2014. július 13., vasárnap

Hit, hűség, hivatás

Könyvajánló

Hans Schaller SJ: Hit, hűség, hivatás 

A könyv segítséget jelenthet a keresztény életvitelhez mindazoknak, akik hűségesek akarnak lenni legfőbb lelki elhatározásukhoz; valamint azoknak is, akik azon fáradoznak, hogy megbékéljenek már meghozott, életre szóló döntéseikkel. 

Hans Schaller SJ 1942-ben született. Tanulmányait Münchenben, Lyonban, Tübingenben és Rómában végezte. 1977 és 1985 között egyetemi lelkészséget vezetett Baselban és Zürichben. 1985-ben Solothurnban részt vett a fogyatékosokat gondozó , .Bárka" közösség alapításában. 1993-tól 2000-ig a római Collegium Germanicum ét Hungaricum spirituálisa. Jelenleg egy baseli egyházközség plébánosa. 

A hűség az emberi élet különböző területein alapvető kívánalom. Ennek megfelelően számos témát taglal ez a könyv, úgymint: az életre szóló döntéseket, a fájdalmas elbizonytalanodást, a hűség megtartásához szükséges emberi és hitbeli feltételeket, a lelki növekedés törvényeit, a partnerkapcsolatokat. Egész gondolatmenete a hűség elkötelezett védelméről tanúskodik, s a szíve mélyén igazából minden ember erre vágyakozik.

Forrás: Moly


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése