2015. március 20., péntek

Iránytű programok 2015 tavasz

Mi az „Iránytű”?

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, 2007 februárja óta működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.


Az Iránytű célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik. A vezetők nem hozzák meg helyettük a döntést, nem beszélik rá a keresőket valamelyik életállapotra. A résztvevők csupán támpontokat kapnak, egy „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk kell használjanak az életük fontos döntéseinek meghozatalában.

A műhelysorozat központi témái: az istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok: házasság-család, szerzetesség, papság.

2015 tavaszán a korábbi évekhez képest más formában folytatódik az Iránytű, programjainkkal szeretnénk szélesebb kört megszólítani, bármely alkalomba be lehet kapcsolódni:

Március 18 „retrószerda”

Találkozás a 2014 őszi Iránytű csoport tagjaival a Sapientián a szokott helyen, 18-20.30. Kötetlen együttlét, beszélgetés, süti és üdítő társaságában.

Március 21, Egy nap látogatóban a nővéreknél - csak lányoknak!

Szeretettel várunk titeket és természetesen másokat is hozhattok,  ha szívesen velünk töltenétek egy napot, amiben ismerkedés, imádság, közös étkezés és rendi bemutatkozó is lesz :)

Akik szívesen jönnek, azokat kérem, hogy szintén a központi címen jelezzék március 18 éjfélig.

Áldott nagyböjti napokat kívánva mindnyájatoknak, a team nevében: Gabi SJC

Iránytű párkapcsolati döntésekhez

2015, április 18. szombat 10-17 óra, Párbeszéd Háza Budapest

Dönteni sosem egyszerű, párkapcsolati kérdésekben különösen nem. Vele vagy nélküle? Ő az igazi? Egyáltalán van olyan, hogy Igazi? Érdemes rá várni? Érdemes a párválasztásban kompromisszumokat kötni? 

És ha már megtaláltuk egymást, mi a garancia arra, hogy hosszútávon is működni fog? Létezik örök szerelem?

Módszer: nem uncsi előadások, hanem színes, vidám, interaktív műhely.

Akik tartják: Néma Attila és Ella, családi életre nevelés tanácsadók (SZÉK-Parázs Központ)

Házigazda: Fecske Orsolya SSS, az Iránytű team tagja

Részvételi díj: ebéd költség + adományt elfogadunk

Jelentkezés: iranytusapi@gmail.com, határidő 2015. április 11.

Létszám: max 50 fő

Időpont és helyszín: 2015, április 18. szombat 10-17 óra, Párbeszéd Háza Budapest, Arrupe terem

Papnap: gyere Te is papnak!

2015. május 9. szombat 14-19 óra, Budapest-Városmajor Jézus Szíve Plébánia

Mi a papság? Hogyan élnek az esztergom-budapesti egyházmegyés papok? Lehet, hogy papi hivatásom van? Milyen papként szolgálni? Papi életekről, örömökről, nehézségekről, kihívásokról. Újmisés, néhány éve és régebb óta szolgáló atyák. Papi hivatás iránt érdeklődőket várunk. 

Módszer:      Kerekasztal beszélgetés, “papbelezés” (kérdések mindenről)

Akik tartják:  Csépányi Gábor, Lejtényi Emánuel és még sokan mások

Házigazda:    Csépányi Gábor

Részvételi díj: helyett egy papi hivatásokért mondott imát kérünk (bármikor elmondható)

Jelentkezés:   iranytusapi@gmail.com, határidő 2015. május 1.

Létszám:        max. 30 fő

Időpont és helyszín: 2015. május 9. szombat 14-19 óra,

Városmajori Jézus Szíve Plébánia 1122 Budapest, Ignotus u. 9. Tetőtér

Program:

-     Beszélgetés a papságról - Hitek és tévhitek

-     A legnagyobb örömökről és küzdelmekről

-   Papi élet az esztergom-budapesti egyházmegyében: újmisésként, az első papi évek után, túl az aranymisén

-     Hivatásom van?

-    Közös ima

-     Agapé

Iránytű műhely a nagymarosi találkozón

2015. május 16, szombat,

Műhely az imádságról. A tiszta szívűek látják meg az Istent, de nincs tisztaság imádság nélkül.

Ki az, akit választok? Ki az, aki választott engem? Az igazi nagy Ő és a Vele való kapcsolat. 

Személyesen kísért lelkigyakorlat (4 vagy 8 napos)

Akik tartják: Kiss Mónika SSS, Mézinger Gabriella SJC, Petres Lúcia OP, Koronkai Zoltán SJ

Jelentkezés: iranytusapi@gmail.com, határidő 2015. május 1.

Létszám: max 15 fő

Helyszín: Mátraverebély-Szentkút

Időpont: 2015. június 29.-július 7 (8 napos), illetve Július 3-7. (4 napos) -lehet választani

Korhatár: 17-35 év

Részvételi díj: 8 nap 46400Ft,  4 nap:  23200FT

Igényelhető támogatás is, pl. diákok stb. A támogatott ár: 30 illetve 15 ezer Ft.

Forrás: Jezsuiták 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése