2019. április 27., szombat

Pappá szentelték Balla János piarista szerzetest

2019. április 27-én szombaton, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pappá szentelte Balla János piarista szerzetest a budapesti Piarista Kápolnában. A fiatal szerzetest rendtársai, családtagjai és közeli barátainak szeretetteljes körében ünnepelte a magyar piarista közösség.


A szentmise elején Szilvásy László tartományfőnök köszöntötte a bíborost a piarista nagycsalád tagjaként, régi visszatérő vendégként, aki öregdiákként és piarista konfráterként is kötődik a rendhez.

A szertartás során Labancz Zsolt tartományi asszisztens felolvasta Pedro Aguado generális atya Balla Jánosnak címzett személyes üzenetét, melyet az alábbiakban közlünk:

"Kedves és Szeretett János!

Mexikóból írok Neked, ahol éppen a tartományi káptalan munkáját segítem.

Innen, e távoli földről akarok csatlakozni Hozzád a papszentelésed miatti örömödben és Istennek szóló hálaadásodban. Azt kívánom Neked, hogy éld szolgálatodat odaadással, alázattal, nagylelkűséggel, Kalazancius stílusában. Piarista papságunkat intenzitással, a diákok, a fiatalok között éljük meg, a lelkipásztorkodásban, az életben, amely ott növekszik mindegyik iskolánkban. Azt kérem Istentől, hogy legyél JÓ HÍR a fiatalok számára, akiket Isten az utad során hozzád küld.

Sok örömöt és áldást kívánok.

Nagy ölelést küldök, és kérem Tőled papi áldásodat.

P. Pedro Aguado"

Balla János (az Úr feltámadásáról nevezett) 1992. január 3-án született Szolnokon. A kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, 2011. augusztus 23-án lépett a rendbe. 2011-2015 között a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán teológiát tanult, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója lett angol-történelem szakon a 2015/2016-os tanévtől. Örökfogadalmat 2018. augusztus 18-án tett, diakónussá 2018. október 6-án Várszegi Asztrik püspök szentelte a budapesti Piarista Kápolnában.

Az Úr áldása és kegyelme kísérje János testvérünket piarista hivatásának teljes kibontakoztatása útján!

Szathmáry Melinda

Forrás: Piaristák








2019. április 26., péntek

Boldog Czartoryski Ágoston szalézi szerzetespap élete


August Czartoryski  lengyel herceg volt, akinek ereiben királyi vér csörgedezett, mégis szegény szalézi szerzetes akart lenni, és az is lett, édesapja ellenszegülése ellenére. Papi élete alig egy évig tartott, amit Alassióban, egy a fiúk játszóterére néző szobában töltött.


August Czartoryski 1858. augusztus 2-án született Párizsban, Európa egyik legszebb és legnagyobb városában. A száműzött lengyel Czartoryski hercegi család sarja volt, gazdag arisztokrata, akit előkelő neve ellenérre mindenki csak Guciónak hívott. Apja, Władysław herceg, anyja Maria Amparo hercegnő, a spanyol királynő lánya volt, a kis herceget a spanyol királyi pár tartotta a keresztvíz alá.

Hat éves korában elvesztette édesanyját, aki tüdőbajban halt meg, átörökítve a kórt fiára is. Az ifjú herceg 10-17 éves koráig Párizsban és Krakkóban tanult. Fiatal élete állandó zarándoklattá vált egyik gyógyüdülőtől a másikig, keresve az éghajlatot, amely jótékony a betegségére. A társasági élet és a világ hiúságai nem vonzották.  A küzdelem a betegséggel és a szenvedés által egyre közelebb került Istenhez és fokozatosan érlelődött benne a vágy az Istennek szentelt élet iránt.

A fiatal herceg tanárai között volt Joseph Kalinowski, aki szintén ebben az időben fedezte fel szerzetesi hivatását, és aki nem csak tudását, de tapasztalatait és hitét is megosztotta növendékével. Kalinowski később Rafael néven  kármelita szerzetes lett (II. János Pál avatta szentté).

Gucio édesapja fiát diplomata pályára szánta, de ő erős késztetést érzett arra, hogy teljesen Istennek szentelje magát. Életében döntő fordulópontot jelentett találkozása Bosco Jánossal, akit 1883-ban fényes fogadtatásban részesítettek Párizsban. A fiatal herceget annyira lenyűgözte a „csibészek papja”, hogy a találkozás után elhatározta, hogy Don Boscóval fog dolgozni, szalézi lesz, és a szegényeket fogja szolgálni. Apja és a család ellenezte az elhatározását, hiszen ő volt a legidősebb fiú, a családi vagyon örököse, és a házasság lehetőségét latolgatták.

Az ifjú herceg azonban újra és újra elutazott Torinóba, hogy Don Boscóval találkozzon. A szent hosszú lelkigyakorlatokat tartott és tanácsokat adott neki. Don Bosco óvatos volt és vonakodott felvenni a nem szokványos jelöltet rendjébe, hiszen ismerte a család problémáit és elképzeléseit is.  Azt mondták neki, hogy beteges, nem alkalmas, gazdag és elkényeztetett, és hogy az ötlet, hogy belépjen a rendbe csak a fantázia szüleménye, amit gyorsan fel fog adni.

Azonban a herceg nem másította meg döntését, és elment egészen XIII. Leo pápához hogy a támogatását kérje. Mindenki meglepetésére a pápa támogatta a fiatal arisztokrata elhatározását és ezt mondta neki: „Menj, és mondd meg Don Boscónak, hogy a pápa akarata, hogy fogadjon be a szaléziak közé!” A pápa eloszlatta Don Bosco kételyeit, aki1887. június 17-én felvette a herceget a szalézi rendbe.

August Czartoryski ekkor 29 éves volt és ő lett a legszerényebb novícius. Számos szokást kellett levetkőznie, hogy beilleszkedjen a közösségi életbe, megszokja a feszes időbeosztást, az egyszerű étkezést és egyéb körülményeket, de még noviciusmestere, Giulio Barberis is csodálta az arisztokrata növendék alázatát. Soha egyetlen szóval sem kérkedett nemesi származásával, és ha valaki más vetette fel, általában azt válaszolta, hogy az ember igazi nemességét nem a származása, hanem a lelki nemessége határozza meg.

Don Bosco két hónappal a halála előtt, 1887. november 24-én adta át neki a reverendát, ezekkel a szavakkal: „Bátorság, hercegem. Ma csodálatos győzelmet arattunk, de nagy örömmel azt is el kell mondanom, eljön a nap, amikor pappá szentelik, és Isten akaratából sok jót tesz a hazájáért.”

Egy évvel később August Czartoryski lemondott az elsőszülöttet megillető családi jogairól, és az őt megillető vagyon egy részét a rendnek adományozta. 1888. október 2-án letette a szerzetesi fogadalmat. Családja eleinte megpróbálta rábeszélni, hogy változtassa meg döntését, ő azonban azt válaszolta, hogy szalézi marad élete végéig és köszöni az Úrnak, hogy megismerhette a szalézi rendet.

Elkezdte filozófiai tanulmányait, de nemsokára megbetegedett. Andea Beltrami viselte gondját, akivel mély lelki barátság fűzte össze. Időközben Don Rua megengedte neki, hogy folytassa a teológiát és felvette a kisebb rendeket. Pappá szentelésén 1892. április 2-án San Remóban családja nem volt jelen: mindent megkíséreltek, hogy rávegyék, hagyja el a rendet.

August Czartoryski papi élete alig egy évig tartott, amit az olasz Riviérához tartozó Alassióban, az oratórium játszóterére néző szobában töltött, ahol a fiúk játszottak. Az imádság embere volt. Betegsége ellenére rendi kötelességeit hűségesen, példamutató odaadással teljesítette. Rendtársai számára az alázat és a szeretet példaképe volt. Halála előtt találkozott apjával, és az ő jelenlétében szentmisét mondott hazájukért.

1893. április 8-án, húsvéthétfőn hunyt el Alassióban, 35 éves korában. „Milyen csodálatos húsvét!” – ezek voltak utolsó szavai.

Földi maradványai jelenleg Przemysłben (Lengyelországban) nyugszanak.
II. János Pál pápa avatta boldoggá  2004. április 25-én.

Érdekes találkozás volt Don Bosco és a fiatal herceg találkozása. Don Bosco paraszti származású, vidám ember volt, aki szegénységben nőtt föl, és aki egy rozoga házban számtalan szegény fiú gondját viselte, a herceg pedig gazdag, művelt és csendes. Két ellentét, mégis ugyanazt akarták: jót tenni az elhagyatott fiúk javára.

Néha úgy tűnik, hogy lehetetlen megvalósítani azt, amit az ember el szeretne érni. Sokan mutatnak más és más módokat, számos vonzónak látszó lehetőséget, hogy hírnevet vagy pénzt szerezzünk. De ha nem követjük a szívünk szavát, akkor sosem lesz béke a lelkünkben. Vajon van-e elég bátorságunk ahhoz, hogy egy belső hang hatására megváltoztassuk az egész addigi életünket? Szembe tudunk-e szállni a világgal, hátat fordítani, és elindulni azon az úton, ami sok áldozatot kíván tőlünk, ugyanakkor az igazi boldogságot jelenti számunkra?

„Bátorság! Ne féljetek!...”

Forrás: Szaléziak




2019. április 24., szerda

Útkereső hétvége a Vianney Testvéreknél

Mire vagyok teremtve?

Férfinak lenni!

De hogyan?

Hát én immár mit/Kit válasszak?



Időpont:

2019. május 10 – 12.

Kinek szól:

16-35 éves fiúknak/férfiaknak

Helyszín:

Vianney Testvérek
Fília Vendégház
Pócspetri
Iskola utca 21.

Jelentkezési határidő:

2019. május 10.

Jelentkezés emailben:
Szenes István atya testverek@keti.hu

Honlap:
www.keti.hu 



Forrás: Vianney Testvérek

2019. április 21., vasárnap

Húsvéti üdvözlet


Kedves Hivatáskereső és Megszentelt hivatásban járó Testvérek!

A Feltámadt Krisztus öröme, ereje és békéje járja át szívüket ezen a Szent Ünnepen! Hitük és engedelmességük tanúbizonyságaként elköteleződni és elköteleződésükben megmaradni segítsen Az, Aki az Élet Forrása és minden hivatás kiindulópontja. Kegyelméből táplálkozva Ő adjon életet saját lelkük épülésére, a lelki életben való előrehaladásukhoz és a rájuk bízottak számára minden időben.

Jézus és Mária Szent Szívében szeretettel és imádsággal:

Mária Eszter

2019. április 20., szombat

A szerzetes a lelki vágyódás örömével várja a szent húsvétot

Ezt tanácsolja Szent Benedek a szerzeteseknek a húsvéti bűnbánati időre, hogy a „szent negyven nap” alatt ráhangolódjanak a Pászkára, a Húsvét ünnepére. Ebben a mottóban megkívánja a szerzetestől, azaz a keresztény embertől, hogy valamit hozzátegyen a megszokott mértékhez, valami mást hagyjon el megrögzött szokásaiból.Arról nem rendelkezett, hogy mi legyen ez, hanem az egyénekre bízta, de legyen valami.


Benedek rámutat a növekedés és az elhagyás néhány lehetőségére (például az egyik oldalon az imádságot, a másik oldalon a fecsegést említi), de még fontosabb Szent Benedek számára, hogy a Nagyböjt gyakorlatain keresztül egyrészt Krisztushoz fűződő kapcsolatunk növekedjék (mert egyértelműen ebben található meg a keresztény élet értelme), másrészt, minden más szoruljon háttérbe, ill. egyre inkább csökkenjen, ami egy ilyen kapcsolat kialakulását nehezíti.

Gyakran azoknak a dolgoknak kell szigorúbb mértéket szabnunk, amelyekkel “biztosítjuk” önmagunkat – önfenntartásunkat (étel, ital…) vagy önmagunkat előtérbe helyezzük (a bőbeszédűség, tréfálkozás, stb.). Azzal, hogy ezekből valamit elhagyunk, szabadok, pontosabban egyre szabadabbak leszünk Isten számára. Így kell Nagyböjt végén az Istennel való találkozásnak Isten előtt állnia, aki elé odatarthatom üres, de kitárt, nyitott kezeimet, hogy ő töltse be őket.

Így alakulhat ki bennünk a “lelki vágyódás”.

János apát

(Horváth Dori Tamás OSB fordítása)

Forrás: Győri Bencések


2019. április 13., szombat

Rendben vagyok - Szabolcs atya


Hivatástisztázó lelkigyakorlat lányoknak a Sacré Coeur Nővérekkel

A hivatástisztázó lelkigyakorlat egy olyan személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlat, ahol a lelkigyakorlatozó egy fontos kérdésben szeretne dönteni, vagy legalább közelebb kerülni a döntéshez.

A lelkigyakorlat során segít a csend, az ima és a személyes beszélgetések, hogy rendet teremtsünk életünkben és felismerjük legmélyebb vágyainkat. Mély vágyaink elvezethetnek, hogy felismerjük az Úr hívását.


Kísérők: Heim Kata és Szulyovszky Hajnalka Sacré Coeur nővérek

Időpont: 2019. május 9. 18h - május 12. 15h

Helyszín: 1121 Bp. Mese u. 11. Forrás Lelkiségi Központ

Jelentkezés: hivatasrscj@gmail.com

Forrás: Sacré Coeur Nővérek






2019. április 12., péntek

Mindennapos áldozatvállalás Krisztus szeretetéből táplálkozva

Interjú Bíró László tábori püspökkel

Jézus tanítása így szól: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,12-13). A Magyar Honvédség hivatásos katonái esküjükben vállalják a haza függetlenségének és állampolgárainak védelmét, akár életük árán is. Szolgálatuk hivatás, ami nemcsak nekik, de sokszor családjuk számára is komoly kihívást jelent. Ilyenkor különösen is elkél a lelki segítség. Nagyböjti sorozatunk következő része a tábori lelkészek áldozatvállalásáról, hivatásáról szól. Bíró László tábori püspökkel beszélgettünk.


1994 áprilisában, mintegy huszonöt évvel ezelőtt a katonák lelki igényének szolgálatára alakulhatott meg a HM Tábori Lelkészi Szolgálat. Mik azok a pillanatok, élethelyzetek, amikor nagy segítség a katonák számára a lelkészi szolgálat?

Valóban, megannyiszor a pillanatok körülményeiben adódik a találkozás lehetősége katona és tábori pap között, melyek nagy többségükben még csak nem is a valláshoz vagy a kultuszhoz köthetők. Mégis ezek azok a helyzetek, amelyek a továbblépést elindíthatják. A katonapapok előtt sem ismeretlen a jelenben máshol is jellemző vallási közömbösség, a vallás magánügyként való kezelése vagy az intézményes egyházzal szembeni idegenkedés, ugyanakkor szolgálatunkban nagy előny, hogy a katonalelkészek a munkahelyükön találkoznak naponta a katonákkal. Pasztorációnkban számos preevangelizációs tevékenység van, ezekben nagyban támaszkodhatunk a Magyar Honvédség alapvető etikai értékeire: áldozatkészség, állhatatosság, bátorság, becsület, fegyelmezettség, hazaszeretet, hűség, lelkiismeretesség, őszinteség, pontosság. Céljaink nem különböznek az egyház egyetemes küldetésétől, de feladatainkat a sajátos körülményekből adódóan számos esetben más módon végezzük a súlypontok és a befogadó közösség eltérő adottságai és körülményei miatt. A tábori papoknak ugyanúgy késznek kell lenniük a „katonás” és elfogadható világnézeti válaszok megadására, mint a hit fölajánlására. Például ennek keretében kerül sor papjaink etikai, katonai értéktani előadásaira az alakulatoknál, de itt kell megemlítenem a Katonai Ordinariátus honlapját és Facebook-oldalát, vagy azokat a kiadványokat - többféle imakönyv, DVD, tanulmánykötet, ismeretterjesztő könyv a katonapapságról - amiket a katonák számára jelentettünk meg.

Amikor a magyar honvédek egy-egy nagyobb külföldi misszióban vesznek részt, hogyan tud segíteni nekik a tábori lelkész? Például egy afganisztáni, vagy egy koszovói kiküldetés esetén a pap is velük tart?

Katonapapjaink 1995-től vesznek részt azokban a külszolgálatokban, ahol a magyar katonák nagyobb létszámban vannak jelen a béketeremtő vagy békemegtartó műveletekben. Ez az egyik legsajátosabb és legintenzívebb szolgálatunk, melyet a protestáns tábori lelkészekkel együtt, általában hat hónapos váltásban látunk el. Papjaink többsége 4-5 ilyen szolgálaton volt már. A külszolgálatokban a tábori papok egyik legfontosabb feladata a kultusz szolgálatán túl, hogy etikai és erkölcsi támaszai legyenek az egyes katonáknak, megtalálva az egyensúlyt a különféle egyházi és katonai feladatok, az egyéni és közösséget érintő szükségletek között. Mindez a mindennapok szerves együttműködésében nyilvánul meg, a folyamatos „jelen-lét” pedig kellő lehetőséget ad a katonapapok megszólíthatóságának és megszólalásának, a bizalom és a párbeszéd légköre legkülönbözőbb formái kialakításának.

Tábori lelkészként nagyon sok fájdalmat, kritikus helyzetet is látnak. Sokszor hallani, hogy a katonák egy-egy bevetés során bizony nemcsak fizikai sérüléseket szenvednek el, hanem lelkileg is komoly traumákat élhetnek át. Ilyen helyzetben hogyan, miből merítve tud segítséget nyújtani a tábori lelkész?

Ahogy az imént is említettem, számos olyan helyzet van a katonai világban, amikor a tragikus körülmények valóságával állunk szemben. Sokszor a hit sem ad minden esetben teljes és megnyugtató megoldást ezekben a helyzetekben, inkább kiutakat felkínáló válaszok születhetnek meg, melyek később válnak eligazító támasszá. Drámai helyzetekben az emberi, vigasztaló, erősítő szavakon túl, az egyház évezredes fohászai és imádságai sokkal erőteljesebben hatnak minden más tevékenységnél. A külszolgálatokban vagy a szolgálati tevékenység más körülményeiben tragikus körülmények között elhunyt katonákért bemutatott engesztelő szentmisék az erőt adó vigasztalás kifejező példái tudnak lenni.

Csak hívő honvédek kérik a tábori lelkész segítségét, vagy a nem hívők is?

Számtalanszor adódik olyan helyzet, amikor a katonai világban a lét egy másik dimenziójának megnyitására van lehetőség. A drámai és tragikus körülmények valóságával a vallásos és a nemhívő katona egyaránt szembesül. Ezekben a helyzetekben a katonapap segítsége elsősorban az emberségben nyilvánul meg, az ember emberként való meghallgatásában, megszólításában és elfogadásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a helyzetek többségében a katonák először a tábori papokat és lelkészeket keresik föl, hogy beszélgetés keretében megosszák velük mindazt, ami a bizalmi fórumra és a belső valósághoz tartozik.

A katonák családtagjai is igénylik a tábori lelkész segítségét?

A Tábori Lelkészi Szolgálat és a Katonai Ordinariátus egyházi mandátuma mindazokhoz szól, akik a Magyar Honvédségben katonaként, honvédelmi alkalmazottként vagy kormánytisztviselőként teljesítenek szolgálatot. Ebbe a körbe az ő családtagjaik is beletartoznak, mint ahogy a honvédség nyugdíjasai is. Szép példái mindennek azok a családi, rokoni körben megtartott szentségi alkalmak, amikor a megélt hittel találkozunk a katonák házasságkötésekor, gyermekeik keresztelésénél, elsőáldozásánál, bérmálásánál. Reményteljes öröm számomra, hogy a honvédségben nyolc évvel ezelőtt el tudtuk indítani a család- és házasságerősítő hétvégét. A családpasztoráció szép példája a katonaszülők gyermekei számára 2004 óta megrendezett természetvédelmi tábor, a szavalóversenyünk és a Mikulás ünnepségünk is.

A közös szentmise, imádság, az Eucharisztia vétele hogyan van jelen a katonák életében? Igénylik-e ezeket a közös alkalmakat?

Nagy öröm azt megtapasztalni, hogy a gondviselés a katonapapok szolgálata révén, hogyan bontja le számos katonánál azokat falakat és a hitet akadályozó más tényezőket, amelyek sokáig befolyásolták az életüket. Mindannyiszor öröm látni, amikor a Magyar Honvédség tagjai évről évre ott vannak Lourdes-ban a Nemzetközi Katonai Zarándoklaton vagy a Nemzeti Katonai Zarándoklatunkon Máriaremetén. Nagy reménység az is, amikor katonai tiszteletadással bemutatott szentmiséinken együtt emlékezhetünk a Don mellett elhunyt katonákra, vagy az aradi vértanúkra és a magyar katonahősökre. Ezeken a szentmiséken egyre többen vannak azok, akik nyitott szívvel és belső igényből vannak jelen, s akiknek megélt hitük tápláló valóságává vált az Eucharisztia.

A jövő évi, hazai rendezésű Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán engedjen meg egy személyes kérdést. Önnek, Bíró László püspöknek mit jelent hivatása során az Eucharisztia, és a rendezvény mottójául is szolgáló zsoltár idézet, a „Minden forrásom belőled fakad”?

Azt gondolom – és nagyon sokszor hangsúlyozom –, hogy az Eucharisztia és a papság, mivel az utolsó vacsora termében születtek, egységben vannak, az egységet mutatják föl. A papi lét értelme egyedül Jézus Krisztus. A pap nem valamiért – feladatért, funkcióért, tevékenységért – pap, hanem Valakiért. Ez a Valakiért való papi élet és az ebből fakadó valamennyi szolgáló tevékenység az Eucharisztiából forrásozik, a föltámadott Krisztus valósága az, ami táplálja, vigasztalja, megerősíti. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottója arra bátorít, hogy újra és újra rácsodálkozzunk papi létünk alapjára, Jézus Krisztusra, aki az Eucharisztiában szívünk, lelkünk, egész valóságunk éltetője, szolgálataink megújítója és beteljesítője.

Vörös Nóra

Forrás: NEK Titkárság


2019. április 10., szerda

Örökfogadalomra készülve - beszélgetés Víg Rita testvérrel

A szociális testvéri képzés útján Víg Rita testvérünk elérkezett a célegyeneshez. Pár hete kapta meg az engedélyt, így pünkösdkor örökfogadalmat tehet. Ennek kapcsán kérdeztük az eddigi útjáról.


Ahány hivatás, annyi történetet hallhatunk. Mindig is tudtad, hogy szerzetes szeretnél lenni?

Az én életutam teljesen szokványosként indult: megkaptam a keresztény alapokat, gyerekkoromban elsőáldoztam, bérmálkoztam és egyfolytában arra készültem, hogy férjhez megyek, gyerekeim lesznek. Sok évig erre készültem, kb. 29 éves koromig eszembe se jutott, hogy az én utam a szerzetesség. Szerettem az Urat, Őt kértem, hogy segítsen megtalálni életem párját. Ezért tényleg sokat imádkoztam… Aztán Ő elég frappánst választ adott: saját magát adta nekem, felismertette velem, hogy számomra Ő az „igazi”, Ő „életem párja”. 30 évesen vált számomra egyértelművé, hogy az Úr a szerzetesi hivatást választotta számomra.

A Szociális Testvérek Társaságát, vagyis annak egyik tagját a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán ismertem meg. Első látogatásom a testvérek egyik kisközösségénél (2009 elején) rögtön meghozta az otthon-élményt, de azért még felkerestem két másik szerzetesközösséget is, hogy legyen más tapasztalatom is. 2010 nyarán pedig beadtam a jelentkezésemet a Szociális Testvérek Társaságába.

2010-ben, 32 évesen léptél be a Társaságba. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt 8 évre, amit a Társaságban töltöttél?

2010. augusztus 31-én költöztem be a közösségbe, és hivatalosan 2 hónappal később kezdtem meg a jelentkező időt (máshol ezt jelölt időnek hívják.) Hála az Úrnak, hogy ebben a közösségben teljesítette ki az életemet. Nagyot változott a helyzetem, amikor a Társaságba kerültem és a közösségi élet azóta is a folyamatos fejlődést jelent. Az Úr folyamatosan többre, jobbra, a szeretet mélyebb megélésére hív. Nagy hála van bennem, hogy a Társaságban eltöltött idő alatt az Úr megerősített szociális testvéri hivatásomban, nem volt egy percre sem kérdés a számomra, hogy valóban itt van-e a helyem.

„Végigjártam” a képzés különböző fokozatait: voltam jelentkező a közösségben, majd novícia, ideiglenes fogadalmas, vagy ahogy mi hívjuk junior testvér, de az élet még csak az örökfogadalommal kezdődik igazán! Egy egész élet áll előttem – remélhetőleg – , hogy a lelkiségünkben és a közösségünkben rejlő kincseket felfedezzem, kibontogassam és még mélyebben megéljem.

Most örökre készülsz kimondani, hogy tisztaságot, szegénységet és engedelmességet fogadsz. Mit jelent számodra a hétköznapokban az evangéliumi tanácsok megélése?
Nagyon szeretem alapítónknak, Slachta Margit testvérnek az elnevezéseit, amelyek segítenek abban, hogy mi szociális testvérek hogyan éljük meg a fogadalmakat. A tisztaság fogadalmát a mi Urunk Jézus Krisztus iránti jegyesi szeretet fogadalmának nevezte, amiben kifejezésre jut, hogy mi nem lemondunk valakiről, vagy valamiről, hanem teljes szívvel az Urat választjuk. Nagyon szép kifejeződése ennek, hogy elsőfogadalmamra jegygyűrűt kaptam, ahogy minden más testvér is. A jegygyűrű emlékeztet arra, hogy kihez tartozom és a világ felé is jelzi „foglalt” vagyok.
Az engedelmesség fogadalma keménynek tűnhet egy kívülálló számára, de Margit testvér értelmezésében ez egy nagyon is pozitív dolog: akarategységre törekszünk Jézussal, aki a Szentlélek működése által szól hozzánk és elöljárónkon keresztül is szólít. Ez a fajta engedelmesség figyelmes odahallgatást, és sok csendben töltött időt kíván, hogy meghalljuk az Úr szólítását.
A szegénység fogadalmát úgy éljük meg, mint a teremtett javaktól való függetlenséget. Ez arra hív meg engem, hogy ne ragaszkodjak semmihez, de azt is jelenti, hogy szabadon és örömmel ajándékozzam oda időmet, képességeimet közösségemnek és a szükséget szenvedőknek.

A Társaságban az evangéliumi tanácsok mellett a karizmához való hűségre is fogadalmat teszünk. Személyesen téged mire hív ez a fogadalom?

Nagyon szeretem, hogy van negyedik fogadalmunk, amelyet a szeretet fogadalmának is neveztek a Társaságban. Engem ez a fogadalom a hűséges szeretetre hív a lelkiségünk, karizmánk, közösségünk tagjai iránt. Szeretem közösségünk karizmáját, azt hogy életünk a Szentlélekben gyökerezik és szeretem közösségünk emberi arcát is, testvéreimet, akiket rám bízott az Úr. Alapvetően azt tapasztalom, hogy közösségünkben jelen van a szeretet és növekszik az élet! Az élet és a szeretet úgy növekedhet, ha én magam is megteszem minden nap a szeretet apró lépéseit. Hála Istennek testvéreim irgalmasok, és segítenek, ha ez éppen nem sikerül. :)

Pünkösdig még van idő készülni az örökfogadalomra. Vannak terveid, hogy hogyan fogod tölteni ezt az időt?

Igen, vannak :) Az Úr nagyon szépen vezet, mutatja hogy mik az Ő tervei. Most a hétköznapok sodrában kevesebb idő van a készületre, de az örökfogadalom előtt - szó szerint - kivonulok a világból egy hónapra, nem fogok dolgozni ez idő alatt. Muszáj ezt az időt kiszakítani, aktív szolgálat nélkül tölteni, hogy legyen idő lelassítani, visszatekinteni eddigi utamra és előre tekinteni az „örök igen” kimondására. Ez nem csak velem történik így, közösségünk életét eligazító szabályzatunknak van egy ilyen előírása.

Ennél egy kicsit konkrétabban: felkészülési hónapomat Tihanyban fogom kezdeni, ezen a gyönyörű bencés helyen. Azért vágyom Tihanyba, mert itt megerősíthetem magamban közösségünk bencés alapjait. Ezután következik egy nyolc napos lelkigyakorlat, amit egyik közösségi házunkban fogok tölteni teljes csendben.

Az Úr különleges ajándékot készített nekem örökfogadalmi készületemre: elhozza Ferenc pápát Csíksomlyóra! Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehetek én is a pápai szentmisén a Somlyó hegyen! Számomra nagyon kedves hely Erdély és Csíksomlyó családom erdélyi gyökerei miatt. A pápai szentmise után, vasárnap együtt ünnepelhetek az ottani szociális testvérekkel Csíkszeredában, amit szintén az Úr rendkívüli ajándékának tartok.

Áldott szép készületet kívánunk, és az Úr áldása kísérjen téged az örökfogadalom felé vezető úton!

Forrás: Szociális Testvérek


2019. április 9., kedd

„Éltem a menedzserek hajszolt életét” – interjú Kiss Ulrich SJ-vel

1945-ben született Berlinben, édesanyja német, édesapja magyar. Sokáig topmenedzserként dolgozott olyan cégekben mint a L’Oréal vagy a Cartier. Negyvenhárom évesen aztán belépett a jezsuitákhoz. Milyen volt az előző élete? Hogyan lett szerzetes? Kiss Ulrich SJ-vel beszélgettünk a hivatásáról. Pásztor Péter interjúja.


Ha visszatekint, a családi háttere mennyiben rendelte arra, hogy 43 évesen jezsuitának álljon?

Szüleim hívők voltak, de a családból egyedül én jártam templomba; amit nem nézték jó szemmel a Külügyminisztériumban, ahol édesapám dolgozott. Hatéves koromig szüleim egyike Kelet-, másika Nyugat-Berlinben dolgozott, így rábíztak a vallásos nagymamámra. Magyarországra kerülve aztán padtársam nagymamája megszervezte, hogy egy takarítónőnek álcázott szerzetesnővér illegális hittant tartson nekünk. Amikor 1962-ben disszidáltunk, a frankfurti Geothe Gimnáziumba jártam, ahol a hittantanár a jezsuita főiskolán lakott. Megajándékozott egy Új Testamentummal, ami máig megőriztem. Újabb lökést kaptam a Kastl-i magyar gimnáziumban: itt bérmálkoztam, ami kisebbfajta megtéréssel ért fel – szóval egyszerű, vasárnapi keresztény voltam.

Mégsem papnak jelentkezett, hanem menedzser lett.

A papi hivatás akkor még nem fogalmazódott meg bennem. Újságíró akartam lenni, de édesapám meggyőzött, hogy az link szakma [Nono! – A szerk.], úgyhogy elmentem közgazdásznak tanulni a leuveni katolikus egyetemre. Ott hallottam, hogy ha marketinges akarok lenni, jelentkezzek a fontainebleau-i menedzseriskolába. Bár egy vasam sem volt, felvettek, sőt ösztöndíjat is kaptam. Az intézményen keresztül aztán elkerültem a L’Oréal nevű kozmetikai céghez – azért hozzájuk pályáztam, mert úgy hírlett, a legjobb marketinges vállalat a világon, ahol igazán meg lehet tanulni a szakmát. Így kerültem Bonnba.

Eközben hogy alakult a lelki élete?


Két meghatározó esemény történt 1968-ban. Az egyik a 10. Pax Romana-kongresszus Rómában. Muzslay István atya, a leuveni kollégium jezsuita igazgatójának jóvoltából részt vehettem rajta, s a római kazamatákban Békés Gellért bencés olyan misét mondott, ami mélyen megérintett. A másik élményem: egyhetes zarándoklatra mentünk Párizsból Chartres-ba, és amikor a végén hullafáradtan összegyűltünk a katedrálisban, már tudtam, hogy ott a helyem a száz koncelebráló pap között. Volt azonban még egy év az egyetemből, és mivel azt mondogattam, nem fogok még egyszer öt-tíz évet tanulni, elhessegettem magamtól a gondolatot.

Méghozzá húsz éven keresztül. Sosem ingott meg?

Időről-időre jöttek fellángolások, és fél-egy évig is eltartott, míg feldolgoztam őket. Közben persze éltem a menedzserek hajszolt életét – immár a franciaországi L’Oreálnál. Ez idő alatt történt, hogy épp Belgiumban autóztam, ám vezetés közben elaludtam, és arra ébredtem, hogy csörömpöl az autó. Mint kiderült, tizenegy betonoszlop mellett gurultam végig, de egyiknek sem mentem neki. Azóta tudom, hogy a belga autópályák középen van egy vízelvezető sín, azon gurultam végig. A hit elmélyülését segítették a Pax Romana-kongresszusok is, melyeken magas szintű teológiai előadásokat hallhattunk, a Pax Romanában vezetőségi munkát is vállaltam. Amikor később, a noviciátus alatt úgy döntöttem, hogy átimádkozom az életemet, akkor jöttem rá, hogy elköteleződésem túllépett az átlagon. Tudat alatt azonban valahogy ezt mondtam Istennek: “Egészen nem adom oda magam, de kicsit megkapsz engem”.

Menedzseri életében mennyire látszott, hogy itt egy jövendő jezsuita találja ki a parfümöket – például Paradis néven?

Egykori főnökeim mondták utólag: “Kiss, láttuk, hogy magában van valami különleges! Azt nem tudtuk, micsoda, de most már értjük.” Ez talán abban nyilvánult meg, hogy nálam mindig volt legalább két gyakornok, lehetőleg többnyelvű emberek, akikre rengeteg időt áldoztam.

Családról sosem álmodott?

De igen, és, kozmetikai cégnél dolgozva, sok szép lány is vett körül. Rengeteg társadalmi eseményen vettem részt, elitbálokra jártam, igazi “high life” életet éltem. De valahányszor egy nő elhatározta, hogy megszerez magának – ezt mindig ők határozzák el –, áthelyeztek. Megfordítva a kérdést: érdekes volt később hallani, hányan mondták, hogy ők is gondolkodtak a papi hivatáson, de másként alakult.
Sokakban ott él a vágy, de, ahogy a sok év alatt engem sem, környezetük nem kérdezi meg őket, nem gondoltak-e a papságra. Pedig ez nagyon fontos. Nem azt kell mondani, hogy már látom is rajtad a reverendát, hiszen a hivatást Isten adja, csak azt kell kérdezni: nem gondoltál arra, hogy pap legyél?

Az ön esetében miért éppen a jezsuiták?

Amikor édesapám rákos lett, magához hívott és megkérdezte: gondoltam-e rá, hogy jezsuita legyek. Persze, hogy gondoltam, sőt akkorra már el is határoztam – de hogy a kérdés honnan jött neki, nem tudom, soha nem is mertem rákérdezni. Annyit tudok, hogy a könyvespolcunkon az első sorban Lenin- és Sztálin-kötetek sorakoztak, a hátsó sorban pedig eldugva Pázmány Péter. Édesapámnak volt a második sorban egy könyve a jezsuitákról is – ki tudja, lehet, hogy fiatalon ő is gondolkodott a kérdésről. Szándékomat azonban nem mertem elárulni neki, mert attól féltem, elmondja anyámnak. Ő viszont akkor már kétségbe volt esve, mert az orvos megmondta neki, édesapámnak nincs sok hátra. Ez a beszélgetés megrendített, hiszen váratlan helyről jött a megerősítés. Elsőként aztán Valentiny Géza németországi magyar főlelkészt avattam be a tervembe. Azt javasolta, a korom és műveltségem miatt ne egyházmegyés papnak menjek, legyek inkább jezsuita, és tanuljak Rómában. De imponált a Kastl-i gimnázium iskolabizottsága jezsuita elnökének, Bácsváry Róbertnek a konfliktusokban való egyenessége is. Órákig mesélhetném, mennyi apró dolog terelgetett a jezsuita lét felé.

Édesanyja hogyan fogadta a későbbi bejelentést?

Sírva fakadt, és azt kérdezte: “Miért csinálod ezt velem?”. Egyfelől időközben megözvegyült, öcsém még a karrierjének kezdetén volt, én voltam a támasza, másfelől unokát szeretett volna, és a testvéremnél erre akkor nem mutatkozott esély. Meg hát azt sem tudta, kik azok a jezsuiták. Karácsonyra ezért küldtem neki egy Szent Ignác-életrajzot. Később felhívott, nagyon lelkesen, hogy tudom-e, mit mondott Szent Ignác. Kérdezem, mire gondolsz? “Hát arra, hogy egy jezsuita mindig fél lábbal a levegőben lóg – így igaza lett a cigányasszonynak.” Merthogy amikor még menedzserként egyik városból a másikba repkedtem, elmesélte: 1944-ben Dachauban dolgozott titkárnőként, és munkába menet mindig kenyeret adott a koncentrációs tábor kerítésénél kolduló cigányasszonynak. Egyszer az elkapta a kezét, és azt jósolta, hogy két fia lesz, s az idősebbik – azaz én –  mindig fél lábbal a levegőben lóg majd.

Utólag visszatekintve mit gondol, miért kellett ez a húszéves “másik élet”?

Fontainebleauban egyszer a professzor megkérdezte, szerintünk a világon melyik cég túlélési képessége a legjobb. Mindenki a legmenőbb vállalatokat említette, én meg heccből bemondtam, hogy a katolikus egyházé. Erre rám nézett, és azt mondta: “Tizenhárom éve teszem fel ezt a kérdést, és maga az első, aki rájött!”. Azért ezek után még kipróbáltam öt másik céget, míg rájöttem, hogy tényleg ez a legjobb vállalat. A professzornak több szociológiai indoka is volt, például az egységes képzés, a legfőbb vezető választásának mikéntje, én viszont írtam neki a noviciátusból, hogy ez mind szép, de megtaláltam az igazi választ. A katolikus egyháznak az a titka, hogy a cél nagyon csábító, de elérhetetlen. Hiszen az Isten országa felé vezető útra rá lehet lépni, de a tökéletes keresztény életet nem tudjuk megvalósítani.

Az érett fejjel történő belépés után mit tanult meg a legnehezebben?

Talán a liturgiát, mert nem volt benne semmiféle gyakorlatom. Más, például menedzseri készségek viszont, amelyek egy-egy rendtársamnál hiányoznak, bennem megvannak.

Olyannyira, hogy Management by Jesus néven évtizedek óta szervezi a szemináriumait üzletembereknek, februárban, épp a 74. születésnapja előtt tartotta a 71-iket.

A cégvezetők az egyház elhanyagolt rétege. Rétegpasztorizációt végzünk, lassan már mindenkinek, csak éppen vállalkozóknak nem, holott sokmillió ember sorsa van a kezükben.
Ezért jó tudatosítani: a vállalkozás nem abban merül ki, hogy terméket a piacra dobunk, és év végén a bankszámlánkon több pénz van, mint év elején, hanem ez ugyanúgy hivatás, mint a papság.

Forrás: Jezsuiták