2012. december 31., hétfő

Újesztendőkor



















Jer, kérjünk az Egek nagy Urától annyi segédet,
Annyi erőt, hogy nyujthassuk hosszabbra hanyatló
Napjait éltünknek szép érdemek által; ezekből
Állnak az esztendők nem számból. Aki henyélve
Töltött a vétkes puhaságnak kényes ölében
Nyolcvan s több nyarat, sem jó atya, sem pedig édes
Honjának híven szolgáló gyermeke, s polgár
Társainak nem lévén díszesb jóra vezérlő
Példájok, s meghalt: kis üdőt élt, bátor ezüstös
Fővel sírjának szállott fenekére le. Sőt csak
Volt Az, nem pedig élt köztünk, mint semmi gyümölcsöt
Nem termő fa fennáll és él, mint látjuk, az erdő
Fái között, hol végre kidől, s elenyészik örökre.

Virág Benedek (1754–1830) pálos szerzetes, költő

Forrás: Fehér Barát 2011. 3. szám

2012. december 30., vasárnap

UNITAS találkozó 2013


A magyarországi szerzetesnövendékek és kispapok több, mint 20 éve rendezik meg éves "Unitas" találkozóikat. A következő alkalomra, amelyet a jezsuiták szerveznek, szeretettel várunk minden szerzetesnövendéket.

Időpont: 2013. február 9. szombat, 9-16:30.
Helyszín: Párbeszéd Háza (1085 Bp. Horánszky utca 20.)

A jelentkezés módjáról és a programról január folyamán részletes tájékoztatást küldünk.

Az Unitas elsősorban szerzetesnövendékek kapcsolattartási fórumaként indult, idővel egyházmegyés kispapok is meghívást kaptak. Az utóbbi években inkább egyházmegyés kispapok vállalkoztak a szervezésre, a szerzetesnövendékek pedig kisebb arányban képviseltették magukat. Szeretnénk, ha ebben az évben és a jövőben ismét magukénak éreznék a találkozót a szerzetesnövendékek is.

A találkozó megszervezésével az a célunk, hogy segítsük kispapok és a szerzetesnövendékek közötti kapcsolatok kialakulását, hogy már a képzés idején pozitív képet alakíthassanak ki egymásról, és erre alapozva később is bizalommal fordulhassanak egymáshoz.

Kérjük az elöljárókat, hogy növendékeiket bátorítsák a részvételre.

Áldott ünnepi napokat kívánok!

Lukács János SJ
novíciusmester

lukacs.janos@jezsuita.hu 

Forrás: VPP Hirporta



Ferences évértékelő


Az esztendő végén hálát adunk az Úristennek, aki békességben megőrizte ferences közösségünket az ő szolgálatában. A Magyarok Nagyasszonya Ferenceses Rendtartomány gyarapodhatott lelkiekben, és reményeink szerint mások számára is közvetíteni tudtuk Isten szeretetét. Egyben köszönjük mindazok támogatását, akik segítségünkre, és rajtunk keresztül embertársaink szolgálatára voltak.

Hálát adunk egymásért, rendtársainkért, akik számára ez az esztendő különösen fontos volt. Közösségünkből ebben az esztendőben senkit nem hívott haza Teremtőnk. Idős testvéreink imádságaikban és nehézségeik elviselésében példát adva élnek fiatalabb testvéreink között. Szeptemberben tett örökfogadalmat Piatrik Pió rendtársunk, aki idén fejezi be teológiai tanulmányait. Első fontos megbízatásaként a rendi vezetés a hivatásgondozás munkáját bízta rá. A noviciátus végeztével, ősszel két testvérünk tette le első fogadalmát, és négy újonc öltötte magára a rendi ruhát. Nagy öröm számunkra, hogy az idei első évfolyam korban kiugróan fiatal. A jelöltséget szintén négy testvér kezdte meg szeptemberben. Közösségünket jelöltjeinkkel együtt idén 116 testvér alkotja, átlagéletkorunk pedig 49 év. Szerencsére jelentkező szép számmal akad, ezzel együtt nem lankadhatunk el a hivatásokért való imádságban.

Rendtartományunk tavasszal tartotta káptalanját, legfőbb rendi gyűlését a kárpátaljai Nagyszőlősön. Közös ügyeink átbeszélése mellett közösségünk két évre megválasztotta a tartományfőnök új tanácsadó testületét. Ezt követően az új vezetőség májusban döntött a testvérek helyezéséről, amely idén kisebb változtatásokat hozott az egyes feladatok felelősei között.

Hét vértanú rendtársunk boldoggá avatási ügyének egyházmegyei szakasza a végéhez közeledik. Már kezünkben vannak a tanúvallomások, a történeti és teológiai tanulmányok, valamint azok az életrajzok, amelyeket fel kell terjeszteni Róma felé. Jelenleg ezek fordítása zajlik. Reméljük, ez a munka tavasszal lezárul, és így következő szakaszába léphet az eljárás. Időközben a vértanúk tisztelete is terjed: szerte az országban emléktáblákat avattak tiszteletükre, intézményt és közteret neveztek el a mártírokról.

Iskolák, intézmények, felújítások

Intézményeinkben világi munkatársaink segítségével, erőnkhöz és képességünkhöz mérten végezzük szolgálatunkat. Mátraverebély–Szentkúti Nemzeti Kegyhelyünk a nyár folyamán komoly EU-támogatást nyert el, ami forrást biztosít a terület teljes felújítására. Terveink szerint – megtartva a búcsújáróhely jelenlegi meghittségét és előnyt adva a liturgikus szolgálatnak, valamint a gyóntatásnak – egyszerű szálláshelyeket szeretnénk létrehozni az ide látogató zarándokoknak. Az építkezés előreláthatólag 2013 nyarán indul, a nagyobb búcsúkat azonban a munkák ellenére is megtartjuk. Szintén EU-s pályázati forrásból újult meg a szegedi és a gyöngyösi rendház egy-egy része. Mindkét helyen vallásturisztikai látogatóközpont létesült, ami az evangélium hirdetésének újfajta lehetőségét kínálja.

Szeptemberben rendi közösségünk átadta a Pécsi Egyházmegyének a mohácsi Boldog Gizella Általános Iskolát, hisz a helyi plébánia és a közelben lévő egyházmegyei központ könnyebben tud kapcsolatot tartani az intézménnyel. Rendtartományunk ugyanakkor nagy diáklétszámmal működteti három másik iskoláját (az esztergomit, a szentendreit és Budapesten a Szent Angélát). A világi munkatársak mellett mindhárom iskolában számos ferences testvér tanít. Ez lehetőséget ad számunkra, hogy lelkiségünk alapelemeit közvetlenül átadhassuk diákjainknak. Talán ennek is köszönhető, hogy rendi közösségünk gyarapodásának egyik fontos forrása az iskola. Nagy örömünkre szolgál, hogy rendtartományunk egyik legnagyobb támogatójának, a MOL Energiakereskedő Zrt-nek a jóvoltából oktatási intézményeink tanárai és diákjai számára olyan ösztöndíjpályázatokat tudunk kiírni, amelytől a pedagógiai munka minőségének javulását és diákjaink komoly fejlődését várhatjuk. Fontos közoktatási intézményünk a pasaréti Testvérkék Óvoda, amely a nagy érdeklődésnek köszönhetően a bővülés lehetőségeit keresi. Provinciánk sajátos vállalása a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola társfenntartása a bencés és a piarista renddel közösen. Az intézmény élén idén változás történt: a korábbi rektor helyére Várnai Jakab ferencese testvér került.


A gyöngyösi Autista Segítő Központ fenntartása továbbra is hatalmas feladat. Ezen a téren nagy köszönettel tartozunk támogatóinknak, akik az elmúlt évben harmincmillió forinttal járultak hozzá az intézmény fennmaradásához. Sajnos az anyagi segítségre továbbra is nagy szükségünk van, hisz az állami hozzájárulás és a szülői befizetés együttesen sem fedezi a törtvényes fenntartás költségeit. Ez azt jelenti, hogy a működtetési költségek kifizetéséhez a fenti adományokon túl még további komoly összegeket kell ide csoportosítania rendtartományunknak. Közösségünk két további szociális intézményt vezet. A pasaréti Gondozási Központ idősek napközi otthonaként és otthoni ellátást végző intézményként működik. Az esztergomi Ferences Szociális Otthont elsősorban az idős rendtársaknak, a rendtársak idős hozzátartozóinak, egykori munkatársainknak és külsős rászorulóknak ad biztonságos öregkort.

Lelkipásztorkodás

Rendtartományunk működésének nagyon fontos területe a plébániai lelkipásztorkodás. A hit évében több helyen indítottunk olyan programokat, amelyek kereszténységünk elmélyítésében segítik a hívőket. Templomainkban kiemelten kezeljük a gyóntatás megszervezését, hisz napjaink paphiányában talán ez az egyik legfontosabb terület, ahol egyházmegyés paptestvéreink számára segítséget tudunk nyújtani. Szintén fontos területnek tartjuk a liturgia méltó végzését, a katekumenátus és a jegyesoktatás megszervezését, a plébániai csoportok vezetését. A liturgikus szolgálaton túl a szent zene szakemberei templomainkban szívesen szerveznek koncerteket, egyházzenei áhítatokat is.

Beszámolónk végén köszönjük minden jó szándékú adományozó segítségét. Nagy hálával vagyunk azok iránt is, akik imádságaikban hordozzák a magyarországi ferences közösséget és a testvérek munkáját. Ezúton kívánunk mindnyájuknak boldog, békés új esztendőt!

a magyarországi ferences testvérek

Forrás: VPP Hírporta



A szerzetesrendek nevének rövidítései




A teológiai irodalomban, illetve az egyháztörténeti munkákban a különböző szerzetes- és apácarendek, valamint kongregációk (egyházi társulások) gyakran nem a teljes nevükön, hanem nevük kezdőbetűivel szerepelnek. Sok esetben hasonló eljárás figyelhető meg a szerzetesírók munkáinál is, a szerző neve után itt is a rend nevének rövidített formája áll. A rövidítések feloldása, illetve a szerzetesrendek és kongregációk nevei ebben a listában olvashatóak. (Megjegyzés: Egy szerzetesrendnek vagy kongregációnak több névváltozata és/vagy névrövidítése is lehet, és előfordul, hogy egy rövidítés több szerzetesrendet is jelöl.)
Forrás: Wikipédia

A házasság és a szüzesség


Az Isten országa miatt megélt szüzesség és cölibátus nemcsak nem ellenkezik a házasság méltóságával, hanem inkább föltételezi és megerősíti azt. A házasság és a szüzesség Isten és az ő népe szövetsége misztériumának és a belőle fakadó életnek két megnyilvánulási módja. Valahányszor nem becsülik nagyra a házasságot, az Istennek szentelt szüzesség sem létezhet; valahányszor nem úgy kezelik az emberi nemiséget, mint a Teremtő által adott értéket, a mennyek országáért történő lemondás elveszíti minden erejét. 
Méltán mondta a következőket Aranyszájú Szent János: „Aki kárhoztatja a házasságot, az a szüzesség dicsőségét is letépi; aki dicséri, az a szüzességet teszi csodálatosabbá és megbecsültebbé. Mert ami egy silányabbhoz mérten látszik jónak, az aligha lehet nagyon jó; ami azonban egy mindenki által jónak ítélt dolognál jobb, az igen kiváló érték.” 
A szüzességben az ember testileg is várja Krisztusnak az Egyházzal leendő eszkatologikus menyegzőjét, miközben teljes önmagát átadja az Egyháznak a reményben, hogy Krisztus is az Egyháznak fogja adni magát az örök élet teljes igazságában. A szűz személy így az eljövendő feltámadás új világát elővételezi testében. 
A szüzesség – a házasság méltóságát tanúsító ereje által – elevenen őrzi az Egyházban a házasság misztériumának tudatát, s megoltalmazza azt minden elsilányítással és lebecsüléssel szemben. 
Miután az ember szíve egyedülálló módon felszabadult arra, hogy „nagyobb szeretetre gyulladjon Isten és az összes emberek iránt”, a szüzesség bizonyítja, hogy Isten Országa és annak igazsága az a nagyon értékes drágagyöngy, melyet minden más értéknél – bármilyen értékesek is legyenek – többre kell becsülni és úgy kell keresi, mint az egyetlen és biztos örök értéket. Ezért az Egyház teljes története folyamán mindig megvédte a szüzesség karizmájának kiválóbb voltát a házasság karizmája előtt, amiatt a teljesen egyedülálló kötelék miatt, amely a szüzeket Isten Országához köti. 
A szűz, ámbár lemondott a testi termékenységről, lelkileg termékeny személlyé válik, sokaknak atyja és anyja lesz, és így hozzájárul az Isten terve szerinti család megvalósításához. 
A keresztény házastársaknak így joguk van ahhoz, hogy a szűzi életet élőktől jó példát kapjanak, s hogy azok hivatásukhoz mindhalálig híven tanúskodjanak előttük a hűségről. Amint ugyanis a házastársaknak olykor nehéz megőrizni hűségüket, és az önátadásra való törekvés önmegtagadást s vezeklést igényel tőlük, ugyanez megtörténhet a szűzi életet élőkkel is. De épp a kísértések közepette is megmaradó hűségüknek kell támogatnia a házastársak hűségét. 
E szüzességre vonatkozó megfontolások világosságot és segítséget tudnak nyújtani azok számára is, akik szándékuktól független okok miatt nem tudtak megházasodni és a szolgálat szellemében fogadták el életüket. 

Forrás: Familiaris Consortio, II. János Pál pápa apostoli buzdítása az egész Katolikus Egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a keresztény család feladatairól a mai világban


2012. december 29., szombat

XVI. Benedek pápa imája a hivatásokért



















„Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül
számos szent papi hivatás szülessen,
akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét,
igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által
amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet. 

Adj szent szolgákat oltárodhoz,
legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának,
amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka
a világ megváltásáért. 

Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére,
hogy a kiengesztelődés szentsége által
megbocsátásod örömét terjesszék.

Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja
Fiad Lelkének számos sugallatát,
és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon
papi és szerzetesi hivatásokról.

Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat,
szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet,
hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket
az evangélium szolgálatában. 

Kérünk Téged Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.” 

XVI. Benedek pápa

Forrás: Szilveszter barát blogja - http://frszilveszter.blogspot.hu/

Papi hivatás: életre váltani Isten Igéjét


A papi hivatás nagy lehetőség: egy személyes dimenzióban, Isten jelenlétében élni – így vall szolgálatáról Balogh József atya, aki 2006 óta Szeged-Móraváros plébánosa, és teológiai tanárként fundamentális teológiát és dogmatikát tanít a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán.

– Hogyan emlékszik vissza az első komolyabb találkozásra Isten Igéjével?
– Harmadikos voltam a középiskolában, amikor az egyik osztálytársam meghívott egy összejövetelre, ahol elhangzott egy újszövetségbeli igerészlet, majd imádkoztunk. Vallásos nevelést kaptam, és vasárnaponként templomba járó voltam, de megragadott az az Isten Igéjével való mély barátság, amelyet ott tapasztaltam – új fényt, új világosságot jelentettek nekem. Ezután vettem kézbe magam is az Újszövetséget.

– Pedig kezdetben másfelé irányult a pályája.
– Zenésznek készültem, majd rá kellett jönnöm: a zene a nap néhány óráját ugyan kitöltheti, de az egészet nem: arra csak a Jézussal való kapcsolat képes.

– Rögtön igazolva látta választását?
– Másodikos voltam az egri szemináriumban: a hivatás újdonságának varázsa ekkorra már megszűnt, folytak a hétköznapok, és kicsit üresnek éreztem őket, arra gondoltam, talán mégis rossz helyen vagyok. Ekkor az egyik tanárommal beszéltem ezekről a sötétségeimről. Ő azt mondta akkor nekem, hogy próbáljam meg életre váltani Isten Igéjét. Akkor Jézus szavai jutottak eszembe: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” – ezt kell megpróbálnom megvalósítani. Onnantól arra törekedtem, hogy Jézust köszöntsem a másik emberben.


Mérföldkövek

– A hétköznapi emberek számára a dogma általában merev, megkövesedett hittételeket jelent. Ön hogyan látja ezt oktatóként?
– A régi felfogás tartotta azt, hogy a dogmák szilárdak és megváltoztathatatlanok. Ma már látjuk, hogy magukon viselik a teológia fejlődésének nyomait. Azt mutatják, hogy a különböző korokban mit gondoltak az emberek arról, hogy miként kell a hitet megélni. A dogmák mérföldkövek, amelyek azt jelzik, a kinyilatkoztatás felfogásában meddig jutottunk el. A tárgy tanításakor épp ezért nagyon építünk a hallgatók tapasztalataira.

– 2006 óta Móravárosban szolgál, ami új tapasztalatokat is hozott.
– Olyan területtel is megismerkedhettem itt, amely eddig számomra ismeretlen volt: a kórház, a fogyatékos embertársak a Kálvária Védőotthonban. Kihívás ez, hogy megéljük a vigasztalást és a reményadást. A lelkileg sérült emberekkel nehezebb az élet dolgairól beszélni, de a törődésre ők is nagyon érzékenyek.


Isten jelenlétében élni

– Klasszikus, de fontos kérdés: mit gondol, mit üzen a Papok Éve?
– A Papság Éve nagy lehetőség: nemcsak nekünk, a szolgálati papságban dolgozóknak, hanem minden kereszténynek, aki részesedik Krisztus királyi papságában. Pál apostol írja a Rómaiakhoz írt levél 12. fejezetében, hogy „adjátok magatokat Istennek áldozatul”. És ez nemcsak az áldozatbemutatásra, szentmisére, liturgiára vonatkozik, hanem a nap minden részében igaznak kell lennie. Mindenekelőtt nekünk, szolgálati és királyi papsághoz tartozóknak az Ige hallgatóinak kell lennünk, mert igazán ez tár föl olyan mélységeket számunkra, amely segít, hogy mélyebben élhessük meg a dolgokat. A világban a feladatok arra ösztökélnek, hogy azt gondoljuk, ha mindent teljesítünk, akkor nyugodtan alhatunk. Épp ezért gyakran előfordul az a kísértés, hogy az ember Istent az utolsó helyre teszi: „ha már mindent elvégeztem, majd akkor foglalkozom Istennel.” A papi hivatás nagy lehetőség: egy személyes dimenzióban, Isten jelenlétében élni, Jézus szavát hallgatva, amely szól a szívünkben is. Így az életünk más értékrendet kaphat: a dolgok a helyükre kerülnek, és valóban a lényeg emelkedhet ki.

– Mondana konkrét példát?
– Minden nap kezdetén a szeretet értékét kell tudatosítanunk. Egyik barátom mondta egyszer, hogy igazából egyetlen kísértés van: hogy ne szeressünk. A megkülönböztetés, az irigység, a lenézés mind azt célozza, hogy a másikat dolognak, tárgynak nézzük, aki idegen, és akihez nincs közöm. Mindezt le kell vetkőznünk, hogy ne akadályozza meg semmi a szeretetet, az elfogadást, a megértést, a meghallgatást. Ha ezt hagyjuk meg legfontosabbnak, akkor találják meg az egyéb értékek is a helyüket.

Arany Mihály

Fotó: Gémes Sándor

Forrás: szegedma.hu




Hivatásbarát kultúra felé


Hivatásbarát kultúra?
A hivatásbarát kultúra - 'la cultura vocazionale' - II. János Pál pápa egyik kedvelt kifejezése volt. A hivatásbarát kultúra azt jelenti, hogy az egész keresztény életet hivatásnak tekintjük. Kereszténynek lenni hivatás. Sőt már az emberlét is hivatás, hisz a Teremtő a létbe hívott minket. A Teremtőnek célja és terve van mindnyájunkkal. A hivatás nem más, mint az Isten szeretettel teli álma rólunk. Isten álma - az igazi énünk. Ez az álom mindenekelőtt a szeretetre, az életszentségre szóló meghívás. Ha ezt megvalósítjuk, akkor jutunk igazi önmagunkhoz. A szeretetet mint alapvető, közös hivatást árnyalják a különféle megjelenési formái, a család, a papság vagy a szerzetesség. Míg korábban a hivatás kifejezés a papságnak és a szerzetességnek volt fenntartva, ma már minden keresztényre alkalmazható. Ez a hivatásteológia tehát szélesebb összefüggésbe helyezi az említett hivatásokat, jobban megalapozza őket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szerzetesi és papi hivatások ne igényelnének különleges figyelmet és gondoskodást. Sőt II. János Pál pápa szerint ezek kapjanak elsőbbséget a lelkipásztori munkában, ugyanis a többi hivatás fejlődése nagy mértékben ezektől függ. A papság és a szerzetesség katalizátora és táplálója a többi hivatásnak.
Jezsuita hivatásműhely - 2007 augusztus
Augusztus közepén Dobogókőn ifjúsági munkával foglalkozó jezsuiták egy csoportja meg néhány barátunk és munkatársunk (Bayer Róbert és felesége, Marika valamint Jurányi Zsófia nővér) együtt gondolkodott a hivatásbarát kultúrára megteremtésének útjairól. Fiatalokról beszéltünk, a fiatalok gondjairól, vágyairól és álmaikról, és azt próbáltuk megérteni, mitől olyan mások ezek a mai fiatalok, mint mi? Eleinte szinte kellemetlen volt elismernünk, hogy lám: úgy beszélgetünk  'a fiatalokról', mintha mi nem is lennék már fiatalok. Mindenesetre tény, hogy azokhoz képest, akik még csak most kezdik első önálló szárnycsapásaikat a felnőtt életben, mi harmincegynéhány évesen másik korosztálynak számítunk. És a késő kamaszok, a mostani egyetemisták és huszonéves álmodozók gyakran egészen másképp rezdülnek azokra a dolgokra, amiről mi úgy ítéljük meg, hogy fontos az életben, még a mai fiatalok életében is.
Szemben az árral
Egyöntetűen megállapítottuk, hogy a hivatásbarát kultúra ma ellenkultúra. Ahhoz, hogy keresztény hivatásunkat felismerhessük, illetve betölthessük, szembe kell úsznunk az árral, az uralkodó kultúrával. A szüntelen információözön, a fülekben és fülekből állandóan lüktető rockzene világában a csend kultúrájára van szükségünk, hogy megálljunk és elhallgassunk. Míg környezetünkben szinte minden a fogyasztást, a vásárlást isteníti, a másik embert is bármikor lecserélhető élvezeti cikknek tekintik, mi fölfedeznénk/fölfedeztetnénk a kis dolgok örömét, a hűség értékét, a lemondás és a javak megosztásának gazdagságát. A 'minden csak ideiglenes' jelszavú el-nem-köteleződés kultúrájában, amelyben mindenfajta tartós elkötelezettség a szabadság veszélyeztetőjének tűnik, rá kell ocsúdnunk arra, hogy igazi szabadság csak elköteleződésben valósulhat meg, ha nem akar látszatszabadság maradni. 
Isten elsőbbsége
Hivatásunkat - Isten álmát rólunk - csak úgy ismerhetjük fel, ha mély kapcsolatban vagyunk Azzal, aki a létbe álmodott minket. A hivatásbarát kultúra szíve ezért az imádság kultúrája. Az imaiskolák, zarándoklatok, lelkigyakorlatok, a szépen végzett liturgia, a szentségimádás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy hivatásunk szerint éljünk.
Közösség
Amikor elmondtuk egymásnak, mi segített bennünket hivatásunk felfedezésében, kivétel nélkül mindenki emlegette jó keresztény közösségét, amely nélkül sokkal nehezebb lett volna. A közösség és az ahhoz kapcsolódó barátságok éltetnek, táplálnak minket az úton. Magányosan lehetetlen megtalálni a hivatásunkat, de egyszerűen keresztények sem lehetünk, hiszen a kereszténység lényegileg közösségi.
Szolgálat
A tapasztalatcsere részvevői fordulópontként emlékeztek vissza azokra az eseményekre, amikor valamilyen önkéntes szolgálatot vállaltak. Új világ nyílt meg előttük, és felfedezték, milyen nagy szükség van a munkájukra, mennyi rászoruló, szenvedő ember van a világban. Az önkéntesség révén megtanultak kilépni önmagukból és mások szükségleteire figyelni. A szolgálat elköteleződést is jelent: valaki számít rám, és éppen az elköteleződésben tapasztalhatom meg, hogy életet tudok adni, s hogy ez mekkora öröm. Gyakran egy kisebb szolgálat vezet el valakit oda, hogy nagyobb elköteleződés formájában szolgálja a közösséget. Volt, akiben a papi hivatás a kisközösségi szolgálat tapasztalata következményeként merült fel.
Kísérés
A papi vagy szerzetesi hívatás felismerése gyakran igen finom megkülönböztetést igényel, amihez általában tapasztalt lelki kísérő segítsége is szükséges. Az emberben ugyanis keverednek a természetes vágyak (családalapítás), a külső világ vonzásai és az isteni kegyelem ösztönzései. Ez a keveredés könnyen összezavarhatja a hivatását keresőt, és ilyenkor a külső szem sokat segíthet abban a választásban, hogy melyik hangra bízhatja rá magát. Az önismeret, a reflexió, a lelkivezetés ezért nélkülözhetetlen elemei a hivatásbarát kultúrának.
Remény
Igaz, hogy a világunkban sok minden nehezíti, hogy megéljük Istentől kapott hivatásunkat, mégis bizakodhatunk. Bizakodhatunk, mert Isten szüntelenül hívja az embert, és az ember a szíve legmélyén érzi, hogy hivatott. Ez a hívás ott van mindnyájunkban a mély vágyak formájában. Mindnyájan vágyunk a szabadságra, az elfogadásra, a szeretetre és a másokhoz való tartozásra. Végső soron az Istenre, és 'nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benne' (Szent Ágoston). Ezt az Isten utáni szomjat nem lehet kiölni belőlünk. Igaz, hogy ma talán nehezebb meghallani a hívást a szívünk mélyén, és az is igaz, hogy ma talán sokkal több sérülés, lelki seb is éri a fiatalokat (a családi háttér töredezettsége miatt például), mint korábban. De még ezek a sebek is új élet forrásai lehetnek a gyógyító Jézussal való találkozás révén. Az Isten gyógyít, és a sok sebből gyógyulók sokszor érzékenyebbek mások szenvedéseire, sebeinek gyógyítására. Nem véletlen, hogy ma egyre több az olyan ember, aki annak ellenére tud jó házastárs, pap vagy szerzetes lenni , hogy csöppet sem ideális családi háttérből indult. Isten ereje a gyengeségek és emberi töredezettségek ellenére is működik.  
Ez a kétnapos beszélgetés a 'hivatásbarát kultúráról' jó alkalom volt emlékeink felfrissítésére is: hogyan éltük át mi egy évtizeddel ezelőtt a nagy kérdéseket. A beszélgetések és imaidők elősegítették nézeteink és tapasztalataink egyeztetését: mit tartsunk szem előtt a mai legfiatalabb nemzedék lelki elmélyítése szempontjából. Abban mind egyetértettünk, hogy a hit és üzenete, amely bennünket éltet, és már egész fiatalon is lelkesített, a remények és álmok, amelyek a szóban forgó találkozásra is összetereltek minket, ma is időszerűk, értelmet adóak, éltetőek, hiába akarja túlzakatolni őket a mai, szédületesen robogó világ.
A hit most is, ma is, testté akar lenni. Hálásak lehetünk, hogy a megtestesülésnél a mi igenünk is számit.
Horváth Árpád SJ és Koronkai Zoltán SJ
Forrás: A Szív, 2007 októberi száma 

2012. december 28., péntek

Japán misszió: az újév fontosabb, mint a karácsony


A karácsonyi időszak vége –- interjú Nemeshegyi Péter misszionáriussal


Japánt tartja második hazájának a 88 éves Nemeshegyi Péter jezsuita misszionárius. A katolikus karácsonyi időszak utolsó napján, vízkereszt alkalmából a Japánban megélt ünnepekről, missziós munkájáról kérdeztük.

– A misszióban eltöltött évek során nem hiányzott Önnek a hazai ünnepek hangulata?
– Nem! Annak ellenére, hogy kevés keresztény él Japánban, már november végétől karácsonyi a hangulat. Ott a karácsonyi időszakban már évtizedek óta divat az ünnepi kivilágítás. A fákra szerelt apró izzók milliói gyulladnak fel esténként. Az újév például a japánok számára a sintoizmusban és a buddhizmusban is nagy ünnep. Ők a tavaszt már januártól számítják!

– Hogyan ünnepelnek ezekben a napokban a helyiek?
– Egy hétre az egyébként nagyon dolgos japánok is szabadságra mennek. A vidékiek a nagyvárosokból igyekeznek vissza a falujukba újévet ünnepelni. Tokióban a papneveldénk – egy háromemeletes magas épület – lapos tetejéről ebben az időszakban lehetett látni a Fujit, ami körülbelül félszáz kilométer távolságra van! Máskor a gyárakból kiáramló füst megzavarta a panorámát. Ez a világ legszebb hegye! Mindig más: reggel, este, télen, nyáron.

– Hogyan telik a misszióban karácsony vigíliája?
– Ilyenkor délben beültem a gyóntatószékbe. Jöttek is szépen. Mikor volt egy kis időm, kukucskáltam ki a templomba. Itt az a szokás, hogy ezen a napon fiatal párok, nem keresztények is, eljönnek egy kicsit imádkozni. Hátha abból valami jó fog kisülni! Egyszer egy lányka kezét összetéve buzgón imádkozott, a fiú bámészkodott jobbra-balra, nem fogott rajta nagyon az áhítat! Dobtam feléjük egy áldást, hiszen Pál is azt mondta: „Akit ismeretlenül is imádtok, azt hirdetem én tinéktek.”

– A misék teljesen úgy zajlanak, mint nálunk?
– Nagyon sokan áldoztak, szinte mindenki! Japánban a katolikusok között az a szokás alakult ki már a 19. századtól, hogy aki részt vesz a Szentmisén, áldozik is. Úgy látszik, a misszionáriusok nagyon szépen vezették be, hogy az igazi szentmise olyan, mint egy vacsora, és az elég fura dolog, hogy a vacsorán részt veszünk, de nem akarunk enni! Japánban jönnek azok is az áldozáshoz, akik valamilyen okból, főképp, mert nem keresztények, nem áldozhatnak. Összetett kézzel, lehajtott fejjel jelzik, hogy csak egy áldást kérnek.

– Milyenek Japánban a keresztény énekek?
– A protestánsok többnyire az Európában szokásos dallamokat éneklik, viszont a katolikusoknál sikerült néhány japán születésű kiváló zeneszerzőt mozgósítani, hogy a japán szövegekre illő és a zenei világnak megfelelő muzsikát komponáljanak. Ezek persze nem olyan veretes régi művek, de több dal nagyon jól sikerült.

– Ezekben a napokban, Japánban is általános szokás az ajándékozás. Jellemzőek-e sajátos hagyományok?
– Igen, a karácsonyi ajándékozás összekapcsolódik az újévivel. Az újévi ajándékot ellenben azonos értékben viszonozni illik. Ez nem mindig egyszerű, ha valaki nagy ajándékot kap.

– Hogyan tudta a más kultúrában felnőtt japánoknak közvetíteni az evangéliumot?
– Nagyon igyekeztem, hogy lehetőleg úgy beszéljek a kereszténységről, hogy ne legyen valami furcsa, nehéz, komplikált, távoli történet, hanem arról beszéljek nekik, amit a Szentlélek már sugallt a szívükbe. Hogy jónak lenni jó, hogy Isten akarja, hogy legyünk, szeret bennünket, irgalmas és jóságos, és csak a szeretet számít! A karácsonyi éjféli mise nagy kihívás a papnak, hogy jól prédikáljon, hogy a kereszténység lényegét mondja el, hogy a világért se arra használja ezt az alkalmat, amikor sokan vannak, hogy szidja a híveket.


A szigetország kemény missziós terep

Japán 130 milliós lakosságból egy-másfél millió a keresztény. Ennek csaknem a fele katolikus, a többiek főleg a protestáns egyházakhoz tartoznak. Megnehezíti a számításokat, hogy sokan több vallást is gyakorolnak egyszerre. Divat például a keresztény esküvő kedvéért megkeresztelkedni. Az első keresztény missziót a jezsuiták kezdték meg Xavéri Szent Ferenc vezetésével 1549-ben. Az 1860–70-es évektől kezdve lehetett újra nyilvánosan gyakorolni a keresztény vallást a 16. század végi tiltás, és az azt követő több évszázados kegyetlen üldözés után. Nagaszaki környéki falvakban, kis szigeteken sokan évszázadokon keresztül titokban élték meg keresztény hitüket. 50-60 ezren lehettek az ő leszármazottaik. A többiek az utóbbi másfél évszázadban megkeresztelkedtek. A 20. századnak szintén voltak olyan időszakai az első világháború után, a második világháború alatt, amikor a sintoizmus gyakorlását mindenki számára kötelezővé tették.

K. M.

Forrás: Mindennapi Közéleti Portál


2012. december 27., csütörtök

Ima Szent Jánoshoz






















Hozzád imádkozunk, 
Te aki a szeretett tanítvány voltál és 
Szent Édesanyját Krisztus Terád bízta 
a kereszt tövében, járj közben értünk, 
hogy mi is oly nagy szeretettel 
vegyük körbe az Urat és Szent Anyját, 
amekkorával Te viseltettél Jézus életében és halála után. 
Járjon át bennünket az Istenszeretet tüze, hogy 
embertársainkat is ez a szeretet 
gyullassza lángra körülöttünk, és 
majdan a szentek társaságában örvendezhessünk 
veled együtt. Amen

Prédikáció részlet Szent János apostol és evangélistáról


„Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!” (Jn 19,26-27)

„De az Úr Krisztus is, mielőtt szent lelkét a keresztfán kilehelte volna, nyilván anyánkká tette őt: Íme, asszony, a te fiad, mondá neki szent János evangélistáról: íme, János, a te anyád, mondá Máriáról. E szavak által mindnyájunkat Mária fiává tőn s őt anyánkká nevezte.”Íme, a te anyád, oh Sion! Azt akarom, hogy az én anyám legyen a te anyád. Ő nekem a test szerinti anyám, neked pedig lelki anyád.” Így értelmezi Jézus szavait szent Antoninus. Justiniáni szent Lőrinc szerint pedig, mintha csak így szólott volna az Üdvözítő: „Anyám! János tanítványom itt egyedüli képviselője az én szeplőtlen egyházamnak. Az ő személyében tehát az én egész anyaszentegyházamat bízom reád, szeresd azt, mint engemet, erősítsd jó tanácsaiddal, neveld példáddal. Azt akarom, hogy gyermekednek tekintsd mindig, hogy közbenjáró könyörgéseiddel oltalmazd és erényekkel gazdagítva hozzám vezesd. De meghagyom egyházamnak is, hogy téged anyjaként tiszteljen, téged szeressen, nálad menedéket keressen s Isten előtti közbenjárójának tekintsen. Akarom, hogy hozzád folyamodjék a veszélyekben, tanácsaidat kikérje a kétségekben s oltalmadért esdjen minden bajaiban, hogy oly bizalommal viseltessék irántad, mint irántam. Azért gondom lesz rá, hogy valamennyi tanítványom tenálad keressen menedéket, hogy a te neved minden nemzedéktől tiszteltessék. Nem is fog megvettetni senki, aki téged segítségül hív. Nem fogok elfordulni senkitől, aki téged ájtatosan tisztel. Szétbonthatatlan kötelékkel kötlek az én egyházamhoz és egyházamat tehozzád.”

Forrás: „Üdvözlégy malaszttal teljes, az Úr te veled, áldott vagy te az asszonyok között” című prédikáció Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére, Lepsényi Miklós, ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok (1888)


Himnusz Szent János apostolhoz


















Szűzi őrzője a legtisztább Szűznek, 
szent hirdetője az örök Igének, 
szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól, 
János apostol!

Égi forrásból eredő folyamként 
futva kiáradsz a kiaszott földre, 
és amit kebled merít a kebelből, 
már ki is osztod.

Föld ékessége, dicsősége mennynek, 
esdj megbocsátást gonoszságainkra, 
szent tanításod csodálatos titkát 
fejtsd ki előttünk!

Láttad a titkot, az Atya Igéjét, 
s földünkre öntöd a hit áldott fényét; 
jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk 
majd az örök Fényt!

Zengjen örökké hála Krisztusunknak, 
Szűz Máriától született Urunknak, 
ki az Atyával és a Szentlélekkel 
egy örök Isten! Ámen.

2012. december 26., szerda

A Megtérés Közösség karácsonyi körlevele


„Téríts magadhoz Uram, és megtérünk” Siralm. 5, 21

1.- Miért jöttél közénk? Mi hozott az emberek közé? Talán nem volt elegendö a próféták szava, a jövendölések, nappal a felhök és éjjel a tüzoszlop, a manna és annyi csodajel? Talán nem volt elegendö hangodat hallani a sivatagban és Neved az égö csipkebokorban?
Nem volt elegendö. Az Úr eljött, hogy megváltson bennünket, elénk jött.

2.- Életre hívott bennünket és ez azt jelenti, hogy az életet nekünk adta, kezünkbe adta az Isten. Az élet tehát ajándék, elsö pillanattól fogva mérhetetlen kegyelem, lehetöség, elöre elképzelhetetlen, váratlan újdonság annak számára, aki kapja. Nem csupán jelen ajándék, hanem eljövendö is; jobb, gazdagabb, örök élet. Az élet, amit így fogadunk, végtelen ajándék. Az ember kezébe adatott az élet ajándéka, a Teremtö rábízta az életet, ezért megajándékozott lett.

Ha elfogadod ezt az ajándékot, ha ajándéknak fogod fel, akkor megérted azt a mélységes kapcsolatot, ami az Ajándékozóhoz köt, magához az Istenhez.  Olyan egység van köztünk és Isten között, hogy magunkat csak úgy foghatjuk fel, hogy Istenéi vagyunk. Istenéi vagyunk, öérte vagyunk. Az Ö teremtményei vagyunk és ez az igazság határozza meg boldogságunkat és szenvedéseinket, szabadságunkat és felelösségünket, az állandó feszültséget szeretet és elégedetlenség között, a nyugtalanságot és a pihenés sürgetö vágyát,  amit minden földi test érez. Abszolút Istenre vagyunk utalva, sem mi magunk, sem más nem rendelkezik sorsunk felett, mert egyedül az övéi vagyunk, az ö tulajdona. 

Belöle indulunk és Felé vonzódunk Szeretetének ereje által.Ez alkotott bennünket és ez irányít Felé. Ez az ágostonos nyugtalanság megértésének a kulcsa, ez a "Felé", a "versus", az irány, az irányultság, az ember valódi boldogság felé való törekvése. Ez a "Felé" zarándokká tesz bennünket Isten felé, egészen a végsö találkozásig. Szüntelenül keressük azt, Aki hív, aki kívül-belül keres bennünket mindenben, minden helyzetben, öröktöl fogva. 

3.- Mégis, bár Felé tartunk, eltévesztjük az irányt, eltévedünk, szem elöl veszítjük az irányt és az utat,  olyannyira, hogy kimaradunk az életböl, ebböl a csodálatos adományból. Természetünktöl fogva keresök vagyunk, és néha elvétjük a keresést, rosszul választunk, túlságosan kanyargós utakat... és újítók is vagyunk, elutasítjuk a régóta kitaposott ösvényt és új utakat akarunk felfedezni. Az élet és a sors uraivá tesszük magunkat és nem hagyatkozunk az Istenre. Eltávolodunk Töle, ellenemondunk annak, ami vagyunk és amire teremtettünk. Ez az emberi dráma sokszor tragédiához vezet.

De az elsö szó, az eredet hangja erösen lüktet bennünk és Egységre hív, összetartozásra, az eredeti Közösségre, amelyböl létrejöttünk, amelyre vágyunk és amelybe visszatérünk. Hangja visszahív. A teremtés Istentöl ered és Hozzá tér vissza, a Fiú a Szentháromság egységéböl szakadt ki, hogy visszatérvén sokakat magával vonzzon. Pünkösdkor Isten kiárasztja Lelkét az emberiségre, hogy a világ minden tájára eljusson és visszatérjen hozzzá. Minden visszatér, hogy Egységgé váljék; minden arra hivatott, hogy egybegyüljék. Arra teremtettünk, hogy Benne és Vele éljünk, és lelkünk egész utazása Benne lel otthonra és megnyugvásra. Jézus azért jött, hogy visszatérjünk. 

Amikor tehát megtérésröl beszélünk, akkor minden teremtett lény értelméröl beszélünk: az én, a te és a legnyomorultabb teremtmény életének értelméröl. A Megtérés minden teremtménybe beleírt törvény, a végtelenbe, a világmindenségbe, minden teremtménybe.... Minden ami él, be- és kilélegzik,  elmegy és visszatér, szétárad és egybegyülik...  Az ember akkor él, ha Isten felé forduló teremtmény, ha Istenhez, végsö és meghatározó eredetéhez tér. Ezért minden eltávolodás önazonosság-vesztés, mert Istenéi vagyunk, Istenért és Istenben vagyunk - és ha nem így van, akkor senkié vagyunk és Senki vagyunk, mert elveszítettük méltóságunkat és önazonosságunkat. 

4.- A visszatérés nem kudarc és nem vereség, nem ítélet vagy gyalázatos megfutamodás. A visszatérés az eredeti terv beteljesítése. Kilépés az árnyak világából, a barlangból. Annyi, mint megtalálni a helyet, amelyre teremtettünk, a szabadulást és a Szabadítót. Kegyelem, amely nemcsak megelöz bennünket, hanem olyan adomány, amely örökre az emberrel marad, hogy elérhesse végsö célját. A kegyelem ébreszti fel bennünk a vágyat arra, hogy visszatérjünk, gyarlóságunk tudatában. Ez a mindenek feletti kegyelem, amit Jézus Krisztusban kaptunk, aki az Atyához térít bennünket. A visszatérés a Húsvét müve, mert azáltal válik lehetségessé, hogy Ö eljött és elvezetett bennünket a halálból az életre. 

Azért jön, hogy megtérjünk. . Téríts magadhoz Uram, és megtérünk (Siralm. 5, 21) A megtestesülés Hozzá térít, mert Isten szeretetének, teljes szabadságának, irántunk való együttérzésének csodálatos jele. Azért jön, hogy megkeressen bennünket, hogy ránk találjon. Azért jön, hogy visszatérj Hozzá, hogy újra Egységben légy vele - mert megtérés és egység együtt jár. 

A Hit Éve sok megtérés éve lesz; a hétköznapi megtéréseken túl is, amelyekkel felélesztjük a hit lángját, hogy lobogjon. Ezért jött, a mai világban élö szétszóródott fiakért, az elveszett bárányért, a tékozlókért és a számüzöttekért. Érted jött és értem, akik talán Istenközelben távol vagyunk Töle. Születése a mi születésünk, és sok más emberé. Vele, az eljövendövel mi is visszatérünk az Életbe. Csendes tanúi vagyunk ennek a Szeretetnek, amely magához vonz és az a hivatásunk, hogy másoknak is elmondjuk, és minden Hozzá téröt kísérjünk az úton. 
Az Úr újbóli eljövetele nyisson utat, ösvényt, kaput, amelyen át az Isten rátalálhat az emberre és az ember az Istenre!
ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET!

M. Prado
Comunidad de la Conversión

Forrás: Megtérés Közösség

A szeretet fegyvere


Tegnap ünnepeltük örök Királyunk időben való születését, a mai napon pedig dicső harcosának diadalmas szenvedését ünnepeljük. 
Tegnap ugyanis a mi Királyunk testünk ruhájába öltözve Szűztől született és kegyesen meglátogatta a világot, ma az ő katonája lép ki a test sátrából, hogy győztesen az égbe szálljon. 
Magasságbeli Királyunk miértünk magát megalázva jött el közénk, de nem jöhetett hiába. Nagy ajándékot hozott harcosainak, amellyel nemcsak bőségesen gazdagította, hanem a harcra is megerősítette őket a legyőzhetetlenségig. A szeretet ajándékát hozta ugyanis magával, hogy ez vezesse el az embereket az Istenségben való részesedésre. 
Amit hozott, azt szét is osztotta: önmagát nem kisebbítve, hívei szegénységét csodálatosan gazdagságra változtatva, és mégis kincseinek teljességében megmaradva. 
A szeretet volt ugyanis az, amely Krisztust az égből a földre hozta, de ugyanaz a szeretet emelte Istvánt a földről az égbe. Ugyanaz a szeretet, amelyet a Király mutatott be előre, tündökölt tovább az ő katonájában. 
István tehát, amint neve is mondja, koszorúra lett méltó, mert a szeretet volt fegyvere, és ezzel győzött minden téren. Isten iránti szeretetből nem tágított a dühöngő zsidókkal szemben, felebaráti szeretetből viszont imádkozni tudott megkövezőiért. Szeretetből korholta a tévelygőket, hogy jobb útra térjenek, de éppúgy szeretetből imádkozott megkövezőiért, hogy azok ne bűnhődjenek! 
A szeretet erejében bízva győzte le a kegyetlenül ellenséges érzületű Sault, aki bár itt a földön üldözője volt, kiérdemelte, hogy az égben társa legyen. Fáradhatatlan, szent szeretete azokat is meg akarta imájával nyerni, akiket intő szavaival nem tudott megtéríteni. 
És íme, most Pál Istvánnal együtt örvend, Istvánnal együtt élvezi Krisztus dicsőséget, Istvánnal együtt ujjong, Istvánnal együtt uralkodik. Ahová ugyanis a Pál köveivel halálra zúzott István előre ment, ugyanoda követte őt Pál is István imádságának segítségével. 
Ó testvéreim! Mennyire valódi élet az, ahol Pálnak nem kell István megöléséért szégyenkeznie, sőt István együtt örvend a sorstárs Pállal, mert mindkettőjükben a szeretet öröme érte el teljességét. Istvánban a szeretet aratott diadalt a zsidók ádáz üldözésén, Pálban a szeretet takarta el bűnei sokaságát s így mindkettőjükben egyaránt a szeretet érdemelte ki, hogy elnyerhessék a mennyországot. 
A szeretet tehát minden jónak a forrása és kezdete. Ez a legnagyobb oltalom! Ez az az út, amely elvezet a mennybe! Aki a szeretetben él, az nem tévedhet és nem félhet. A szeretet irányít, védelmez és vezérel mindenben! 
Testvéreim! Krisztus azért alkotta meg a szeretet lépcsőjét, hogy azon minden keresztény az ég felé haladhasson. Erősen tartsátok meg a tiszta szeretetet, és gyakoroljátok kölcsönösen, hogy benne gyarapodva mindig előbbre jussatok!

Forrás: Szent Fulgentius ruspei püspök beszédeiből (Sermo 3, 1-3. 5-6: CCL 91 A, 905-909)



2012. december 25., kedd

Fel nagy örömre


Útravaló














Uram, nem én választottalak,
Hiszen ismered jól az álmomat.
De hívtál, s most itt vagyok,
Érdemtelen apostolod.
Te ismered minden vágyamat,
A zenét, a pénzt, a bálokat,
Érted mégis mindent otthagyok,
Mert Tőled egészen mást kapok.
Nem lesz többé zene, és nem lesz többé álom,
S lehet, hogy nem szól többé gitárom,
Ám egy húron pendülni Veled,
Nekem minden dallamnál ékesebb.
Ugyan nem ígérsz kincset, pénzeszsákot,
De ígérsz hitet, s valóságot:
Idelenn az édes keresztet,
S végül az örök életet.

Gégény István verse szerzetesi beöltözésre

Forrás: Siófoki Plébánia

2012. december 24., hétfő

„Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, s a nevét Emmánuelnek fogják hívni"


„Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: Ez azt jelenti: Velünk az Isten."Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, s a nevét Emmánuelnek fogják hívni" József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.” Mt 1, 18-24



Minden kedves olvasónak
áldott, szent karácsonyt
és békés, boldog
új esztendőt kívánok
sok szeretettel!

Mária Eszter

Rongyos istállócskában


Micsoda vajon az ember? Az ember az Írás bizonysága szerént por, hamu, száraz levél, mely a széltől elragadtatik; megaszott kóró, mely csak könnyen öszvetörettetik; ki mint a rothadás, megemésztetik; és mint a ruha a molytól, megétettetik. Micsoda az ember? Az ember egy olyan teremtés, mely asszonyi állattól születtetvén, rövid ideig él, és sok nyavalyákkal eltelik; ki mint a virág, reggel kinyílik, s estvére elszárad s eltapodtatik; és elfut, mint az árnyék, és soha egy állapotban nem marad; kinek teste, míg él, most hidegtől, most melegtől, most éhségtől, most szomjúságtól, most fáradságtól, most betegségtől többféle alkalmatlanságokat, nyomorúságokat, fájdalmakat szenved; lelke pedig most a gyalázatok, most a bosszúságok, most többféle ellenkező dolgok miatt sír, zokog, kesereg. Ez az ember, az Írás bizonysága szerént. De micsoda a közönséges tapasztalás szerént? A közönséges tapasztalás szerént az ember mindenféle nyavalyáknak, kárvallásoknak, gyalázatoknak, üldözéseknek tárgya; kit most az ég ostromol jéggel, hóval, esővel, záporral, mennykővel; most a föld ijeszt, bágyaszt, rongál rettenetes indulásokkal, rendülésekkel; most a víz, most a tűz, most a fenevadak, most a rossz emberek, szomszédok vesztenek, szomoríttanak, keseríttenek.
Ilyenné lett az Isten Fia, mikor emberré lett… Valamit szenvedhet tehát, vagy szenvedhetett valaha egy ember akár az égtől, akár a földtől, akár a tűztől, akár a víztől, akár a rossz embertől, akár a testi, akár a lelki gyötrelemtől, mindarra elszánta magát szerelmes Urunk, midőn emberré lett, sőt többre elszánta magát, mint akármely más ember efféle dolgokban szenvedett, mivelhogy tulajdon jószántából mindeneknél többet szenvedett, ámbár nem szenvedhetett volna, ha emberré nem lett volna. Bizonyára nem lehet elegendőképpen csudálni, hogy emberré lévén, engedelmes lőn mindhalálig, a keresztnek haláláig pedig; de az még csudálatosabb, hogy a többször említett Írás bizonysága szerént az embereknek csúfjává, a népnek szemetévé, a korhelyeknek nevetség tárgyává lett, és mint a barom, sőt mint a féreg, és nem mint egy ember, úgy tartatott. Nézzetek bár csak születésére; vajon mikor, hol, mi módon született? Legmostohább időben, úgymint télen; legalábbvaló helyen, úgymint istállóban; legkeményebb pólyába helyheztetve, úgymint jászolba a szalmára. Ihol, mivé lett az Isten Fia, midőn emberré lett!

Simon Máté (1748–1818) pálos szerzetes

Forrás: Fehér Barát 2011. 3. száma