P. Szabó Ferenc elmélkedése
Húsvét 4. vasárnapjára
Húsvét 4. vasárnapján a papi és a szerzetesi
hivatásokért imádkozik a világegyház. Jézust, a jó Pásztort állítja elénk
példaképül a János-evangélium 10. fejezete allegóriájának egy részletével. Jól
ismert kép már az őskeresztény ikonográfiában: a jó pásztor vállára veszi az
elcsatangolt és megtalált bárányt. Jézus a tökéletes jó pásztor, aki életét
adta a bárányokért, juhokért, értünk, bűnösökért. A papi és a szerzetesi
hivatásokért imádkozva azt kérjük az Úrtól, hogy küldjön jó pásztorokat,
munkásokat szőlejébe és aratásába, tehát az evangélium hirdetése és a
szentségek kiszolgáltatása szolgálatába. Egyben e vasárnap figyelmeztetés a
szülőkhöz, nevelőkhöz is: a vallásos család a hivatások első bölcsője. Ezt a
tapasztalat megerősíti, még ha vannak is meglepő, megtérők körében kései
egyházi hivatások, hiszen Isten kegyelme csodákat tehet.
Emlékeztetek a papi szolgálatról szóló zsinati határozatra (PO 11): „A papok szívügye legyen, hogy az ige szolgálatával, valamint a szolgálat lelkületét és a húsvéti örömöt sugárzó életük tanúságával a hívek szeme állítsák a papság nagyszerűségét és szükséges voltát. Akiket pedig megfontoltan e nagy szolgálatra alkalmasnak találnak, azokat – akár fiatalok, akár idősebbek – fáradságot nem sajnálva és nem félve a nehézségektől, segítsék, hogy jól felkészüljenek és a maga idejében – minden belső és külső kényszertől mentesen – hallhassák a püspök hívó szavát. E célra a leghasznosabb a megfontolt és okos lelkivezetés.”
Nemrég a papság éve alkalmával eszmélődtünk arról, hogy az egyház jelenlegi válsága jórészt a papság válságára vezethető vissza. A papok és szerzetesek körében azt tapasztaljuk, hogy a mai szekularizálódás, elvilágiasodás és hitetlenség náluk is észlelhető: a hit és következésképp a hűség elmélyítése, erősítése az egyik fő feladat, ez pedig az imaélet elmélyítésével valósítható meg. Hívő pap csak imádkozó pap lehet, és csak az imádság révén könyöröghetjük ki a Krisztushoz, hivatásunkhoz való hűséget. Bármilyen nagy is a paphiány, bármilyen nagy terhet jelent is sokszor több plébánia és fília ellátása, a papnak kell időt találnia az imádságra, elmélkedésre, rekollekcióra, évenkénti lelkigyakorlatra, mert különben elfásul, kiürül, kényszeredett funkcionárius lesz.
A pásztori szolgálatot pedig teljesíteni kell farkasok között is, akár alkalmas, akár alkalmatlan, megpróbáltatások, üldöztetések közepette is. A kommunista idők egyházüldözése alatt mily sok hősies példát adtak papok és szerzetesek, akik zaklatások és koncepciós perek áldozatai lettek, mert a fiatalokat hitre oktatták, vallásos nevelésüket igyekeztek biztosítani kis közösségekben. Hála Istennek, ez az üldöztetés megszűnt, de manapság más nehézségekkel kell szembenézniük a jó pásztoroknak. Főleg azoknak, akik Ferenc pápa felszólítását követve elmennek a világ peremvidékei, a szegények, kisemmizettek felé, keresve az elveszetteknek hitteket.
A pápa első beszéde az egész egyház pásztorainak szólt: „A Hit éve szertartásaitól ösztönözve a pásztorok és a hívek igyekezzenek hűségesen választ adni az örökös küldetésre: elvinni Jézus Krisztust az emberekhez, elvezetni az embert a Jézus Krisztussal való találkozáshoz, aki az Út, az Igazság és az Élet, és aki valóságosan jelen van az Egyházban és minden emberben. Ez a találkozás új emberré tesz a kegyelem misztériumában, felébresztve a lélekben a keresztény örömet” …És Ferenc pápa, Hölderlin német költő egyik versére utalva így biztatta a részben idős bíborosokat: „Adjuk át a fiataloknak az élet bölcsességét!”
(Jn 10, 27-30)
Forrás: Vatikáni Rádió
Emlékeztetek a papi szolgálatról szóló zsinati határozatra (PO 11): „A papok szívügye legyen, hogy az ige szolgálatával, valamint a szolgálat lelkületét és a húsvéti örömöt sugárzó életük tanúságával a hívek szeme állítsák a papság nagyszerűségét és szükséges voltát. Akiket pedig megfontoltan e nagy szolgálatra alkalmasnak találnak, azokat – akár fiatalok, akár idősebbek – fáradságot nem sajnálva és nem félve a nehézségektől, segítsék, hogy jól felkészüljenek és a maga idejében – minden belső és külső kényszertől mentesen – hallhassák a püspök hívó szavát. E célra a leghasznosabb a megfontolt és okos lelkivezetés.”
Nemrég a papság éve alkalmával eszmélődtünk arról, hogy az egyház jelenlegi válsága jórészt a papság válságára vezethető vissza. A papok és szerzetesek körében azt tapasztaljuk, hogy a mai szekularizálódás, elvilágiasodás és hitetlenség náluk is észlelhető: a hit és következésképp a hűség elmélyítése, erősítése az egyik fő feladat, ez pedig az imaélet elmélyítésével valósítható meg. Hívő pap csak imádkozó pap lehet, és csak az imádság révén könyöröghetjük ki a Krisztushoz, hivatásunkhoz való hűséget. Bármilyen nagy is a paphiány, bármilyen nagy terhet jelent is sokszor több plébánia és fília ellátása, a papnak kell időt találnia az imádságra, elmélkedésre, rekollekcióra, évenkénti lelkigyakorlatra, mert különben elfásul, kiürül, kényszeredett funkcionárius lesz.
A pásztori szolgálatot pedig teljesíteni kell farkasok között is, akár alkalmas, akár alkalmatlan, megpróbáltatások, üldöztetések közepette is. A kommunista idők egyházüldözése alatt mily sok hősies példát adtak papok és szerzetesek, akik zaklatások és koncepciós perek áldozatai lettek, mert a fiatalokat hitre oktatták, vallásos nevelésüket igyekeztek biztosítani kis közösségekben. Hála Istennek, ez az üldöztetés megszűnt, de manapság más nehézségekkel kell szembenézniük a jó pásztoroknak. Főleg azoknak, akik Ferenc pápa felszólítását követve elmennek a világ peremvidékei, a szegények, kisemmizettek felé, keresve az elveszetteknek hitteket.
A pápa első beszéde az egész egyház pásztorainak szólt: „A Hit éve szertartásaitól ösztönözve a pásztorok és a hívek igyekezzenek hűségesen választ adni az örökös küldetésre: elvinni Jézus Krisztust az emberekhez, elvezetni az embert a Jézus Krisztussal való találkozáshoz, aki az Út, az Igazság és az Élet, és aki valóságosan jelen van az Egyházban és minden emberben. Ez a találkozás új emberré tesz a kegyelem misztériumában, felébresztve a lélekben a keresztény örömet” …És Ferenc pápa, Hölderlin német költő egyik versére utalva így biztatta a részben idős bíborosokat: „Adjuk át a fiataloknak az élet bölcsességét!”
(Jn 10, 27-30)
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése