Közösségi elutasítás és hivatás 1.

Néhány alkalommal a környezetemben tanúja voltam annak az esetnek, hogy egy megszentelt élet intézményéből eltanácsoltak valakit. Ebben az esetben felmerül a kérdés: van e hivatása valójában az illetőnek.

Azért szeretném erre a problémára felhívni a figyelmet, mert lehet, hogy ezeknek a személyeknek az adott közösségben tényleg nem volt helyük a nyelvi problémák, egészségügyi gondok vagy eltérő karizma stb. miatt, de ettől függetlenül nekik volt hivatásuk a megszentelt életre.

Három út lehetséges ezeknek a lelkeknek az életében: vagy a családos hivatást élik meg, vagy egyedülállók maradnak, vagy egy megszentelt másik útra lépnek rá. Erre a harmadik lehetőségre szeretnék különösképpen rávilágítani: attól, hogy egy vagy több adott közösség úgy találja, hogy az illető személynek ott nincs helye, attól még neki lehet hivatása a megszentelt életre, nem szabad feladnia, hanem át kell gondolnia a következőket:

- van e ténylegesen hivatása a megszentelt életre,

- van e más közösség (valamely más megszentelt élet intézménye: apostoli élet társasága, világi intézmény, bármely monasztikus közösség), ahol el tudja képzelni az életét és esetleg ott be is tudják fogadni,

- a megszentelt élet intézményein kívül van-e más életút, amelyet elképzelhetőnek tart megélni: gondolok itt a szüzek rendjére, a konszekrált remeteségre és a magánfogadalmas útra.

Szomorú arra gondolni, hogy a Jó Isten lehet, hogy hivatást ad valakinek, de egy közösségi életben szerzett csalódás miatt és tájékozatlanság miatt a meg nem élt hivatása által boldogtalan legyen valaki. Úgy gondolom, hogy aki hivatást kap, maradéktalanul boldog csak akkor lehet, ha elfogadja és megéli a kapott kegyelmeket.

Olyan esetre nem is gondolok, amikor valaki tudatosan visszautasít egy hivatást, mert ez az üdvösségére is kihathat. Attól pedig szeretnék mindenkit megóvni, hogy hivatással mégis a családos életet vagy az egyedülálló ún. „harmadik utat” „válassza”, amely szerintem nem is nevezhető útnak, csak egy kényszerű helyzet.

Minden esetben az életszentségre törekvés az elsődleges, de jó, ha az ember meg tudja valósítani életében, amelyet a Mennyei Atya megálmodott róla. Ehhez szeretnék mindenkinek sok kegyelmet kívánni és remélem, a kényszerpályától megóvja az Úr minden kedves Olvasót és segít neki abban, hogy rátaláljon az életében leginkább boldogságot adó életútra.