Hivatás – két keréken

Tapasztalt motoros, szerzetespap prédikációjában hallottam, hogy őket úgy tanították motorozni, hogy az előttük álló útra koncentráljanak, ne az úton levő kátyúkra.

Magam nem rendelkezem motoros tapasztalattal, de több kerékpár túra megtétele után mondhatom, hogy ez ugyanígy a biciklizésben is fontos: inkább egy kis zökkenés az útra figyelve, minthogy a kátyút figyelve elesni.

Ez a módszer a lelki életben is fontos bármely élethivatásban járva, jelenleg a megszentelt élet vonatkozásában szemlélve.

Amikor az Ellenség látja, hogy egy új hivatás kezd sarjadozni, minden erejével azon van, hogy ennek kifejlődését megakadályozza. Kételyeket, kísértéseket, minden módszert bevet arra, hogy megingassa a lelket a kegyelmekhez való hűségében. Ezek a nehézségek az elkötelezettség valamely fokán túl is megmaradnak. Nem tudom, meddig tartanak, nekem az a tapasztalatom, hogy a lélek minél inkább elmélyül a kegyelmi életben és előrehalad az elkötelezettségben ezek a kísértések mindig ott maradnak. Egy ferences szerzetespap ismerősöm szokta mondani: a kísértések halálunk után három órával szűnnek meg.

Ezért fontos, hogy a lelki életben, a hivatásban való előre haladásunkban ne ezekre a kátyúkra, a nehézségekre, kísértésekre koncentráljunk, hanem az előttünk álló útra, amely maga Jézus Krisztus és a Mennyei Atya nekünk készített otthona a Szentlélekben járva utunkat.