2013. szeptember 27., péntek

Páli Szent Vince élete

1581. április 24.-én, Dél-Franciaországban, Pouy falucskában született, amelyet 1823 óta St. Vincent-de-Paul-nak neveznek. Ez a kis helység közel fekszik Lourdes-hoz és az óceánhoz. Szülei szegény földművesek voltak. Vince pap szeretett volna lenni. Ezért hogy tanulmányait fizetni tudja, tanítványokat fogadott. Apjának végül is két ökröt kellett eladni ahhoz, hogy Toulouse-ban a teológiai költségeket kifizethesse. Tizenkilenc éves korában szentelték pappá.
Igazi megtérését afrikai fogságának tulajdonítják. Egy hajóúton török kalózok fogságába esett, nyíllal megsebesítették, Tuniszban eladták rabszolgának, s keményen dolgoztatták. Egy hitehagyott, volt ferencesnek lett a rabszolgája, akit sikerült visszatérítenie a keresztény hitre s közösen visszaszöktek Franciaországba.
Egy kis ideig plébános volt, aztán egy főúr házi lelkésze. Ott ismerte meg a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát. Ez indította arra, hogy szerzetet alapítson, amelynek feladata népmissziók indítása és jó papok nevelése. Rendjét lazaristáknak hívjuk. Ezen kívül egy női szerzetet is alapított a Szeretet Leányai (ismertebb nevükön Irgalmas Nővérek) elnevezéssel. Más társulatokat is alapított. Az Irgalmas Nővérek rend megalapításának nagy segítője volt Marillac Szent Lujza. 1640-ben az árva gyermekek felkarolására egy újabb intézményt alapított. Könyveket nem írt, csodákat sem tett, de alázatos és hűséges volt és nagy az ő egyszerűségében. Sokat imádkozott, virrasztott. Nagy munkabírás jellemezte, prédikált, írt, alkotott. Csak leveleinek a száma 30 000. Már életében szentként tisztelték. A legmagasabb politikai köröknek volt a tanácsadója.
Haláláig megőrizte szellemi frissességét. Párizsban 1660. szeptember 27-én nyolcvanadik évében halt meg. Utolsó szava ez volt: "Bízom!"
Híres mondása:
"Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett."

Forrás: Szent Vince Plébánia


Páli Szent Vince személyiségéről

2013. szeptember 22., vasárnap

A pápa hivatása

60 évvel ezelőtt kapta meg a papi hivatás kegyelmét Jorge Mario Bergoglio. 


1953. szeptember 21-én, Szent Máté liturgikus emléknapján, alig 17 esztendős korában kapta meg a papi hivatás kegyelmét Jorge Mario Bergoglio, aki ma Ferenc pápaként az egész világ katolikusainak atyja. A hatvan évvel ezelőtti sorsdöntő pillanatra maga Ferenc pápa több ízben is utalt. Május 18-án, a Szent Péter téren tartott pünkösdi imavirrasztáson így emlékezett rá:

"A 'diákok napja' volt, ami nekünk a tavasz - itt pedig az ősz - napja. Mielőtt az ünnepségre mentem volna, benéztem a plébániára, ahova jártam. Ott találtam egy papot, akit nem ismertem, és úgy éreztem, hogy gyónnom kell. Ez számomra a találkozás élménye volt: ott találtam valakit, aki várt rám. De nem tudom, mi történt, nem emlékszem, nem tudom, miért volt ott az a pap, akit nem ismertem, miért éreztem vágyat a gyónásra, de az igazság az, hogy valaki várt rám. Már jó ideje várakozott. És a szentgyónás után úgy éreztem, hogy valami megváltozott. Már nem voltam többé ugyanaz. 

Úgy éreztem, mintha egy hangot, egy hívást hallanék: biztos voltam benne, hogy pappá kell válnom. Fontos ez a hitélmény. Mi azt mondjuk, hogy keresnünk kell Istent, el kell mennünk Hozzá, hogy bocsánatát kérjük, de amikor mi megyünk, Ő vár minket, már előbb ott van! Van egy spanyol kifejezésünk, ami jól megmagyarázza ezt: Az Úr mindig 'primerea', Ő az első, már vár minket! És ez egy nagy kegyelem: ott találni valakit, aki vár téged. Menj csak, bűnös, az Úr már vár téged, hogy megbocsásson neked".

Szeptember 21-én az egyház Szent Máté apostol liturgikus emléknapját ünnepli. A pápa mottója, "Miserando atque eligendo", vagyis irgalommal tekinteni rá és választani őt, arra utal, amikor Jézus meghívja Mátét és szeretettel néz rá, tanítványának választja őt. 

A "Civiltà cattolica" c. jezsuita folyóiratnak adott interjújában a pápa ezt így magyarázza: 
"Én egy bűnös vagyok, akire az Úr ránézett. A mottómat: 'miserando atque eligendo' mindig nagyon igaznak éreztem magamra nézve". Rómában, a franciák Szent Lajos templomában függ egy Caravaggio festmény, amely Szent Máté elhívatását ábrázolja. Ferenc pápa gyakran eljárt ezt a képet szemlélni, mint mondta: 

"Jézus ujja, ahogy Máté felé mutat... Ilyen vagyok én. Így érzem magam. Mint Máté. Máté gesztusa fogott meg engem: megragadja a pénzét, mintha azt akarná mondani: 'ne, ne engem! Ez a pénz az enyém!' Íme, ez vagyok én: egy bűnös, aki felé az Úr tekintetét fordította. És ezt mondtam akkor, amikor megkérdezték, hogy elfogadom-e megválasztásomat pápává". 

Hétfőn délelőtt pedig, amikor a római egyházmegye papságával találkozott a Lateráni Szent János székesegyházban, Ferenc pápa így kérte testvérei imáit papi hivatása közelgő 60. évfordulójára:

"Kérlek benneteket, imádkozzatok értem aznap, ami mifelénk a tavasz napja. Itt az ősz kezdődik meg" - mondta nevetve.


Forrás: Vatikáni Rádió 


16 kérdés a megszentelt hivatásokról és a papságról



Íme 16 kérdés és az arra adott válaszok a megszentelt életről és papi hivatásról.

2013. szeptember 21., szombat

Iránytű: a szerzetesség mítoszáról és valóságáról

Hatodszorra indul szeptemberben a Sapientián a szerzetesek által vezetett hivatástisztázó év, az Iránytű. Kiket érdekel a program? Miből áll az év, mi kerül szóba? Ki alkalmas szerzetesnek és ki nem? Ilyen kérdésekről beszélgettünk a Iránytű teamjének két tagjával, Koronkai Zoltán jezsuitával és Mézinger Gabriellával, aki a Jézus Szíve Társaságának tagja. 
Hogy sikerült a nyári Magis?
Zoltán: A Magis egy szentignáci lelkiségű program, ami az ifjúsági világtalálkozókhoz kötődik. Minden ifjúsági világtalálkozó előtt vannak felkészítő programok, amelyeket vagy egyházmegyék vagy szerzetesközösségek rendeznek. A Magist mi, jezsuiták és ignáci lelkiségű szerzetesnők együtt szervezzük. Egyik jellemzője, hogy úgynevezett experimentumok vannak a programban, amelyek lehetnek spirituálisabbak – pl. lelkigyakorlat, zarándoklat –, szociális jellegű tevékenységek – szegényekkel, menekültekkel való foglalkozás –, valami művészeti, ökológiai experimentumok. Ezeket csoportokban élik meg a résztvevők, majd a végén ezek a csoportok találkoznak egy fesztivál keretében. A Magis nemzetközi, a csoportok is vegyes nemzetiségűek. Mindezeket a programok imádsággal körülvéve valósulnak meg, naponta van szentmise, reflexió, valamint megosztásos kör. 

Jövőre is lesz Magis?

Igen, ráadásul Budapesten. Az experimentumokat Magyarországon, Szlovákiában és Romániában tervezzük, de a nagy találkozó Budapesten lesz. Az egész időkerete július 19-27. közt lesz. 

Mikor merült fel és miért az Iránytű hivatástisztázó program ötlete?

Hat éve indult a Sapientiához kötődően, hiszen maga a Sapientia is szerzetesrendek összefogásával jött létre. Ennek analógiájára merült fel, hogy hivatásgondozó programot is lehetne indítani több szerzetes közösség részvételével. Így több embert meg lehet szólítani, és az érdeklődők színesebb palettát látnak, lehetőségük van árnyaltabb képet kapni a szerzetesi hivatásról, életről.

Gabriella: Én az elmúlt évben csatlakoztam az Iránytű teamjéhez. Számomra megerősítő, gazdagító az, hogy nem egyedül végzem ezt a szolgálatot. Amikor még csak meghívott  tanúságtevőként vettem részt az Iránytű munkájában, vágyakozva gondoltam arra,  milyen jó lenne egy közös fórum hivatásgondozók számára (például egy kollegiális szakmai csoport azok számára, akik ezt a szolgálatot végzik rendjükben.) Sajátos nehézségek, kihívások kapcsolódnak szolgálatunkhoz ezt segítheti az együttgondolkodás. Én azt látom, hogy sok útkereső fiatal nagyon sajátos élethelyzetből jön, sokszor nem egyszerű családi háttérrel, sokszínű élettapasztalattal. Közös szolgálatunk lehetőséget kínál, hogy felismerjük, a mi segíti inkább a műhely résztvevőit. Több szem többet lát. Nem biztos, hogy saját tapasztalataim elegendőek, hogy valakit bölcsen kísérjek. Az Iránytű-teamben mindenki azt osztja meg, ami a sajátja, nyitottak vagyunk egymás tapasztalataira, lelkiségi hagyományaira, arra, ahogyan a Lélek vezet minket a résztvevők valósága által.

Hogy épül fel a program?

Zoltán: Két félévből áll, hat-hat alkalom, kéthetente találkozunk hattól este fél kilencig; az alkalmaknak műhely-jellege van, nem csak mi szónokolunk, hanem játékos és együttgondolkodós feladatok is kínálunk a résztvevőknek. Minden alkalom része valamilyen imamód tanulása is. Ezen felül vannak olyan alkalmak, amikor elmegyünk együtt valahova, lesz például családos nap, szerzetes nap, meglátogatunk egy szemináriumot, s meghirdetünk lelkigyakorlatokat is. Néha kötetlen együttlétek is kapcsolódnak a programhoz, pl. közös teázás.

Gabriella: A témák kulcsszavakban: Istenkapcsolat, önismeret, imádság, közösség, családos hivatás, szerzetesi hivatás, megkülönböztetés, választás, döntés. A résztvevők visszajelzései alapján izgalmas volt számukra az alkalmasság-alkalmatlanság kérdésköre. 

S ki alkalmas, ki alkalmatlan? 

Zoltán: A legegyértelműbb alkalmatlanság pszichés okokra vezethető vissza, amikor valakinek olyan személyiség problémája van, ami miatt láthatóan nehézkes számára közösségben élni. Sajnos azt kell mondjam, hogy akinek a szerzetesi életet nem javasoljuk, annak a házasság sem biztos, hogy menne. Ezt nehéz persze megmondani, főleg hogy ha egyik sem, akkor kérdés, hogy merre tovább. Eleve van nálunk egy szűrő: az Iránytű egy beszélgetéssel indul, így a nagyon problémás eseteket már az elején kiszűrjük. De volt már olyan, hogy több beszélgetésem volt egy illetővel, és később, teljesen más módon derült ki, hogy alkalmatlan: már bekerült egy közösségbe és a feje tetejére állított mindent. Persze ez az alkalmatlanság nem biztos, hogy végleges, lehet, hogy csak arról van szó, hogy foglalkoznia kell valakinek a saját maga alakításával, szakember segítségével, mivel vannak feldolgozatlan sérülései, amelyekkel nem jó, ha belép egy szerzetesközösségbe vagy belemegy egy párkapcsolatba. Viszont, ha dolgozik magán, akkor alkalmassá válhat.

Gabriella: Vannak, akik az Iránytűn szembesülnek azzal, hogy mielőtt elköteleződnek, mély önismereti utat kell bejárniuk. Az Iránytű ugyanakkor nem egy terápiás vagy önismereti csoport. Azt is tapasztaltuk, hogy felkínált témák, és az a támogató közeg, amiben azonos célú fiatalokkal találkoznak, az imádság sok részvevőt segített mélyebb önismeretre. 

Csak pszichikai alkalmatlanság létezik?

Zoltán: Sokan visszajelzik, hogy mennyi mindent megtudtak a szerzetesi életmódról vagy épp a házasságról, és ez új megvilágítást hozhat. A házasságról több fogalmuk van az embereknek, de a szerzetesi életről vannak fura elképzelések. 

Mire kérdeznek rá felvételi beszélgetésben?

Gabriella: Mindenképp szó esik a motivációjáról, hogy miért venne részt a műhelyen. A hivatáskeresés kifejezetten az életállapot tisztázására vonatkozik, vagy esetleg a munkájában nem érzi magát a helyén. Fontosak az előbb említett pszichés szempontok. Aztán hogy tudja-e vállalni azokat a kereteket, amelyeket az Iránytű kér tőle: részvétel az alkalmakon, és vállalja  azokat az imádságos és önismereti gyakorlatokat, amelyeket a két találkozás közti időre kínálunk fel. Nyitott-e arra, hogy a tőle telhető őszinteséggel legyen jelen a műhelyen (önmagához is őszinte legyen!) nyitott-e arra, hogy elfogadja a kísérést. Lehetőség van ugyanis a teamtagokkal való rendszeres, személyes találkozásra, beszélgetésre. Sok fiatal küzd azzal, hogy lelkivezetőt vagy olyan embert keres, aki útkeresésében a társa lehet. 

Zoltán: És persze hogy van-e egy mélyebb vágy az intenzívebb Istenkapcsolatra. A legtöbben egyébként az év végén azt mondják, hogy elmélyült az Istenkapcsolatuk, ezen a téren különösen sokat kaptak. De az akkor működik, ha valaki már az elején vágyik erre.

Mennyien iratkoznak be?

Minden évben húsz és harminc közt volt a résztvevők száma, körülbelül fele fiú, fele lány, talán kicsit többen vannak a lányok, de talán nem annyival többen, mint általában a katolikus helyeken lenni szokott. 

És mennyien mentek ebből papnak, szerzetesnek?

Az a helyzet, hogy nem számoljuk, de többen. Jó páran vannak, akik szemináriumba mentek vagy szerzetesközösségbe, mások megházasodtak. A tapasztalatunk az, hogy az Iránytű után azért még nem dől el azonnal, ki mit választ. Ez inkább egy alapozás, amiben megismerik az alternatívákat, elmélyül az imaéletük, megtanulnak döntést hozni. Iránytűt adunk az érdeklődők kezébe, hogy aztán maga tudjon menni és megtalálni az elköteleződésének a megfelelő formáját. Dönteni úgy érdemes, ha vannak alapok. Felesleges azzal kezdeni, hogy hogyan döntsünk, ha valaki nem szokott imádkozni. Csak utána érdemes azzal foglalkozni, hogy: mit jelent az, ha családos vagyok, vagy szerzetes, vagy pap. 

Többnyire egyetemisták jelentkeznek?

Gabriella: A tavalyi évfolyamban 26 körül lehetett az átlagéletkor. 
Zoltán: Inkább fiatal felnőttek jelentkeznek, de van néhány egyetemista is. Főként azok jönnek, akik már dolgoztak pár évet, és valami hiányérzetük van, még nem köteleződtek el. Felmerül bennük, hogy most mit csináljanak, hogyan tovább. Van, olyan is, akinek igen jó állása, magas keresete van, de ez nem elégíti ki. 

Vannak extrém esetek?

Ezek a szűrésnél is szóba kerülnek. Ha például valaki frissen tért meg, akkor azt ajánljuk neki, várjon még egy kicsit a választással, először verjen gyökeret az egyházban, menjen hittancsoportba. Lehet, hogy hitelesek a vágyai, de még korai a lépés, kell érnie egy-két évet. 

Miért gondolkodik valaki azon, hogy papnak, szerzetesnek menjen? 

Gabriella: Én elsősorban lányokkal szoktam találkozni. Van, akin tényleg látszik az érintettség, az Isten érintése. Látod a szemén, hogy tényleg szerelmes az Istenbe. Egyszer valaki azt mondta, nincs olyan katolikus lány, akinek életében legalább egyszer ne fordulna meg a fejében, hogy szerzetesnő legyen. Ezt el kell tudni választani a valóban mély érintettségtől, a meghívottságtól. Van, aki a barátnőjétől hallja, hogy jó dolog ez az Iránytű, és neki is segíthet, ezért jelentkezik. Azok közül, akik a rendünk hivatástisztázó házába jelentkeznek, nagyon sokan előtte megfordultak az Iránytűben. 

Zoltán: A fiúknál is fontos az Istentől való megérintettség. Ugyanakkor a papságnak van egy látható oldala, így a fiúkat gyakran vonzzák a papi tevékenységek. Itt kell egy megkülönböztetés, hogy mélyebb keresésről van szó, vagy a csak felületes dolgok vonzzanak valakit. Persze olyan is van, hogy külsődleges dolgokból indul egy érdeklődés, aztán elmélyül. Ebbe az irányba kell segíteni haladni. 

Épp kérdezni akartam, hogy milyenek a rossz motivációk.

Nem jó, ha valakit a státusz vonzz, hogy ő így lesz valakivé, így kap elismerést, esetleg hogy így tanulhat. Erős csoport a 35 körüliek csoportja, akik érzik, hogy mennek az évek és kezdeni kell valamit az életükkel.
Gabriella: Valaki a biztonságot látja a szerzetesi életben. Egzisztenciális nehézségekben a szerzetesség megoldásnak tűnhet. A nőknél is előfordul, hogy bizonyos kor után még mindig nem sikerült párt találniuk, és vannak, akik úgy vélik, hogy ha eddig nem tudtak családot alapítani, akkor talán a szerzetesi hivatás az útjuk. Vannak félénk emberek is: tudja, hogy a családos hivatása van, de ehhez ismerkednie kellene, merni megszólítani másokat, és ezt nem meri meglépni. Időnként tényleg fura dolgokat gondolnak az emberek a szerzetesi életről. Az  Iránytűn el tud válni egymástól mindenki számára a mítosz és a valóság. Vannak, akik rossz vagy nehéz családi háttérből jönnek, ebből szeretnének menekülni, és azt gondolják, hogy a szerzetesek szentéletű emberek, akik közt nincsenek nehézségek, nem kell konfliktust kezelni, hanem minden magától történik. Fontos, hogy mi is emberek vagyunk, nekünk is meg kell tanulnunk együtt élni.
Zoltán: Az Iránytűben szóba kerül a házasság és a családos élet is, azok számára, akik problémásabb családi háttérrel rendelkeznek, ez is segíthet kitágítani a látókörüket. Rácsodálkozhatnak, hogy van keresztény családmodell.

A fiúkat inkább az egyházmegyés papság érdekli vagy a szerzetesség?

Zoltán: Sokan vannak, akik azt mondják, érdekli őket a papság, de nem tudják elképzelni az életet egyedül. A szerzetesség egyik vonzó ereje, hogy közösségben élnek a szerzetesek. 

Alakult a program az előző hat évben?

Folyamatosan csiszolódik, év végén mindig van kiértékelés, amit beépítünk a következő évi programba. Az előző év egyik fő visszajelzése az volt, hogy a családról szeretnének többet tudni. Ezért az idén családos napot is tervezünk. Minden alkalommal része egy imamód tanítása, ami a visszajelzések alapján is sokat jelent a résztvevőknek, úgyhogy ezt sosem hagyjuk ki a programból. 

Kik a teamtagok?

Gabriella: Három női és két férfi rendi tagjai. Szentes Judit szociális testvér, aki alapító tag is, Petres Lúcia domonkos nővér, jómagam, Zoli jezsuita és Piatrik Pió ferences testvér, aki most kapcsolódott be a munkába rendtársa, Dobszay Benedek helyére. Ügyelünk rá, hogy olyan lelkiségi hagyományok képviselőit is meghívjuk bizonyos alkalmakra, amelyek nem jelennek meg a teamben. 

És jellemző, hogy akik a szerzetesi hivatást választják, azok ezek közül a rendek közül választanak?

Nem feltétlenül. A lányokat a szemlélődő rendek is vonzzák, például a Kármel. Az is előfordul, hogy valamelyik rend maga javasolja a náluk érdeklődő fiatalnak az Iránytűn való résztvételt, noha maga a rend nincs jelen a teamben.

Az Egyesült Államokban van egy tendencia, hogy a szigorúbb és szemlélődőbb rendek népszerűbbek. Ez itthon is mutatkozik?

Zoltán: Bizonyos szempontból jelentkezik, viszont az amerikai egyház sokkal polarizáltabb, mint a magyar. Ugyanakkor a jól strukturált, világos keretekkel rendelkező, fegyelmet kívánó közösség vonzó itthon is. Ha visszagondolok a saját életemre, majd húsz évvel ezelőtt engem is ez vonzott: valami, ami radikális és komoly. Ha már valamire ráteszi az életét az ember, otthagyja egy világi karrier lehetőséget, akkor már nem akar lagymatag középszerűségben élni, keresi az evangélium radikalitását. Emellett van egy olyan aspektus is, hogy mivel eléggé szétesett világban élünk, ezért sok fiatalban öntudatlanul is van egy vágy keretekre, biztonságra. Általában azok a rendek vonzóak, ahol hitelesen élik meg az életüket a szerzetesek. Ez nem feltétlen az, aki mindig fátylat hord, de a legtöbb szerzetesi karizmához hozzátartozik valamiféle láthatóság is. Ami szerintem központi: az ima, a közösségi élet intenzitása és az Egyház melletti elköteleződés. Ahol ez nincs, főleg a ’68 utáni dolgokra gondolok, azok a rendek kihalnak. Persze Magyarország kicsit más. A rendszerváltás után jó pár szerzetesi közösség igyekezett a feloszlatás előtti életmódját rekonstruálni, de a gyakran mechanikus ragaszkodás a „hagyományokhoz” számos alkalommal sikertelennek bizonyult a fiatalok integrálása tekintetében. Úgy látom, hogy ma is számos fiatal van, akiben él a vágy az evangélium radikális megélésére és az elköteleződésre. Vannak egészen kiváló fiatalok, akikkel beszélgetve csak csodálkozni tudok, hogy milyen mélyek és tiszták. A jövőben valószínűleg létszámban kevesebb szerzetes lesz, de azért biztos vagyok, hogy lesznek. Csehországban például, amely az egyik legateistább ország, nemrég alapítottak egy trappista kolostort, ami virágzik. Ha tömegeket nem is fog vonzani, de a minőségi szerzetesi életnek van jövője. 

Forrás: Magyar Kurír


Szent Máté apostol és evangélista élete

2013. szeptember 20., péntek

Tanítvány kurzus

Egyéves hivatástisztázó lelkigyakorlat a domonkos nővéreknél

 

“Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17)

Szívesen lennél Jézus tanítványa? Érdekel a szerzetesség, de nem tudod, hogy ez-e az utad?
Egyéves hivatástisztázó kurzust indítunk, gyere el te is! Együtt tanulunk majd Jézus nyomába szegődni, konkrét egy-egy hónapra szóló gyakorlatokkal, imádsággal, tanítványi élettel. A kurzus kilenc alkalomból áll (havonta egy hétvége), mely egy háromnapos egyénileg kísért lelkigyakorlattal zárul.
Merre tartunk az Úr nyomában?
A cél Jézus, a Hozzá való egyre nagyobb hasonlóság, a keresztény életvitelben, erényekben, imádságban való elmélyedés. Gyere te is Jézushoz – Ő nem csak választ ad kérdéseidre, hanem felfedezed azt is, hogy Ő maga a válasz.
Helyszín: Budakeszi rendház
Kezdés időpontja: 2013. október 11-12.

Jelentkezni Lúcia nővérnél lehet: petres.lucia@gmail.com



2013. szeptember 16., hétfő

Szent Kornél és Szent Ciprián


Bevezetés az imaéletbe – lelkigyakorlat hivatáskeresőknek

Élethivatásunk felismerése szempontjából feltétlenül szükséges, hogy mély kapcsolatban legyünk Istennel. Az imaélet elmélyítése a hivatáskeresés alapja. Erről szól ez a lelkigyakorlat.

Olyan fiatalokat várunk, akikben van valami belső nyugtalanság, akik valami többre vágynak, akik keresik, hogy mire teremtette őket Isten.

Korhatár: max 35 év.

Lelkigyakorlat típusa:személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat.

Vezeti: Koronkai Zoltán SJ, Tornya Erika RSCJ, Mézinger Gabriella SCJ.

Időpont: 2013. október 31. (csütörtök) - november 3. (vasárnap).

Helyszín: Dobogókő, Manréza Lelkigyakorlatos Ház.

Jelentkezés és a lelkigyakorlat anyagi vonatkozásai: a Manréza honlapján 

Indokolt esetben a részvételi díjból tudunk kedvezményt adni.




2013. szeptember 15., vasárnap

Hivatásválasztás

A hivatás-választás nem egyetlen döntés, hanem   folyamat, ami egészen sajátosan személyre szabott, s melynek mégis meg vannak a jellegzetes pontjai. 


Rólam van szó

Manapság talán nem visszafordíthatatlan döntés egy hivatás-választás, mégis fontos az életem, a jövőm szempontjából. Tehát fontos, hogy tudatosan válasszam meg a hivatásomat. De ez azt is jelenti, hogy ismerjem a képességeimet, adottságaimat,  s legyek tisztában  életem értékrendjének irányával, határaival, amihez ragaszkodni akarok. Át kell gondolnom, hogy vágyaim és képességeim mennyire illeszkednek, s egyes döntéseimnek mi lesz a következménye. Igen, a hivatás-választásnál használnom kell az eszemet, de azért ez szívügy is. 

Környezetem

Akarva-akaratlan befolyásol döntésemben a környezet. Szüleim, barátaim elképzelését érdemes számba venni, hasznos lehet velük is átbeszélni a lehetőségeket, talán új szempontot adnak a számomra. Még kivel tudnék ezekről a kérdésekről beszélgetni, tanácsot kérni? 


A világ

Ahhoz, hogy dönteni tudjak a hivatásom felől, értenem kell a világot, ahol munkálkodni akarok. Hogyan néz ki az a munka, amit elképzeltem magamnak?  Milyen feltételeknek kell ahhoz megfelelnem?  Be kell szereznem a konkrét információkat róla.  Még a sokak számára egy munka ma már nem élethivatás, mégis kihívás és feladat. S  felmerül a kérdés, hogy   van-e olyan hivatás, amire mégis merészen az egész életet érdemes feltenni. 


Isten

A hivatásválasztásról Isten szemszögéből is gondolkodok. De ehhez bele kell őt vonnom döntéseimbe, s meg kell hallanom, amit mondani akar nekem. 

Hivatás - sorsom előjele

Mondják, hogy a 'hivatás' régimódi fogalom, melyet a Biblia használ.  Pedig a pszichológusok ma újra hangsúlyozzák, menyire fontos a „benső hang” újra felfedezése, mennyire fontos, hogy minden embernek van hivatása.  Nagy árat fizet az, aki nem ismeri fel, mi dolga a világon, aki nem követi a hivatását. 


Személyiség vagyok

A modern tudomány, gén-technika  talán a közeljövőben gyógyítani tud betegségeket, előre ki tud küszöbölni karakter-hibákat.  Vajon a személyiségem csak gén-konstrukció? 
 Senki sem születik átlag embernek, mindenkiben rendkívüli lehetőségek rejlenek. Élet-feladat, hogy adottságainkat kibontakoztassuk.  Minden egyesünkben születésétől fogva sajátos módon vannak jelen adottságok, képességek, lehetőségek.  Ahhoz, hogy lelkileg egészségesek maradjunk, sorsunkként kell elfogadni ezeket a lehetőségeket. Ugyanakkor életvitelünk gyakran lehetetlenné teszi ezt, elhanyagoljuk képességeinket, lusta megalkuvással feláldozzuk álmainkat. Nem használjuk ki lehetőségeinket, hanem legtöbbször a  kényelmesebb utat választjuk. Végül is elveszítjük szemünk elől a hivatás útját, s ez azt jelenti, hogy nem válunk azzá, akivé lehetnénk, akivé lennünk kellene. Önmagunk számára is idegenek maradunk. Csak aki felfedezte a saját gyökereit, lét-alapját, az tudja kibontakoztatni a személyiségét.  Akkor válunk valóban emberré, ha összhangban élünk  a bennünket meghatározó adottságokkal, és vállaljuk azt a sorsot, - hivatást - amit ez jelent. 


Útjelzők

Mi keresztények tudjuk, hogy Isten az, aki szemmel tartja életünket és hív életünk kibontakoztatására. De mi is egyetértünk a szakemberekkel, hogy vannak életutunk mentén útjelzők: 
- ismétlődő konfliktusok, melyek mindig hasonló helyzetekben, hasonló módon zajlanak, jelzik, hogy valami lényeges nem stimmel 
- testi tünetek is üzenhetnek (összeszorul a szívem, ha rá gondolok, megfekszi a gyomrom,  kiütést kapok tőle, 
- a lemaradás, stagnálás, belső üresség tartós tapasztalata 
- szavak, melyeket nem tudok kiverni a fejemből 
- egy váratlan beszélgetés mások ügyeiről, amikor hirtelen azt érzem, ez az, rólam van szó 
- véletlenek, - amik nem is véletlenek
Ahhoz, hogy ezeket a hétköznapi üzeneteket megértsük szükségünk van önismeretre, reflexióra. Alkalmat kell adnunk magunknak arra, hogy meghalljuk a benső hangot, vevőre kell kapcsolnunk a rádiót.  Amire magunktól rájövünk, amit bensőnk hangjaiból megértünk többet ér, mint száz másoktól származó jó tipp. 

Segédeszközök

Hogyan ismerhetjük fel, hogy a belső hívást helyesen hallottuk, hogy nem pillanatnyi impulzusról vagy vágyról van csak szó? Biztos jel lehet, ha hirtelen életerő fakad fel bennünk, ha szárnyakat kapunk.  S ha döntésünk következményeire gondolunk nyugalom és derű tölt el. Természetesen marad azért némi bizonytalanság is, abszolút bizonyosságunk soha nem lesz arról, hogy mit kell tennem. De mi keresztények bízhatunk abban, hogy járható lesz az az út, melyet választunk.

Kívánom neked is, hogy tedd meg a szükséges és helyes lépéseket a helyes döntéshez.


Forrás: Szent Kereszt Főplébánia, Csíkszereda/Communio


2013. szeptember 8., vasárnap

Az élet kirakója

Tegnap egy lelki napon meghívott vendég volt Antónia nővér, aki az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációjának közösségéhez tartozik. Ők ferences szellemiségben betegápolással, tanítással és egyházi szolgálattal foglalkoznak. Tanúságot tett a hivatásáról és közben nagyon eredeti képekkel illusztrálta a mondanivalóját.

Az egyik ilyen kép volt, hogy az életünket és a hivatáskeresésünket egy kirakójátékhoz hasonlította. Mindenkiről van egy képe Istennek, amely lassan kibontakozik életünk során, amelyet megpróbálunk kirakni, mint egy puzzle-t fokozatosan, ahogy telnek éveink. Eleinte egy egyszerűbb változatot kapunk, ahogy a gyermekek számára készült kirakó a számukra még nagyobb darabokból áll.

Később egyre bonyolultabb kirakókat kapunk. Egyre magasabb szinten van átadva számunkra életünk és hivatásunk kirakója. Ezt mindig az adott élethelyzetben próbáljuk kirakni, próbáljuk felfedezni, megélni azt, amelyet elképzelt számunkra a Mennyei Atya.


Példának hozta fel Kis Szent Teréz életét, aki gyermekkorában mindent magának akart, nem akarta megosztani a játékait testvéreivel. Idősebb korában ez a természet megmaradt, de ekkor már mindent a kegyelmi élet szerint szeretett volna: mindent akart, sok szenvedést, misszionárius akart lenni - egy új szinten valósult meg kívánsága.


Ehhez a feladathoz adjon sok kegyelmet az Úr minden hivatását keresőnek, hogy meg tudjon valósulni életében az, amelyet a Mennyei Atya megálmodott róla, kirajzolódjon az a kép, amely a puzzle teljes képe. Így váljon mindenki olyan boldoggá már itt a földön, amely lehetséges azok számára, akik az Úr útján járnak. Mindez az Isten akarata szerinti élet ajándéka.


2013. szeptember 7., szombat

Evangéliumi tanácsok a Bibliában

Az evangéliumi tanácsok szerinti élet - ez a radikális Krisztus-követés - szinte magától született, és indult útjára. Alighogy az Isten országa megjelenik Krisztusban, ez a titok is fölragyog. Jézus azt mondja: ,,Tüzet gyújtani jöttem erre a földre, s mi mást akarnék, mint hogy égjen,, (Lk 12,49). Ez a tűz igen hamar nagyon sok emberben föllángolt. Már a Messiás születése előtt ott van Keresztelő János, és ott van a Szűzanya, akiket egészen betölt ennek a Titoknak a várása, a rá való készület. És aztán ott vannak az apostolok; különösen is János apostol, Szent Pál, Szent Lukács evangélista, és folytathatnánk a sort az ősegyház életében. Ez a teljes odaadás szinte magától születik meg. Mielőtt még bármiféle egyházi törvény hivatalos kereteket adna neki, mielőtt bármilyen teológiai reflexió születne róla. A kereszténység előbb írt könyvet a szüzesség dicséretéről, mint a házasságról. Magától értetődően virágzott ki a Krisztusnak egészen odaadott élet.
A legelső ókeresztény írásokban, a   Didakhéban, Római Szent Kelemen levelében, Antióchiai Szent Ignác leveleiben és Hermász Pásztorában azt látjuk, hogy minden közösségben léteznek ilyen Istennek odaadott emberek, és igen nagy tiszteletnek örvendenek.1 Ennek a jelenségnek a gyökerei visszamennek egészen az Ószövetségbe. Számunkra talán kicsit meglepő ez, ugyanis a zsidók a házasságot törvénynek gondolták. Isten megparancsolta az embernek, hogy szaporodjon és sokasodjon (Ter 1,28). S ezt minden embernek - így tanítják a rabbik - kötelessége megvalósítani, amennyiben rajta áll. Tudunk egy rabbiról a Krisztus utáni 2. század elején, Ben Azzainak hívták, aki nem házasodott meg, és emiatt rengeteg vád érte. Azt mondták neki: ,,Nem teljesíted a parancsot. Csökkented a földön az Isten képmását.,, Mire Ben Azzai mentegetőzik, és azt feleli: ,,Az egész lelkem a Tórán függ. Nincs időm megházasodni. A világot tartsák fönn mások.,,
A zsidó gondolattól kissé távoli az Istennek való teljes odaadás, a szüzesség és a szegénység eszménye, de mégis megjelenik, mégpedig a Szentírás nagyon fontos pontjain. Figyelemre méltó, hogy a rabbik úgy tartják, hogy Mózes, miután az Istent látta a Sínai-hegyen (,,szemtől szembe látta az Istent,,, úgy beszélt vele az Isten, ,,mint ember a barátjával,,; vö. Szám 12,8; MTörv 34,10), - így mondják a rabbik - a feleségéhez többet nem ment be, különvált tőle. Az Úrral való találkozás egészen lefoglalta.
Ugyancsak a rabbik azt mondják, hogy Illésnek nem volt felesége. Maga a Szentírás nem említi, hogy volt-e, vagy nem (1Kir 17,1), ám a rabbik arra következtetnek, hogy azért hiányzik a feleség és a gyermekek említése, mert Illésnek nem volt családja. Érdekes dolog ez. Az Ószövetség két legnagyobb alakja, a törvény és a próféták szimbólumai, Mózes és Illés, akikről a hagyomány azt tartja, hogy Isten őket fölvette magához. Illést a tüzes szekéren, Mózest különleges módon, ahogyan eltemette. Mózes sírját a hagyomány szerint nem ismerheti senki (MTörv 34,6). Különleges módon ő is az Úristennél van. A hagyomány szerint a Messiás eljövetelekor majd Mózes és Illés fognak jönni az égből, hogy a Messiást kísérjék. Az Ószövetségnek ez a két legnagyobb alakja - így tartja a zsidó hagyomány - egészen Istennek odaadott ember volt.
Ugyancsak hallunk arról, hogy Isten elveszi Ezekieltől a feleségét (Ez 24,15), Jeremiásnak pedig ezt parancsolja: ,,Ne végy magadnak feleséget,, (Jer 16,2). Az Istennek való odaadottság azonban még tágabb gyökerekre megy vissza, elég gondolnunk akár a római Vesta szüzekre, az iszlám misztikusaira, vagy a buddhista szerzetesekre.
Mi a teológiai alapja ennek a radikális Istennek való odaadottságnak? Miért hív Isten egyeseket arra, hogy mindent odaadjanak? Miért akarja egy ember egész életét? Mit tanít erről a Kinyilatkoztatás?
 A katolikus teológiában többféle magyarázat született a kérdés megvilágítására, hogy mi is a szerzetesség.2 Egyesek azt hangsúlyozták, hogy a szerzetes jel. Jelzi azt, hogy a teremtmény a Teremtőhöz tartozik, hogy ez a világ múlandó. A szerzetes az örökkévalóságba ereszti a gyökereit. A szerzetes a szegénységével is jel, mutatja, hogy nem szabad birtokolni, nem szabad túlságosan kötődni a földi világhoz. Egy rabbinikus legenda elmondja, hogy egy gazdag ember elment egy rabbihoz, belépett a szobájába, és csodálkozott, hogy milyen kevés holmi van ott. Megkérdezi: ,,Rabbi, hol vannak a bútoraid?,, Mire a rabbi megkérdezi: ,,Hát a tieid hol vannak?,, Az ember mondja: ,,Én átutazóban vagyok.,, Mire a rabbi: ,,Én is.,, A szerzetes a létében jele annak, hogy átutazóban vagyunk, hogy ez a föld nem a beteljesedés.
Másodszor, a katolikus teológia hasonlította a szerzetest a vértanúhoz. Megjelenik már az ír szerzetesek írásaiban az, hogy a szüzesség fehér vértanúság. Az engedelmesség pedig keresztre feszülés. A szüzesség, a szerzetes odaadott élete a vértanúkhoz és a krisztusi szenvedéshez hasonló.
Más teológusok azt hangsúlyozták, hogy a szerzetes angyali életet él. Ahogyan Jézus tanítja, már most úgy élnek, mint az angyalok a mennyben (Lk 20,36), az eljövendő világ törvényei szerint.
A szerzetes egy másik magyarázat szerint megvalósítja azt a sivatagi idillt, amiről a Biblia gyakran ír. Isten kivezeti népét a pusztába, és ott magához édesgeti (Oz 2,16). Izrael és Isten szövetsége, a szeretet-kapcsolatuk, ott, a puszta kiáltó csendjében valósul meg. Krisztus is kimegy működése kezdetén a pusztába, és ott angyalokkal van együtt (Mk 1,9–10). A szerzetes újraéli ezt a sivatagi tapasztalatot és életet.
Mások azt mondják, a szerzetesi közösség az első jeruzsálemi keresztény közösség lelkesedét hordozza. Azoknak a keresztényeknek az életét, akiknek mindene közös volt (ApCsel 4,32). Ismét mások azt mondják, a szerzetes az apostolok életének folytatója, akik az Evangéliumért mindent otthagytak. A házukat, a vagyonukat, a családjukat. Az Evangélium szolgálatába állítják az életüket.
Ezek a magyarázatok mind helyesek, de azt gondolom, hogy nem elégségesek ahhoz, hogy a szerzetes életének a titkát megértsük. Igaz az, hogy a szerzetes jel. Valóban jele annak a másik világnak, az életünk igazi súlypontjának. De mégsem azért lesz valaki szerzetes, hogy jellé legyen, hogy ’eszkatologikus jelzőtáblává’ váljék. Nyilván az a titok, ami megérint egy embert, s ami az életét átformálja, őt jellé is teszi. De nem a jel-funkció miatt dönt valaki úgy, hogy ő szerzetes lesz.
Szintén nyilvánvalóan igaz, hogy a szerzetes az apostolok nyomában jár, s az Evangéliumért mindent odaad. Szabaddá válik arra, hogy az Evangélium valóságát a Földön terjessze, megvalósítsa. Tanúja ennek az, hogy mennyi misszionárius támadt a szerzetes közösségekből. Hogy az ingyenes iskolákat és a kórházakat nagymértékben, nagy részben szerzetes közösségek alapították és működtetik. Valóban, a szerzetes apostol, aki az Evangélium számára szabaddá válik. Mégsem azért lesz valaki szerzetes, hogy ezt a küldetést megvalósítsa. Nem azért, hogy ingyenes iskolát alapítson, vagy kórházat hozzon létre. Nem az evangéliumi hatékonyságért. És akkor is lesz értelme a szerzetesi életének, ha ez a hatékonyság valami miatt megszűnik.
A szerzetes titkát, létének legmélyebb titkát valahol másutt kell keresnünk. Mi az a gyökeres válasz, ami a szerzetes létét megindokolja? Teológiailag mi áll a szerzetesi lét, eradikális odaadottság mögött? Mi a metafizikai lényege a szerzetesi létnek?
 A hagyományos válaszok közül kihagytam - szándékosan - egyet, a legfontosabbat és a legelterjedtebbet, az evangéliumi tanácsok gondolatát. A középkor folyamán különlegesen is ez a magyarázat szolgált a szerzetesség átfogó elméletéül. A gazdag ifjú történetére alapozódik ez az elmélet. Már Szent Ambrusnál és Szent Ágostonnál megjelenik. Őkconsiliumnak, tanácsnak mondják azt, amit Krisztus a parancsokon túl az ifjúnak mond.3Ebből az elnevezésből bontakozik ki később az evangéliumi tanácsok elmélete.
Az elméletnek két alapvető változata van. Az egyik az úgynevezett ,,két út elképzelés,,, amely szerint mindenkire vonatkoznak a parancsok, elsősorban a Tízparancsolat. Aki ezt az utat járja, eléri az üdvösséget. Kevesekre vonatkoznak a tanácsok. S aki ezt az utat választja, az nem pusztán az üdvösséget, hanem a tökéletességet éri el. Két út van és két végcél. Az egyik mindenkire vonatkozik, a másik csak kevesekre. A gazdag ifjú történetében vélik megtalálni ennek az elméletnek az alapját. A gazdag ifjú minden parancsot megtart, mire Jézus ezt mondja, ha tökéletes akarsz lenni, ha ennél többet akarsz, szabadon választhatsz egy másik utat: ,,add el mindenedet,,. Mintha a keresztény életnek két alaptípusa lenne, amelyek közül a keresztény ember szabadon választ. Vagy a hagyományos, parancsok szerinti utat választja, vagy pedig a tökéletesség útját.
Van az evangéliumi tanácsok elméletének egy kifinomultabb változata is, amely elsősorban Aquinói Szent Tamás műveiben található meg. Ő azt állítja, hogy minden keresztény ember a tökéletességre hivatott, nem csak kevesek. Alapvetően (essentialiter = lényegében) egyetlen út van. Azonban instrumentaliter (eszközszerűen) létezik egy olyan haladási mód, amelyhez Krisztus különleges tanácsokat adott. Jézus tanácsokat adott az egyetlen útra. Van, aki ezeket a tanácsokat elfogadja, és megvalósítja a maga életében. Az ilyen ember könnyebben, gyorsabban, biztosabban eljut a célig. Az egyetlen úton gyorsabban, biztosabban halad.4 Persze megint fölmerül a kérdés, hogy vajon ezért lesz-e valaki szerzetes? Azért, hogy az üdvösség útján biztosabban, gyorsabban haladjon, hogy az életszentségét biztosabban elérje? Úgy tűnik, hogy nem.
Mi tehát a szerzetesség legigazibb lényege? Mivel a gazdag ifjú története rejlik a szerzetességről szóló legtöbb magyarázat mögött, előadásomban ezt az egy történetet szeretném kifejteni, és utána megpróbálom megválaszolni az alapkérdésünket.
Egy ember jön Jézushoz. Lukács szerint az ember egy főember (Lk 18,18). A zsidóság képviselője (arkhón). Az igaz utat, az üdvösség útját keresi. S Jézus megmutatja neki a keresztény üdvösség útját (vö. Lk 10,25.37). Máté szerint az ember ifjú (Mt 19,16). Márk azonban, az elbeszélésnek a forrása, egyszerűen egy emberről, valakiről beszél. Feltehetően nem is egészen ifjú, hiszen ezt mondja: ,,Ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól kezdve,, (Mk 10,20).
Ez az ember bátran azt állítja, hogy minden törvényt megtartott. A bibliamagyarázók itt egy kicsit elbizonytalanodnak. Szent Jeromos azt mondja: hazudik (mentitur). Fölháborodik a legtöbb protestáns egzegéta is. Ők azt mondják, hogy Jézus rá akarta ébreszteni az ifjút a bűnösségére, és arra, hogy az üdvösség ingyenes. Az ifjú viszont büszkén válaszolja, hogy ő mindent megtartott, neki vannak érdemei. A gazdag ifjú a protestáns gondolkodásban a maga igaz voltában való bizakodás, az önelégült nagyképűség szimbólumává válik. Jézus azonban az Evangélium leírása szerint semmi kifogást nem talál ebben a válaszban. Úgy tűnik, hogy a gazdag ember válasza igaz volt. Ez az ember valóban radikálisan kereste Istent. Jézus nem tesz neki szemrehányást a látszólag nagyképű válasza miatt. Ellenkezőleg: megkedvelte ezt az ifjút (Mk 10,21). Megtetszett neki ez a radikális istenkeresés.
 Ez a Jézushoz odalépő ember keresi az Istent. Betart minden törvényt, de úgy érzi, hogy valami még hiányzik. Valami több kellene. Ezért megy Krisztushoz, mégpedig - a Márk-evangélium ábrázolásában - már a Golgota felé menő Krisztushoz (vö. Mk 9,30; 10,32).5Letérdel előtte (Mk 10,17), és azt mondja: ,,Jó Mester, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?,, Jézus ezt feleli: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten,, (Mk 10,18). Úgy gondolom, ez a jézusi válasz provokáció. Jézus azt kérdezi, miért mondtad, hogy én jó vagyok? Tudod-e, hogy mit mondtál igazában? Miért jössz pont hozzám, hogy keresd a helyes utat, a jót? Tudod-e igazából, hogy ki vagyok én? Mit tartasz te az Emberfiáról? Kinek tartasz engem? Jézus elgondolkodtatja ezt az ifjút, tudja-e, hogy mit mondott. Tudja-e, hogy Jézus valóban a Jónak a forrása és megtestesülése. Ő valóban a Jó Mester.
Az ifjú - nevezzük így - azt kérdezi: mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Krisztus korában a rabbik igen gyakran adtak pót-útmutatásokat, speciális jámborsági gyakorlatokat a Tóra mellé. Egy ember kegyességét leginkább ezeken a külön parancsokon mérték le, a külön böjtökön és külön imádságokon. Feltehető, hogy a gazdag ifjú valami ilyesmire várt: ,,Mit kell még tennem?,, Mutatja ezt az is, hogy mennyire csalódik, amikor Jézus csak a régi parancsokat mondja, a Tízparancsolatot sorolja el neki. Nem erre várt a gazdag ifjú.
 Jézus egyetlen paranccsal azért megtoldja a Tízparancsolatot, hozzáteszi azt is a Márk-evangélium leírása szerint: ,,Ne csalj!,, (Mk 10,19), ami a biblikus nyelvben főként a napszámosok bérének a visszatartására vonatkozik (Lev 19,13). A gazdagnak teljesen aktuális volt ez a kiegészítés, hiszen ő is - minden bizonnyal - sok embert foglalkoztatott.6Azt mondja az Evangélium: ,,Jézus ránézett és megkedvelte.,, Akire Krisztus ránéz, annak az életében új fejezet kezdődik. Valami gyökeresen új kezdődhet. Jézus fölkínálja neki a meghívást a titok mélyébe. Fölkínálja neki Önmagát. ,,Jöjj, és kövess engem!,, Megnyílik hirtelen az út valahova, Isten titkának mélyébe. Valami olyasmi történik itt, amiről József Attila ezt írta: ,,Reám néztél, s én mindent elejtettem. / Meghallgattál, és elakadt szavam,,(Gyermekké tettél). Krisztus ránéz erre az ifjúra és megkedveli.
Jézus így folytatja: ,,Valami hiányzik még belőled - mondta neki. Menj, add el, amid van, (...) aztán gyere és kövess engem,, (Mk 10,21). Máté hozzáteszi: ,,Ha tökéletes akarsz lenni...,, (Mt 19,21). Szent Márknál ez a félmondat még nem szerepel. Máté saját hozzátoldása ez, mely kicsit rímel a hegyi beszéd mondatára: ,,Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes!,, (Mt 5,48). Ez a hozzátoldás azonban, ha helyesen értjük, nem vezet félreértéshez. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy két út van: egy a ’köznépnek’, egy pedig a ’szentség arisztokratáinak’, akik a tökéletesség felé törekszenek. Jézus meglátja, hogy ez az ember, ez a fiatalember többre vágyik, radikálisan keresi az Istent. Jézus erre azzal válaszol, hogy meghívja őt. Meghívja őt erre a teljességre. 
A fiatalember azonban képtelen lemondani a vagyonáról. Szent Márk így fogalmazza szó szerint: ,,Az ember beborult,, (Mk 10,22), ahogyan az ég elborul. Egy időjárásra vonatkozó szó áll itt (sztügnadzó). Az ifjú elhagyja a Világosságot, Krisztust, és az élete elsötétedik, elszürkül.7
 Jézus azt mondja, könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bemenni Isten országába (Mk 10,25). Sokféle okos magyarázatot találtak erre a radikális krisztusi kijelentésre.8 Sokan azt mondják, Jeruzsálemnek volt egy kicsi kapuja, amit így neveztek: ’tű foka’, és ahol nehéz volt a tevéket átpréselni. Azonban semmilyen adatunk nincs arra, hogy valaha is Jeruzsálemnek ilyesfajta kapuja lett volna. Ezt íróasztalnál találták ki egzegéták több száz évvel később. Tágítani próbálták a tű fokát, mert túlságosan szűknek tűnt a számukra.9 Jézus a közmondásosan legnagyobbat és legkisebbet - a tevét és a tű fokát - hasonlítja össze, ahogyan a rabbik is gyakran tették. Nehezen jut be a gazdag Isten országába, nehezen jut be az ember az Isten országába. Nehéz megtanulnunk azt, hogy az életünket arra kaptuk, hogy odaadjuk. Nehéz mindent odaadni.
A katolikus exegézis a gazdag ifjú történetéből vezette le az evangéliumi tanácsokról szóló tanítást. A protestáns exegézis pontosan az ellenkező végletre jut el. Luther azt mondja, hogy Krisztus nem azt akarja parancsolni, hogy le kell mondani a vagyonunkról. Hiszen ő maga sem tette ezt. Nem adta el a ruháit, ő maga is evett és ivott. A vagyonát mindenkinek meg lehet tartani, és a sajátjai, az övéi javára köteles azt az ember felhasználni. Sőt, mondja Luther, a polgári ember még erőszakkal meg is védheti a javait. Krisztus - Luther szerint - csak szembesíteni akarta a gazdag embert az üdvösségre való képtelenségével, és azzal, hogy az üdvösség kegyelemből, ingyenesen, ajándékként lesz az ember osztályrésze.10
Érdekes, hogy elméleti prekoncepció, a lutheri teológia mennyire elvakíthat, mennyire a feje tetejére állítja ezt a történetet. Természetesen a protestáns exegézis nem állt meg itt, és jelenleg a protestáns egyházakban is több helyen szerzetességhez hasonló közösségek léteznek.11
A gazdag ifjú története nem feltétlen a klasszikus, két lépcsős etikát, a parancsok és a tanácsok tanát alapozza meg. II. János Pál pápa Veritatis splendor című enciklikájában (n. 28) újra és újra hangsúlyozza, hogy minden krisztushívőnek, minden tanítványnak a hivatása a tökéletesség. Ez a hívás mindenkinek szól. Mégis világosan látszik, hogy ez a fiatalember valami többet akart, radikálisan akarta Krisztust követni, mint nagyon sokan mások. Úgy látszik, hogy Krisztus erre a vágyra válaszolt, igent mondott rá. Megnyitotta az ajtót a fiatalember számára.
Elérkeztünk oda, hogy megpróbáljak választ adni arra, mi is rejtőzik a szerzetes élete mögött. Mi is az oka annak, hogy Isten egyes emberek életét egészen akarja. Miért adja oda valaki mindazt, amije csak van?
Japánban azt mondják, hogy amit nagyon kell magyarázni, az már gyanús. Azt hiszem, itt is olyan titokkal állunk szemben, amit nem szabad túlmagyaráznunk. A szeretet titkával állunk szemben. A szeretetnek nincsenek egészen egzakt észérvei. A kereszt balgaságára (1Kor 1,23) a szerzetes a szüzesség oktalanságával felel. Isten teljes odaadására, Aki nem valamit adott, hanem Önmagát adja, egészen - ,,Ez az én testem,, -, Isten teljes odaadására a szerzetes úgy érzi, hogy nem adhat kevesebbet, mint önmagát, egészen. Vannak emberek, akik nyitottak erre a titokra. Ahogyan az emberiség minden nagy értékére vannak különlegesen fogékony emberek. Vannak zsenijei az igaznak: a tudósok és a bölcsek, vannak zsenijei a szépnek: a művészek. Éppen így vannak zsenijei a szentnek, az Isten titkának is. Vannak emberek, akiket ez a Titok különlegesen megérint és vonz. Az emberi társadalomnak égetően szüksége van az ilyen emberekre. Ahogyan szükségünk van művészekre, és szükségünk van tudósokra. Szükségünk van a nem evilági kenyérre. Mert van bennünk egy éhség, amit semmi földi kenyér jól nem lakat.
A szeretet titkába lép be ez a gazdag ifjú, oda kap meghívást, ott torpan meg. Valami hasonló történhetett Ábrahámmal. Azt olvassuk, hogy Isten szól neki, s azt mondja, hagyd el mindenedet, amid van, a rokonságodat, a házad népét, s menj egy földre, amit majd mutatok neked (Ter 12,1). S a Biblia azt írja: Ábrahám elindul anélkül, hogy tudná, hová kell mennie. Miért lehetett erre képes Ábrahám? Én valahogyan mindig úgy képzelem, hogy Ábrahám végtelenül boldog volt, amikor átélte azt, hogy az örök Isten énhozzám szól. Ezért a hangért ő boldogan elment volna a világ végére. Ábrahám balgává lett, Isten bolondjává, aki mindent elejt a kezéből.
Ugyanezt írja le Jeremiás próféta a vallomásaiban, amikor azt mondja: ,,Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj,, (Jer 20,7). A héber szó, ami itt szerepel (pittitáni), a szerelem szótárából származik. A szó alapjelentése: elcsábít. Azt fejezi ki, ahogyan a férfi ráveszi a nőt, hogy az övé legyen, ahogyan elcsábítja. Jeremiás mintha ezt mondaná: elcsábítottál, Uram, és én hagytam magamat csábítgatni. Engedtem, hogy egészen a Magadévá tégy, hogy a Tiéd legyek. Sokan azt mondják, hogy az erős ember lesz szerzetes vagy pap. Az, aki képes lemondani. Én sokszor úgy gondolom, hogy talán fordítva kellene ezt mondanunk. A gyönge ember lesz szerzetes és pap, aki nem tud ennek a csábítgatásnak ellenállni, aki hagyja magát elcsábítani. Aki nem tudja könnyedén megrázni a vállát, és elfelejteni ezt az isteni hívogatást, csábítást.
Nem kell egészen logikus magyarázatokat összeállítanunk a szerzetesség titkára. Azt hiszem, hogy talán ott van ez a magyarázat-visszautasítás Krisztusnak egy különleges mondása mögött, amit az eunuchokról mond. Azt mondja, vannak, akik úgy születtek, hogy képtelenek a házasságra. Vannak, akiket mások tettek ilyenné. Vannak, akik saját magukat tették eunuchhá, az Isten országáért (Mt 19,12). Egyes bibliamagyarázók azt mondják, hogy talán valaki a tömegből azt mondta, vagy bekiáltott, hogy ezek az apostolok és maga Jézus is ostoba, ,,félnadrágos,, emberek, nincsen rendes családjuk sem, céltalanul kóborolnak a világban. Jézus meghallja ezt a gúnyszót és megörül neki, azt mondja: ’Valóban ostobákká lettünk, eunuchhá lettünk Isten országáért’!
 Nem kell egészen logikus magyarázatokat összeállítanunk. A szerzetes a hit embere. Radikálisan Istennek odaadott ember. Az Abszolútum által lefoglalt ember. A szent titok embere. A vallás zsenije. Isten köré rendezi az egész életét.12
A szerzetesség igazi szentírási alapja - úgy gondolom - a meghívás-történetek. Azok a pillanatok, ahol valaki belép ebbe a titokba, és mindent odaad. A szerzetesség mögött meghívás-történetek állnak, bibliaiak, és a későbbiek. Rendalapítók történetei és mindannyiunk személyes történetei is. Ezek locus theologicusok, ahol valamit megérthetünk az isteni szeretet titkából. A Szeretet titka az, ami egy-egy ember életét végérvényesen megpecsételi, egészen betölti.

Székely János

1964-ben született Budapesten. 1991-ben szentelték pappá. Jelenleg az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára és rektora.

Forrás: Vigilia


Kis Kornél testvér tanúságtétele

Kis Kornél ferences szerzetest kerestem meg, aki abasári születésű, a szerzetesrendbe lépése előtt, naponta ministrált templomunkban. Első kérésemre – ismeretlenül – készséges igenlő választ kaptam, hallgassuk őt:

Amikor megkérdezték a toulouse-i nyelviskolában, melyik a kedvenc francia szavam, azt mondtam a „küszöb” (seuil). Ez a szó az első szavak között volt, amit kikerestem a szótárból, mert egy számomra fontos idézetben olvastam novíciusként, Marie-Paul anyától, Szécsény Ágacskájának alapítójától. Azóta a küszöbön élek, a misztérium küszöbén. Ez a tapasztalat időnként felemelő, máskor inkább kijózanító. Remélem, átlépem valamikor végleg ezt a küszöböt!

Számomra meglepő, hogy egy időben egy helyről mennyi hivatás származik, Kóródi Mária Veronikával Ferences Szegénygondozó nővérrel, és Takács Anitával a Szociális Testvérek ideiglenes fogadalmasával beszélve kiderült, hogy mindketten a Megtört Kenyér közösségből indultak. Önben mikor és minek hatására merült fel, hogy ezt az utat választja?
Már az is egyfajta csoda, hogy újra kezdtem gyakorolni a vallásomat. Megtérésem radikális volt, de a szerzetesség gondolata lassan körvonalazódott. Amint középiskolába kerültem, a frissen szerzett szabadság egyre inkább rossz társaságba sodort. Rosszul ment a tanulás, majd eltanácsoltak. Úgy éreztem rossz helyre születtem, és lázadásaimmal akartam egy számomra megfelelőbb világot teremteni. Sehol nem éreztem jól magamat, egyre céltalanabbá vált az életem, s mivel a szüleimmel sem jöttem ki igazán jól, nagymamámhoz költöztem. Nála egy mindössze egyszobás nyolcvanasi panellakásban érintett meg az Úr. Mama templomba-járó nyugdíjas özvegyasszony volt, szerény, de nagyon rendezett körülmények között. Éppen nála lakott édesanyja, aki ádventistaként gyakran olvasgatta a Szentírást. Ez az akkor kényszerű és fojtogató közeg a kegyelem forrása lett számomra. A kétezres év közeledése és az amúgy is meglévő világvége hangulatom a Biblia általam így értelmezett részeinek az olvasására ösztökélt, de mivel úgy láttam az Írás egy-egy kijelentése csak nagyobb kontextusban értelmezhető, elolvastam az egész Bibliát. Nem tudtam kibújni a szöveg elől, ami lelkiismeret-vizsgálatra sarkallt, és egy olyan életminőséget kínált, amire mindig vágyakoztam, mindig alkalmatlan helyen keresve azt. Azt nem merném mondani, hogy ettől fogva a mindenek feletti szeretet lett a jelszavam, de kitavaszodott…

Hogyan fogadta döntését szűkebb és tágabb környezete?
Szüleim nem értették, ezt a szinte átmenetek nélküli, hirtelen bekövetkező változást. Ők egyébként nem vallásosak, illetve nem templomba-járók, bár az évek folyamán azt gondolom büszkék lettek rám, és elfogadták az utat, amit választottam. Mamának és dédinek szintén meglepő volt, túl sok egyszerre, de nagyon örültek, hogy az életemet Istenre alapozom, és még talán ki is tartok majd hivatásomban.

Az hogy a Ferences rend tagja lesz egyértelmű volt Önnek, vagy más szerzetesközösségek is felmerültek?
A ferencesekhez kezdtem templomba járni, de legelőször Teréz anya életútját ismertem meg, utána Szent Ignácét és Szent Ágostonét. A ferencesekkel kialakuló szorosabb kapcsolat terelt arra, hogy ferencesnek jelentkezzek. A legtöbbet talán Teofil atyának köszönhetek, aki a megtérésemkor neki írt levelem után, találkozott velem, és bátorított az aktuálisan Gyöngyösön szolgáló ferencesekkel való kapcsolatfelvételre. Így Ágoston atyának adta át a stafétát, aki bevont életükbe. Elkezdtem ministrálni, meg-meghívtak reggelizni, és az érettségimre a kolostor csendjében készülhettem. Legtöbbünknél Szent Ferenc élete a legdöntőbb a hivatás születésénél. Van, aki csak őt ismeri jelentkezésekor. Emellett sokan ferences iskolából vagy plébániáról kerülnek hozzánk. Nekem szerencsém volt egész közelről megismerni a gyöngyösi rendház életét, és az ott tapasztaltak beleillettek abba a képbe, amit a szerzetességről gondoltam. Hamarosan kezembe kerültek Szent Ferenc írásai, és az életét feldolgozó legendák. Így látva a jelent, és megismerve a gyökereket, megszületett hivatásom.

Nehéz kérésem lenne, egy ilyen gazdag múltú közösségről, mint Szent Ferenc rendje tudna röviden beszélni, alapításáról, Magyarországi megjelenéséről, múltbeli és főként a jelenbéli tevékenységükről?
Egy szerzetesrend vagy lelkiségi mozgalom minden esetben az idők jeleinek felismeréséből ered, a Szentlélek ösztönzésére, az emberi tehetséget és erőviszonyokat mindig meghaladó kibontakozással. Ferencről életrajzírói mint jelről, mint egy eljövendő kor emberéről beszélnek, aki prófétai lelkülettel az evangéliumi tökéletesség útjára lép, és hív másokat is a szenvedő és alázatos Krisztus nyomdokainak követésére. Korának társadalmát Ferenc úgy hívja bűnbánattartásra és megtérésre, hogy a megújulást engedelmességben, az egyház berkein belül hirdeti meg, ellentétben korának eretnekmozgalmaival. Másik jellegzetessége lelkiségének a sokat emlegetett szegénység, ami nála nem arra utal, hogy mi az, amije nincs, hanem amije van, a Mindenható Isten Szeretete. Nem szociális, hanem spirituális tapasztalat. Az a szegénység, ami örök javakkal halmozza el azokat, akik szeretik és szívükre ölelik (Szent Klára), ami a mennyek országának örököseivé és királyaivá avat minket (Szent Ferenc). Így Ferenc tulajdonképpen a leggazdagabb, amikor Krisztus és az ő szent Anyjának szegénységét magára ölti.

Úgy tudom, hogy a Pasaréti rendházban él, milyen az Ön élete, hogyan telnek napjai?
Ez az évem elég rendhagyóan alakult, mert az év elején három hónapot Franciaországban töltöttem nyelvkurzuson, így nem kaptam hittancsoportot, hogy ne kelljen őket itt hagynom. Emellett örökfogadalmasként már az is valószínűnek látszott, hogy tavasszal új helyre kerülök. Tulajdonképpen Kárpátaljára helyeztek, de februárig még Pasaréten maradhattam, hogy befejezzem (végre) teológiai tanulmányaimat. Ősszel szakdolgozatot írtam, most nyelvvizsgára készülök. Mivel nehezen ülök a kötelező könyvek, mellé a ház körül barkácsolgatok, bár egyre inkább foglalkozok a képzőművészettel is. Züllött kamaszkorom, meg a szakrajzolás kötöttségei a szakközépiskolában elválasztottak kedves foglalatosságomtól a rajzolástól. Most – ugyan időnként a kötelességeim rovására – újratámadt bennem az alkotókedv. Ennek egyik eredménye, hogy én terveztem meg örökfogadalmas meghívónkat. Feladatomnak érzem, hogy műveljem tehetségemet, tudva, hogy valamiképpen alá kell rendelődnie szolgálatomnak. Ösztönöz erre az is, hogy Szent Ferenc a világot és Urát nem elsősorban megérteni akarta, hanem szívének tisztaságára törekedve látni. Látni és láttatni az Isten jóságát.

Adna nekünk útravalóul egy idézetet egy gondolatot Szent Ferenctől, ami Önhöz közel áll?
Számomra Szent Ferenc legkedvesebb gondolata a következő: „Semmit se tartsatok vissza magatokból, hogy egészen magához fogadjon benneteket az, aki egészen odaadja magát értetek.”

Az interjú a gyöngyösi plébániai újság számára készült 2010-ben. A riporter: Török Julianna.


Forrás: Ferencesek






Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk

Neveik sorrendje, a régebben föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy éppen Márk az (születési helyéről nevezték Körösinek), aki hármuk közül a legfiatalabb volt. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac (= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás fölfigyelt rá, és meghívta elöljárónak az Oláh Miklós prímás által létesített nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Itt is kapcsolatban maradt nevelőinek és tanárainak szerzetesrendjével, a jezsuitákkal. Széplaki jószágigazatósága idején részt vett 1619 júliusában azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán tartottak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodecz Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.
Menyhért, családi neve Grodziecki, a sziléziai Czeszynben (Tesin, Teschen) született -- a galíciai Grodekből származó -- lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben (ma Brno) belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték a Szent Vencel-kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.
István az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz-család sarja, amely család már a 13. században szerepet játszott az akkori Észak- Magyarország történetében. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brnói jezsuita novíciátusba, ahol együtt volt Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (ma Ljubljana) és Graz következett ezután. 1615-ben került Homonnára a jézustársasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldték, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorának. Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta, hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot''. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért is.
Midőn Rákóczi hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek, Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látta a harcot, tekintettel a város protestáns vezetőségére. Másnap létrejött a város átadásáról szóló szerződés, melynek az volt a kikötése, hogy senkinek, se a katolikus híveknek, se a papoknak nem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonultak a hajdúk a városba, és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit bilincsbe verték, s elhurcolták Erdélybe. Rákóczi meghagyta, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után 7-én, éjféltájban ismét rájuk törtek, és válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezték, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli szennygödörbe vetették, s mellédobták a másik két vértanú testét is.
Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házikápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lett figyelmes. De nem tudott rajta segíteni, mert maga sem merte elhagyni a házat, és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellett volna, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt...
Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a 3 vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a föltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József föloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.
Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával 1995. júliusban szentté avatta őket.


Forrás: Szentek élete