2012. december 24., hétfő

Rongyos istállócskában


Micsoda vajon az ember? Az ember az Írás bizonysága szerént por, hamu, száraz levél, mely a széltől elragadtatik; megaszott kóró, mely csak könnyen öszvetörettetik; ki mint a rothadás, megemésztetik; és mint a ruha a molytól, megétettetik. Micsoda az ember? Az ember egy olyan teremtés, mely asszonyi állattól születtetvén, rövid ideig él, és sok nyavalyákkal eltelik; ki mint a virág, reggel kinyílik, s estvére elszárad s eltapodtatik; és elfut, mint az árnyék, és soha egy állapotban nem marad; kinek teste, míg él, most hidegtől, most melegtől, most éhségtől, most szomjúságtól, most fáradságtól, most betegségtől többféle alkalmatlanságokat, nyomorúságokat, fájdalmakat szenved; lelke pedig most a gyalázatok, most a bosszúságok, most többféle ellenkező dolgok miatt sír, zokog, kesereg. Ez az ember, az Írás bizonysága szerént. De micsoda a közönséges tapasztalás szerént? A közönséges tapasztalás szerént az ember mindenféle nyavalyáknak, kárvallásoknak, gyalázatoknak, üldözéseknek tárgya; kit most az ég ostromol jéggel, hóval, esővel, záporral, mennykővel; most a föld ijeszt, bágyaszt, rongál rettenetes indulásokkal, rendülésekkel; most a víz, most a tűz, most a fenevadak, most a rossz emberek, szomszédok vesztenek, szomoríttanak, keseríttenek.
Ilyenné lett az Isten Fia, mikor emberré lett… Valamit szenvedhet tehát, vagy szenvedhetett valaha egy ember akár az égtől, akár a földtől, akár a tűztől, akár a víztől, akár a rossz embertől, akár a testi, akár a lelki gyötrelemtől, mindarra elszánta magát szerelmes Urunk, midőn emberré lett, sőt többre elszánta magát, mint akármely más ember efféle dolgokban szenvedett, mivelhogy tulajdon jószántából mindeneknél többet szenvedett, ámbár nem szenvedhetett volna, ha emberré nem lett volna. Bizonyára nem lehet elegendőképpen csudálni, hogy emberré lévén, engedelmes lőn mindhalálig, a keresztnek haláláig pedig; de az még csudálatosabb, hogy a többször említett Írás bizonysága szerént az embereknek csúfjává, a népnek szemetévé, a korhelyeknek nevetség tárgyává lett, és mint a barom, sőt mint a féreg, és nem mint egy ember, úgy tartatott. Nézzetek bár csak születésére; vajon mikor, hol, mi módon született? Legmostohább időben, úgymint télen; legalábbvaló helyen, úgymint istállóban; legkeményebb pólyába helyheztetve, úgymint jászolba a szalmára. Ihol, mivé lett az Isten Fia, midőn emberré lett!

Simon Máté (1748–1818) pálos szerzetes

Forrás: Fehér Barát 2011. 3. száma


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése