2015. december 31., csütörtök

Év végi visszatekintés a hivatásról



1. Mire vágytál szíved mélyén, hogy milyen hivatást szán Neked az Úr és mire vágysz most?

2. Melyek a legfontosabb mérföldkövek hivatás keresésed vagy elfogadásod során?

3. Kinek köszönhetsz legtöbbet hivatásod alakulásában az elmúlt év folyamán?

4. Van-e olyan személy, akinek Te tudtál hivatásban való tisztánlátásban, előrejutásban segíteni, tudtál-e példakép lenni?

5. Milyen döntések vittek távolabb hivatásod megismerésétől vagy közelítettek hozzá segítve az abban való megmaradásban, kiteljesedésben?

6. Milyen lelki programon voltál, lelki tapasztalatot szereztél, amelyek a hivatásodról alkotott képet befolyásolták?

7. Milyen tényezők voltak fontosak az év elejétől és melyek váltak fontossá az év vége felé, amely segít a hivatásban való előrejutásban, megerősödésben?

8. Ki az, aki a legfontosabb támaszod most, hogy a 2016-os év előtt állsz, ki fog Neked hivatásodban tovább segíteni?

9. Az Úrral való kapcsolatod hogy alakult véleményed szerint az év során, mi az, ami segített az Akaratának megismerésében és mi az, ami ezt beárnyékolta?

10. Mi az, amely lelkiismeretedben az Úr Neked most mond az elmúlt esztendő hivatáskeresésében és az eljövendő év feladataira?

Inspiráció: Nelson atya - http://www.fraynelson.net

"Minek örül egy szerzetes, és minek örülsz Te?"


Konszekrált szüzek tanúságtétele hivatásukról


2015. december 27., vasárnap

Hogyan ünnepelik a karácsonyt egy szerzetesi közösségben?

Szerzetesek karácsonya

Kernács Henriett nővér hosszas útkeresés, sok imádkozás után döntötte el, hogy az egyetem befejezése után nem bölcsész, hanem szerzetes lesz. A ciszterci rend kismarosi monostorában él, és – mint mondja – Isten nagy ajándékának tartja, hogy rátalált erre a közösségre.


A ciszterci nővérek életének középpontjában az imádság, Isten dicsérete áll, munkájukat a monostor falain belül végzik, úgy, hogy a lelki élet elsősége megmaradjon. Olyan munkaterületeket választanak, ami igazodik a napirendben az imádság idejéhez, a közösség tagjainak képességeihez és lehetőségeihez és megélhetést biztosít. Több lábon állnak, a gyümölcsfeldolgozás az egyik olyan terület, amelyben megtalálták mindezt, házi lekvárokat, szörpöket készítenek, de méhészetük is van. Rendházukban rendszeresek a lelkigyakorlatok, a vendégek fogadása nemcsak bevételi forrás, hanem elsősorban missziós szolgálat. Orvosi rendelőt tartanak fenn a faluban, egy elkötelezett orvos házaspár mellett két nővér dolgozik a mozgásszervi betegeket ellátó rendelőben. Messze földről is jönnek a betegek, az ellátás a szolidaritás alapján, önkéntes adományokból, egy alapítványon keresztül  működik. Igaz, ez plusz bevételt nem hoz, de a dolgozók bérét és a rezsit fedezi.

A karácsonyra, mint a közösség egész életére a családiasság jellemző. A közvetlen előkészület a betlehem és a templom díszítésével, az ünnepi asztal megterítésével és az ajándékok csomagolásával telik. Advent elején  a lelki „készülődés” közös Szentírás-olvasással és közös tanításokkal kezdődik. Emellett kihúzzuk valakinek a nevét, akire a következő egy évben különösen figyelünk, neki adunk ajándékot karácsonykor, de a névnapján, a fogadalmi évfordulóján is. Mi, amikor beléptünk a rendbe, mindenünket odaadtuk, de amire szükségünk van, azt mindig megkapjuk.

December 24-én, szenteste a vesperás imádságával kezdődik az ünneplés, amelyet szentségimádás követ. A templomban ekkor már csak gyertya ég. Az egymás utáni imádságok, énekek közben egyre több gyertyát gyújtunk, míg ragyogó fényesség lesz végül a betlehem körül.

A vacsora és az ajándékbontás után kinyitjuk a templomot, hogy az éjféli misén továbbadjuk az örömöt a környékből érkezőknek. A mise után mindenki a vendégünk egy kis süteményre, beszélgetésre. A karácsony első napját a közösséggel töltjük,  26-án pedig hazautazunk a családunkhoz.


Nádudvari Géza szalézi szerzetes testvér egy 12 gyerekes nagycsalád után a fiatalok szolgálatára köteleződött el, jelenleg Péliföldszentkereszten, a rendházban él negyedmagával. Rómától Ghánáig rengetegen ismerik a szalézi világban, hiszen kiválóan elbeszélget bárkivel olyan nyelven is, amit nem is tud.


Azt hiszem minden szalézi közösségre igaz, hogy mindent megteszünk azért, hogy másoknak szebb karácsonya legyen. Talán nincs is olyan rendház, ahol ne örvendeztettünk volna meg szegény gyerekeket, időseket, kórházban lévőket, azok mellett, akik lelkipásztorilag ránk bízottak: legyen az egy iskola, kollégium vagy templom. Sokban hasonlítunk egy családra, mert együtt készülődünk, de nem a magunk, hanem a többiek számára meglepetésként, hogy örömet adjunk másoknak.

Hetekkel előbb elkezdődik például a templomi pásztorjáték próbája és a zenés kíséret gyakorlása a gyerekek, fiatalok bevonásával. A zene, ének már önmagában karácsonyi hangulatot teremt, így sok helyszínen kérnek tőlünk előadásokat. Többször előfordult már utcai zenélés is, igaz a legtovább a lefagyott ujjak emléke maradt meg bennünk.

Lelki oldalról szintén a hosszabb előkészülethez tartozik a sok karácsonyi témájú hittanóra, a lelkigyakorlatok, az adventi hajnali roráte szentmisék. Ezeket is igyekszünk minél jobban megszervezni, hogy a karácsony ne a rohanás, kapkodás, kifulladás ünnepe, hanem a lelki megújulás, az örömteli várakozás és a feltöltődés alkalma legyen, ami egyáltalán nem könnyű feladat. Természetesen a külső készülődés is fontos, hogy tiszta, díszes, hangulatos templom várja az oda betérőket.

A közösségen belül az elöljáró vagy a gazdasági felelős feladata az egyes rendtársaknak ajándékot találni, amit Szenteste a közös összejövetelkor kapunk meg, általában közös imádság és az ünnepi vacsora között. Az ajándékok legtöbbször személyes használati eszközök, tárgyak, de azért igyekszünk nem olyat adni, amit amúgy is meg kell venni. Ez sokszor nem könnyű feladat, van, aki örömteli kihívásnak érzi, hogy személyre szabottan minden rendtársnak beszerezze, van, akit inkább aggódással tölt el, hogy vajon mi fér bele a szegénységi fogadalmunk kereteibe, és mi az, amivel már inkább megbotránkoztatnánk másokat, hiszen mi a szegény gyerekeknek szenteltük az életünket, és mindig meg is kérdezik a fiatalok, vajon mi milyen ajándékot kaptunk karácsonyra.

A Szilveszter egy kicsit más jelleget ölt közösségi életünkben, mert nem kifejezetten egyházi ünnep, de mivel mi is “két lábbal a földön járunk” - ahogy rendalapítónk, Don Bosco megfogalmazta-, ezért kapcsolódunk a helyi szokásokhoz. Több éven keresztül én is nagy feladatként éltem meg, hogy a fiataloknak színvonalas, elfogadható szórakozást készítsünk elő. Éjfélkor megállunk imádkozni, és hálát adunk az elmúlt év minden öröméért. Az új év első napja egyházi főünnep, ilyenkor még többen jönnek hozzánk a templomba szentmisére, mint egyébként, valahogy mindenki érzi, hogy a Jó Isten áldását kell kérni az előttünk álló év feladataira, elhatározásaira, eseményeire.

Forrás: Családháló


2015. december 24., csütörtök

Az út


Hivatás

Ahogy Isten nem egy filozófiai áramlat, nem egy életfelfogás, nem egy társadalmi akció, úgy a mellette való elkötelezettség is csak teljes, egész énemet felszabadító hivatás lehet.

Nem romlok és nem engedek romlani. Ez már maga: jel. Hivatásom jellé lenni.

Ha hála és bizalom tölt el és önmagamtól megszabadulva – még ha látszólag vesztesnek tűnök is – töltöm be a helyemet. Nos ez a hivatás.

Isten kiválasztott és megtisztelt, eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által kedves lelki áldozatokat mutassatok be (1Péter 2,5).

Meghívottnak lenni: egy élmény.
Válaszolni: egy merész húzás.
El is indulni: egy kaland.
Menni is az úton: egy ragaszkodás.
Megküzdeni a gondokkal: egy hűség.
Az ellentmondások ellenére kitartani: a hivatás.
A hivatásban nem csinálok valamit, hanem válok valakivé, leszek Valakié.

Forrás: Piaristák

Karácsony ünnepén


Minden hivatáskereső Testvéremnek és 
minden elköteleződött léleknek 
szívből kívánok sok kegyelmet 
a Megtestesült Ige ünnepén.

Szeretettel és imádsággal:

Mária Eszter

Hivatás, karácsony ünnepe és készület




A készület szintjei

Készület a hivatásra és a kapott hivatásban megélt szent életre, készület a karácsonyra, készület az örök életre. Mindhárom szinten ünnepi készülődés előzi meg a nagy napot.


 A készület során megtettek és felhasználtak 

Milyen csillagaink vannak, és milyen előkészületek előzik meg a nagy ünnepet, találkozást? Milyen ajándékokkal készülünk Megváltó Jézusunknak?

Előkészületek 

Alapvetően az életszentségre való törekvés az, aminek meg kell előznie hivatáskeresésünket és ünnepi készületünket. Nem szentebb egyik hivatás sem a másiknál, nem az a fontosabb, milyen hivatást kaptunk, hanem bármilyen hivatásra kaptunk elhívást, abban az életszentségre kell törekednünk, hogy a legrövidebb úton eljuthassunk a Mennyi Hazába.

Jó, ha nyitottak és befogadóak vagyunk az Úr bármilyen úton való követésére. Ne a mi akaratunk legyen meg, hanem mindig az Övé.

Ha a föld termékeny, abban az Úr által kapott mag kicsírázik és majdan jó termést hoz saját és a környezetünk javára.

Az előkészület lényege, hogy szerezzük be a külső szükséges feltételeket, azaz szerezzünk minél több információt, használjuk a kapott rendelkezésünkre álló minden adományt és azt igyekezzünk belsővé alakítani, dolgozzuk is fel. Ehhez hagyni kell elég időt mind a külső, mind a belső készületünkhöz.

Csillagok

Kell, hogy legyenek helyzetjelző fényeink, amelyek csillagokként vezetnek minket utunk során. Ez minden olyan lelki, kegyelmi ajándék, amelyeket kapunk életünkben a Jó Istentől. Tudjuk ezeket észre venni és jól felhasználni.

Milyen csillagok vannak sötét egünkön, amelyek a világosság felé vezetnek? A szent liturgia szövegei, egy jó prédikáció, egy pap vagy megszentelt személy illetve tapasztaltabb barát vagy ismerős bölcs tanácsa, a szentírás, a karizmákat gyakorló testvérek által kapott igék és meglátások, a szentségek megerősítő kegyelme, egy jó lelki olvasmány vagy lelkigyakorlat és szóbeli, elmélkedő vagy belső imánk gyakorlása során mind-mind olyan segítő megvilágosítást kaphatunk, amely elvezet minket hivatásunk megtalálásához, annak szent megélésében megtart és üdvösségünket elősegíti.

Ajándékok 

Akit nagyon szeretünk, annak igyekszünk szép ajándékkal is kedveskedni. Mit tudunk adni mi ma az Úrnak, amely tetszésére szolgálhat a Mindenhatónak? Testi és lelki tisztaságot, hűségünket, szeretetünket, odaszántságunkat, testi-lelki javainkat, minden képességünket, amely a tanúságtételünket segíti, reménységünket, karizmáinkat, minden jó adományunkat természetes, hogy az Ige felé nyújtjuk és élünk velük. De az Úr felhasználhatja negatívnak tűnő birtokunkat is, amelyekről nem is gondolnánk, hogy jó lehet nekünk valamire. Odaadhatjuk hiányainkat, fájdalmainkat, sebesüléseinket, kicsiségünket, tehetetlenségünket, rossznak hitt tulajdonságainkat és nehézségeinket, szenvedéseinket, lehetetlennek tűnő helyzeteinket, nehéz ismeretségeinket, terhes örökségünket, egyszóval mindent, amelyet engesztelésül fel tudunk ajánlani életünkben Istennek: Ő fel tudja használni, javunkra fordítja, és üdvösségünkkor ékszerekként díszíthet vele majd minket. Fontos, hogy elismerjük a fájdalmas ajándékokat és felajánljuk őket Jézusnak. 

A mi aranyunk legyen a tárgyi javak és jó képességeink felajánlása, a tömjénünk az életünk felajánlása és imádságaink, a mirhánk az a szeretet, mellyel körülvesszük balzsamként Megváltó Jézusunkat.


Minden kedves hivatás kereső és már elköteleződött ünneplő Testvéremnek azt kívánom, hogy mindhárom szinten érjen célba élete: hivatásában, a Szeretet Megtestesülésének méltó ünneplésében és majd a végső találkozásban az Úr számunkra elkészített helyének elfoglalásában.


2015. december 13., vasárnap

Fehérbe öltözés Lengyelországban

2015. december 8-án, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén került sor Borsós Krisztián és László Rezső beöltözésére a lengyel Leśniów-ban. Jelöltjeink ünnepi szentmise keretében öltötték magukra a pálosok fehér ruháját. 


Az ünnepi alkalmon részt vett Csóka János tartományfőnök atya és Balla Barnabás atya is.

Az ünnepségen jelen voltak Krisztián családtagjai, valamint Rezső atya köréből Darvas-Kozma József csíkszeredai plébános atya. A jelöltek a szentmise homíliája után kapták meg a rendi ruhát. János atya és Darvas-Kozma József atya segítette a mieinket a szerzetesi ruha felvételében. Beöltözésekor Krisztián az Albert nevet vette fel, Rezső atya pedig megőrizte eredeti nevét.

Leśniów Mária-kegyhely, a családok zarándok-szentélye. Lengyelország nyugati részén fekszik, Częstochowától kb. háromnegyed órányira, csendes, erdős vidék. 

A Leśniów-i pálos kolostorban működik a rend központi noviciátusa. A pálos jelöltek az egész világról ide jönnek az újoncév eltöltésére. A rendi vezetőség azért döntött a központi noviciátus gondolata mellett, hogy a rend növendékei jobban megismerjék egymást, és közösségben készülhessenek fel a szerzetesi életre, ezáltal is egy családdá váljanak. Ugyanakkor a novíciusképzést vezető pálos atyák személyében a rendi nevelés legjobb lelki–szellemi erői összpontosulnak.

A pálos növendékek mindennapjait az imádság, a munka, a tanulás és a közösségi élet határozza meg. A kolostorhoz tartozó gazdaságban többek között paradicsom-termesztéssel foglalkoznak. 

Rezső atyáról az a mondás járja, hogy minden nap „a paradicsomban van”, mivel ezt a szolgálatot ott ő látja el. 

A novíciusok az imádság és a rendi kötelességeik mellett sokat kirándulnak, közös programokon, pl. biciklitúrán vesznek részt. 

Mindannyiunk számára nagy öröm volt ez az ünnepség, novíciusaink pedig szemlátomást örültek a hazai nyelvnek és hangoknak. 

A szertartás után Rezső atya elmondta: "Nagy öröm számomra, hogy most, az irgalmasság évének megnyitása napján történt a beöltözés. Ez egy új kezdet, új lehetőség számomra, számukra, hogy pálosként mindent megtegyünk a lelkek megmentéséért, hogy az irgalmas Istenhez vezessük őket.
Érdekesnek találom, hogy a Megszentelt Élet Évében hívott el a Jóisten erre a szolgálatra, hogy a pálos közösségbe bekapcsolódjak, a része legyek, tagja legyek.


Második érdekesség, hogy a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, illetve az Irgalmasság Szent Évének megnyitásának napján öltöztem be, miközben Fausztina nővérnek az üzenetét nagyon szeretem és az irgalmasság rózsafüzérnek a végzését is, amelyet többnyire a bűnösök megtéréséért és főként nemzetünkért, népünkért szoktam felajánlani. 


Olvasva az ószövetségi választott népnek a történetét, hogy ha nem a Jóistennel vannak, akkor nem csoda, hogy az van, ami van a nemzetek és a népek között. Úgyhogy ezt az évet, s az életemet is erre szeretném rátenni. Mintegy mottóként mondanám, hogy még egy lelket megmenteni Jézusnak, hogy amit csak lehet, tegyünk meg a népünkért, nemzetünkért. Válasszuk az Istent, s akkor győzelemre juthatunk együtt. Pálosokként is meg magyarokként."

Kovács Adrienne

Forrás: Fehér Barát, 2015. 2. szám/Darvas-Kozma József atya blogja


2015. december 9., szerda

„Szerelmes vagyok az Istenbe” – egy nap a Domonkos-rendi Lúcia nővérrel

Lúcia nővér korán kel és egész nap sokat dolgozik amellett, hogy napi több órát imával tölt. Szereti az életét, a hivatását, megtalálta a helyét a Domonkos-rendben. Végigkísértük egy napját.

 
Hány évesen döntöttél úgy, hogy apáca leszel?
Ha jól emlékszem, 15 éves voltam. 19 évesen léptem be a rendbe, és talán 13-14 lehettem, amikor elkezdtem ezzel a gondolattal komolyan foglalkozni. A családom katolikus, és ez megmutatkozott az értékrendünkben is, de abban az időben nem jártunk rendszeresen templomba sem, vasárnaponként meg ünnepeken igen, de nem nagyon láttam a szüleimet például imádkozni. Imádkozni a nagymamámtól tanultam. Kiskamaszként leginkább a társaság kedvéért mentem el szentmisére, előtte-utána beszélgettem a barátaimmal. Aztán egyszer megéreztem, hogy van ott Valaki. Valaki, aki fontos nekem, és én is fontos vagyok neki.

Nagyon furcsa érzés volt, eleinte nem is tudtam mire vélni, mert valahogy azt hittem, az Isten valahol távol van, és nem érdekli, hogy velem mi van. És akkor azt mondtam magamnak, hogy járjunk a dolog végére. Elkezdtem gyakrabban járni misére, és egyre jobban éreztem ott Isten szeretetét és jelenlétét. Nehéz ezt elmagyarázni, egyre valóságosabb lett számomra az Isten. Úgy beszélgettem vele, mint a barátaimmal. Feltétlen szeretetet éreztem a részéről, úgy fogadott el és szeretett, ahogy vagyok. Nagyon szíven ütött ez az érzés, mert úgy éreztem, hogy nem érdemeltem ki ezt a szeretet, és hogy nem is lehet kiérdemelni. Aztán elkezdett „udvarolni” nekem. Bármit kértem, megadta nekem.

Ezen ne anyagi dolgokat érts, hanem apró kedvességeket, például hogy hirtelen elkezdett zuhogni az eső, bementem a templomba, és azt kértem, bárcsak kisütne a nap, és mire kimentem, ragyogó napsütés fogadott. Apróságok, amelyekre más talán azt mondaná, véletlen, de én tudtam, hogy Isten szeretetének jelei. Levett a lábamról a szeretete, és rájöttem: szerelmes vagyok az Istenbe, és nincs az a fiú, akinek a kedvéért le tudnék mondani erről. És akkor azt gondoltam, hogy mivel ő mindent ad, az a legtermészetesebb válasz, ha én is mindent odaadok az Istennek, és ez a szerzetesség. Nem azért lettem szerzetes, mert nem láttam elég szépnek a családi életet: az én szüleim rendkívüli módon szerették egymást, és amíg az Istent meg nem ismertem, én is erre vágytam. Az Ő szeretetében azonban valami még szebbet, még jobbat, még kívánatosabbat találtam.

Mit szóltak a szüleid a döntésedhez?
Először nem vették komolyan, csak legyintettek, hogy majd elfelejtem, aztán furcsállották, hogy sokat járok templomba. Egy idő után viccelődtek, és azt mondták, túl makacs és szókimondó vagyok ahhoz, hogy jó apáca váljék belőlem... Amikor komollyá vált a dolog, édesapám nem szólt hozzám néhány hétig, annyira bántotta a döntésem. Azt szerette volna, ha a közelében maradok, mint a bátyám is a családjával, mert nagyon szoros volt a kapcsolatunk és nagyon szerettük egymást. Sose felejtem el, hogy amikor elutaztam, kikísért a buszhoz, és könnyek gördültek le az arcán. Sose láttam őt sírni, előtte sem, azután sem. Az volt talán az elköltözésem legnehezebb pillanata. Amikor egy év múlva eljöttek a beöltözésemre, és látták rajtam, hogy nagyon boldog vagyok, és élettel teli a közösség, ahol élek, akkor megnyugodtak mindketten.

Milyen gyakran találkoztok?
Évente egyszer vagy kétszer szoktam hazamenni, mert Erdélyben lakik a családom, és majdnem egy nap az út. Édesapám néhány éve meghalt, édesanyámhoz minden nyáron hazamegyek két hétre. Minden héten beszélünk telefonon, és nincs teljesen egyedül, mert a bátyám sokat látogatja.

Vannak barátaid, akikkel tartod a kapcsolatot?
Természetesen, régiek is, újak is. A régiek közül csak az igazán mély barátságok maradtak meg. Ők nem furcsállották, hogy szerzetes lettem, nagyon természetesen fogadták. Velük is találkozom időnként, Facebookon többekkel tartjuk a kapcsolatot.

Mindig habitusban jársz az utcán? Megbámulnak a ruhád miatt?
Akkor vagyok habitusban és fátyolban, ha Domonkos-nővérként megyek valahová. (A fejünkön egyébként nem fityula van, hanem fátyol, ezt csak azért mondom, mert sokan nem tudják.) Időnként civilben is járunk, pl. így takarítok itthon, vagy abban megyek futni is, vagy ha üzletbe kell mennem. Kirándulni és sportolni, pl. pingpongozni is civilben szoktunk, van pingpongasztalunk, sokat nevetünk közben. Régebben gyakoribb volt, hogy valaki megbámult a habitus (szerzetesi ruha) miatt, de most már egyre kevésbé. Engem nem igazán zavar, nem is nagyon veszem észre. Érdekes és megható tapasztalat számomra, hogy nem rám reagálnak az emberek, ha meglátnak, hanem az Istenre: van, aki odajön imát kérni a beteg férjéért, van, aki áldást kér, van, aki elmondja, hogy ő is hisz Istenben, van, aki Istenről kérdez, van, aki az Istent szidja… – nem nekem szól mindez, hanem az Istennek, akihez tartozom.

Ki vágja a hajatokat? Fodrászhoz jártok?
Van több ügyes testvérünk itt a rendházban, akik hajat szoktak vágni. Ez is egy jó alkalom a baráti beszélgetésre, tapasztalatcserére, én pedig kifejezetten szeretem azt, ahogyan az én „házi fodrászom” vágja a hajamat. Én is szoktam egy-két nővérnek, eddig még meg voltak elégedve az eredménnyel. Nálunk ez a családban is hagyomány volt, anyukám volt a házi fodrász, a sógornőmnek pedig ez a szakmája is, sokat tanultam én is tőle.

Ruhát, cipőt hogyan vásároltok? Élelmiszert?
Lehet, hogy ez kicsit furcsa lesz, de nekem nagyon természetes. Nem szokott nálam pénz lenni. A fizetésemet nem kézhez kapom, hanem mindannyiunk fizetése, nyugdíja a közös számlára megy, abból gazdálkodunk. Nincs zsebpénzünk sem, így nem rendelkezünk pénz fölött. Ez az egyik módja annak, ahogyan a szegénységi fogadalmunkat megéljük. Ha mégis kell egy meleg cipő mondjuk, mert a régi tönkrement, akkor kérek az elöljárótól engedélyt és pénzt, és veszek egy másikat, vagy kabátot, vagy bármit, természetesen figyelve arra, hogy egyszerű legyen és ne túl drága. Az élelmiszert, tisztítószert és hasonlókat nagy mennyiségben vesszük, hiszen 20 nővér él a közösségben. Egyszerűen étkezünk és élünk, de mindenünk megvan, ami igazán szükséges. Nincsenek különleges igényeink sem az étkezésben, sem az öltözködésben, sem az életvitelben. A feladatok megoszlanak a közösségben, így nem egy embernek kell mindenre figyelnie, hanem mindenki részt vállal a felelősségből is. A gazdasági felelős és az elöljáró az, akinek gondja van arra, hogy mindenre jusson elég pénz, és a számlák is ki legyenek fizetve. Ezek a feladatok, akár a „szerepkörök” is változnak, hiszen az elöljárókat három- vagy hatévente választjuk, és bárkivel előfordulhat, hogy legközelebb az ő vállára kerül ez a felelősség. Hihetetlen szabadságot ad az, hogy így élünk.

Van hobbid?
Szeretek fotózni, elkapni a rendkívüli vagy hétköznapi szép pillanatokat a természetben, emberek arcán, részletekben. Mostanában újra felfedeztem, hogy szeretek kötni is, most éppen több testvéremnek készül sál vagy sapka karácsonyra. Nagyon szeretek olvasni is, de ritkán jut rá időm, mert sok a munkám, és ha könyv kerül a kezembe, az is inkább filozófiai jellegű. Gyerekkorom óta sok szépirodalmi alkotást olvastam, otthon is nagy könyvtárunk volt, én pedig meglehetősen könyvmoly voltam. Sok kedvencem van, nehéz lenne választani. Angol szakosként sok mindent eredetiben olvastam, akkoriban fedeztem fel James Joyce, Flannery O’Connor, Tolkien és C. S. Lewis írásait is, akik nagyon különböző stílusúak, de nagyon megkedveltem őket. A szobám is úgy néz ki, mint egy könyvtár, főleg a sok filozófiakönyv miatt, de azt nem tudom megmutatni. Az már a clausura része, vagyis az a terület, ahová idegenek nem jöhetnek. Ilyen nővéreknek fenntartott terület az ebédlő is, vagy lent a gépterem, azt most engedéllyel tudtam megmutatni nektek. Mivel nekem a számítógép a munkaeszközöm, ezért a szobámban az is van, de ez nem szokványos. Kérdezted a tévét is, van ugyan a házban, de nem szoktuk nézni. Ha pihenni, rekreálódni szeretnénk, inkább játszani szoktunk, főleg olyan játékokat, amiben mindannyian részt tudunk venni. Természetesen vannak kedvencek: minél több nevetés fakad belőle, annál jobban kedveljük, és ebben nincs különbség idősebbek és fiatalabbak között.

Említetted, hogy sok a munkád. Mivel foglalkozol a tanítás mellett?
Három fontos szolgálatom van: a tanítás, a hivatásgondozás, és szeptembertől én vagyok a fenntartásunkban levő Szent Domonkos Egyetemi Kollégium vezetője is. Emellett adódnak egyéb feladatok is, most például két lelkiségi könyvet fordítok angolról magyarra. A három szolgálat közül talán a hivatásgondozás egy kis magyarázatra szorul: azokkal a fiatalokkal foglalkozom, akik a szerzetesség iránt érdeklődnek, a hivatásukat keresik. Addig kísérek valakit, amíg döntést nem hoz – van, aki közülük belép hozzánk, van, akinek másfelé visz tovább az útja.

Előfordul, hogy valaki kilép a rendből? Megteheti ezt?
Igen, előfordul, de nem azért, amiért általában gondolják. Legtöbbször nem azért lépnek ki, vagy nem tesznek örök fogadalmat, mert beleszeretnek egy férfiba. Sokkal inkább az istenkapcsolatra vezethető ez vissza. Ha valakit Isten nem ide hív, nem tud itt kibontakozni. De az is lehet, hogy valami miatt az élete középpontjából kikerül az Isten, és akár átveszi valami a helyét, akár nem, ez az életforma kezdi értelmét veszíteni a számára. Ez a házasságban is hasonlóképpen van: ha nem szánok minőségi időt a házastársamra, eltávolodunk egymástól. Akármi is idézi elő, előbb-utóbb meglátszik, hogy nem érzik jól magukat a rendben, nem boldogok itt, nem tudnak beilleszkedni. Vagy van olyan is, hogy ő maga nem akar elmenni, de mi mégis úgy döntünk, hogy nem való közénk, és jobb, ha elmegy. Lehet, hogy egy másik rendben megtalálja a helyét, lehet, hogy a világban találja meg, és férjhez megy. Ezt úgy tudom elmondani, hogy aki itt a helyén van, az kivirágzik, mint egy növény, ami jó földbe került. Mivel hét év kell ahhoz, hogy valaki örök fogadalmat tegyen, ennyi idő alatt azért ez ki szokott derülni.

Hogyan kaptad a rendi nevedet?
Ez kettős dolog, mert javasolhattam is, hogy mit szeretnék, de az általános elöljáró dönt erről, és nem mindig azt a nevet kapja a nővér, amelyiket szeretné. Nekem szerencsém volt, én a Lúcia nevet választottam, de azt is kaptam volna, bármit kérek. Hogy miért épp ez? Számomra az Isten a ragyogó szépségű élet és fény volt, és szerettem volna, ha Isten valahogyan benne van a nevemben, ezzel is kifejezve, hogy innentől egészen az övé vagyok. A lux jelentése fény, ezért választottam a Lúciát (fényes, ragyogó a jelentése), és nagyon szeretem a nevemet.

Huszonegy éve élsz a rendben. Nehéz volt megszokni az itteni életet?
Tizenkilenc éves koromban léptem be, akkor még nagyon fiatal voltam, nem voltak rögzült szokásaim, életvitelem. Nem volt nehéz megszoknom az itteni életet, mert nagyon vágytam az Istennek élni, és semmit sem éreztem igazán nehéznek. Sok mindenben hasonlít ez egy családhoz, hiszen mindenkinek megvan a maga feladata, be van osztva a mosogatás, a főzés, a bevásárlás, a takarítás. Mindig együtt eszünk, ez alól csak a reggeli a kivétel, mert akkor sietünk, indulunk dolgozni, és olyankor nem beszélgetünk, azt csendben költjük el. Aki otthon van, délben együtt ebédel, ami alatt részben felolvasás van a Szentek életéből, részben beszélgetünk egymással. És este, amikor mindenki hazaért már, és együtt leülünk vacsorázni, beszélgetünk, elmondjuk, hogy kivel mi történt.

Hetente egy este rekreáció van, amikor együtt játszunk, nevetünk, a fiatal nővérek nagyon kreatívak, és könnyű vidám hangulatot teremteni. Természetesen alkalmazkodnunk is kell egymáshoz, ahogyan egy családban is. Mindenkinek vannak nehéz napjai, de szerethető tulajdonságai is. Mégis, egészen más ez, mint egy család. Mi nem egymást választottuk, amikor beléptünk a közösségbe, inkább azt mondanám, az Isten választott és gyűjtött egybe minket. Mi nem egy életre tartozunk egyetlen házhoz, az elöljáró bármikor áthelyezhet minket egy másik rendházba, ha ott nagyobb szükség van ránk, ezért fontos megőrizni azt a lelki szabadságot, amivel bármikor indulni tudunk.

Mennyi időt töltesz imádkozással?
Hajnalban, öt ötvenkor van az első ima itt a rendházban, aztán fél hétre közösen átmegyünk a templomba. A mise után reggeli, aztán mindenki elmegy egy órára magában imádkozni, így indul a nap. Napközben mindenki végzi a maga feladatát, aki otthon van, a közösségben, délben összegyűlik a napközi imaórára. Este közös, csendes szentségimádás van, közös Vesperás és Kompletórium (esti imaórák). Átlagosan körülbelül 4-5 óra ima van egy napban.

Van barátnőd itt a rendben?
Én ezt nem így fogalmaznám meg, de vannak nővéreim, akik közel állnak hozzám, van, akinek a mondatait is be tudom fejezni, mert már hosszú évek óta ismerjük egymást és sok mindent átéltünk együtt, sok mindenen átsegítettük egymást. Ez bizonyos szempontból a többi testvéremre is igaz. Szoktam néha azt mondani, hogy visszatekintve azt látom, jobbá szerettek engem a közösségben, kihozták belőlem a legjobbat. Van egy nővérem az „ikreim” közül, akikkel egyszerre léptünk be a közösségbe, együtt tettünk fogadalmat.

Az első főiskolás éveken együtt küzdöttük át magunkat, sokat beszélgettünk az imádságainkról és istenélményeinkről, és mély barátság szövődött közöttünk. Ő a legközelebbi testvérem a sok közül. A testvéri közösségi élet számunkra, domonkosok számára nagyon fontos, életünk egyik alappillérét képezi az imádság, a prédikáció, a stúdium és az engesztelés mellett. Van havonta két úgynevezett „csendes nap” is, amikor elcsendesedünk, az egész napot egyedül az Istennel töltjük, ilyenkor sétálok, elmélkedek, imádkozom, nincs más feladatom. Ez nagyon jót tesz, olyankor pihenek igazán, és hosszabban tudom megbeszélni az Úrral a hétköznapi örömeimet és nehézségeimet.

Ha szeretnék egy kicsit csöndben pihenni, akkor bejöhetek, itt alhatok nálatok?
Igen, van lehetőség arra, hogy valaki eljöjjön elcsendesedni egy-két napra. Bekapcsolódhat a mi imánkba is, vagy visszavonulhat imádkozni, elmélkedni, pihenni. A perjelnővel kell előtte egyeztetni, hogy legyen szabad vendégszoba. Talán kevesen tudják, hogy több szerzetesi közösségben van erre lehetőség, így nálunk is.

Tisztában vagytok a hírekkel? Beszélgettek erről?
Természetesen. A menekültkérdésről és a terrorizmusról többször is beszéltünk, arról is, hogy mi az, amit az emberség, a szolidaritás és az evangélium jegyében tehetünk. Mindkét kérdés nagyon elszomorít és együttérzésre indít, vannak rendtestvéreink Irakban, akik a menekülttáborokban próbálják élhetőbbé tenni az életet, és épp iskolát nyitottak a gyerekek számára, értük személyesen is aggódom. Komplex problémák ezek, és minket is foglalkoztatnak, imádkozunk a menekültekért, a békéért, a szolidaritás, segítőkészség és bölcsesség ajándékáért Európa számára.

Neked filozófiából doktorátusod van, mellette angol nyelvtanári és fordítói diplomád. Megszokott, hogy ennyire tanult apácák élnek a rendben?
Nálunk, domonkosoknál fontos a képzettség. Főként azért, mert prédikáló rend vagyunk, és jobban át tudjuk adni az igazságot, amire az életünket is rátettük, ha tanultak vagyunk. Hiszen ez a feladatunk. A rend vezetői mindenkinek igyekeznek a lehető legkomolyabb képzést biztosítani, és igen, legtöbbünk diplomás. A prédikációt leginkább a tanításban éljük meg (de nem csak kizárólag ebben), így vannak közöttünk nemcsak hittanárok, hitoktatók, hanem fizika, kémia, matematika, történelem és egyéb szakos tanárok, de ugyanígy van pszichiáter és közgazdász is.

Persze, az önmagában semmit sem jelent, hogy valakinek hány oklevele van, ezzel nem kell és nem is szoktunk dicsekedni, ez csupán eszköz ahhoz, hogy hitelesen és hatékonyan hirdethessük Isten igéjét.

Én magam filozófiát tanítok a Sapientia Hittudományi Főiskolán, rajtam kívül még négy nővér tanít ott különféle teológiai vagy etikai tárgyakat. Ma egy szemináriumom meg egy tanszéki megbeszélésem lesz, délután pedig egy metafizika-előadásom.

Nagyon szeretek tanítani, számomra ez lehetőség, hogy a gondolkodás szenvedélyét felszítsam a fiatalokban – és ha odajön egy hallgatóm, hogy szeretné a filozófiát komolyabban tanulni, akkor örömmel segítek neki.

Annak is nagyon örülök, amikor egy volt tanítványom évek múlva ír, hogy most értette meg mindannak a fontosságát, amit metafizika-órán a lételméletről vagy a jóról, igazságról tanultunk, vagy milyen jól fel tudta használni mindazt, amiről tanult. Ennek nagyon örülök, ezért érdemes tanítani.

Hány nyelven beszélsz?
Magyarul, románul, angolul, németül, franciául, olaszul. Olaszul azért, mert a filozófiát Rómában hallgattam, és olaszul írtam a disszertációmat is, közel kilenc évig éltem ott, nem lehetett nem megtanulni. A Gregoriana pápai egyetemnek, ahol tanultam, hat hivatalos nyelve van: latin, olasz, angol, német, francia, spanyol, és ezeken mind meg kellett tanulni olvasni ahhoz, hogy valóban értelmes kutatómunkát lehessen végezni, és a szakirodalmat fel lehessen dolgozni.

A világi életből két nagyon fontos dolog nem adatik meg neked: a gyerek és a férj. Nem szoktál erre gondolni?
Beszéltünk már arról, hogy Isten szeretete mennyire intenzív és magával ragadó. Szokták mondani azt is, hogy a szerzetesnőnek Jézus a jegyese. Valóban, ez egy jegyesi szeretetkapcsolathoz hasonlít a leginkább. Folyamatosan dolgozom azon, hogy a kapcsolatunk ennyire mély maradjon, hogy Krisztus maradjon az életem középpontjában, épp úgy, ahogyan egy házasságon is dolgozni kell, hogy ne üresedjen ki. Tehát a szerelem jelen van az életemben, ha nem is pont úgy, mint a világi férfi-női kapcsolatban.

Ami a gyerekeket illeti, szerintem a női mivolthoz szorosan hozzátartozik a termékenység, a gondoskodás. Mielőtt beléptem a rendbe, a bátyám kisfiát én is neveltem, mivel a szüleinek dolgozni kellett, sok időt töltött velem, nagyon közel álltunk egymáshoz. Hároméves volt, amikor beléptem a rendbe, és sokáig ő hiányzott legjobban. Azóta is közel állunk egymáshoz, bár már elvégzett egy egyetemet, és kezd a saját lábára állni.

Attól még, hogy szerzetes vagyok, nem szűntem meg nőnek lenni, és az sem vált lehetetlenné számomra, hogy az életem termékeny legyen: másoknak segíteni, őket egy jobb és mélyebb istenkapcsolatra segíteni, békét vinni az életükbe, tanítani, nevelni, a rám bízottaknak gondját viselni.

Sokat mosolyogsz és elégedettnek látszol. Ritkán találkozom ennyire kiegyensúlyozott emberrel...
A helyemen vagyok, szeretem az életem, az Istennek élhetek egy olyan közösségben, ahol mindenki érte él és dolgozik – megtaláltam azt a földet, ami a legjobb táptalaj nekem. Ha újrakezdhetném, ugyanezt választanám.

Forrás: Nlcafé - http://www.nlcafe.hu/foto/20151202/apaca-hit/