A bencés nővérek

Könyvajánló

Philibert Schmitz OSB: A bencés nővérek

Előszó

Ennek a kötetnek az anyaga meglehetősen új. Témakörünkben még nem született fontosabb munka.

A bencés nővérek történetének megírásához kétségkívül azokhoz a forrásokhoz és monográfiákhoz kell folyamodnunk, amelyek kifejezetten a kolostorokkal foglalkoznak. Sajnos, mind az ilyen források, mind az ilyen monográfiák nagyon ritkák. Hiányuk valóban rendkívüli. A középkori bencés nővérek nem hagytak maguk után krónikákat. Kevés okirat gyűjteményt publikáltak; néhány vita meglátta ugyan a napvilágot, de csak kis számban és gyakorta alacsony színvonalon.

A Szent Benedek leányairól szóló szövegek és munkák hiánya tökéletesen érthető. Apátságaikban a szerzetesi élet általában békében folyt, szerényen és rejtve. Lakói nem gyakoroltak a férfi szerzetesekéhez hasonlítható hatást a világra vagy az egyházra. Megelégedtek azzal, hogy Isten tekintete előtt virágozzanak, hogy egyedül ő ismerje érdemeiket és a lelkekre gyakorolt titokzatos sugárzásukat. Ez a mély tevékenység kicsúszik a történész tekintete alól. Ami pedig nem látszik, az a legfőbb érték… (XII. Pius a Tökéletesség Állapotának kongresszusán).

A legtöbb információnk kívülről jön, vagyis olyan írásokból, amelyek – szándékukon kívül – mellékesen szólnak a szerzetesnőkről is. így számos részletet szedhetünk össze jogi szövegekből, mint amilyenek a kapitulárék, zsinati határozatok stb., vagy pedig a kánoni látogatások jegyzőkönyvei. Mindezek az adatok azonban nem adnak pontos eszmét a női szerzetességről, amint a szentbeszédek vagy a lelki írások sem. Legfeljebb arról tájékoztatnak, hogyan látták őket a kortársak. Ezek megtámadták mindazokat a visszaéléseket, amelyek kétségkívül sértették ugyan a szerzetesi életről alkotott felfogásukat, de amelyek nem szennyezték be az Istennek szentelt lelkeket. Ezek a visszaélések valójában, az esetek többségében, a nővérek fogadalomtételekor még érvényben lévő törvények értelmében nem is minősíthetők visszaéléseknek. A kritikusok gyakran valós és súlyos hibákat lepleztek le. De nem szabad elfelejteni, hogy ez egyedi esetek mellett szerzetesnők ezrei maradtak hűségesek kötelezettségeikhez, jóllehet senki sem beszélt róluk. Ami pedig nem látszik, az a legfőbb érték…

A történész arról számol be, amiről forrást talál. Én sem tehetek másként. Innen van az, hogy a jelen könyvben egyes fejezetek a hozzá nem értők előtt hosszú szemrehányásnak tűnnek. Valójában inkább azoknak az intézkedéseknek a biztos igazolását nyújtják, amelyeket az egyház hozott az élet századokon át történő szabályozásával, hogy megóvja a hivatások szabadságát, biztosítsa az egészséges utánpótlást és kedvezőtlen körülmények közepette is védje az Istennek szentelt lelkek tisztaságát. Mily sokat okulhatunk a történelemből!

A lelkiségnek szentelt oldalak megmutatják majd, hogyan értek a szentség szép gyümölcsei a szerzetesi kertekben a nagy terasz számtalan virága mellett. Nagyon sajnáljuk, hogy a kolostorok évkönyvei oly ritkán őrizték meg számunkra annak a sok-sok egyszerű szerzetesnőnek az emlékét, akik hősies fokon gyakorolták a kolostori erényeket.

Őszintén köszönöm rendtársaimnak, hogy – dom Gisbert Ghysens irányítása alatt – összeállították ennek a történeti munkának hét kötete alapján a helynév- és személynévmutatót. Köszönettel tartozom dom Dániel Misonne-nak is, aki készséggel elvégezte ennek a könyvnek a korrektúráját.

Végül mély hálámat fejezem ki azon egyetemközi bizottság tagjainak, akik H. Grégoire úr elnöklete alatt egyhangúlag felterjesztették a kormánynak művemet és egész munkásságomat a történettudományok öt évenként kiadott, jelen esetben az 1946 és 1950 közötti díjára. Ennél nagyobb jutalomról álmodni sem mertem.

Philibert Schmitz OSB

Forrás: Gratuitas