2019. február 2., szombat

A pápa homíliája Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén

Az Úrral való találkozás forrás

Február másodikán szombaton este, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Ferenc pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában az Istennek szentelt személyek számára. A bazilikát ez alkalommal főként szerzetesnővérek és szerzetesek, valamint az Istennek szentelt élet különféle társaságainak női és férfi tagjai töltötték meg. Ferenc pápa homíliájában a találkozás ünnepéről beszélt, mely a negyvennapos Gyermek Jézus és szülei valamint a templomi „Szent Öregek”, Simeon és Anna között történt. Jelképesen a Törvény ihletése és a Szentlélek indíttatása is találkozik.

 
Az ünnep találkozás Jézussal az ő népében

A liturgia Jézus találkozást tárja elénk az ő népével. A Gyermek újdonsága találkozik a Templom hagyományával, az ígéret beteljesül. A fiatal szülők találkoznak a Templom öregjeivel, ami arra hív bennünket, hogy hozzájuk hasonlóan mi is fogadjuk be Jézust, napról napra, ne virtuálisan, hanem tényleges találkozás formájában. Így a találkozás számunkra életadó forrássá válik – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa. Ez a találkozás Isten népében történt, konkrét térben és időben, miként napjainkban is az Istennek szentelt élet az Egyház testében valósul meg, amikor idősek és fiatalok együtt haladnak.

Törvény és Lélek együtt mennek!

Ferenc pápa homíliájában a Jézus szüleit a Templomba szólító hivatást a két idős templomi személy látomásával hasonlította össze. A fiatalok a Törvény előírása szerint, az idősek a Lélek sugallatára cselekszenek. A törvény előírása és a Lékek sugallata ma is kettős engedelmességre indít: a törvény rendet termet ez életben, a Lélek pedig újjáteremti az életet. A karizmák rendezett élet nélkül nem hoznak gyümölcsöt, de legjobb szabályok sem maradhatnak híján a Lélek újításainak: Törvény és Lélek együtt mennek!

A törvény, a rend foglalatában születik meg az új élet

Ferenc pápa a gyermek Jézus templomi bemutatását a továbbiakban nyilvános fellépésének első jeléhez, a kánai menyegzőhöz kapcsolta. A korsók tisztulásra szolgáló vize a törvényt jelképezi, Jézus teremtő szava az Anya kérésére adja az új bort, az életet. A törvény foglalatában születik meg az új élet, miként a szerzetesházak rendszabályai, az elöljárók iránti engedelmesség készít helyet az éltető Lélek számára.

A látomás beteljesedése istendicséretté válik

A pápa végül a meghívást a látomással szembesítette, ahogy Simeon mondja: „Már látták szemeim…” Nem az Üdvözítőt látja, csak Isten egyszerűségét, de ez elég neki, hogy „elbocsátását” kérje, mert már megtalálta benne élete értelmét. Neki elegendő az Isten, ahogy van! A szerzetesi élet látomása egyszerű és prófétai, ez a tekintet az egyházban felfedezi Isten evilági jelenlétét, mely így szükségszerűen az Isten dicsőítésébe fog. Az Istennek szentelt személyek erre kaptak meghívást, ez az életük! – zárta homíliáját Ferenc pápa Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén.

P. Vértesaljai László SJ

Forrás: Vatikáni Rádió










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése