Krisztusnak a Szentlélekben való papi fölkentségében az egész Egyház részesült. Az Egyházban ugyanis „a hívők valamennyien szent és királyi papsággá lesznek, Jézus Krisztus által lelki áldozatokat mutatnak be Istennek, és annak erőit hirdetik, aki a sötétségből meghívta őket csodálatos világosságára” (vö. 1Pt 2,5.9). Krisztusban az egész titokzatos Test egyesül az Atyával a Szentlélek által minden ember üdvösségére.
E küldetést azonban az Egyház egymaga képtelen teljesíteni: minden tevékenységében rászorul a Krisztussal, a Fővel való szoros kapcsolatra. Az Egyház fölbonthatatlanul egyesült az Úrral, tőle kapja állandóan a kegyelmet és az igazságot, a vezetést és a támogatást, hogy minden egyes ember számára „az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének jele és eszköze” lehessen.
A szolgálati papság létjogosultsága az Egyháznak Krisztussal való eleven és hatékony egységéből fakad. E szolgálat által ugyanis az Úr tovább folytatja népe körében azt a tevékenységét, mely egyedül Őt, testének Fejét illeti. Így a szolgálati papság kézzelfoghatóvá teszi Krisztus sajátos cselekvését, s ezzel bizonyítja, hogy Krisztus nem hagyta el Egyházát, hanem tovább folytatódó papságával mindvégig élteti. Az Egyház ezért a szolgálati papságot ajándéknak tekinti, melyet papjai szolgálata által nyer.
Ezt az ajándékot Krisztus alapította, hogy üdvözítő művét folytattassa, s először az apostoloknak adta át, majd ezek utódai, a püspökök által származik tovább az Egyházban.
Forrás: A papi élet és szolgálat direktóriuma - A Kléruskongregáció dokumentuma, 1994. január 31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése