2013. június 7., péntek

Jézus Szíve elmélkedések

Könyvajánló

Csávossy Elemér: Jézus Szíve elmélkedések

Jézus Szíve tiszteletének egyik módja az ún. kilenc szeretetszolgálat. Erre az áhítatgyakorlatra céloz Alacoque Szent Margit önéletrajzában, mikor a Szent Szívet lángtrónuson szemléli szeráfoktól övezetten, kik dicsőítik, magasztalják a Szent Szívet és Szent Margitot is meghívják, tartson velük a Szent Szív dicséretében és magasztalásában. 
A szeretetszolgálatok is ugyanezt célozzák. Az angyali karok egyikével egyesülten vállalnak a tagok – kilenc-kilencen – egy-egy szeretetszolgálatot, melyet havonként felcserélnek. A szeretetszolgálatokat végzők tisztségük minősége szerint a következők: az imádó, a szerető, az engesztelő, a szolga, a tanítvány, az áldozat, a könyörgő, a közvetítő a buzgólkodó. E tisztségek megfelelnek a Jézus Szíve-tisztelet gyakorlatainak (imádás, viszontszeretet, engesztelés) és ezek hármas megnyilvánulásának (egyesülés, követés, terjesztés). Ezek a szeretetszolgálatok szépen beilleszthetők a Jézus Szíve-Szövetség csoportszervezetébe is. Minden csoport a vezetővel együtt kilences egységet alkot. Ha a csoportban a vezetővel együtt tízen vannak, akkor a csoportvezető vagy az egyik tag Alacoque szent Margit személyét képviseli és az egyiket váltakozva végzi a szeretetszolgálatok közül, úgy, hogy ebben az esetben az egyik szolgálatot ketten is végzik. 
A könyv elmélkedései tárgyukat az evangéliumból veszik s azt célozzák, hogy az egyes szeretetszolgálatok szellemébe belehatoljunk és azt magunkban elmélyítsük és végzésükre indításokat nyerjünk. Egyébként egészükben is épp 30 napra beosztva, elegendő anyagot nyújtanak elmélkedésre a Szent Szív havára, júniusra. 

Forrás: PPEK


A könyv innen letölthető.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése