A Sarutlan Kármelita Nővérek anonim vallomása a szemlélődő imáról

Az ima önkéntes harc az emlékezésért, amely jelenvalóvá tesz minket az örökké Jelenvaló számára, amely éberré tesz az Éberen Szerető számára, amely irgalmassá, szelíddé, istenfélővé tesz.
Az ima annak az embernek kiáltása Istenhez, aki elengedett minden más támaszt.

***

Szívünk mélyén lakik Valaki, aki nagyon halkan ismételve mondja: „Szeretlek… Nélkülözhetetlen vagy számomra…” – Ez a szemlélődő ima forrása.
A szemlélődő imában igyekszünk figyelni erre a szeretetteljes hívásra és választ adni neki.
Erre a csend szükséges, a külső csend is, de elsősorban belső csend. Akarunk együgyű, összeszedett emberré válni, mert Krisztus ügye, sorsa, hivatása mienkké válik, mivel Ő akar mindent megosztani velünk. Szent Terézia anyánk többször kéri: „Egyetlen dolgot kérek tőletek: nézzétek Őt (Krisztust)!” Ezzel a szerető, kitartó, fáradhatatlan tekintettel kezdődik a szemlélődő ima.
Folytatása nem más, mint a felfedezés, hogy Krisztusban, Isten örök Igéjében az Úr megmond nekünk mindent egyszerre. Őbenne, a Szentlélek fényével kapunk minden kérdésünkre, kérésünkre megfelelő választ. A mi imánk abban áll, hogy belesimulunk Jézus imájába, egyesülünk Ővele, aki szüntelenül imádkozik Atyjához a Szentháromság kölcsönös szerető életében. Ez az ima tetteket tartalmaz, önfelejtő, áldozatkész tetteket, a hit, remény és szeretet tetteit.
Végül a szemlélődő ima beteljesedését, csúcsát az Eukarisztia misztériumában találja meg. Jézussal együtt felajánljuk magunkat az Atyának testvéreink üdvösségéért. Nincs más dolgunk a földön, mint részt venni az Úr megváltó művében. „Értük szentelem magamat” (Jn 17,19) A kereszt tövében Máriával együtt részt veszünk a szeretet teljesedésében. Isten szeretetének titka kitárul előttünk: ez a szeretet végtelenül irgalmas, és képes saját halálán keresztül új, örök életet adni. Ebből a meggyőződésből fakad a szemlélődő ima, ez a talaj, melyben gyökerezik, ez a tartalma.

***

Az ima „definíciója”: FELÉ FORDULVA ÉLNI.
(Tulajdonképpen tökéletes figyelem, de ez ajándék. Ami rajtunk múlik, hogy emeljük fel a tekintetünket.)

***

Az imádság Isten legtökéletesebb alkotása.
Egyszerre cél és eszköz,
  tevékenység és állapot, 
   harc és megnyugvás,
   mélység és magasság,
   fény és sötétség,
   tűz és víz,
   élet és halál,
   szó és csend,
   szegénység és gazdagság,
   már és még nem.
Egyszerre földi és mennyei
   isteni és emberi
   régi és új
   véges és örök.
Imádság az ég és a föld, az erdő, a hegyek, a virágok, a tenger, az állatok.
Az imádság te vagy!

***

Az imádság Jézussal együtt haladni a Szentlélek szeretetében a mennyei Atya felé. Némelykor zöldellő réteken vezet, máskor a halál sötét árnyainak völgyében. A viharos tengeren hánykolódó bárkámban Ő alszik, de mellette lehetek, és kiszállás útközben nem lehetséges. Egyszerűen együtt lenni Jézussal, elfogadni, hogy a kereszt árnyékában van a biztonságom, ahol megtanulható az igazi szeretet.
Az Ő fényében válik világossá minden.

***

Szívünk mélyén lakik Valaki, aki nagyon halkan ismételgeti: „Szeretlek, nélkülözhetetlen vagy a számomra…” Ez a szemlélődés forrása.
Az embernek tehát, aki Isten felé fordul, ezt a jelenlétet kell tudatosítania. Elsősorban azt, hogy Isten van jelen. Igyekszünk Őreá figyelni - fáradhatatlanul. Ez sok-sok küzdelemmel jár, mert Isten annyira más. Mégis kitartok mellette, mert szívemnek mély, igazi örömet, békét csak Ő adhat: „Egyedül Isten elég.”
Ebben a küzdelemben lassan átalakulok, kezd kialakulni a krisztusi új ember. Hiszen nap mint nap a szívemet viszem Isten elé mindazzal együtt, ami benne lakozik. Ezért nagyon fontos a szív megtisztítása a töredelem, a bűnbánat által. Ez a legnemesebb célunk itt a földön. Az ima tehát életforma, nem egy-egy kiszakított pillanat vagy időszak az életünkből.
Az ima állandóan változik, fejlődik, hiszen emberi kapcsolataink sem statikusak. Az ember részéről egyre kevesebb lesz a szó, sokkal fontosabb lesz, hogy „Egyedül legyek az Egyetlennel”. Egy-egy zsoltárvers vagy evangéliumi gondolat segít ébren tartani a figyelmet. Isten feltétel nélküli, elfogadó szeretete felüdít, megújít.
A szemlélődő ima beteljesedését az Eukarisztia misztériumában találja. Jézussal együtt felajánljuk magunkat az Atyának testvéreink üdvösségéért. Ezáltal veszünk részt az Úr Jézus megváltó művében.

***

Az ima a szív fellendülése Istenhez, Akivel csöndben együtt vagyok.
Nálam személyesen ez a teljes csöndben való együttlét még nem valósult meg, az imámnak még szüksége van egy kísérő alaphangra: ez számomra egy csodálatos fohász, amit sohasem tudok megunni, az Úr Jézus dicsőítése és könyörgés irgalmáért: "Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Minthogy saját szavaimmal nem tudom gyakorlatba ültetni, segít a Jézus-ima. Ez kifejezi érzésvilágomat, hálámat és dicsőítésemet.
Mindez nem teljes ráfigyelés zavaró gondolatok nélkül. Ha imádságban jönnek olyan gondolatok, amelyek lelkem békéjét nem zavarják, gyakran bizonyos rám váró kihívásokra tud fényt vetni a baráti együttlétnek ez az órája. Mivel imám ennyire gyönge, "segítségünkre siet a Lélek", Szent Pál szavai szerint, ez egy kis kötött imában nyilvánul meg. Gyöngeségemben megerősít, hogy a Jézus-ima második felében éppen az Úr irgalmáért könyörgök.
Az ima még közbenjárás is. Méltatlanságomban a Szűzanya közbenjárását kérem Szent Fiánál. Ő jobban közbenjár, mint én, minden szándékomban. Ez az imádság számomra a rózsafüzér. Legnehezebb pillanataimban is a Szűzanya vigasza árad belőle, akit megszólíthatok az angyal szavaival: „Üdvözlégy, Mária!”
Az ima a mindennapok nyelvére lefordítva: a szerető együttlét nővéreimmel, a mindennapi csöndes, békés együttmunkálkodás és egymásra figyelés, amelyben még sokat kell növekednem. Így fog megvalósulni életemben, amit egy atya mondott. „Az az igazi szép: amelyben gyönyörködünk, de nem akarjuk birtokolni.”

***

A szemlélődő ima elsősorban életforma, nem csupán a napból imára kiszakított órák. Isten jelenlétében élni, igyekezni Őreá figyelni.
Ehhez nagy segítség a liturgia, a közös ima, az elmélkedés és a belső ima, lehetőleg mindig ugyanabban az időben. De eljöhetnek idők, amikor ezektől meg lehetünk fosztva, a szemlélődő életnek akkor is folytatódnia lehet és kell.
Például itt az én esetem. Néhány éve a betegség útját járom. Sokszor nincs lehetőségem vagy erőm a közös imán részt venni, az egyéni ima is nehezen megy. Ekkor mit lehet tenni, mi tud segíteni? Sokszor csak egyszerű, rövid fohászok, amelyek Isten felé fordítanak, Istenbe vetett bizalmamat próbálják élesztgetni. Másrészt: fölfedezni Jézust, akár a saját testemben. A Getszemáni-kert gyötrődését. A kereszt magányát. Ha szenvedésem Jézus felé fordít, és megnyitja a szívemet más emberek felé, akkor a szemlélődő ima életét folytathatom a külső keretek megtartó ereje nélkül is.

***

Nézel. Nézlek.
Szelíd-szomorú tekintetedben meglátom magam.
Lehet-e köze a bűnösnek a Szenthez?
Áthághatatlan szakadék…

Nem szólsz, csak felém nyújtod kezed.
Nem értem. Miért kellek így Neked?

Kezem a kezedben.
Szemedben öröm, szívemben békéd.
Már nem menekülnék.

Kitárt lelkem láttán
Atyádra nézel, szólítod Őt:
Abba!
Az arám nyelv idegen,
a bizalomé nem.
Hangzik a válasz:
Fiam!
És föllobog a Pünkösdi Láng.

Már Benned lélegzem.
Te vagy az életem.

Forrás: Sarutlan Kármelita Nővérek