2019. június 16., vasárnap

Ferenc pápa a hivatásgondozás európai felelőseihez: "A prozelitizmus szelleme árt nekünk."

Csütörtökön délben találkozott Ferenc pápa a Konzisztórium-teremben az európai egyházak hivatásgondozó központjainak felelőseivel, akik ezekben a napokban Rómában egy konferencián vesznek részt. A pápa átnyújtotta a mintegy 80 résztvevőnek az előre megírt hosszú beszédét és helyette szabadon foglalta össze mondanivalóját. Mindenekelőtt a prozelitizmus elkerülésére szólította fel őket. Helyette keressék inkább a párbeszéd lehetőségeit, melynek során figyelemmel hallgassák meg a másikat, továbbá közös beszélgetés és megfontolás során ismerkedjenek egymással.


Az egyház növekedése vonzás, jó példa révén gyarapodik

Ferenc pápa első gondolataként a prozelitizmus elkerülését kérte. A hivatásgondozás nem prozelitizmus, jelentette ki, amit így értelmezett: Nem új klubtagok beszervezéséről van szó. XVI. Benedek pápa „vonalát” ajánlotta, aki világosan kifejtette, hogy az „egyház növekedése vonzás révén gyarapodik”, nem pedig prozelitizmus által. Utalt Ferenc pápa a latin-amerikai püspökök aparecidai találkozóján mondott beszédére: nem lehet elmenni oda, ahol vannak emberek, vannak hivatások, mint ahogy azt tették azok a nővérkék, akik a kilencvenes évek elején elmentek a Fülöp-szigetekre. Nem is volt ott házuk, csak elmentek oda és idehozták az ottani lányokat. A pápa emlékezetből idézte, hogy a ’94-es szinóduson az egyik újság azt írta: „Apácakereskedelem!”. A Fülöp-szigeteki püspöki konferencia pedig erre azt mondta: „Nem. Mindenekelőtt ide senki ne jöjjön hivatásokat vadászni! Ez nem megy!” Így el lehet kerülni a félreértéséket. Először ezt akartam tisztázni, a prozelitizmus szelleme árt nekünk – hangsúlyozta a pápa. 

A hivatás választása az Úrral folytatott dialógusból születik

A hivatásgondozás továbbá segítségnyújtást jelent abban, hogy a fiatalok rátaláljanak saját életük hivatására, akár világi hívő, akár pap, vagy szerzetes, szerzetesnővér formájában. Ezt a tisztázást segíti az Úrral folytatott párbeszéd. Azt a kérdést kell megtanulnia, hogy „Uram, mit akarsz tőlem?”. Ez a legfontosabb, nem pedig egy intellektuális meggyőződés. A hivatás választásának az Úrral folytatott dialógusból kell megszületnie, bármiféle hivatásról legyen szó. Az Úr arra ösztönöz, hogy így menjek tovább az életben, ezen az úton. Ez egy szép munka számotokra: segíteni a párbeszédet – buzdította a pápa a hivatásgondozók felelőseit. Világos, hogy ha valaki nem beszélget az Úrral, akkor nehezen tudja azt másoknak megtanítani, az Úrral folytatott párbeszédet.

Türelemmel hallgatni és mozgásban lenni

A fiatalokkal való együttműködés nagy türelmet igényel. A meghallgatás nagy képessége szükséges ehhez, mert a fiatalok ismételten csak mondják, mondják a magukét. Tehát türelem kell a meghallgatáshoz! Ehhez pedig meg kell újulni! Ma a fiatalokkal folytatott bármiféle munkát mozgásban kell végezni, szögezte le a Szentatya, majd egy fiatalkori tapasztalatát osztotta meg az európai hivatásgondozókkal: Amikor fiatal voltam, mondta, a fiatalokkal beszélgető csoportokban foglalkoztam. Összejöttünk, beszélgettünk egy-egy témáról, amire valaki mindig felkészült. Elégedettek voltunk és némely karitász tevékenységet is folytattunk, kórházat, idősek otthonát látogattuk. De ez jobbadán csak ülőmunka volt! – emlékezett a pápa. Ma a fiatalok mozgásban vannak, és mozgásban kell velük együtt dolgozni és közben segíteni őket abban, hogy rátaláljanak a hivatásukra. Ez bizony kifáraszt, de nem is lehet a hivatásokért dolgozni fáradtság nélkül. Ezt kéri az élet, a valóság, az Úr, és mindenki!

Az Úr nyelvezetével kell kommunikálni

Következő gondolatában Ferenc pápa az Úr nyelvezetére utalt, amit követni kell a hivatásgondozásban. Felidézte a délelőtti COMECE ülésen szerzett tapasztalatát, melynek elnöke egyik gondolatmenetében ezt mondta: „Tájföldre utaztam 30-40 fiatallal együtt, hogy részt vegyünk az ország északi része újjáépítésében, segíteni az ottani embereknek. Miért csinálta ezt? – kérdezte a pápa tőle. Hogy jól megértsem a fiatalok nyelvezetét. Sokszor mi ugyanis úgy beszélgetünk a fiatalokkal, mintha felnőttek lennének. Nekik pedig olyan a mi nyelvünk, mintha „kínaiul” beszélnénk velük, amiből nem értenek egy szót sem! Az ő nyelvük szegény a kommunikációban, mert tudnak ugyan kapcsolatot építeni, de nem tudnak kommunikálni. Ez egy kihívás számunkra. Az informatikát tanítani nekik talán hasznos lehet, de ez nem ő nyelvezetük. Az övék egy „gázszerű” nyelvezet. Az igazi nyelvezet a kommunikáció. Kommunikálni, beszélni. Ez egy aprólékos munka, amiben lépésről lépésre kell haladni!

Ne veszítsétek el a türelmeteket és legyetek bátrak!

A mi dolgunk jobbadán csak az, hogy megértsük, mit jelent a fiatalok számára valamivel kapcsolatban élni, hol szedik össze magukat. Mindez persze nem könnyű, de nem lehet előzetes fogalmakkal, vagy kifejezetten tanító jellegű megközelítéssel dolgozni velük: Neked ezt kell csinálnod! Ezzel szemben kísérni, vezetni kell őket, hogy az Úrral való találkozás vezesse őket annak felismerésére, merre visz az életük útja. A fiatalok jóllehet nagyon különbözők egymás közt, de egyenlőképpen nyugtalanok, a nagyság utáni vágyukban, hogy valami jót tegyenek. Mind egyforma. Van különbözőség és egyenlőség! – zárta Ferenc pápa rögtönzött megfontolásait. Ne veszítsétek el a türelmeteket és legyetek bátrak! – tette még hozzá tréfásan –, mint az izlandi kapucinus, ahol náluk telente mínusz negyven fok járja. Egyszer egyik hívő elment hűtőgépet venni, mire megkérdezték tőle: De hát miért vettél te hűtőgépet? - Hogy felmelegítsem a fiamat! – jött a válasz.   

P. Vértesaljai László SJ

Forrás: Vatikáni Rádió - 2019, június 6.

Visszatekintés egy konszekrált szűz hivatásának 10. évfordulóján



Papszentelés a Szent Mihály Bazilikában a Veszprémi Egyházmegyében


„Jezsuiták? Érdekel!” – hivatáshétvége a jezsuitáknál

Időpont: 2019. július 26-28.

Szervezők: Nagy Bálint, Bellovics Gábor, Nevelős Gábor, Jancsó Árpád jezsuiták

A jezsuiták egy intenzív hétvégére hívnak téged a nyáron, hogy közelebbről megismerkedj velünk, a Szent Ignác-i lelkiséggel, illetve a Montserrat hivatástisztázó évvel. A három nap szeretne bepillantást adni a jezsuiták életébe, és jó lehetőséget kínál arra, hogy ezt a lelkiséget személyesen is megtapasztald.

A hétvége nyitott minden hivatását kereső fiatal (16-40 év közötti) férfi számára, akiben picit is megfordult az a gondolat, hogy a jezsuita élet akár saját életútja is lehetne, illetve aki érdeklődik a Montserrat hivatástisztázó év iránt.

Időpont: 2019. július 26-28 (péntek 18:00 – vasárnap 14:00 között). Csak azok jelentkezését várjuk, akik a program elejétől a végéig részt tudnak majd venni.

A közös étkezésekhez és a hétvégéhez 5000 Ft hozzájárulást kérünk. (Akinek speciális étkezésre van szüksége, maga gondoskodik az élelemről.)

Helyszín: Budapest, Sodrás utca 13.

A hétvége feltétele egy személyes beszélgetés a szervezők valamelyikével, 18 év alatt szülői engedély. Jelentkezési határidő: július 15., hétfő.

Jelentkezés és további információ kérhető Nagy Bálint jezsuita atyánál a nagy.balint@jezsuita.hu címen.

Forrás: Jezsuiták


Aki szereti, amit csinál, az nem dolgozik

Beszélgetés Urbanek Rudolf piarista szerzetessel

Bevallom, én már régóta türelmetlenül vártam ezt a beszélgetést Urbanek Rudolf atyával. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen történetei lehetnek egy ilyen tapasztalt, mindig mosolygós piarista szerzetesnek. A megbeszélt időpontban és helyen vártam izgatottan. A tanár úr szívélyesen fogadott, körbevezetett az egész rendházban, majd beültünk egy régen nem használt szerzetesi szobába.

 
Az édesapját kortársai szorgalmas, segítőkész emberként ismerték. A vele való kapcsolata hogyan hatott az életére, jövőjére, fejlődésére?

Nagyapám korán meghalt, ezért édesapámnak kellett segítenie a család eltartásában már 14 évesen, az iskola mellett. Iskola után pékinasnak állt, ezután sikerült az egyik barátjával elindítania egy "maszek" péküzletet a 20-as években. A háborúban mindent lebombáztak, az utolsó pincéig. Édesapám építette vissza pékségünket teljes mértékben önerőből. Ő segített bekerülni ide a piarista gimnáziumba is. Én ebben a munkás, kidolgozott világban nőttem fel. Bölcs volt és nagyon szerette a családját. Utólag egyre jobban becsülöm. A papám abban bízott, hogy én viszem tovább a család nevét. Nagyon megviselte őt, amikor kiderült, hogy pap akarok lenni. 1956. augusztus 25-én mentem beöltözni, előtte két héttel kapott egy infarktust. Én úgy voltam vele, hogy ha az Isten azt akarja, hogy én pap legyek, biztosan gondoskodik majd édesapámról is. Az infarktusból felépült, de nem sokkal később meghalt.

Gyerekkorát a budapesti front közepén töltötte. Nem volt rémisztő egy kisgyerek számára, hogy egy háború közepén él? Érezte bármikor, hogy veszélyben az élete?

Hat évesen, még bombázás alatt is iskolába jártunk. Ha jött a légitámadás, akkor sziréna és futás haza. Kapuról kapura futottunk és természetesen borzasztóan féltünk. Amikor az oroszok már Vecsésen voltak és az iskola a sérültek ellátására kellett, nem tudtunk ott tanulni, ezért a tanító néni lakására mentünk fel, körbeültük a nagyasztalt és ment a tanítás. Fél éven át jöttek az oroszok közelebb és közelebb. A tanítás félbemaradt és nekünk is segítenünk kellett a sebesültek ellátásában. Egy hat-hét éves gyereknek igen megrázó élmény, amikor halottak között kell hordani a vizet.

Mikor érezte úgy, hogy szerzetesi pályára szánta az Isten?

Egyik nap felkeltem és hopp… Valami elindult bennem, hogy nekem papnak kell lennem. Az elején nem szóltam senkinek, megtartottam magamnak ezt a „titkot”. Jártam misére, ministráltam és szépen lassan alakult ez magától. Ezt nevezem én hivatásnak. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ide, a piaristákhoz akarok jönni. Előtte tanár akartam lenni csak, aztán pap. Végül a piarista lét lett számomra a fontos és ez a két dolog itt ért össze. Egyszer, amikor a reggel hatos mise előtt öltöztettem fel Miska atyát, a volt plébánosunkat, már úgy mocorgott ez bennem. Egyszer csak megkérdezte tőlem: “Fiam! Te orvos leszel, pap, vagy tanár?” Én nagyot néztem és visszafogottan csak annyit válaszoltam: “Inkább az utóbbi kettő.” Aztán mikor már biztos voltam a dolgomban, behívott Sík Sándor tartományfőnök. Azt mondta örül, hogy az Isten erre a pályára terelt, de vigyázzak, mert az akkori világban szerzetesnek lenni nem volt egy életbiztosítás, mert mi csak addig vagyunk, amíg Isten úgy látja, hogy szükség van ránk.

A piarista szerzetesek fogadalomtételük előtt szerzetesi nevet választanak. Igaz, ezt nem használják a hétköznapokban. Miért pont Szűz Mária mennybevételét választotta szerzetesi nevének?

Nem véletlen, hiszen pont augusztus 15-én, ünnepeljük Mária mennybevételének ünnepét [ezen a napon született Urbanek atya - a szerk.]. Érdekes, hogy régebben nem voltam annyira Mária-tisztelő, és most egyre jobban az vagyok.

Urbanek atyáról elmondható, hogy egy igazi világutazó. Milyen helyeken járt eddig? Melyik tetszett a legjobban?

Néha szégyellem, hogy milyen jólétben élek itt Budapesten. Sok helyen jártam külföldön, az utóbbi években Szenegálba, Madagaszkárra, Boszniába utaztam. Voltam Lourdes-ban, kétszer Fatimában, Međugorje-ben, Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Izlandon is voltam, az egy érdekes történet volt. Egy vulkanológussal mentünk - az ember lássa azt, amit tanít. Vicces volt. Mentünk a terepjáróval, egyszer csak megálltunk, kipattantunk, megmutatta, hogy ez az a növény, ami csak itt terem, elmondott róla minden tudnivalót, aztán mentünk tovább. Még bálnapörköltet is ettünk.

Nem bánta meg soha, hogy szerzetesnek ment? 30 éven keresztül osztályfőnök volt, mi motiválta annak idején, hogy ennyi osztályt vállaljon?

Nem bántam meg, hogy nem alapítottam családot, mert osztályfőnökként rengeteg gyermekem lett. Kecskemét számomra teljesen új világ volt, ott kaptam az első osztályomat is. Hogy mi motivált? Fárasztó dolog volt, de szerettem. Van egy régi mondás, számomra nagyon kedves: Aki szereti, amit csinál, az nem dolgozik. Mikor már 25 éve voltam egyfolytában osztályfőnök, kaptam egy kis “pihenőt”: teljes gőzzel dolgoztam, de nem voltam osztályfőnök. Borzasztóan szokatlan élmény volt, mert amúgy szerettem osztályfőnök lenni.

A hosszúra nyúlt beszélgetés után visszakísért a bejárathoz. Elköszöntünk egymástól, én sietve hazaindultam. Amikor csuktam volna be magam mögött az ajtót, Urbanek atya utánam szólt: “Ne feledd! Aki szereti, amit csinál, az nem dolgozik. Aztán jól írd meg azt az interjút!” Majd nevetett egyet, és komótos léptekkel visszaindult a rendházba.

Szöveg: Hunyár Kenéz, Zsigmond Sebestyén, PiariNsta
Fotó: Hunyár Kenéz, PiariNsta

Forrás: Piarinsták - Piarista blog

A kép Urbanek tanár úr 80. születésnapján készült 2018. augusztus 18-án (fotó: Márkus Roland SP)

Kiss Ferenc Sj hivatásának története

Vannak különös életszakaszok, élmények, amikor valami összeáll, amikor az Istennel való párbeszéd szava világosabban hangzik fel. Ezeket ajándékoknak tartom. Azt hiszem, Isten nagy szabadsággal adja meg ezeket, vagy ad más ajándékokat. Érdemes a kis építőkockákat figyelni, mert sokszor belőlük épül fel a megajándékozottság kiemelkedő alkalma. A hivatásom apró építőkockáiról írok. Aki ennél többre kíváncsi, annak szívesen mesélek még, ha személyesen beszélgetünk.


Katolikus családban nőttem fel, második gyerekként, Budapesten, kertvárosban. Az is érdekes, a szüleim hogyan érkeztek meg a katolikus egyházba, hogyan lettek vallásukat gyakorló keresztények, de erről őket kellene kérdezni. Különös szeretettel emlékszem arra a családi hagyományunkra, hogy a tavaszi szünetben általában elmentünk valahova lelkigyakorlatra. A szent háromnap liturgiáin szinte mindig ott voltunk. Volt, hogy prédikált lelkigyakorlaton vettünk részt, máskor a görögkatolikus liturgiákra mentünk. Ezek mellett lehetett nagyokat kirándulni, közösen pihenni, sokat játszani, beszélgetni. Amennyire emlékszem, tizenéves koromra számomra a húsvét sokkal egyértelműbb ünnep volt, mint a karácsony. A karácsonyra valamivel később „csodálkoztam rá”. Nagymamámnál nagyon szerettem vakációzni. Vele is sok mindent átélhettem az egyház életéből: a házában gyűlt össze rendszeresen egy kis imacsoport, segített a Jézus Szíve Családja szervezésében, mentünk ide-oda zarándokolni, ő készített fel hittanból, például az elsőáldozás előtt.

Otthon rengeteg könyvünk volt, köztük sok teológiai vagy lelkiségi kötet. Kimondottan ilyen olvasmányaim közül a legkorábbiak, amikre emlékszem, György Attila és Barsi Balázs írásai voltak. Az is megmaradt, hogy az Újszövetséget elejétől végéig először iskolába menet, a tömegközlekedési eszközökön olvastam el, nagyjából hatodikos koromban. A mesék és regények szintén sokat alakítottak rajtam. A nagy kedvencem Michel Ende Momója, aztán Exupéry és Lázár Ervin. Fontos élményem ebből az időből a Gyűrűk Ura, és a Robinson Crusoe-t is sokszor elolvastam. Sokat olvastam, mert soká tartott az út az iskolába, de otthon is szívesen forgattam, a könyveket.

Hálás köszönet mindezért szüleimnek, szűkebb és tágabb családomnak!

Hálás vagyok a cserkészetért is, mert általa a természet és az egyszerű élet szeretete, a közösségért végzett önkéntes munka, a regőscserkészet által pedig a népművészet, a népi kultúra, a kézműves munka öröme és mindezekkel sok jó barát lépett be az életembe. Egy fontos elméletet, illetve gyakorlatot kiemelek, amivel a kiscserkészvezető-képzésben találkoztam először, és nagy hatással volt rám: az öt szeretetnyelv a Gyerekekre hangolva című könyvben. Köszönöm mindezt a cserkészetnek, a cserkészeknek!

Hatodikos korom körül állami iskolába kerültem. Ez kezdete volt annak a létmódnak, amiben azóta is gyakran találom magam: nem különösebben vallásos emberekkel sokszor beszélgettünk arról, én miért vagyok hívő, ez számomra miért fontos. Mindig inkább nyitottságot és érdeklődést tapasztaltam; úgy emlékszem, jó beszélgetések voltak ezek, egy-egy jó barátság még ma is elkísér. Ez idő tájt találtam rá, szinte véletlenül azokra az emberekre, akik baráti társaságként a legrégebbi és leghűségesebb, legközelebbi barátaim. Társaságként, de egyenként is nagyon fontosak az életemben. Alapjában az úgynevezett szerepjáték mint közös hobbi hozott össze minket, de nagyon sok önismereti játékot is játszottunk együtt, és a legkülönbözőbb témákról beszélgettünk. Egyetemre különféle helyekre mentünk, ez újfajta színességet hozott a társaságunkba. Egymás tanulmányaiból nagyon sokat épült mindünk világnézete. De a legfontosabb a támogató, elfogadó szeretet, ami összeköt minket. Hálásan köszönöm barátaimnak ezt, és a sok mindent, amit tőlük tanultam, kaptam!

Középiskolában egy ideig kollégista voltam Szegeden. Itt csatlakoztam a szobrász szakkörhöz, így aztán kijuthattam egy angliai szakiskola művészeti képzésére. Hazatérve magántanuló voltam, és mellette dolgoztam valamennyit. A részleges önállóság, a foglalkozás a művészetekkel, a munka, akár a csokigyárban diákként, és persze a sokféle emberrel való találkozás is sokat adott ahhoz, aki ma vagyok.

Ezekben az időkben volt sok időm csendben lenni, olvasni, gondolkodni. Mielőtt Szegedre mentem, bérmálkozási ajándékként kaptam a Szent István Társulat akkor új kiadású zsebbibliájából egy példányt. Ezt elkezdtem az elejétől olvasni, naponta egy fejezetet a lábjegyzetekkel, magyarázatokkal. Pár évig eltartott, mire a végére értem. Ebben az időben már az olvasmányaimból és a prédikációkból leszűrtem, hogy a szentmise különösen fontos, így amikor tudtam, hétköznap is igyekeztem misére menni. Azt is sokat hallottam, hogy adjunk hálát Istennek. Így alakult ki az a szokásom, hogy este visszatekintsek a napomra, keresve, miért adok ma hálát. Most, jezsuita fejjel már valami „kezdetleges examen”-nek nevezhetném ezt a gyakorlatot. Először középiskolában volt rövid időre rendszeres lelkivezetőm. Arra emlékszem, hogy a reggeli és esti imára buzdított mindig, és még évek múlva is vettem elő olyan könyveket, amiket ő ajánlott. Hála és köszönet mindezért!

Egyetemre végül matematika szakra jelentkeztem. Sok jó beszélgetésnek, barátságnak a kiindulása volt a mi kis családias matekos évfolyamunk. Világosabban szerettem volna érteni a hitemet, ezért elolvastam a II. vatikáni zsinat dokumentumait, a katekizmust, és néhány komolyabb teológiai könyvet. XVI. Benedek pápa enciklikái közül az Isten szeretet kezdetű szintén nagy hatással volt rám. Maga a természettudomány, a matematika és a legfrissebb természettudományos eredményekkel való foglalkozás is sokat formált a gondolkodásmódomon és a hitemen.

Ebben az időben kellett azzal megküzdenem, hogy némely (hétköznapi) prédikáció nem szólít meg, vagy olyan régi teológiai szemléletet képvisel, amivel nem tudok azonosulni, vagy alakuló vallásos világnézetemmel ellentmondó nézetet hirdet. Meg kellett ezzel küzdenem, de így alakult ki bennem a tudat, hogy a katolikus egyházban számos teológiai nézet megfér, és elsősorban nem a pap okosságáért megyünk a misére, hanem azért, hogy Jézussal találkozzunk. A jó prédikáció külön ajándék, ha megadatik.

Szintén az egyetemi évek fejleménye, hogy elkezdtem sportolni, méghozzá kung fu-ztam. Azt tanultam, hogy a kung fu első leckéje a tisztelet és alázat. A más vallások, kultúrák iránti érdeklődésemnek is jót tett ez. Tudom ajánlani lelki olvasmányként Thomas Merton A csend szava című válogatáskötetét, vagy filozófiai kalandnak Raymond Smullyan A tao hallgat című művét. Egy olyan baráti társaság is rám talált valahogy ebben az időben, ahol aztán némi társasjátékozás mellett akár teológiai témákat is meg tudtunk beszélni, hiszen többen a csapatban tanult teológusok. Így került először a kezembe Hamvas Béla vagy akár Mircea Eliade egy-egy könyve. Értük, nekik is mélységesen hálás vagyok!

Amikor már elkezdtem komolyan érdeklődni a jezsuiták iránt, akkor mentem először vasárnap esti nyolcas ifjúsági misére, akkor kezdtem rendszeresen ministrálni. Bekerültem a MAGIS ifjúsági találkozó előkészítő csapatába, részt vettem egy húsvéti misszión és egy háromnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlaton. Amikor az első lépést megtettem a rend irányába, mindez ajándékként a nyakamba zúdult, a korábbi életemben fogalmam sem volt ezekről. Nagyon eltaláltak, megérintettek. És a hivatástisztázó év még csak ez után kezdődött a maga kihívásaival, szépségeivel, mélységeivel, kegyelmeivel. Így jutottam el oda, hogy a szerzetesi fogadalmak által, jezsuitaként Istennek ajánljam az életemet! Köszönöm!

Forrás: Jezsuiták

Korábbi bejegyzés Kiss Ferenc SJ tanúságtételével: https://hivatastisztazas.blogspot.com/2019/02/kiss-ferenc-jezsuita-tanusagtetele.html

A Boldogasszony Iskolanővérek küldetése


Domonkos drive - zarándoklat férfiaknak a domonkosok szervezésében


Papszentelés és első mise

A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház diakónusát szenteli áldozópappá Palánki Ferenc megyéspüspök egyházmegyénk védőszentjének, Szent László királyunknak ünnepén 2019. június 22-én, 10 órakor Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban. Sziklai Dávid 2018 óta szolgál Nyíregyházán a társszékesegyház kispapjaként. Áldozópappá szentelését követően primíciáját, azaz első szentmiséjét 2019. június 29-én 10.30 órakor mutatja be a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.


Sziklai Dávid 1993. november 22-én született Debrecenben, de Nyíregyházán nőtt fel, ahol már kisgyermekként ministrálni kezdett Juhász Imre atya szárnyai alatt a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A papi hivatás iránt már általános iskolásként kezdett érdeklődni. A Szent Imre Katolikus Gimnázium diákjaként kollégiumi sekrestyésként és asszisztencia magiszterként szolgált, valamint részt vett a Fiatalok a Világ Életéért Találkozó szervezésében is. Majd lelki vezetőinek ösztönzésére egy hivatástisztázó lelkigyakorlatot követően igent mondott Isten papi hivatásra szóló meghívására.

Sziklai Dávid 2018-ban történt diakónussá szentelésekor személyes és mély istenkapcsolatát tartotta hivatása legfontosabb pillérének. Akkor így fogalmazott: „Úgy érzem, hogy akkor tudok hiteles pap lenni, akkor tudom jól ellátni feladataimat, akkor élvezem a tanulást, akkor élem boldogan az életemet, hogy ha mindezt megtalálom a mindennapjaimban. Feladataim és szolgálataim önátadó megélése elengedhetetlen a Jó Pásztor követésében. Önmagában egyik ember se tudja jól megélni sem szülői, sem papi hivatását – főleg egy egész életen át -, ha nincs egységben, nincs jóban azzal, aki meghívta, aki létbe hívta. Hivatásunkat fontos, hogy mindig szolgálatként és ne pusztán munkaként, megélhetési lehetőségként éljük meg, akár papi, akár szerzetesi, szülői, pedagógusi, vagy bármilyen más életállapotunk is legyen. Mint ahogy mások számítanak ránk, fontos, hogy mi is tudjunk számítani másokra, hiszen közösségben könnyebb Krisztust követni és szeretve szolgálni” – olvashatjuk a Sziklai Dávid gondolatait a Lelkipásztori Intézet honlapján.

Papp Erika

Forrás: Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház - Nyíregyháza


Hív az Úr? Érdekel az egyházmegyés papság? - hivatástisztázó lelkigyakorlat férfiaknak


2019. június 14., péntek

„Papként szeretnék ember maradni, aki másokért él” – interjú Molnár Erik diakónussal

Az Úr 2019. esztendejében 3 papot szentel Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjúsorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük.

 
1990. január 2-án született Bonyhádon. Szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot. Általános iskolai tanulmányait a Bonyhádi Arany János Általános Iskolában végezte, ahol hitoktatásban is részesült. Érettségijét és civil szakmáját a Bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában szerezte meg.

Már kisgyermek korától kezdve rendszeresen ministrált a bonyhád-majosi kápolnában. Miközben a PTE Illyés Gyula karán szociális munkás szakon végezte tanulmányait, fokozatosan megerősödött benne a papi hivatás gondolata, amiben segítségére voltak egyházmegyés papok is. 2013-ban felvételét kérte a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé, a sikeres felvételi után dr. Udvardy György püspök úr teológiai tanulmányainak elvégzésére Esztergomba küldte.
Főpásztora tavaly június 16-án szerpappá szentelte. Diakónusi gyakorlatát a mohácsi plébánián töltötte.

Június 15-én, szombaton Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szenteli. 6 éves teológiai képzés áll Ön mögött. Milyen visszatekinteni erre az időszakra?
 
Amikor beköltöztem a szemináriumba, a 6 év először hosszú időnek tűnt. De most visszatekintve úgy érzem, hogy nagyon gyorsan elmúlt. Szívesen tekintek vissza erre a hat évre, hiszen nagyon sok jó dolgot kaptam. Kicsivel több, mint öt és fél évet töltöttem Esztergomban az Érseki Papnevelő Intézetben, 4 hónapot pedig Mohácson voltam diakónusi szolgálaton. Ezekben az időkben sok mindent tanultam és sok barátot kaptam, akikkel majd a papi éveimben is szeretném tartani a barátságot.

Mikor találkozott először Istennel? Milyen volt az a találkozás?
 
Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Talán akkor, amikor 5 éves koromban elkezdtem ministrálni a bonyhád-majosi kápolnánkban. Istennel való kapcsolatom az évek során kezdett el kialakulni, ahogyan egyre jobban megismertem a hittanórákon vagy egy-egy lelkigyakorlaton.

Hogy merült fel Önben évekkel ezelőtt a papi hivatás gondolata?
 
Már az általános iskola végén megjelent az életemben a papi hivatás gondolata. Akkor még úgy éreztem, hogy nem ez az én hivatásom, hanem a családos élet. A középiskolás évek során is mocorgott bennem. Amikor igent tudtam mondani az Úr hívására, az 2011-ben volt egy medjugorjei zarándoklaton. Ekkor éreztem igazán az Úr hívását, amire azt mertem mondani, hogy ha papnak hívsz, akkor igent mondok. Az egyetemen, a szociális munkás szakon fogalmazódott meg bennem, hogy az embereken szeretnék segíteni, de nem szociális munkásként, hanem papként. Két évet töltöttem az egyetemen és 2013-ban jelentkeztem.

Voltak-e nehézségek az elmúlt időszakban és mivel néz szembe egy kispap? Hogyan küzdötte le őket?
 
Ahogyan mindenkinek az életében vannak nehézségek, úgy a kispapok életében is megjelennek. Szembenézünk határainkkal vagy a bennünk felmerülő olyan kérdésekkel, amelyekre nehéz választ találni vagy azonnal megválaszolni.
Ezeknek a leküzdésében segített az imádság. Isten elé vinni az adott helyzetet, megkérni, hogy segítsen, illetve megkérdezni, hogy Ő ezt hogy látja vagy Ő mit tenne. Nem biztos, hogy azonnal és mindig jön a válasz. A szemináriumokban van egy spirituális atya, akihez lehet bizalommal fordulni nehézségek esetén is.

Az elmúlt 6 év tapasztalatából mi az, amiért hálás?
 
Hálás vagyok az Úrnak, hogy meghívott az Ő papjának. Hálás vagyok az esztergomi szemináriumban töltött időkért.

Ha épp nem tanul vagy szolgál, akkor mivel tölti szívesen a szabadidejét?
 
Szívesen töltöm az időmet a családom, barátaim körében. Szabadidőmben szívesen olvasgatok, illetve kerékpározom.

A pappá szentelendő diakónusok papi jelmondattal, egy olyan gondolattal indulnak el szolgálatuk útján, amellyel azonosulni tudnak, és amely magában hordozza hivatásuk mélységét. Mi a jelmondata és miért?
 
Az áldozópappá szentelési meghívómra két jelmondat került. Az egyik, amit diakónusszentelésemre választottam Szent Pál apostoltól a Tesszalonikaiaknak írt I. levélből: „Hűséges az, aki meghívott” (1 Tessz 5,24). Ez a jelmondat végigkísért a kispapi évek során.

Amit a papszentelésre választottam, az Szent II. János Pál pápától származik: „A pap ember, másokért.” A szent pápa élete hátassal volt a hivatásom felismerésében. Ahogyan az életét bemutató filmnek a címe is mutatja a pápa, aki ember maradt. Én is papként szeretnék ember maradni, aki másokért él.

Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akikben mocorog a papi vagy szerzetesi hivatás gondolata?
 
Azt mondanám, amit 2013 nyarán a bonyhád-börzsönyi újmisén a szentbeszédre felkért Bindes Ferenc gyémántmisés atya mondott. Ha valaki úgy érzi, hogy az Úr papnak vagy szerzetesnek hívja, akkor merjen beszélni erről a plébánosával vagy egy hozzá közel álló atyával. Ha úgy látják, hogy a hívás Istentől van, akkor merjen jelentkezni.

Újmiséit a következő időpontokban és helyeken mutatja be:

Június 15. 16.00 majosi Szűz Mária Szent Neve Kápolna
Június 16. 16.00 bonyhádi Szeplőtelen Fogantatás Templom
Június 22. 18.00 mohács Fogadalmi templom

Forrás: Pécsi Egyházmegye


2019. június 1., szombat

Szerette az Egyházat


Könyvajánló 

Katharina Strolz – Peter Willi: Szerette az Egyházat


Julia Verhaeghe Anya élete és a „Krisztus Ügye” lelki család elindulása


A könyv publikációjával a kiadó teljesíti az olvasók azon kívánságát, hogy Julia Verhaeghe Anya személyiségén keresztül megértsenek valamit Istennek az Ő Egyházára gyakorolt kegyelemteljes hatásáról. A könyv közelebb akar jutni annak a személynek a titkaihoz és nemesen egyszerű, szeretetet és igazságot sugárzó életéhez, aki az Egyház igazi leánya volt. Az Egyházért élt, szenvedett, és az Egyháznak szentelte magát.

Julia Verhaeghe (1910-1997) 1969 őszén járt Magyarországon, akkori utazásának célja Regőczi István atya, az „Isten Vándorá”-nak meglátogatása volt. A könyv a „Krisztus Ügye” lelki család (Familia Spiritualis Opus, FSO) karizmájának kialakulását írja le Júlia alapító anya életén keresztül. A könyvben bepillantást nyerhetünk az 1938-ban alapított közösség kezdeteibe.

Forrás: Moly / Ronni Könyvkereskedés


Szűzszentelés Lengyelországban

2019. május 6-án Varsóban Michał Janocha püspök a szüzek konszekrációja liturgiájának keretében az ünnepi szentmisén konszekrálta Ewę Zalich hitoktatót és Dianę Kułak logopédust.

Bővebb beszámoló az eseményről itt olvasható:

https://warszawa.gosc.pl/doc/5538951.Bp-Michal-Janocha-konsekrowal-dwie-dziewice
 
Forrás: Elżbieta Hurman / Szüzek rendje
 









Engedni, hogy az életem belenőjön a válaszokba

Az elmúlt másfél év során sokat foglalkoztam a hivatásommal, és újra feltettem magamnak azokat a kérdéseket, amelyekre már évekkel ezelőtt elkészítettem a konyhakész válaszaimat. Miért lettem én jezsuita? Egészen egyszerűen és röviden: Isten hívott, találkoztam emberekkel, akik segítettek, igent mondtam... Életem apró történései szépen körvonalazták nekem azt az utat, amiről eddig úgy gondoltam, hogy értem, miért vezetett el a hivatásomhoz. Viszont az idő múlásával észrevettem, hogy a lelkem egyre jobban elbizonytalanodott, és kedvesen, mégis azért ijesztően megkérdőjeleződött bennem: valóban ezek az igazi válaszok? Egyáltalán találhatok-e választ a kérdéseimre?


Úgy gondolom, hogy bárhol, bármilyen hivatásban, korban és élethelyzetben vagyunk, ismerősen csenghet számunkra a kérdés: miért? Miért éppen én? Miért így? Miért ekkor? Nehéz ezekkel a kérdésekkel szembenéznünk, mert olyan mélységeket pedzenek, ahol szeretünk visszahúzódni a válaszaink biztonságába. Amikor egy kérdésemre választ találtam, megnyugodtam, hogy akkor ez így rendben van. Van válaszom, nincs mitől félnem. Örültem a válaszból születő nyugalomnak, és már siettem is tovább, elfelejtve mindazt a keresést és tisztulást, melyek még a kérdésem választalanságából születtek, mígnem kisebb pszichológiai és pszichoanalitikai tanulmányaim során egyre több kérdőjel merült fel bennem: biztos, hogy értem, miért? Miért lettem jezsuita? Később értettem meg: ezek azok a kérdései az életemnek, melyekre nem tudom a biztos választ… meg kell szeretnem a kérdésben rejlő bizonytalanságot. Engednem kell magamnak, hogy az életem belenőjön a válaszokba.

Rilke írja egy fiatal költőnek: „Amennyire csak tudom, arra kérem Önt, legyen türelemmel szívének minden megoldatlanságával szemben, és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák vagy idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most feleletek után, amik nem adatnak meg Önnek, mivel most nem tudná őket érteni. És erről van szó: élni mindent. Élje most e kérdéseket. Talán lassankint, észrevétlenül, egy távoli napon élete belenő majd a feleletekbe.”

Egyszerűen élni a kérdéseinket, melyekre nem találunk válaszokat. A mai világban nem szeretjük az elbizonytalanító kérdéseket. Szeretünk biztonságban élni, ahol minden konyhakész, ahol nem kell félnünk a változás szelétől. Nincs időnk megélni a kérdéseinket. És pont erről van szó: élni a kérdéseinket. Megélni a választalanság bizonytalanságát, mely segít figyelni és keresni a lényeget az életben. Az életünk önmaga lesz a válasz a miért-kérdéseinkre.

Miért lettem jezsuita? Van erre egy történetem, sokszor el szoktam mesélni, amikor megkérdeznek. Általában ott kezdem, hogy megszülettem egy szerető családban, iskolába jártam, felnőttem, felvettem a kapcsolatot a jezsuitákkal, majd beléptem. Egy külső eseménysorozat, melyet sok minden formált: találkozások, személyek, helyek. De mi történt belül? Miért lettem jezsuita? Nem tudom pontosan! Egyszerűen idehozott a lelkem, és nagyon szeretem! Talán ennél többre nincs is szükségem. Akkor is, ha egyre kevésbé értem a miérteket és a hogyant. Próbálom engedni magamnak, hogy az életem belenőjön a válaszokba…

Forrás: Jezsuita bloggerek

Nyílt napok a domonkosoknál


A Ferences Kisnővérek szolgálatai - beszélgetés Ráhel és Judit nővérrel


Nyári hivatástisztázó lelkigyakorlat a Szociális Testvéreknél



Utaidra taníts meg, Uram! - Isten akarata és vágyaink

Szeretnél elcsendesedni, néhány napot az Úrral tölteni?
Szeretnéd hallani az Ő Szavát, mely Hozzád szól?
Szeretnéd hallani, hogy mire hív? Keresed a hivatásodat?
Szeretnél többet hallani a szerzetességről?

Lelkigyakorlat hivatáskereső 18-35 év közötti fiatal nőknek

A csendes lelkigyakorlat programjában tanítás, imádság, egyéni kísérés/beszélgetés és közös liturgikus ima (szentmise, zsolozsma) egyaránt szerepel.

Időpont és helyszín: Piliscsaba, 2019. augusztus 20-25.

Ha szeretnél jönni, előzetes bejelentkezést Ildikó testvérnél kérünk a 30/533-2840-as telefonszámon, vagy a zics.ildiko@gmail.com címen.

A szűk hat nap önköltsége 15.000 Ft, de jelezd, ha gondot jelent az összeg, keresünk megoldást!