Adventi elmélkedés a megszentelt életről

Urunk bemutatása

A szerzetesi hivatást megélő személyek, de minden világban, közösségben vagy hivatalos közösségi elkötelezettség nélkül (magán)fogadalommal vagy más szent kötelékkel az evangéliumi tanácsoknak megfelelően megélt, megszentelt életutat járó lélekre jellemző, hogy életének középpontjában Isten és az Ő Szent Akaratának megtétele áll, különleges módon, mintegy átalakulva, Isteni Megváltójukkal egyesülve. Különleges jelként élnek, mintegy hídként a világban élő személyek és Isten között, ahogy XVI. Benedek pápa is fogalmazott 2011. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján elhangzott apostoli buzdításában:

„A konszekrált élet erőteljes módon tanúságot tesz az Isten és ember közötti kölcsönös keresés mellett, az iránt a szeretet iránt, amely vonzó a számukra. A konszekrált személy azáltal, hogy ő az ami, a pápa magyarázata szerint olyan, mint egy híd Isten felé mindazok számára, akik vele találkoznak. A konszekrált élet azért fontos, mert pontosan a feltétlen odaadás és a szeretet jelei főként egy olyan világban, amelyben komoly szenvedést okoz a sötétség és a haszonelvűség, és mert tanúságot tesz a természetfeletti szeretetről, visszavezeti az eltávolodott emberi életet és választ ad az Úr végtelen szeretetére.” 

A külső keretek változatosak a jelenlegi sokféle életút közötti választási lehetőségek miatt, de az Istennel való egybeszerkesztettség minden egyes testvérre és nővérre igaz - ideális esetben. Túlmutat ez az odaadottság a minden keresztény számára keresztségi fogadalmától neki rendelt életszentségre való meghíváson, mert mindezt csak teljesen elégő áldozatként lehet és érdemes megélni, ha valóban nem csak a formai keretek, vagy más emberi gyengeségből fakadó tényező miatt lép erre az útra a lélek, hanem Isten meghívásából, amelyre a szabad elhatározásból adott válaszként a szívbeli elkötelezettség az első. Ennek hiányában nem tudja beteljesíteni e különleges meghívást, nem válhat Krisztus tökéletes képmásává, hogy megszentelje a világot.

Hasonló ez a lét ahhoz, amikor a Tükörműves kezébe veszi az elkészített üveget és bevonja fokozatosan azzal az ezüst fényű anyaggal, amely által láthatóvá válik minden más világban járó számára saját arcvonása, tulajdonsága, ha beletekint. Az üveglapot a Tükörműves előtte kvarchomokból és a többi hozzávalóból elkészíti: összekeveri, kiégeti, formázza, hengereli, végül bevonja a vékony fémréteggel, feldíszíti, így alkalmas eszközzé válik az elkészült tükör a többi anyag és eszköz között, hogy tükörképet mutasson. A fény teljesen áthaladhat rajta, de a fémréteg miatt nem csak áthalad, hanem vissza is tükröződik. Ezáltal felfoghatja a használója, milyen is ő valójában, mivé kellene válnia, ha a tökélességre törekszik itt a világban. A kialakult kép egyedül a használón múlik, mennyire változik meg abban az esetben, ha nincs megelégedve a látottakkal. Esetleg megkeresheti ő maga is a Tükörművest, hogy megbeszélje vele, milyen javítanivaló lenne még, hogy önmaga lehessen, és milyen remekmű válhatna belőle; van-e például olyan terv az életében, amely által maga is tükörré válhat mások javára.

Így vezeti vissza a Tükörműves műve a lelkeket önmaguk, Isten és embertársaik helyes szeretetére, amely üdvösségük forrásává válhat. Mindezt a tükör nem önmaga erejéből éri el, hanem átengedve életét és ráhagyatkozva feltétlen bizalommal a Tükörművesre, Aki ért ahhoz, hogy műremeket alkosson és ezzel másokat is az Örök haza felé vezető útra vezessen.

Bartolomé Esteban Murillo: Szentháromság

 Jézus ezen a festményen Szent Édesanyja ölében, aki a Legtökéletesebb Műremek