A szüzek rendje (ordo virginum)

A szüzek rendje (ordo virginum) az egyik legrégibb kifejezetten Istennek szentelt életforma. Már Szent I. Kelemen pápa (ur. 88-97) szólt azokról a szüzekről, akik „a mennyek országáért” (Mt 19,12) mondtak le a házasságról. Szt Polikárp (†167) fontos szerepet tulajdonít az özvegyeknek és a diákonusnőknek, akiket gyakran szüzek közül választottak. 250. körül Szent Ciprián úgy fordult e szüzekhez, mint pásztoruk, akire ők rá vannak bízva. 280. körül Remete Szent Antal nővére vezette a szüzek egyik közösségét. A IV. század elején jogi előírások védték jogaikat és figyelmeztették őket kötelességeikre. 393-ban a hippói zsinat megtiltotta a papoknak, hogy a püspök engedélye nélkül szüzeket szenteljenek. 439-ban a riezi zsinat előírta, hogy szüzeket pap csak püspöki felhatalmazással és különleges esetekben szentelhet. 465-ben a vannes-i zsinat is foglalkozott a szüzek rendjével.

A szüzek szentelésének legkorábbi liturgikus formulája a VI. századból való. Sevillai Szent Leander írta meg a szüzek rendjének szabályait, melyet nővérének Florentinának címzett. A IX. században ezek a szüzek gyakran a sekrestyés feladatkörét látták el, sőt az Eucharisztiát is elvihették betegeknek. A X. században külön szentelési formula létezett a klauzúrában és a világban, a szüzek rendjében élő szüzek szentelésére. A XI. századtól viszont már ritkaságnak számítnak a világban élő szüzek, s egyre inkább a zárt, kolostori életforma terjedt el.

1139-ben a II. lateráni zsinat határozottan elutasította a világban, kolostoron kívül élő szüzek szentelését, csak néhány klauzúrában élő nővérnek engedélyezték e liturgikus szentelést. A XII. században, amikor nagyon felélénkült a szüzesség iránti elkötelezettség a nők részéről, a beginák közösségei voltak a szüzesség eszményének „világban élő” hordozói. Ennek ellenére a XIII. században már szinte minden Istennek szentelt szűz szerzetesi közösségben élt. 1295-ben a Durandus-féle Pontifikálé már csak egyfajta szentelési szertartást ismer a klauzúrás apácák számára.  V. Kelemen pápa 1311-ben felszólította a beginákat, hogy lépjenek be valamilyen szerzetesi közösségbe, ugyanakkor a szüzesség megszentelésének egy másik módját a harmadrendek biztosították (ld. Sziénai Szt Katalin). A XV. századtól már csak a karthauzi nővéreknél maradt meg a szentelés folyamatossága. A XVI. század. elején a világban élő szüzességi ideált az orsolyiták képviselték, amit az angolkisasszonyok próbálkozásai követtek, végül mindketten apácarenddé váltak. Mindezek ellenére a XVIII. századi Franciaországban szinte minden plébánián jelen voltak a szüzek világi képviselői és egészen a XX. századig megmaradtak.

A XIX. században újra bevezették a szentelést, de csak klauzúrás apácák számára. A szakirodalom 868 esetet említi (Dom Guéranger szentelései). A XX. század elején Kínában vezették be a szüzek „illegális” szentelését a boxerlázadást követően (kínai szüzek). 1907-ben San Remóban kármelita apácáknál újították fel a szentelést. Emellett csak néhány püspök tartott igényt arra, hogy az egyházmegye számára is szenteljen világban élő szüzeket, mivel e szentelés érvényessége kérdéses volt. 1923-ban a Szentszék kitérően válaszolt a kérdésre, hogy gyakorolható-e a szüzek szentelése, 1927-ben a világban élő szüzek szentelését tiltó határozat született. XII. Pius pápa 1947-ben a Provida Mater apostoli konstitúcióban azzal az ajánlattal fordult az Egyház világi intézményei felé, hogy érdeklődés esetén körükben alkalmazhatják a szüzek szentelésének rítusát, de javaslata nem talált visszhangra.

1963-ban a II. Vatikáni Zsinaton egyetlen felszólaló említette a szüzek szentelésének rítusát, annak egyszerűsítését javasolva. 1970-ben a Szentszék közzétette a szüzek rendjébe való iktatás új szertartását. Az új egyházjog először szól a szüzek rendjéről: „A megszentelt élet formáihoz csatlakozik a szüzek rendje, akiket, amikor megvallják Krisztus szorosabb követésére irányuló szent szándékukat, a megyéspüspök a jóváhagyott liturgikus szertartás szerint Istennek szentel, Krisztussal, Isten Fiával, misztikus módon eljegyez és az egyház szolgálatára avat. Hogy elhatározásukat hűségesen megtartsák, és az egyház életformájukkal összhangban álló szolgálatát, egymást kölcsönösen támogatva végezzék, a szüzek társulhatnak egymással.” (604.k. 1-2.§) A szüzek az avatás ünnepélyes szertartása (consecratio virginum) által „Istennek szentelt személlyé, az Egyház Krisztus iránti szeretetének jelévé, az égi Menyasszony és az eljövendő élet eszkatologikus képévé válnak. Az Istennek szentelt élet egyéb formáihoz kapcsolódva a szüzek rendje a világban élő nőt karizmája szerint imádságra, bűnbánatra, a testvérek szolgálatára és apostoli munkára kötelezi. Az Istennek szentelt szüzek közösséget alkothatnak annak érdekében, hogy fogadalmukat hűségesebben megtartsák.” (KEK 923-24.) 

Forrás: Katolikus Lexikon