2013. április 24., szerda

Angelico atya rajzos evangelizációja


Kiállítás az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán
Angelico, Zoltán atya kamarakiállítását Fülöpné dr. Erdő Mária, a főiskola rektora a Magyar Mindenszentek Ünnepén 2012. november 13-án nyitotta meg. A rektor asszony beszédében röviden bemutatta Angelico atya munkásságát, ars poeticáját: lelkipásztori és művészi ars poeticájában „szavak nélkül” a látható által a Láthatatlan szól hozzánk: Szent Ágoston szerint az ilyen dialógusban „szépet nézünk és a Szép néz minket” (31. zsoltár magyarázata).

Felidézte együttes munkájukat, az általa írt hittankönyvekhez Angelico atya készítette a gyerekekhez közelálló szeretetet sugárzó, humoros illusztrációkat. A főiskola hallgatói, oktatói nagy érdeklődéssel tekintették meg a „rajzos evangelizációt”, amelyen az atya eddigi életművének jellegzetes motívuma Angelico, az új evangelizáció csillagának fényénél született kis angyal kalauzolt bennünket, akivel személyesen a www.angelico.hu oldalon bármikor találkozhatunk. A kis angyal „szavak nélkül kommentál, humorral, derűvel, Istenre tekintő könnyedséggel”. Két szárnyával, amely szimbolizálja a játékot és a humort, valamint Isten és a felebarát iránti szeretetet – mindig oda repül, ahol épp szükség van rá.

Angelico atya szeretetet sugárzó derűjével, közvetlenségével és türelemmel válaszolt az alkotásaival kapcsolatos kérdésekre, fogadta a gratulációkat és dedikálta igényes kiadványait.
dr. Stift Zoltán Angelico, vagy ahogy hívei szólítják, Zoltán atya nem hétköznapi ember, s nem átlagos pap. Hite, közvetlensége, humora, s mindezt átszövő szeretete valamennyi alkotásán tükröződik.

Stift Z. Angelico Szombathelyen született ahol a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1987-ben. Győrött és Budapesten tanult teológiát, majd pedig Rómában a Gregoriána Egyetemen diplomát szerzett morálteológiából, és 2000-ben doktorált az Aquinói Szt. Tamás Egyetemen.
1993. június 17-én szentelték pappá. Szombathelyen, majd Budapesten kapott lelkipásztori feladatot. 2009 augusztusától az Őrség kapujában 7 falu plébánosa lett Csákánydoroszló székhellyel. 2007-ben a Szegedi Tudomány Egyetemen kommunikáció szakos diplomát szerzett elektronikus média specializációval.
2007 februárjától 2009 augusztusáig a Mária Rádió műsorvezetője volt. A művészet gyermekkora óta vonzotta. A kerámia területén születtek első próbálkozásai. Gimnáziumi évei alatt Masszi Ferenc grafikus Képzőművészeti Főiskolára felkészítő óráit látogatta. Később Vollnhofer Mária ikonfestő tanfolyamain is részt vett. A hitoktatásban fedezte föl, hogy a grafika mennyire hatásos eszköz a gyermekek nevelésében. Foglalkozik vak gyerekeknek szánt, letapintható képek készítésével is. A művészetben Boldog Fra Angelicót tekinti példaképének.
Elmondása szerint 1999 őszén kezdődött:néhány hónapig a szombathelyi Bolyai János iskolában tanított hittant, amely szép kihívást jelentett számára: szórakoztatni, figyelmet ébren tartani, és tanítani is egyszerre. Módszere a táblára rajzolás volt, amit a diákok lemásoltak és beszélgettek róla. A rajzoknak olyan nagy sikerük lett, hogy egyre többen fordultak hozzá, rajzoljon nekik is. 
Néhány hónap elteltével más feladatot kapott, így másként folytatta a kívánságok teljesítését: hittankönyvek illusztrálásával, kifestőkönyvek rajzolásával – Angelico kifestőkönyve, A tékozló fiú, Szent Márton élete , Segíteni jó – valamint kiállításaihoz kapcsolódva gyerekekkel való foglalkozásokkal, s az evangelizáció szolgálatába állította a modern kommunikáció sokrétű lehetőségeit, így született meg a http://www.angelico.hu/ oldala, valamint blogja is.
Tervei között szerepel a Szentírás illusztrálása, egy Képes Biblia megrajzolása. Fő feladatának a hitoktatás reformálását tartja, amelynek gyakorlati tapasztalata szerint, hatékony eszköze a rajzos evangelizáció.

Forrás: Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Képek: Martinus


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése