2013. április 22., hétfő

„Legyetek lelkipásztorok, nem pedig tisztségviselők, közbenjárók, ne közvetítők.”

„Legyetek lelkipásztorok, nem pedig tisztviselők. Ne feledjétek, hogy Isten Szava nem a tiétek, hanem Istené” – Ferenc pápa homíliája vasárnap délelőtt

Ferenc pápa tíz új papot szentelt a Vatikánban

Április 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a Szent Péter bazilikában az az ünnepélyes szentmise, amelyen Ferenc pápa 10 papot szentelt. Ez volt az első alkalom, hogy Róma új püspöke papokat szentelt egyházmegyéje számára. A szertartásra a hivatások 50. világnapján került sor, amelynek témáját még XVI. Benedek pápa jelölte ki: „A hivatások a hitre épülő remény jelei”. 

A szentmise előtt Ferenc pápa a szentelendőkkel együtt a sekrestyében imádkozott, Mária oltalmába ajánlva a leendő papokat egy régi Buenos Aires-i szokás szerint. 

„Ezek a testvéreink és fiaink a papi szolgálatra kaptak meghívást” – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd a papi szolgálat méltóságáról elmélkedett. Az Úr Jézus az Újszövetség Legfőbb Papja, de Benne Isten szent népe részesült az egyetemes papságban. Az Úr egyeseket külön kiválaszt arra, hogy nevében, az egyházban nyilvánosan gyakorolják a papi hivatást minden ember számára, hogy folytassák személyes küldetését, mint mester, mint pap és lelkipásztor. 

Mint ahogyan az Atya ezért küldte el Jézust, így Jézus is ezért küldte el a világba először az apostolokat, majd a püspököket és utódait, akik a papokat, mint munkatársaikat kapták, hogy velük a papi szolgálatban egyesülve szolgálják Isten népét. 

Alapos megfontolás és ima után most a papi szolgálat szentségében részesítjük ezeket a testvéreinket, hogy Krisztus, a Mester, a Főpap és Legfőbb Pásztor szolgálatában együttműködjenek Krisztus Testének építésében, ami az egyház Isten népében és a Szentlélek Szent Temploma. 

Az új papok Krisztushoz, az Örök Főpaphoz fognak hasonulni, vagyis, felszentelésükkor az Újszövetség valódi papjaivá válnak és ezen a címen, amely egyesíti őket a papságban püspökeikkel, az evangélium hirdetői lesznek, Isten népének pásztorai, vezetik majd az istentiszteleti szertartásokat, különös tekintettel az Úr áldozatának ünneplésére. 
„Adjátok tovább mindenkinek Isten szavát, amelyet ti magatok örömmel kaptatok. Emlékezzetek édesanyátokra, nagymamáitokra, katekétáitokra, akik átadták nektek Isten Szavát, a hitet, a hit ajándékát” – mondta homíliájában Ferenc pápa, majd így folytatta:

„Átadták nektek a hitnek ezt az ajándékát. Olvassátok kitartóan az Úr Szavát és elmélkedjetek róla, hogy higgyetek abban, amit olvastatok, hogy megtanítsátok azt, amit megtanultatok a hitben, éljetek aszerint, amit tanítotok. Emlékezzetek rá, hogy Isten Szava nem a ti tulajdonotok: Isten Szava Istené. 

Az egyház pedig Isten Szavának őrzője. Tanításotok legyen Isten népének tápláléka, életetek illata legyen öröm és támasz a Krisztushívők számára, mert a szóval és az életpéldával építitek Isten házát, amely az egyház. Ti folytatjátok Krisztus megszentelő művét szolgálatotok révén. A hívek spirituális áldozata tökéletessé válik, mert Krisztus áldozatához kapcsolva a ti kezetek által, az egész egyház nevében vérnélküli áldozataként ajánljátok fel a szent misztériumokat ünneplő oltáron”.

A Szentatya emlékeztette a papi szentségben részesülő tíz fiatalembert: a Szent Hittudomány szolgálatát gyakorolva Krisztus, az egyetlen Mester küldetésének részeseivé válnak. „Legyetek lelkipásztorok, nem pedig tisztségviselők, közbenjárók, ne közvetítők”.
Részt vesztek Krisztus, a Fő és Legfőbb Pásztor küldetésében, fiúi szeretetközösségben püspökötökkel kötelezzétek el magatokat arra, hogy a híveket egyetlen családban egyesítve elvezessétek az Atyához, Krisztus által a Szentlélekben. Legyen mindig szemetek előtt a Jó Pásztor példája, aki nem azért jött, hogy szolgálják, hanem hogy szolgáljon, „hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett” (Lk 19,10). 

A 10 új pap közül négyen a Pápai Római Nagyszeminárium növendékei voltak, négyen a „Redemptoris Mater” egyházmegyei kollégiumban tanultak, ketten pedig az „Isteni Szeretet Oblátusainak” szemináriumában készültek fel a papi hivatásra. A pápával koncelebrált Agostino Vallini bíboros, a Szentatya római helynöke, valamint a római egyházmegye segédpüspökei. 

A pápa imádkozott az Úrhoz, hogy az új papok hűségesen végezzék szolgálatukat, amelyet Jézustól kaptak. Példájukkal vezessenek el mindenkit a következetes, integráns életmódra. Hithirdetésük által, a Szentlélek kegyelméből, az evangéliumi szó gyümölcsözzön az emberek szívében és jusson el a föld minden határáig. 

A szertartás végén Ferenc pápa áldását adta a jelenlevőkre. 


Forrás: Vatikáni Rádió


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése