2013. szeptember 21., szombat

Iránytű: a szerzetesség mítoszáról és valóságáról

Hatodszorra indul szeptemberben a Sapientián a szerzetesek által vezetett hivatástisztázó év, az Iránytű. Kiket érdekel a program? Miből áll az év, mi kerül szóba? Ki alkalmas szerzetesnek és ki nem? Ilyen kérdésekről beszélgettünk a Iránytű teamjének két tagjával, Koronkai Zoltán jezsuitával és Mézinger Gabriellával, aki a Jézus Szíve Társaságának tagja. 
Hogy sikerült a nyári Magis?
Zoltán: A Magis egy szentignáci lelkiségű program, ami az ifjúsági világtalálkozókhoz kötődik. Minden ifjúsági világtalálkozó előtt vannak felkészítő programok, amelyeket vagy egyházmegyék vagy szerzetesközösségek rendeznek. A Magist mi, jezsuiták és ignáci lelkiségű szerzetesnők együtt szervezzük. Egyik jellemzője, hogy úgynevezett experimentumok vannak a programban, amelyek lehetnek spirituálisabbak – pl. lelkigyakorlat, zarándoklat –, szociális jellegű tevékenységek – szegényekkel, menekültekkel való foglalkozás –, valami művészeti, ökológiai experimentumok. Ezeket csoportokban élik meg a résztvevők, majd a végén ezek a csoportok találkoznak egy fesztivál keretében. A Magis nemzetközi, a csoportok is vegyes nemzetiségűek. Mindezeket a programok imádsággal körülvéve valósulnak meg, naponta van szentmise, reflexió, valamint megosztásos kör. 

Jövőre is lesz Magis?

Igen, ráadásul Budapesten. Az experimentumokat Magyarországon, Szlovákiában és Romániában tervezzük, de a nagy találkozó Budapesten lesz. Az egész időkerete július 19-27. közt lesz. 

Mikor merült fel és miért az Iránytű hivatástisztázó program ötlete?

Hat éve indult a Sapientiához kötődően, hiszen maga a Sapientia is szerzetesrendek összefogásával jött létre. Ennek analógiájára merült fel, hogy hivatásgondozó programot is lehetne indítani több szerzetes közösség részvételével. Így több embert meg lehet szólítani, és az érdeklődők színesebb palettát látnak, lehetőségük van árnyaltabb képet kapni a szerzetesi hivatásról, életről.

Gabriella: Én az elmúlt évben csatlakoztam az Iránytű teamjéhez. Számomra megerősítő, gazdagító az, hogy nem egyedül végzem ezt a szolgálatot. Amikor még csak meghívott  tanúságtevőként vettem részt az Iránytű munkájában, vágyakozva gondoltam arra,  milyen jó lenne egy közös fórum hivatásgondozók számára (például egy kollegiális szakmai csoport azok számára, akik ezt a szolgálatot végzik rendjükben.) Sajátos nehézségek, kihívások kapcsolódnak szolgálatunkhoz ezt segítheti az együttgondolkodás. Én azt látom, hogy sok útkereső fiatal nagyon sajátos élethelyzetből jön, sokszor nem egyszerű családi háttérrel, sokszínű élettapasztalattal. Közös szolgálatunk lehetőséget kínál, hogy felismerjük, a mi segíti inkább a műhely résztvevőit. Több szem többet lát. Nem biztos, hogy saját tapasztalataim elegendőek, hogy valakit bölcsen kísérjek. Az Iránytű-teamben mindenki azt osztja meg, ami a sajátja, nyitottak vagyunk egymás tapasztalataira, lelkiségi hagyományaira, arra, ahogyan a Lélek vezet minket a résztvevők valósága által.

Hogy épül fel a program?

Zoltán: Két félévből áll, hat-hat alkalom, kéthetente találkozunk hattól este fél kilencig; az alkalmaknak műhely-jellege van, nem csak mi szónokolunk, hanem játékos és együttgondolkodós feladatok is kínálunk a résztvevőknek. Minden alkalom része valamilyen imamód tanulása is. Ezen felül vannak olyan alkalmak, amikor elmegyünk együtt valahova, lesz például családos nap, szerzetes nap, meglátogatunk egy szemináriumot, s meghirdetünk lelkigyakorlatokat is. Néha kötetlen együttlétek is kapcsolódnak a programhoz, pl. közös teázás.

Gabriella: A témák kulcsszavakban: Istenkapcsolat, önismeret, imádság, közösség, családos hivatás, szerzetesi hivatás, megkülönböztetés, választás, döntés. A résztvevők visszajelzései alapján izgalmas volt számukra az alkalmasság-alkalmatlanság kérdésköre. 

S ki alkalmas, ki alkalmatlan? 

Zoltán: A legegyértelműbb alkalmatlanság pszichés okokra vezethető vissza, amikor valakinek olyan személyiség problémája van, ami miatt láthatóan nehézkes számára közösségben élni. Sajnos azt kell mondjam, hogy akinek a szerzetesi életet nem javasoljuk, annak a házasság sem biztos, hogy menne. Ezt nehéz persze megmondani, főleg hogy ha egyik sem, akkor kérdés, hogy merre tovább. Eleve van nálunk egy szűrő: az Iránytű egy beszélgetéssel indul, így a nagyon problémás eseteket már az elején kiszűrjük. De volt már olyan, hogy több beszélgetésem volt egy illetővel, és később, teljesen más módon derült ki, hogy alkalmatlan: már bekerült egy közösségbe és a feje tetejére állított mindent. Persze ez az alkalmatlanság nem biztos, hogy végleges, lehet, hogy csak arról van szó, hogy foglalkoznia kell valakinek a saját maga alakításával, szakember segítségével, mivel vannak feldolgozatlan sérülései, amelyekkel nem jó, ha belép egy szerzetesközösségbe vagy belemegy egy párkapcsolatba. Viszont, ha dolgozik magán, akkor alkalmassá válhat.

Gabriella: Vannak, akik az Iránytűn szembesülnek azzal, hogy mielőtt elköteleződnek, mély önismereti utat kell bejárniuk. Az Iránytű ugyanakkor nem egy terápiás vagy önismereti csoport. Azt is tapasztaltuk, hogy felkínált témák, és az a támogató közeg, amiben azonos célú fiatalokkal találkoznak, az imádság sok részvevőt segített mélyebb önismeretre. 

Csak pszichikai alkalmatlanság létezik?

Zoltán: Sokan visszajelzik, hogy mennyi mindent megtudtak a szerzetesi életmódról vagy épp a házasságról, és ez új megvilágítást hozhat. A házasságról több fogalmuk van az embereknek, de a szerzetesi életről vannak fura elképzelések. 

Mire kérdeznek rá felvételi beszélgetésben?

Gabriella: Mindenképp szó esik a motivációjáról, hogy miért venne részt a műhelyen. A hivatáskeresés kifejezetten az életállapot tisztázására vonatkozik, vagy esetleg a munkájában nem érzi magát a helyén. Fontosak az előbb említett pszichés szempontok. Aztán hogy tudja-e vállalni azokat a kereteket, amelyeket az Iránytű kér tőle: részvétel az alkalmakon, és vállalja  azokat az imádságos és önismereti gyakorlatokat, amelyeket a két találkozás közti időre kínálunk fel. Nyitott-e arra, hogy a tőle telhető őszinteséggel legyen jelen a műhelyen (önmagához is őszinte legyen!) nyitott-e arra, hogy elfogadja a kísérést. Lehetőség van ugyanis a teamtagokkal való rendszeres, személyes találkozásra, beszélgetésre. Sok fiatal küzd azzal, hogy lelkivezetőt vagy olyan embert keres, aki útkeresésében a társa lehet. 

Zoltán: És persze hogy van-e egy mélyebb vágy az intenzívebb Istenkapcsolatra. A legtöbben egyébként az év végén azt mondják, hogy elmélyült az Istenkapcsolatuk, ezen a téren különösen sokat kaptak. De az akkor működik, ha valaki már az elején vágyik erre.

Mennyien iratkoznak be?

Minden évben húsz és harminc közt volt a résztvevők száma, körülbelül fele fiú, fele lány, talán kicsit többen vannak a lányok, de talán nem annyival többen, mint általában a katolikus helyeken lenni szokott. 

És mennyien mentek ebből papnak, szerzetesnek?

Az a helyzet, hogy nem számoljuk, de többen. Jó páran vannak, akik szemináriumba mentek vagy szerzetesközösségbe, mások megházasodtak. A tapasztalatunk az, hogy az Iránytű után azért még nem dől el azonnal, ki mit választ. Ez inkább egy alapozás, amiben megismerik az alternatívákat, elmélyül az imaéletük, megtanulnak döntést hozni. Iránytűt adunk az érdeklődők kezébe, hogy aztán maga tudjon menni és megtalálni az elköteleződésének a megfelelő formáját. Dönteni úgy érdemes, ha vannak alapok. Felesleges azzal kezdeni, hogy hogyan döntsünk, ha valaki nem szokott imádkozni. Csak utána érdemes azzal foglalkozni, hogy: mit jelent az, ha családos vagyok, vagy szerzetes, vagy pap. 

Többnyire egyetemisták jelentkeznek?

Gabriella: A tavalyi évfolyamban 26 körül lehetett az átlagéletkor. 
Zoltán: Inkább fiatal felnőttek jelentkeznek, de van néhány egyetemista is. Főként azok jönnek, akik már dolgoztak pár évet, és valami hiányérzetük van, még nem köteleződtek el. Felmerül bennük, hogy most mit csináljanak, hogyan tovább. Van, olyan is, akinek igen jó állása, magas keresete van, de ez nem elégíti ki. 

Vannak extrém esetek?

Ezek a szűrésnél is szóba kerülnek. Ha például valaki frissen tért meg, akkor azt ajánljuk neki, várjon még egy kicsit a választással, először verjen gyökeret az egyházban, menjen hittancsoportba. Lehet, hogy hitelesek a vágyai, de még korai a lépés, kell érnie egy-két évet. 

Miért gondolkodik valaki azon, hogy papnak, szerzetesnek menjen? 

Gabriella: Én elsősorban lányokkal szoktam találkozni. Van, akin tényleg látszik az érintettség, az Isten érintése. Látod a szemén, hogy tényleg szerelmes az Istenbe. Egyszer valaki azt mondta, nincs olyan katolikus lány, akinek életében legalább egyszer ne fordulna meg a fejében, hogy szerzetesnő legyen. Ezt el kell tudni választani a valóban mély érintettségtől, a meghívottságtól. Van, aki a barátnőjétől hallja, hogy jó dolog ez az Iránytű, és neki is segíthet, ezért jelentkezik. Azok közül, akik a rendünk hivatástisztázó házába jelentkeznek, nagyon sokan előtte megfordultak az Iránytűben. 

Zoltán: A fiúknál is fontos az Istentől való megérintettség. Ugyanakkor a papságnak van egy látható oldala, így a fiúkat gyakran vonzzák a papi tevékenységek. Itt kell egy megkülönböztetés, hogy mélyebb keresésről van szó, vagy a csak felületes dolgok vonzzanak valakit. Persze olyan is van, hogy külsődleges dolgokból indul egy érdeklődés, aztán elmélyül. Ebbe az irányba kell segíteni haladni. 

Épp kérdezni akartam, hogy milyenek a rossz motivációk.

Nem jó, ha valakit a státusz vonzz, hogy ő így lesz valakivé, így kap elismerést, esetleg hogy így tanulhat. Erős csoport a 35 körüliek csoportja, akik érzik, hogy mennek az évek és kezdeni kell valamit az életükkel.
Gabriella: Valaki a biztonságot látja a szerzetesi életben. Egzisztenciális nehézségekben a szerzetesség megoldásnak tűnhet. A nőknél is előfordul, hogy bizonyos kor után még mindig nem sikerült párt találniuk, és vannak, akik úgy vélik, hogy ha eddig nem tudtak családot alapítani, akkor talán a szerzetesi hivatás az útjuk. Vannak félénk emberek is: tudja, hogy a családos hivatása van, de ehhez ismerkednie kellene, merni megszólítani másokat, és ezt nem meri meglépni. Időnként tényleg fura dolgokat gondolnak az emberek a szerzetesi életről. Az  Iránytűn el tud válni egymástól mindenki számára a mítosz és a valóság. Vannak, akik rossz vagy nehéz családi háttérből jönnek, ebből szeretnének menekülni, és azt gondolják, hogy a szerzetesek szentéletű emberek, akik közt nincsenek nehézségek, nem kell konfliktust kezelni, hanem minden magától történik. Fontos, hogy mi is emberek vagyunk, nekünk is meg kell tanulnunk együtt élni.
Zoltán: Az Iránytűben szóba kerül a házasság és a családos élet is, azok számára, akik problémásabb családi háttérrel rendelkeznek, ez is segíthet kitágítani a látókörüket. Rácsodálkozhatnak, hogy van keresztény családmodell.

A fiúkat inkább az egyházmegyés papság érdekli vagy a szerzetesség?

Zoltán: Sokan vannak, akik azt mondják, érdekli őket a papság, de nem tudják elképzelni az életet egyedül. A szerzetesség egyik vonzó ereje, hogy közösségben élnek a szerzetesek. 

Alakult a program az előző hat évben?

Folyamatosan csiszolódik, év végén mindig van kiértékelés, amit beépítünk a következő évi programba. Az előző év egyik fő visszajelzése az volt, hogy a családról szeretnének többet tudni. Ezért az idén családos napot is tervezünk. Minden alkalommal része egy imamód tanítása, ami a visszajelzések alapján is sokat jelent a résztvevőknek, úgyhogy ezt sosem hagyjuk ki a programból. 

Kik a teamtagok?

Gabriella: Három női és két férfi rendi tagjai. Szentes Judit szociális testvér, aki alapító tag is, Petres Lúcia domonkos nővér, jómagam, Zoli jezsuita és Piatrik Pió ferences testvér, aki most kapcsolódott be a munkába rendtársa, Dobszay Benedek helyére. Ügyelünk rá, hogy olyan lelkiségi hagyományok képviselőit is meghívjuk bizonyos alkalmakra, amelyek nem jelennek meg a teamben. 

És jellemző, hogy akik a szerzetesi hivatást választják, azok ezek közül a rendek közül választanak?

Nem feltétlenül. A lányokat a szemlélődő rendek is vonzzák, például a Kármel. Az is előfordul, hogy valamelyik rend maga javasolja a náluk érdeklődő fiatalnak az Iránytűn való résztvételt, noha maga a rend nincs jelen a teamben.

Az Egyesült Államokban van egy tendencia, hogy a szigorúbb és szemlélődőbb rendek népszerűbbek. Ez itthon is mutatkozik?

Zoltán: Bizonyos szempontból jelentkezik, viszont az amerikai egyház sokkal polarizáltabb, mint a magyar. Ugyanakkor a jól strukturált, világos keretekkel rendelkező, fegyelmet kívánó közösség vonzó itthon is. Ha visszagondolok a saját életemre, majd húsz évvel ezelőtt engem is ez vonzott: valami, ami radikális és komoly. Ha már valamire ráteszi az életét az ember, otthagyja egy világi karrier lehetőséget, akkor már nem akar lagymatag középszerűségben élni, keresi az evangélium radikalitását. Emellett van egy olyan aspektus is, hogy mivel eléggé szétesett világban élünk, ezért sok fiatalban öntudatlanul is van egy vágy keretekre, biztonságra. Általában azok a rendek vonzóak, ahol hitelesen élik meg az életüket a szerzetesek. Ez nem feltétlen az, aki mindig fátylat hord, de a legtöbb szerzetesi karizmához hozzátartozik valamiféle láthatóság is. Ami szerintem központi: az ima, a közösségi élet intenzitása és az Egyház melletti elköteleződés. Ahol ez nincs, főleg a ’68 utáni dolgokra gondolok, azok a rendek kihalnak. Persze Magyarország kicsit más. A rendszerváltás után jó pár szerzetesi közösség igyekezett a feloszlatás előtti életmódját rekonstruálni, de a gyakran mechanikus ragaszkodás a „hagyományokhoz” számos alkalommal sikertelennek bizonyult a fiatalok integrálása tekintetében. Úgy látom, hogy ma is számos fiatal van, akiben él a vágy az evangélium radikális megélésére és az elköteleződésre. Vannak egészen kiváló fiatalok, akikkel beszélgetve csak csodálkozni tudok, hogy milyen mélyek és tiszták. A jövőben valószínűleg létszámban kevesebb szerzetes lesz, de azért biztos vagyok, hogy lesznek. Csehországban például, amely az egyik legateistább ország, nemrég alapítottak egy trappista kolostort, ami virágzik. Ha tömegeket nem is fog vonzani, de a minőségi szerzetesi életnek van jövője. 

Forrás: Magyar Kurír


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése