Márk gyermek volt,
amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és
föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok közé tartozott. Az
Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a következőket:
Péter, miután csodálatosan kiszabadult Heródes
börtönéből, ,,elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol
sokan együtt voltak és imádkoztak''. Márk anyja özvegy lehetett, mert a
férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére
bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé a
hangjáról ráismert (ApCsel 12,11--17).
Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy
ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az Apostolok a
Pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott
Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben. Amikor ugyanis az Urat
elfogták, és minden tanítványa elmenekült, ,,egy ifjú követte, meztelen testét
csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet,
és meztelenül elfutott'' (Mk 14,51--52). Ez a részlet magára a szerzőre, Márkra
vall.
Ezek után érthető, hogy a föltámadás után Márk
anyjának háza lett Péter szállása, s hogy az ifjú Márk az elsők között
lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a
fiának (1Pét 5,13).
Az Apostolok Cselekedeteiben három néven is
találkozunk Márkkal: előfordult mint ,,Márknak nevezett János'' (12,12.25),
mint ,,János'' (13,5.13) vagy egyszerűen mint ,,Márk'' (15,39). Fölmerült
emiatt a gyanú, hogy vajon nem két tanítványról van-e szó. E föltételezés
szerint Márk Péter tanítványa, az evangélista, János pedig Pál tanítványa lett
volna. A pontosabb vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ugyanarról a
személyről van szó mindhárom név esetében, s ugyanolyan kettős névvel állunk
szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve
annak a tanítványnak, aki három apostolnak is -- Barnabásnak, Pálnak és
Péternek -- segítőtársa volt.
Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az
antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta
az adományt. Nyilvánvalóan Márk anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás
Márk nagybátyja volt, talán épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak
Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra,
hogy segítségükre legyen az apostoli munkában.
Egy évvel később Pál és Barnabás Ciprus
szigetére indult, és magukkal vitték Márkot is. Befejezvén ciprusi
küldetésüket, Pál vezetésével Asia tartománya felé vették útjukat és Pergében
kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy határozott, hogy elindulnak a tartomány
fővárosa, a piszídiai Antiochia felé, Márk megriadt a nehézségektől és
visszatért Jeruzsálembe.
Ennek az első apostoli útnak a végén, 49-ben
Pált és Barnabást a szíriai Antiochiából Jeruzsálembe küldték, hogy tisztázzák
a zsidók által fölvetett kérdéseket. Ezek ugyanis azt tanították, hogy csak
Mózes tanítványai lehetnek Krisztus követői, ezért mindenkit körül akartak
metéltetni a keresztség előtt. Pál és Barnabás Jeruzsálemben a többi
apostollal, Jakabbal és Péterrel zsinaton tisztázták a dolgot. Bizonyára ismét
Márk anyjának házában szálltak meg, és Márk hallhatta apostoli útjuk elbeszéléseit.
Amikor pedig a két apostol visszatért Antiochiába, ismét csatlakozott hozzájuk.
Hamarosan elindultak a második apostoli útra, és
Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, s emiatt
nézeteltérés támadt a két apostol között, melynek végeredményeként elváltak
egymástól: Pál Szilással Asia felé, Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.
A következő tíz évből (50 és 60 között) Márkról
nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett Rómában (1Pét 5,13), 61-ben Pállal
van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében
mint mellette lévő munkatársról emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre
ment, mert Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri
Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert ,,jó
szolgálatot tenne nekem''. Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen
lehetett Pál vértanúságánál.
A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte,
annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint ,,Péter tolmácsáról''. Ezzel
függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett,
kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik.
Márk ezt meg is tette (50--60 között), és Szent Péter prédikációiból
összeállította az evangéliumot.
Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz
meghallani Péter szavát, aki a résztvevő szemtanú elevenségével mondja el a
Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat.
Ezért találhatunk apró részleteket Márknál -- és csak nála! -- amelyek csak
szemtanútól származhatnak. Pl. hogy Kafarnaumban az egész város ott tolongott
az ajtó előtt (Mk 1,33), vagy hogy Jézus a hajó végében egy párnán aludt
(4,38).
Ha ezt az evangéliumot a másik hárommal
összehasonlítjuk, Máté logikusabb rendszert alkotott, Lukács pontosabb
időrendet követ, János pedig mintha ki akarná egészíteni az előtte készült
három művet. Máté ugyanis 40 körül, Márk 50--60 között, Lukács 62 körül, János
pedig a század végén, 90--100 között írt.
A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház
alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg
Traianus császár idejében (98--117) szenvedett vértanúságot. Velencei
kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől
Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti
egyház kezdettől fogva, Róma a 11. századtól, április 25-én üli meg.
Istenünk, ki Szent Márkot arra
választottad, hogy megírja Evangéliumodat, kérünk, segíts, hogy közbenjárására,
híven járjunk Krisztus nyomában!
Forrás: Szentek élete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése