2013. április 13., szombat

Az Úr közel van, miért aggódjam?


Minden vágyunk az, hogy levelünkkel mindenkor megvigasztaljunk titeket, akik szeretettel vagytok irántunk, és enyhítsük gondotokat, amely miattunk nyomaszt benneteket: veletek együtt meg akarjuk vigasztalni az összes szentet és testvéreinket is, akik az Úrra való tekintettel törődnek velünk, íme, most én is megírom nektek, mi aggaszt minket. Igazat mondok a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében. 
Távol vannak már a világ nyugtalanságai, messze maradtak bűneink is, sőt az életünk is alig nevezhető már életnek. Mert ezen a vidéken csupa pogány lakik, és aki ideköltözik, az is mind pogány szokásokat vesz fel. A szeretet teljesen hiányzik belőlük. Pedig a szeretet az emberi természet állandó igénye, és még a barbárok között is sokszor megnyilvánul emberi együttérzésben. 
Csodálkoztam, és most is csodálkozom mindazoknak nemtörődömségén és részvétlenségén, akik hajdan közel álltak hozzám, és barátaim s rokonaim voltak. Most szerencsétlenségemben úgy viselkednek, mintha sohasem ismertek volna. Még azt sem akarják tudni, hogy hol vagyok, vajon élek-e még, vagy már meghaltam. 
Mit gondolsz, milyen lelkiismerettel fogunk megjelenni Krisztus ítélőszéke előtt, amikor majd minden ember vádló és vádlott lesz, aki ugyanabból a porból és a föld anyagából lett. Talán félelem szállott az emberekre, hogy Isten parancsait megvessék, de mi igazolja ezt a félelmet? Talán egészen az elpártolásig a gonosz lélek hálójába estünk? Vagy talán annyira az egész Egyház ellenségének látszom, illetve az ő ellenfelüknek? 
Mindazonáltal Isten, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson (1 Tim 2, 4), Szent Péter közbenjárására erősítse meg szívüket az igaz hitben minden eretnekkel és Egyházunk minden ellenségével szemben. Őrizze meg őket állhatatosságban, főként azt a pásztorukat, aki most elöljárójuk. Semmiben se legyenek hűtlenek vagy állhatatlanok, illetve semmit meg ne tagadjanak abból, amit az Úr és szent angyalainak színe előtt írásban fogadtak, hanem a legapróbb részletekig hűségesen tartsák meg. A mi Urunknak és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak kezéből nyerjék el csekélységemmel együtt az igaz hitben való hűséges kitartás koronáját. 
Reám, alázatos szolgájára gondja lesz magának az Úrnak, szent tetszésének megfelelően fog irányítani, akár szüntelen szenvedést bocsát rám, akár egy kis enyhülést ad. Az Úr közel van, miért aggódjam? Irgalmasságában bizakodom, hogy nem fogja sokáig késleltetni pályafutásom befejezését azon a módon, ahogyan neki tetszik. 
Köszöntsétek mindazokat, akik az Úrban hozzátok tartoznak, és mindazokat, akik Isten szeretetéért részvéttel vannak bilincseim iránt. A fölséges Isten védjen meg benneteket hatalmas kezével minden kísértéstől, és vezessen el dicsőséges országába.

Forrás: Szent I. Márton pápa levelezéséből (Epist. 17: PL 87, 203-204)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése