2013. június 24., hétfő

Megszentelt hivatás és életkor

A „Szőlőszemek szüret után” című bejegyzésben már utaltam arra, hogy az Úr lehet, hogy valakit életének későbbi szakaszában hív meg közelebbi szolgálatára.


A szerzetesi közösségek és a megszentelt élet intézményei meghatároznak egy életkori határt, ameddig elfogadnak jelentkezőket, ez általában 33-37 év.

De mit tehet az, aki idősebb, mégis érzi, hogyaz Úr hívja őt a megszentelt életre? Első sorban fontos, hogy ne kedvetlenedjen el. Közösségben megszentelt életet élni külön ajándék, de komoly pszichés megterhelés is nem mindenki tudja ezt megélni életében kapott lehetőségei (pl. szülői háttér, kor, betegség vagy más akadály) miatt. Ha a megszentelt élet intézményeiben a belépéskor meghatározott életkoron túl van, már kevesebb lehetősége van olyan közösséget találni, amely befogadja. Ekkor érdemes azt is megfontolni, ha nem sikerül ilyen közösséget sem találni, valamely más, ezektől eltérő utakon kell-e megélnie a hivatását. Az Egyház alapvető törekvése közösségbe hívni a megszentelt életet élőket. Hivatalos közösségi elköteleződéssel, megszentelt élet intézményében, de azon kívül is lehet megszentelt életutat járni. Ez utóbbiaknál sem kevesebb a kegyelem és az érdem, ha valaki ilyen útra lép, mert kora már nem engedi meg a közösséghez való csatlakozást. Az Egyház maga jelentheti a közösséget ebben az esetben.

De melyek az idősebb korban is megélhető elköteleződési lehetőségek?

I. Közösségi elköteleződés megszentelt élet intézményében 

- világi intézmények –  pl. Krisztus Király Szolgálóleányai (ACR), Vinculum Caritatis 
- lelki családok megszentelt világi ágai pl. Verbum Dei megszentelt világi misszionáriusai

II. Részben közösségi elköteleződés
- harmadrendi elkötelezettség – pl. a világban élő kármel vagy ferences világi rend, amely mellett tisztasági magánfogadalmat tehet valaki
-  reguláris obláció – pl. bencések (kolostoron belüli élet mellett ígérettétel a közösség lelkisége szerint, ez idő alatt tisztaságra való ideiglenes fogadalom)
- obláció – világban maradva a közösség karizmája szerinti  ígérettétel mellett tisztasági magánfogadalom tehető
- magánfogadalom világban élő közösséggel –  pl. Emmánuel Közösség (van külön megszentelt élet intézménye is a világi életállapotú házasok és egyedülállók mellett)
- plébániai vagy szerzetesi templomi közösség melletti elkötelezett élet tisztasági magánfogadalom 

III. Egyedüli út


- egyházmegyés konszekrált remeteség
- konszekrált szüzesség – a konszekrált szüzek élhetnek közösségben, társulhatnak egymással egy háztartásban élve
- tisztasági magánfogadalom közösségi elköteleződés nélkül az Egyházban

Ezeknél a lehetőségeknél nincs életkori felső határ.

Isten segítsen minden korábbi és késői hivatást fontolgató kedves olvasót, hogy rátaláljon a számára legmegfelelőbb útra, ahol lehetőségei és meghívása által legjobban tudja építeni Isten Országát és megismertetni másokkal az Evangélium Örömhírét.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése