Lyoni Szent Iréneusz

A Levél Cochabambából egy lábjegyzetében lyoni Iréneusz szavaira hivatkozik: „Krisztus végtelen szeretetében olyanná vált, mint amilyenek mi vagyunk, azért, hogy az Ő teljességéből részesedjünk.” Iréneusz alakja azért különösen érdekes, mert közel hoz bennünket a legelső keresztény hívőkhöz. A második században született Smyrna városában, Törökország nyugati partján. Ott hallotta Polikárpot tanítani, az idős püspököt, aki János apostol tanítványa volt. Iréneusz később Lyon második püspöke lett.

Iréneusz az első olyan keresztény tanítók egyike, aki gondolatait rendszerezte. Legfontosabb fennmaradt szövege Az eretnekek ellen öt könyve. Annak ellenére, hogy nehéz olvasmány, érezzük, hogy ma is fontos gondolatokra fekteti a hangsúlyt. Hitének magva azon a meggyőződésen nyugszik, hogy a láthatatlan, megismerhetetlen Isten, mindennek a megalkotója annyira szerette az emberiséget, hogy maga is emberré lett. Azáltal, hogy Jézusban emberré lett, Isten minden emberi személyt oly módon akart részesíteni a saját, örökkévaló életében, hogy az a törékeny, ellentmondásokkal teli emberi természetünket ne árassza el vagy törje össze, hanem teljességgel betöltse. Mindaz ami vagyunk, kezdettől fogva arra hivatott, hogy minden elképzelésünket felülmúlva beteljesedjen az Istennel való közösségben.

Iréneusz a szerzője a következő gyakran idézett mondatnak is: „Isten dicsősége az élő ember, s az ember élete Isten látása.” Egy másik fordítás szerint: „Isten dicsősége az élő ember; az ember élete pedig abból áll, hogy Istent személi.” (Az eretnekek ellen, 4. könyv, 20:7). Az „életről” alkotott fogalma teszi Iréneusz gondolkodását különösen vonzóvá. Minden ember teljes és igaz életre vágyik. Ha olyan sokat beszélnek ma az „elidegenedésről” és „abszurditásól”, az pontosan amiatt van, mert tudatosul bennünk, hogy valami lényeges hiányzik az életünkből. Valami olyan dolog, amit a fogyasztói társadalmak azonnali vágykielégítése helyett és azon túl kell keresnünk. Arra vagyunk hivatva, hogy egy olyan életben részesüljünk, ami egyszerűen csak szeretet. Isten arra vágyik, hogy mindenkivel osztozhasson ebben; ahogy Roger testvér gyakran mondta: „Isten csak szeretni tud.”

A szeretet, ahogy Isten számára, úgy számunkra is önátadást jelent. Iréneusz számára karácsony nem csak egy gyermek születéséről szóló szép történet, hanem az élet értelmének a kulcsa: „Isten Igéje azért ember, és aki Isten Fia, azért lett az ember fiává, hogy az ember Isten Igéjével egyesülve és a gyermekké fogadást fölfogva Isten fiává legyen.” (Az eretnekek ellen, 3. könyv, 19:1). Ez teljes képtelenségnek tűnik, hiszen az „Isten” szó definíciója hangsúlyozza, hogy Isten minden olyantól különbözik, amit el tudunk képzelni. Hasonlóképpen az ember meghatározásakor, majdnem biztos, hogy korlátaink, szegénységünk, törékenységünk és halandóságunk kerülnek előtérbe. Mindezek azonban akadályt gördítenek az elé, hogy értelmet találjunk életünknek.

Iréneusz gondolatának alapja az a nagyon egyszerű és egyben csodálatos állítás, amivel Szent János Evangéliuma kezdődik: „Az Ige testté lett.” Vagy Iréneusz szavaival: „Az egyetlen igaz és állhatatos Mester, Isten Igéje, az Úr Jézus mindent felülmúló szeretetén keresztül olyanná vált, mint amilyenek mi vagyunk, azért, hogy az Ő teljességéből részesedjünk.” (Az eretnekek ellen, 5. könyv, előszó). Az első keresztények mintegy ösztönösen megérezték a mindenség egységét. Emberként mi az egész anyagi világgal egyek vagyunk. Minden létezőt a mindenség megalkotója, Isten szeretete alkotott és táplál. Isten nem csak vaktában gondolta el, hogy áthidalja azt a tátongó mélységet, ami a fizikai világtól elválasztja, azért, hogy a sajátjához hasonló életre hívhassa az embert. Ez már kezdettől fogva az Isteni szeretet tervét képezi. Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, és azért, amivé válhatunk az Isten által felkínált közösségben. Miközben osztozunk Isten örökkévaló szeretetének a fényében, fölfedezzük, hogy valóban egy a képzeletünket felülmúló életre lettünk teremtve.

Forrás: Taizéi Közösség