"Ha abban a szerencsében lesz részem, hogy pap lehessek sok lelket szeretnék Istenhez vezetni!"

Sokan látják, hiszen minden vasárnap általa jut el hozzánk az Isten szava a szentmisén. Ez a kis beszélgetés egyben segítséget is nyújt mindannyiunknak, hogy mi is jobban megismerhessük Stróber László atya személyét, aki 1952. december 27-én született a Nagykanizsa melletti Rigyácon. Ebben a kis faluban is természetes volt a misehallgatás és a hit megélése. A többi lelkes kisgyermekkel együtt rendszeresen ministrált nemcsak hétvégén, hanem hétköznap is. A hajnali adventi misék sem "riasztották" el őket a nemes és szép szolgálattól.

Mikor kezdett el hivatást érezni a papi pálya iránt?

A kegyelem lassan dolgozza meg az embert, de pontos munkát végez. Gyermekkoromban volt olyan gondolatom, hogy jó lenne, ha a jó Isten szólítana. S talán ezt éreztem, mikor szerzetesi gimnáziumba mentem.

A gimnáziumban azonban részben megváltozott a véleményem, mert a régészet iránt is előszeretettel érdeklődtem, innen ered a történelem iránti szertetem is. De a 4. osztályban ősszel mégis véglegesen a papi hivatás mellett döntöttem – Isten segítségével – s jelentkeztem kispapnak. A döntésemben meghatározó szerepet játszott a szerzetesi gimnáziumban, az atyák példamutató élete és az a szeretetteljes baráti légkör, amit körénk varázsoltak. Így döntöttem a hivatás mellett, háttérbe helyezve, de nem elfeledve a kedvtelést sem.

Szülei hogyan reagáltak erre az elhatározására?

Vallásosak lévén örültek neki, soha nem tiltakoztak ellene és nem is erőltették. Édesanyám különösen örült az elhatározásomnak, mert – amint ezt később bevallotta – sokat imádkozott azért, hogy Isten hívjon meg igehirdetői közé. Már születéskor felajánlottak Istennek: ha fiú lesz, akkor legyen pap. Ez is biztos sokat segített. S bár ma már édesanyám nincs köztünk, mégis tudom, hogy fentről is támogat. A távolabbi környezetem is örült neki, hiszen a mi kis falunk három papot is kinevelt, ami nagy szó.

Hol töltötte szemináriumi éveit?

A papi szemináriumot Budapesten a Hittudományi Akadémián töltöttem el.

Milyen elképzelései, tervei voltak kezdőként?

Fiatalon álmodozó voltam. Abban bíztam, hogy Krisztus papjaként minden csodálatos lesz. az emberek hallgatnak a jó szóra, Krisztus tanítására.

Ez részben meg is valósult, a másik rész jelenti viszont ennek a hivatásnak a keresztjét. És bizony nem minden sikerül úgy, ahogy szeretnénk. Tudni kell az elképzeléseinket alárendelni Krisztus akaratának, csak így érhető el valami is.

Szerettem volna jó munkát végezni, amely szép eredményeket hoz. Viszont csak a "lassú víz mossa a partot". Sok keservet, szenvedést és "orra koppintást" kell elfogadnunk Istentől és tudni kell ezeket megélni, hogy bölcsebbekké váljunk és rájöjjünk arra, hogy vannak dolgok, amiket csak Istenre lehet bízni, mert ő tud belőlük jót, szépet kihozni.

Mit sikerült megvalósítani fiatalkori terveiből?

A pap valamit elkezd Isten kegyelméből gyermekek – felnőttek körében, lelkek ápolása terén és ezt odahelyezi Isten elé, hogy alkosson belőle valami szépet. Isten végzi el dolgainkat áldása segítségével. Ehhez kell a pap erőfeszítése, de Isten tud mindezekből igaz, keresztény gondolatokat kihozni.

Fontos a siker, tudja belőle az ember az ember, hogy figyelnek rá, ez ösztönzést ad neki, de mindenekelőtt meg kell tanulni, hogy "más vet és más arat".

Több közösséget hoztam létre, amelyet tovább vezetnek paptársaim, illetve én is köztük vagyok. Jó emlék számomra az is amikor nem volt könnyű a vallásos embereknek, akkor is el tudtam menni a gyerekekkel kirándulni minden nyáron, mert Isten kegyelme velünk volt, s mindenki szívesen gondol vissza rá ma is. Sikernek számít a gyerekeknél az apró visszajelzés, melyek örömmel töltenek el és még sorolhatnám...

Minden esetben rá tud hagyatkozni Istenre?

Kitartó ima kell ahhoz, hogy ide az ember eljusson és alávesse magát a szent AKARATNAK. A kegyelem ott dolgozik a papban egy életen át. Nekünk is sok mindent tudni kell megérteni, és el kell fogadni benne Isten tervét.

László atya, melyek voltak papi hivatásának eddigi állomásai?

Valamikor Pákán kezdtem, mint újmisés 1984-ben kerültem az olai templomba káplánnak, majd 1989-ben a Mária Magdolna plébániára, 1992-1993-ban a Szombathelyi Egyházmegyei Kollégium prefektusi pozícióját töltöttem be. 1993-tól végeztem boncodföldei plébánia vezetését. 1995-től a Püspök Atya diszpozíciója alapján a Mária Magdolna plébánián lelkipásztori munkát is végzek. A Zárdában pedig lelkészi feladatokat látok el, és a hitoktatásban is részt veszek.

Visszagondolva az olai Jézus Szíve templomban töltött pár évre soha nem érzett ösztönzést az iránt, hogy ferences szerzetes legyen?

De, igen. Megfordult a fejemben ez a gondolat, ahhoz viszont tanári diplomára lett volna szükség abban az időben. Nekem viszont soha nem volt tervem az, hogy tanár legyek. Pap kívántam lenni szerzetesként is, ezt erkkor így nem lehetett megvalósítani.

A mai paphiány hogyan befolyásolja munkáját?

Egyre több a hivatással járó többletmunka. Sokat kell vállalni, ami sokszor már emberfeletti energiát igényel. Ami szomorú, hogy kevésszer lehet eredményt érzékelni.

Hogyan lehetne László atya szerint ezen változtatni?

Ez hosszú időt vesz igénybe, mivel a korszellem sem kedvez. A háttér hiányzik; a stabil családi mag, mivel a papok is innen "nőnek" ki. Sok segítséget jelentenek a világi segítők, akik a hitokjtatásban nagy terhet vesznek le a vállunkról, kisebb falvakban igeliturgiákat végeznek. De sajnos ez még nem működik mindenhol, hiszen az idősek nehezen szoknak hozza a világi segítőkhöz. És még nagyon sok elkötelezett hitoktató kellene.

Mint pap és hitoktató hogyan látja a mai családi nevelés problémáját?

A legnagyobb gond a túlhajszoltság. Nincs idő szeretni egymást. Nincs idő beszélgetni. Egyre fáradtabbak vagyunk és képtelenek a szeretet megélésére, táplálására, ápolására. A gyerekek ezt megérzik. Nevelni csak jó szóval és jó példával lehet. A szülőnek otthon kelleni mindezt megvalósítania, de ő csak rohan, mert "mindent meg akar adni a gyerekének". A kérdés, hogy a gyermek igényli-e ezt a fajta "kényeztetést"? vagy inkább az egyszerűbbet szeretné megtapasztalni, ami sokkal fontosabb? Hogy idő legyen egymásra, meg kell tanulni egyfajta igénytelenséget. A gyermeknevelés hallatlanul nagy felelősség és ezzel sokan nincsenek tisztában. Hiányzik a közös imádkozás 1 héten legalább egyszer. Hiányzik az odafigyelés, mert sok esetben ez által képes lenne a gyermek szüleit is "nevelni", jó irányba téríteni.

Ha három dolgot kívánna, mi lenne az?

      1. Az emberek találjanak rá a szívük mélyén lapuló Jézusra, mert ő tudja egyedül elrendezni  az életüket.

      2. Törekedjünk a békességre, és türelemmel legyünk társaink iránt.

      3. Figyeljünk a másik emberre, hisz általa Jézus áll előttünk, és ne felejtsünk el mosolyogni!

A szentek közül kit tekint példaképének?

Assisi Szent Ferencet és Vianney Szent Jánost. Assisi Szent Ferenc egyszerű szeretetben élt, a mindig vidám testvér, a természet nagy barátja volt. O az ember, aki testén hordozta Krisztus sebeit. Valahol minden embernek reá kellene hasonlítani, nekünk is magunkban kell hordozni az Urat: a jászolt és a keresztet. O volt az, aki átérezte az emberi nyomorúságot, kinek fájt, hogy emberek nem szeretik a Szeretete. Egész élete nagy kitárulkozás volt Isten felé, és aki szeretné nekünk is megtanítani a tökéletes bizalmat Isten iránt. Megtanult mindent elveszíteni és mindent megköszönni krisztusi alázattal.

Vianney Szent János: "Ha abban a szerencsében lesz részem, hogy pap lehessek sok lelket szeretnék Istenhez vezetni!" ez is motiváció volt a papi hivatásom elfogadásában. Igazán elfogadta saját gyöngeségét, kora emberének értetlenségét is alázattal viselte el. Alázatával, az emberekért végzett kitartó imádságával életcélját a legtökéletesebben véghez vitte. Sok lélek jutott el az Igazságához közbenjárására.

Forrás: Mária Magdolna Plébánia