2015. december 13., vasárnap

Fehérbe öltözés Lengyelországban

2015. december 8-án, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén került sor Borsós Krisztián és László Rezső beöltözésére a lengyel Leśniów-ban. Jelöltjeink ünnepi szentmise keretében öltötték magukra a pálosok fehér ruháját. 


Az ünnepi alkalmon részt vett Csóka János tartományfőnök atya és Balla Barnabás atya is.

Az ünnepségen jelen voltak Krisztián családtagjai, valamint Rezső atya köréből Darvas-Kozma József csíkszeredai plébános atya. A jelöltek a szentmise homíliája után kapták meg a rendi ruhát. János atya és Darvas-Kozma József atya segítette a mieinket a szerzetesi ruha felvételében. Beöltözésekor Krisztián az Albert nevet vette fel, Rezső atya pedig megőrizte eredeti nevét.

Leśniów Mária-kegyhely, a családok zarándok-szentélye. Lengyelország nyugati részén fekszik, Częstochowától kb. háromnegyed órányira, csendes, erdős vidék. 

A Leśniów-i pálos kolostorban működik a rend központi noviciátusa. A pálos jelöltek az egész világról ide jönnek az újoncév eltöltésére. A rendi vezetőség azért döntött a központi noviciátus gondolata mellett, hogy a rend növendékei jobban megismerjék egymást, és közösségben készülhessenek fel a szerzetesi életre, ezáltal is egy családdá váljanak. Ugyanakkor a novíciusképzést vezető pálos atyák személyében a rendi nevelés legjobb lelki–szellemi erői összpontosulnak.

A pálos növendékek mindennapjait az imádság, a munka, a tanulás és a közösségi élet határozza meg. A kolostorhoz tartozó gazdaságban többek között paradicsom-termesztéssel foglalkoznak. 

Rezső atyáról az a mondás járja, hogy minden nap „a paradicsomban van”, mivel ezt a szolgálatot ott ő látja el. 

A novíciusok az imádság és a rendi kötelességeik mellett sokat kirándulnak, közös programokon, pl. biciklitúrán vesznek részt. 

Mindannyiunk számára nagy öröm volt ez az ünnepség, novíciusaink pedig szemlátomást örültek a hazai nyelvnek és hangoknak. 

A szertartás után Rezső atya elmondta: "Nagy öröm számomra, hogy most, az irgalmasság évének megnyitása napján történt a beöltözés. Ez egy új kezdet, új lehetőség számomra, számukra, hogy pálosként mindent megtegyünk a lelkek megmentéséért, hogy az irgalmas Istenhez vezessük őket.
Érdekesnek találom, hogy a Megszentelt Élet Évében hívott el a Jóisten erre a szolgálatra, hogy a pálos közösségbe bekapcsolódjak, a része legyek, tagja legyek.


Második érdekesség, hogy a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, illetve az Irgalmasság Szent Évének megnyitásának napján öltöztem be, miközben Fausztina nővérnek az üzenetét nagyon szeretem és az irgalmasság rózsafüzérnek a végzését is, amelyet többnyire a bűnösök megtéréséért és főként nemzetünkért, népünkért szoktam felajánlani. 


Olvasva az ószövetségi választott népnek a történetét, hogy ha nem a Jóistennel vannak, akkor nem csoda, hogy az van, ami van a nemzetek és a népek között. Úgyhogy ezt az évet, s az életemet is erre szeretném rátenni. Mintegy mottóként mondanám, hogy még egy lelket megmenteni Jézusnak, hogy amit csak lehet, tegyünk meg a népünkért, nemzetünkért. Válasszuk az Istent, s akkor győzelemre juthatunk együtt. Pálosokként is meg magyarokként."

Kovács Adrienne

Forrás: Fehér Barát, 2015. 2. szám/Darvas-Kozma József atya blogja


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése