2012. december 23., vasárnap

Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján


Elmélkedés karácsonyra készülve

Ahogy közeledik karácsony ünnepe, egyre jobban örvendezik a szívünk a Megváltó érkezése miatt. A liturgikus évben minden évben egyszer ünnepelhetjük Krisztus megtestesülését. Szívünket a bűnbánat szellemében előkészítjük Urunk befogadására.

Mi be tudjuk-e fogadni teljesen Krisztust, igent tudunk e mondani újra és újra hivatásunkra, ahogy a Szent Szűz tette? Látszólag ellentmondásos és kilátástalan helyzetben is bízunk-e Isten felőlünk elrendelt akaratában, hogy Ő megtart minket és elvezet életünk útján?

Mi már könnyebb helyzetben vagyunk, mint előző rendszerben élt és szolgáló testvéreinknek, akiknek sokszor titokban kellett tevékenykedniük, de példát vehetünk kitartásukról és hűségükről az Isteni Mester iránt. Ők akár életveszélyben is megállták a próbát, többen közülük életszentség hírében távoztak az élők sorából, és folyamatban van szentté avatásuk.

Az életszentségre mi is mindannyian hivatalosak vagyunk azáltal, hogy Krisztus-hordozóknak kell lennünk embertársaink felé és nemcsak Karácsonykor, hanem az egyházi év során mindenkor. Nekünk sokkal inkább adatott ez a feladat, mint a keresztségben részesült minden testvérünké, mert Isten közelebbi Isten és emberszeretetre jelölt ki és hívott meg.

Legyünk hűségesek meghívásunkhoz, kérjük ezen a karácsonyon is kegyelmét, hogy egész életünkben kitarthassunk ezen az úton és másoknak is az életszentségén munkálkodva, majdan elnyerjük az üdvösség romolhatatlan ajándékát, a dicsőség koronáját. Amen.

Karácsonynak éjszakáján, Jézus születése napján
Örüljetek, örvendjetek: a kis Jézus megszületett!

A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja
Lábaival ringázgatja, két kezével ápolgatja.

Aludj, aludj én kisdedem, aludj, aludj én kisdedem
Nem királyné a te dajkád, szolgálóból lettem anyád.

Nincs a Jézus ágyán paplan, jaj, de fázik az ártatlan!
Takargatja édesanyja, dirib-darab posztókába.

Nincs a Jézusnak bundája, posztóba van bepólyázva.
Elveszett a báránykája, miből lett volna bundája?

Kirje, kirje kisdedecske, Betlehemi hercegecske.
Azért nekünk jót szereztél, a pokoltól megmentettél.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése