„AMIT AZ ÚR AKAR, MINDENT VÉGBEVISZ, / A MENNYBEN
ÉS A FÖLDÖN, / A TENGERBEN ÉS A VIZEK MÉLYÉN.”
Életem
összefoglalása a 135. zsoltár részlete, az örökfogadalmas meghívóm mottója.
Isten Fia még születésem előtt kiválasztott arra, hogy a jegyese legyek, szoros
szeretetkapcsolatban éljek Vele. Szerzetesi hivatásom azzal a vággyal
kezdődött, hogy keressem életemben Isten Akaratát, amit mély imában kértem
Jézustól. Azt kértem, hogy minden úgy legyen bennem és velem, ahogyan Isten
akarja. (Így is írom ezt a kifejezést, nagybetűvel: Isten Akarata, annak
fontosságát kifejezve.) Ahogyan nőtt bennem ez a vágy, és konkrét tettekben
öltött testet, úgy kezdett megváltozni az életem is. A mélyben zajló változások
lényege a Jézussal való szoros, mély személyes szeretetkapcsolat kialakulása
volt. Ennek a kapcsolatnak az alapja pedig az, hogy az Ő Akaratának teljesítése
közben létrejön az az önátadás, Istennek való odaadottság, amely nélkül sem a
szerzetesi, de a valódi keresztény élet sem képzelhető el.
MI KONKRÉTAN AZ ISTEN AKARATA? HONNAN TUDOM
„KIOLVASNI”, HOGYAN TUDOM MEGÉRTENI, HOGY MIT KÍVÁN TŐLEM?
Kezdetben az ember talán fél az Isten akaratától (legalábbis én féltem); külső, idegen kényszerítő erőnek gondolja azt, aminek engedelmeskedni csak kínkeservesen lehet, lemondva minden szép és jó dologról, ami az életet s a (rosszul értelmezett) szabadságot jelenti. Az ember egy kicsit büszkén mártírnak is gondolja magát: mindennek ellenére megteszi, amit Isten tőle kíván. Később, ha még mindig kitart emellett, elkezdi megtapasztalni Isten gondviselését, személyes szeretetét, jóságát, azt, hogy az az út, amelyen Istennel halad, békés, belső örömmel és értelemmel teli. Rájön, hogy Isten nem akar neki rosszat. Sőt, a legjobbat akarja. Hiszen „Szeretet az Isten” (1Jn 4,16b), s így rám vonatkozó Akarata is csupa szeretet, jóság, az én javam isteni akarása. Ha az ember továbbmegy ezen az úton, elfogadja, megérti ezt a mondatot: „Isten jobban tudja, hogy nekem mi a jó, mint én”, s elkezd a bizalom és ráhagyatkozás ösvényén járni. Egyre inkább Isten lesz az első az úton, az ember pedig követi. Nem én találom már ki egyedül, hogy mi hogyan legyen; imám így hangzik: „ha Te is akarod”, „legyen úgy, ahogy Te akarod”. Ez a belső önátadás, ez a hozzáállás szükséges a hívő ember mindennapjaihoz. Ezt mondja a zsoltársor is: „Hagyatkozz az Úrra, s bátran cselekedj”, ami ezt jelenti: ha az Úrra hagyatkozom, akkor minden cselekedetemet az a vágy motiválja, hogy az Isten Akarata szerint menjen végbe. Ehhez jön hozzá az a hit, hogy amit Isten akar, végbeviszi; tehát ha szeretném, hogy Isten Akarata beteljesedjen az életemben, s legjobb szándékommal eszerint is cselekszem, hihetem, hogy ez megtörténik. Ehhez kell a nyitottság, a mindenről lemondani tudás állapota, Isten feltétel nélküli követése.
Isten rendkívül kreatív, és rengeteg módon tud üzenni nekünk, de leginkább egy másik emberen (lelkivezetőn, szerzetesi elöljárón) keresztül mutatja meg az Akaratát. Hivatásom kezdetén elsősorban a lelkivezetőmmel való kapcsolatom alapján vált nyilvánvalóvá ez az Akarat, de Jézus üzenni tudott például egy harangzúgással is, ami abban a percben, amikor hallottam, azt a vágyat jelentette, hogy menjek el másnap zsolozsmázni a domonkos atyákhoz. Isten Akaratát sokszor csak utólag látjuk beigazolódni: megtettük, ami szerintünk Isten Akarata volt, s aztán látjuk, tapasztaljuk a békét, a boldoggá tevő Istenkapcsolatot.
Isten Akaratát a legkönnyebb és a legnehezebb a szerzetesi engedelmességben „kiolvasni.” Könnyű, mert ha az elöljárónak engedelmeskedem, a vele megbeszélteket követem, tudhatom, hogy az Isten Akaratát teszem. Nehéz, mert úgy tűnik, egy tévedni is képes ember képviseli Isten Akaratát. Ugyanakkor az elöljáró is Isten Akaratát keresi, amikor a szerzetessel megbeszél valamit. A szerzetesi élet egyik nagy misztériuma, hogy ha a szerzetes engedelmes, biztos, hogy érvényesül Isten Akarata az elöljárónak való engedelmességen keresztül. Ezért nálunk, a domonkos rendben a fogadalmak közül az engedelmességi a legfontosabb, magába foglalja a szegénységet és a tisztaságot. Fogadalomtételeinkkor engedelmességet ígérünk – ebben a sorrendben – Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak, az aktuális általános főnöknőnek s az ő utódainak, az örökfogadalomkor: halálunkig.
VAN ERRE EGY SZEMÉLYES TÖRTÉNETEM, AMELYEN KERESZTÜL AZ IS VILÁGOSSÁ VÁLIK, HOGY ISTEN EGY-EGY EMBER VAGY HELYZET ÁLTAL AKAR VALAMIT ÜZENNI AZ EMBER ÉLETÉBEN.
Amikor 1994-ben beléptem a domonkos rendbe, minden közgazdasági tevékenységem megszűnt. A teológiai tanulmányaim befejeztével, a szakdolgozatírás előtt Beran Ferenc atya, a morális tanárom azt mondta „Nővér, ha maga közgazdász, akkor írja a szakdolgozatát gazdasági témából!” Én akkor ezt nem vettem túl komolyan, mert a biblikumot szerettem, s már el is kezdtem készülődni egy biblikus témájú szakdolgozatra. De elmondtam az elöljárómnak Beran atya kívánságát, aki egyetértett ezzel a gondolattal. Aztán megbeszéltem a szakdolgozat ügyét a lelkivezetőmmel is, aki szintén a gazdasági témát támogatta, így, újabb elöljárói megbeszélés után, belevágtam a globalizációról szóló szakdolgozatomba, amely az első nagy lépés volt a közgazdaságtanhoz való visszatérésben. Jézus tehát azt akarta, hogy életemnek megint része legyen a közgazdaságtan, de másképp, mint a rendbe lépésem előtt. Ezt embereken: tanáromon, lelkivezetőmön, elöljárómon keresztül, s az engedelmességemen keresztül – az én aktuális akaratom ellenére – véghez is vitte. Ez a tevékenység, amit most Tőle (vissza)kapok, örömmel, értelemmel teli.
Kezdetben az ember talán fél az Isten akaratától (legalábbis én féltem); külső, idegen kényszerítő erőnek gondolja azt, aminek engedelmeskedni csak kínkeservesen lehet, lemondva minden szép és jó dologról, ami az életet s a (rosszul értelmezett) szabadságot jelenti. Az ember egy kicsit büszkén mártírnak is gondolja magát: mindennek ellenére megteszi, amit Isten tőle kíván. Később, ha még mindig kitart emellett, elkezdi megtapasztalni Isten gondviselését, személyes szeretetét, jóságát, azt, hogy az az út, amelyen Istennel halad, békés, belső örömmel és értelemmel teli. Rájön, hogy Isten nem akar neki rosszat. Sőt, a legjobbat akarja. Hiszen „Szeretet az Isten” (1Jn 4,16b), s így rám vonatkozó Akarata is csupa szeretet, jóság, az én javam isteni akarása. Ha az ember továbbmegy ezen az úton, elfogadja, megérti ezt a mondatot: „Isten jobban tudja, hogy nekem mi a jó, mint én”, s elkezd a bizalom és ráhagyatkozás ösvényén járni. Egyre inkább Isten lesz az első az úton, az ember pedig követi. Nem én találom már ki egyedül, hogy mi hogyan legyen; imám így hangzik: „ha Te is akarod”, „legyen úgy, ahogy Te akarod”. Ez a belső önátadás, ez a hozzáállás szükséges a hívő ember mindennapjaihoz. Ezt mondja a zsoltársor is: „Hagyatkozz az Úrra, s bátran cselekedj”, ami ezt jelenti: ha az Úrra hagyatkozom, akkor minden cselekedetemet az a vágy motiválja, hogy az Isten Akarata szerint menjen végbe. Ehhez jön hozzá az a hit, hogy amit Isten akar, végbeviszi; tehát ha szeretném, hogy Isten Akarata beteljesedjen az életemben, s legjobb szándékommal eszerint is cselekszem, hihetem, hogy ez megtörténik. Ehhez kell a nyitottság, a mindenről lemondani tudás állapota, Isten feltétel nélküli követése.
Isten rendkívül kreatív, és rengeteg módon tud üzenni nekünk, de leginkább egy másik emberen (lelkivezetőn, szerzetesi elöljárón) keresztül mutatja meg az Akaratát. Hivatásom kezdetén elsősorban a lelkivezetőmmel való kapcsolatom alapján vált nyilvánvalóvá ez az Akarat, de Jézus üzenni tudott például egy harangzúgással is, ami abban a percben, amikor hallottam, azt a vágyat jelentette, hogy menjek el másnap zsolozsmázni a domonkos atyákhoz. Isten Akaratát sokszor csak utólag látjuk beigazolódni: megtettük, ami szerintünk Isten Akarata volt, s aztán látjuk, tapasztaljuk a békét, a boldoggá tevő Istenkapcsolatot.
Isten Akaratát a legkönnyebb és a legnehezebb a szerzetesi engedelmességben „kiolvasni.” Könnyű, mert ha az elöljárónak engedelmeskedem, a vele megbeszélteket követem, tudhatom, hogy az Isten Akaratát teszem. Nehéz, mert úgy tűnik, egy tévedni is képes ember képviseli Isten Akaratát. Ugyanakkor az elöljáró is Isten Akaratát keresi, amikor a szerzetessel megbeszél valamit. A szerzetesi élet egyik nagy misztériuma, hogy ha a szerzetes engedelmes, biztos, hogy érvényesül Isten Akarata az elöljárónak való engedelmességen keresztül. Ezért nálunk, a domonkos rendben a fogadalmak közül az engedelmességi a legfontosabb, magába foglalja a szegénységet és a tisztaságot. Fogadalomtételeinkkor engedelmességet ígérünk – ebben a sorrendben – Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Domonkosnak, az aktuális általános főnöknőnek s az ő utódainak, az örökfogadalomkor: halálunkig.
VAN ERRE EGY SZEMÉLYES TÖRTÉNETEM, AMELYEN KERESZTÜL AZ IS VILÁGOSSÁ VÁLIK, HOGY ISTEN EGY-EGY EMBER VAGY HELYZET ÁLTAL AKAR VALAMIT ÜZENNI AZ EMBER ÉLETÉBEN.
Amikor 1994-ben beléptem a domonkos rendbe, minden közgazdasági tevékenységem megszűnt. A teológiai tanulmányaim befejeztével, a szakdolgozatírás előtt Beran Ferenc atya, a morális tanárom azt mondta „Nővér, ha maga közgazdász, akkor írja a szakdolgozatát gazdasági témából!” Én akkor ezt nem vettem túl komolyan, mert a biblikumot szerettem, s már el is kezdtem készülődni egy biblikus témájú szakdolgozatra. De elmondtam az elöljárómnak Beran atya kívánságát, aki egyetértett ezzel a gondolattal. Aztán megbeszéltem a szakdolgozat ügyét a lelkivezetőmmel is, aki szintén a gazdasági témát támogatta, így, újabb elöljárói megbeszélés után, belevágtam a globalizációról szóló szakdolgozatomba, amely az első nagy lépés volt a közgazdaságtanhoz való visszatérésben. Jézus tehát azt akarta, hogy életemnek megint része legyen a közgazdaságtan, de másképp, mint a rendbe lépésem előtt. Ezt embereken: tanáromon, lelkivezetőmön, elöljárómon keresztül, s az engedelmességemen keresztül – az én aktuális akaratom ellenére – véghez is vitte. Ez a tevékenység, amit most Tőle (vissza)kapok, örömmel, értelemmel teli.
BIZTOS LEHETEK ISTEN AKARATÁBAN? VÁLTOZHAT EZ AZ
AKARAT?
Ha egy szóval kell válaszolni arra, hogy életem hivatása-e az alternatív közgazdaságtan, azt mondom: nem. Életem hivatása Isten Akaratának megtétele. Olyan ez számomra, mint egy üres papír, amire Ő ír, én pedig követem a leírtakat. Isten végső szándéka életemmel az üdvösségem, ami itt a földi életben a Vele való kapcsolatban élést jelenti. Életem hivatása tehát: Jézus Krisztust szeretni, a Vele való szeretetkapcsolatot megélni, az engedelmesség által.
Van küldetésem is, ami konkretizálja ezt a hivatást. Az egyik a domonkosság első alappillére: a prédikálás, az apostoli küldetés. Ez jól megvalósul a közgazdászi tevékenységben. Ugyanakkor van egy másik küldetésem is, egy másik domonkos alappillér: az engesztelés. Az Isten Akarata szerinti út lehet tövisekkel, kövekkel, szenvedéssel teli; a kereszthordozás is Isten Akarata szerint való tett, Krisztus követése a Golgotán át is tart. Egyik legkedvesebb szentírási idézetem a 2Kor 12,9: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.” A tövis, a kövek, a szenvedés felajánlása másokért szintén küldetés. Itt Jézus az aktív apostol, aki tudja, kin hogyan lehet segíteni. Az én felajánlott szenvedésem is csatlakozik Jézus megváltó tettéhez, így válhatok segítőjévé – Jézuson keresztül – másoknak.
Istennek van egy előzetes, alapvető elképzelése az ember életéről, hogy hogyan tegye őt boldoggá: a közvetlenül Neki szentelt életre, vagyis a szerzetesi életre való hívás által vagy családban leélt élet által, s ezek mentén akarja alakítani az ember életét. Ha az ember felismeri ezt az Akaratot, s eszerint jár, akkor lesz a legboldogabb az élete. Isten ezt az Akaratát nem változtatja meg, de ha a meghívott nem ismeri fel az útját, tovább dolgozik az ő javán, üdvösségén.
ÜTKÖZHET-E ISTEN AKARATA AZ ÉN SZEMÉLYES AKARATOMMAL?
Természetesen az emberi akarat ütközhet Isten akaratával, gondoljunk a bűn esetére, de ha eltökélt szándékom, hogy megtegyem Isten Akaratát, nem ütközhet az én akaratom az övével, hiszen minden saját szándékom, tervem, ötletem így végződik: hogyha Te is akarod. Az ember persze tökéletlen, s előfordul, hogy ragaszkodik a saját akaratához, ami ekkor ütközésbe kerülhet Istenével, de bízhatunk abban, hogy az őszintén Isten Akaratát kereső embert a kegyelem megsegíti abban, hogy egyre jobban Rá hagyatkozzon. Hogy tudjon belesimulni Isten Akaratába, ami – rá fog ébredni – számára a legfőbb jó. Az ember szabad akarata, szabadsága az Isteni Akaratban nyeri el teljességét.
ISTEN AKARATA A MINDENNAPJAIMBAN
a legfőbb szerepet játssza: szeretném úgy leélni az életemet, hogy minden másodpercben eszerint éljek. Ez nem görcsös igyekezetet, hanem szabad cselekvést jelent: abban a biztos tudatban való élést, hogy engedelmes vagyok. Az engedelmesség tesz szabaddá: megpróbálok nem ragaszkodni azokhoz az elképzelésekhez, amelyek az adott pillanatban vonzanának – persze mindig megvan az a verzió, amit én szeretnék, elképzelek, s erről sokszor nehéz lemondani –, hanem az elöljáróimmal való megbeszélés szerint haladok tovább.
Egyre mélyülő és egyre szebb kapcsolatom Jézussal azt teszi lehetővé, hogy egyre kevésbé lesz fontos, mi az én akaratom, s egyre jobban Rá tudok hagyatkozni. A ráhagyatkozás is egy iskola: az ember egyre magasabb osztályba lép hitének, istenkapcsolatának mélyülésével. Megéli, hogy minden, amit tesz, ami történik vele, Istentől való. Vagyis: „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20) És: „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.” (Kol 3,3)
Nincs nálam hálásabb ember, hogy hivatásom kezdetekor elmondott imám: „Legyen meg a Te Akaratod” meghallgatásra talált, és kibontakozott az életemben.
Ha egy szóval kell válaszolni arra, hogy életem hivatása-e az alternatív közgazdaságtan, azt mondom: nem. Életem hivatása Isten Akaratának megtétele. Olyan ez számomra, mint egy üres papír, amire Ő ír, én pedig követem a leírtakat. Isten végső szándéka életemmel az üdvösségem, ami itt a földi életben a Vele való kapcsolatban élést jelenti. Életem hivatása tehát: Jézus Krisztust szeretni, a Vele való szeretetkapcsolatot megélni, az engedelmesség által.
Van küldetésem is, ami konkretizálja ezt a hivatást. Az egyik a domonkosság első alappillére: a prédikálás, az apostoli küldetés. Ez jól megvalósul a közgazdászi tevékenységben. Ugyanakkor van egy másik küldetésem is, egy másik domonkos alappillér: az engesztelés. Az Isten Akarata szerinti út lehet tövisekkel, kövekkel, szenvedéssel teli; a kereszthordozás is Isten Akarata szerint való tett, Krisztus követése a Golgotán át is tart. Egyik legkedvesebb szentírási idézetem a 2Kor 12,9: „Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.” A tövis, a kövek, a szenvedés felajánlása másokért szintén küldetés. Itt Jézus az aktív apostol, aki tudja, kin hogyan lehet segíteni. Az én felajánlott szenvedésem is csatlakozik Jézus megváltó tettéhez, így válhatok segítőjévé – Jézuson keresztül – másoknak.
Istennek van egy előzetes, alapvető elképzelése az ember életéről, hogy hogyan tegye őt boldoggá: a közvetlenül Neki szentelt életre, vagyis a szerzetesi életre való hívás által vagy családban leélt élet által, s ezek mentén akarja alakítani az ember életét. Ha az ember felismeri ezt az Akaratot, s eszerint jár, akkor lesz a legboldogabb az élete. Isten ezt az Akaratát nem változtatja meg, de ha a meghívott nem ismeri fel az útját, tovább dolgozik az ő javán, üdvösségén.
ÜTKÖZHET-E ISTEN AKARATA AZ ÉN SZEMÉLYES AKARATOMMAL?
Természetesen az emberi akarat ütközhet Isten akaratával, gondoljunk a bűn esetére, de ha eltökélt szándékom, hogy megtegyem Isten Akaratát, nem ütközhet az én akaratom az övével, hiszen minden saját szándékom, tervem, ötletem így végződik: hogyha Te is akarod. Az ember persze tökéletlen, s előfordul, hogy ragaszkodik a saját akaratához, ami ekkor ütközésbe kerülhet Istenével, de bízhatunk abban, hogy az őszintén Isten Akaratát kereső embert a kegyelem megsegíti abban, hogy egyre jobban Rá hagyatkozzon. Hogy tudjon belesimulni Isten Akaratába, ami – rá fog ébredni – számára a legfőbb jó. Az ember szabad akarata, szabadsága az Isteni Akaratban nyeri el teljességét.
ISTEN AKARATA A MINDENNAPJAIMBAN
a legfőbb szerepet játssza: szeretném úgy leélni az életemet, hogy minden másodpercben eszerint éljek. Ez nem görcsös igyekezetet, hanem szabad cselekvést jelent: abban a biztos tudatban való élést, hogy engedelmes vagyok. Az engedelmesség tesz szabaddá: megpróbálok nem ragaszkodni azokhoz az elképzelésekhez, amelyek az adott pillanatban vonzanának – persze mindig megvan az a verzió, amit én szeretnék, elképzelek, s erről sokszor nehéz lemondani –, hanem az elöljáróimmal való megbeszélés szerint haladok tovább.
Egyre mélyülő és egyre szebb kapcsolatom Jézussal azt teszi lehetővé, hogy egyre kevésbé lesz fontos, mi az én akaratom, s egyre jobban Rá tudok hagyatkozni. A ráhagyatkozás is egy iskola: az ember egyre magasabb osztályba lép hitének, istenkapcsolatának mélyülésével. Megéli, hogy minden, amit tesz, ami történik vele, Istentől való. Vagyis: „élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 2,20) És: „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.” (Kol 3,3)
Nincs nálam hálásabb ember, hogy hivatásom kezdetekor elmondott imám: „Legyen meg a Te Akaratod” meghallgatásra talált, és kibontakozott az életemben.
Baritz
Sarolta Laura OP
A szerző 1983-ban szerezte meg közgazdász
diplomáját, majd különböző külkereskedelmi vállalatoknál dolgozott. Szaktudása
számos lehetőséget és sikert hozott számára, ám amikor édesanyja beteg lett,
minden idejét az ő ápolására fordította. Isten hívó szavára válaszolva 1994-ben
a domonkos rend kötelékébe lépett.
Forrás: Szív folyóirat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése