jézus soha nem engedte volna el neki, ha nem követte volna el őket. Látja, drága leányom, e nagy irgalmasságszerzőt: nyomorúságainkat kegyelemmé változtatja, és üdvös gyógyulást ad lelkünknek, melyet megmart bűneink viperája.(…) Ha megenged egy bukást, mint Szent Pálnak, akit a földre vetett, azért teszi, hogy azután felemelje dicsőségébe.”

Szent Pál apostol szavai erősítsen meg minden elköteleződés előtt és után álló lelket, hogy ne a maga erejéből, hanem Isten kegyelmére támaszkodva merjen rálépni és tudjon megmaradni a meghívás után szabadon, az Isten iránti szeretetből elfogadott útra:

"Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében." Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” II. Kor 12, 9-10 

Szent Pál apostol Athénban prédikál