2013. április 4., csütörtök

Kettős papszentelés húsvéthétfőn


Szombathelyen április elsején, húsvéthéfőn Veres András szombathelyi megyéspüspök pappá szentelte Nguyễn Hải  Ly Jakab és Trần Đình Biệt Pál vietnami szalézi misszionáriusokat. A szertartás 10.30-kor kezdődött a Szent Kvirin szalézi templomban, amely erre az alkalomra a helybelieken kívül megtelt más szalézi házakból érkező hívekkel, valamint a szentelendők vietnami rokonaival és Magyarországon élő honfitársaival.
Veres András szentbeszédében elmondta, hogy az újonnan szenteltek már bizonyságát adták annak, hogy nem félnek, amikor elhagyták hazájukat és ide jöttek Magyarországra, hogy vállalják azt a küldetést, amivel Isten ajándékozta meg őket. Biztatta őket, hogy legyenek továbbra is Krisztus bátor katonái, hiszen emberek milliói kiáltanak ma is Isten után. Siessenek, ne fontolgassák, hogy mit és hogyan kell tenniük, csak tegyék.
- A pap Galileája ott van, ahová a gondviselés állítja - mondta a püspök - nektek most itt, Magyarországon. Köszönjük a családotoknak, a nemzeteteknek, hogy fölnevelt benneteket és nekünk adott. Tudnotok kell: Galileában - itt, Magyarországon is - találkozhattok Jézussal. Most azt a feladatot kapjátok, hogy másokat is segítsetek abban, hogy rátaláljanak.
Ly Jakab és Biet Pál atya 2005-ben jöttek Magyarországra, tanulmányaikat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán végezték. Idős szüleik sajnos nem tudtak eljönni a szentelésre, a keresztszülők képviselték a Vietnamban maradt családot. 
Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök kiemelte, hogy az április elseje a szaléziak számára nagyon kedves dátum, mivel ezen a napon avatták szentté 1934-ben a szalézi rend alapítóját, Bosco Szent Jánost.
Nguyen Hai Ly Jakab a vietnámi Dak-Lak-ban született keresztény katolikus szülők második gyermekként. Álatalános- és középiskoláit Dak Lak-ban végezte. 2000-ben kezdte el a prenoviciátust Cau Bong-ban, majd 2001-ben noviciátusi évet Ba Thon-ban töltötte és 2002. augusztus 15-én tette le az első fogadalmat. 2002 és 2005 között elöljárói Da Lat-ba küldték, ahol három év után baccalaureátusi fokozatot szerzett filozófiából és pedagógiából. 2005-ben misszionáriusnak jelentkezett és a rendfőnök Magyarországra küldte. Az első évben megtanult magyarul, majd a második évben elkezdte a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát és közben az óbudai majd az újpest-megyeri oratóriumban segített. 2009. május 23-án kötelezte el magát véglegesen és örökfogadalmat tett a Don Bosco Szalézi Társaságban. Lektorrá lett avatva 2009-ben és akolitussá 2010-ben. 2012-ben fejezte be teológiai tanulmányait és 2012. június 23-án diakónussá szentelte Dr. Palánki Ferenc egri segédpüspök.
Tran Dinh Biet Pál a vietnámi Nghe An-ban születette keresztény katolikus szülők gyermekként, 1974. október 13-án. Általános és középiskoláit Nghe An-ban végezte, majd egyetemre járt Ho Chi Minh-ben, ahol angol nyelv szakra iratkozott és diplomát szerzett. Megismerve a szaléziakat, belépett a rendbe és elvégezte a noviciátust. 2001. szeptember 8-án tette le az első fogadalmat. 2002 és 2005 között végezte filozófiai és pedagógiai tanulmányait Dalat-ban, majd 2005-ben kérte a rendfőnököt, hogy misszióba jöhessen. A rendfőnök Magyarországra küldte, ahol egy évig magyar nyelvet tanult, majd a 2006-2008 közötti gyakorlati időben Szombathelyen volt. 2008. május 24-én tette le az örökfogadalmat, majd tanulmányait a Sapientia Szerzetesi hittudományi Főiskolán folytatta. 2009. december 18-án megkapta a lektori, valamint 2010. december 8-án az akolitusi kisebb rendeket. 2011. július 3-án diakónussá szentelte Dr. Székley János Esztergom-budapesti segédpüspök és 2013-ban fejezte be teológiai tanulmányait.
Forrás: Szaléziak


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése